Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=490035#post490035][b]Böröczky Zoé - 2015.04.07. 15:16[/b][/url]

Ahogy beértem a birtokra, máris hívattak. A zsebemben a szemüveggel kísértek fel hogy megtudjam, hova is fogok tartozni. Kék színnel futtatott talárt kaptam, rajta a címerrel. Kaptam néhány percet, hogy rendbe szedjem magam, tehát magamra öltsem az új egyenruhám, és eligazítsam a dolgaim.
A sima fekete ruhát felvitették a szobámba, engem pedig az évnyitóra küldtek, természetesen ismét kísérettel. El sem igazodtam volna egyedül, így örültem, hogy legalább elkésni nem fogok.
Ez viszont dugába dőlt, mert a gardedámom az egyik lépcsőfordulónál kért tőlem pár percet, mert valamiért el kellett futnia a szobájába. Ebből viszont sok-sok perc lett, így már kezdtem nyugtalankodni és izgatott lenni, hogy mégiscsak késve fogunk leérni.
Nem is tévedtem. Már elhangzottak az első köszöntő szavak, mikor odaértünk, de nem ültem le rögtön. Első feladatom az volt, hogy megkeressem, hova is kell ülnöm. "A társaidat megismered, ugyanolyan kékben lesznek, mint te..." Kaptam utasításba az igazgatónál, ami most nem tűnt olyan egyszerű feladatnak. Persze, a szín maga könnyen felismerhető, hiszen se nem sárga, se nem piros, de még csak zöld sem. Így viszont egyetlen asztal maradt, amit eléggé tartva mindentől és mindenkitől környékeztem meg. Most nem érdekelt, hogy hova nézek, kire vagy mire, egészen addig, amíg nem éreztem minden érintett szemét a hátamon. Megint elszúrtam...
De nem nézhetek le, elvégre meg kell keresnem valakit. Mindez viszont egyenlő volt a kivégzésemmel, hiszen bár nem akartam, mégiscsak sikerült megszereznem sokak bámuló tekintetét.
Csak szedtem a lábaim, keresve az egyetlen arcot, amit ismerek, de mintha évek teltek volna el. Megkönnyebbültem, amikor ráleltem, és ezután már nem lebegett semmi más cél a szemem előtt, minthogy odaadjam a szemüvegét, aztán elhúzzam innen a csíkot. Sok ez így nekem. Túlzottan is.
Lassan odaérek, és már a kezemben a szemüveg...
- Ott hagytad az ülésen a kukkered.
Nyújtom felé, és remélem, hogy hamar elveszi tőlem, mert a pánikroham megint betegesen közel araszol az elmémhez. Toporgok egy helyben, a szívem kalapál, mintha felszállni készülne. Talán pont ezért nem figyelem az asztalnál ülőket, akik vidáman csacsognak mindenről, ami az "itt"-et érinti. Ha hozzám szólnak, akkor természetes, hogy válaszolok, röviden és tömören, ha meg nem, akkor ennyivel is kevesebb teher.
Nézzük, mi sül ki ebből...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=490257#post490257][b]Böröczky Zoé - 2015.04.07. 22:36[/b][/url]

A szemüveg visszakerül jogos tulajdonosához, aki láthatóan megkönnyebbül, mikor meglátja azt, és kiszedi a kezemből, amiben odanyújtottam neki.
- Igazán nincs mit. Én úgysem tudnám használni.
Oké, ez most egyszerre volt tapló és viszonylag normális megjegyzés, rajta múlik, melyiket veszi ki belőle. Ezzel most sem energiám, sem kedvem foglalkozni, bár egy másik helyzetben talán ez döntene vissza a gondolkodásba, most csak rontana az amúgy sem jó helyzetemen.
Hümmögök kettőt, hogy hova is kerültem, bár azt nem értem, hogy miért kellett volna a vonaton tudnom erről, ezt pedig meg is említem, kissé furcsálló lejtéssel.
- Mert körülbelül tíz pere tudom én is. Addig fekete talár volt rajtam.
Már nem teszem hozzá, hogy miért nem emlékszik erre, az már tényleg túlmenne nekem is azon a bizonyos határon. Hát még a következő felkérés...
Vacsorázni? Én? Itt?
- Már így is mindenki engem bámul. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne nekem most itt maradni. Meg zavarni sem akarok.
Biccentem fejem picit az asztal társasága felé. Láthatóan összeszokott csapattal állok szemben, és nem biztos, hogy most az kéne, hogy még többen hagyják félbe a kajálást. Annak ellenére, hogy nem nézek senkire, tehát senki szemébe. És ez nyugtalanít, mert eddig sosem tapasztaltam ilyen mértékű hatást.
Elindulok kifelé, és azt hiszem, meglesz az első kiadós könnyhullatásom, hacsak valaki vissza nem fog, hogy márpedig üljek le a seggemre, és hallgassam végig ezt az ünnepséget, amikor elvileg ünnepelni kell, kajálni, és jól érezni magunkat...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=501334#post501334][b]Böröczky Zoé - 2015.07.29. 19:56[/b][/url]

Nem is tudom, talán tényleg beképzelten hangzik, amit mondtam, de most, kivételesen nem érdekel. Furcsa, nemde? Én, aki eddig nagyjából csak azzal törődtem, hogy mások mire gondolnak, most meg nem számít. Na jó, számít, de cseppet sem annyira, mint a tőlem megszokott.
- Nem. Mert nem akarok nagy bummot csinálni belőle. Csak részt akarok rajta venni, és elég, ha én tudom, hogy ez az enyém. Ne meg most már te is.
Vonvok vállat, mire beérünk a faluba, itt már bárki hallhatna bámit, amit nem kéne.
- Azok engem is rabul tudnak ejteni, hosszú-hosszú időre.
Még nevetni is hallhat, bár ez annyira halk, hogy talán csak én veszem észre, azt is csak azért, mert tudom, mit kell ilyenkor hallani.
Lassan elérünk Quentinhez, és szóbakerül az öltözék is, melynek a bál témájához kell alkalmazkodnia. Vagyis jó, ha ahhoz illeszkedik. Inkább hagyom a fejtegetét ezzel kapcsolatban, elvégre női szemmel talán jóval körülményesebben fogalmazok, mintha csak pár szóban kéne elmondani. Így inkább hagyom is egy kicsit, és legyintés után megvárom, míg elkészül, majd ha megjelenik, csak vigyorgok.
- Igen, kedves uram, mehetünk.
Vigyorgok most már én is, bár inkább nevetésnek mondanám már. Elfogadom a segítőjobbot, és egyáltalán nem tettetett eleganciával vonulok a jobbján.

Sietve lépkedünk fel a lépcsőkön, hogy a nagyterem bejáratához érve elámuljak a helyen. Olyan minden lány álma kinézete van. Egyszerű, de mégis elegáns. Pont ami a téma is. Imádom...
- Éhes vagy?
Fordulok felé hirtelen, mikor a gyomrom akkorát kordul, hogy beleremegek. Csak most veszem észre, az izgalom ellenére, hogy igenis éhes vagyok...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=501739#post501739][b]Böröczky Zoé - 2015.07.31. 10:03[/b][/url]

A világ legtermészetesebb dolga az, hogyha olvas az ember...
- Nem igen vagyok válogatós, szóval szinte mindent. Lehet romantikus, lehet akciószerű, lehet tankönyv, mindegy. Még azt is szívesen elolvasnám, amelyik a fekete mágiáról szól, annak gyakorlatáról, mert érdekel. De persze ez nem jelenti azt, hogy alkalmaznám is.
Jó a kiigazítás a félreértések elkerülése érdekében. Na nem mintha a fiúból kinézném, hogy csak a rossz énemet látja meg, sőt. Hát már most észrevehető, hogy ez csacsiság...

Az epertorta illata keveredik a gyömbéres üdítőével, és még sok más édes és kevésbé édes aromával. Isteni, de emlékeztet arra, amikor karácsonykor minden édes illatú volt, pláne a desszertnél.
Összefut a nyál a számban, így rögvest elindulok, remélhetőleg társaságban az egyik asztal felé.
- Íme a puncs. De azt már nem ígérem, hogy alkoholos.
Veszek két poharat, teletöltöm itallal, egyiket átnyújtom Quentinnek, majd veszek néhány szem aprósüteményt, amelyek, ha minden igaz, akkor valami fánk alakú izék. Hát kóstoljuk meg...
Az íze nem rossz, mintha megannyi gyümölcsöt passzíroztak volna össze majd zsugorították volna össze, hogy aztán az ember szájában csak úgy magától elolvadjon. Mennyei.
Tekintetem hirtelen a pódium felé fordítom, ahol egy viszonylag fiatalka leányzó, kb. velem egykorú lép fel és kezdi meg a beszédét, vagyis felhívását inkább. És mindezt csak azért csinálja, hogy engem elkapjon a sárga irigység. Na jó, lehet, hogy nem azért csinálja, de ezt éri el vele.
Csak zabálni fogok, míg véget nem ér a végzősök tánca, elfordulva az asztal felé, olyan "Ne szólj hozzám, mert a szemeimmel foglak szétcincálni és felfalni." tekintettel. Ezt pedig sanszosan sem Quentin, sem a többiek nem díjaznák, így elpuffogok magamban, amikor pedig elhalkul az utolsó akkord is, akkor, mintha semmi sem történt volna, visszafordulok a fiú felé, és tovább próbálok csevegni, vigyorogva, jó kedvűen.
- Van kedved körbesétálni, ha a pocód már tele? Ki tudja, talán vannak még itt jó fej arcok.
Vigyorgok rá, leteszem a süteményem maradékát, felhörpintem a maradék puncsom, amiben én abszolút nem érzek alkoholt, leporolom a kezem, cseppet sem úri hölgy módjára, szóval párszor összetapsikolok, hogy lehulljon róla a morzsa, aztán csak állok és várok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=502735#post502735][b]Böröczky Zoé - 2015.08.04. 12:16[/b][/url]

A puncs milyensége ezek szerint csak nekem nem fontos. Én nem bánom, hogy nem erősebb, mint amilyet szeretek, tehát totálisan alkoholmentes, ami egy iskolai rendezvényhez teljes mértékben passzol.
- Bocsi.
Vonok vállat, sajnálom, hogy idő előtt letörtem a lelkesedést, de hát ilyen vagyok. Kíméletlenül megmondom, hogy mit gondolok. Legalábbis most, ebben a szituációban.
Lassan telik az idő, a végzősök felvonulnak, én pedig tömni kezdem a fejem süteménnyel, néhányat szétmorzsolok az ujjaim közt. De valahogy túl kell élni ezt a pár percet.
A végén elmondhatom, hogy sikeres volt a kísérletem, bár megint nem bírok magammal, mehetnékem van, és a lábaim visznek is előre.
- Nézzük meg a levitásokat!
Ajánlom fel, majd megfogom a kezét és elkezdem abba az irányba húzni, amerre meglátom az egyiküket. Nem is tudom, ki lehet az, maximum szerzek még pár ismerőst. Most cseppet sem vagyok annyira "erőszakos", így az, hogy rángatom, erős kifejezés, inkább fogalmaznék úgy, hogy előremegyek, és folyamatosan tartom vele a kontaktust, hogy el ne veszítsem...
Lassan viszont megint felmegy a pódiumra valaki, amire kénytelen vagyok megállni. Figyelmesen hallgatom a szavait, és kiderül, hogy még bálkirályt is választanak, meg mellé királynőt. Egy pillanatra megfagy bennem a vér, aztán fel is olvad, mert én nem vagyok végzős. Végre egy pozitívum...
Megvannak a nyertesek, de valami nem stimmel.
- Wolgast nem végzős, nem?
Nézek tök értetlenül Quentinre, mert elvileg ugye ez a bál nekik van. Meg nekem, de ez most lényegtelen. Erről csak én tudok, meg khm. A partnerem. Ha minden igaz, most neki fognak állni táncikálni, szóval egy kicsit arrébb kéne menni. Legalábbis egyelőre, amíg nem telik meg megint ez a hely, mert akkor már szabadabban lehet sétálgatni.
- Gyere, hagyjuk őket érvényesülni.
Intek a fejemmel, és pár lépéssel máris kint lehetünk a tömegből. Persze nem akarok, sőt maradnék, és ez kiérződik minden kiejtett betűmből. De azért az utasítgatásoknak is megvan a napi limitje, amit én mára bőven túlléptem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=503071#post503071][b]Böröczky Zoé - 2015.08.05. 21:18[/b][/url]

Diétázni? Nekem?
- Minek?
Úgy értem, hogy minek kéne? Én nem hízom, ez köztudott. Ezért sem félek attól, hogy tömök, meg most egyébként sem érdekelne. Ahhoz túlságosan nagy a kísértés a rossz felé, ami senkinek sem lenne jó.
Ennek gyorsan vége szakad, és sétálni akarok. Megkeresni még pár ismerős arcot, de úgy látszik, nagyon rossz ötlet. Vagyis nem annyira, csak egy kicsit furán hangozhat, mert most senki nem tudhatja, hogy keverednek az emberek.
- Hát biztos itt vannak valamerre. Tudom, hogy nem könnyen felismerhetők, mármint nem a színeinkben vannak, de...
Nem tudom, minek magyarázkodom, elvégre ő is nagyon jól tudja, hogy mi a helyzet. Viszont az is tuti, hogy mindezt feleslegesen hoztam fel, legalábbis egyelőre, mert valaki megint szót kér. Eredmények, amiket nem értek.
- Hát, lehet, hogy ebben kivételesen nem tesznek a végzősök kedvére.
Vigyorodom el, mert tetszik a dolog. Ez is bizonyítja, hogy nem csak ők tudhatják magukénak a rendezvényt, hanem más is, mint például... Igen, én. Ettől pedig máris vigyorognom kell, a felszabadult állapotomról nem is beszélve. Egyre jobban tetszik a helyzet.
Viszont fel kell fedeznem, hogy megint rossz helyen állok. Pompás...
- Ez most az ő idejük.
Nem cáfolom, de nem is erősítem meg azt, hogy menni akarok. Arany közép, ami mindig jó, néhány esetet leszámítva. Ez most nem olyan. Csak sóhajtok egy nagyot, majd a fejemmel bökök egy kicsit arrébb, hogy néhány másodperccel később néhány lépéssel odaérjek, és onnan nézhessük őket. Vagy lehet, hogy ez itt nem is így szokás, mert a bevezető nyitás az a végzősöké volt, ez meg csak olyan "Kell valami program, így választunk királyi párt" program?
- Gyanítom, hogy a következő úgyis az övék.
Irigykedem. Immáron a parkett széléről. Fura egy érzés, amihez már hozzászoktam, de nem így.  Irigykedni inkább arra szoktam, amikor körülöttem normális emberek vannak, minden csalafintaság nélkül, és így élvezik azt, ami nekik jutott. Én meg közszemlére vagyok téve, mint egy cirkuszi majom, akinek a feladata az, hogy egész álló nap elviselje a tömegek fürkésző tekintetét...
Addig viszont, amíg kiderül, igazam volt-e vagy sem, muszáj valamit csinálnom, hogy ne vonszoljam oda magam, és tépjek szét valakit...
- Hogyhogy nem akartál eljönni?
Fordulok elég gyorsan Quentin felé, és az előbbi féltékeny hangomnak már nyoma sincs. Ebben jó vagyok. Fedjük el a valóságot, és tegyünk úgy, mintha minden rendben volna...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=504053#post504053][b]Böröczky Zoé - 2015.08.10. 20:20[/b][/url]

Igen, ez igaz, hogy nőből vagyok, de attól még nem hízok automatikusan a levegőtől is. Aminek meg amúgy nagyon is örülök...
- Nincs konkrétan úgy senki. Csak őket legalább látásból ismerem. Mégiscsak több időt töltök el a közelükben, mint máséban.
Vonok vállat egyszerűen, majd lassú léptekkel indulunk el feléjük. Vagyis ahol sejtem őket. Oda viszont nem érünk, mert megint jön valami beszéd, aminek a végén megint elgondolkodóba esem.
- Nálunk meg 15 év felett. Szóval azok mehettek először ilyen rendezvényekre, akik végzősök voltak. Mondjuk meg is értem.
Átadjuk a helyet a nem rég említetteknek, mi pedig a parkett szélén kötünk ki, nekem köszönhetően.
- Khm. Kérsz még egy puncsot?
Csak mert amellett könnyebben lehet beszélgetni, az idő is jobban telik, és még a torkunk sem marad szárazon. Ha kér, ha nem, odareptetek magamnak egy poharat, ha kér, akkor kettőt, méghozzá megtöltve punccsal.
- És mit szólnál hozzá, ha feldobnánk egy kicsit?
Hatalmas nagy vigyor követi eme kijelentésem, és látszik rajtam, hogy máris van egy tervem. Nem is akármilyen. Bár lehet, hogy csak nekem tűnik izgalmasnak, de... hát.. Próba szerencse, nem?
Csak két pálcaintésembe kerül, hogy az első után feljegesedjen a parkett és a talaj, és egy másikba, hogy mindkettőnk lábán megjelenjen egy korcsolya.
- Jössz? Úgyis olyan meleg volt.
Vigyorgok hátra, még mindig punccsal a kezemben. Valószínű úgyis mindenki le fog vonulni, mert egyelőre senki lábán nincs kori...