Levita asztalánál
Évnyitó

Sietősen érkezek az iskolába. Bár kevesebb izgalom volt bennem, mint tavaly, elsősként. Valószínűleg lekéstem az igazgató beszédét. Ezt gondoltam magamban. Lekéstem a vonatot, ami az iskolába hozta a diákokat. Így hát a szüleim hoztak el az autónkkal a birtok határáig. Onnan pedig futottam az iskolába. Kissé nyitva volt a Nagyterem ajtaja. Besurranok és gyorsan a Levita asztala felé veszem az irányt.
Úgy tűnik nem csak én késtem! Látom magam mögött, hogy mások is még csak most érkeztek meg. A maradék szabad hely egyikére leülök.Most tekintek csak körbe.
A terem sárgában pompázik, a Navine nyerte a bajnokságot. De mi is jók voltunk, hiszen jó nagy dobozok vannak az asztalunkon. Ebben az évben, már nem elsősként kellett bejönnöm és ez megkönnyebbülés volt számomra. Legalábbis azért, mert most nem én vagyok a legkisebb. A tanári asztal felé pillantva sok új arcot látok. Új tanárok. Visszagondolva az előző évre szinte semmi fontosat nem tudnék mondani. Csak annyit, hogy nem buktam meg. Bízom benne, hogy ez az év izgalmasabban zajlik majd mind az előző.
A szünet eléggé jól sikerült, részben ez az oka, hogy késtem. Mugli barátaimmal és az egyik szüleivel Skóciába mentünk egy hétre, ami nagyon jól alakult. Viszont az iskola előtt egy nappal jöttünk meg, és nem volt sok idő a pihenésre, ezért eléggé fáradt vagyok. De a kedvem attól még jó, hiszen újra itt vagyok!

Évnyitó-Keiko

Gondolataimban még messzi Skóciában járok. Milyen jó volt Glasgowban Tommal és Linnel. Bár eléggé hideg volt az esti sétákon. De így is fergeteges volt. Nem úgy, mint az első nap ,a mikor a többiek még nem voltak ott és Coventryben voltam a nagynénémnél. Az borzalmas volt. Éppen ezen szörnyülködtem, amikor egy lány ült le mellém.Nem volt annyira ismerős,de meglepődtem a kérdésén.
- Szia! Nem! Nem vagyok új, már másodikos vagyok! - nevetek fel kissé, de aztán rögtön elhallgatok, nehogy rám szóljanak.
- És te? - kérdezem suttogva, miközben egy sütit veszek az asztalról - Jaj, de szeretem az epres sütiket! - szólalok meg sem várva, hogy a lány válaszoljon.
Gyorsan megeszem és iszok pár kortyot. Közben gyorsan megnézem, hogy a többiek mit szedtek ki az ajándék dobozból.
- Elfelejtettem mondani, David Anglesea vagyok! - mondtam halkan.
Engem senki nem ismer? Teszem fel a kérdést magamban. Igaz szinte semmit nem beszélgettem senkivel, és sokat voltam beteg is, ami nem jó. Nem vagyok valami könnyen barátkozós típus.
- Neked, milyen tantárgyaid vannak? - érdeklődök tőle. A nagy választék közül még kettő sütit választottam és a tányéromra tettem közben, pedig őt hallgattam.
- Hogy telt a szünidő? - kérdezgetem mosolyogva, majd gyorsan megeszek egy csokis muffint.

 

Évnyitó-Keiko

Mosolyogva hallgatom a lányt, aztán kérdezgetek is tőle.
- Én is szeretem a csokisat! - mondom utána. Aztán a másik sütimet is megeszem és az italokra pillantok. Ő is vesz egy muffint és azt eszegeti.
-Jó sok tantárgyad van! Nekem Bűbájtan, Átváltoztatástan,Repüléstan, SVK, Bájitaltan, Gyógynövénytan, LLG, Mágiatörténet. Akkor találkozunk, majd néhány órán! - szólok.
Kiválasztok egy narancslevet, de amikor felveszem valaki meglök és az egész a tányéromra és az asztalra ömlik. Elhúzom a számat, lesütöm a szemem. Ez nem lehet igaz! Csak én lehetek, ilyen ügyetlen! Gyorsan felveszem a szalvétámat, és próbálom felitatni a kiömlött üdítőt. Sikeresen felitatom a narancslevet és úgy döntök inkább nem iszok-eszek ma már semmi többet. Időközben Keiko is szerencsétlenül járt, és egy kék trutyiba lógott bele a talárja.
- Ó, hogy nekem nem jutott eszembe a pálcám! - mondom bosszúsan, mikor látom, hogy ő egyből a pálcájával tisztítja meg a talárját.
Lassan már vége lehetne az évnyitónak. Ekkor meglátok egy tálcán még egy epres sütit. Felcsillan a szemem és gyorsan nyúlok érte.
- Ezt nem hiszem el! - mondom hangosan - Az utolsó darabot pont most vették el!
Még egyet sóhajtok és könyökömmel az asztalra támaszkodom. Keiko, pedig hatalmas mosollyal beszél. Végül kissé jobb kedvem lesz, és az ő szünetéről kérdezek:
- Neked, hogy telt a szünet?- kérdezem, majd hozzá is teszem a válaszom - Nekem nagyon jól telt, csak elfáradtam az utazásban!
Nem is tudom, ilyen fáradtan, hogy lehet tanulni?
- Nem tudod mikor lesz vége? - kérdezem ásítozva.
 

Dominic, Évi, Rellon asztalnál

Rosszul sült el az Évivel vívott párbajom a tisztáson, lefülelt minket egy prefi. A feladatot, bevallom kicsit furának találtam, de hát a büntetés, az büntetés, nem lehet válogatni, azt kell megcsinálni, ami a szigorúan vett feladat. Dominic és én közöttem több országnyi távolság és különbség feszül, hiszen a neve alapján ő magyar, míg én angol vagyok, bár tökéletesen értem az itteni nyelvet, legalábbis azt hiszem. Néha elő szokott fordulni, hogy valamit rosszul értelmezek, ezért nagyon gondosan elolvastam a baglyot, amiben értesített arról, miként kell bűnhődnöm a rendbontás miatt. Ültem pár órán keresztül a feladat fölött, és le is írtam a gondolataimat, nehogy hibát vétsek a Nagyteremben. Amikor úgy éreztem, hogy kész, felvettem az ünnepi mosolyom, szépen felöltöztem, majd dobogó szívvel indultam el büntetésem helyszínére.
Izzadt a tenyerem, a torkomban gombócot éreztem, hiszen ez volt az első büntetésem, nem akartam, hogy bármi gikszer beüssön. Ezek után jól fogok viselkedni, mert kész tortúra ez az egész, a hátam közepére nem kívánom megint, nem én. Amint beértem a terembe, éppen ebédidőben egyébként, körülnéztem. Még kevesen lézengtek, úgy látszik korán érkeztem, de még mindig jobb, mintha késtem volna. Leültem a levita asztalához és türelmetlenül vártam, mikor jön el az én időm, amikor végre letudhatom a büntit. Lassan gyülekeztek a diákok, de azért nemsokára megtelt a helyiség étkező diákokkal. Gondoltam, várok még egy kicsit, én is utálom, ha evés közben zavarnak, meg éhesen mindenki morcosabb, ezért a desszertre akartam időzíteni a fellépésemet. A percek lassan teltek, de mindennek eljön az ideje, így vettem egy mély levegőt, és levitás társaim tekintetét keresve, bátorságot merítettem. Kaptam pár biztató pillantást, hiszen mindenki tudta, mire készülök. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, nem mintha nem lettem volna éhes, de túlságosan izgultam. Mikor elég bátorságot begyűjtöttem, remegő lábakkal és gyomorral indultam el a rellonosok asztala felé. Megálltam egy olyan helyen, ahonnan jól láthattak és hallathattak, aztán a drukktól magas hangon beszélni kezdtem.
- A büntető feladatot jöttem teljesíteni, amit a Piknikező tisztáson való párbajozásért kaptam Dominictól. Azt kell elmondanom nektek, hogy felnézek rátok és tisztellek titeket.
E szavak után elővettem a jegyzeteimet és olvasni kezdtem a szöveget.
- Tanultam növénytanon, hogy a fény elsődleges a normális növekedéshez, meg a víz és a tápanyagok, különben elpusztulhatnak. Felnézek a rellonosokra, mert mindegyikük magasabb nálam. Nem csak azért,mert én még csak másodikos vagyok, hanem mert ők, eleve magasak. Növénytani tanulmányaimból kiindulva azt gondolom, hogy ott lent a pincében, nem éri őket túl sok fény, és ezért nyúltak meg, mint a zöldségek, napsütés nélkül, úgy, mint a krumpli csíra a pincében. Láttam olyat, amikor a nagymamám leküldött pár darabért a pincébe. Gondolom, ezért kell felnézni a rellonosokra. Tisztelet is illeti őket azért, hogy kibírják ott lent, meg hogy bevállalták azt, hogy ott éljenek azon a dohos helyen, és például mi levitások élvezhetjük a napfényt a levita toronyban. Ha viszont ebből a szempontból nézem a dolgokat, akkor mi vagyunk magasabban, de ennek csak az az oka, hogy a pince alul van. Ha teszem azt felül lenne a pince, akkor a levita valahol alatta helyezkedne el. Ilyen értelemben is felnézhetnénk rájuk, de nem az a feladat, hogy egyéb lehetőségeket boncolgassak, így maradok a valóság talaján. Akkor is felnézhetünk egy rellonosra, ha ő épp áll, mert mondjuk rendetlenkedett az órán és a tanár felállította. Mi ülünk, tehát alacsonyabban vagyunk, ezért fel kell néznünk rá!
Azért is lehet tisztelni őket, mert vállalják, hogy ők rosszak, és mi lehetünk jók, ezért nagyon hálásnak kell lennünk nekik! Meg azért is, mert így magukra vonják a tanár figyelmét és haragját. Ez nagyon rendes tőlük, mert a fegyelmezésükkel telik az óra. Csak dolgozatnál nem annyira jó, de az nincs mindennap.
Csak azt tudom még elmondani, hogy én miért tisztelem őket. Például azért, mert nehéz a dolguk azzal a jellemmel, amit megadott nekik a balsors. Nem tudnak rendesen tanulni, mert ez nem lenne jellemző rájuk és nem hazudtolhatják meg magukat. Mégis teszik a dolgukat, annak ellenére is, hogy majd esetleg nehezebben boldogulnak majd az életben. Nem adatik meg nekik olyan karrier lehetőség, mint például egy levitásnak, mégis vállalják. Csodálatra méltók, valamint igazi túlélők, mert ilyen sanyarú körülmények között is élnek és virulnak. Sajnos olyan nagyon nem ismerek egyetlen rellonost sem, hogy hirtelen mást tudjak még felsorolni, de remélem, bepótolhatom ezen hiányosságomat.
A feladatot teljesítettem, összehajtogatva a zsebembe süllyesztettem a papírt, majd visszatértem az asztalunkhoz, hogy végre magamhoz vegyek pár finom falatot. Nagy megkönnyebbülés szabadult fel bennem. Vége, ezt is megcsináltam, nem is volt olyan borzalmas. Meg voltam elégedve magammal, és afelől sem volt kétségem, hogy a feladatot precízen, betű szerint teljesítettem.. Ezután Évi jött. Mielőtt megszólalhatott volna megböktem a vállát:
- Sok sikert!
Az asztal felé fordultam, néhányan nevettek, néhányan elismerően bólogattak, mások nem szóltak semmit. Sejtettem, hogy mit gondolhatnak, valószínűleg azt, hogy ez nem tetszett a rellonnak. De, én tényleg csak viccnek szántam az egészet. Vettem egy rántott húst, meg egy fasírozottat, hozzá rizst. Reménykedtem, hogy a lánynak is jól fog sikerülni, különben pontokat vonhatnak le a háztól, és annak senki sem örülne.