Berti drága

ruha

Késésben vagyok, na, jó, nem szépítem, iszonyatos késésben vagyok. Eredetileg megfordult a fejemben, hogy esetleg el sem megyek az ünnepségre. Bár az csak kósza gondolat volt, hiszen sokan ott lesznek azok közül, akiket megkedveltem, sőt, már valószínű ott is vannak. Arra számítottam, hogy egyedül megyek el, de Berti meglepett és elhívott a bálba. Automatikusan igent mondtam, nem is gondolkoztam rajta. Bár, így utólag kicsit aggódtam is emiatt. Attól nem féltem, hogy én csalódok, inkább attól tartottam, hogy én okozok neki csalódást. Megérdemli a fiú, hogy jól, sőt, remekül érezze magát, hisz évszázadokon keresztül nem volt benne része. Ami azt illeti előtte se, így talán már az idegességem is érthetőbb. Eredeti tervem az volt, hogy egyszerű, kényelmes ruhát kapok magamra a talár alá. Viszont, úgymond, lovagom is lett, így letettem az eredeti tervről, és kétségbe esetten keresgéltem a ruháim között. Esélytelen próbálkozás volt a részemről, tehát az idegességem is egyre csak nőt. Nem igazán foglalkozok a divattal, főleg nem csinosabb ruhákkal, én mindig úgy öltözködtem, hogy praktikus és kényelmes legyen. Még mielőtt teljesen bepánikoztam volna, átszaladtam Issiehez, és az ő segítségéért esdekeltem. Ő azonnal a kezébe vette az irányítást, pillanatok alatt a szobámban volt és átnézte a ruháim, majd kikapott párat közülük és elsuhant. Amíg elvolt Issie, addig én megpróbáltam a hajammal valamit kezdeni. A vége az lett, hogy az egyik oldalt feltűztem, a másik oldalon továbbra is az arcom simogatta a hajam. A sminkemet sem vittem túlzásba, épp csak kihúztam a szemem, és a szemhéjam egy kis ezüstös színt kapott.  Mire ezekkel végeztem, Issie, a megmentőm, már hozta is a ruhát. Gyönyörű lett, nem is tudom, hogy fogom ezt meghálálni neki. Felvettem a ruhát, és mikor a tükörbe néztem, alig ismertem magamra. Tehát készen álltam az indulásra.
Ahogy közeledtem a terem felé, a szemem már a kísérőmet kereste. Hamar kiszúrtam, érdekes, hogy az évszázados fogság külsőleg nem volt rá hatással, ugyan olyan jó kiállású volt most is, mint a közös mesénkben. Nagyon megkedveltem őt, és még mindig reméltem, hogy nem változik meg teljesen, hogy megtart magából sok mindent, hisz ő így különleges, így szerethető, khmm, szóval kedvelhető. Lassan lépkedtem felé, ilyen ideges talán soha nem voltam, mint most. Mikor odaértem hozzá, rá mosolyogtam.
–Szia, remélem nem várakoztattalak meg nagyon. Nagyon fess vagy.