Sofi izgatott volt az elmúlt pár napban, pedig ez nem jellemző rá. Általában ő a megtestesült nyugalom, akit semmivel sem lehet felidegesíteni. Általában nem izgul annyira, hogy azt ki is mutassa. Ő inkább csak belső feszültségnek nevezi azt az izgalmat, ami olykor megjelenik benne. Valójában úgy áll a dolgokhoz, hogy minden mindegy. A vizsgák nem hatják meg sosem, mert a "Ha most nem sikerül, akkor majd sikerül máskor." elvet vallja. Ha fel van készülve a vizsgára akkor azért nincs miért aggódnia. Ha pedig nincs, akkor úgyis tudja, hogy "egyest" ír, így már ismét nincs oka aggodalomra. De ez a tusa mégis előhozta belőle ezt a különös érzést. Egész nap hányingere volt, és mint aki kikelt önmagából, folyamatosan rohangált fel le. Ennek ellenére sem volt képes időben nekilátni a készülődésnek, így késéssel indult neki a dolognak. Gyorsan kellett mindent csinálnia, így ez meg is látszott rajta, amikor kilépett a klubhelyiségbe. Barna haja hullámosan omlott vállára. Egy fehér ruhára esett a választása, melynek felső részén fekete hímzés díszelgett.Ez egész végig futott a felsőtestén, ahol a ruha feszes volt. A csípőjétől azonban elkezdett szélesedni, és a fekete hímzések is megszűntek. Fülébe egy egyszerűbb ezust fülbevalót aggatott, lábára pedig egy fekete, nem túl magas sarkú cipő került. Tudott menni ilyen cipőkben, de sokkal jobban kedvelte a lapos talpúakat. Azok legalább kényelmesek, és a barnaságnak nem kellett pár óra után levennie őket, és mezítláb  sétálnia haza. Várhatóan ma este is hamar megszabadul az ezüst színű szörnyetegektől, és mezítláb nyomja le a bulit.
Sofi a klubhelyiségben toporog és az apró fekete táskájában turkál. Nagyon keres valamit, amit nem talál, de ekkor hirtelen neki megy valaki a lánynak. Sofi dühösen fordul hátra.
- Nézz már a szemed elé ember! Majdnem fellöktél! - mordul rá az ismerős alakra. Eddig még nem volt alkalma megismerkedni a fiúval, de mivel háztársak így ismeri. Négy év alatt azért elég sok mindenki megmaradt a lány fejében, csak nevet nem tud kötni hozzájuk. Néhány ember van, akivel valamiféle haveri viszonyt alakított ki. Rajtuk kívül azonban senkit nem ismer, és ez nem is aggasztja túlzottan. Pont nem érdekli, hogy csorda vegye kerül, és ő legyen benne a méhkirálynő. Az nem az ő stílusa.
A kérdés hallatán értetlenül pislog a srácra, de végül megvonja a vállát.
- Legyen. -
Becsukja a táskáját, majd belekarol az ismeretlenbe. Legalább nem kell egyedül mennie, aztán ha a srác gázos, még van lehetősége lepattintani.

Mire a nagyterembe értek, addigra az igazgató úr már a beszédnél tartott. Sofi természetesen elkésett, de remélte, hogy a jelvényeket nem adták még át. Szerencséje lett. Pont akkor kezdődött az átadás és a versenyzők neveinek közlése. Boldogság töltötte el, amikor a saját nevét is meghallotta. Hozzá nem illő széles mosollyal sétált a terem végéből az igazgatóhoz, hogy átvegye a jelvényt. Miután ezzel megvolt, visszalépkedett az imént összeszedett párjához.

Sofi újdonsült partnere érdekesebbnél érdekesebb arckifejezésekkel gazdagítja az estét. A barnaság nem fordított nagy figyelmet erre, de azért mégis észrevette az értetlenséget a fiú arcán. Ennek ellenére nem akart azonnal beszólni, próbálta tartani magát, ha már akadt egy partnere, és nem kell egyedül mennie. Pár órával ezelőtt még szentül meg volt győződve róla, hogy magányosan fog elsétálni a Nagyteremig, aztán ott végighallgatja az igazgató beszédét a többi rellonossal karöltve. További terve az volt, hogy ha bekerül elmegy és átveszi a jelvényét, majd marad még egy kicsit, és lelép. Ha pedig nem kerül be, akkor azonnal távozik, mert hát akkor minek maradjon ott? Feleslegesen rabolnák az idejét. Táncolni úgysem szeret, így jobb programja meg úgysem akadna.
De szerencsére akadt partnere, és hamar ki is derült, hogy bekerült a tusa résztvevői közé. Mosolyogva megy ki átvenni a jelvényét, és még mindig vidáman sétál vissza a partneréhez, akinek arcán ismét sötétség mutatkozott. Gratulációját egy fejbiccentéssel köszöni meg. Következő mondatnál azonban arcán kérdő tekintet és értetlenség mutatkozik. Ő meg a tánc... jó vicc.
- Remélem csak viccelsz! - megrázza a fejét, majd folytatja - Bárcsak már el lennék zárva, mennyivel jobban fogom élvezni. -
Antiszociális jelleme ismét a felszínre tört, és egy nagy sóhaj tör fel belőle.
- Amúgy te mindig ennyire szerencsétlen fejet vágsz, vagy csak én érdemeltem ki? Sugárzik belőled, az arcodon keresztül, a sötétség. -
Kérdően pillog rá, mint egy ártatlan kislány, de arcán még véletlen sem jelenik meg egy mosoly, mely arra engedne következtetni, hogy csak viccel. Sofi nem az a típus, aki viccelődni szokott idegenekkel. Talán Kath és még pár ember képes kihozni belőle azt az énjét.
- Inkább igyunk valamit... - Elkapja a fiú kezét, majd valami iható után kezd kutatni az asztalukon.