Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829466#post829466][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.11. 20:45[/b][/url]

Fejhallgató a fejemen, egy rögbi labdát pörgetek kezeim között, amit még fogalmam sincs honnan szereztem, de megtaláltam az ágyunk alatt. Hogy mit kerestem ott? Remek kérdés, szerintem csak engedjük el, és ne beszéljünk róla többet. Üvölt a fülembe a Gazirovka, az időt sem tudom, lehet már rég lecsúsztam a kajálásról megint, ami nem lenne meglepő, mert mostanában elég gyakran előfordul, de hát tehetek én róla? Szerintem sem. Csípőm ring, teljesen beleélem magam a basszus adta lehetőségekbe, így amikor belököm a Nagyterem ajtaját:
- Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet, Jarkije ablaka minimum diebriej, Sijatut w tumanie nieba miedlenna tajet - üvöltöm teljes erőbedobással a szöveget, amit még én sem értek, de hát Nber, orosz, érted, szóval tökre mindegy. A lendülettől lendülök én is az első padra, amit érek a Nagyterembe, majd kezdek el mozogni ismét, ráadásul lássuk be, a mozgásomra nem lehet panasz. Úgy elkapom a ritmust, mint annak a rendje, miközben kicsit feleszmélve - ugyanúgy a szöveget üvöltve, mert nem ússza meg senki - pásztázom a környéket és állapodik meg tekintetem az eridonoson, aki úgy néz ki, mintha most húzták volna ki Darwin szájából, de hogy is van? Ne a könyv alapján ítéld meg a borítót? Vagy valami ilyesmi, kicsit előrébb táncolok, ujjaim erősen markolnak a labdára, ahogy kitárom azt és csúszok a padon, majd lépkedek egyet jobbról, balról, végül fennhangon szólalok meg.
- Hé, tesó! - figyelemmel arra, hogy Gazirovka még mindig üvölt a fülembe, valószínűleg az eridonos is rám néz, amilyen hangerővel szólhatok, így széles vigyorral hajítom el felé a labdát, ami gyönyörű ívben repül. - Vigyázz, labdaaaaaaa! - röhögök fel öblösen, majd táncolok tovább a padon, hogy egy tálból csórjak el valami kaját, miközben a csajra kacsintok, de azonnal vissza is pillantok a srácra, hogy vajon elkapta-e a labdát. Ha nem, az rohadt ciki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829470#post829470][b]Theodore B. Marchetti - 2021.04.11. 21:48[/b][/url]

Illedelmesen böfög egyet, amint leteszi a villáját és nyammogva figyel az egyik háztársára. Nagy elánnal magyaráz a kviddicsről, mert az is mindjárt indul, főleg az edzések. A seprűjét magyarázza, amely hát nem figyelt hány másodperc alatt gyorsul százra. Ez neki még mindig szürreális, bár tavaly többen is megmutatták neki a pályán, hogyan működik ez. Aztán senki sem többet, mert már akkor a földön fetrengett röhögve a látványtól. Mindegyiknek bibircsókot és egy fekete macskát kívánt és ennyi volt Teddy kviddicses karriere. Elég sok hülye ötlete van, azonban, hogy repkedjen, seprűn, köszöni szépen, de nem. Két lábbal a földön sem biztos néha. Állát ejti tenyerébe, ahogy az asztalra könyököl, lábát lóbálja, cipője orra meg súrolja a földet. Lehet még eszik valamit és lelép bagózni, mert már megint nem azon jár az esze, hogy a jegyeit feljebb húzza, minek.
És nem is tudna, mert nyílik a terem ajtaja és beporoszkál rajta az ikrek egyike. Az hagyján, hogy üvölt valami rusnya szöveget, de még rázza is magát. Erre már a nyakát nyújtja, többek szeme akkora, mint a teáscsésze alja, van, aki röhög, meg beszáll meg minden. Szóval megszokott, tavaly már kapott az élményből ő is, bár nem szokta rázni a valagát tömegben, de nem kell félteni. Ahogy felpattan a srác az asztalra, úgy áll fel és két ujját a szájába véve füttyent, mintha mindjárt még a ruháit is nekiállna ledobálni. Valaki sikít, gondolja ő, hogy az, akinek épp talán a tányérjába lépett, a tagot mit sem zavarja, rögtönzött orosz nyelvleckét kap mindenki. Teddy csak egy szót ismer, amely egész sok nyelven ugyan azt jelenti, de most nem ugatja befelé. Leengedi füttyögései után a kezét, mert tessék, csak megérte, hát ide néz! Mit néz, szól is, sután fordul mutatóujja saját maga felé, mintha meg lenne szeppenve, hogy hozzászól, nem máshoz. Mindjárt Oscar-díj beszédet is mond.
- Mivan?! – kellemes visszakérdezés, ekkor kerül a labda is a középpontba. – Aztapicsa áááá… - oké és most esik le neki. Annyit tud erről a sportról, mint mindeni más; rohannak, valamikor van gól, de legfőképp, tarolnak, mint a buldózer. Noha azt mondják, egy hiperaktívnak jó a sport, neki nem feltétlen és főleg nem ez. Kivetődik oldalra, csörren a lánc, ahogy végül ugrik és elkapja, jobban mondva magához öleli, ahogy nekiesik egy asztalnak seggel. Au. Aztán feltartja, mint a kalóz azt az üveg földet, még vadul vigyorog is hozzá.
- Gól! – nem, ilyenkor pont nem. – Vissza neked – forgatja ujjai között, majd a fogást megtalálva hajítja vissza felé, de hát ez nem fog kézbe menni, ellenben a levesestálba igen, így az is, meg a labda is, kicsit ízesítve ér a táncoló cipőjére. Hoppá. De csak vállat von és most ő röhög.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829494#post829494][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.12. 16:07[/b][/url]

Az asztalra ugrok a padról, hogy tuti legyen az, amire éppen készülök és ne csak a nagy világba dobáljam a labdát, mint amit amúgy teszek, mert fogalmam sincs mit és hogyan kell csinálni. Összeszűkült szemekkel figyelem a srácot, aki beszél valamit, miután megszólalok, de ugye az orosz üvöltözik, szóval semmit nem értek, így csak hajítom a labdát, felhívom rá mindenki figyelmét, hogy vigyázzanak, mert esik a minden is, és izgatottan táncikálva várom, hogy vajon elkapja-e. És ott van! Kisterpeszbe állok, ahogy elkapja, karjaimat felfelé lendítem és töhögök. Micsoda góóóól!
Vigyorogva fordulok vissza felé, éppen elkapom, hogy magyaráz, keresi a fogást, majd dob. Bakkerka! Fogaim közé veszem a gyümi kenyeret, majd készülök, hogy elkapjam. Mellettem szóljon, hogy le is hajolok meg minden, hogy sikeresen abszolváljam a feladatot, de a labda túl kis ívben esik, így a csaj tányérjában landol, én meg reflexből emelem fel a lábamat, hogy megússzam. Ó, hogy ott rohadna meg! Az oké, hogy én megúsztam nagyjából, de a csaj nem feltétlen. Pálcámat előkapva guggolok le elé, hogy fejemről letoljam a fejest, megfogjam a labdát, letisztítsam azt - prioritások -, majd a lányon is segítsek. - Nagyon jól álltak a leveses tincsek, ha ez vigasztal - mosolyodom el ellenállhatatlanul, majd kacsintva állok fel. Lelépek a padra, majd onnan a földre ugrok, miközben vigyorogva keresem ismét a srác tekintetét. Amint elkapom indulok el jobbra.
- Menj bal szélre! Bal szél! - ez nem azt jelenti, hogy balról fúj a szél, hanem azt, hogy menjen bal-. - Neked jobbra! Neked jobb szél, ember! - röhögök fel, ahogy hátrafelé kocogok, és csak remélem, hogy nem pattan be mögém senki váratlanul, mert az nagyon, de nagyon kellemetlen lenne. Ha elindul, menet közben dobom el neki a labdát, ami repül felé, miközben én: - Vörös 354! Vörös 354! - fogalmam sincs mi ez, de egy csomó mugli filmben, amit néztünk Móriccal ilyen random szavakat és valami számokat ordibálnak be. Egész időben rájöttünk, hogy ez valami taktikai dolog lehet, mert a csapattársaid értik, míg a másik csapat nem, de… ja, nekem fogalmam sincs ki a csapatom, vagy akkor az eridonos az ellenem van? Vagy ő a csapatom? Franc sem tudja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829516#post829516][b]Theodore B. Marchetti - 2021.04.12. 20:51[/b][/url]

Nem csodálja, ha hunyorog, mint egy öregasszony, amikor apró betűt lát, mert hát, attól nem lesz jobb a hallása. Nagyon nem. De ha elhiszi, felőle aztán egész nap így állhat, csík szemekkel. Nem kajabál neki tovább, mutogat csak, a labda pedig célba ér. Nem hazudna azzal, ha azt mondaná, a kis ütközet nem volt éppen kellemes, sőt fáj is. Biztos majd szép nagy lila folt lesz belőle estére, oda sem neki, azokat nagyon megszokta. Mintha túlságosan is bírná a fájdalmat, pedig máskor meg visít, mint a malac, ha valami kínja van. Ki érti ezt? Úgy néz ki, amikor valami ökörséget csinál, semmi se fáj.
Na de vissza. Mert nem fogja ő ezt magánál tartani, nem az a lényege. Vagyis igen, csak ahhoz, ha jól emlékszik, több ember kell, jó nagy tér futni, meg valami kapu. Illetve, hogy az a nem létező több ember megpróbálja elvenni tőle, ráugorjon, ilyenek. Ehelyett, akik mellett áll, akik az asztal mellől néznek rá fura fejjel, nem is akarnák megfogni. Nem tudja, hogy nem kedvelik a srácot, vagy nem akarnak mozogni, esetleg, egyenesen ódzkodnak attól, hogy valami olyat tegyenek, ami kicsit kimozgatja őket az unalmas zónából. Több se kell a duracell elemeket reggeliző Teddy-nek, hogy ebbe beleálljon. Most akkor már haverok? Zsír.
Ahogy eldobja, úgy toccsan és pusztít. Ez tökéletesen leírja őt, milyen és miket tud tenni. Ennek is örül, ujjong egy sort, ahogy a csípőjét tekeri meg feltartott karokkal, mintha tényleg meccsen lenne. Aztán leengedi, figyeli őket, közelebb nem megy azonban. Szegény csaj, ezt megkapta.
- Bocsiii – óbégatja oda, miközben a srác tisztogatja a labdát, majd a csajt is. Volt leves, nincs leves. Aztán eltűnik a pálca és megindul. Ohó! Mint valami vadászkopó, állásba vágja magát.
- Bal, balra, jó – ismétli, és arra lép, lépked párat, majd megtorpan. – Most akkor bal, vagy jobb, hát döntsed már el! – finoman, halkan beszélgetnek, mint az urak. Még véletlen sem gyomorból ordítanak egymásnak, mint az idióták. Így hát akkor jobbra szökken, meg lépeget. Épp időben emeli fel a fejét, amikor ismét a levegőben a labda. Milyen vörös? Milyen 354? Becsúszik végül, ahogy ölébe kapja az áldást, na, a másik már jobban céloz, mint ő.
- Mindent a fekete 13-ra! – mi ez, most rulett lett hirtelen. Egyetlen mozdulatot tud, hogy leteszi a földre, majd feláll. Persze, nem áll meg úgy, de végül – ezt most nem teljes erőből – a másik felé rúgja.
- Kötényt kapsz, vigyázz! – mert most eltalálta a célt. Közben feléled a nagyterem, felállnak, nézelődnek, a fejüket fogják. Ezek ketten jobb, ha a kastély két különböző pontjában lennének, úgy tűnik, a tömeg erre szavazna. Nem arra, hogy Teddy nevetését hallják, amint ismét lehuppan a fenekére és a kezeit emeli egy újabb passzért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=829975#post829975][b]Mórocz A. Móric - 2021.04.23. 09:44[/b][/url]

Nevetve hátrálok, mert valószínűleg az én bocsi kérésem hamarabb célba ért a csajnál, mint az eridonosé, csak azt nem tudom, hogy ő komolyan gondolta-e, mert én igen. Félig. Oké, a csaj arca mindent megért, de ha ezen múlik, majd kap valami szép ajcsit és tovább léphetünk ezen. Hátrálva lépkedek, osztom az ukázt a másiknak, aki meg elégedetlenkedik, pedig még be sem melegedtünk. - Logikus ember! Nekem bal, neked jobb! - kiabálok vissza, hát csak gondolkodni kellene. Kicsit. Talán meghaladja a srác képességeit, de ez legyen a legkevesebb, amikor végre sikerül tisztázni és megindul arra, amerre kell neki, így szorosan ujjaim közé fogom a labdát és hajítom el, mint valami hatalmas amerikai foci mester. Ha ezt valaki látná bakkerka, instant válogatott lennék! Mennyire csodálatos ívben repül, behalsz neki. Vigyorogva és totál büszkén követem a labda ívét, kiabálok is mellé, fogalmam sincs mit és miért, még az egymáshoz álló viszonyunk sem nagyon tisztázódott az eridonossal, de evvan. Ezt kell szeretni.
Megtorpanok a hátrafelé menetben, amikor a srác teszi le a labdát meg kiabál. Milyen fekete 13? Mi a bánat, ez most rulett lett? De hogyan? Nem elég ennyi kérdés, mert ellép a labdától és lendül a lába én meg felfelé fordított fejjel, kissé elnyílt ajkakkal követem az ívét magam mellé engedett karokkal. Ez már egy fokkal jobban sikerült, mint az előző dobása. Rúgni legalább tud. Elégedett bólintok párat, hüvelykujjamat emelem a srác felé nevetve, majd érzem, hogy valami fura. Aha, menni kéne a labdáért. Felkapom a fejemet, majd rohanólépésben hátrálok, hogy magamhoz fogjam a labdát, mert az eridonos valami kötényről kiabál, szerintem teljesen elvesztettük. Bal hónaljamba pakolom a labdát, míg jobb kezemet kinyújtom előre, hogy kiabálva induljak el előre, mintha lökném félre magam elől az embereket. Út közben taktikázok is, mert így volt a filmben: jobbra lépek, de balra megyek, miközben fordulok egyet, majd futok tovább, ugyanez csak fordítva, míg a Nagyterem ajtajához nem érek, ami előtt vágom földhöz a labdát. - TÁCCSDÁVN! - kiabálok fel diadalittasan karjaimat a levegőbe emelve. Futok pár kört azon a részen, majd fordulok diáktársaim felé, hogy csókokat dobáljak random lányoknak, kiosszak egy pacsit egy srácnak, aki éppen integet valakinek, majd hajoljak meg. Kékjeimmel keresem az eridonost, amint megtalálom indulok el felé, a labdát már el is felejtettem.
- Cső tesó! - nyújtom felé jobb kezemet, hogy felhúzzam a földről. - Találtál valamit, hogy fetrengesz? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=831216#post831216][b]Theodore B. Marchetti - 2021.05.10. 22:34[/b][/url]

Hol a rákba érdekli őt, ki lett leveses. Mehet mellé a második is, nem szokta nézni mások kényelmét nagyon, ha éppen ő szórakozik, vagy akar szórakozni. Ez már csak ilyen, hát itt van helyette ez a nagyszerű ember, aki bocsánatot kér és megmenti a világot. Ő meg röhög a távolban, mintha muszáj lenne. Már egyre többen nézik őt, őket, mint a bolondokat szokás, vagy éppen röhögnek, kinek melyik módi sikerül éppen. Szokott parádézni, bár az nem ezzel a sráccal és nem így. Rémlik neki, hogy kikkel, meg miket, talán a vihogását fel fogja ismerni, a tömegben ő szokott jól szórakozni az tény. Mindegy, ha nem, nem az most a lényeg, hanem, hogy rúgni készül. Rájön, hogy hülyeséget mond, de meg is beszéli magával, hogy totálisan mindegy, mert hát… ez sem éppen olyan “meccs” ami éppen szabályos. Eleve csak ketten vannak, ami szomorú, mert van egy-két vállas legény, akik biztosan perecet hajtanának mind a kettejükből, de azok tekintetéből inkább undort vesz ki, mint vágyat a csatlakozásra. Hát így jártak. Hall egy halk és pár tenyérnyi tapsot arra, ahogy végül elrúgja a labdát. A másikkal egyetemben követi, merre repül, ha nagy csillár lenne, talán azt is eltalálta volna, most azonban senkit. Csak száll, mintha sose akarna leesni, lehet talán egy ablakot fog vele kirúgni? Nagy cucc az erre, huss és már a helyén is van - és ezt onnan tudja, hogy amikor hógolyót vágott egynek és betört, így oldották meg. Persze nem örültek, de csak egy ablak, az ablakok meg törnek.
- Nem kaptad el, he. Menj már érte - ha észreveszi magát, ha nem, Teddy magyaráz neki, mintha most edző is lenne, amaz meg bamba, aki először áll a pályán és azt sem tudja, mi az a labda. Csak megindul, hangosan tapsol rá párat, mintha olyan nagy cucc lenne. Aztán megindul, mintha muszáj lenne. Eleinte Teddy terpeszben áll, mint valami válogatott kapus a fociban, majd ahogy pördül a másik, úgy piruettezik egyet ő is, hát ezt nem fogja kivédeni. A labdát csapja le a földre a másik és kész, eldőlt. Gól, vagy micsoda. Azt tudja, hogy valami fura neve van. Kurjongat pár sort, mielőtt elvágódik és a földön örömködik tovább. Nem számít, hogy azon vagy ezer cipő járt, ott röhög fel, majd amint lépteket hall közelről, arra pislog. Nem szeretné, ha valaki átlépkedne rajta, de végül csak a gólkirály lép mellé és nyújtja a kezét.
- Cső tesó - mondja ő is, majd elkapva azt, feltápászkodik. Megrázza a fejét, hogy a csapzott haja némileg rendbeálljon, majd lepillant, mintha keresne valamit. - Hja nem, csak kényelmes. De nincs egy knút se a földön - pillant vissza rá, majd megveregi a vállát. - Igen nagyszerű meccs volt, uram. Igyunk, vagy most jön a visszavágó? - engedi el és komoly képpel szökken a labda irányába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=831263#post831263][b]Mórocz A. Móric - 2021.05.13. 20:53[/b][/url]

Bánatnak kiabál, hogy nem kaptam el. Szerinte vak vagyok, mi az ördög? Igyekszem bakkerka! Éppen ezért hagyok figyelmem kívül mindent és mindenkit, majd hátrálok, és csak remélhetem, hogy van annyi esze mindenkinek, hogy nem kerül mögém. Höh, van is! Mert sikeresen elkapom a labdát, ami csattan a mellkasomon - áu - és előrefelé kinyújtott kézzel rohanok az ajtóig, ahol ordítok egy sort, majd kiosztok pár kéretlen levegő csocsit. Simán jó vagyok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a gólörömömbe még az is belefér, hogy a sráchoz battyogjak és röhögve felhúzzam a földről. - Nincsenek nagy igényeid - töhögök tovább, majd pillantok a földre. - Pedig jól jönne, csóró vagyok - vigyorodom el szélesen. Jó, ez nem igaz, de lehet, hogy sokkal több tintát vettem, mint az indokolt lett volna és most kicsit megcsappant a zsebpénzem. Nem kell aggódni, gyerekek, napok óta pörög a fejemben a terv, amivel rávehetném Malvint, hogy küldjön még. Az is eszembe jutott, hogy lehúzom a testvéremet, és mivel a terv nem akar összeállni a fejemben rendesen, így lehet ez lesz a vége. Hah, mennyivel egyszerűbb lenne!
- He? - kérdezek vissza, amint feleszmélek. - Fusson az megint, akinek két anyja van. Hülyének nézel? - huppanok le a legközelebbi padra. Nem vagyok rossz kondiban, azért tudjad hol a határ, tesó, de biztos lehet abban mindenki, hogy nem fogok többet futkározni, mint a mérgezett egér. Lábaimat lendítem át a padon, majd fordulok az asztal felé, hogy azonnal egy pohár vízért nyúljak. - Ja, amúgy… - fordulok hátra vállam felett a srác felé. - Móric vagyok. Az idősebbik - bólintok egyet, ezt nagyon fontos leszögezni. Lehet, hogy csak pár perccel születtem előbb, de akkor is idősebb vagyok azzal a pár perccel, szóval logikus, hogy én vagyok az idősebb. Az teljesen más kérdés, hogy anyáék sem tudták egy ideig, hogy melyikünk melyik, de a Móric névvel minden kellemetlenséget kibekkelhettek, amit meg is tettek előszeretettel. Gihi. És akkor meg vannak lepődve az emberek, hogy mi is ennyire tökéletesek lettünk? Na ugye.
- Az tuti haver… - kortyolok nagyokat a vízből, majd teszem magam elé a poharat, hogy a srácra pillantsak. - Ha dobni nem is, de rúgni tudsz - bólogatok határozottan, mintha valami edző lennék. Ki tudja? Lehet a végén ott kötök ki.