Végzős bál
Kiva

Öltözék

Hát eljött ez is, végzős vagyok.  Amikor láttam, hogy a családban rajtam kívül mindenkinek jelentkezik a különleges képessége, akkor nagyon elkeseredtem, és azt hittem, hogy maximum egy konzervatórium vagy esetleg gimnázium végzőse lehetek. Aztán megtörtént a csoda, kiderült, hogy belém is jutott mágia, de kicsi. Ekkor szintén kérdésessé vált, hogy egyáltalán végezhetek-e bármilyen varázslótanulmányt, vagy, hogy képes vagyok-e annyira összpontosítani, amennyi szükséges akár egyszerűbb bűbáj végrehajtásához. Csodaként érkezett az életembe az osztrák lehetőség, nagyon szerencsés vagyok, hogy megtanulhattam olyan szinten kontrollálni azt a kevéske tudásomat, hogy kibírok egy rendes mágusképzőt. Ami amúgy tele van különleges zsenikkel, így némileg komplexusos vagyok, de ezzel nem kell törődni, elvégre nem csak komplexusos vagyok, hanem végzős is. Igen, eljutottam eddig én magam a saját erőmből. Én, a fiú, akit mindenki muglinak hitt.
Nagyon feldobott ez a mai nap, izgatottan készülődtem rá. Amúgy nem borotválkozom minden nap, de ma kifejezetten simára hagytam az arcomat, ráadásul a kedvenc arcszeszemmel is meglocsoltam a bőrömet. Nagyon szeretnék imponálni a partneremnek, ha már furcsamód ő hívott el engem, és nem én őt. Nem sokat beszéltünk korábban, néhány közös órán futottunk össze, ahol futólag váltottunk pár szót. Luca jobban ismeri, elvégre Kiva is csapatkapitány volt korábban. Aj, Vakarcs. Őt is le kéne szerelni valahogyan arról a terelő posztról, mert ez nagyon veszélyes. Ráadásul kapitányként az egész csapatra kell figyeljen, és még annyira kicsi és hebrencs ehhez.
Szóval épp a múlt héten mentem a folyosón egyik délután, mert szerettem volna elnézni a Kalickába. állítólag néhány embert zavart az, hogy a klubhelyiségben gyakorolok. Ekkor a főnixek volt őrzője éppen belém futott és elestem. Komolyan, rám csak bajt hoznak az eridonosok. Előbb elrabolnak, majd felborogatnak a folyosón. Remélem, hogy a házvezető-helyettesük nem pályázik a nyakamra, mert az lenne még csak a cifra. Szerencsére, a lényeg, hogy a gitáromnak nem lett baja és Kiva is sikeresen elcsípte azt a néhány rosszalkodó kicsit, akik után annyira sietett.
Az ürömbe került örömön fellelkesülve elővettem a kedvenc ünneplőmet, ami természetesen nem lehet más, mint a Bocskai viseletem, amit annyira szeretek. Egyszerűen imádom azt az eleganciát, amit ez a ruha képes árasztani magából. Művészi kidolgozású a részletesség, amivel ezeket az öltönyöket készítik. Nagyon szívesen éltem volna abban a korban, amikor a férfiak ezt viselték. Ezekben az években sokkal tekintélyt parancsolóbban öltöztek a muglik, ami a varázslóknál valahogy erősebben megmaradt. A mai varázstalan divatot ócskának tartom, sokkal szebben öltöztek több tíz, vagy akár egy-kétszáz évvel ezelőtt.
Az utolsó simításokat elvégezvén még egy kis arcszeszt kenek az arcomra, hogy kellemesebb illatom legyen. Persze nem annyit, hogy illatfelhőben ússzak, de azért mégis.
Ahogy felkapom a partneremnek szánt szál sárga rózsát, hevesen dobogó szívvel indulok le a Nagyterembe, ahol ma én leszek az egyik központi szereplő. Nagyon fontos nap ez a mai, remélem, a testvéreim is eljönnek megnézni.
Belépve csodálatos látvány tárul elém. Ez a helyisége a kastélynak mindig is impozáns volt, ám ma különösen kitettek magukért. Ahogy a szemem végig fut a díszítésen, a hulló szirmokon a szám akaratlanul is finom mosolyra húzódik. Csodálatos. A díszlet felmérése után Kivát kezdem keresni a jelenlévők között, akit sajnos még nem látok sehol, így leülök az egyik bejárathoz közeli asztalhoz és kíváncsian lesem az érkezőket, miközben az ujjaim között forgatom a rózsámat.

Kiva ♥

Minél tovább várakozom ebben a csodálatosra dekorált helyiségben, annál inkább izgatott leszek.  Annyira valóságos lett ez az egész. Hat évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy én is varázsló vagyok, mint a csajok. Már lassan a középiskolákat nézegettük, éppen a nyolcadik osztály előtt álltam. Emlékszem, már ki is néztem egy gimnáziumot Füreden, meg az egyik budapesti konzervatóriummal is erősen szemeztem. Szerintem inkább azt választottam volna, mert ott szinte csak azzal kellett volna foglalkoznom, amiben jó vagyok. Emiatt érdekes az, hogy mégis a varázslólét mellett határoztam el magam, amiben kifejezetten gyengének számítok. Büszkeséggel tölt el, hogy mégis sikerült átverekednem magam közel 5 éven és itt vagyok a végzés küszöbén. Kínos lenne pont most elhasalni, itt sokkal többet kell készülnöm, mint Bécsben, de mégis megcsináltam.
Most pedig itt a valóság, amit kissrácként még elképzelni sem tudtam volna. Sok mugli gyerek ábrándozik természetfeletti képességekről, szupererőről, akar repülőt vezetni meg ilyenek. Nekünk felépítették a szüleink a saját varázsvilágunkat a művészetekkel, nem volt szükségünk ilyen fantáziálásokra.
Hamarosan kezdődik a bevonulásunk és a tánc. Még mindig azt a szál virágot pörgetem a kezemben, amit Kivának hoztam. Hamarosan valami veszett integetésre leszek figyelmes, néhányat pislogva a pirosló mozgás irányába fordulok. Sikerült túlzottan belemerülnöm az élet nagy gondolataiba, jó mélyen belefúrtam magam az emlékbe és a saját vállam képzeletbeli veregetésébe. Arcom széles vigyorra húzódik, most már nem csak fess Bocskais fiatalembernek tűnök, de elmehetnék Colgate fogkrémet reklámozni, de talán még a Blend-A- Med is felkérne. Kicsit szerencsétlenkedve a virággal integetek vissza a lánynak, majd felpattanok, és kicsit pironkodva sietek a köszöntésére. Rossz kéz Benjámin, rossz kéz. Pattogó léptekkel közelítek a lányhoz, a szívem majd’ kiugrik a helyről. Közben ő is megindult felém és odahúzott a többi végzőshöz, így lett időm finoman végig mérni az öltözékét, és bizony meg kell állapítanom, hogy nagyon csinos ma. Nem akarom feltűnően bámulni, gondolom így is hasonlóan zavarban van, mint én. Nem nagyon járok ilyen felhajtásokra, vagy ha igen, akkor a pódiumon adom a talpalávalót, idelent kényelmetlenül érzem magam.
- Szia, csodásan festesz!
Köszönök a lány előtt topogva kezemben a virággal, ami eddig sikeresen megúszta a közelségem. Zavartan elmosolyodom és csendben átnyújtom neki.
- Őszintén? Öhm… és Te?
Felelem a hangomban némi kétségbeeséssel. Voltak táncpróbák, a színjátszóban is kellett valamennyit táncolnunk, de nem… érdekes, hogy hasonló a szituáció, engem valahogy mégis jobban feszélyez az egész.
A jobbomat nyújtom a leányzónak és a szívemmel a torkomban várom, hogy bevonulhassunk. Nem akarok elesni, sem pedig megtaposni a partnerem. Az kínos lenne…