Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=482642#post482642][b]Álmosvölgyi Kilián - 2015.03.27. 21:19[/b][/url]

A suliban töltöttem a szünetet ami nem volt meglepő. Utáltam volna lelépni innen, na meg hova mentem volna? A távoli rokonhoz? Egy szállóba? Nyaralni? Minek... A suliban töltöttem a szünetet, pontosabban a nagy részét a faluban, a maradékot pedig a kastélyban. Elvoltam, nem kellett azon törnöm a fejem, hogy hogyan találjak üres helyet, mivel egy csomóan leléptem haza anyucihoz. Az évnyitón való megjelenésem csak annak volt köszönhető, hogy Szirának megígértem, pontosabban megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy „újrakezdést”. Időre odaértem, dísztalárban természetesen, habár utáltam az egészet. Minek ez? Mindegy, nem álltam le ezen bosszankodni sokáig, inkább arra koncentráltam, hogy vajon merre járhatsz a csajszi. Végül megérkezett, megállítva abban, hogy beszóljak neki valamit. Elvigyorodva fogadtam a beszólását, sőt bejött, hogy így belém fojtotta a szót. Végigmértem, aztán  biccentettem az ajtó felé, hogy tűzzünk be, mielőtt még jön egy tanár és az tessékel be minket.
- Boldog újabb unalmakban gazdag tanévet... - jegyeztem meg ajtót nyitva neki és betessékeltem. Bent a termet szemléltem és a nyertes ház asztala felé vetve egy féloldalas pillantást kerestem a haveromat, ám nem láttam, ezért újra a lányra pillantottam.
- Hitted volna, hogy a Rellon ennyire belehúz? - Egy teljesen felesleges kérdés, amire nem nagyon vártam választ, de próbáltam beszélgetést kezdeményezni és viszonylag normálisan viselkedni. Még nem ment teljesen, a fal még ott van ahol eddig. Lassan haladtunk afelé, hogy ledöntsük végre, de idő az azért kell hozzá. Az asztalunkhoz sétáltam és ledobva magam intette a csajszinak, hogy dobja le magát ő is. Ugyan étel még nem volt, attól még jobb ledobni magunkat. A többiek itt-ott dumáltak egymással, az ünnepség még nem kezdődött el, így nem kellett csöndben ücsörögni és pókerpofával hallgatni az unalmas szöveget arról, hogy ki mit nyert meg, ki volt a legjobb ebben az évben és a többi átlagos és egyben unalmas halandzsa. Oké, van akit érdekel, de engem nem lehet oda sorolni. Szívesebben lettem volna valahol egészen máshol, nem pedig az asztalunknál ücsörögve várni, hogy mikor lesz végre vége. De most talán más lesz, hiszen Szira is itt van.
- Szóval, miről szeretnél dumálni ha már itt töltjük ezt a gyönyörű délutánt? - Érdeklődve pillantottam felé, de ezután az előttem lévő étkészletre meredtem. Vártam mit válaszol, mást egyelőre nem tehettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=482945#post482945][b]Álmosvölgyi Kilián - 2015.03.28. 19:50[/b][/url]

Igazából feltűnt, hogy a leányzó futva tette meg idáig az utat, de nem tettem á megjegyzést. Minek? A legtöbb csaj ilyen. Elfelejti mikorra kell odaérnie, túl sokáig szórakozik a sminkjével, a hajával, vagy a ruhájával. Mintha attól, hogy van rajtuk két kiló smink sokkal magabiztosabbak lennének.... Nem nagyon vágtam le, de hát az ő dolguk. Nem az én bajom míg nem emiatt kell rájuk várnom. Szia szerencsére nem ilyen, legalábbis nem hittem róla, hogy órákat tölt a tükör előtt és magát bámulja. Ha mégis ez van, akkor sem fogok a falnak futni, maximum úgy kalkulálom a következő találkozókat. Köszöntünk egymásnak, próbáltam beszédbe elegyedni vele, de nem mondtam volna sikeresnek, hiszen nem az én stílusom annyira. Olykor koptatom a számat, de azt maximum bosszantás és unalom céljából teszem, nem azért mert olyan jó lenne...
- Kösz. - mondtam befelé haladva. Nem tudtam nem észrevenni a csajszi horkantását az elsősök láttán. Egyet tudtam érteni vele, tényleg olyanok voltak, mint a megszeppent majmok. Nagyon bejött viszont, mikor Szira puszta véletlenségből meglökte az egyiket, erre borultak akár a dominó. Nem bírtam megállni megjegyzés nélkül.
- A „kínálat” egyre gyatrább... Jövőre lehet már értelmileg sem lesznek a magaslaton, ráadásul ezek a kölykök... Csak nézd meg az egyiket, magáért beszél... - mondom neki, ezzel gyakorlatilag lehülyézve az összeset. De ahogy ott álltak totálisan megszeppent fejjel... Én bezzeg nem voltam ilyen elsőben sem. Mit paráztam volna? Sokan bámultak leírom, de ki a fenét érdekelt, volt jobb dolgom is. Amúgy is, miután beosztottak már nem is vagy egy érdekes jelenség aki miatt annyira rajonganának, vagy érdeklődnének. A haverijaik és az ő nyárról tartott történeteik... na azok teljesen lefoglalják őket. Felhoztam a díszítést témaként, újabb kudarcot vallva.
- Tudom, habár kicsit sem érdekel ez az átkozott pontgyűjtős baromság. Örüljenek ha bemegyek órára... - ledobtam magam az asztalnál és egy gyors terepszemlével felmértem a helyet, majd a lánya tekintettem, aki pont ekkor nyitotta szólása a száját. Tökéletes időzítés volt, de a megjegyzésének hatására  felvont szemöldökkel pillantottam rá, de a szónoklata végére már vigyorogtam.
- Hallgatni utálom, unalmas monoton szövegeket nyomnak le ami engem kicsit sem érdekel, az evés az egy másik lapra tartozik, mert míg nincs vége a szájtépéseknek, addig kaját azt nem osztanak, ha az emlékeim nem csalnak. A gólyák meg... - széles vigyor. - Úgy érzem lesz min röhögni – ezzel fogom magam és  átvetve a lábam a padon úgy ülök, hogy csak felé nézzek
- Amit kérdezni akartam... - tűnt el a vigyor a képemről, mintha ott sem lett volna. - Milyen volt?... - gondoltam sejti mire gondolok, de megköszörülve a torkom hozzátettem. - Mármint otthon... a szüneted. Nem az egészre gondoltam, tudtam róla, hogy jóval előbb visszajött ide, mintsem vége lett volna a szünetnek, de eddig nem kérdeztem meg. Nem azért tettem, mert érdekeltek az állítólagos szüleim, inkább miatta. Érdekelt miért jött vissza olyan korán a suliba, ilyesmi marhaságok. Na nem annyira, ha nem nyög ki róla semmit engem az sem fog izgatni, de azért hátha mond valamit.
- Ami pedig a beszélgetést illeti... - hajoltam közelebb és egy sunyi mosoly terült el az arcomon. - Van mit bepótolnunk, na meg elvileg most minden okés köztünk, szóval próbálkozom. Régen órákig beszéltünk minden hülyeségről ami az eszünkbe jutott. - emlékeztettem semleges arcot vágva az egészhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=484471#post484471][b]Álmosvölgyi Kilián - 2015.03.31. 15:56[/b][/url]

Ahogy azt előre sejtettem, a lánynak nehézségére esett, hogy visszafojtsa a nevetést. Mondjuk a véleményem az elsősökről tényleg elég szórakoztató lehetett, de igaznak véltem és ez így is marad. Szerintem a törpék nem sok vizet zavarnak, de majd kiderül. Ha valamelyik belém mert kötni, azt úgyis elküldöm vissza anyucihoz és meg is tanítom a számomra helyesnek vélt viselkedésre. Velem nem jó ötlet kekeckedni, ennyi bizonyos. A lányra tekintettem, akinek a megjegyzése helyénvaló volt.
- Engem nem zavart volna... - Nemes egyszerűséggel vontam meg a vállam, hogy aztán rávigyorogjak. - Ha én megbuktam volna, de te nem, akkor most egy évfolyamba járnánk. - Ugyan nem annyira örültem volna ennek a lehetőségnek, de azért nem is lett volna olyan rossz. Ellenben utáltam a gondolatát is, hogy már megint sikerült volna megbuknom. Végre befejezhetném ezt az egészet, lassan ideje lenne. A mestertanoncnak való tanuláson egyelőre még nem sokat gondolkodtam, de azért őszintén szólva kezdenem kellene magammal valamit. De ez még a jövő zenéje... A következő szavaira egy vállvonás volt a válasz. Nem nagyon bírtam az ünnepségeket, de hé, a kaja általában jó volt. Mondjuk itt mindig az, szóval nem lehet okom a panaszra. Otthon is így volt, már amikor éppen olyat főztek ami a kedvemre való volt. Már megint elkalandoztam, így elsőként felvont szemöldökkel meredtem rá, majd a gólyák irányába fordítottam a fejem. Igen, tényleg alakítottak, de hát ki kell alakulnia egy afféle klikkesedésnek. Ahhoz meg ki kell derülnie annak, hogy ki itt a valaki.
- Te még emlékszel az első napra? - kérdeztem hirtelen, de nem fordítottam felé a tekintetem. Az elsősöket megfigyelve kérdeztem meg tőle, hogy mi történt a szünetben, de rögtön tudtam,  hogy nem fog válaszolni. A nyöszörgés és a kijelentése már csak biztossá tett ebben.
- Oké, nem szükséges ha nem akarod. Nem annyira érdekel igazából. - egy gyors pillantás rá, majd a tanári asztal felé fordítottam a tekintetem. Nem, tényleg nem érdekelt igazán mi van otthon. Az viszont igen, hogy vele mi volt. Felőlem az állítólagos szüleim akár fel is dobhatnák a talpukat, akkor sem ejtenék értük könnyeket. A lányról mondjuk ezt nem mondtam volna el, de ki tudja. Ezer éve nem beszéltem vele ennyit, mint most. A megszólalása miatt sikerült rávennie, hogy újra ráemeljem a tekintetem és ráncolva a homlokom meredtem rá. Nem teljesen értettem mit akar ezzel, de ha ezt szeretné akkor legyen. Ha neki ez kell, akkor ezt kapja. A mosolygás nem volt az én stílusom jó ideje, de azért neki sikerült megmosolyogtatnia egyetlen szavával. Pont mint most. Az igazgató közben megérkezett, így felé fordítottam a fejem, ezzel újra teljesen komoly arcot vágva. Nem szerettem a beszédeket, de ez egy új igazgató volt, talán sikerül belopnia magát az állítólagos szívembe. Mondjuk az jó pont volt, hogy nem éhgyomorral kell végigülni az egész ünnepséget. Visszapillantottam az asztal felé, de végül a lányon állapodott meg a tekintetem.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt a faluba a hétvégén. Nem a csárdába... - tettem hozzá, nehogy azt vélje, hogy én csak ott tudok létezni. -Csak úgy, lóghatnánk együtt egy keveset mint régen. - Na, csak sikerült kiböknöm.