Jelmez
Nem tudom miért is akartam elmenni erre a bulira. Talán mert annyian mentek? Nem, ez biztos nem az az indok volt ami miatt több száz diák között akartam elvegyülni. Felsóhajtottam, majd az öltözetre néztem és lehunytam a szemem eltöprengve rajta. Nem volt nehéz rájönnöm az okára, szerettem volna egy kicsit elvegyülni a sokaságban anélkül, hogy az órákkal, vagy a bajaimmal kelljen foglalkozom és erre a legjobb dolog az lehet, ha kimozdulok. Mehettem volna Grace-vel, de ő valószínűleg nemet mondott volna nekem és fejbe vág, csak mert meg mertem kérdezni, legalábbis akkor még azt gondoltam mikor meghívtam az egyik Levitás leányzót magammal a buliba, azonban az elején nem akart belemenni ami nem esett jól, de végül rávette magát a dologra és én pedig belementem, ha az elején én voltam az, aki meghívta. A jelmezötlete bejött, habár ki kellett hogy mondjam semmit sem tudtam róla, csak annyit, hogy a mugliknál van egy ilyen munkásember és szórakoztatónak tűnt az ötlet ezért könnyű szerrel belementem. A ruházatomra emeltem a tekintetemet újra és elvigyorodtam. Na hajrá Tony itt az ideje kicsit megerőltetned magad! Ezzel a gondolattal kaptam magamra a ruházatot, és miután eligazítottam a fejembe húztam a sapkát és felkaptam azt a seprű szerű valamit, amit a vállamra kapva indultam neki a kastélynak. Nem tévedtem el, hamar felleltem a bejárathoz vezető utat, így viszonylag hamar értem oda. A lány, becses nevén Izabella még nem volt itt, így a falnak döntöttem a hátam és a sapkát kissé az arcomba húzva vártam a leányzóra és figyeltem az áthaladókat. Voltak eléggé érdekesek, sőt meglepő öltözetekben sem volt hiány, szóval  nem éreztem magam, kényelmetlenül a sajátomban. A lány végül megjelent és köszönt nekem én pedig végignéztem rajta, majd egy barátságos mosolyt villantottam rá.
- Szia neked is. Örülök, hogy elfogadtad a meghívást végül. - néztem a szemébe, majd a kezem nyújtottam, hogy fogadja el. Végülis együtt megyünk a bulira, illő dolog lenne, ha nem úgy ácsorognánk egymás mellett mint két vadidegen, aki nem mert a másik közelébe sem menni, nemhogy megfogni a kezét. Végigpillantottam rajta én is, épp úgy, ahogy ő mért végig, ha nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy az én szememet nem csak a ruházata fogta meg.
- Csinos vagy Iza, örülök hogy a párod lehetek. - mosolyogtam rá és enyhén oldalra döntöttem a fejem kíváncsian. - Te is részt vettél a szervezkedésben, ha jól emlékszem, szóval mire számítsak odabent? - kérdeztem, majd a Nagyterem felé pillantottam, aztán vissza rá. - Mehetünk drága? - kérdeztem várva, hogy igent mondjon és akkor elvezessen a Nagyterembe, ha ő is úgy akarja.

A lány megérkezett, így a tekintetemet rászegeztem és eldöntöttem, hogy ez a Mary Poppins, vagy micsoda nem is volt olyan hülye ötlet, sőt neki jól állt. Habár kis fiatal volt, de legalább nem úgy öltözött, mint azok a fiatal leányzók, akik kevesebbnél kevesebb ruhában jelentek meg. Nem kis meglepetésemre azonban feltűnt még valaki a színen, akitől arra számítottam, hogy a szobájában fog kuksolni és hintázik az ágyon ülve, mert nem akar kijönni egyedül, vagy idegennel. Ehelyett most itt virított egy számomra teljesen meglepő öltözetben, amiről tudtam kicsoda, de meglepett az a tudat, hogy nem éppen ebben képzeltem el, ha esetleg be is állít. Mondjuk egy szellemnek öltözve, abba úgyis csak a két szem kell és rajta van egy lepedő, az szerintem számára tökéletes lenne, vagyis azt hittem. Lehet egy kicsit félreismertem a csajszit... Elvigyorodtam és visszapillantottam a partneremre.
- Szuper lesz, már előre látom... a Diákönkormányzatotok minden évben érdekes dolgokkal áll elő. -jegyezem meg, majd a jelmezét megdicsérve elvigyorodtam, amikor ő is megdicsérte az enyémet. - Még szép, hiszen te választottad nekem. - kacsintottam rá, majd belé karoltam és a nagyterem folyosóján vezettem egészen az ajtóig, ahonnan éppen láttam, hogy Grace visszapillant felém és pedig megengedtem magamnak egy mosolyt, hogy tudja, észrevettem őt.
- Jól fogunk szórakozni. - mondtam Izának, majd a csontvázra pillantottam, aki kinyitotta nekünk az ajtót. Átléptem vele a küszöböt és elég nagy meglepetésként ért, hogy minden fekete és fehér. Szórakozottan néztem végig rajta, majd a kezemre pillantottam. - Mindig is tudtam, hogy a némafilmekben és a régi filmekben is jó lennék színésznek, na de te! Csodálatos vagy! - mosolyogtam rá bókolva neki, aztán körbepillantottam. Rengetegen voltak már most, és emiatt a színskála miatt, hogy elveszett minden ami nem ez a kettő eléggé érdekesnek tűnt egy-két jelmez. Érdeklődve néztem meg azokat amelyek megfogtak, de csak pár pillantást érdemelt meg mindegyik. Visszapillantottam a társaságomra és enyhén oldalra döntöttem a fejem. - Egy italt a szép hölgynek? - kérdeztem kíváncsian tekintve le rá. - A mai este bármit kérhetsz tőlem Iza.vagy hívjalak Mary-nek? - kérdeztem, majd egy csókot leheltem a kezére, mivel az előbb elengedtem azt. - Szóval bármit amit csak a szíved kíván és én teljesíteni tudom, azt megkapod. - emeltem el a kezét az ajkamtól, aztán megfogtam és elvezettem a svédasztal felé, ahol körbepillantottam a kínálaton. Meg kellett hogy mondjam, az egyik bizarrabb volt a másiknál.
- Öhm... szerinted melyiktől nem halunk meg azonnali hatállyal? Elég bizarr az összes. - pillantottam rá, aztán vissza az italok és az ételek mindegyikére. Egyenlőre jobban bíztam Iza ízlésében, mint a sajátomban, mert ha rajtam múlna lehet egyik „érdekességet” sem kóstoltam volna meg.

A lány persze nem nagyon foglalkozott a bókkal de nem zavartattam magam rajta, tekintettel arra, hogy Grace is ezt csinálta, vagy elviccelte. Megszoktam, hogy nem minden jön össze, azonban régen nem szerettem, a valaki figyelmen kívül hagyta a fáradozásomat. Most inkább azon voltam, hogy ha már velem van valamennyire jól is érezze magát, de így elsőre nem tudtam, hogyan is vigyem ezt véghez mivel őt jobban lefoglalta, hogy a díszítést és a diákokat nézze, mint én magam, tehát hagyta, had élvezze ki a Dökös sikereit és bekísértem magammal, vigyázva, nehogy elveszítsem őt a tömegben, vagy valaki megtapossa, esetleg nekimenjen. Sikeresen eljuttattam magunkat a svédasztalhoz és megkérdeztem minek hívjam amire az Izát választotta én pedig megajándékoztam egy mosollyal.
- Rendben, akkor maradjunk az Izánál. - mondtam és őt figyeltem. Persze a sütik nem nyűgöztek le annyira, de miután elmagyarázta, hogy nem halok meg tőlük, utána felkaptam egy szemgolyót és szórakozottan feldobtam a levegőbe. - Te, ez elég bizarr. - kaptam el a golyót és néztem. - Mintha élne... - bontottam ki és bekaptam amit azonnal le is nyeltem. -Hajmeresztő... meg akart ölni! - nyögtem ki, mert az a hülye cukor forgott a számban és inkább ezért lenyeltem amilyen gyorsan csak ment. - Azt hiszem a többit nem akarom kipróbálni... - grimaszoltam, majd a lányra néztem. Persze a lánynak se jöttek be az édességek és ezen meg sem lepődtem, de egy próbát megért... majdnem olyan volt amúgy mint egy csokibéka, csak cukorként. Iza újra elfordult és a társaságot kezdte szemlélni, tehát nem akartam őt megzavarni ebben, ezért én is hasonlóképpen tettem. Nem kellett sok, hogy kiszúrjam Graceket akik elváltak és ő végül táncolva egy asztalon találta meg a helyét és felénk emelte a tekintetét. Visszapillantottam Izára, aki pont ekkor szólt hozzám és arra amit mondott nem igazán tudtam először hogyan is válaszoljak, de hamar összeszedtem a megfelelő szavakat.
- Szóval nincs hozzá kedved, ami nem baj, de remélem nem az én hibám Iza. - emeltem rá a tekintetemet nyugodtan és kimérten választva meg a szavaim, mert nem szerettem volna megbántani őt. - Ezzel nincs semmi baj. - sóhajtottam és az édességek felé emeltem a tekintetem, nehogy őt nézzem majd. - Tudod, én sem vagyok az a nagy bulizós, szóval megértem amit mondasz nekem, sőt átérzem. - néztem  a tömeg felé. - De ha nem szerettél volna eljönni, miért nem mondtad el, hogy ne jöjjünk be. Nem lett volna belőle semmi, nem haragudtam meg volna érte. - néztem vissza rá, egyenesen a szemébe, várva mit mond majd erre. Persze nem azt vártam, hogy bocsánatot kérjen, csak érdekelt, miért nem mondta el, hogy egy kicsit sincs kedve az egész hercehurcához, mert akkor nem jöttünk volna el és neki sem lett volna kényelmetlen, vagy zavaró.
- Ha szeretnéd kereshetsz valakit, ha az én társaságommal van a baj, vagy ha nem, akkor visszakísérhetlek ha szeretnéd és akkor nem kell itt maradnod. - mosolyogtam rá, hogy tudja nem haragított magára, mert nekem is voltak ilyen pillanataim. Most például úgy voltam vele, hogy semmi bajom nem volt a bulival, de nem akartam, hogy egész este rosszul érezze magát a társaságomban.

Iza, majd Graciee!

Az a szemgolyó nem tűnt olyan jó ötletnek így utólag, de már nem tudtam visszavonni. Izára pillantottam és ki is fejtettem neki a véleményem, ami az volt, hogy ez az átkozott cukor megölt volna, ha  nem nyelem le. Így  végeredményben azonban még éreztem az ízét és nem volt rossz.
- Egész jó! Meg kellene kóstolnod. Habár… - szórakozottan ingattam a fejem, inkább nem akarok még egyet én sem. - Tudod mit, felejtsd el! - ráztam meg a fejem újra egy kicsit és elléptem oldalra egy fél lépést, mert attól tartottam, hogy valamelyik nyalánkság még a végén megtámad. Persze Iza újra a tömeget kezdte pásztázni, így kezdtem azt érezni, hogy a legszívesebben elmenekülne ebből az egészből ahogy van. És tessék, lássék ki is fejtette ezt nekem, mire felajánlottam, hogy elkísérem a toronyba.
- Hát, azért örülök, hogy eljöttél velem. - mosolyogtam rá, viszont ő ezt nem láthatta, mert egyszerűen szólva a tömeget jobbára vonzotta a tekintete. Nem zavartattam magam rajta, legalábbis ebben a pillanatban épp nem. Végül kijelentette, hogy elmegy és nem kell visszakísérjem. Vacilláltam rajta, hogy erősködöm, de nem tettem, csak mosolyogva tűrtem az arcomra lelehelt puszit és néztem ahogy elsétál. Terveztem, hogy majd a bál után elkapom, hogy beszéljek vele, de most más probléma is volt amit meg kellett oldanom. Ugyan azt mondta, hogy találok valakit, csak ez nem olyan egyszerű, mint kimondani. Az csak pár szó, nem pedig egy adott szituáció, ellenben szerencsémre megmentett egy őrangyal, vagyis Grace. Már a hangjából sejtettem, hogy ő az, de azért nem adtam a tudtára, ehelyett pókerarcot vettem fel és megütöttem némi bizonytalan hangszínt.
- Nos... nem tudom. Valami lány a suliból? - kérdeztem ártatlan hanglejtéssel némileg keverve a tudatlan élt benne, hogy úgy tűnjön tényleg nem tudom. Pedig de még mennyire, hogy tudtam ki az! Egy gyors fordulatot vettem és rávigyorogtam.
- Szia Gracieeee! Hát te? Nem szédíted az elsős szöszkét? - kérdeztem élve a szöszkés szövegével, majd megöleltem őt vidáman, mert már annak is örültem hogy idejött. - Várj... az előbb láttam, hogy elment egy sráccal. - jutott eszembe, így rá emeltem a tekintetem és mindent sejtő arcot vágtam. - Akarod, hogy elátkozzam a kölyköt? - kérdezem rá őt nézve, majd végigpillantottam rajta és elismerően vigyorodtam el.
- Harley... tetszik. Dögös vagy! - nevettem fel, majd  a sütik felé böktem. - Te ettél belőlük, vagy csak én mertem...

Annyira tudtam, hogy Grace az, de meg akartam egy kicsit szívatni, így nem mondtam el neki, inkább hazudtam, aminek az lett a következménye, hogy seggbe rúgott. Nem zavartattam magam miatta, sőt örültem, mert ki tudtam venni a kuncogásából és ebből a jókedvét. Felé fordultam és enyhén oldalra döntve a fejem figyeltem őt., ahogy válaszol nekem.
- Tudom, hogy nem vagy pedofil! - nevettem el magam a feltételezésen. - Csak hát vele jöttél... - mondtam, majd őt figyeltem szórakozott mosollyal arra, hogy hiányoztam neki. - Ha annyira hiányoztam miért nem kerestél meg a piknik óta? - kérdeztem kíváncsian, majd megöleltem őt. Persze nem zavartattam magam azon, hogy kivel jött, csak muszáj volt feldobom azt a bizonyos magas labdát. A fürdős megjegyzésén persze vihogtam egy sort.
- Becsempészhetsz, de nem hiszem, hogy a többiek repesnének az örömtől, ha meglátják. - vigyorogtam, majd  eligazítottam egy tincsét a füle mögé. - De amúgy rendben van a fürdőm, köszöni kérdésed, csak most kéményseprőt játszom. Nézd! - mutattam meg a seprűszerűséget – Kéményseprő vagyok, látod... mehetek szépen rendbe tenni a kéményeket. - mosolyogtam a puszi miatt, majd elengedtem és megmondtam neki, hogy ha kell akár elintézem a srácot, már ha megbántotta őt. Persze azt mondta, hogy nem kell és hogy egy puszinak örülne...
- Na várj, várj, stop!  - vágtam rá, majd hadarva angolul kezdtem el beszélni, nem magyarul ahogy eddig, habár ő az angolt is értette volna. - Te azt mondod, hogy most adjak neked egy puszit aztán meg, hogy kérsz egy csókot a beöltözött dementortól? Ugyan már Grace! - hadartam végig a szövegem, majd magamhoz húztam és az ajkára leheltem egy könnyed és gyors csókot, aztán rögtön elengedtem attól parázva, hogy leüt.
- Nem éppen egy dementor csókja, de remélem megfelel. - néztem rá szórakozott mosollyal, mintha nem az előbb csókoltam volna meg. Belegondolva a dologba csak azért tettem, mert nem akartam, hogy  most komolyan odamenjen ahhoz a bódéhoz.. ja és mert meg akartam tenni. Miért ne tehettem volna? Áttértem arra, hogy Harleynak van öltözve és oda volt meg vissza, mert tudtam ki ő. Ilyenkor jó, ha az ember tud egy két dolgot a muglik világáról.
- Látom! - nevettem fel a lelkes Gracen. Ritkán láttam ennyire aktívnak, mint régen. Akkoriban persze ő más volt és én is, azóta pedig mind a ketten sokat változtunk. A sütik felé intettem és rákérdeztem, hogy evett-e már belőlük, de azt nem akartam neki javasolni, hogy megtegye, inkább el akartam tőle ijeszteni, de sajnos lecsúsztam róla, mert bekapta az egyik agysütit. Vágtam egy elég érdekes grimaszt és nem mondtam inkább semmit. A süti megevése után engem mustrált, amit könnyedén tűrtem tőle, nem zavart, azonban a kérdése eléggé vicces volt, mert tudhatta volna, hogy nem lesz a válaszom. Ugyan a táncot mesterien űztem, mert az ilyen apróságokat anyám belém nevelt, mint a tánc, a zene és még rengeteg olyan dolgot, ami a művészethez tartozott.
- Nem Grace, nem táncoltam. De nem is akarok! - vágtam rá és egy hirtelen mozdulat kíséretében a vállamra kaptam. - És ha most nem gond elrabollak, mert már nincs kedvem ehhez az egészhez. Le se kellett volna jönnöm. - mondtam a végét inkább magamnak mint neki, majd kifelé indultam vele a vállamon azzal se törődve, ha ezért verni kezdené a hátam. Mivel úgy gondoltam így gyorsabban kit vagyunk, mintha győzködném, ezért végre is hajtottam az elképzelésemet. Kiérve lazán tovább sétáltam vele a Levita tornyáig, mit sem törődve a minket megbámulókkal. A szobám ajtaja előtt tettem le csak le és ránéztem.
- Innen eltalálsz a szobádig... - simítottam meg az arcát mosolyogva. - Vagy akár be is jöhetsz, még korán van. Na nem mintha annyira lényeges lenne, hogy meddig vagyunk kint, hiszen mestertanoncok vagyunk már. Kijár nekünk az a luxus, hogy akármeddig kint kóborlunk. Na de a többi csak rajtad áll. - kacsintottam, majd besétáltam a lakrészembe és ledobtam magam a kanapémra elkényelmesedve és várva, hogy hogyan dönt. Az, hogy tiszta korom voltam most egy kicsit sem zavart, mert ez az én lakrészem és egem nem érdekelt a dolog.

Aileen Aurora
A karácsonyi bálon.

Az elején amikor elhívtam a tanárnőt a karibálra, akkor poénnak szántam. Az egyik óra közepén jártunk és magamhoz hűen durmoltam, mivel mostanában nem aludtam túl jól. Persze a tanárnőnek ez vagy nem volt a kedvére, vagy talán hangosan szuszogtam azt nem tudom, de felkeltett én pedig egy kicsit kómás fejjel lestem fel rá. Persze az lett belőle, hogy nem büntetett meg egyem a jó szívét, de én poénból felvetettem, hogy büntetésemként elviszem a bálra. Na persze azt hittem elutasítja a dolgot, vagy leszid, de meglepő módon belement. Habár azért megleptem vele, legalábbis szerintem így volt, de nem nagyon mutatta ki, vagy talán én nem figyeltem meg túl jól az arckifejezését, mert fáradt voltam. Na hát a lényeg az, hogy így jutottunk arra, hogy együtt menjünk el a karácsonyi bálra és én hűen a megbeszélt dolgokhoz készülődtem is. Mivel nem volt fehér öltönyöm, így egy bagolyban értesítettem az anyámat, aki volt olyan kedves és szerzett nekem egyet, amit mintha rám öntöttek volna. Mondjuk ő mindig is tudta, hogy mi az ami jól áll nekem, ezért most sem csalódtam ebben a képességében. Viszont megírtam neki, hogy nem megyek haza a szünetre, ami miatt a válaszlevele nem volt túl kedves, de egy vállrándítással ráhagytam a dolgot. A készülődés nem volt nehéz, hiszen a hajam nem volt egy nehéz eset. Úgy fél óra alatt teljesen készen álltam a bálra, ám voltam olyan jófiú, hogy szereztem egy kardíszt, amit anyám javasolt, hogy szerezzek, na meg amúgy is megtettem volna, bárkivel megyek is. Illőnek találtam, hogy ha már egy szép hölgyet viszek el a bálra, akkor adjak is neki valamit, na meg azt is illőnek találtam, hogy a kardíszhez megfelelően egy fehér rózsát tűzzek az öltönyömre, ami illett a kardíszéhez. A séta a nagyteremig nem volt valami érdekes, ám láttam pár fehér ruhás leányzót, amint végigtipeg a folyosón előttem. Szórakoztató volt, mert láttam páron azt, mennyire nem örül a fehér ruhának, de voltak akik odavoltak az ötletért. Mi fiúk sem rajongtunk annyira a fehérért, ám nekünk az öltöny azért egy kissé megszokottabb viselet volt, mint a lányoknak ez a ruha. Körbepillantottam, majd eldöntöttem, hogy még van egy kis időm arra, hogy várjak, így a falnak dőlve, felvettem egy elég kényelmes pozíciót és vártam. Türelmes leszek és megértő, mert azokba a ruhákba biztos nem egyszerű belebújni, na és ha valaki még jól is akar kinézni... Egy szórakozott félmosoly jelent meg az arcomon arra a gondolatra, hogy mennyire fárasztó lehet a lányok számára ez az egész. Lehunytam a szemem, majd falnak döntöttem a fejem, egy idő után pedig a plafonra tekintettem a gondolataimba merülve.

Aileen Aurora
A karácsonyi bálon.

A várakozás olyan volt, mint mikor órák után várom, hogy Grace megérkezzen, mivel ő volt az a típus, aki mindig elkésett, ha megbeszéltem vele valamit. Így vártam, habár nem tudtam mennyi idő telt el várakozás közben, de páran már bementek a bálra, szóval azért olyan tíz perc biztosan volt. Nem zavart, szerettem ha én várakozom, nem pedig a társaságom vár rám, pláne ha lány az illető. Olyankor szinte utáltam magam, mivel nem érdemlik azt, hogy a türelmüket feszegessem. A merengésemből az én kedvenc tanárnőm hangja rántott ki, így ráemeltem a tekintetem és elvigyorodtam és a szokásomhoz hűen nem magáztam, hanem tegeztem. Persze megszokhatta, hiszen mindig így beszéltem vele, de másnak lehet, hogy furcsa, hogy egy tanárt nem magázok, hanem tegezek.
- Ebben vagyok a legjobb! - mondtam hamiskásan, majd enyhén oldalra döntöttem a fejem. - Igazán... - nem tudtam hogyan fejezzem ki magam, szóval megköszörülve a torkom újra ránéztem. - Hű... tanárnő, ez igazán jól áll neked. Gyönyörű vagy, már ha szabad ezekkel a szavakkal élnem. - vigyorogtam rá huncut mosollyal, majd a kardíszt a csuklójára helyeztem. - Remélem megfelel, nem igazán tudtam mi lenne az igazi, de úgy érzem ez illik hozzád. - pillantottam az arcára, majd a karomat nyújtottam, hogy bekísérhessem őt a bálra. Úgy tűnt, hogy ez a bál egy kicsit más lesz, mint az előző, itt minden fehér és nem lesz tele érdekes jelmezekkel. Mondjuk azokkal sem volt sosem gondom, de azért szerettem volna egy igazin is részt venni, mivel már jó rég adatott meg a számomra, hogy megtegyem. Most viszont alkalmam volt rá, ráadásul egy remek párral. Kell ennél jobb? Nem!
- Akkor gondolom mehetünk. - pillantottam Aileen tanárnőre, majd ha beleegyezett, akkor besétáltam vele a nagyterembe, hogy részt vegyünk a karácsonyi bálon.

Aileen Aurora
A karácsonyi bálon.

A megjegyzése, hogy azért másban is tehetséges vagyok egy szórakozott mosolyt csalt az arcomra, mivel egy tény az, hogy gyakran alszom az órákon, de a másik az, hogy ennek ellenére ha éppen kedvem van tényleg szoktam festeni, ha a kedvem is megengedi ezt a luxust.
- Most festek otthon egy festményt, emlékezetből. - jegyeztem meg rápillantva, hogy de, igenis gyakorlok, csak nem gyakran teszem és nem verem nagydobra a dolgot. - De azért majd ráhajtok, megígérem, mert tudom hogy ez neked fontos és szereted a művészetet. - mondtam abszolút őszintén, majd a ruháján tekintek végig és megjegyzem, hogy nemsemmi, ráadásul még az a pír az arcán, képtelen voltam megállni, hogy ne vigyorogjak rá. Érdeklődve hallgatom a hosszú monológot és bólintok egy aprót, hogy tudassam vele, egyetértek még ha csak részben is.
- Ugyan! – legyintettem egyszerűen. - Egy ilyen szép hölgynek jár a virág. - mondom és elgondolkozom egy pillanatra keresve a megfelelő szót, mivel ha angolul kezdek el magyarázni, az eléggé érdekesen jönne ki. - Szólásszabadság van ez tényleg igaz, de azért mindent nem mondhatunk ki. Biztos vagyok benne, hogy minden szónak súlya van, hiszen ha nem lenne, akkor teljes káosz törne ki. Mondjuk vegyük figyelembe azt, hogy mi sem mondjuk el a varázstalanoknak azt, hogy mi magunk képesek vagyunk varázsolni, szóval azért valamennyi korlátozás van. Ami pedig a kiábrándulást illeti...  - néztem az ajtó felé. - Biztos vagyok benne, hogy ez csak kitaláció. Az, hogy okos dolgokat mondasz nekem az nem számít kiábrándítónak még ha lehet, hogy elfog térni pár dologban a véleményünk, akkor sem. Én tisztelem az okos nőket. - nevettem fel, mert ez így eléggé furán hangzott, még tőlem is. Miután a virágot a csuklójára tettem és minden rendben volt, akkor végül rákérdeztem arra, hogy bemegyünk-e a bálra és ő igennel válaszolt, majd belém is karolt.  Belépve elsőre zavaró volt az nagy fehérség ami fogadott. Kellett pár másodperc míg megszoktam a környezetemet és felmérjem. Nem volt rossz, egészen jól megoldották a díszítést és a többit.
- Ügyesek ezek a Dökösök. Mindig kitalálnak valami érdekeset a számunkra. - jegyeztem meg, majd beljebb vezettem. A sok fehér még zavart egy kicsit, de nem volt vészes. Érdeklődve pillantottam a tanárnőre, hogy mit is szeretne csinálni, mivel ő a hölgy, az ő szava diktál, legalábbis nálam.
- Mihez lenne kedved? - kérdeztem meg tőle és vártam, hogy mit válaszol rá, ám közben felpillantottam a hóesésre. Azért örültem neki, hogy nem a fejemen landol, mert annak most nem örültem volna.