Hanka, Márk, Dóri, meg azon Levitások, akik kicsit késnek!

Sosem szerettem, ha valami ünnepség volt! Mindig ki kell öltözni, ilyenkor úgy érzem magam, mint aki karót nyelt, meg van szabva hogy ülhetsz le, milyen mozdulatokat tehetsz. Ezeket muszáj volt elviselnem, mert nem tehettem mást, de egy cseppet sem volt ínyemre. Szívem szerint inkább el se indulnék a bálba. Aztán eszembe jutott, Levitások sokan lesznek, így nekem is mennem kell. Keserű szájízzel, de elkezdtem készülődni. Felvettem a nadrágot, majd az inget, utána a cipőt, majd az öltönyt, végül rá a talárt. Mély levegő, majd elindultam. Nagy a tömeg, alig bírok előre haladni. Azt gyűlölöm ebben a tömegben, hogy mindenki lökdös mindenkit és még csak elnézést sem kér, még ha véletlen ment neki a másiknak. Haragomban inkább a fal mellett mentem, így kisebb az esély, hogy több oldalról nekem jöjjenek, viszont nő az esélyem, hogy a talárom falas lesz. Ezt az aprócska kockázatot vállalva, haladtam a nagyterem felé. Kicsit megijedtem mikor odaértem, hisz tömeg az volt, de Levitásoknak hűlt helyét sem láttam. Vagy korán jöttem, vagy késtem. Jellemző, mindig kések az ilyen rendezvényekről. Sebaj. Beléptem hát a terembe, majd szemügyre vettem az asztalokat. Diákok serege beszélget, nézelődik, nevetgél. A tanári asztalra téved szemem, Páran itt vannak, de nem mindenki. Állapítom meg. Levita asztalt fürkészve, páran itt vannak. Elhatároztam, hogy leülök és várok. Vagy jön valaki beszélgetni, vagy nem. Vagy - ami szintén megfordult a fejemben, hogy senkinek sem fog feltűnni, ha szépen visszamegyek a hálókörletbe. Bár ezt megtartom vész tervnek.

Évnyitó - Egy zöld lány (Ivy A. Ives)

Melegem van. Nincs bent annyira meleg, mégis majd meggyulladok. Csupán az öltöny enyhe szorítása és a tömeg váltja ki belőlem. Folyton iszok, ezzel igyekszem enyhíteni magas hőérzetem. Szerencsémre nincs lázam. Kár, mert azzal is indokolhatnám, miért kellene elhagynom az ünnepséget. Nincs kedvem itt lenni. Még jó, hogy csak páran vannak, akik figyelnek rám, így nem kell mindenkinek elmagyaráznom az okot melyet hamar kitalálok távozásomra, lehetőleg még a tánc előtt. Táncolni sincs kedvem, béna is vagyok benne. Sokan mégis az ellenkezőjét mondják.
Gondolataimból arra riadok, hogy a nagy meleg, mely engem nyomaszt, öltönyben mindig kicsit melegem van. Nos, most egy kis enyhe és kellemesen nedves érzés fogott el, igaz ez a karomon. Jól esett. Majd egy enyhe nyomást éreztem, biztos valaki megbotlott és belém kapaszkodott. Hallom, hogy nem győz bocsánatot kérni.

 Ugyan, ne mentegetőzz! Köszönöm, kicsit felfrissítettél!

Mondom neki mosolyogva.

 Örvendek, Ivy! Szólíthatlak így? Az én nevem Kilt Zoltán.

Majd elkapom az egyik kezét és lágy csókot adok rá.

 Megengeded, hogy az asztalotokhoz kísérjelek? Csupán csak, hogy biztonságosan le tudj ülni!

Nyújtom kezem, várom hogy belém karoljon. Mosolygok rá, nem mutatom jelét bármiféle haragnak sem, mert nem is haragszom. Bárkivel megeshet, hogy elesik és leönt valakit. Becsülöm benne, hogy nem szaladt el, hanem itt maradt és felvállalta azt, melyről igazán nem tehet.

 Van már táncpartnered?

Mit művelek? Te jó ég. Hiszen táncolni nem is tudok, erre ettől a tüneménynél rákérdezek a táncra? Remélem igennel válaszol és lehetőleg nem rám gondol. Nincs kedvem elrontani a bálját azzal, hogy tánc közben rálépek a lábára, vagy valami galibát okozok neki. Ezt sehogy sem akartam.

Ivy a zöld lány, kékek asztala - a bűzbombás rész előtt

Látszik rajta, hogy megleptem a lépésemmel. Ez jó, ezért mosolygok. Megkért, szólítsam Ivynak. Szép a neve. Amolyan jellegzetes. Mint a szépsége.

- Nyugodtan! Úgy szólítasz, ahogy tetszik!

válaszolom neki. Látom rajta, a táncos kérdésen kicsit elmereng, majd látom, hogy megszületett a válasz, így figyelem a reakciót. Oh, tiszta izgalom vesz rajtam erőt. Most dől el minden. Erőt veszek magamon, igyekszem nem mutatni, hogy válaszát enyhe remegéssel és szapora szívveréssel várom. Majd hangja elhagyja ajkait.

-Jaj, ugyan már, mindenki ezt mondja.

Csúszik ki számon, szinte gondolkodás nélkül. Na, most vágom még jobban magam alatt a fát. Hiszen jómagam sem tudok táncolni. Legalábbis ezzel védekeztem sokáig, aztán a szüleim elkotyogták, szerintük igen is jól tudok táncolni.

- De ha csak beszélgetni szeretnél, annak sem leszek elrontója.


Második mondatának végén, akaratlanul is mosolygok.

- Hát...

Fordulok a kék asztalhoz, majd látom, hogy Hanka felkel és az italos asztalhoz lép, de nem inni ment, ez látszik. Dóra is feláll és elindul, kifelé. Úgy érzem, ha most leülök kicsit tőrt döfök a kékekbe, de látom ott se rózsás a helyzet. Ráadásul javítani se tudnék rajta, hiszen láthatóan felzaklatta valami a két lányt. Az, hogy két lány nincs a legnyugodtabb állapotban, azzal sajnos sok jót nem lehet kezdeni, hiszen most mindketten magányra vágynak. Sokszor tapasztaltam már hasonlót.
Visszafordulok a lányhoz, mosolygok.

- Csak ha nem bánod meg a társaságom, a beszélgetéshez. Amúgy pedig, elsős voltam, sikeres vizsgákkal.

Sikeres?? Éppen hogy átmentem, három E-vel. Mondjuk sikeresnek sikeres, de lehetett volna jobb is. Ahogy megmondták, a javítás után is.

- A vizsgák miatt, most lépek másodikba. Veled e téren mi a helyzet?


Kérdeztem vissza, de láttam, hogy már eszik is.

- Jó étvágyat!

Tettem hozzá mosolyogva. Majd körbenéztem. Valahogy nem voltam éhes. Sokszor jártam így, a sok kaja látványa elvette az étvágyam, majd leültem mellé. Aggódok, mert otthagytam a kékek asztalát, ami szerintem nem volt a legjobb ötlet. Ha beszélgetésünk olyan vizekre ér, lehet felvetem neki, menjünk vissza.
Vettem egy mély levegőt, vagy sóhajtottam, esetleg mindkettőt egyszerre. Majd azon kaptam magam, elönt a melegség, a füleim égnek, zúg a fülem, mintha szédülnék. Erőltetve mutatom magamon, hogy jól vagyok, bár tenyereim izzadnak, szaporábban veszem a levegőt. Lehet a nagy tömeg és a meleg levegő az oka. Gyakran járok így. Bár, volt, hogy pár perc és elmúlt, úgyhogy  várok. Azon kapom magam, kicsit zihálok. Jó lenne kimenni egy kicsit a levegőre. De várok, mert máskor is elmúlt már hamar. Ha nem csillapodik, akkor tényleg ki kell mennem, lehetőleg levegőzni, vagy valami ablak közelébe.
Észbe kapok, komor tekintettel bámulok a semmibe, majd hirtelen egy laza mosolyt varázsolok arcomra.

Ivy a zöld lány, Kékek asztala
 
Megtudtam, hogy harmadikos a lány. Remek, én most megyek másodikba, így csak egyetlen év van közöttünk. Azt kérte figyeljünk, hát füleltem, nem sokkal később bűz kezdett el terjengeni a teremben. Épp felpattantam, orrom takartam és indultam volna, de annyira meglepett a szag, hogy ahogy felálltam, márt botlottam is meg a padban. Szerencsémre senki nem velem volt elfoglalva, így nem sokan láthatták esésem. Felpattantam, de ekkor már kellemes illat járta be a termet.

- Képes lennél erre?

Kérdeztem, hálával a hangomban.

- Ha valami gond lenne, szólj és rendet teszek.

Kacsintok a lányra. Látom rajta, sejti mi zajlódhat le bennem. De csak sejti.  
Nyújtom a kezem a lánynak, hogyha elfogadja és elkísér az asztalhoz, akkor talán megnyugszom, de előtte az italos asztalhoz viszem, ott felveszünk valami frissítőt és megyünk a kékekhez.
Miközben a lány reakcióját vártam, izgalom fogott el. Mi van, ha őt fogják miattam megutálni?

- De csak akkor, ha tényleg szeretnéd!

Mondom a lánynak, a saját lelkem nyugtatgatására.  Érzem megint szaporább a szívverésem, valami megint van a levegőben. Akaratlanul is a kék asztal felé fordulok, s látom, kezdünk feltöltődni. Remélem legalább kettő embernek marad hely, ha nem, akkor szépen visszajövünk. Visszafordulok Ivyhez.

-Ha eljössz velem a kékekhez, ígérned kell valamit! Teljesíted egy kívánságom?

Nevetek rá, hisz tudom, mit fogok kérni, de ő nem.

-Nyugi, semmi olyat, ami bántó lenne.

Igyekszem megnyugtatni. Remélem sikerül.

Ivy

Mikor meglátom, hogy a lány milyen trófeákat kap, kicsit elfog az irigység, de ez csupán egy pár másodpercig tart, majd utána helyét átveszi a tisztelet.

- Gratulálok a kupákhoz!

Mosolygok a lányra. Majd eszembe juttatja a majdnem elfelejtett kérésem.

- Csupán annyi lenne, hogy eljössz táncolni?

Figyelem a reakcióját, majd nevetek.

- Nyugi, csak vicceltem! Táncról szó sincs.

Odahajolok és súgom neki.

- Valójában egy párbajra szeretnélek kihívni, de nem pálcával, hanem Tender Tanár úr botjait kölcsönvéve! Mit szólsz?

Figyelem ezek után a reakcióit, igyekezvén mutatni számára, hogy ez lenne a kívánságom.

- Persze, mivel te tettél szívességet, ezért te is kívánhatsz, ráadásul kettőt, mert így leszünk egálban.

Mosolygok, majd elkapok két poharat és az egyiket Ivy-nek nyújtom. Közben néha átböngészem a termet, ki mit csinál! Azt is mérlegelve, mikor ideális a szökés pillanata. A kékek asztalát is végigfutom lopva, majd visszafordulok a partneremhez.

Evelin


Jelmezem

Hát ez a nap is eljött, bár előző napokban szerveztem. Evelinnel megbeszéltük, hogy együtt megyünk a bálra. Nagy izgalommal kapkodtam magamra jelmezem minden darabját, majd csörömpölve, de sikeresen útnak indultam. Fél méterenként a rostély lecsukódott, így kénytelen voltam, egyik kezemmel tartani. Így végre láttam rendesen. Nagy nehezen és csörömpölve megérkeztem a Nagyterem ajtaja elé és felvettem egy várakozó állást. Tulajdonképpen a kastély páncéljaihoz hasonló pózba álltam és mikor mozgást hallottam, akkor természetesen fel-felemeltem a rostélyt. Természetesen egyetlen embert vártam.
Amint megérkezett, hangos csattanással csaptam össze bokáim, bentről szinte éreztem, hogy sokak szeme fürkészi az ajtót!

- Szép estét!

Hajoltam meg a lány előtt, persze amennyire tudtam. Mikor felegyenesedtem, hangos csörömpöléssel ejtettem el a kardom és a pajzsom egyszerre. Csörögve ugyan, de minden igyekezetemmel nagy nehezen sikerült felvennem. A rostélyom persze végig lent volt így hiába mosolyogtam és elvörösödtem a zavaromtól, nem láthatta senki.

- Nos bemegyünk?

Kérdeztem tőle kicsit félénken, főleg a tömeges szemmel veréstől tartva.

Kiranella Amorden

A bálban

Amint belépek a terembe, fehér talárban, ledöbbenek. Túl nagy a tömeg és engem ez nyomaszt. Megint előjön rajtam a szorongás, a nehéz légzés. Mégis csak hiba volt elhívni egy ismeretlen Rellonost. De ha most megfutamodok, meg fog haragudni. Nem jó ez, sehogy sem. Saját csapdámba estem. Körbenézek a termen, gondolataim alig hallom a hangos zsivajtól. Nem látom partnerem, így kicsit nyugodtabban engedek a tüneteknek, kezdenek láthatóvá válni. Remegek, zihálok, izzadok. Remek, most még szédülök is. Áhhh én idióta, minek kértem fel azt a lányt? Maradtam volna csendben és inkább beszélgettem volna vele. Nincs kedvem az egészhez.
Ahogy fordulnék sarkon, nekem jön egy diák. Ez hiányzott. Még valamit mormol az orra alatt. Elegem van. Nem maradok itt.
Kiviharzok a terem elé, mélyeket lélegezni és megnyugodni. Nem jobb, így arcom az ablakhoz érintem. Hűt és segít. Szuper, ezzel elvagyok. Ekkor picit kinyitom az szemem és megpillantom a lányt.

-Szia! Milyen jól áll a ruha! Bocsi, csak elfelejtettem mondani, hogy tömegiszonyom van. Sajnálom! Megértem ha mérges vagy és haragszol.

Az utolsó mondatnál lógatom az orrom, nem vagyok társasági személy. Gyűlölöm a tömeget. Sírhatnékom van. Elment a kedvem az egésztől. Bár ne tettem volna meg.

Kiranella Amorden

Megérkezik a partnerem, gyönyörűbb mint a társalgóban volt. Ettől kicsit jobban érzem magam. Nem haragszik, amiért ez az állapotom van. Kedves próbál lenni, azzal, hogy a tömeg elől így lehet eltűnni. Nos igen, ahogy Holmes mondja: "A túlzott feltűnés, eltűnés" Hát lehet benne valami.

- Örülök, hogy nem haragszol. Megnyugtatsz ezzel!

Megtudom, hogy a rokonságában is van ilyen személy, majd haditervvel áll elő. Milyen figyelmes.

- Sajnálom a nénikéd! Rendben, mehet.

erősen koncentrálva indulok meg vele a bálba. Húz, ami nem baj, ilyenkor pont jól jön, mert én tuti megállnék a tömeg közepén. Egyszer csak megtorpanok és vele szemben helyezkedek el, ő a tömeget látja.

- Valamelyest jobb, tudod a fülem ettől még hall.

nevetem el magam, majd mély levegőt véve megfordulok, hogy végigmérhessek a tömegen. Ha jól látom pár Levitás társam is itt van, de a nagy tömeg mozgása miatt nem látom.

- Nos akkor mi lesz? Táncolunk? Hisz ez a bál lényege.

Mosolygok, közben magamban igyekszem lenyugodni és a tömegiszonyt leküzdeni. Kívülről nem is látszik, mekkora csata zajlik bennem, hogy itt maradjak és ne okozzak egy kedves lánynak egy rossz báli élményt.

Kiranella Amorden

Észreveszem, hogy mennyire fellelkesül a tánc hallatán. Magamban még kuncogok is. Majd látom, amint felemeli kezét, mint  aki kész a táncra. Torkomban dobog a szívem, remegő kézzel fogom meg az övét és valahol a táncolók szélén próbálok maradni. Közben táncolni kezdünk. Ez a legnehezebb része a dolognak. Koncentrálni a zenére, a többiekkel körülbelül szinkronba kéne mozogni és a partner lábát se illő letaposni. Mosolyogva nézek a lány szemébe, néha pedig a lábaimra. Ez utóbbit csak megnyugtatásul, hogy nem lépek a lábára.

-Milyen ügyesen táncolsz!

Dicsérem meg, közben mosolygok. Rólam ugyanez nem mondható, maximum próbálkozok. Hiszen nem vagyok valami nagy táncos. Tőlem mindenki jobban táncol. A zene lassan mintha a végére érne. Erre fülelek fel a legjobban. Lassan vége a táncnak. Amint a zene elhallgat, mi megállunk. Részemről meghajlok, ezzel is jelezve, hogy megtisztelt a tánccal.

- Köszönöm, hogy táncoltunk!

Bár ezt lehet nem nekem kellene mondanom, de mindegy. A fő, hogy Kira jól szórakozik. Első báli élménye kipipálva. Mosollyal az arcomon nézek a lány szemébe. Remélem tényleg jól érzi magát!

Sütő DetTök
"Rablás"

 Elcsodálkozva léptem be a Nagyterembe. Életemben ennyi maskarás embert maximum farsangkor láttam. A tömeg elvolt foglalva a mulatsággal, szinte magával ragadta őket a hangulat. Ahogy sejtettem az induláskor, egy percre nézték az érkezőket.
 Pedig nem volt egyszerű a maskarám se elkészíteni, se magamat beleöltöztetni. Ahogy beljebb léptem a tömeg sodorni kezdett. Nem volt a legkellemesebb érzés, az már szent igaz. Szemeim vadul keresni kezdték azt pontot, ahol ki lehetett egyáltalán törni eme áradatból. Mikor észrevettem, gondolkodás nélkül megindultam. Bár embert meglöktem és volt akinek a lábára tapostam. Nem győztem tőlük bocsánatot kérni. Merlin szakállára, hisz ha nem lett volna rajtam a maskarám, akkor tuti ellátták volna a bajom. Legalábbis ettől féltem a legjobban. Mikor végre nyugodt vizekre eveztem, kiszúrtam egy pultot, ahol italok voltak.
 Ez kellett, a nagy tömeg után egy kis frissítő. Ekkor pillantottam meg egy érdekes jelmezt. Tudtam, hogy egyedi, hisz hozzá hasonlót senkin nem láttam. Persze az illetőt hátulról láttam így képtelen voltam eldönteni, fiú-e, lány, tanár-e vagy diák.
 Elhatároztam hát, hogy kiderítem. Legalább eme kíváncsiságomra kapjak választ, elindultam felé. Sajnos nem maradt tétlen, megindult az asztalok felé, egy szabad helyet keresvén. Gondoltam én, hisz én is ezt tettem volna a helyében. De az is megfordult a fejemben, hogy nem-e lehet-e, hogy a partnerét keresi, vagy előre lefixált helyen találkoznak.
 Első sejtésem látszott beigazolódni, amikor a meglepettségtől szinte a földbe gyökerezett a lábam. Azt még láttam, hogy ráborult az asztalra. Egy pillanatra megijedtem, nem-e rosszul van szegény. Ezért kicsit szaporábban, de elindultam felé.
 A következő dologtól megint megtorpantam, mikor valami fura lényt láttam körülötte. Vagy legalábbis valakivel vagy valamivel mintha beszélt volna. Folytattam utam, egészen az asztaláig. Ott megköszörültem a torkom. Nem voltam benne biztos, hogy hallotta, ezért a vállát megkocogtattam.

- Hello! Bocsi, ha zavarok. Az előbb láttam az asztala borultál. Jól vagy? Szabad ez a hely?

 Milyen faragatlan vagyok. Futott át az agyamon hirtelen. A bemutatkozás elmaradt.

~ Jó lenne ha megtanulnám végre, ne azt hagyjam a végére.

- Majd, elfelejtettem. Kilt Zoltán vagyok! Örülök, hogy megismerhetlek!

Csellőke

Régen járt már itt, kíváncsiságból belesett hát a Nagyterembe. Nem tartózkodtak a teremben annyian, mint amikor esetleg valami rendezvény volt. Amint elfoglalta volna a helyét, odafele menet közben kis híján levert egy halom könyvet, egy éppen tanuló diák mellől. Bocsánatot kérve, megigazította a meglökött információ hordozókat. Mikor ment volna tovább, éppen összekoccant egy eddig ismeretlen lánnyal.
- Bocsi, nem vettelek észre, mert majdnem könyveket vertem le. Ezek megigazítása után fordultam erre és véletlen összekoccantunk. Remélem nem esett nagyobb bajod - mondta, miközben végigmérte, mekkora kárt okozhatott a lányban. - Kilt Zoli vagyok, Levita házbéli. Szabad tudni a neved? Melyik házban vagy? - kérdezte kíváncsiágból.
Teljesen mindegy volt már hova ül, így a lánynak mutatott egy szabad helyet. Remélte, hogy elfogadja az ismeretlen az ajánlatot. Ha mégsem, hát ráhagyta magát a lány kívánságára. Most már úgy is elfoglalták azt a helyet, amit kinézett magának. Végülis nem bánta, mert kedvesnek ítélte meg az ismeretlen partnerét.

Csellőke

 Mikor megtudta, hogy a lány szendvicse esett le, magában elszomorodott. Látszott az ismeretlen partnerén, hogy farkas éhes, úgyhogy az asztalon áthajolva egy gazdátlan tányéron talált némi elfogadhatóan jobb állapotban lévő szendvicset, amit Csellő elé tett.
- Kárpótlásul az előbbiért - mosolygott a lányra. - Jó étvágyat hozzá Csellő.
 Furának hatott neki a lány neve, de hát az övé se sokkal különb azzal, hogy Kilt. Azután a lány kérdésére válaszolt.
- Nos azért vagyok még itt, mert nemrég jöttem ide. Igazándiból régen jártam már erre és kíváncsi voltam mi minden változott. Szinte semmi - mondta, miközben körbepillantott, majd visszafordult az éheshez. - És hogy tetszik az iskola?
 Megvakarta viszkető csuklóját, majd a zsebébe nyúlt. Megtapogatta a belső zsebeket is és rájött, hogy még mindig megmaradt a szokása. A pálcát megint a hálókörletében hagyta. Mikor fogja megtanulni, hogy azt magánál kéne állandóan tartani? Még a mai napig nem tudott erre a kérdésre válaszolni.

Tánya

Hát ennek is eljött az ideje, gondoltam magamban, majd mély levegőt véve öltözködni kezdtem. Siettem is, meg azért ügyeltem, hogy hiba nélkül kapjam magamra az ünneplőt. Ezt követően egy gyors pillantást vetettem a tükörben magamra, végül egy apró szusszantás után megindultam a bál irányába. Menet közben elgondolkoztam, hogy vajon mekkora lesz a tömeg. Bár én lüke, ilyenkor mindig többen szoktak jelen lenni. Diákok jöttek mentek mellettem, mégis ügyeltem arra, hogy a ruhám nehogy port kapjon a falról vagy ne szakadjon el. Ahogy a bejárati ajtó elé értem, szívem a torkomban dobogott. Körbenéztem, de hirtelen nem vettem észre partnerem. Már éppen kezdtem megijedni, hogy vagy elkerültük egymást, esetleg ő már bement vagy éppen meg is feledkezhetett volna a bálról. Ez utóbbit a lányok részéről kizártnak tartottam így a diák áramlat mellett, amennyire bírtam belestem. A tömeg látványa zavarba ejtő volt, pláne, hogy még mindig nem pillantottam meg a lányt. Ahogy a bent lévőkön végigfuttattam a tekintetem, már majdnem amellett döntöttem, hogy visszamegyek a hálókörletembe, mikor meglökött valaki.
- Én kérek elnézést! - még szinte be se fejeztem a mondatom, már haladt is tovább. Hogy egy bál miket ki nem tud hozni az emberből? Éppen megcsóváltam a fejem és láttam, hogy többen is néznek rám. Nem érdekelt, hogy ki mit gondolt akkor rólam. Bíztam benne, hogy partnerem perceken belül megjelenik.