37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet
Nagyterem - Yarista Palarn hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 22. 12:35 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó

Csak tegnap érkezett vissza a Palarn kastélyból, és máris nincs kedve semmihez. Pedig milyen jó kis szünet volt! Jól érzete magát, ráadásul bemutatta Amandát is otthon, és végre normális emberként kezelték Yart is, na meg kedvesek voltak Mandyhez is. Igazából sok kedve nem volt ma lejönni, hiszen a kékek biztos kimutatják, hogy mekkora okosak voltak, főleg a főkolompos fog dicsfényben fürödni, az a Dolánszky. vagy ezer pontot összeharácsolt, esetleg még többet, részletkérdés. Erre aztán igazán nem kíváncsi, és mivel a kviddics is már vegyes felvágott csapatokból áll, annak az eredménye sem olyan vonzó már számára, bár a Sárkánylovasok holtversenyben győztek. Ilyet sem hallott még, valahogy el lehetett volna dönteni, hogy ki a győztes, de hát új játékvezető, új szabályok. Végül is ez nem vérre menő küzdelem, a legtöbben úgyis csak a játék szeretete miatt játszanak, akkor meg nem is érti, hogy igazán miért is elégedetlen. Nem sok ismerőse van még jelen, úgyhogy a zöldek asztalánál foglal helyet, és fürkészi az új tanárokat, meg nézi, hogy esetleg ki távozott, de egyelőre akkora a járkálás, hogy nem nagyon tudja felfedezni a hiányzókat. Elvesz egy forró csokit, és lassan kortyolgatni kezdi, majd elbambulva üldögél, amíg hagyják…

Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 23. 02:09 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó

Unalom, unalom. Senki nem jön, aki őt érdekelné, így hát békésen kortyolgat magában. Azért nyilvánvaló, hogy a szebbik nemet, még unalmában is követi fél szemmel, csak a miheztartás végett. Még szerencse, hogy érkezik valaki és nem átallik meglökni őt, amikor iszik. Azonnal oda fordul, mivel sikeresen magára borította az ital egy nem túl jelentős részét. A baj már megtörtént, Yar pedig pálcát ránt, és a szerinte őt meglökő egyént, máris egy nem túl erős átokkal veszi kezelésbe.
- Rictumsempra! - suttogja, majd mint aki jól végezte dolgát visszaül a helyére. Konkrétan nem tudja, hogy ki volt, aki meglökte őt, de most valaki biztosan felhívja magára a figyelmet, a nemkívánatos táncával. Egy pálcalendítéssel eltünteti a folyadékot a talárjáról, Julcsi néni biztos nagyon büszke lenne, hogy ezt non-verbálisan végezte el. Mostantól viszont figyel, mikor iszik, nehogy valaki másnak is kedve támadjon megviccelni őt. Bár tény, nem vette túlságosan magára, és ez mindennapos dolog a rellonosok között. Miközben visszaül meglátja Lyrát zöld talárban a rellonosok közt, meg Biancát is, akit már majdnem ismer. Alexát is felfedezi, de a HV rövid időn belül továbbáll, lassan elindul a műsor. Ezért aztán szó nélkül odasiet hozzájuk, félreperdíti Lyra mellől a mellette ülő gólyát - hiszen, ha ismernék Lyrát, biztos nem ülnének mellé csak úgy -, majd vigyorogva leteszi az italát az asztalra.
- Te meg bezöldültél? Egyszer tönkretetted a randimat "hogyhívjákkal", végül is mindegy mi volt a neve. Nem haragszom már. Amúgy is jobban illesz ide, mint a kékekhez... - kezd bele a beszédbe, majd Biancára sandít.
- Nem gondoltam, hogy más házba kerülnél rosszcsontka. - vigyorog a lányra, akivel a tanáriban találkozott nem is olyan rég. Nem hozza fel a dolgot, nem rá tartozik. Aztán az igazgató bele is kezd, így elcsendesedik. Megtapsol mindenkit a második helyezettig, de a kékeknek nem adja meg ezt a kegyet. Aztán jön a kviddicskupa, és az igazgató vele kezdi, a tavalyi kis incidens után. Yarista csak felemeli a kezeit, hogy nem kíván szólni idén, és kedélyesen mosolyog az iskola vezetőjére, majd rápillant Alexára is. De mivel nem csinál igazából semmit, nem hiszi, hogy bármilyen büntetésre számíthat, nem úgy, mint tavaly. Itt viszont mindenkit megtapsol, a Sárkánylovasokat kicsit hangosabban próbálja, mégiscsak valamilyen szinten kötődik hozzájuk. Újabb kortyokat fogyaszt el az italból, ami féltucat után el is fogy. Elégedetten teszi le a poharát, majd várja a többi beszédet is, és megnézi a kis ajándékát, ha már kaptak.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. március 23. 15:51 Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 28. 10:03 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó

Miután megbüntette a lökdösődőt, nyugodtan beszélget Lyráékkal. Egyvalami vonzza vissza a tekintetét a tetthelyre, a nagy röhögés. Igencsak meglepődik, amikor a gyógyító sas – magában csak így nevezi az új javasembert – felsegíti Markovitsot. ~ Mit keresett ott a diákoknál? Ó, a francba! Ezt nem akartam… ~ Húzza el a száját, és véletlenül ránéz a tantestületre, azon belül Alexára, aki éppen őt nézi, és mutatja, hogy neki annyi. Gyorsan körbenéz, de úgy néz ki, hogy kevesen látták, hogy ki volt a tettes, Alexa pedig nem csinál botrányt. Nagyot nyel, majd belekortyol az italába és elrejti az arcát, bár azért egy kis mosoly megjelenik a szája szegletében. ~ 1:1 ~ Ráadásul hölgy kísérője is akad kedvenc professzorának, még a végén jót is tett vele. Még párszor rápillant az újdonsült HV-jára, de úgy tűnik el lesz napolva a dolog. Mert, hogy elfelejtődni nem fog, abban is teljesen biztos… Észreveszi, hogy beszélnek hozzá és int egy „ugyan már” mozdulatot Ophelianak, nem haragszik a bénázásért. Ha haragudott volna, már ott megtorolta volna.
- Azért remélem, azóta már ügyesebb vagy. Bár itt van a párbajmester, vehetsz tőle órákat. – vigyorog Lyrára, de azért arra figyel, hogy ne kapjon tőle kéretlen csomagot. Az igazgató az egész incidenset nem vette észre hála Merlinnek, vagy csak nem foglalkozik vele. ~ Úgy tűnik minden évben meg kell mutatkoznom, nehogy elfelejtsenek. ~ Kuncog magában, ráadásul nagy tisztelettel pillant Markovitsra, aki remekül hozta ki magát a szorult helyzetéből. Azért olyan sokáig nem időzik a repüléstan professzoron, hogy feltűnő legyen, és egyébként is megkezdődnek a kihirdetések és az ajándékosztogatások. Persze a levitások, majd be sárgáznak örömükben, Yarista pedig elfelejt tapsolni olykor. Viszont Várffyt megtapsolja, mégiscsak sárkány lett a harmadikos évfolyamelső. Aztán kiderül, hogy az iskolaelső is ő lett. Kaján vigyorral tapsolja meg a háztársát, még az ünnepeltetésben is kiveszi a részét, és kutakodva keresi Nikit, akit sajnálatára nem talál meg, így Dolánszkyt neveti képen, hogy ne örüljön már annyira a győzelmüknek a kis eminens. Szabadidejében kiment pár meccsre és elismerően nyilatkozott magában Várffy teljesítményéről, és látta azt is, hogy nem tetszik a fiúnak az eredmény. Ebben egyet ért vele, neki sem tetszene, nem úgy, mint a Bükki Bikák utóbbi meccsén, ahová titokban ellátogatott, hogy megnézze Markovitsot. ~ Tizennégy gólt vágott az „öreg”, az azért nem semmi. Még a végén kijutnak valami nemzetközi kupába. ~ Örül, hogy jó formában látta a professzorát, már a tanár-álomcsapat meccsen is tetszett neki a játéka. Úgy néz ki, hogy Ausztráliában sem a legyek hordják össze a bajnoki trófeáért összeszedett győzelmeket. Nos, ezért is van egy kisebb lelkiismeret furdalása az átok miatt, mert baleset volt, és ő még csak véletlenül sem átkozná meg Markit, ahogy a diákok nevezik egymás közt. Kissé ironikus, hogy pont véletlenül átkozta meg. Megint a tanári asztal felé pillant, és mielőtt összetalálkozna a tekintetük a HV-jával, gyorsan tovább figyeli az újdonsült tanárok felhozatalát, mintegy álcázásképpen. Abban reménykedik, hogy Alexa addig megenyhül, amikor majd kérdőre vonja a kviddicsest az incidens miatt.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. március 28. 10:23

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 29. 19:33 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó – Holden professzor

Úgy tűnik, hogy az incidens tisztázása tényleg későbbre lesz téve, ezért felenged, mint egy csomóját eresztett lufi. Megkönnyebbült, megint éhes lett, habár az étvágya nem veszett el közben sem. Békésen üldögél Lyráéknál, és kiválogat magának az ételből a neki tetszőeket: sülteket, némi üdítőt, és rizst köretnek, Már csak meg kell várni a bemutatásokat és a beszéd végét, na meg a házbeosztásokat és lehet is enni. Kissé furcsállja, hogy már az asztalon az étel, de elég sok mindent történt az iskolában, gondolja. Egyszer csak egy kéz nehezedik a vállára, már fordulna, hogy kedves szavakkal illesse a bátort, aki támfalnak használja, de az ismerős hang mosolyra vonja az ajkai ívét.
- Szép napot önnek is professzor! Köszönöm, kipihentem magam, a vizsgák pedig természetesen jók lettek. – mondja kedvesebben, mint azt egyébként szokta. Nos, igen, kevés tanárral ilyen közvetlen és kedves, talán még a szomszédjai is furcsállhatják ezt a hangnemet.
- Mondanám, hogy foglaljon helyet közöttünk, de gondolom, ezt nem teheti meg, ráadásul Flaviu professzornő felnégyelne engem. – folytatja a beszélgetést, majd ha már ide érkezett hozzá a professzor, gyorsan megkérdi.
- Nemsokára folytatjuk az órákat, igaz? Elég sokat gyakoroltam, az eddigi anyag már nagyon jól megy. De majd felméri a professzor úr úgyis. – fejezi be, nem szeretné sokáig feltartani az ÁVT és animágia tanerőt.

Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. március 30. 15:36 | Link

Tanévzáró/tanévnyitó – Holden professzor

Ahogy várta, a professzor nem akar rossz pontot szerezni az igazgatóságnál, így inkább nem ül be közéjük. Nagyon jó kedvében van  a prof, az is igaz, hogy ritkán látta rosszkedvűnek, vagy előtte nem mutatta magát annak, végül is egyre megy. Biztos benne, hogy eléggé munkamániás, és szereti is csinálni, tehát az évnyitó neki valami örömforrás lehet, egy új kezdete. Megbeszélik a nép között, hogy mikor kezdődnek az órái, és lesz majd valami felügyelő is. Kicsit megráncolja a homlokát a rellonos, de ehhez nem fűz megjegyzést, biztos előírás.
- Rendben, már nagyon várom. Akkor másodika, délután négy, jegyeztem. - mosolyog, aztán még szélesebben, amikor rájön, hogy kiről beszél a professzor valójában.
- Ó, nagyon örülök, hogy kikelt végül is. Majd megvizsgálom magamnak, érdekel, hogy miféle. - kacsint a tanerőre, holott ezt nem nagyon szokták a diákok megengedni maguknak. Igazából Yar sem, de Holdennel elég jóban van ahhoz, hogy kérdés nélkül megengedje magának. Majd esetleg kap érte később valamit, ha tévedett volna.
- Először is gratulálok, hogy mindkettő az öné! Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogja ezeket tanítani. Az ÁVT-t biztosan felveszem majd, hiszen, ha már animágiát tanulok, szinte kötelességemnek érzem. Egyébként is érdekel, sajnálom, hogy két évig nem volt... Az asztrológia viszont annyira nem érdekel, szóval vélhetőleg azt nem fogom felvenni, aztán lehet, hogy mégis. - mondja nagy vidáman, mert tudja, hogy Holden prof. eléggé szereti az őszinteséget, még akkor is, ha mondjuk az neki nincs annyira ínyére. Ha nincs más, valószínűleg a professzor elmegy a többi tanár mellé, akik már gyülekeznek a pódiumon, kicsit megkésve, főleg az újak. Nem mintha érdekelné, hogy kik azok, majd megismeri őket az órákon.
Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. június 3. 22:16 | Link

Nyitóbál – Candy, Levitá-sok

Mágustusa. Nagyon nem akart menni, nem az ő műfaja. Nem arról van szó, hogy béna lenne, csak nem érdekli igazán a dolog. Legalábbis eddig nem érdekelte, de aztán megtalálta véletlenül a kis ajtót és végigment az akadálypályán. Ez nem lett volna elég, de annyi lelkesítő és bizakodó tekintetet, szót kapott, hogy mégis belevágott a tusába, és úgy érzi, hogy nem bánta meg. Nincs szüksége igazán hírnévre, őt tökéletesen kielégíti a kviddics által szerzett, vagy a jövőben megszerezhető dicsőség. Szép lassan azonban ráállt a dologra, és ha már ráállt, akkor bele fog adni mindent. Már ha bejut az is nagy szó. Ha nem esik ki elsőre, még nagyobb. Ha meg nyer? Akkor nem tudja mi lesz, de az elégedettsége biztosan a maximumra ugrik. Volt néhány jelentkező, akitől tartott, mint ellenfél, de most már nincs ilyen személy. Nem azért mert nagyképű lenne, hanem úgy van vele, hogy nem tudhatja, hogy ki meddig jut el. Lehet, hogy a nagy riválisnak tartott emberek kiesnek már korábban, mint ő, de az is lehet, hogy Yarista fog hamar elvérezni. Így inkább mindig az aktuális feladatra koncentrál majd, és akkor nem kell törődnie az esélyekkel, amikkel egyébként sem szokott. Nagyon örül a sok levitás jelentkezőnek is, főleg a két lánynak Runának és Leennek. Persze a KH-s dolog sok mindent előrevetített velük kapcsolatban, de úgy érzi, hogy segíteni fog nekik, ha szükséges. Sokan sok mindent gondolnak Yaristáról, de csak nagyon kevesen tudják, hogy valójában milyen a fiú. Valószínűleg ez így is fog maradni, de azért okoz majd néhány meglepetést biztosan. Az édesapjától kapott öltönyön az utolsó simításokat végzi, jól áll rajta, az idősebbik Palarnnak mindig jó ízlése volt, és most Yarista sem ágállt az ellen, hogy drágább anyagból való ruhát kapjon, pedig általában felszólal ezek miatt. De most, ahogy belenéz a tükörbe és még a haját állítgatja, elégedetten mosolyog. Az animágiából tanultak segítségével sikerül is ez az utolsó művelet a fejszőrzetével, ezután elindul, hogy párjával találkozzon a megbeszélt helyen. A szép öltöny és ing mellé kapott egy nyakkendőt, és egy fekete Forisale cipőt, ami az egyik legkényelmesebb, amit meg lehet venni, habár a drágábbak közül való. Várnia kell természetesen, de egyáltalán nem bánja, Amandára mindig megéri várni. Meg is érkezik hamarosan a Drága, most a fiú is elszórakozott az előkészületekkel, pedig nem az a piperkőc fajta, csak tudta, hogy mivel Mandy szervező, biztos nagyon szép lesz, és nem akart neki csalódást okozni. Egy gyors csókkal és „Elképesztően gyönyörű vagy!”-gyal köszönti a Kedvest, és már fel is ajánlja a karját az induláshoz. Hamarosan megérkeznek, ahol egy újabb rövid csók után elválnak útjaik.
- Erre mérget vehetsz! És nálam lesz az ellenszer! – kacsint Candyre, és az útból egy lépéssel félreállva figyeli, ahogy a csodálatos ruhában lévő csodálatos Kedvese a saját asztala felé lépdel. ~ Hát nem édes? De! ~ Elmosolyodik, majd elindul a háztársaihoz és helyet is foglal nagy lendülettel.
- Helló! Ejha! – füttyent. – Jól néztek ki nagyon. Többször kéne ilyen bál lányok – mondja Leenéknek – azaz az összes többi közelben lévő levitás lánynak -, majd tovább fordulva meglátja Nikit.
- Hű, te tényleg Niki vagy? Azt a mindenit! – elismerően bólogat felé, és még pofátlanul meg is nézi magának, persze erősen vigyorogva.
- Elviszlek majd egy táncra… Na, meg mindenkit, ha Amanda nem lesz túl féltékeny – bök a fejével a Drága felé, és büszkén nézi a lányt. Büszkén és sóvárogva egy kicsit, hogy nem mehet most oda. Aztán továbbvándorol a tekintete és meglátja a kerekesszékes Alexet is. ~ Csokornyakkendő? Nem ment az ki a divatból? ~ Vállat von, nem az ő dolga, csak egy picit viccesen áll a fiún. Mire túlságosan elgondolkodna a dolgon, már az Igazgató jön és megnyitja a bált. Tapsol minden bejutónak, de a Levitásoknak és Turnman Kati barátjának sokkal hangosabb tetszésnyilvánítást ad. Mikor ő kerül sorra, a „csak lazán” stílusban, semmi éltetés, és önéljenzés nélkül kisétál. Amirát, ha akarja, ha nem átöleli és ad neki két puszit, miközben átveszi a jelvényét, Amanda pedig kap egy pajkos kacsintást a fiútól, majd a levitásoknak vigyorogva visszasétál a helyére. Kiderül a barátja beszédéből, hogy szerezni kell neki egy mentort is, ráadásul a bál ideje alatt. Ez egy kicsit hideg zuhanyként éri, mert hirtelen nem tudja, hogy kit kérjen fel, de aztán úgy van vele, ahogy az egész tusával: majdcsak meg lesz az is, hosszú még az este. Akikre egyből gondolt, azok szervezők, vagy játékosok és Niki. ~ Igen, talán ő segítene. ~ Felderül az arca, hiszen a lány egyébként is nagyon lelkesítő tud lenni, és nagyon jó ötletnek tűnik az egész. Gőze sincs, hogy Nikit felkérte-e más, mert ha igen, akkor meg lesz lőve, elég erősen. Miután mindenki végez a beszédével és bemutatják a felkészítő tanárt is, meg a vendégeket – akik közül akad pár szemrevaló lány is, de Yar ilyenkor mindig inkább Amandára néz, és bizonyosságot nyer, hogy nagyon jól választott -, eszik pár falatot, majd felpattan az asztaltól, amint felcsendülnek a nyitó tánc első hangjai. Akkor gyorsan megtörli a kezét, iszik egy kis vizet és a DÖK asztalához siet.
- Szép estét kisasszonyok! – köszönti a DÖK-ösöket. – Volna kedve velem táncolni az elsőt, gyönyörűséges szervezőhölgy? – egyenesen Mandy szemébe néz, nehogy a többi szintén csinos női többség magára ismerjen a kérdésben. Mivel a lány nem ellenkezik, már a kezét is nyújtja és a parkettre kíséri a Drágát. Az elején még minden bizonnyal nem zúzós dalok vannak, nem véletlenül nyitóbál a neve a rendezvénynek, így nem fél annyira. A fiatalok által kedvelt mai táncokhoz nincs olyan nagy érzéke – már ha kell hozzá -, de rengeteget gyakorolt – sajnos nem önszántából – odahaza, így a társastáncokat elég jól ismeri és járja.
- Majd vezetlek Cicabogár – suttogja a lány fülébe és mielőtt visszahúzza a fejét, egy apró puszit is hagy Candy fülcimpáján. A tánc ritmusára táncba viszi kedvesét, lassú és nagy ívben vezetve őt, ha éppen nem menne annyira neki ez a táncfajta. Miközben egymás társaságát élvezik, megpillantja Biharszegit is, aki ma úgy tűnik, hogy party-fotóst játszik. ~ Á, úgyse fényképezne le… Legalábbis nem normálisan... ~ Már le is veszi a szemét a lányról, aki nemrég törölte képen egy adag somlóival. Na, ő az a személy, akit Yarista nyugodt szívvel nem ajánlana egyetlen ismerős barátjának sem, sőt nagy ívben kerülendőnek tart. ~ Nem éri meg a fáradságot. ~ És ez még a legkedvesebb gondolata róla, így aztán a fényképezés elmarad, de a nyitótánc tökéletesen sikerül egy csókkal végén Amandával.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. június 4. 11:20 Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. június 19. 21:00 | Link

Nyitóbál - Zárás

A bál egész jó volt, Yarista végig élvezte. Finom kaják, a lányok pedig elragadóak voltak ezekbe a csinos ruhákban. Mindig tudta, hogy a talárok rengeteg olyan dolgot elrejtenek, amiket ő szívesen nézegetne. Például Amanda is szívdöglesztő volt, az más kérdés, hogy neki a talár is szexin állt, legalábbis Yarista szemében mindenképpen. A tánc jól sikerült, de muszáj volt őt elengednie, így visszatért az asztalukhoz.
- Rendben, majd szeretnék veled beszélni – mondja mosolyogva, és Amanda nem sejthetett még ekkor semmit. Őt akarta mentornak felkérni, Nikit már lecsapták a kezéről, a többieket is, akiket gondolt, de úgy tudta, hogy a Drága még szabad e téren, úgyhogy majd később, ha együtt lesznek, felkéri majd erre a tisztségre. Hiszen ki más tudna neki lelki támaszt adni, ha nem a barátnője? Vidáman tér vissza az asztalhoz, de a legtöbben már elmentek táncolni, így felkér ismeretlen lányokat is, egy-egy tánc erejéig. Míg volt a tánctanár ő addig járt is hozzá, és most nagyon jól jöttek azok az órák, amik előhozták a régi tudását, amire MissMiss kényszerítette rá fiatalabb korában. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy élvezze a bált, amit meg is tesz. Jól érzi magát, viccelődik, de van, hogy csak leül és nézi a táncosokat. Aztán egy órácskára meglóg a teremből és felszökik a sárkányához. Megbeszéli vele, hogy minden nap megnézni őt, meg ad neki enni, ilyesmi, de most nem nagyon lesz ideje semmire, szigorúak lesznek a szabályok, ahogy hallotta. Egy kicsit elszórakoznak, meg még meg is repteti aznap, aztán visszatér a terembe és beleveti magát újra a mulatságba.
Miután kiette, kiitta, kitáncolta, kibeszélte magát, valaki a fülébe susogott éppen. Széles vigyorral kért elnézést a többiektől, majd felpattant és felajánlotta a kezét, aztán Amandával együtt távoztak egy nyugisabb helyre. Később kiderül, hogy az erkélyre igyekeznek.
Nagyon boldogan tér vissza, a Kedvese elvállalta a mentorságot, pont jókor érkeztek egyébiránt, hiszen lassan éjfél lesz, és az előzetes hírek szerint eddig tart majd a bál. Elbúcsúzik a Kedvesétől és leül a helyére, várva a folytatást.
Szál megtekintése

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Nagyterem - Yarista Palarn hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet