Záró/nyitó

Igazítok még keveset a taláromon - még szerencse, hogy a lánymosdóban van tükör, mert hogy az Üvegházban nincs-, és sóhajtva veszem tudomásul, már ezen is az új házam jelképe virít.
Feltételezem, sokkal boldogabb lennék, ha nem lett volna konkrét okom arra, hogy Lyráékkal egy helyre kerüljek. Megrázom a fejem, mert legalább öt percet szeretnék úgy átélni, hogy nem jut eszembe, mit tettem. Persze, persze, ha beszélnék róla valakivel, könnyebb lenne, csak az a baj, hogy nem akarok beszélni. Gondolni se nagyon rá, mert amire nem gondolok, az nincs ugye, de ebben is csúfos kudarcot vallok.
Várj néhány évet, és az a düh, ami benned van, állandó lesz
Reflexből ugrok egyet hátrébb, mikor meglátom a tükörben nagybátyám idegesítő vigyorát, és szemeim már a haláljelöltet keresik, aki ezzel akar megviccelni. Sajnálatomra, vagy épp megkönnyebbülésemre senkit nem találok, így miután szabályoztam a légzésem, a Nagyterem felé veszem az irányt. A sápadtságom ellen nem nagyon tudok mit kezdeni, feltételezem, lakótársaim már megszokták, ha egyáltalán feltűnt nekik, hogy nincs rendben velem valami, bár örülnék, ha nem lenne így, ez azt jelentené, profira fejlesztettem a bennem lévő minden elnyomását.
A Nagyterem elé érve, veszek egy mély levegőt, majd belépek. Gondosan kerülöm a volt házam asztalát, mert valahol mélyen nagyon rosszul érzem magam, amiért csak úgy leléptem, de pofátlanság lett volna maradnom, és eszem ágában sincs már abban ringatni magam, hogy tartozhatok közéjük, sose tartoztam.
Küldök egy halvány mosolyt az igazgatónak, egy hálásat Alexának, amiért most a zöldek között foglalhatok helyet. Kiszúrva Lyrát, vigyorogva vetem le magam mellé.
- Meglepetés- tárom szét a karom, még el is nevetem magam a kialakult helyzeten. Nem azért nem mondtam el neki, mert hatalmas durranásnak szántam, hanem, mert nem voltam benne biztos, hogy itt lehetek, de mivel már sárkány díszíti a taláromat, elkönyvelhetem, hogy rellonos lettem. Huh. Aztán kiszúrom Yart is, majd elhúzom a szám.
- Bocsi a múltkoriért, a szakkörön, fejedelmien béna vagyok, ha varázslásról van szó- ezzel még tartozom neki. Pedig tényleg nem szándékosan küldtem felé az átkot.

Tusabál Benji- tudod, hogy szeretlek *-*

Igazából.... szeretem én Benjit, jó barát, de...de én ezt nem hagyhatom ki. Tudom, hogy ezt a kapcsolatunk is megsínyli, vagyis... lehet, de úgy érzem, kellőképp el kell búcsúznom tőle, és nem elég annyi, hogy csáó, enyém a szobád. Mellesleg tanárok jelenlétében ezt nem is verhetem nagydobra.Tehát marad a második eshetőség. Le küzdve a kényszert, hogy egy szmokingban jelenjek meg, előkotrom a piros ruhámat, és száj húzogatva bár, de  felkapom. Úgy gondoltam, ha már az összes hülye göncömet szanálom ,legalább pár maradjon meg, pont az ilyen eseményekre. Na, azok vannak a bőröndömben, jó mélyen, hogy alapjáraton még csak véletlenül se bukkanjak rá.
A nagyterem felé masírozok, kellő szenvedő képet vágva, hisz kell ez a tökéletes alakításomhoz. Veszek egy mély levegőt, mert ha idő előtt elröhögöm magam, oda mindennek, azt pedig nem szeretném. A nagyterem ajtajában megállok, és előbb szemeimmel a háztársam keresem, majd mikor meg is találom:
- Neeeeee! Benji, ezt nem teheted velem.... nem hagyhatsz itt, pont most, pont így- kiáltom el magam hisztérikusan gondosan ügyelve arra, hogy mindenki jól halljon, lásson, de én senkire ne nézzek rá. Egyenesen a sráchoz futok, és jó erősen átölelem a derekát. Majd felnézve rá, újabb hisztérikus kiáltásba kezdek.
- Még csak alkalmam se volt elmondani, hogy szeretlek... pedig így van. És erre most elmész arra az izére, nem teheted...- hüppögök is, és a mellkasába fúrom a fejem. Remélem nem látszik túlzottan, hogy rázkódok a röhögéstől, abban viszont biztos vagyok, hogy ő érzi, így elkerülendő a sokk, amit a kis kirohanásom kiváltana belőle. A visszafojtott röhögéstől még a könnyeim is kibuggyannak, egyre jobb.
- Mondd, hogy nem mész el, mondd, hogy nem hagysz itt.... kérlek- csuklik el a hangom... sose mondtam, hogy nem lennék jó színésznő.

Bál - Benji

Oké, nem mindig játszom ilyet, és főként nem akárkivel. Alapból abszurd az tőlem, hogy saját magam megjelenek valahol, ahol amúgy nem muszáj, hát még az, amire készülök. Őszintén,... ezzel szerintem búcsúzhatok az imidzsemtől, de megéri. Meg hát, nem is érdekel különösebben, akik ismernek, és akik véleménye fontos, azok le fogják szűrni, hogy ilyet magamtól, még akkor se mondanék senkinek, ha az illető megfenyegetne, vagy csonkítana közben.
Szegény Benji...már maga az arca megér egy misét. Annyira megsajnálom, hogy egy pillanatra megfogalmazódik bennem, hogy felhagyok az egésszel, a vállába bokszolok, és bevallom, hogy csak szívattam, de aztán... aztán mégse.
- Csak... csak most tudatosult bennem, hogy ki tudja meddig kell nélkülöznöm a látványod- hajtom le a fejem, mintha zavarban lennék, de ez nincs így, csak félő, tényleg szemközt röhögöm szegényt idő előtt, és az nem lenne jó. Egy megkönnyebbült sóhaj szakad ki belőlem, mikor érzem, elvigyorodik. nem tudom hogy, az emberek ezt megszokták érezni, de hurrá, így megúszom az estét anélkül, hogy a Gyengélkedőre cibálna.
Mikor felemeli a fejem, próbálok eszméletlen esetlen képet vágni, mint akinek fogalma sincs arról, mihez fog kezdeni ezek után. Persze tudom, hogy ezt először is meg kéne tanulnom, mert olyan messze áll tőlem, mint az, hogy ilyen giccses ruhát aggassak magamra. Azért remélem, meg leszek dicsérve, igazán kitettem magamért.
- Téged csak szeretni lehet, nem számít a neved, nem számít, ha gyávának titulálnak mások, az én szememben mindig egy hős leszel- szemeim körül már összefutnak a nevető ráncok, ahogy az arcát fixírozom. Tény, hogy eltudom képzelni, egyszer valaki tényleg így fog vélekedni Benjiről, végtére is, nem rossz pasi ő, csak... véleményem szerint a mi kapcsolatunk azért ilyen csodás, mert, ha bármelyikünk száját elhagyja valami ilyesmi, akkor vagy beszívtunk, vagy poén, elvégre mindkettőnktől messze áll az ilyesmi.
- Ígérd meg, hogy visszajössz, és én várni foglak- simítok végig az arcán, hogy nagyobb legyen a hatás. Na, de mikor ő hajol közelebb, az én szemeim is elkerekednek, mázli, hogy mivel vele szemben állok, némileg takar, így másoknak nem nagyon tűnik fel. Lemerevedek, és egyszerűen csak arra tudok gondolni, hogy még egy centi és... De szerencsére, ő se gondolta komolyan, ezzel egy szikla esett le a szívemről. Rosszul éreztem volna magam, ha pont benne tettem volna kárt, csak mert ilyen téren elfuserált vagyok.
- Szavadon foglak, de a hátsókkal csak óvatosan. Tudod, csak a fejét, hogy meg ne sántuljon- én is elnevetem magam, de az enyémben megkönnyebbültség érzése is jelen van. Aztán le is ülök, ha már egyszer itt vagyok.
- Ugye tudod, ha tényleg lekaptál volna, szemet hunyok a nőiességem felett, és gyomorszájon váglak?- fordulok felé hatalmas vigyorral a képemen, ignorálva az esetleges minket méregető tekinteteket. Mert amúgy velünk minden oké ám.

Évnyitó Blaisel *-*  


- Hero, komolyan felkötlek egyszer - nézek mérgesen Sofi macskájára. Nem hiszem el, hogy nem képes békén hagyni Lillát, ugyanakkor csodálkozom, hogy a kanárim még nem lett depressziós.
Már csak pár simítás, persze így is késében vagyok, mert a nők általában ezt teszik. Tudom, tudom nyolc óra, de azt mégse olyan egyszerű összehozni. Főleg, ha az ember lányát Olivér kínozza, segítség címszó alatt, de bevállaltam, szóval nem panaszkodhatok.
Még magamra kapom a talárom, majd futok is le a klubhelyiségbe, hol meglátva Blaiset, a nyakába ugrok.
- Na ki lett harmadikos - vigyorgok rá, majd adok egy puszit az arcára, aztán már megyünk is. Jól esik, hogy megdicsér, de szokásomhoz híven, nem fektettem akkora hangsúlyt az öltözködésbe, mármint... mégis csak egy évnyitó, nem Oscart osztogatnak, bár vicces lenne annyi Oscart összeszedni, főleg, hogy reményeim szerint, a szülők már nem olyan elvetemültek, hogy ilyen nevet adjanak szerencsétlen pasiknak.
Még az se zavar, hogy itt tolongnak, pedig normál esetben már eltakarítottam volna őket az útból, most meg... erősen kell türtőztetnem magam, hogy ne vigyorogjak, mint valami rossz drogos. Az se segít, hogy a rellonos megfogja a kezem, mert legyen bármilyen előzékeny is, én imádom, mikor hozzámér, fogalmam sincs, ez hogy jött, holott általában minden fizikai kapcsolat taszít.
Mondjuk a minket vizslató tekintetek zavarnak, de igyekszem nem törődni velük, főleg, ha csak arra gondolok, mit műveltünk Benjivel a tusa bálon. Na, az... buli volt. Aztán leülni is sikerül, épp még láthatom is Lina, majd Véda akcióját, rávigyorgok háztársamra, mert valahogy sejtettem, nem is mi lennénk, ha nem csinálnák valami balhét, még ha ez épp aprócska is volt.
- Tudod... minden alkalmat megragadnak, csak parádézhassanak - forgatom meg a szemem, ahogy Amirára tekintek. Őszintén megnyugtat a tudat, hogy Blaisehez még csak köze se volt, mert így elmondhatom, megtaláltam az egyetlen pasit, akinek nem volt még meg, és ez marha nagy ritkaság.
A hátamon érzem  a metsző tekinteteket, így hátra fordulok az eridonosok asztala felé. És igen, pár lány épp készül megfojtani a tekintetével.
- Uhh, a rajongó táborod, épp készül szemmel verni - kuncogok halkan, majd már csak azért is alapon hajolok oda Blaisehez, és adok egy puszit a szájára, majd rákacsintok a már vörösben pompázó lányokra, és elégedett mosollyal dőlök hátra.

Blaise

- Mondja ezt egy vénség - forgatom meg a szemem mosolyogva, majd a pedofilos kijelentésnél, fel is nevetek.
- Bajban is vagy, láttál már mestertanoncot negyedév alatti diákkal kavarni? - végül is, a kérdés jogos, merthogy még én se láttam. Annyi gond legyen, már kezdem megszokni, hogy nem úgy működök, ahogy egy átlagos ember, így ez a környezetemre is átragad. Na, meg, felőlem Blaise lehetne akár a dalai láma is - na jó, azért az mégse, azért a korkülönbségnek is megvan a háta, mindenesetre ez a pár év cseppet se zavar. Az meg nem érdekel, hogy másokat esetleg igen, tojok rájuk, mint mindig.
- Á, a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket... vagyis.. khm, de bizony, nem ártana - bólogatok fapofával, gyorsan ki is javítva magam, mert mégis prefektus lettem, nem szép dolog ilyet mondani, már-már buzdítani másokat, hogy csináljanak, amit akarnak. Épp elég az, hogy mostanság hajlamos vagyok szemet hunyni a rellonosok csínytevései felett, persze ez is hangulatfüggő, van mikor nem ússzák meg.
Csak nevetni tudok a féltékeny tekinteteken, nem, egyáltalán nem érzem rosszul magam, sőt, még a késztetés sincs meg, hogy pár gyűlölködő pillantás miatt hagyjam faképnél Blaiset. Az ilyen lányokat mindig röhejesnek tartottam. Kérem szépen, volt alkalom, mikor a rellonos is szabad volt, akkor kellett volna tenni valamit, és nem "leátkozni" annak fejét, aki tett is. Na, de mindegy, viszont elkap a késztetés, így odahajolva páromhoz, puszilom meg, ami csak azért fura, mert ilyen határt még soha nem léptünk át, de... mindennek eljön egyszer az ideje, nem? Jót mulatok a döbbenetén, már-már számítottam erre a reakcióra.
A nyakamat ért csapás következtében össze is rezzenek, és leküzdöm azt a jóleső sóhajt, ami ki akar szakadni belőlem, nem szabad elfelejtenem, hogy rajtunk kívül még jó páran vannak itt.
- Ezt most értsem úgy, hogy egészen idáig tojtál a fejemre? - tettetem a sértődöttet, majd összekulcsolom a kezem az övével. Ez már amolyan megszokott dolog, amiről valamiért lemondani se vagyok hajlandó, pedig elég gyerekes megnyilvánulás, de hát... még kezdő vagyok ebben.
- Ah, ne is mondd. Azt se tudom, hogy szenvedtem végig két évet, erre meg itt vannak ezek... kapásból kettőről meg tudom állapítani, hogy mi nem leszünk jóban - húzom el a szám kelletlenül, ahogy végigmérem az egyéneket az asztalnál, miközben serényen igyekszem legyűrni a gombócot, amit Seren hiánya vált ki. Még tartom magam, még el tudom nyomni, de vajon meddig? Kihasználva az alkalmat, pillantok körbe, de meg se lepődök, mikor Lyrát se látom.
- Ígérd meg, hogy segítesz átverekedni Bűbájtanon, mert Révay kimondottan szereti a véremet szívni - kell ezt érteni úgy, hogy örömmel szívat ott, ahol tud. És igen, íme a bizonyíték, hogy nem minden tanárral fényes a viszonyom.

Blaise

- És ez zavar téged? - az arcomról eltűnik a mosoly, most kivételesen teljesen komolyan kérdezek rá, mert a korom az, ami ellen nem tudok mit kezdeni, és nem is akarok. Tény, hogy belegondolva, igaza van, legalább is abban, hogy ez a korkülönbség talán egy kicsit sok, de hát engem nem zavar, és félek, ezzel csak én vagyok így.
Pár percig némán meredek rá, majd nem tehetek róla, de kiszakad belőlem a nevetés.
- Te most tényleg lehülyüztél? - jót derülök ezen, és nem, eszem ágában sincs megsértődni, mert még ha komolyan is gondolná, igaza lenne. De Blaise szájából hallani ezt a szót, finoman szólva is... furcsa.
Körbenézve a tanárokon, elfog a késztetés, hogy odamenjek, és megöleljem Alexát, de az mégis hülyén venné ki magát. El is kapom onnan a tekintetem, és a terítőt kezdem fixírozni. Valahol nagyon mélyen, még mindig reménykedek abban, hogy Seren hirtelen benyit, ezzel is megfagyasztva még a levegőt is, épp ezért nehéz. Persze türtőztetem magam, és inkább Blaise vállára hajtom a fejem. Nem akarok erre gondolni, még csak az hiányzik, hogy most, mindenki előtt omoljak össze.
- Ohh, szuper, kezdhetek aggódni - vigyordogok el, persze nem gondolom komolyan. Azért mégis végigfuttatom a tekintetem a tanárnőn. Tudom, ez nagy hülyeség, de még új nekem ez a kapcsolatosdi, és a birtoklási mániával se tudok mit kezdeni, ezért fordulhat elő, hogy még a tanerőt is potenciális riválisnak tekintem, és el is könyvelem, nekem ő egyáltalán nem szimpatikus.
- Hmmm kecsegtető az ajánlat - harapok bele az ajkamba, elvégre tudom, Blaise tudása lehet felér Révayéval, hiába szól a férfi mellett a rutin meg az évek.
Büszkén nézem, ahogy kimegy, és el is mosolyodok, mikor Biancához ér, és megpuszilja.
- Na, most mondd, hogy nem vagyok okos - vigyorgok, majd közelebb hajolva hozzá, adok egy puszit a szájára.
- Gratulálok, zseni - már csak azért is alapon teszem hozzá. A kviddics engem se köt le, sőt, épp ezért nem esek letargiába, amiért megszűnik.
- Fura lesz ez az év - bukik ki belőlem, talán kicsit szomorúbban is a kelleténél. Valahogy nem bírom megállni, hogy ne tekintsek folyton a házvezetőm felé. Fogalmam sincs, átveszi-e valaki Seren helyét, de egyáltalán nem szeretném. Azt a helyet senki nem tudná kellőképp betölteni. És igen, megint elkap az érzés, hogy mi lesz így velem. Hisz konkrétan neki köszönhetem, hogy még itt ülhetek...

Blaise   kiszaladva Lyra és Kath


- Na ugye? Amúgy is... engem sose érdekelt más véleménye, az a lényeg, hogy téged nem zavar - vigyorgok rá, még csak nem is hazudok. Felőlem aztán suttoghatnak bármit a hátam mögött, eddig se érdekelt, most se fogok pletykaéhesen folyosókat járkálni.
- Értem én, vicces volt - vonok vállat kuncogva. Néha tényleg úgy érzem magam Blaise mellett, mintha amúgy tök normális lennék, és a világon semmi gondom nem lenne, aztán mindig jön valami, ami visszarángat a valóságba.
- Nem is a rellon lenne - forgatom meg a szemem, mikor Blaise tekintetét követve, meglátom az "Erős Pista vagyok" verseny két résztvevőjét. Elfog a késztetés, hogy odamenjek, de mivel Mira ott van, én pihenhetek, na meg, a prefi társammal amúgy se vagyok egy légtérben, és ha tehetem kerülöm, mert félő, minket is szét kéne szedni. Egyáltalán nem szimpatikus, holott még nem is beszéltem vele.
Azt elfog valami hülye érzés, ami miatt a jókedvem is köddé veszik. Tartom magam, mert sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy kiakadjak, sőt még abban sem vagyok biztos, hogy menne. És az utolsó lenne az, hogy képmutatóvá váljak. Tény, Seren nekem nem jelentett annyit, mint azoknak, akik éveken keresztül ismerték, én nem tudok, és nem is fogok ódákat zengeni róla, ettől függetlenül ugyanúgy hiányzik, és ugyanannyira elveszettnek érzem magam. Ilyenkor általában Blaisere vándorol a tekintetem, és magamban hálát adok azért, hogy engem ölel, holott még fél éve se gondoltam volna, hogy ilyen elő fog fordulni velem. Mikor puszit nyom a fejemre, én odabújok hozzá, nem érdekel, mennyire etikus ez, máshogy nem tudom kimutatni, szükségem van rá.
- Szívem, két éven keresztül csak neked sikerült, szerinted ezek után bárkinek zöld utat adnék? - csóválom meg a fejem, mert ez a feltételezés fáj. Körbenézve meg is állapítom, hogy jó nekem ez a felállás, a rellonost le nem cserélném senkire.
- A tiéd - biccentek elégedetten, talán még büszkén is, elvégre az én barátom sétált ki az előbb, és vett át egy kupát. Na, meg ez a barátnők dolga, nem?
- Klassz - a hangom mindenféle lelkesedéstől mentes. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretném fitogtatni ezt a témát, nem akarom próbálgatni a határaim, még akkor se nézek oda, mikor a nő nevét mondják.
- Érthető, Seren pótolhatatlan. Oké, nem vagyok a fanatikusa, csak az életem köszönhetem neki... - elhallgatok, mert nem érzem úgy, hogy ez lenne a megfelelő alkalom arra, hogy ezt kivesézzem.
- Nem vagyok éhes, viszont mindjárt jövök - nyomok egy puszit az arcára, mikor az ajtó nyílása közben, felfedezem kint a földön ülő két lányt.
Oda kell mennem Lyrához, bár nem tudom, mit mondhatnék neki. Amúgy se vagyok a szavak embere, ezt a lány is tudja.
Viszont, mire kiérek, ott is elszabadul a pokol. A szemem forgatom, aztán mégis elkap az indulat.
- Kath, állj le. Ne vágj hozzá olyasmit, amiről fogalmad sincs, elvégre, ahogy mondtad, csak a diákja voltál - a hangom kemény, és erősen megnyomom a csak szócskát. Lyrát senki ne bántsa a szemem előtt, még akkor se, ha van benne valami, mert viszont nekem Lyra olyan, mint neki Seren.
- Figyeljetek, bent így is áll a bál, ne keltsétek még kint is a feszültséget, Alexára is tekintettel kéne lenni, ő is baromira összetört, és cseppet sem hiányzik neki gondolom, hogy helyre kelljen még raknia két megzabolázott sárkányt - fogom normálisra a hangerőt, és felváltva nézek a két lányra. Nem, Kathel sincs semmi bajom, sőt, annak ellenére, hogy eleinte a víz levert tőle, eléggé kedvelem. Viszont tényleg felesleges a dráma.
- Te, meg úgy van, csinálj megint baromságot, menj ölesd meg magad, vagy mit tudom én, de vésd jól eszedbe, innentől kezdve nem lesz senki, aki utánad megy, hogy leállítson - nézek komolyan szobatársam szemébe. Tudom, hogy Serennek köszönhet ő is sok mindent, és nem félek a fejéhez vágni, innentől már nem lesz így. Már csak nekem kéne elfogadnom, de az ráér.

Lyra & Kath & Blaise  

Nem akartam erre kiérni, nem hittem volna, hogy ők ketten egymásnak is tudnak esni, hisz... az utóbbi időben szinte elválaszthatatlanok voltak, és mindketten valamilyen szinten fontosak nekem. Nem akarok én lenni a vízválasztó, sem az, aki rendet tesz, mégse tudom megjegyzés nélkül hagyni Kath megnyilvánulását. A helyzetemen az sem könnyít, hogy Lyra belém kapaszkodik, tudom, nem ok nélkül. Sose érne hozzám spontán, tudja, hogy nehezen viselem, és tiszteletben is tartja.
- Lehet, ettől függetlenül még visszavehetnél. Ne őt hibáztasd azért, mert te többet láttál valamibe, amibe nem kellett volna - nem kenyerem a tapintat, sem a kép mutatás, ha már egyszer arra vetemedek, hogy megosztom a véleményem, akkor nem köntörfalazok, mert nem vall rám.  Annak viszont örülök, hogy nem mérgesedik el a helyzet, még annak ellenére is, hogy marhára nem így terveztem az év nyitót. Örülnöm kéne, mert az egyetlen ember, aki már több hete elvisel maga mellett úgy, hogy egy rossz szót nem szól, pedig olykor igencsak lenne oka rá, bent vár. Mégse tudom rávenni a lábaim, hogy meginduljak, még akkor sem, mikor Lyra figyelmeztet. Szemeim mindvégig Kathen tartom. Van benne valami, tényleg olyan, mintha bármelyik pillanatban robbanhatna, de nem érdekel, sose hátráltam meg, és eztán se fogok.
Legalább a végeredmény kedvező. Bár hamar egyedül maradok a kihalt folyosón, legalább nem estek egymásnak, és remélhetőleg bent sem vettek észre semmit ebből, nem hiányzik egy újabb dráma.
Persze Blaise meg is jelenik, aminek őszintén örülök, hozzá is bújok.
- Klassz év lesz - sóhajtok fel és a nyakába fúrom a fejem. Szükségem van rá, és lesz is. Ha ez végig így megy... nem szabadna egymást okolniuk, és én nem akarok választó vonal lenni. Lyra fontos... de Kath is, és ha ezek így viszonyulnak egymáshoz egész évben...
- Kath amúgy normális, csak... megviselték a dolgok.. - veszem egyből védelmembe, elvégre a szobatársam, ismerem már annyira, hogy ilyet ki tudjak jelenteni bátran.
- Általában... neked még nem tűnt fel? - halványan bár, de rámosolygok egy vállvonás kíséretében. Néha tényleg úgy érzi az ember, hogy önkéntelenül került be a prefekta szappanoperájába, nekem meg ez nem hiányzik.
- Lyra meg tudja védeni magát... én meg... a szobatársam, nem kerülhetem folyton Blaise - ezzel nem arra célzok, hogy nem lennék vele, ha tehetném, az időm minden egyes percét rajta csüngve tölteném, de Kathet se kerülhetem, szüksége van rám, és Lyrára is, hiába nem látja be, ahogy a vörös se, tudom.. De hogy fogom én ezt megoldani..
- Volt valami érdekes? Jól laktál? - fogom meg a kezét, hogy minél előbb elhúzhassunk innen. Ma már elegem van a kastélyból.

Megjöttem *-* Kicsit Vanda meg Zalán bá'
ruha

Sokkal jobban élvezném az egészet, ha közben nem egy kalitkában lennék. Vanda miatt teljesen képtelen vagyok elhagyni a kastélyt, ezért iszonyatosan dühös vagyok rá. Tudja nagyon jól, hogy nem bírok sokáig itt lenni, mégis arra kényszerít.
De most mégis próbálom elfelejteni az egészet, elvégre bál van... és még egyedül se megyek. Igen, néha még mindig hihetetlen, hogy együtt vagyunk Blaisel, az meg még inkább, hogy képes elnézni a dolgaim. Persze mióta összevesztünk, jó kislány vagyok. Mindig szólok neki, ha arról van szó, ellépek, amire ugye most nincs szükség, mivel a kastély rabja vagyok, hála drága unokanővéremnek.
És az első bálom, mármint itt a suliba. Az eddigiekre nem voltam hajlandó elmenni, elvégre nem egyen vettem részt, a szekrényem egy eldugott részében ott is a bizonyíték. Még jó hogy megtartottam a ruháim, most nagyon megütném a bokám. Amit díjazok a volt nevelőapámban, az az ízlése a ruhák terén, mert tényleg volt neki, nem is rossz.
Nem sietem el a dolgot, előbb bemegyek unokanővérem szobájába, hogy megkérdezzem, megyünk- e együtt, mégis csak karácsony van, plusz Blaise azt mondta, majd beesik, de Vanda hűlt helyét találom, így más választás híján, egyedül szelem az utat a nagyterem felé.
Talán kicsit giccses a díszítés, de efelett szemet hunyok, mivel azzal vagyok elfoglalva, hogy felkaparjam az állam a padlóról.
Nem lennék jó unokahúg, ha nem tenném tiszteletem a társaságban, na meg némileg törleszthetek ezzel a szőkeségnek, így miután felfogom az elém táruló látványt, oda is megyek Vandáékhoz.
- Nocsak... valaki megtalálta az elveszett szép érzékét? Iszonyat csinos vagy- azzal adok is puszit az unokanővérem arcára, majd mosolyogva a férfi felé fordulok.
- Ha jól emlékszem, mi még nem találkoztunk. Üdv, Ophelia vagyok... az unokahúga- azzal nyújtom is a kezem, és próbálok nem ünnepélyes hangot megütni... de.. Te Jó ÉG.. Vanda egy pasival van, aki él... lélegzik, és nincs a fürdőjébe ragasztva. Történelmi pillanat hölgyeim és uraim.

Vanda majd Blaise majd egy kicsit Olivér majd célirányosan az erkély felé

Oké, tény, hogy Vanda idegein egyszerűen imádok táncolni, de azért jól nevelt vagyok, ha mást nem is... ezt tökéletesen véghez vitték otthon. És tényleg örülök annak, hogy egy pasival látom, ráadásul nem is akármilyennel, ezért veszem elő a bájosabbik felem, még annak ellenére is, hogy haragszom az unkanővéremre. Elvégre ez egy bál, csak nem fogok látványosan kiakadni.
- Ezt a napot vésd is fel, tudod, hogy rühellek így öltözködni, de mégse jelenhetek meg szimpla ruhában- forgatom meg a szemem, pedig tök jó lenne. Annyira utálom a bálokat, most mégis eljöttem, mert azt hiszem, ez más lesz, hisz csomó olyan ember vesz körül, akiket valami elfuserált okból kifolyólag sikerült megkedvelnem.
- Tudod, hogy csak szívatlak, nem lennék jó unokahúg, ha nem tenném- rávigyorgok, jelezve, az égadta világon semmi bajom nincs azzal, hogyan öltözködik, sőt, néha még pár cuccát is lenyúlom, remélem, nem jött még rá. Zalán bá eléggé elmélyedhetett magában, na de ez nem is lényeges, sőt, legalább így több esély van rá, hogy nem rontom el Vanda estélyét.
- Azt én is szeretném tudni- felsóhajtok, mert ezt a kérdést már én is feltettem magamban egy párszor. És ahogy az ajtó felé pillantok, érzem, jobb is lett volna, ha nem találom meg rá a választ. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy Andine belé karol, és ő ezt hagyja. Oké, tudom, hogy rossz, ha az ember barátnője féltékeny, de ismerem az előzményeket, és mégis melyik épeszű csajnak ne szúrná a szemét, ha a párja mással állítana be? Az arcom elkomorul, ahogy felénk jön, nem is próbálom leplezni, most ez egy kicsit szíven ütött.
- Gondolom... nem véletlenül botlottatok egymásba út közben- vonom fel a szemöldököm. A kis dobozt, ahogy van az asztalra rakom, nem, engem nem fog letudni némi ajándékkal. Egyrészt utálom ezt, mert nagybátyám is így érte el, hogy megenyhüljek, másrészt.... kérdem én, ha egyik nap még azt mondja, velem képzeli el a jövőjét, akkor mégis mit keres az exénél - lehet egyáltalán esnek nevezni?
- Nekem... ki kell mennem a levegőre- bocsánatkérőn nézek Vandáékra, majd elhaladva Blaise mellett, viharzok ki a teremből. Vagyis ezt tenném, ha nem ütköznék bele egyből a belépő Olivérbe.
- Bocs- intézem hozzá az egyetlen szót, amit még képes vagyok kipréselni magamból, majd már megyek is az erkélyre.
Oké, tudom, hogy valamilyen szinten ez gáz, de Blaise bulizzon csak Dinével, engem nem érdekel.

Évnyitó - Blaise

Ez más. Ez az év más. És a nyakam ráteszem, hogy csak nagyon kevesek látják így. Mit nem adnék, ha azoknak a helyében lehetnék, akik ugyanúgy bíbelődnek a hajukkal, izgatottsággal vegyes örömmel mennek végig a folyosón, és nem tekintek folyton hátra már paranoiás módjára.
Nem tesz nekem jót ez a csak üljek és várjak stratégia, kikészíti az idegeim, mert így mindig arra gondolok, mikor robban az a bizonyos bomba, és nem, még az évnyitó se tudja kellőképp elterelni a figyelmem. Pedig most még a hajam is szép, kibontva omlik a vállamra, a maga göndörségével, és eszembe juttatja, miért bíbelődök vele annyit mindig, mikor a maga természetességében sokkal szebb? Ehhez hozzátartozik, hogy nem nagyon volt időm készülődni, szimplán csak magamra vettem a talárom, és már-már rohanok a nagyteremig, mert még a végén Blaise beleun abba, hogy folyton rám kelljen várnia.
Most, hogy adtunk magunknak még egy esélyt, és úgymond tisztalappal indultunk, görcsösen vagyok azon, hogy ne gondolja meg magát. Tudom, hülyeség, de nem akarom még egyszer elszúrni, értitek nem?
Belegondolva, mindig mindent csak elszúrok, és hiába döntenék úgy, akkor most változtatok ezen, nem tudnék, mert hozzám tartozik, ez is én vagyok. És tényleg nem áll szándékomban megjátszani magam. Még ha ezzel kevésbé is illek a rellonosok közé, mert ők túl büszkék ahhoz, hogy esetleg kimutassák, félnek. Hát én pedig marhára félek.
Belépve a hatalmas ajtón, a tekintetem egyből Daphnen akad meg. Le is gyökeredzek, és nem érdekel, észreveszi-e, nem tudom levenni rólam a szemem. Öntudatlanul is a hasonlóságokat keresem, amik tényleg ott vannak... mégse, valami így se hagyja, elhiggyem a szavait. Ha neki is feltűnik a jelenlétem, csak egy aprót biccentek, köszönésképp, és inkább Blaisehez veszem az irányt.
Ő sincs a legjobb passzban, és bár egyáltalán nem akarok törődni az okával, mert nekem még mindig nem ér annyit, leülve mellé, szembe fordulok vele, mert a tisztalaphoz még egy színvallás is szükséges.
- Lehet, miattam ment el- nincs kedvem finomkodni, sem bevezető köröket lefutni, csak túl akarok lenni rajta.
- Még a bálon, az erkélyen felajánlotta, hogy kilép a képből azzal, hogy sulit vált. Persze nemet mondtam, mert nem szándékozom bűnbaknak állni, de.... lehet, hogy ez nem érdekelte... azt hiszem, ezt tudnod kellett- azzal fordulok is az étel felé, a végén már halk a hangom, és őszintén, fogalmam sincs, mire számítsak most tőle.