36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. április 18. 18:50 | Link

Nathaniel

Alapvetően életképes vagyok. Esküszöm. De komolyan, a héten a harmadik egyenruhám megy tönkre. Az elsőt leköpte a bemutatott állat LLG-n, a másodikat valahogy leettem egy kis foltba szederlekvárral, és hiába tettem be a szennyestartóba, Mimi kiszagolta, kirángatta és jól széttépte, olyan kicsi darabokra, hogy inkább a szemetesbe dobtam, mert játékbabának is illetlen öltözetnek számítanának a cafatok. A harmadik pedig most történt, éppen csak egy pillanatra nem figyeltem oda, és a bájitalom egyik hozzávalója rácseppent a blúzomra, két nagy lyukat égetve hastájékra. Persze Felagund a maga kedves stílusában még hozzáalázott.
Szóval most jobb ötlet híján annyit tudtam csinálni, hogy a leégett részt levágtam, a szoknyámat pedig feljebb húztam, hogy eltakarjam a lyukat. Alig lázadónak néztem ki a sok térdszoknyás lány között, ahogy én minden lépésnél kivillantottam a combjaimat is. Mert amúgy ez orvosolható pálcával, ha valaki elhozza a pálcáját, és nem hagyja az éjjeliszekrényén, mert pont oda való. Remélem, mire hazaérek, Mimi azt is megrágja, és akkor vehetek másikat. Morcosan csörtetek be a nagyterembe, éhes vagyok, és kollektíve elegem van az egészből, főleg amikor a rellonos asztalnál még utánam is fütyülnek. Remélem pontlevonás is lesz a vége, mert ízlésesen mind a két középső ujjamat felmutattam nekik, és ezzel együtt a tanári karnak is. Nem is nézem, hogy hova, csak valahova levágódok, és inkább a gyümölcslevesre koncentrálok.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Ash Everett
INAKTÍV


Enimöl
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 156
Írta: 2017. április 18. 18:51 | Link

Franci

Ash számára nem volt szokatlan az iskola. A szünet során már már egészen hiányzott is neki, hogy legyen valami, ami lefoglalja a szürkeállományát. Az, hogy megbukott, egyszerűen képtelenségnek tűnt a szemében, mikor annyit készült a vizsgákra... Leginkább a folyamatos stresszre lehetett fogni a dolgot, mikor vizsgázott, mindig rátört a félsz.
Azóta már továbblépett ezen, most is éppen lelkesen tömte magába a gyümölcslevest az arcocskájába. A meggyektől már lassan olyan formátumot öltött, mint egy hörcsög három tál sárgarépa után. Ekkor tipegett be a szőke a gyönyörű görög istennőhöz hasonló lábain. A srác egyből látta, hogy valami nem okés, így hát fel is pattant és átpakolta magát a látványosan feldúlt leányzó mellé.
- Na mesélj, minden oké? - közben hevesen integetve jelezte egy háztársának, hogy húzzon onnan és hagyja őket beszélgetni. A tányérját is sikeresen mentette át, talán megmarad.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. április 18. 18:52 | Link

Ash

Ha a nézéssel ölni lehetne, életem valószínűleges szerelme már bizony nem csak, hogy halott lenne, de olyan lenne, mint egy kis porszem, mert még háromszor ölném meg, pedig nem akart ám nekem rosszat, csak nem a jó napomon talált meg.
- Nem akarok beszélni róla.
Jaaaj, nem olyan nincs egy nőnél, hogy nem akar beszélni róla. Ezt még én is tudom, csak előbb egy percet kérek, mert különben leüvöltöm szép szőke hercegemet a székéről, pedig ő aztán nem tehet semmiről.
- Leégettem magamról a felsőmet bájitaltanon.
Jó ez egy kicsit dráma királynősen hangzott, főleg a nagy sóhajtással, és főleg azzal, hogy még mindig rajtam van a felsőm, épp csak nem az egész, de azért nem történt katasztrófa.
- Felagund meg még hangosan meg is jegyezte, és olyan önelégült volt a mosolya, hogy azt hittem megverem. Azóta meg füttyögnek utánam, ráadásul reptanom lesz. A szoknyámat a nyakamba húztam, hogy ne legyen kint a hasam, de ha így megyek reptanra, ott is ki fognak csinálni. Ez nem az én hetem.
Pedig ez egy rövid hét, és a hét első fél napján vagyunk csak túl. De akkor is ki vagyok akadva.
- Ne haragudj, nem is kérdeztem meg, hogy milyen napod van.
Próbálom a hisztériát legyűrni, de nem olyan könnyű. Fogalmam sincs, hogy mi lelt, de Ash jelenléte legalább egy kicsit arra kényszerít, hogy ne bőgjem le a szemfestékemet.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Ash Everett
INAKTÍV


Enimöl
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 156
Írta: 2017. április 18. 18:53 | Link

Franci

Tény és való, hogy Ash sosem volt egy Casanova, de attól még neki is feltűnt, hogy  tényleg beszélni akar róla. Ez olyan, mint mikor azt mondják, hogy semmi. Az is azt jelenti, hogy véged van ember. Ezt már ő is tudta, hiába volt elég tapasztalatlan.
Nem sokkal később ki is bújt a szög a zsákból és leányzó elmesélte, hogyan szenvedett balesetet a ruhája. Nathaniel most először vetett komolyabb pillantásokat a meggyötört egyenruhára és azért el kellett ismernie, hogy még így is elég jól néz ki a szöszi. Sőt. Attól még nem kéne így mászkáljon az iskola falai között, mikor ennyi itt a pasi.
- Oh, sajnálom szívem. Akkor ez egy ilyen peches nap... - a száját elhúzva próbált valamiféle lelkitámaszt nyújtani a barátnőjének, noha tudta, hogy nem túl jó benne. Attól még senki nem mondhatja azt, hogy nem is próbálkozott.
Tudta ő, hogy a tanárok is mennyire szemetek tudnak lenni, ha rossz napjuk van, nem kellett már bemutatni neki. Felagundnak pedig szerintem még sosem volt jó napja, mióta tanerőnek állt.
- Reptan? Az a csávó annyira fura... Nem kéne hazamenned átöltözni, vagy valami? Nekem totál nem szimpi az ipse. Még csak negyedikes a barátnője. - Nem gyakran szokta kibeszélni a "fajtársait", de attól még ez a csávó nem esett a szimpátia-körébe.
- Jaj, semmi baj, cica, nekem az első izgalmas dolog a napomban a gyümölcsleves volt... - mesélte éppen semmiféle lelkesedést nem mutatva az órák iránt. Már volt minden, tudta a dolgokat, igazából akár aludhatott is volna, akkor sem marad le semmiről.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. április 18. 19:08 | Link

Ash

- Az.
Ezzel nem nagyon tudok tiltakozni. Elegem volt a mai napból rendesen. Szívem szerint hazamentem volna, beültem volna egy jó nagy kád forró vízbe, és csak lebegtem volna a semmibe. Eleve nem szeretem a nyomott időt, állítólag itt még havazhat is, mert magasan vagyunk. Alig várom, komolyan. Már elővettem a tavaszi és nyári ruháimat, most majd kirángathatom megint a télieket. De legalább akkor már annyi hó essen, hogy lehessen hóembert építeni.
- Nathaniel!
Szidom le egyből, vagy nem is szidás ez, inkább csak megbotránkozás. Ő pletykálkodik. Hát ez valami hihetetlen. Viszont szerencsére a másik itt ülőt elküldte, így csak ketten ülünk, ezért hát egy kicsit közelebb hajolok és pillogok rá.
- Negyedéves? Éppen csak nagykorú? De hát ő már öreg, nem? Vagyis mennyi lehet, harmincon felett biztos.
Kedvelem a kviddicset, jártam kint pár meccsen is, de annyira sosem érdekelt, hogy posztert gyűjtsek, kártyákat, vagy, hogy tudjam az életkorukat. Épp csak a játékot néztem. Tudom, bennem van a hiba.
- Ki a barátnője?
A negyedévesekből csak pár ember van meg. Kováts Marci, mert nagyon tetszik a hajszíne, Czettner Maja, mert annyira cukinak néz ki, hogy szerintem ő rendesen is egy kis cukorvirág meg Emma Weißling, mert ő meg olyan különlegesen néz ki, legalábbis számomra. De hogy rajtuk kívül is vannak negyedikesek...hát biztos. Végül is, a sulit fenn kell tartani.
- De ha van barátnője, akkor miért kezdene mással?
Életem első kapcsolatában vagyok. Igen, az elsőben és igen, egy olyan sráccal, akinek a lélegzetvételéből tudom, hogy milyen hangulata van, szóval azt is tudom, hogy nem csalna meg, ezért ilyen téren eléggé naiv vagyok.
- De legalább finom a leves.
Merítek magamnak hozzá még egy kicsit úgy, hogy inkább csak gyümölcsök legyenek, majd gyorsan be is kanalazok egy adagot.
- Ha hazamennék, már nem jönnék vissza. Egyedül meg elég uncsi lenne lógni. Köhömm.
Vigyorgok rá szélesen. Végül is, napközben van, otthon nincs senki. Apáink dolgoznak, Lili fejét innen kiszúrom, ha most esetleg hazamennénk, kinek tűnne fel?
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Ash Everett
INAKTÍV


Enimöl
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 156
Írta: 2017. április 18. 19:28 | Link

Franci

Hiába is próbálta volna feldobni a napot, jelen egyedül pillanatban arra volt alkalmas, hogy meghallgassa Franci óhaját-sóhaját, panaszát, esetleg még egy kicsit pletykáljon. De ez volt minden, amit jelen pillanatban nyújthatott, a gyümölcsleveses tálon kívül.
- Most mi van? - Soha nem volt nagy pletykás, éppen ezért nem is értette, miért kell rögtön ráförmedni. A srác éppen nem volt jelen az ebédnél és a barátnője sem a házba járt, akkor meg miért kellene olyasmin izgulnia, hogy ki mondja vissza neki a dolgot. Az Edictumnak hála így is eleget folyt róluk a szó.
- Sem, azt hiszem. Azt beszélik, még csak most lesz 17. A srác talán 26? Valami hasonló - vont nagyot a vállán, jelezve, hogy nem különösebben kérdezett utána még a dolognak, pedig aztán akár meg is tehette volna.
- Czettner Maja - ezt az információt viszont pontosan tudta. Ez már annyira nyilvánvaló volt, hogy szinte fájdalmas, de jóval azelőtt, hogy a pasi it kezdett volna tanítani. Arra a kérdésre, hogy akkor miért kezdene mással, lazán vont egyet a vállán. Az ilyen pasiknál sosem tudhatja az ember. Végül is annyira nem volt nagy kunszt az egész, de jobban szerette volna, ha nem nézegette senki Franci formás lábikóit.
Azt meg sem próbálta vitatni, hogy a leves jó. Kellemesen halványrózsaszín volt, krémes, tele gyümölcsdarabokkal, éppen annyira, hogy ne tűnjön kásának, de túl kevés se legyen. Sok háziasszony összetette volna a két kezét, ha hasonló finomságot képes főzni.
- Arra gondolsz, hogy...? - Értette a célzást, de egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Franci tényleg lógni akarna órákról. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy az apukák nem voltak a ház közelében, Lili itt ült és a ház üres.
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. április 18. 19:47 | Link

Ash

- Nincs is tizenhét?
Nem kaptam szikrát. Jó, a srác fiatalabb, mint gondoltam, de azért ez már elég durva szerintem. És az is, hogy Maja az, akit én inkább egy nyakigláb, szemüveges kamaszfiú mellett tudtam elképzelni, aki lesi minden kívánságát, mert Maja egyszerűen olyan habcsók, hogy nem lehet ignorálni.
- Lehet, hogy nekem is egy idősebb pasival kellene kezdenem.
Látványosan pillantok el a tanári asztal felé, hogy szemügyre vegyem a kínálatot. Rubya tanárnő, Riviera tanárnő, Belmonte tanárnő és Thege tanárnő békésen fogyasztották ebédjüket.
- Hát öhm, azt hiszem Belmonte tanárnő a legesélyesebb.
Az a nő gyönyörű volt, a többiek is szépek voltak, de benne volt valami plusz, valami nagyon dögös. Végül azonban csak elmosolyodtam, és visszafordultam Ash felé. Elmélkedésemből könnyen kirobbantott az a tény, hogy ő itt van velem szemben. Nem, nem lennék képes elcserélni az iskola egyik szívtiprójára se, legyen az diák, tanár vagy iskolai dolgozó.
- Te melyik tanárnőt választanád, ha tanárral bonyolódnál viszonyba?
A kérdés hirtelen fogalmazódik meg bennem, miközben két meggyszemet kergetek.
- Nem tudom, hogy a fiúk szoktak-e ilyenen agyalni, de a lányok igen. Én legalábbis igen. Meg tudok még pár emberről, akik szintén igen. A fiúk meg fiúból vannak, szóval ők is igen.
- Igen, arra.
Nyomom meg a válaszomat sejtelmes mosollyal párosítva azt, a levesem elfogyott, így már húzom is magam elé a rántott halszeleteket, a rizst és a tartárt. Imádom, hogy itt nem kell a szálkával szórakozni, mert a menők eltüntetik a halacskából.
- Nincs is jobb, mint iskola helyett romantikus filmet nézni és fagyizni.
Teszem hozzá csak úgy mellékesen, ártatlanul felpillantva rá.
Hozzászólásai ebben a témában

Nathaniel Ash Everett
INAKTÍV


Enimöl
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 156
Írta: 2017. április 27. 16:27 | Link

Franci

A kérdésére Nath csak egy apró fejrázással tudott válaszul szolgálni. A Navinés legjobb tudomása szerint még fiatalkorú volt és nem is értette az egész kapcsolat lényegét, mert bizony a friss tanerő sokminden volt, de kedves semmiképpen. Nem tett jó első benyomást az eridonosra, a maga beképzelt, mosolytalan, humortalan valójával.
- Már látom is az első randitokat. Biztosan bukna az ötletre... - igyekszik elviccelni a dolgot, de azért a gondolatra mégiscsak gombóc ül a torkában. Mi van, ha a szőke tényleg komolyan gondolja? Mindenki jobban járt azzal, hogy a kanalat szorongatva inkább ismét a meggylevesre koncentrált.
Senki nem merte volna tagadni, hogy Olive nagyon szép nő volt, de neki már egy jó ideje teljesen más volt az ideálja, amibe a csinos LLG tanárnő egyáltalán nem passzolt. Neki csak a nyakigláb szőke kellett, aki most éppen az agyát próbálta húzni. Neki pedig mindebből semmi fel sem tűnt... A pillantását pár másodpercig a tanári karon legeltette és csak azután nyitotta ismét szólásra a száját.
- Hogy én? Húúú... Talán Erdős-Prinz tanárnőt, ő olyan nagyon szép és elég kedves is - nehezére esett ilyesmiről beszélni, de tudta, ha nem ad választ, akkor a szőke úgysem lapoz addig, míg ki nem szedi belőle. Okos enged, azt mondják. Ő mindig próbált okos lenni, csak a legtöbbször nehezen ment neki, sok időt vett igénybe a művelet. Valahogy nem lepte meg a dolog, mármint hogy Franci beavatta, hogy a lányok ilyesmiken gondolkoznak, meg néha a fiúk is. Ő is értette, sok ismerőse szerette volna a tanári kar egyik-másik tagját az ágyában tudni.
- Részemről... rendben van - eléggé bizonytalanul hangzott, de nem zavartatta magát, így is komolyan gondolta. Előbb azonban szerette volna befejezni az ebédjét. Már úgysem tudtak neki újat mondani, hiszen tavaly jó gyerek volt, szinte minden órán ott volt, ha betegség nem tartotta távol. Kisfiús mosollyal pillantott a mellette ülő vélaszármazékra, majd inkább ismét az evésre koncentrált. - De semmi szerelmünk lapjai...
Hozzászólásai ebben a témában
Révay Franciska Veszna
INAKTÍV


FrinciFranci
offline
RPG hsz: 158
Összes hsz: 424
Írta: 2017. április 27. 18:01 | Link

Ash

- Én sajnos már nagykorú vagyok.
Sóhajtok egy hatalmasat, mintha tényleg olyan nagyon bántana a dolog, pedig nem. Szeretem Asht. Szerettem egy éve, szeretem most, és tudom, hogy ha hirtelen a világ a tetejére fordul és elválunk egymástól, akkor is szeretni fogom. A napokban álmodtam erről, rossz volt. Ash és én elváltunk, ő idősebb volt, a ráncok mélyebben ültek a homlokán, a szeme világosabb, mégis fakóbb volt. Éreztem, hogy amikor rápillantok szomorú vagyok, és mintha ő is szomorú lett volna, de nem mondtunk semmit a másiknak. Én visszavettem a gyerekeinket tőle, ő intett félszegen, és ahogy néztem elsétálni, azon gondolkoztam, hogy szeretem őt. Sírva keltem fel, pedig nem szoktam ilyet tenni. Ez már nem szerelem, érzem, hogy több annál. Nem meséltem el neki, pedig hajnalban az ő arcát pillantottam meg először. Egy hosszú másodpercig még nézem a szépséges tanerőt, talán, hogy ne ütközzön ki rajtam a felidézett álom, majd visszafordulva már újra hamisan vigyorgok.
- Szóval a szőkékre buksz.
Tudom, hogy nem esik jól neki, hogy ilyenekről faggatom, mellettem eleve nincs könnyű élete, és bármennyire igyekszem megkönnyíteni, néha annyira belebonyolódok, hogy csak az jár a fejemben, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha önmagam maradok. Szegény Ash, de remélem, nem ezzel ijesztem majd őt el.
- Képzeld el, nem fogod elhinni.
A hangom egyszerre lesz erősebb, de szerencsére még így is elnyomja az általános alapzaj, nem fordul hát mindenki felénk, mondván, nem normális a csaj.
- A múltkor mondom magamnak, hogy nézek egy jó kis romcsi filmet. Benyomom a Szerelmünk lapjait, és nem tetszik. Mármint tényleg, rendesen nem tetszett. Azt hittem beteg vagyok, vagy ilyesmi.
Tényleg elég kemény perceg voltak, ahogy ott ültem, és vártam a "whaaa" érzést, ami nem jött el. Így hát a P.S. I Love You jött, féltem, hogy ott sem lesz meg, de ahogy megszólalt a zene, meg is volt a hangulat.
- De amúgy nem muszáj filmeznünk.
Eleve nem is akartam, csak húztam az agyát, de szegényem meg komolyan vette. Nem véletlenül említettem meg, hogy se apukák, se testvérek se senkik, csak mi.
- Amúgy, ha most van egy közös testvérünk, akkor technikailag mi is testvérekké váltunk?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet