Erdős K. I. Julianna

*Végre, szombat van. Ilyenkor az egész napot a kislányával tudja tölteni, akire egyébként Bagolyfalván vigyáz egy kedves, idős boszorkány. Az ugyan jobb megoldás volt, amikor a nagyszüleinél volt a leányzó, amíg az anyukája a munkahelyén serénykedett. De az nem volt valami jó hely, a Lengyel Mágiaügyi Minisztériumban, akták, és könyvek között egész álló nap. Ez nem Védának való munka. Ha nem szelídíthet sárkányokat, akkor legalább a diákokkal hadd tehesse meg ugyan ezt. Igaz, bármennyire is szeretné néha, nem szórhat rájuk kábító átkot,de azért így is szereti ezt a helyet.
Szerencsére már nincs annyi munkája, mint régebben volt. Mégis csak nagyobb már a kislánya, és már kettővel kevesebb gyerekre kell közvetlenül figyelnie. Jobban örülne ugyan, ha Vivient szemmel tudná tartani, de a lány úgy döntött, hogy Lengyelországban marad.
Annak ellenére, hogy hétvége van, ma sem aludtak túl sokáig. A kislánya nem fárad ki a hétköznapok mókuskerekében, így simán kiugrik az ágyból már reggel 7-kor. Ma már megjárták a bagolyfalvi játszóteret, és vettek kifestőt is, így talán ma délután tud egy kicsit a saját dolgaival is foglalkozni. Így is éjszakánként szokta ellátni azon tanári teendőit, mint a dolgozat javítás, meg a másnapi órára való felkészülés. Ez viszont nehezebb, mint volt, mert egy évfolyammal többet kell vinnie, mint a múltkor.
Riri eléggé morcosan megy az anyja mellett. Nagyon szerette volna azt a sütit ebédre megenni, erre jöhet vissza kastélyba. Nem arról van szó, hogy nem eszik zöldséget, de a csokis szószos piskóta az mégis más.*
- Ha szépen eszel, fogsz kapni sütit! *Magyarázza finom hangon a legkisebb csemetének,miközben belépnek a Nagyterem ajtaján, ahonnan azonnal megpillantja kolléganőjét, aki nincs éppen túl jó fényben.*
- Szia, jó étvágyat! Leülhetünk melléd? *Mondja, miután az asztalhoz léptek. Ririre sandít, aki picit gépszerűen elmormol egy csókolomot, mialatt az asztalterítő szegélyével matat.* - Nagyon fáradtnak látszol! *Folytatja, immáron kolléganőjét méregetve. Nem akarja elkezdeni kioktatni, de szemmel láthatóan pihenésre szorul a fiatal nő.*

Erdős K. I. Julianna

*Megértően bólogatni kezd, tudja nagyon jól, hogy milyen nehéz tud lenni az, amikor az ember asztalán tornyokban áll a papírmunka, mellette még ott vannak a javítások, meg persze a gyereknevelés is. Igaz, itt az iskolában annyira nem szoktak összecsapni a feje fölött a hullámok, mint anno a rezervátumban. Olyankor rendszeresen be kellett vinnie az ikreket is akár, mert addig már nem volt óvoda, vagy napközi. Jól meg lehetett élni belőle szó, mi szó, de a családi életet tönkretette.
Ismeri azt a fajta édességet, amit a kollegina átnyújt Ririnek, anno az ikreket is sokat tömte vele, jobban ették a zöldségeket, aztán végül, amikor már csak megszokásból ették.*
- Köszönjük szépen! Kicsim… *Szólítja meg finomkodó hangon a lányát, aki lelkesen fogadja el az ajándék édességet. A kislány halkan elmormol egy köszönömöt, majd beleveti magát az édességbe, és picit meglepődik, hogy ez bizony nem olyan ízű, ahogy várta.*
- Nekem most szerencsére nincs olyan sok dolgom. A kisasszonyt szórakoztatni nem olyan könnyű, de elboldogulok. *Feleli finoman mosolyogva, miközben beletúr a hullámos fürtökbe, és rendel a kislánynak valami levest.* - Rendben, majd a végén megkóstoljuk, de csak akkor, ha rendesen eszik a levesből, és a másodikból is. * Nem várja el tőle, hogy rendes felnőtt adagot egyen, de az a szabály, hogy annyit meg kell egyen mindenből, mint a tenyere, és csak akkor ehet édességet.*
- Picit nehéz… inkább az, hogy fura, hogy csak ketten vagyunk, és nem négyen, mint régen. *Nagyon hiányzik neki, hogy néha napján csak bejárkáljanak hozzá a lányok, meg azért így valamennyire felügyelni tudta őket, de így mást nem tehet, mint hogy bízik bennük. Két kamaszban. Vivienben.*
- Ők kint maradtak Lengyelországban. Már megszokták az ottani iskolát, nem akartak megint váltani, mert már a mesterképzésre járnának azóta. Abban maradtunk, hogy ha nem tetszik nekik, akkor visszajönnek. *Furcsa érzés, hogy bízik bennük, nem kíván nekik rosszat, de mégis, nem bánná, ha rossz lenne nekik, és megint maga mellett tudhatná a lányait. Most már tudja, mit érzett az édesanyja, amikor meglépett.* - Szerinted jövőre más is fog a 8. évfolyamon tanítani? *Kérdezi, miközben belekanalazik egyet a levesébe. Nem szereti a klasszikus értelemben vett meleg ételt. Lehet, hogy a sárkányok miatt sok volt már a hőből.* - Ebéd után még sok órád van?

Évnyitó-Évzáró 2 in 1
Riri, Matilda (István)

* A gyerek mindenáron szeretett volna a tanárnővel tartani az évnyitó, illetve évzáró ünnepségre. Ő maga amúgy sem szereti ezeket a feltűnő, díszes ünnepélyeket, de ezúttal még inkább illik megjelennie, ha már megválasztották házvezetőnek. Nagyon örül a megbízásnak, régebben is élvezte a házkörüli munkát, de nem csak kertészkedni szeretett, hanem a Navinésokkal is foglalkozni. Azok a régi szép idők… ezúttal minden teljesen más. Akkor az ikrei még nem is kezdték meg a varázslótanulmányaikat, most pedig már másodikos mestertanoncok lennének. Ririvel akkor lett várandós, amikor még Keating professzor oldalán segítette az unikornisokat. Azóta sajnos ő sincs már az iskola falai között.
A kislány az utolsó pillanatban tudta meggyőzni arról, hogy neki is ott a helye az ünnepségen, így még őt is rendbe kellett szednie. Legalább ezúttal nem koszolta össze magát, de a kócos loboncot sem volt egy sétagalopp kibontani, de legalább a drágaság most együttműködő volt. Szerencsére a ruhájával nem volt sok tennivalója, mert így is elkéstek néhány percet, ám a kicsi leányzó nem zavartatta magát, visítva az Eridon asztalához rohant, amíg a tanárnő az ajtóban ácsorgó könyvtároshoz szólt.  A fiatal nővel már találkoztak egyszer a héten, amikor valamilyen pedagógiai szakkönyvben szeretett volna megnézni valamit.* - Jó napot! Miért ácsorog itt az ajtóban? A tanári asztalnál ülnek az iskola dolgozói is! * Mondja a fejével a vízszintesen álló asztal felé bökve, majd felszisszenve elindul a lányát becserkészni. Megígértette vele, hogy rendesen fog viselkedni. Nemigen bízhat az ember egy 5-6 éves gyerek szavában. Miután a törpe kiLeoniezta magát megfogja a kezét, s némileg szégyenkezve indulnak a tanári asztal irányába. Megszaporázza a lépeit, mögötte suhog a hosszú dísztalárja. A kollégáknak biccentve helyet foglal a kicsi lánnyal, az igazgatóra száját elhúzva néz ezzel kifejezve elnézését. Riri a megszeppenéstől elfelejt köszönni, ráadásul a tekintete is elkalandozik. Végigsimítja a vékonyka kis karocskáját, jelezve, hogy most már bizony elég lesz, és üljön nyugton. Nem is tud sokáig a gyermeke magaviseletével törődni, mert fél szemmel látott valamit elsuhanni. Mire odakapja a fejét, már a házvezető-helyettese éppen a Yarólapok irányába zuhan. Valamiféle halk morgást hallat, majd arcát az ép kezébe temetve csóválja a fejét. Az ujjai közül kilesve látja, hogy ketten is a férfi segítségére sietnek, így ő maga inkább érdeklődve figyeli az eseményeket. A diákokat nem fegyelmezi, majd megjárják, amikor István órát fog tartani nekik meg vizsgáznak nála. Ahogy az új arcok a tanári asztalhoz lépnek bólintással köszönti őket. István kap még ez zavart arckifejezést is, majd immár teljes figyelemmel hallgatja az igazgatót. A nyerteseket finoman megtapsolja, a beteg kezét nem erőlteti meg értük. Finom mosollyal figyeli a diákok reakcióját. Idén nagyon szépen teljesített a Levita, megérdemlik a győzelmet, főleg Alex.*


Dísztalár

Várakozás, Keresztfiú, kicsit: Robi, Benji

* Amikor kiderült, hogy a keresztfia bekerült a legjobbak közé, akik indulhatnak a Bagolykő bajnoka címért, igazában véve nem örült túlzottan. Ez köztudottan nagyon veszélyes, és ott van az a sok negyedik-ötödikes diák, akik mind életkorban mind varázserőben fejlettebbek Dominál. Mégis mit fog mondani a fiú szüleinek, ha ne adj Isten történik vele valami, hiszen féltve engedték el ide a gyereket. Persze büszke is volt rá, hiszen az egyik legfiatalabb versenyző a csapatban, és ez nagy szó.
Most zajlik épp az első forduló, ami miatt nagyon izgatott, hiszen az erdő tiltott terület pontosan azért, mert ki tudja, hogy milyen lények lakják. Egész pontosan, tisztában van vele, hogy miféle veszedelmek élnek ott, pontosan emiatt aggódik annyira. Már jóval hamarabb leérkezett ide a nagyterembe, ahol már páran várták az eseményeket. Hozott magával néhány javítani valót, remélve, hogy akkor nem fogják zavarni. Nem volt kedve a többi aggódó mentorral beszélgetni, ráadásul talán így az idő is jobban megy, mintha csak úgy ücsörögne. Az ajtótól nem túlzottan messze foglalt helyet, hogy egyből meglássa az érkezőket. Feszülten fog neki az első dolgozat javításának, ami legalább szépen sikerült, úgyhogy ezzel nem mélyíti tovább az amúgy sem túl jó kedvét. Pipa, pipa, helyesírási hiba kijavítás, ez még belefér. Nyikorog az ajtó, fej felkap. Áh, csak egy kölyök, aki jött vacsorázni. Fejcsóválva süpped vissza a hatodik évfolyam alkotásába, ahol ezúttal is egy szépnek mondható eredmény születik. Néha Amirára sandít, hátha a lány többet tud nála, elvégre mégis szervező, ám igazán semmit nem tud kideríteni az arckifejezéséről. Néhány perc múltán ismét nyílik a hatalmas bejárati ajtó, ezúttal az egyik diákja, az iskolaelső Várffy fiú lép be diadalittasan. Biccentve gratulál neki, majd újra elmélyed a gondolataiba. Még jó, hogy Letti nem akart indulni ilyenen, mert akkor duplán aggódhatna a gyerekekért. Viszont Vivien talán haza fog költözni, úgyhogy igyekezni kell azzal a lakásvásárlással. Nem megy olyan könnyedén, de talán pár héten belül végre nyélbe tudnak ütni egy jó üzletet, és tudnak venni egy olcsó, mégis viszonylag nagy házat, ahol mindannyian együtt élhetnek. Ekkor egy újabb tanítványa érkezik be, aki szemmel láthatóan megégett a küzdelem során. Ő pontosan tudja, hogy milyen fájdalommal jár egy ilyen jellegű sérülés, bár sajnos ennél jóval súlyosabb sebet kapott. Benji felé is bök egyet a fejével, mialatt a szíve egyre hevesebben kezdett verni.  Mi van, ha Domit már csak Chaskehez fogja vinni Maurice? Nem bír tovább ülni, aggodalmaskodva feláll és az ég felé emeli a tekintetét. Újabb ajtónyikorgás töri meg a csendet, ám harmadszorra végre leesett a nagy kő a szívéről: megérkezett Đominic! Nem értette pontosan, hogy mit motyog, de egyből odasiet hozzá és megöleli!* - Gratulálok! Jól vagy? Nem esett bajod? *Támadja le, miközben szemével azonnal az esetleges sérüléseket kutatja a fiún. Harmadikként ért be a keresztfia. Nagyon büszke rá, már csak a maradék 13 érjen ki épségben. *

Keresztfiú

* Egy örökkévalóságnak tűnt a fiú érkezése. Nem is tudja, hogy mennyit várhatott ott, talán 1 óra lehetett. Nem az volt az elsődleges számára, hogy Đominc kulcsot szerezzen, hanem az, hogy épségben kijöjjön arról a veszélyes helyről, ahová külön a tusázók tiszteletére helyeztek el még több veszedelmes feladatot. Érdekes szituáció ez, mert a saját gyerekeit nem engedné indulni ezen a versenyen (hála Istennek Letti nem akart, Vivinek meg nem volt rá lehetősége), ám az ő korukban egész biztosan meg akarta volna mérettetni magát egy ilyenen. Eléggé meggyűlt a baja a szüleinek vele, kislánynak nem volt olyan rossz, inkább kamaszként kezdett egyre merészebb vállalkozásokba, kezdve azzal, hogy ő köszöni, a sárkányokkal szeretne foglalkozni, így 18 évesen lelép Nagy-Britanniába. Valószínűleg ekkor bánták a meg a Szendrei szülők, hogy annyi energiát fektettek a lányuk angol nyelvoktatásába.
- Egy Pogrebinnel? Hmm, és mennyit gyalogoltál körülbelül? A depresszív állapot mennyi idő után állt helyre? * Faggatja a fiúcskát, hirtelen el is felejtve megdicsérni, hogy sértetlenül kijutott.* - Nagyon ügyesen csináltad! A többiek tudod, hogy milyen feladatokat kaptak? * Tudakolózik tovább csillogó szemekkel. Remélhetőleg, a többi nebuló sem kapott ennél veszélyesebb feladatot, hiszen a Pogrebin- bár meg akarja enni az embert, egy sallerrel is könnyedén elintézhető. Csak a hosszú séta és a lelkiállapot-változás az, ami miatt igazán kiérdemelhette az M.M besorolását. Hajdanán a Legendás Lények Gondozása volt a kedvenc tantárgya, abból nőtt ki a sárkányok iránti vonzódása, ami már lényegében gyerekkorában is megvolt már, úgyhogy elég sokat olvasott ilyenekről.
A közben érkezőknek szintén kifejezi gratulációját, de most főleg Domival szeretne foglalkozni, akinek hagyja, hogy a dolgozatokba lessen. Úgysem ismeri ezeket a diákokat, de ha megtudja, hogy hogyan teljesítettek sem történik semmi. Ahogy a keresztfia elnyúlik az asztalon mellékönyököl és a sérült kezével megsimítja a hátát. Most nagyon büszke rá, szegény igazán megérdemli a pihenést a hosszú küzdelem után. * - Remélem igen, ügyes gyerek. * A 4 Navinés „gyerekének” is szorít, szinte csak őket ismeri közelebbről a csapatból, már így is a házuk dicsőségei.* - Persze, ha van még erőd! Hová szeretnél? Kettesben menjünk, vagy a lányok is jöjjenek? * Megértené, ha most egy kis nyugira vágyna, és bizony azt Riri mellett nem könnyű megkapni, főleg akkor nem, ha cukros dologhoz jut a drága. Reméli, hogy ki fogják engedi a fiút, elvégre most mindenkinek jár egy nagy fellélegzés a próba után, sokan meg is sérültek. Két főszervező is Navinés, hátha le tudja zsírozni velük valahogy a dolgot.*

Keresztfiú

*Szakmájából adódóan neki is gyűlt már meg a baja elég sok bestiával, bár pogrebinnel még nem sokszor találkozott, mivel elég ritka állat, ráadásul ettől veszélyesebb fajokon edzették őket a sárkányokhoz. Azért örül neki, hogy nem kellett olyan veszedelmes lényekkel megküzdenie, hogy vérezzen, vagy össze legyen égve, mint az a másik szerencsétlen tusázó társa. Majd mindenképpen szeretné kinyomozni, hogy milyen jellegű feladatokon kellett átesniük a nebulóknak, hogy mégis be tudja lőni a követelményt. De addig is figyelmesen hallgatja keresztfiát, a bestia legyőzésének módszerén pedig finoman mosolyogva bólint egyet- egy rúgással is el lehetett volna intézni, de ez elegánsabb megoldás. * - Örülök, hogy már ennyire ösztönösen bánsz a pálcával és egyből azt használtad. *Dicséri meg elégedett hangon, mialatt a fiú egy tincsét rendezgeti egy kicsit. Tanárként hallja, hogy sok, addig muglik között élt diákok nehezen szokja meg az itteni életet és szokásokat. Ezt nehezítendő körülményként sok diák külföldi, valakinek még az országra és a nyelvre is rá kell álljon, valamint arra is, hogy kevert nemzetiségű közösségbe érkezik. Persze a varázslás sokkal kényelmesebb módja a dolgok elvégzésének, úgyhogy ez a legtöbbjükre elég ösztönzően hat. Ez kevert nemzetiség egyébként eleinte neki is furcsa volt, hiszen a lengyel mágusképzőben, ahová ő járt valaha szinte csak lengyel diáktársai voltak, elvétve pár szlovák, cseh és orosz is koptatta az öreg intézmény falait, de ők is szláv népek, így nem volt olyan fura az egész.
Arra a dologra, hogy nem találkozott a többiekkel csak eltűnődve bólint. Végül, tényleg lehet, hogy csak zavarták volna egymást, vagy elvonták volna a másik figyelmét a feladatról. Nem hiányzott nekik, hogy lássák a barátaikat megsebesülni, segítségért kiáltozni.* - Már nincs sok kulcs, remélem, hamarosan megérkezik. * Feleli Đomcsinak az bejárati ajtóra pillantva, hátha épp akkor lép be rajta Gergő, vagy valamelyik sárga. A tusázók közül nagyon kevés olyan induló van, akit nem ismer valamilyen módon, legalább a folyosóról. * - Nagyszerű, akkor lenézünk, amint szusszantál egyet. Nem akarom, hogy fejmosást kapj, mert túl sokat tartózkodsz kinn. Igyekszem intézkedni, amíg pihengetsz. *Válaszolja a fiú kezére téve egészséges kezét. Szíve szerint megölelgetné, de minden bizonnyal kínosnak érezné ennyi ember előtt, hogy egy tanár babusgatja, még akkor is, ha az a tanár a keresztanyja. Régebben az ikreket is zavarta az anyukájuk itteni munkahelye, úgyhogy már tudja mi a dörgés. * - Már nézegettünk egyet, amihez van nagy kert és mindenkinek lenne elég hely, de még az utolsó ajánlatra nem adtak választ. Picit drága, hátha engednek belőle. Szerintem tetszeni fog, ha oda is kiengednek elmehetünk valamelyik nap ránézni. Meg majd megbeszéljük a falak színét, bútorokat… tudod, amit ilyenkor szokás. *Mondja csevegő hangon, amikor hirtelen még érkezik pár versenyző-, akiknek szintén gratulál. A ház legjobb része egyébként a kert és a konyha, de a hálók is szép nagyok. Ha Vivien épp nincs itthon, mind a két fiúnak lesz külön szobája.*

Évnyitó-záró



 * A kiscsikói nagyon szépen megdolgoztak azért, hogy a mai napon őket ünnepelje az iskola. Nagyon büszke rájuk, nem is győzte némelyikük feladatait javítani, rengeteggel árasztották el. De összességében még mindig jobban járt, mint Rédey kollégája, akinek tényleg napokba tellett mindent elolvasni és lepontozni. Védának is szüksége volt néhány extra adag kávéra, mire végzett az egésszel, remélhetőleg idén nem lesz ekkora verseny a házak között. Ez a ponthajsza, meg talán a tusa is még inkább ellentétet szított a diákok között.
Időben kezd el készülődni az ünnepélyre, egy gyors zuhany és hajmosás után lágy hullámokkal díszíti barna fürtjeit, majd egy finom sminket dobott fel, majd pedig kifestette a körmeit egy nem túl hivalkodó színre. Ruha gyanánt egy hosszú feketére esett a választása, ami a legkézenfekvőbb egy fekete-sárga talár alá. Ő maga nem akart annyira rikító színt felvenni, mint amilyenben a háza pompázik, de a sárgás szegéllyel az unikornisok előtt tiszteleg. Ékszerek tekintetében is kicsípte magát, s kivételesen levette a kopott sárkányfogat a nyakából, helyette kifinomult ékszerekben igyekezett megjelenni.
Olyan 10 perccel a kezdés előtt lép be a Nagyterem ajtaján, örömmel veszi észre, hogy a Navinései már gyűlnek és bizony a lánya is megjelent az asztaluknál. A Levitások asztalához pillantva egyelőre nem látja a középső gyermekét, de reméli, hogy hamarosan Ő is megérkezik. A győztesek asztalához lép és egy halvány mosolyt ereszt meg a társaság felé, miközben megsimítja Vivien vállát.*
- Mi van kupagyőztesek, nagy az öröm? *Kérdi mókásan felvonva szemöldökét, tudja ám mi a válasz, még ha nem is mindenkin látszik a kitörő öröm.  Adria bizonyára elfáradt a tanév során, vagy csak a szokásos bulizós hangulatát vette fel. Félszemmel érdekes színváltozásra lesz figyelmes néhány méterrel odébb. Odafordítja a fejét, s látja, hogy a Rellonosok büszkén ülnek az átváltoztatott zöld terítőjük mellett. Fejet lágyan megrázza, mialatt felvonja a szemöldökét. Roppant illetlen cselekedet ez, senki más nem csinálná ezt, ha a Rellon ház győzött volna.  Mivel nem tudja beazonosítani a tettes ezért a legnagyobb nyugalommal az asztalhoz sétál, majd nonverbális úton visszaváltoztatja a terítőt eredeti színére, s várja a „jelentkezőt”, mivel sejtése szerint meg fog mozdulni. Karjait lazán keresztbefonva szúrós pillantásokkal pásztázza a zöldek asztalát. Minden kis rezdülésre figyel, bár nem akar alaptalanul megvádolni senkit, hiszen ezen a színváltós játékon bárki meglepődne.
Miután a Rellonossal, vagy Rellonosokkal  végzett- már ha kiderül, hogy ki volt az, nem feltétlen szeretne bűnöst keresni-, elindul a tanárok asztala irányába, mivel nem akar a nagyteremben bolyongani, amikor az Igazgató úr már kezdené a beszédét. A kollégái irányába biccent, ahogy közeledik az asztal irányába, a közelebbieknek elmormol egy köszönést is, majd figyelmesen hallgatja az igazgató beszédét. Tétova pillantást vet az egyik üresen álló székre, ami a tanári asztalnál van fenntartva, majd lesüti a szemeit, hogy ne vegyék észre a dolgot.
Megtapsolja a másik három házat, de főleg sárga és kék küzdelem volt, a Levitások érdemlik a legnagyobb tapsot, hiszen ők a legnagyobb vesztesei ennek az egésznek. Amikor végre elérnek a Navinéhez majdnem kiugrik a szíve, hihetetlenül büszke a gyerekeire.  Finoman mosolyogva veszi át Wickler professzortól a kupát, megköszöni a kedves szavakat. A kézcsóknál egy kicsit zavarban van, nincs igazán hozzászokva az ilyen jellegű gesztusokhoz, a finom mosolya zavart vigyorgásba csap át. Úgy tervezte, hogy a magasba emeli a pompás serleget, amikor is megpillant benne egy parányi ismerőst. Elkerekedett szemmel, kérdő tekintettel bámulja a nyolc centis tündérlányt, aki szemmel láthatóan szorult helyzetbe került.* - Te meg mit keresel itt? *Suttogja Flórának, majd egy, az asztalról elvett szalvéta segítségével kiemeli a serlegből és leteszi a tanári asztalra. Az aprócska technikai malőrt követően az unikornisok asztala irányába mutatja a serleget, majd a szőkeség mellé rakja. Éppen elő szerette volna venni a pálcáját, hogy valahogyan megtisztítsa szegény párát, amikor György ismét megszólítja. Kiderült, hogy más is van itt még. Úgy tűnik, hogy nem csak a háza érdemelt kitüntetést, hanem ő maga is: egyszerre lett az év tanára és az év házvezetője is egyben. Döbbenten veszi át mind a két kisebb kupát mind pedig a két szál sárga nárciszt.* - Köszönöm szépen! * Motyogja, majd párat pislog hálálkodva a diákok felé is. Nincs ehhez a nagy felhajtáshoz szokva, de nagyon örül, hiszen ez azt jelenti, hogy valamit jól csinált és érdemes ezen az úton továbbhaladnia. Az igazgató úr más díjak kiosztásába kezd, úgyhogy egy gyors mozdulattal megtisztítja a ragacsos körletlakójukat a süteménytől.* - Ennyire éhes voltál? * Susogja oda, miközben egy másik, tiszta szalvétát is ad az apróságnak. Ekkor nem tud figyelni a válaszra, hiszen meghallja még egy sárga nevet, mégpedig Adriáét. Megtapsolja a lányt, reméli, hogy ettől jobb kedve lesz, bár nem teljesen biztos benne, hogy a szőkeség arra vágyik, hogy az egész iskola előtt megmutassa magát. Az Év diákja után az Év prefektusa cím következik, amit az egyik Levitás fiú nyert el. Emma miatt elég jól ismeri Botondot, sokszor látja őket együtt. Igaz, nem érti, hogy miért visel Navinés talárt a srác, de őt is tapssal jutalmazza. Talán valamiről lemaradt a fiú házával kapcsolatban?*



öltözék
talár