37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Árnyékirányító ZsomBikamaru hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. július 18. 12:09 | Link

Szira
kinézet

Fogalma sincs, milyen színű az ing meg a nyakkendő, amit Szira kihalászott a szekrényéből, de bízik benne, hogy nem néz ki papagájként, ha már éppen azért segített a lány a ruhái összeválogatásában, hogy összeillő legyen az öltözékük. Kicsit izgatott, ami azt illeti, hiszen nem volt bálba azóta a '20-as évek beli buli óta, amit ki tudja már mikor is rendeztek pontosan a faluban. Éppen ideje kicsit kimozdulni, Szira remek társaságnak tűnik hozzá, örült is, hogy igent mondott, amikor megkérdezte, hogy elmenne-e vele a bálba. Igaz, azt nem kérdezte meg, hogy szeret-e táncolni, de reméli, hogy nem kell könyörögni az este folyamán, elég lesz csak felkérni táncra. Már a szobájában megállapította egyébként, hogy ugyan csak szürkében látja a világot, nem tudja azt sem, milyen színekben pompázik a lány, de gyönyörűen néz ki így is. Futólag még most is rápillant, megpróbálja összerakni, mi lehet kék és mi barna azon a ruhán a szürke árnyalati különbségei alapján, az árnyéka meg egész vígan mocorog épp, mintha csak megpróbálná leképezni azt az elégedett, örömteli vigyort, amit Zsombi épp képtelen letörölni az arcáról. A helyszínre érve kinyitja az ajtót, előre engedi a lányt, majd kicsit az ő szája is tátva marad, mert hű meg ha, ez aztán valami igazán különleges. A DÖK kitett magáért.
- Ez tényleg nagyon jó lett. Biztos szép színes is - jelenti ki egyetértve a lánnyal, hasonló lelkesedéssel állapítva meg a tényt. Egész kicsit megpiszkálja közben a nyakkendőjét, remélve, hogy Szira nem csap a kezére. Ki nem állhatja egyébként, ha csak lehet, kerüli, de a lány ragaszkodott hozzá.
- Hová szeretnél ülni? - kérdezi, amint sikeresen meglazította a nyakkendőjét, még a legfelső gombot is kiszabadította az ingén, máris sokkal szabadabbnak érzi magát tőle, és körbepillant, hol van szabad hely, meg esetleg ismerős, mondjuk Đominic, bár őt speciel elkerülni szeretné, mielőtt valamin egymásnak mennek jó szokásukhoz híven.
Utoljára módosította:Gyarmathi Zsombor Xavér, 2015. július 24. 11:07 Szál megtekintése
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. július 21. 21:18 | Link

Szira

Kicsit sajnálja, hogy nem igazán van mersze túlságosan is nyaggatni Lorelai-t, hogy nézzen már rá a szemére, hátha tud valaminek, aminek köszönhetően legalább ideig-óráig láthatná a színeket. Olyan idegesítő néha, hogy csak mások elbeszélései alapján tudja felidézni egykori emlékeit róluk és elképzelni, mi milyen is. Nem az igazi és időnként nyűgös lesz már csak a gondolattól is. Most sem éppen repes az örömtől, hogy itt minden színes, de neki legfeljebb csak a szürke különböző árnyalatait sikerül elkülöníteni. Kicsit erőltetett is a mosolya tőle.
- Ühümm. A piros szép és eridonos - állapítja meg nem éppen óriási lelkesedéssel, bár egyébként Zsófinak is a piros a kedvence és még ő is szereti. Szusszant egyet, kihúzza magát és próbál úgy igazából mosolyogni, még mielőtt Szira azt hinné, hogy esetleg vele van problémája.
- Bocsánat, kicsit zavar, hogy csak elképzelni tudom, milyen lehet itt minden. Van jó oldala is, de akkor is... ehh - fejti ki a véleményét hirtelen, mert megint kezdi felhúzni magát ezen az egészen, érzi, és nagyon nem akarja. Nem lenne jó vége.
- Biztos szebb vagy színesben, bár azért így is nagyon - gyorsan témát is vált inkább ismét megdicsérve a lányt, akinek remekül áll a ruha meg ez a hajviselet is jó választás volt. Szétnéz közben, majd a táncparkett szélén fellelhető, még szabad prédának tűnő ülőhelyek felé veszi az irányt, és hogy el ne veszítse véletlen sem a kissé sűrűsödni induló tömegben a lányt, hát megfogja szépen a kezét.
- Nem mostanában táncoltam utoljára, de csak azért, mert bálban sem nagyon voltam. Amúgy naná. Nem azért akartam bálba jönni veled, bár biztos finom a süti, mert mindig az, de na... egyszer ugye nyitótánc van, de utána táncolhatunk egész este - megáll, hogy ezt elmondhassa és máris jóval lelkesebb. Ugyan még bőven van mit tanulnia tánc terén, de legfeljebb másoknak lesz min szórakoznia, nem probléma az sem. Odaérve a kiszemelt helyre már le is ül, aztán mindjárt kezdődik a nyitótánc is. Addig elvesz egy poharat az asztalról, majd ha ennek vége, akkor irány a táncparkett.
Szál megtekintése
Nagyterem - Árnyékirányító ZsomBikamaru hozzászólásai (2 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet