Mikulásnak címezve



Napok óta nem mozdult már ki a szobájából, talán az ágyát is csak a legvégső, legszükségesebb percekben volt képes elhagyni. Sem kedve, sem energiája nem volt arra, hogy újabb és újabb termeket, folyósokat, vagy éppen Bogolyfalván rejtőző piszkos kocsmákat fedezzen fel. Az óramutató hol gyorsabban, hol lassabban ketyegett, de a navinés fiú figyelmét mindez teljesen elkerülte. Otthonról hozott, százszor kiolvasott könyvét bújta, ami mugli tudományokról szólt, méghozzá az űrhajózást állítva témájának középpontjába. Endre kifejezetten szerette a csillagászatot, az űrhajózást és a NASA-híreket, bár ahhoz kétség sem fér, ezt aranyvérű családja otthonában a legkevésbé sem hozta szóba, egyedül bátyjával beszélgettek néhanapján a kertben fetrengve a Holdralépésről, és a gravitáció megszűnésének lehetőségeiről. Valamiféle téli depresszió kerülgethette ezekben a napokban, ajkait egyetlen szó sem hagyta el, csak hümmögés és elégedett bólintások sora követte a rongyosra olvasott lapok sorait. Édesanyját is csapdába csalta olykor-olykor ez a fránya önmagábazuhanós, befelé koncentrálódós, orrlógatós időszak, de a család ezt mindig csöndesen elfogadta, több figyelmet fordítottak az asszony felé, majd pedig nyomtalanul eltűnt ez a kór, mind az arca, mind a hanglejtése felüdült.
Hány óra lehet? Hány nap telhetett el egyáltalán mióta itt gubbasztok? Araczki erőt vett magán, ledúrta a takarót felmelegedett testéről és hatalmasat sóhajtva kikelt. Kockás pizsamájából kibújva normális öltözék után nyúlt, és hamar átbújtatta fejét fekete v nyakú pólóján. Farmerének övét csatolta már, amikor elhagyta a hálókörletét, és éhesen korgó gyomrát megsimogatva indult el a nagyterem felé.
- Az anyját - nézett körbe, hiszen az egész kastély olyan másnak tűnt. Ünnepinek, díszesnek, hangulatosnak látszott, és Endrének észrevétlenül csúszott ajkaszéle mosolyra. - Jó újra az életben!
A nagyterem természetesen pompázatos volt, és egy újdonságot is megfigyelt a negyedéves. Egy kis dobozkát, amelyet biztosan a hírhedt, és nagyon kedves Mikulás bá' hagyta ott a jó és kevésbé jó ifjak kívánságaiknak. Endre gyorsan döntötte el, hogy ő is írni fog, de előbb eszik valami finomat, és közben kitalálja mi is lenne a legszebb ajándék számára ebben az évben. Leült hát egy közeli asztalhoz, és elgondolkodva nézelődött az ételek között.

Az asztalnál ülve teljes ünnepi hangulat homályosítja el elméjét, és csillogó szürkés szemeivel bámulja társait, akik falánk módon töltik lepénylesőjüket a különböző édességek és sós sütemények felsorakoztatott hadseregének tagjaival. Ő maga is egy édes mikulás alakú süteményért nyúl, és jóízűen csámcsogva falatozni kezd, amikor lehuppan mellé régen látott cukrászleánykája, és váratlan üdvözlő puszival lepi meg.
- Szia! - pillant hatalmasra tágult szemekkel, hangját alig hallatva mikulással töltött szája miatt. - Hát ezt miért kaptam?
Úgy megörül a lánynak, még a szíve is gyorsabban kezd verni. A falatokat gyorsan rágva sűrűn nyelt, minél hamarabb tiszteletteljesen tudjon beszélni háztársnőjével. Tekintete a lány ölében fekvő pulóverre esik, majd gyorsan visszanéz Veronika arcára. Vigyorogva nézi őt, igyekszik nem gondolni semmire, de az biztos, hogy a pulcsi mintája izgalmas képzeteket szül napok óta ellaposodásra ítélt lelkivilágába.
- Ööö... - próbál megszólalni, majd beszéd helyett a pulcsiért nyúl, és maga előtt tartva azt, tüzetesen megszemléli a feliratot. - Igen, én is kívánok. Mostmár biztos.
Felnevet, és Vera szemeit keresi, de csak viccelődik, egyáltalán nem szeretne udvariatlanul viselkedni, főleg nem ezzel a lánnyal.
- Ó, én nem is hoztam tollat, sőt, semmit sem - húzza félre száját, és lehangolódva figyelmetlenségén egy újabb süteménybe fojtja bánatát. - Na, nem baj, majd ha végeztél, odaadnád? Ráfirkantok valamit én is egy lapra.
Pontosan még nem tudja mit kellene kívánnia, hiszen most tökéletesen boldog, semmivel sem kell törődnie, mindene megvan, a családja távol, de folyamatos bagolykapcsolatban állnak egymással. A tanulásban is egészen jó képet mutatnak a szorgalmi időszak eredményei, és kapcsolatai sem haragosak. Viszont Veronika kissé megzuhantnak, arca pedig nehéz napokat megéltnek tűnik.
- Hé, jól vagy? - kérdezi, és karját átveti a vállán, hogy egy kis biztonságérzetet adhasson neki, vagy legalábbis bizalmat szavazzon a problémának. - Régen láttalak már...
Szemeiben aggódás támadhat, bűntudata is van, hogy akármennyit is ment a faluba, a cukrászdába nem tért be, pedig megjegyezte mikor ér rá a leányzó. Saját hiba, és erre az ember mindig csak utólag jön rá.
- Na mondd, mit kívánsz te kis mikulásváró pólós? - mosolyog le Veronikára, és egy bögre forró kakaóért nyúl.

- Áhá, a szeretetátadás végett - bólogat jóhiszemű álca mögé bújva, és hatalmas vigyorral folytatja. - Egyéb esetben ilyen kedvességre nem is számíthat az ember, gondolom?! Szóval akkor folyt.köv. jövő év december ötödikén.
Ahogy beszél jókat mosolyog, legfőképpen a lány komoly szavain, és a szeretetről szóló kiselőadásán. Ő úgy tartja, hogy a szeretet érzetét az év minden napján vétek elmulasztani, így a decembernek nem tanúsít különösebb fontosságot - persze imádja ezt a hónapot, jönnek az ünnepek, minden díszes, és az a rengeteg ínycsiklandozó sütemény, amelyekkel körülötte mindenki kedveskedik, egyszerűen önmagában véve is csodás.
Csendesen figyeli a fiatal lányka mosolygós-kuncogós reakcióját az elhangzott szavaikra, majd eltátott szájjal rázza a fejét.
- Micsodaaa?! - túlozza el a hangsúlyt és kiejtést is, de mindvégig hosszú vigyorra nyúlik arca. - Ilyet kinéznél belőlem? Na, de...
...és eszébe jut egy 'aprócska' dolog, amit már egy ideje eszében tartott, és most emiatt nem tudta normálisan kifejezni magát.
- Várj, hé, hé, hé - mutogatja mutatóujját a lány felé, és összehúzott, huncut szemekkel vizslatja a cukrászleányt. Még nem tudja pontosan hogyan hozza fel ezt a témát, mert ígyis-úgyis kínosnak érzi, mivel magához olyan közelinek tartja Veronikát, a nevével mégsincs tisztában. Ha most csak úgy, a természetességet választva megkérdezi, hogy "Hé, mi is a neved?", az úgy nem lesz a legjobb. De azt sem vághatja a leányzó arcába, hogy "Hahó, amúgy Endre vagyok."
Közel hajol a barna hajhoz, és igyekszik a lehető legnyugodtabb és legridegebb maradni, mert rögvest elnevetné magát, ha igazán belegondolna a következő jelenségbe.
- Kezd zavarni, hogy még mindig nem tudom, mi a neved - mondja egészen halkan, hogy még a legkíváncsibb manófül se hallhassa meg, kizárólag a célszemély. Szavai után eltávolodik a leánytól, és az asztalra tett lapra pillant.
- Amint kitalálom a legmegfelelőbb ajándékot, leírom - mosolyog, de közben kíváncsian várja, hátha hamarabb nyúl a tollért a navinés lány.
- Szabadságra mentél?
Endre homlokráncolva távolodik Veronikától, nem érti mi hozta ezt ki a lányból, hiszen nem úgy ismerte meg őt, aki csak úgy kivesz némi szünidőt, és lábatlógatva brazil szappanoperákat bújik éjt nappallá téve.
- Szóval baj van - jelenti ki határozottan, de a hősnevek hallatán nem állja meg, nevetni kezd. - Végülis, nem olyan nagy baj, ha úgy döntesz, elmélyülsz ezekben az igazán értékes művészi alkotásokban, de ha valami másféle, egyszerűbb nevű társaságra vágysz, én is itt vagyok. Általában a konyhában vagyok fellelhető, vagy esetleg még lent a kocsmában vajsört szopogatva.
- Milyen ötleteid vannak? - kérdezi kíváncsian, hiszen neki még egyetlen igazán jó kívánságötlete sincs. - A fagyöngyről csak a pulcsid jut eszembe...
Vigyorába zavar is vegyül, ezt a fagyöngy témát eléggé találtnak érzi, így inkább az egyszerű, értelmesebbnek - és kivitelezhetőbbnek - tűnő ötletek után kutat viruló fejében.

Széles "Éppen most kaptam szívrohamot" Veronika Anna  

Másképpen is válhat ez a fajta dolog természetessé, de ezt most jobb nem firtatni, csak mosolygósan hallgatni, és sütikkel tömni a már nem az éhségtől korgó-morgó gyomrát. A kakaó is szépen fogy már, Endre nem győzi törölgetni arcát, nehogy jól lakott óvodás képét fesse Veronika előtt. A komoly érzetű választ meghallva megértően pislant a szokásosnál kicsivel hosszabban, ezzel adva a témában nemes egyetértését.
- A barátok már csak ilyenek - fűzi hozzá sokat sejtetően, mint aki nap, mint nap jártas a fiú-lány barátság témájában. Még nem sikerült eldöntenie, hogy létezik-e ez a fogalom, de az is igaz, hogy sohasem kellett ilyesmin gondolkodnia.
- Pedig nekem tényleg eszembe sem jutott - mondja őszintén, és hiába erőlködik, nem képes beleképzelni magát a helyzetbe, amiben a fagyöngy alatt henyél, és várja a kínálkozó lehetőségeket. Az ilyesmiben nincs semmi vonzó számára. Veronika története a szüleiről nagyon kedves, a fiú néma figyelemmel hallgatja a mondottakat, és néhol elereszt egy-egy kisebb mosolyt.
- Hidd el, hogy nem nyálas - csóválja a fejét, hiszen ő is hasonló szülők gyermekeként látott napvilágot és nőtt fel. - Az én szüleim között is igazán jó a viszony, nagyon szeretik egymást, és ezáltal az egész otthoni légkör olyan kellemes, jó hazatérni.
Mesél egy picit ő is, de nem kell sok, hogy eszébe jusson testvére és Andrea házassága, akiknél hiába működik egyelőre a kémia, az a nőszemély gonosz, mint egy áktozott boszorkány. Bár, mit várunk? Az is.
Endrének kifejezetten tetszik a hatás, amit mindenbizonnyal ő vált ki a mellette üldögélő leányzóból, és hangosan nevetni kezd amikor Veronika bemutatkozik.
- Örülök, hogy némi késlekedéssel, de megkérdeztem a neved - jelenti ki sugárzó arccal, és viszonzásul ő maga is elárulja becsületes nevét.
- Araczki Endrének kereszteltek, se második név, se izgi vezetéknév, csak így egyszerűen ennyi fért bele a keretbe.
Talán nem kellett volna ennyire elhúznia bemutatkozását, elegendőnek bizonyult volna egyszerűen egy vezeték, és egy keresztnév is, viszont önkéntelenül szaladt meg a mondat, és az ilyet tévedés volna visszafojtani. Igazi hiba.
Endre nem igazán hiszi amit Veronika mond, miszerint egy másik lány munkamorálján esett meg a szíve, sokkal inkább gondolja azt, hogy valami olyasmi történt, amit egyelőre nem árul el neki a lány. Mindenesetre nem firtatja, ha megfelelő lesz majd az időpont, úgyis megosztja vele a múltat, a jelent vagy akár a jövőbeli terveit, vágyait. Külföldön volt, és nincs jól, ennyi szent, de nem baj, vigyorogj Endre, egyben van, nincs baja, legalábbis külsőleg úgy tűnik.
- Az a kocsma nagyon jó hely! - javítja ki az elhangzott szavakat, majd eszébe jut egy gyors kívánság. Fel is kapja a tollat, és a lapra firkantja.
"Legyőzni szkanderban azt a múltkori kövér és nagyon büdös pasast!"
Jóízű, kissé gunyoros vigyorral karcolja a papírt a toll hegyével, majd leteszi azt, és újabb korty kakaót ízlelget. Jól esik neki, hogy az ötödéves kellemes társaságnak tartja őt, ilyet még nem igen élt meg, ezért talán most az újdonság varázsával bomlasztja a fiú elméjét.
- Mit szólnál, ha holnap elmennénk korcsolyázni? - kérdezi, és a tollat ismét megemelve ezt a kívánságot is leírja a tintától egyre színesedő papírra. - Jó volna, ha velem tartanál. Egyedül nem szeretnék, meg gondolom tele van párokkal, rossz lenne.
Kérdőn néz a lányra, immáron teljes testével felé fordulva. Érdeklődő, kíváncsi és izgatott is egyben, a teste és lelke is feltöltődött pozitív energiával, így most duzzad a jókedvtől.
- Nekem adnád a csókolj már meg feliratú pulcsidat? - felröhög saját kérdésén, és hálásan megköszöni a kedves ajándékot. - Ha felírod azt a kívánságod a papírra, hogy fogadjam el, akkor megleplek vele és elfogadom. Mit szólsz?
Azért a félig-meddig sajátjának vélt felsőt magánál tartja, biztos benne, hogy hamarosan tollat ragad a lány, és onnantól kezdve úgyis az övé lesz a ruhanemű, csak még azt nem tudja, hogy pontosan mit is kezdjen vele.
- Nincs ezzel probléma - mondja nyugtatólag, és ha még a lány kezében van a toll, akkor kikapva azt onnan, felírja a papírra az összes elhangzott Veronika-kívánságot.
- Így ni!

Kellemesen érzi magát, és a percek csak úgy rohannak ezen a süteményezős, beszélgetős, Mikulás-várós délelőttön. Endre felszabadultan beszélget, már egyáltalán nem érzi magán az elmúlt napok bezárkózottságát, önmagába borulását.
- Nekem itt még nem igazán alakultak ki kapcsolataim, csak egy-két futó találkozás, illetve nem szívesen látott arcok borzolják a napjaimat - mondja szavai mellé kezeivel is hadonászva. Nagyon jól szeretné kifejezni magát, így leginkább a földet bámulja, vagy az asztal lapját kopogtatja jobbjának bütykeivel. Keresi a szavakat, és hamar rádöbben, hogy az imént mondottak elég sarkosan hangozhatnak. - Persze találkozom olykor értékes lelkekkel is.
Mosolyogva fejezi be a mondatot, hiszen Veronikában mindig csak értékeket fedezett fel eddig. Sugárzik belőle valami jó, amit az emberek - legyenek nők vagy férfiak - tudat alatt keresnek, és Endrét nem lepné meg a lány, ha azt mondaná, hogy neki van a legtöbb barátja, a legtöbb udvarlója, a legtöbb kedves ismerőse itt. Persze tudja, hogy a cukrászdai munka és a bagolyfalvi otthon némileg elzárja a társasági élettől, mégis így gondolja, és ő nem igazán szokott tévedni.
- Ha nem jönne a Mikulás, akkor nem hinnél nekem? - mereszti a szemeit, és huncut szájszél mozdulatot is megenged magának. Rögtön felfirkantja a lapra, hogy "Kedves Mikulás úr, az egyik kívánságom, hogy Széles Veronika Anna ne kételkedjen a szavamban soha!" A betűk szinte olvashatatlanok, Endre már fiatalkorában sem írt túl szépen, és ez az évek múlásával egyre csak rosszabb képet mutatott. Süteményért nyúl, most épp egy rummal töltött kókuszkockát nézett ki magának, és aprókat harapva belőle, lassan ízlelgeti azt. A hasa, mint egy feneketlen kút, a végtelenségig tölthető finomságokkal.
- Ühmmmm, úm, úúú - mormogja, és behunyja a szemeit, hogy minél tovább tartson az íz adta élvezet. - Ez Isteni!
- Tetszik a nevem? - nevetve nyitja ki a szemeit, és megrázza a fejét. - Ritka, hogy bárki is így vélekedjen az Endréről. Iván választotta még, amikor szüleinktől kistestvért könyörgött ki. Nem is tudom, honnan szedte ezt a nevet, de majd a következő bagolypostával megérdeklődöm.
Pillanatokig mereng neve eredetéről, mert még azzal sincs tisztában, hogy van-e valami jelentése, és az is felkelti érdeklődését, hogy vajon testvérének mi alapján jutott pont ez a keresztnév eszébe.
Veronika aztán a kocsmában töltött órákról kérdez, amiről igazság szerint nincs sok emléke a fiatal varázslótanoncnak. Aznap éjszaka nagyon berúgott, és csak arra emlékszik, hogy akkor találkozott utoljára Opheliával. Vajon megbántottam valamivel? Talán túl sok voltam neki részegen. Pedig úgy tűnt, hogy lehetünk akár barátok is. Gondolataira bánatosra húzza ajkait, majd csak néhány szóval válaszol.
- Igazából csak a vajsör és a szórakozás emléke teszi - feleli vállát megrántva, és tovább figyeli Veronikát, a Mikulásnak szánt papírt, és a kakaós bögrét. Hiányzik neki Ophelia, pedig olyan elviselhetetlennek tartotta az első találkozásnál, emlékszik, még a feje is borzasztóan megfájdult. Most pedig sehol semmi róla.
- Garantálod?! - kérdezi mohón, és nevetve reagál a kedves szavakra. - Hogyne élvezném már, amikor imádok korcsolyázni, és amúgy is, veled mit nem élvezne az ember fia?
Szívesen gondol a másnapra, már alig várja, hogy korcsolyát húzzon a lábára, és pörögjön egy jót a sík jeges talajon.
- Annyit kívánsz, amennyit csak szeretnél - mondja meggyőződve szavai igazságán, miközben észreveszi, hogy a lányka titkolózni kezd. - Hé! Ez nem ér, mutasd csak! Mit írtál rá, hm?
Nyúlkálni kezd a lány fele, de ha ő nem hagyja magát, nem válik tolakodóvá. Vigyorogva kezd keresgélni ő is egy kívánságot, ami valamivel több, mint amiket eddig sikerült összeszednie. De csak bugyuta, ostoba, gyerekes dolgok bújnak elő a vágykavalkádból így Endre arrébb tolja az előtte fekvő tányérokat, kakaós bögrét, és süteményes tálakat, majd Veronika pulcsiját leterítve az asztalra, a lány felé fordulva leteszi a fejét.
- Veled fogok kívánni valami szépet, csak még meggondolom, melyiket válasszam.

Karácsonyi bál - Pethő Abigél leginkább  

Az egész napja rohanással, na meg szenvedéssel telt. A másnaposság egész délelőttre programot osztott a fiúnak, aki fejfájással, émelygéssel és egyéb nehézségekkel küzdött. Tudta, hogy ma nagy nap- illetőleg este - elé néz, hiszen bálozni fog, és ha fejen állva is kell eljutnia a Nagyterem varázsáig, neki akkor is ott kell lennie. Pont. Az ágyból kikelvén saját maga kímélése végett kerülte a tükrök intézményét, és azonnal tus alá állt, hogy lemoshassa magáról előző esti kicsapongását. Mostanában több estét tölt a csárdában, mint a kastélyban, és ez beesett arcán is látszik. Az arcán tobzódó többnapos szőr leborotválása után arcszesze után nyúlt, majd besétált szekrényéhez. Szmokingja ép volt, és pontosan erre az estére tervezték. Fekete selyemingét utolsó gombig begombolta, nadrágját övvel erősítette dereka köré, majd a fénylő selyemzakót felhúzva, hosszasan igazgatta magán. Sötét csokornyakkendője tökéletesen illett megjelenéséhez. Hajába itt-ott beletúrt, majd egy falitükör elé állva, elborzadt arca lefogyása láttán. Tág szemekkel nézte magát, de csak önmaga árnyékát vélte felfedezni a tükörben. Mosolygott arcképének, megvizsgálta frissen mosott fogainak állapotát, majd az előre kikészített orgonáért nyúlt. Nem akart rózsát vinni ma esti párjának, mert nem szerette volna, ha esetleg megijed a rózsa szokásos 'jelentésétől', és többet gondol az estébe, mint ami valójában lesz. Endre hosszas készülődése végét parfümjének előkeresésével pecsételte meg. Nyakától a hasa aljáig több helyre is fújt, remélve hogy az illat kiválasztása tetszeni fog Abigélnek. Csillogó fekete cipőjének kopogása jelezte elindultát; útját a folyosókon pletykáló festmények kísérték. Némelyik jó szórakozást kívánt neki, de volt egy kedves úr, aki szerint Endre ebben a szerelésben leginkább cirkuszba való, nem ilyen nemes alkalomra, mint az iskolai bál. A fiú gyors beintése után a virágcsokrot szorongatva sietett a lány elé. Remélte, hogy ő ér oda előbb, mint amikor Veronikával a korcsolyapálya előtt találkoztak. Emlékszik, ahogyan vágtatott a folyosókon, emlékszik mindenre. Gondolatai ismét a barna hajzuhatagba révednek, egy pillanatra el is veszti időérzékét, talán azt sem tudná megmondani, hogy hova tart, de ezt ezen az estén nem szabad hagynia. Komolyan kihúzza magát, sóhajtozik is, mintha kilehelhetné kósza érzelmeit széndioxid formájában. Igyekszik felidézni azokat a könyvtári alkalmakat, amikor az egy-egy másik asztalnál üldögélők körében felfigyelt Abigélre. A lány olyan visszahúzódónak tűnt, hideg szépségként mutatkozott, hogy Endrének nem volt választása - meg kellett ismernie a Levitást. Éppen befordult a Nagyteremhez vezető folyosóra, és gyorsan megtorpant, hogy még egyszer ellenőrizze fizimiskáját. A tökéleteshez közelítő állapotot mért fel magán, így elégedett, - és ami ennél is fontosabb - magabiztos mosollyal közelítette meg a várakozó lányt. A ruhája nagyon tetszett a fiúnak, és Abigél is csodásan nézett ki.
- Gyönyörű vagy! - ámult el Endre, ahogy a várakozó leányzóhoz odaért. A virágot a háta mögött tartotta, s csak akkor vette elő, amikor a lányka odafordult hozzá. - Ezt neked hoztam, remélem tetszik. A színei nagyon illenek hozzád!
Az orgonát átnyújtotta Abigélnek, és jobbját behajlítva odatartotta a lányhoz, hogyha ő is így gondolja, nyugodtan karoljon belé.
- Indulhatunk? - kérdezi üde mosollyal, és közelebb hajolva a leányzóhoz belesuttog a fülébe. - Ne haragudj, hogy így megvárakoztattalak.

Karácsonyi bál,
- Abigél

Talán a kastély legfélénkebb lányát választotta partneréül a negyedéves tanonc, de ez mit sem változtat azon, hogy mennyire jól érzi magát vele. Biztos benne, hogy minél több időt tölt majd Abigéllel, ő annál nyíltabb és magabiztosabb lesz társaságában. A visszafogott ruhába bújt leányzó pironkodva karol Endre felé nyújtott jobbjába, és hamarosan belépnek a nagyterem hatalmas ajtaján. A benti légkör azonnal magávalragadja az oda belépőket, a fények, a sok-sok szépen öltözött diák, és tanár  közösen varázslatos hangulatot teremt. Endre első pillantása az óriási, csodásan feldíszített fenyőfára esik, és azonnal eszébe jutnak az otthon eltöltött ünnepi emlékek. A finom vacsorák, a sok mókázás, és persze a bőven kijutott ajándékcsomagok izgalmát érzi át újból, ahogyan bevezeti csinos partnerét a helyiségbe. Mintha még a termet átjáró illat is bűbáj általi volna, olyan erősen lehet érezni. Endre egész testét elárasztja, és ha szomorú napokat élt is volna mostanában, tudja, most mindent szépnek látna, s gondolna.
- Az igazgató? - kérdez vissza, miközben szemeivel felkeresi az említett személyt. Ő nem gondolja, hogy igaza van az apró levitásnak, de Abigél annyira lelkesen, és hitében bízva néz Endrére, hogy a navinésnek nincs szíve más véleményt osztani. - Hát ki más volna, hm?!
Nemes egyszerűséggel ért egyet Abigéllel, Endre higgadt hangja remélhetőleg célt ér, és a levitás leányzónak többé nem is lesz kérdés, hogy bizony a mikulás nem más, mint Gróf Wickler György. A fiú a gondolatra elmosolyodik, és ebből a vidám mimikából bőven juttat is partnerének.
- Hölgyem - áll meg az egyik asztalnál, megállítva ezzel Abigélt is. Komoly, udvarias tekintettel néz le rá - megvárva, míg a pironkodó lány is viszonozza pillantását -, de a kisfiús huncutság nem vakarható le frissen borotvált arcáról. - Volna kedve egy táncra, velem?
A tánctér felé pillant, ahol csak az iskola tánctanára és egy diáklány ropják, illetve pár ismeretlen arc tekereg. Endre majd' elneveti magát a látványra, de komoly szerepét fentartva, úgy állítja be a szituációt, mintha az ország legütemezettebb bécsi keringőjét kellene előadniuk.

Karácsonyi bál lezárásra,
Pici lányka, Abigél


Köszönöm a játékot, a sütit pedig nem felejtem el!