36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. március 4. 15:48 | Link

Nóri

Átlagos pénteki nap volt. Már ha a vizsgaidőszakban egyetlen napot is átlagosnak lehet nevezni. Szerencsére erre a napra csak egyetlen írásbeli vizsgája volt, de így is nagyon ideges volt miatta. Nem akart úgy járni, mint az előző évben, hogy a lustasága miatt ne léphessen évfolyamot, így idén sokat tanult rájuk. Ám ez bevonzotta azt is, hogy jóval idegesebb volt, mint az előző években. Nem igazán lehetett hozzá szólni, ha valaki mégis megpróbálkozott vele, arra egy öt perces fejmosás várt, hogy miért is zargatja őt a butaságaival, mikor sokkal fontosabb dolga van, és keressen másik személyt akit idegesíthet.
Utolsó órában halál félelemmel, de bement a terembe. Szerencsésen túlélte a vizsgát, így mosolyogva távozott a teremből. Összességében úgy érezte, jól oldotta meg a feladatokat és elégedett volt magával. Ezért is döntött úgy, hogy sétál egyet a ragyogó napsütésben. Kicsit talán tovább napfürdőzött és gondolkodott a kelleténél, így mire észbe kapott már régen vacsora idő volt. Roham léptekben igyekezett a kastélyba, immáron teljesen lenyugodva, hogy nehogy lekésse a vacsora időt, hiszen ebéd helyett tanult.
Szerencsére időben volt még, rengeteg diák evett még. Gyorsan körbenézett az Eridon asztalának felé eső végben, hátha felfedez a tömegben ismerős arcokat. Igazán szerencsés napja volt, így meglátta Nórit, akivel nem olyan rég igen kellemesen elcsevegett.
Odasétált a lány mellé és kérdés nélkül helyet foglalt mellette.
- Szia! Remélem nem baj, hogy leültem.
Hozzászólásai ebben a témában
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2017. március 4. 16:49 | Link

Rebi

Hosszú napom volt, mármint tanulás szempontjából. Már csak két vizsgám maradt, de még nem volt merszem egyikre se feljelentkezni. A többiek elmondásából nehéznek tűnnek, úgyhogy még pár napot tanulok, hogy minél jobban menjenek. Végre az idő is szép lett, így egy kicsit kimentem levegőzni, napozgattam és sétálgattam. Jólesett már kicsit kint lenni nem öt réteg ruhában, hanem csak egy laza kabátban és pulcsiban. Jó végre látni a napot, már nagyon hiányzott. Sokkal jobban szeretem a tavaszt, mint a telet, akkor hideg van és a nap sem süt annyit. Mostanra a kedvem is jobb, az élet is szebbnek tűnik. Gyorsan le is szaladtam vacsorázni, úgyhogy jóízűen falatoztam a hatalmas asztalnál. Épp kicsit elbambultam, amikor leült valaki mellém és megszólított. Rebi volt, akivel jót beszéltünk a múltkor.
- Ó, szia, bocsi, hogy nem vettelek észre hamarabb, ülj le nyugodtan. - Mondom neki vidáman, és odébb húzódok, hogy elférjen.
- Mi újság, hogy vagy? - Érdeklődök, közben a krumplit felszúrom a villámra. Örülök, hogy idejött, máris jobb lett a napom.
Hozzászólásai ebben a témában

Legaktívabb eridonos '17 ősz
Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. március 5. 18:44 | Link

Nóri

Eltelt egy kis idő, mire a másik észre vette, hogy leült. Addigi is a vörös szedett magának egy jó nagy adag ételt, mellel igyekezett a kimaradt ebédet is pótolni. Addig is míg arra várt, hogy Nóri végre észrevegye, hozzá látott az első fogás elfogyasztásának. Szerencsére nem sokára háztársa is kikerült a révületből és érzékelte jelenlétét.
- Semmi baj, előfordul néha, és mint látod már megtettem – nevette fel. Nóri valahol tényleg máshol járhatott. Lehet hogy a vizsgákon agyalt, de az is lehet hogy egy fiú vette el az eszét, de igazából bármi elképzelhető volt.
- Hogy hogy vagyok? - kérdezte sóhajtava – Hát mit ne mondja, nem a legjobban. A vizsgák teljesen kikészítenek, mint mindenki mást. De legalább végre látszik, hogy jön a tavasz és ez jó hír. Mert bár én a telet is szeretem, de azért a tavasz az igazi kedvencem. Vagyis minden évszaknál elmondom ezt, de mindegy... És feléd mi újság van? - Rengeteget beszélt és gyorsan. Rossz szokása ez, mely néha felbukkan, de általában nem ennyire beszédes. Szülei, nagyszülei és úgy általában minden rokona rászólt már, hogy ne hadarjon annyira, de mivel ezt a szokást valahol nyolc-kilenc éves kora környékén vette át, így már szinte lehetetlen leszoktatni róla.
Addig is amíg a válaszra várt tovább evett. Egy igazán ízletes sült csirkemellet vágott apró darabokra és így fogyasztotta el ez adag rizs társaságában.
Hozzászólásai ebben a témában
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2017. március 7. 22:45 | Link

Rebi

Rebi hadarni kezd, így nagyon kell figyelnem, hogy mindent értsek. A vizsgáknál egyetértve bólintok, közben szemelgetem a steak krumplimat és a sajtos-gombás csirkemellet vágom apró darabokra.
- Én is szenvedek a vizsgáktól, de szerencsére jól haladok velük. Mostanában pedig sokszor sétálok kint a jó idő miatt, nagyon jó, hogy végre elmúlt a tél. Tudsz valami olyan termet vagy szobát a suliban, ahol még nem voltam és érdekesebb, mit a többi hely? Eddig a Lélekszobában voltam, annyira tetszett, tuti megyek majd oda tanulni. - Válaszolom neki, közben eltűnődöm, vajon hány hely van még a kastélyban és környékén, amit nem fedeztem fel. Ma kissé fáradt vagyok, megint sokat tanultam, és az Elfeledett Varázslatok Tana vizsgára gyűjtöttem anyagokat. Hát, nem sok sikerrel, mivel eltűnt egy jó része az anyagoknak, de talán legközelebb többet találok.
- Mi a hobbid? Én sokat szoktam olvasni, de tényleg mindenfélét, varázs és mugli könyveket is. Már beleolvastam anya könyveibe is, de a Legendás állatok és megfigyelésük tetszett eddig a legjobban. Neked van kedvenc könyved? -Közben töltök egy pohár limonádét magamnak az előttem lévő pohárba, és belekortyolok. Hmm, itt minden isteni finom. Igen jól főznek itt, az egyszer biztos, éhezni nem fogok. Mondjuk szeretek enni, így ez duplán jó. Lassan befejezem a vacsorát, és hátradőlve szusszanok egyet, nem kis adagot szedtem, de el is fogyott minden a tányérról. Közben Rebit hallgatom figyelmesen.
Hozzászólásai ebben a témában

Legaktívabb eridonos '17 ősz
Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. március 12. 17:28 | Link

Nóri

- Igen, szerencsére lassan már én is letudom őket. Ma volt még egy vizsgám, így nem is ebédeltem, ezért aztán roppant éhes vagyok, mit ne mondjak. - Ez utóbbi információt csak úgy mellékesen teszi hozzá, mert igazából egyáltalán nem lenne fontos, de azért Ő csak hozzá teszi, mert megteheti.
- Egyébként én is pont kintről jöttem, csak annyira elgondolkoztam, hogy azt hittem lekésem a vacsorát. Egyébként rengeteg ilyen terem van, és rengeteg ahol még én sem jártam. De ha majd gondolod, szívesen körbevezetlek egyszer – ajánlja fel fejét oldalra billentve. Mostanában rászokott arra, hogy teljesen véletlenszerű mondatoknál oldalra dönti a fejét, és így néz a beszélgetőpartnerére. Maga sem tudta, hogy kitől tanulta vagy honnan vette, de önkéntelenül csinálta, az egyszer biztos. Mindezek után azért folytatta a már felaprózott csirke és a hozzá társuló elfogyasztását.
- Hogy mi a hobbim? Rengeteg mindent fel tudnék sorolni, amit a hobbimként említenék. Többek között a zenélés, zenehallgatás, olvasás, kviddics, írás és éneklés. Ezek közól mondjuk csak keveset végzek úgymond közönség előtt, tehát mondjuk a gitározáson kívül másról csak azok tudnak, akiknek elmondom. Meg hát persze a szobatársaim, mert előttük semmi nem marad titok. Egyébként általában mugli könyveket olvasok, innen kerültek ki a kedvenceim is. - A végére megajándékozza a másik lányt egy nevetéssel és tovább folytatja az étkezést, arra várva, hogy társa felhozzon egy újabb témát vagy reagáljon előző hozzászólására. Vagy legalábbis feldolgozza a rengeteg szöveget, amit az előbb elhadart a vörös.
Hozzászólásai ebben a témában
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2017. március 29. 17:54 | Link

Rebi

- Milyen vizsgád volt? Nem csodálom, hogy éhes vagy, én se bírok enni, csak vizsga után - fűzöm hozzá, közben tovább falatozgatok. Nem semmi ez a vizsgaidőszak, összevissza eszek én is. Hol kimarad a reggeli, hol a vacsora, már nem sok nassolnivalóm maradt, de majd veszek a faluban.
- Hú, az jó lenne, ha körbevezetnél, biztos találnánk magunknak egy jó kis zugot, ahol jókat tudnánk beszélgetni. Nem is hittem volna, hogy ez a kastély ilyen hatalmas. De majd együtt felfedezzük! - Közben megtörlöm a számat és iszok egy kis limonádét. Ezután a maradék pár krumplit és húsdarabot tüntetem el a tányérról.
- Hű, te aztán sokoldalú vagy! Én olvasok, zongorázok leginkább. A zongorát már kiskorom óta nyüstölöm, az elején nem ment valami jól, de mára már egész ügyes lettem, egy-két darab fejből is megy. A kviddics nem a kedvencem, inkább apa nézi, mondjuk repülni jobban szeretek. Régen én is írtam, főleg verseket, de jobban szeretek olvasni, mint alkotni. Viszont a helyesírási hibákat messziről kiszúrom. Szóval ha lektorra lenne szükséged, csak szólj! - Ránevetek én is, olyan könnyű vele lenni. Mintha mindig is ismertem volna, de ez tetszik. Megiszom a limonádémat, majd szusszanva hátradőlök. Közben újabb témán töröm a fejem, szerencsére nem kell sokat gondolkodnom.
- És ki a kedvenc mugli íród? Én Agatha Christie könyveit imádom, mindig zseniálisak a történetei. Sose találnád ki a gyilkost, de a végén mindig meglesz a bűnös. De még van pár kedvencem, mondjuk most egy se jut eszembe hirtelen. - Előredőlök, és bal kezemmel megtámasztom az állam. De más most nem ugrik be, biztos a sok könyvtárazás miatt. Közben figyelmesen hallgatom Rebit, olyan jó végre kötetlenül beszélgetni mindenféléről.
Utoljára módosította:Varga Nóra, 2017. március 29. 17:55
Hozzászólásai ebben a témában

Legaktívabb eridonos '17 ősz
Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz
Vitéz Rebeka
INAKTÍV


Lakóbalfal
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 1056
Írta: 2017. május 1. 14:39 | Link

Nóri
mééég múlt évben a vizsgaidőszak vége felé

- Áh igazából semmi fontos, ami olyan volt, azon már szerencsére régen túl vagyok. De még egy ilyen egyszerű vizsgára is képes vagyok olyannyira rástresszelni, hogy még enni sem tudok. - Két falat között válaszolt a másik lánynak, aki időközben szintén jó ízűen falatozott. Töltött magának egy pohár gyümölcslevet, és azt iszogatta a vacsorája mellé.
- Nos ismerek egy párat, ami biztos tetszene neked. Például ott van a titkos könyvtár, nem tudom jártál-e ott. Ha igen, ha nem, akkor is el kell oda mennünk egyszer. - Szemében izgalom csillant, ahogy az eldugott helyről beszélt. Felrémlett benne egy régi találkozás emléke egy fiúval, akit azóta sem látott. Bár ha nincs az a találkozó, valószínűleg soha nem jut el a titkos helyszínre. Egy pár percre talán kissé el is bambult, ahogyan visszaidézte két vagy három évvel azelőttről a találkát.
- Azért annyira nem vagyok sokoldalú. Egyszer akár összeülhetnénk zenélni, és alkothatnánk valamit, ha van kedved hozzá. Na mit szólsz? Csak úgy mellékesen hozzátenném, hogy nemleges választ nem fogadok el – olyan macsós módon kacsintott egyet, majd elképzelte, hogy mennyire röhejesen nézhetett ki eközben, és ezért muszáj volt elnevetnie magát.
- Bocsi, ezt muszáj volt. Komolyabbra fordítva a szót, szívesen elolvasnám néhány versed, ha megengeded. Azt viszont előre közölném, hogy nagyon kritikus vagyok és a véleményemet nem sűrűn tartom magamban. Egyébként nem tervezem komolyra fordítani a firkálmányaimat, a fiókban lapulásért meg nem éri meg átnézetni, és ezzel fölösleges munkát adni neked a tanulás mellett. - Miközben beszélt is folytatta az evést. Természetesen nem beszél és evett egyszerre, hanem két szó vagy éppen mondat között nyelte a csirkéjét.
- Kegyetlenség tőlem olyat kérdezni, hogy ki a kedvencem. Nincs egy kedvencem, hanem legalább vagy száz van különféle műfajokban.
Utoljára módosította:Vitéz Rebeka , 2017. május 1. 14:49
Hozzászólásai ebben a témában
Varga Nóra
INAKTÍV


Főnixprefi
offline
RPG hsz: 137
Összes hsz: 714
Írta: 2017. május 19. 22:57 | Link

Rebi Love

- Hát igen, stresszes dolog a vizsgaidőszak, én is izgultam a vizsgáimon, de elég jók lettek szerencsére. - Rámosolygok, közben én is töltök magamnak gyümölcslevet. Kicsit megszomjaztam, és miközben Rebi beszél, iszok pár kortyot.
- Úúú, a könyvtárakat nagyon szeretem, otthon is rengeteget olvastam, itt is kezdem kifosztani a könyvállományt. Bár nemrég kerültem ide, de a könyvtáros többet lát, mint a szobatársaim! - elnevetem magam, mikor a többiek arcára gondolok, amikor reggel elmentem könyvtárba, és vacsira értem haza. Az volt az egyik legnyugisabb napom, azóta se volt több olyan.
- A zenélésben benne vagyok, csak hol, meg mikor? Olyan termet még nem találtam, ahol lenne zongora, te tudsz ilyen helyet esetleg? Mert akkor impróznánk egyet, vagy csak simán zenélgetnénk egy jót. A verseim meg... hát leginkább a fiókom legalján találhatóak. Nekem nem jönnek be, szerintem nagyon bénák, maradok inkább a zenélésnél. - A zenélésen elgondolkodom, mással még nem nagyon zenéltem. Bár szerintem Rebivel könnyű lesz egymásra hangolódni, de csak nem rontom el. A verseim pedig... Hát hagyjuk, ha rossz volt a kedvem, akkor írogattam párat, de se a rímekre, se a szótagszámra nem figyeltem. Egyelőre nem mutatnám meg, mert még nem ismerem elég ideje hozzá. Annyira bénák, hogy ezt csak a legjobbak kaphatják meg. Olyanokat is leírtam, amikről senki nem tud. Közben megittam az innivalómat, így újra töltök, majd belekortyolok.
- Nekem is sok van, én se tudnék egyet kiemelni. De inkább a regényeket szeretem, abból meg mindegy, hogy ki írta, csak legyen jó. Te hogy állsz ezzel?

Utoljára módosította:Varga Nóra, 2017. május 20. 23:45
Hozzászólásai ebben a témában

Legaktívabb eridonos '17 ősz
Kedvenc prefektus Fannival '17 ősz

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet