Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=85593#post85593][b]Gryllus Matilda - 2013.03.22. 18:42[/b][/url]

Habár nem tartozom a szép lassan behömpölygő színes diáksereg közé, és tanárja sem vagyok egyiknek sem, az iskola életében természetesen fontos szerepet játszó esemény hírére előmászok a könyvtár rejtekéből. Most, mivel jó eséllyel valamennyi tanuló jelen lesz, és ráadásul enni is kapnak, ami, valljuk be, igen csábító erővel bír, ha az egyébként egyesek számára unalmas beszéd meghallgatásáról van szó, a könyvtárat valószínűleg senki sem fogja látogatni, szóval nem fogok hiányozni onnét.
Én viszont igencsak sajnálnám, ha kihagynám az ünnepélyt, ha nem is a falnivalók miatt esetemben. Egyszerűen csak arról van szó, hogy jó érzéssel tölt el itt lenni, emlékeket elevenít fel bennem, ahogy a helyükre igyekvő, éhes gyerekeket figyelem, és kékbe öltözött terem látványa egyébként is felderít. A nosztalgiafaktor teljes bedobással pörög bennem.
Persze, minthogy ugye továbbra sem vagyok diák - ez nem sokat változott az elmúlt fél percben, mióta megérkeztem - nem közelítem meg egyik asztalt sem, hanem megállok a nagyterem bejárati ajtaja mellett, és összefonom karjaim magam előtt, és csak nézelődök, arcomon az öröm által húzott kis mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=92533#post92533][b]Gryllus Matilda - 2013.03.30. 10:45[/b][/url]

Érdeklődve hallgatom az igazgató úr beszédét, noha az év, amelyet éppen lezár a legkiemelkedőbb diákok és tanárok felemlegetésével, számomra nem bír jelentőséggel, hiszen csak most érkeztem, hivatalosan a következő évtől vagyok itt, veszek részt az iskolai életben. Mégis, olyan jó érzés hallgatni, nosztalgiázni, az én időmre gondolni, amikor ugyan nem említették az én nevem soha, de társaim sikerének azért örülhettem.
Annyira elmerengek, hogy alig tűnik fel az a pár szokatlan eset, ami nem teljesen illik egy ilyen ünnepség képébe. De mikor egy egészen pici lány bukkan fel, elszakad a tekintetem Gróf Wicklerről.
Lemaradtam volna, és már bölcsőde is van Bagolykőn? Vagy csak valaki túl nagy adag fiatalító bájitalt ivott volna? Nem, ami azt illeti, túlságosan is kislányosan viselkedik, hogy ne egy valóban kicsi lány legyen. Addig-addig figyelem, míg egy hang vissza nem húz gondolataim folyosójáról, magára vonva figyelmem. Szendrei tanárnő az, akivel már volt alkalmam találkozni megérkezésem óta.
 - Jó napot, Tanárnő! - mosolygok rá, majd a tanári asztal felé kapom a tekintetem. Gyors fejszámolást végzek, de szó szerint, felidézem hány helynek van még gazdája, aki nem érkezett meg, és végül arra jutok, hogy valóban van egy fennmaradó hely számomra is. Felderül az arcom a nagy felismeréstől, ami persze sosem jutott volna el a tudatomig, ha nem hívják fel rá a figyelmem.
 - Nahát! Rohanok, köszönöm! - közben az is eszembe jut, hogy az én időmben is az asztalnál ültek az iskola egyéb dolgozói is, nem csak a tanárok és az igazgató.
Így aztán ellököm magam a fal mellől, és Szendrei tanárnő nyomába eredek. Végignézzük egy vélhetően diákcsíny áldozatául eső tanár esetét, és nekem újból feltűnik a kislány, nem véletlenül, hiszen a tanárnő karján csüngve köt ki. Gyorsan elfoglalom a helyem az asztalnál, és előrehajolva odasúgom - nehogy megzavarjam az igazgatót - Szendrei tanárnőnek:
 - Nagyon helyes kislánya van - legalábbis elég valószínűnek érzem, hogy a sajátja. Elkapom a pillantását a lánynak, mikor nézelődik, és rámosolygok.
 - Szia! Hogy hívnak? Tetszik ez a nagy hűhó?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=128027#post128027][b]Gryllus Matilda - 2013.06.02. 11:34[/b][/url]

Mikor látszólag szándékosan kissé kócosra sikerült frizurával, és az alkalomra valamely dobozomból jó mélyről előkotort ezüstös ruhámban felbukkanok a bejárati csarnokon átkacsázva a nagyterem ajtajában, felnyögök. A tusa nyitóbeszédét Loveguard kisasszony éppen letudja, mert már csak azt látom, amint jó étvágyat kívánva és gratulációját kifejezve a versenyzők felé elindul, hogy ő is a tányérja fölé hajoljon.
Persze az est lényege igazán csak ezután fog kezdődni, elvégre bálról van szó, de minthogy engem kimondottan érdekelnek a szép, díszes beszédek, és egyébként is egyedül érkeztem, számomra valószínűleg az est báli része kevésbé lesz fontos. Hát mindegy, most már biztosan nem fordulok vissza, elvégre egy-két ember már kiszúrt a tekintetével. Még jó, hogy nem vagyok lufiból, most jól leeresztenék. Ehelyett azonban elindulok a nagyterem fala mentén, a lehető legkisebb feltűnést keltve a tanári asztal felé, a helyemre.
Habár éhes nem különösebben vagyok, mindenképp el akartam jönni ma este. Az utóbbi időben a pesten történt eset után nagyon nem szívesen töltöm az időt magamban. Habár magamnak való vagyok általában, és társaságban is képes vagyok leállni olvasni inkább, mint beszélgetni, most kicsit szégyellve, de be kell valljam magamnak, hogy félek, és a legjobb, ha sok ember vesz körül, amikor csak lehetséges.
Ugyanakkor most a legerősebb érzés, ami kísért, az a lámpaláz. Furán érzem magam ilyen ruhában, és azt képzelem, hogy mindenki azt lesi, mikor esek el benne. Nyilván a magassarkú sem könnyíti meg a dolgot, habár magamat is meglepve még egyszer sem próbált kifordulni a bokám benne.
Tekintetem közben végighordozom a lampionok által bevilágított csodálatosan feldíszített termen, és a diákok színes forgatagán. Általában csak a sötét talárjukban látni őket, vagy egyszerűbb mugli ruhákban, de egy bál más. Itt a csillogásról, a színek kavalkádjáról szól az est, és persze arról, hogy előtte órákig próbálják az illetők a hajukat olyanra belőni, amit aztán soha többé nem kísérelnek meg viselni.
Mielőtt a tanári asztalhoz érnék, azért látok pár ismerős arcot. Sokakat láttam már a könyvtárban, van olyan köztük aki most jelvényt visel, másokat a folyosón szúrtam ki már korábban, épp csak a nevüket nem tudtam. De akadtak akiket személyesen is ismertem. Meglepetésemre például a nemrég a szobámba botló mestertanonc lányt, Zoét a pesti látogatásomkor megismert sráccal beszélgetve pillantom meg. Bizonytalanul integetek nekik, hátha észrevesznek, de túl messzi megyek el mellettük, hogy szavakkal is tudjam köszönteni őket. Végül a tanári asztalhoz érve elfoglalom a helyem, amit az évnyitón is melengettem. Most azonban (még) meglehetősen kevesen vannak jelen a tanári karból. Védát sem látom sehol sem, pedig vele jó lett volna egy kicsit diskurálni. Nincs más, a figyelmem kénytelen leszek a hasamnak szentelni.

|Ruha

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=128960#post128960][b]Gryllus Matilda - 2013.06.03. 22:41[/b][/url]

Kezeimmel a lábam mellett a székbe kapaszkodva, érdeklődő tekintetemet forgatva ülök és fészkelődök, figyelem a színes diáksereget. Az ételhez nem nyúlok, talán majd a desszertből magamévá teszek pár falatot, ami egyszerűen nem bírná ki, hogy ne tűnjön el az asztalról a hasamban, de most egyenlőre inkább lefoglal a látnivaló, mint a falnivaló.
Megkönnyebbülésemre nem én vagyok az utolsó, sőt, jópáran érkeznek utánam, szóval már nem is érzem annyira kínosnak, hogy lemaradtam a beszédről. Már csak simán sajnálom a dolgot.
Páran ahogy jöttek, úgy mennek is, talán csak az egymásra találás erejéig volt fontos nekik a bál, pedig több keresnivalójuk volna itt, mint például nekem, aki csak ül magában, mindkét oldalamon üres székkel, és azt nézi, ki kivel beszélget. Észreveszek pár levitást is, ahol élénk diskurzus alakul ki, még egy cipő is eltűnik az egyikük lábáról. Azt mondjuk nem nagyon tudom hogyan. Másoknál pedig könyveket látok, amire természetesen csillogni kezdenek a szemeim, és mintha csak ki tudnám venni ekkora távolságból mi van a gerincükre írva, meresztem őket nagyban. Persze semmit se látok az egészből.
És persze nem csak kajából áll a bál, néhány ifjú férfiú máris szemezget a lányok között, némelyek meglepően feltűnően, mások visszafogottabban, vagy eleve a partnerükkel érkezve, ezáltal a felkérés részét az előzmények homályába burkolva előlem. Szép az egész, ahogy van, de végül csak hátradőlök ültemben, és a táskámért nyúlok, melyet az alkalomra a ruhámhoz illően ezüstös színűre varázsoltam át. Posztomhoz illően persze nem a pipere kellékek kerülnek elő belőle, hanem egy könyv, amit alig tudok kituszakolni a táska száján. Fellapozom a könyvjelzőnél, mely egy darab papírból áll, melyen vörös betűkkel az áll, hogy "ne felejtsd el majd visszavinni, ez nem a tiéd!" majd belemerülök az olvasmányba. Hirtelen elhal a zene, a nyüzsgés, a színek elfakulnak és belezuhanok egy másik világba, az iskola népének színes tengerét egy naplementében vérvörösre színeződő valódi tenger, és a rajta ringó, lángokban álló hajók képe váltja föl.
Szépen kiöltöztem a kalózregényemhez, csal mosolyt a gondolat az arcomra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=132468#post132468][b]Gryllus Matilda - 2013.06.10. 21:12[/b][/url]

Nem kell sok hozzá, hogy felvegyek egy olvasópózt ültemben, ami ebben a ruhában elég kényes kérdés, de belefeledkezvén az írott világba, nem tűnik fel, csak mikor egy nagyobb szakadás hangjára nem kapom fel a figyelmem. Rettegve keresem-kutatom, hol a hiba, de mivel először valamiért reflexből a könyv lapjait vizsgálom a ruhám helyett, persze nem találom. Aztán lassan, ahogy visszatér a hang és a kép, észreveszem hol vagyok, és hogy is ülök, akkor leesik (és koppan is), hogy mi történt. Pironkodva összefogom az anyagot, hogy nehogy tovább szakadjon és felfedje itt nekem a nagyközönség előtt a lábaim vonalát, és a könyvet a táskába visszadugva, majd azt a hónom alá kapva felállok, és elindulok azon az úton, melyen érkeztem.
Körülöttem egyre többen táncolnak, de bőven akadnak még a vacsorájukat fogyasztó, vagy épp nassoló kisdiákok is. Persze nem mintha a nagyobbak nem maradnának ki a dologból, csakhamar én is letérek az útról, anélkül, hogy igazán felfognám, és majdnem a leszakadni készülő szoknyámról is megfeledkezem, úgy nyúlok a sütemények felé. Aztán először a ruhám után kapok mégis, csak aztán a sütihez, ami így egy kicsit szerencsésebb eset, mégha porcukros is lesz utána az orrom.
Aztán egyszercsak valami kicsi mögém suhan, és magas hangján egy csókolomot ciripel felém. Meglepetten kukkantok magam mögé, le, a szoknyámhoz, melyben megkapaszkodva, mögüle kikukucskálva Véda kislányát pillantom meg. Némi bújtatásra szorul, amit persze nem tagadok meg tőle, bár nem is nagyon van rá lehetőségem, mert hamar tovasuhan a meghagyott sütikre lecsapva.
- Niiincs mit! Azért légy jó! - szólok utána, kissé kételkedve benne, hogy meghallaná.
Még egy picit figyelem, ahogy egy kisebb csapathoz csapódik, aztán visszatérek a szoknyám szorongatásához, és a sütik pusztításához. Majd csakhamar úgy döntök, hogy kibáloztam magam, és elindulok az ajtó irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=133227#post133227][b]Gryllus Matilda - 2013.06.12. 20:45[/b][/url]

Jól eldöntöttem, hogy eljövök ide, hogy társaságban legyek, és azt is, hogy ehelyett olvasok valamit a társaságban, de azt nem terveztem, hogy elszakítom a ruhám, és hogy betegre eszem magam sütivel, de mindkettővel megbírkóztam végül. Megmentettem a kisleányt valakik árgus tekintete elől, hozzásegítve őt is a sütiadagjához, így végül mégse tekinthetem hiábavalónak az ittlétemet. Mosolyogva figyelgetem még kicsit a társaságot, melybe valósággal bevetődik, és csak eztán fogom távozóra. Kénytelen vagyok, nincs nálam pálca, hogy megjavítsam a ruhám, pláne, hogy ezekben a varázslatokban nem is voltam jó sosem, és talán csak rosszabbítanék a dolgon, és azt jobb lenne privát módon megtenni. Szóval az ajtó felé fordulok, de ekkor szembetalálom magam egy lánnyal, aki ránézésre velem egykorú lehet, és ráadásul még jól meg is szólít.
- Izé.. szia! - mondom egy-két másodperces szünettel, mert nem esik le rögtön kiről beszél, és meglep az is, amint mond. - Sokat..? Tényleg?
Persze az a sok az csak egyvalami lehet. Ami persze tényleg sok, mert nem épp hétköznapi dolgok történtek ismeretségünk kezdetén. Amiatt vágytam ma is társaságba. Hogy ne egyedül legyek.
Aztán látom, hogy bemutatkozása mellé, ahogy illik, kezet is nyújt, szóval én is kinyújtom a sajátom, persze a jobbomat, amivel a ruhámat kéne összefognom, szóval szoknyám megereszkedik jópár centivel, én pedig ijedten utána kapok. Ezúttal bal kezembe veszem a dolgot, a jobbommal pedig, miközben érzem, hogy fülig vörösödtem, elfogadom Janey-ét.
- Én pedig Ciki. Rém Ciki - mondom nevetgélve, de aztán hozzáteszem: - De általában Gryllus Matilda. A könyvtáros néni.
Egy újabb angol, gondolom magamban, de mivel szépen beszéli a magyart, nem lehet túl egyszerű a felmenői sora. Mást azonban nem tudok leszűrni, hát kénytelen leszek kérdezni. Hogy ő mit hallott rólam, az nem kérdéses, nem sok dologról mesélhetett neki Thomas azon kívül, amit személy szerint én elfelejteni szeretnék.
- És te? Még itt tanulsz? Vagy Thomas-szal együtt dolgoztok esetleg a faluban? Én sajnos nem vagyok túl jól tájékozott felőled.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=216005#post216005][b]Gryllus Matilda - 2013.12.18. 21:37[/b][/url]

Mezítláb szaladok végig a bejárati csarnokon, halk jujjogások közepette, elvégre miért is volna meleg a kő talpam alatt, és ha már nem az - mert tényleg nem - akkor kénytelen vagyok ennek hangot is adni. Aztán lefékezek a nagyterem bejárata előtt, és bekukucskálok a nyitott ajtón a zsibongásba, mely odabent uralkodik.
Még nincsenek túl sokan a bálozók, nem jöttem későn, igazából nem is azért siettem, mert attól tartottam volna, hogy lemaradok valamiről. Ha megkérdeznék, miért is tettem mégis, nem tudnék mit válaszolni. Talán az izgalom. Régen nyílt alkalmam már a nagytermet a karácsonyi pompában tündökölve látni, és ha nem is maga az esemény, hát ez idevonzott. Diákként is csak csendben besomfordáltam, és elbújtam valahol hátul, és nézelődtem. Akkor még azzal sem foglalkoztam, hogy rendesen felöltözzek, alkalomhoz illően. Talán ezért sem vettek észre.
Most már, hogy könyvtáros, ezért sokak által gyakran látogatott, ezáltal látott személy lettem, nem hiszem azt, hogy teljesen feltűnésmentes maradhatok a bál idejére, így, ahogy az évnyitón, most is kiválasztottam egy hétköznapitól megfelelően elütő darabot, hogy elvegyüljek az ünneplő sokaságban. Mikor nem sokkal ezelőtt megszemléltem magam a tükörben (amit ki kellett szabadítanom egy könyvoszlop mögül), megállapítottam, hogy úgy nézek ki, mint egy mikulásvirág. Kellően bizarr, szóval megteszi. Igazából még tetszett is.
Belebújok az ezüstösen csillogó cipőmbe, majd kifújom, majd kihúzom magam, és besétálok. Tekintetem automatikusan felfelé vándorol a mennyezetről hulló mágikus hó irányába, és kis híján sikerül is felbuknom egy nem sokkal előttem érkező párban.
- Hoppá! Párdon.. - nevetgélve slisszanok el a közelükből, mert úgy tűnik nekik máris a táncon jár az eszük. Én inkább az édességeket környékezem meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=218369#post218369][b]Gryllus Matilda - 2013.12.24. 14:59[/b][/url]

Habár a program szerint a bált a végzősök tánca nyitja, ez semmiben sem gátolja meg a fiatalabb diákokat vagy épp a tanárok egyikét-másikát abban, hogy párjába kapaszkodva egymásba feledkezzenek. Mosolyogva látom, hogy az est első csókja is elcsattan. Minden bizonnyal nem az utolsó.. már csak ezért is igyekszem nagyon elkerülni az ünnepi díszeket. Ennyi fagyöngy alatt nem is lenne meglepő, ha lassan senki sem jutna szóhoz. Legalább akkor végre felszólalhatna az igazgató úr is.
Kissé béna érkezésem, és többeket majdhogynem fellökésem után egyik sütit a másik után ragadva fogok hozzá a kínálat minőségellenőrzéséhez. A manók kitettek magukért, ahogy azt megszokhattuk, így csakhamar rá kell jöjjek két dologra is: nem bírok már többet magamba nyomni, és eldönteni se tudom, melyik volt jobb. Patthelyzet, úgyhogy szünetelek egyet, visszafordítom tekintetem a táncoló párokra, és figyelem őket, illetve azokat, akik hozzám hasonlóan vagy egyedül érkeztek, vagy eleve lovat kéne eléjük fogatni, hogy a táncparkettre rángassák őket. Van, aki szégyenlős, van aki nem tud táncolni, és vagyok én, aki mindkettőt elmondhatja magáról. Szóval a biztonság kedvéért a kezembe ragadok egy süteményt, hogy látszódjék, nem szabad a kezem a táncra. Ekkor slisszol mellém egy szőkeség, én pedig megfeledkezve róla, hogy épp az imént vettem a kezembe egy csokis sütit, a nyakába ugrok és lelkesen összemaszatolom kicsit.
- Sziaajjajj, bocsi! - gyorsan megpróbálom a morzsákat eltüntetni róla és ruhájáról. - A tiéd is!
Ez mondjuk tekintve, hogy épp összekentem, nem a legjobb, amit épp mondhatok, de már mindegy is. Régen láttam már Annabell korabeli unokatestvérem, és most ennek örülvén lehetetlen leradírozni arcomról a mosolyt.
- Húha, akkor nem is a tiéd? - kérdezem elképedve, a megmaradt csokis morzsák lekapkodását folytatva. - Szerintem tényleg szépek, nem is gondoltam volna, hogy így is foglak látni valaha.
Akárcsak Annabell, Adri sem volt túlzottan oda a lányos dolgokért. Nem mintha én egy Barbie lettem volna, nem is nagyon szoktam nézni, hogy mit is veszek épp magamra, de undort nemigazán váltott ki belőlem ruhanemű.
- Nem sok minden, gondoltam megnézem, hogy fest ma a nagyterem - nézek ismét körbe megcsodálni a díszítést. - És hallgatom a zenét, tömöm magamba az édességet.. szóval csak a szokásos. Na és veled? Ki vett rá, hogy felbukkanj ma este?
Valahogy az arcára volt írva, hogy szívesebben társalogna valahol máshol. Annabellt is szóba hozza, én pedig valamiért reflexből körbenézek. Mintha bármi esély volna rá, hogy eljön. Persze karácsonyi csoda még történhet, Adri is itt van, miért is ne dönthetne a bál mellett Annabell is?
- Nem tudom. Te biztos gyakrabban látod nálam, hiszen egy évfolyamon vagytok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=527650#post527650][b]Gryllus Matilda - 2015.10.04. 16:15[/b][/url]

Nem mintha az én érdemem volna, nem mintha együtt tanultam, készültem volna valamennyi kis szfinx-szel, hajtva, hajszolva őket, a maximumra törekedve, de ennek ellenére is, hogy a részem nem vettem ki belőle, végtelenül büszke voltam valamennyi kék dísztaláros lányra és fiúra, nőre és férfire, egyszóval a diákjaimra.
A terem ugyan még nem öltötte fel a kék-bronz díszítést, mikor beléptem, és a tanári asztalhoz siettem, de tudtam a pontverseny állását, és azt is, hogy az igazgató beszédében mit fog ez jelenteni. És mintha csak születésnapom lett volna, úgy izgultam. Sőt, jobban, mert a születésnapjaim miatt igazán sosem izgultam, legalábbis azóta biztosan nem, mióta magam vettem a könyveimet.
Egész felderülve láttam azt is, hogy Dwayne az alkalom kedvéért egészen ünnepibe szedte az öltözékét, még nyakkendőt is vett fel, ami meglepően normálisan állt a nyakában. Rámosolyogtam, és a sugárzó örömömből adagoltam a lelkesen ujjongó levitásoknak is, mikor Rabbot végül oda ért beszédében, hogy bejelentette a ház győzelmét.
Már fájt ugyan kissé a tenyerem az eddigi folyamatos taps közepette, amit a többi ház is igazán kiérdemelt a munkájával, mégis rákapcsoltam, és úgy megtapsoltam a szfinxeket, hogy úgy éreztem, tűzmágus leszek menten, mert kigyulladnak a tenyereim.
Átvettük a kupát (ami nem olvadt meg a kezemben szerencsére) Rabbottól, aminek rettentően jól esett a hűs falát fogni, és nem csak azért, mert az égő fájdalmat enyhítette. És még sokkal jobb volt a Levita színeket látni mindenhol. Igen, büszke voltam, hogy ilyen végtelenül kivételes és nagyszerű fiatal boszorkányok és varázslók közé tartozónak mondhattam magam.