Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=414370#post414370][b]Czettner L. Zora - 2014.10.31. 11:18[/b][/url]

Akármennyire is igyekeztem kerülni a nagy tömegeket, és a túlontúl sok ember jelenlétét egy helyiségben, a halloweeni bál a kedvenc eseményeim közé tartozott. Már gyerekként is szerettem ezt az ünnepet, bár mindig is Magyarországon éltem, tehát sosem vehettem ki teljes mértékben a részemet a beöltözősdiből. Mikor aztán bekerültünk az iskolába, rögtön előtérbe lépett az egész rendezvény, aminek határozottan örültem. Tetszett, hogy ilyenkor egy kicsit mindenki más lehet, mindenki kibújhat magából és valaki - vagy valami - más bőrébe bújhat egy éjszaka erejéig. Anno, mikor a tanulmányainkat kezdtük Zoéval, még ennél is sokkal nagyobb volt a felhajtás így október vége körül. Akkoriban még rendeztek Halloween-heteket, más-más programokkal minden nap, és tényleg egy kicsit felbolydult az egész kastély élete - a jó irányba. Persze, mostanra az ember azt hinné, hogy kinőttem ebből az egész maskarázás bálozásból, de ez egyáltalán nem így van. Az arcomról nem tudom letörölni a festett mellett az igazi széles mosolyt sem. Elmondhatatlanul örülök neki, hogy Kornélt sikerült rávenni az egészbe, sőt, még kreatív társként is viszonylag lelkesen szállt be a jelmezkreálásba. Nem mintha máshogy el tudtam volna képzelni őt. Nem éppen egy tipikus királyfi alkat. Az elején még idegenkedtem a csontvázas testfestéstől, de aztán egészen belejöttem. Imádtam azt a jónéhány órát, amit ezzel "szenvedve" töltöttünk el együtt. A tükörbe nézve a rózsaszín paróka is furcsán állt, de a jelmezünkhöz tökéletesen illett ez az apró másság is.
Egy utolsó simítással befejezem Kornél csokornyakkendőjének a megkötését, majd rámosolygok, jól szórakozva a türelmetlenségén. Hogyha nem tudnám, hogy mennyire utál az emberek között lenni, még azt hinném, hogy élvezi, és várja ezt az egészet. Egy gyors pillantást vetettem a vállam fölött az agyoncicomázott nagyteremre, és a benne már most gyűlő tömegre. Persze, nem az elsők között vagyunk, valahogy a pontosság sosem volt az erősségünk, de nem is nagyon számított. Sok minden történt az elmúlt hetekben - kezdve az ismételt prefektusi kinevezésemmel -, jól esett tehát kiszakadni egy kicsit a mindennapokból.
- Kész - simítok végig mosolyogva a mellkasát takaró zakóján, majd egy lépéssel mellé állok és belekarolok a karjába. Mondanom sem kell, hogy az embertelenül hosszú - legalábbis számomra - körmeim máris odavonzzák a pillantásomat. Tartósan biztos, hogy nem tudnám viselni őket, éppen ezért mázli, hogy manapság a Halloween már csak egy estés esemény a kastélyban.
- Szólj, ha menni akarsz, és kinézhetünk a rétre. Biztos az is ki van világítva - mosolygok rá Kornélra, bár az agyonfestett arcom alatt nem hiszem, hogy annyira jól látható ez az arckifejezés. Finoman kezdem el a Nagyteremben ünneplő tömeg felé húzni, hogy végre belevessük magunkat a rémségek éjszakájába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=417224#post417224][b]Czettner L. Zora - 2014.11.06. 16:59[/b][/url]

Tagadhatatlan, élveztem az egész légkört, bár szívem szerint az embertömeget legalább a felére lecsökkentettem volna. A társasági élet aktívan élése nem tartozott soha a kedvenceim közé, ellenben a díszlet, és maga a Halloween hangulat nagyon is. Oldalra pillantva tudtam, hogy Kornél is akármennyire utálta a zsúfoltságot, és amikor túl sok emberrel kellett interakcióba keverednie, de azért bíztam benne, hogy ez az este kibírható lesz a számára, és legalább feleannyira élvezni fogja, mint én. Mert abban az egyben biztos voltam, hogy akármennyi kellemetlen tényezővel is kell a mai estén szembenéznem, nagyon is élvezni fogom az egész estés jelmezesdit, főleg egy nem is akármilyen jelmezben. Régen szakadtam már ki ennyire saját magamból, régen bújtam már teljesen más bőrébe. És az igazat megvallva, már kezdett szükségem lenni rá, és kellett, hogy más legyek - ha csak külsőre is. A szürke hétköznapok megtették a hatásukat a hangulatomra nézve, egyre kevesebbet tudtunk együtt lenni Kornéllal, és éppen ezért kellett jobban és jobban már ez az este.
A tudat, hogy Kornélnak is legalább annyira tetszett a jelmez, mint nekem, csak még jobban felvillanyoz, és egy széles mosolyt varázsol az arcomra - nem mintha az agyonfestett, kidekorált bőröm mellett ez nagyon látszódna. Az egész felhajtás, az emberek sokasága, a színessége, a gyönyörűen kicsicsázott nagyterem... mind-mind csak egyre jobban feldobja az estét, és már-már a gyerekkoromban érzem magamat. Leszámítva persze a csontvázat, akinek a karjába karolva lépkedek egyre beljebb és beljebb.
- Mázli, hogy nem igazi - kacsintok rá Kornélra. Tény, hogy a telihold legalább olyan klisé, mint a tök, vagy a boszorkányok, vagy akár maguk a jelmezek... mégis, egy kicsit talán túl sok tekintve, hogy a kastélyban legalább két olyan diák is tanul, akik nagyon is érzékelnék, ha az a fehér gömb igazi lenne... Rosszabb esetekben mások is érzékelnék az elhagyott végtagjaik nyomán.
Ahogy beérünk nagyjából a tömeg közepébe a táncparkettre, hirtelen fordít meg, ezzel ugyanúgy meglepve, mint általában minden mással. Bármennyire is próbálok felkészülni Kornél - számomra gyors - cselekedeteire, ez sosem sikerül. Néhány pillanat kell csak hozzá, hogy alkalmazkodjak az új testhelyzethez, a karjaimat egy laza mozdulattal a nyakába fonom és közelebb húzódok hozzá.
A következő kijelentése után aztán nem tettel, hanem szóval sikerül meglepnie. Eltátom a számat, és hirtelen sikerül kizárnom az egész külvilágot, csak ő van és én - bármilyen újabb közhelynek is hangzik ez. Egy ilyen mondat után nem lehet csak olyan egyszerűen a halloweeni mulatságra koncentrálni.
- És, ha szabad tudnom, mégis mikor tervezed? - kérdezem, mikor újra szóhoz tudok jutni, és a pörgés után a mellkasán támaszkodok meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=417331#post417331][b]Czettner L. Zora - 2014.11.06. 20:00[/b][/url]

Az ilyen és ehhez hasonló események emlékeztettek rá igazán, hogy mennyire szerettem régebben az iskolában lenni. Ehhez hűen csúsztam is a mestertanonci képzésemmel néhány tanévet, mikor éppen jobb dolgom akadt, mint a tanulás, vagy nem éreztem magamat képesnek rá, hogy kidugjam az orromat az otthoni szobám biztonságos falai közül. Igazság szerint mindig minden fontosabb volt, mint az iskola befejezése, és ezzel egészen eddig Zoé is így volt, tehát nem zavart. Most viszont, ahogy a nővérem nagyon is magától értetődően előrelépett a tanárok közé, és nem volt már velem a Navine toronyban sem, egyre elérkezettebbnek látszott az idő az iskola befejezésével. Persze, őt Asher kötötte a tanári gárdához, ahogy engem Kornél az iskolához, azon belül is a diákokhoz. Mégis, már éppen kezdett elég lenni. Egy kezem nem lenne elég a halloweeni ünnepségek összeszámolásához, amit az iskolában töltöttem, amit egy átlagos mestertanonc nem feltétlenül mondhat el magáról.
- De, itt lenne... Darabokban - súgom vissza Kornélnak egy apró mosoly kíséretében. Akármennyire is komolynak hatna a téma bármikor máskor, most nem tudok a hangnememre koncentrálni, a figyelmemet máris elvonja a körülöttünk ünneplő tömeg, de a szemem legtöbbször az ő arcán pihen. Mikor velem van, mindig ő áll a figyelmem középpontjában, még, ha nem is tesz semmit érte. Még ebben a hatalmas nagy tömegben is, ahol száz másik, sokkal feltűnőbb - vagy nem - emberre is koncentrálhatnék.
- Holnap... Jövő kedden? - vonom fel kissé döbbenten a szemöldökömet. Nem a kétségeim beszélnek belőlem, még csak nem is kétkedek a kettőnk kapcsolatában... Egyszerűen csak akármennyire is ott pihent eddig kettőnk között az ötlet, az ígéret, sosem mondta ki ennyire... ennyire valószerűen. Persze, ott van Noel, és a tény, hogy mi leszünk a keresztszülei, vagy bármilyen másik előjel. Minden esetre nem számítottam rá, hogy ma a halloweeni díszeken kívül más is le fog taglózni.
- Kell egy ruha - motyogom végre felpillantva a szemeibe. Ha lenne rá alkalom, most máris hozzámennék, de ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen. Legalább Kornéllel mindent jól akarok csinálni az életemben, és nem akarom, hogy bármit is elkapkodjunk a kettőnk ügyében. Az pedig a minimum, hogy az esküvőnkön egy normális ruhát viselek.
- Na és hol marad a gyűrűm? - nézek rá kérdőn, de az arcomra visszatér az előbbi széles, most már kicsit gúnyos vigyor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=417416#post417416][b]Czettner L. Zora - 2014.11.06. 20:48[/b][/url]

- Azt rögtön gondoltam - vigyorgok rá, bár szinte biztos vagyok benne, hogy komoly helyzetben annyira nem tetszene neki se. Éppen eleget szidja magát előttem, hát még utána mi következne. Minden esetre száz százalékig biztos, hogy egy rögtönzött vérfürdő a halloweeni bálon, a nagyterem közepén meglehetősen szép végszó lenne az itt töltött időnek, és egy éppen tökéletes ok rá, hogy elhagyjuk a kastélyt... Végre valahára. Nem mintha gyűlölném az iskolát, mindig is szerettem ott lenni. Egyszerűen csak nem hiszem, hogy Kornél nélkül egyáltalán otthonomnak tudnám érezni ezeket a vastag falakat. Furcsa... előtte simán ment, nem kötött ide Zoén, meg persze a családon kívül semmi olyan, vagy senki. Mióta viszont ismerem őt, és az van közöttünk, ami, teljesen megváltozott az életem... A jó irányba.
A hirtelen jött esküvő ötlete miatti letaglózottságom viszonylag gyorsan semmivé lesz, mikor is belegondolok az egészbe. Persze, szeretném, hogyha jól csinálnánk ezt, hogyha jól csinálnánk mindent. Nem feltétlenül úgy, ahogy az meg van írva - ez már a múltkor sem működött -, egyszerűen csak szeretném, hogyha más lehetőség eszünkbe sem jutna. És részemről nem is jut. Kornél minden, amit valaha kerestem, vagy amire vágytam. Még több is annál.
- De egyik sem esküvői - vetek rá egy csúnya pillantást. Nem sok mindenhez ragaszkodok az esküvővel kapcsolatban, de a ruha egy ilyen sarkalatos pont. Ahogyan az is, hogy Zoé ott legyen, meg az, hogy Kornél legyen a vőlegény - gondolom tanújaként Olivérrel, ki mással? Nem nagy, fehér habos-babos hercegnő ruhát akartam, de mindig is úgy gondoltam, hogy meg kell adni az alkalomhoz fűződő tiszteletet. Egyszer már férjhez mentem hófehérben, az nem sikerült valami jól, így egyáltalán, nem is ebben a színben gondolkodtam már. Ettől függetlenül viszont ruha kellett, és pont.
Hirtelen indulunk el az üres asztal felé, és ültet le magával szemben a székre. Ekkor már olyan, mintha nem is lenne körülöttünk ünneplő tömeg, mintha csak mi ketten ülnénk valamilyen eldugott helyen. Bár belegondolva kívülről nézve az agyonfestett jelmezünkben meglehetősen érdekes látványt nyújthatunk, de ez most egyáltalán nem tud zavarni.
- Ugye tudod, hogy nem úszod meg ilyen egyszerűen? - Nem vártam, hogy letérdeljen előttem, és, hogy mindent szabály szerint csináljon, de ennél azért jobban meg kellett dolgoznia. Legalább a kérdést hallani akartam, holott a válaszomban biztos voltam. Karjaimat keresztbe fonva, egy félmosollyal az arcomon emelem rá a pillantásomat, pedig alig tudom megállni, hogy izgatott gyerek módjára ne nyúljak rögtön a gyűrű után.