Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

less ránk ha mersz
Műsor nélkül enni a nagyteremben olyan, mint macarenát táncolni mozdulatlanul - lehet, de minek. A stílus, a báj, a kellem, a kisugárzás, a jelmez, minden a helyén van, ahogy polgárpukkasztó mozdulattal kicsapom magunk előtt az ajtót - ez valahogy úgy nézhet ki, hogy a jellegzetesen apró T-rex mancsok miatt inkább hasalok neki a fának lábujjhegyen tipegve, és csuklik hátra a jelmezem nyaka, de szerencsére ezt a részét még viszonylag kevesen nézik végig az előadásunknak. Azt hittem, majd pillanatok alatt csend lesz, és bírósági kalapácsot megszégyenítő módon dobbanunk majd be szárnysegédemmel (nem raboltam el, eskü), de igazából kell pár pillanat, amíg a nevetés végigfut az asztalokon, és felhívja ránk a legmesszebb ülők figyelmét is.
A megbűvölt hangszóró a hátamon ezt a pillanatot választja arra, hogy megkezdje működését - szinte tökéletes, bár azt nem állítanám, hogy sok mindent hallanék innentől kezdve a körülöttem lévőkből. Egy hirtelen oldalra pillantással a két kicsi lyukon át ellenőrzöm, hogy eridonos pajtim felkészült-e (ezt a bizonyos kilencven fokos fordulatot dínófejem jelentős fáziskéséssel nyekli utánam, de lesz ez még így se), majd elkezdek pattogni a számra, ahogy gyakoroltuk. Igazából megtehetném, hogy ordítom a zenét, de nem rontom a hangommal az élvezeti értéket. Szívesen mutogatnám közönségünknek, hogy ugyan tapsoljanak már, de hát kellett nekünk T-rex jelmez, ugye.
De amúgy... élvezem, végre nem látszom egy gnóm és felmosószőrű padlócirkáló szerelemgyerekének - vajon most mi vagyunk a legmagasabbak Gracie-vel? És jobbra tuc tuc pám pám, és balra tuc tuc pom pom, és hullám előre, hullám hátra, sorba rendeeeee- Oh, ne haragudj, hogy rádlépt- nem léptem rád? Oh, akkor bocsi jelmez! Mondjuk vissza is kéne tudnunk vinni. Egyben. Nem meggyalázva. Remélem nem dobál meg minket senki paradicsommal, így jut eszembe...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=836788#post836788][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.09.11. 23:35[/b][/url]

less ránk ha mersz
Műsor nélkül enni a nagyteremben olyan, mint macarenát táncolni mozdulatlanul - lehet, de minek. A stílus, a báj, a kellem, a kisugárzás, a jelmez, minden a helyén van, ahogy polgárpukkasztó mozdulattal kicsapom magunk előtt az ajtót - ez valahogy úgy nézhet ki, hogy a jellegzetesen apró T-rex mancsok miatt inkább hasalok neki a fának lábujjhegyen tipegve, és csuklik hátra a jelmezem nyaka, de szerencsére ezt a részét még viszonylag kevesen nézik végig az előadásunknak. Azt hittem, majd pillanatok alatt csend lesz, és bírósági kalapácsot megszégyenítő módon dobbanunk majd be szárnysegédemmel (nem raboltam el, eskü), de igazából kell pár pillanat, amíg a nevetés végigfut az asztalokon, és felhívja ránk a legmesszebb ülők figyelmét is.
A megbűvölt hangszóró a hátamon ezt a pillanatot választja arra, hogy megkezdje működését - szinte tökéletes, bár azt nem állítanám, hogy sok mindent hallanék innentől kezdve a körülöttem lévőkből. Egy hirtelen oldalra pillantással a két kicsi lyukon át ellenőrzöm, hogy eridonos pajtim felkészült-e (ezt a bizonyos kilencven fokos fordulatot dínófejem jelentős fáziskéséssel nyekli utánam, de lesz ez még így se), majd elkezdek pattogni a számra, ahogy gyakoroltuk. Igazából megtehetném, hogy ordítom a zenét, de nem rontom a hangommal az élvezeti értéket. Szívesen mutogatnám közönségünknek, hogy ugyan tapsoljanak már, de hát kellett nekünk T-rex jelmez, ugye.
De amúgy... élvezem, végre nem látszom egy gnóm és felmosószőrű padlócirkáló szerelemgyerekének - vajon most mi vagyunk a legmagasabbak Gracie-vel? És jobbra tuc tuc pám pám, és balra tuc tuc pom pom, és hullám előre, hullám hátra, sorba rendeeeee- Oh, ne haragudj, hogy rádlépt- nem léptem rád? Oh, akkor bocsi jelmez! Mondjuk vissza is kéne tudnunk vinni. Egyben. Nem meggyalázva. Remélem nem dobál meg minket senki paradicsommal, így jut eszembe...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=837064#post837064][b]Kis Laura Grace - 2021.09.19. 15:44[/b][/url]

Ha valakit valamire, ami éppenséggel az őrültség szóval is illethető, rá lehet venni, akkor az én vagyok. Amikor meghallottam a felvetést, hogy mi lenne, ha, akkor a szemeim kistányérméretűre duzzadtak, és olyan csillogóssá váltak, mintha Masa azt mondta volna, hogy itt az ideje annak, hogy elköltözzek a Mikuláshoz, és hivatalosan is játéktesztelő és főállású manó legyek. Megjegyzem, ha nálad, kedves Mikulás, éppen emberhiány van, a címem: Bogolyfalva, Holdfény utca 5. Egyik oldalról a Danvers család és Vali néni vannak, a másik oldalon Mayfair kisasszony lakik, és Sanyi bácsi, aki egyébként itt tanít. Szóval eltéveszthetetlen. A nagypapám meg tökre nagyon kedves, csak nem mindig. Általában. Mármint kedves, meg nem gonosz, csak nem az a filmes nagypapa, érted ugye? Na mindegy, a lényeg, hogy ott lakom a Holdfény utca ötbe, oda gyere értem, ha kellek.
Most viszont nem ott vagyok, hanem vidám T-rexként állok kint a nagyterem előtt, idáig már eljutottunk, szóval egy ajtó csak nem lehet akadá... nem szóltam. Masát elnézve eszembe jut a "ha jó a kedves, üsd a tenyered" kezdetű dal, meg a szomorú T-rex, aki ezt meg tudja, meg megölelni se a szerelmét. De nem szabad szomorkodni, hiszen mi, pici lányok, most nagy és vidám dinik vagyunk. Úgy bizony. Lelkesen integetve haladok a diáksereg között, megpróbálnék szivecskét is mutatni, de azt sem lehet, hát nem hiszem el, de komolyan. Integetni viszont tudok. Apró, de gyors léptekkel, mert hát azért nem olyan könnyű a dolog, feljutok az emelvényre is, elfoglalom a pozícióm, aztán át is adom magam az élménynek, és táncolunk.
Érzem, ahogy a farkunk néha összecsapódik, de egyszer azt hallottam, hogy az a lényeg, hogy ilyen eseten nem szabad egymás szemébe nézni, és akkor nem bucis. Bár nem tudom, hogy milyen az, amikor bucis, de nem hangzott túl biztatóan, szóval minden farokösszecsapódásnál arra koncentrálok, hogy ne nézzek Masára. Helyette teljesen átadom magam a zenének, és úgy rázom, ahogy dini még nem rázta ezen az emelvényen. Vagyis, sehol máshol, mert ez egy egészen új emelvény, szegény dinó meg régen kihalt. Popóm gigamegaméretű és kivehetetlen twerk-szerűségben is mozog, és merem állítani, hogy most vagyunk a legjobbak. Minden héten kéne valami produkcióval készülnünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=837178#post837178][b]Zippzhar Mária Stella - 2021.09.21. 21:49[/b][/url]

less ránk ha mersz
Állítólag a hülye ötletek idővel megritkulnak, ahogy nő fel az ember, tanulja meg mi helyes és mi nem, ismeri meg saját, és környezete határait, vágyait. Szerintem erről az engem tervező angyaloknak és démonoknak (leginkább démonoknak) elfelejtettek értesítőt küldeni - lehet én voltam a vizsgamunkája egy párosnak (tuti buktak) -, mert olybá tűnik az évek előrehaladtával csak a lehetőségeim kezdenek szélesedni, mellé nem tűnik el a gyermeki rosszalkodhatnék. Mit lehet mit tenni, ugyebár jobb kint mint bent, és ezt önhatalmúlag az ötletekre is szeretném vonatkoztatni, köszönöm, úgyhogy ki kellett adnom magamból - ó és akkor még csak a gondolatfonalantyúrül beszélek, te kis huncut. AZTÁN JÖTT A MEGVALÓSÍTÁS. Dam dam daaaaaaaaaaaaaaaaam, bizony.
Príma felkészülés, príma jelentét, ha tanár lennék, most csillagos ötöst adnék magunknak, amiért teljes létszámban megjelentünk az alkalmon. Ráadásul nem hagytuk a körletben a jelmezünket, nem felejtettük el a lépéseket, és... És még a bátorságunk sem szállt inába. Büszkén pislogok Gracie felé, ahogy a tánc hevében éppen úgy jön ki a lépés, de tényleg, az a kezét mellkasára szorító, elvizesedő szemű, szőke copfos nő gif mintha engem ábrázolna, ahogy a kis pattogását, sürgését forgását figyelem. Megnyugtat a tudat, hogy majd amikor itthagyom a kastélyt, és dolgozni (fúj) kezdek a felnőttek (fúj) unalmas (fúj) és komoly (FÚJ) világában, a diákok élete nem marad feldobatlanul.
Szélesre tárt karokkal (t-rex tekintetben ez azt jelenti, hogy az egymástól jó fél méterre lebegő kis kacsok nagyjából két centit elmozdulnak még kifelé) torpanok meg a szám végén, és picit még mindig rugózva próbálom elkapni partnerem in krájm adrenalintól csillogó pillantását, hogy viszonylag egyszerre hajolhassunk meg hálás közönségünk felé. Hozzá tudnék szokni ehhez a műsor dolgohoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=839281#post839281][b]Kis Laura Grace - 2021.11.22. 18:47[/b][/url]

Imádom az életem. Mármint, ki ne szeretné ezt? Hiszen most ott, ahol amúgy tanárok szoktan ülni, én dinónak öltözve egyentáncolok Masával, aki olyan nagyon nagyon és még annál is jobban jó arc, hogy arra gyakorlatilag szavak sincsenek. Teljesen rendben vagyunk szerintem, és irtó ügyesek vagyunk, sőt, ki merem jelenteni, hogy a próba munkálatok során se volt ekkora összhang, mint most. És, hogy miért is csináljuk? Mert miért is ne! Ha még nem táncoltál egyentáncot dínó jelmezben, akkor az a nagy helyzet, hogy nem is éltél még igazán. Komolyan. Próbáld ki, és megérted.
Utolsó mozdulatok, és tudom, hogy most jön a vége, és bár lenne tovább, de a csúcson kell abbahagyni, és nekünk az most itt van, így, hát úgy, mint Masa én is megállok, rápillantok, szememben a büszkeség csillanása mellett a könyörgés mámorával, hogy csináljuk még és újra és állandóan. De nem szabad, nem lehetek telhetetlen, mert, ha az vagyok, akkor legközelebb mással szeretne majd táncolni, és összetöri az én kis bébidínó lelkemet. Legközelebb majd mással jövünk. Most meghajolás, pár zavart tekintet, de többségében azért ováció meg taps kíséri utunkat, ahogy integetve elindulunk kifelé. Megölelném Masát, de ilyen picike kis karokkal inkább vagány gettós mellkas összecsapódásos helló tesózás lenne, és félek, hogy a lendülettől mind a ketten hanyattesnénk, abból meg nem lenne felállás.
- Örökre ezt szeretném csinálni. Showműsort kellene kapnunk, és ott csinálni ilyeneket, tuti sikerünk lenne.
Levegőt még nem kapok rendesen, és biztos, hogy át is kell majd öltöznöm, meg talán jobb lenne, ha le is zuhanyoznék, mert sokkal melegebb volt bent, mint hittem, hogy lesz, de annyira nagyon mondhatnékom van, és annyira tetszett, és ezt csak az érti meg igazán, aki olyan, mint én, vidám és lelkes. Egy kicsi Masa vagyok én. Azt nem mondom, hogy mintha szerelemgyerek lennék, mert nem tudom, hogy Ambrózy tanár úrtól mit örökölhettem, de ha rájövök, akkor egye fene, boldogan felvállalom ezt is.