37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Első emelet
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. június 29. 21:03 | Link
Vandál Szandál


A Rellon asztalánál most nagyon nem biztonságos számára. Sikerült két embernek egymás mellé ülnie, akiket egészen más hazugsággal rázott le, a szálak pedig előbb-utóbb összeérnek. Viszonylag kicsi közösség, túl sok pletykás központtal és fatális véletlennel. Neki pedig annál több sütnivalója van, mintsem ott várja a sorsát. Persze, nem mintha annyira érdekelné, inkább a nyilvánosság és a közönség zavarja. Sőt, kifejezetten szeret szópárbajba kerülni, de most egyszerűen muszáj meghúznia magát. Ez nagyon kevéssé összeférhető a feltűnési viszketegségével, úgyhogy neki sem egyszerű ez az időszak.
Bár nem egy kifejezett bátor hős típus, most mégis kénytelen menekülőre fogni és ehhez nem fűlik a foga. A rellonos diákok háta mögött, egészen lehajolva slisszol el a kérdéses párostól. Aztán egészen a Levita asztalánál köt ki. Akármennyire is fáj neki ez legbelül, az elsősök közé ül be, próbálja összehúzni magas, nyurga testét. Egy szőke lányka mellé könyököl, és ahogy hallja a közeledő lépteket, már fel is sóhajt elégedetten.
 - Merlinre, de rég láttalak, drágám! - nevetgél, mintha egyáltalán ismernék egymást Vandával, ám erről szó sincs, csupán kevésbé feltűnőnek kell lennie, mintha sunyin ücsörögne és lapítana. Még el is kapja a lány vállát, puszi-puszi a két orcára, jó magyar szokás szerint.
Azzal az eggyel nem számolt, hogy ez nem a Rellon asztala, ahol tulajdonképpen a legtöbb ember tojik magasról a másik agybajára. A kis elsősök tekintetei rá szegeződnek, néhány evőeszköz is megáll a levegőben. Így még feltűnőbb, érzi, hogy a tekintetek őt keresik. Annyira szívesen felállna az asztalra, az arcukba rúgna egy egész sültcsirkét, sztoikus nyugalommal. Minden vágya, hogy így intézhesse el a helyzetet.
Nagyot nyel, erőszakosan szuggerálja, kényszeríti magát. Vandára vigyorog, cinkosan kacsint rá, majd lebukik és már el is tűnt az abrosz alatt.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. június 29. 21:18 | Link



Végre egy kis kaja. Az őszintét megvallva már borzasztóan éhes voltam, de mivel lány is vagyok, meg szorult belém egy kis tisztelet és türelem is, ezért csak lassan vettem a tányéromra az ételt, és falatozni kezdtem. Szépen csendben tettem vettem a dolgokat, néha felpillantottam és ránéztem a többiekre, de mikor már egynél több ember tekintete is az enyémre szegődött, ismét visszafordultam a tányérom felé. Mikor végeztem, jött a desszert. Nagyot sóhajtottam, mikor láttam a kínálatot, és úgy döntöttem még várok vele kicsit, ezért hátradőltem a székemen. Alig tudtam egy kicsit kipihenni az evés okozta fáradalmakat, mire egyik pillanatról a másikra mellettem termett egy fiú. Kicsit idősebbnek tűnt mint én, vagy csak nagyobbra nőtt, bár nálam mindenki nagyobbra nő. Nagy üdvözléssel köszöntött, és puszilgatott, melynek hatására még a vér is megfagyott bennem. Tágra nyílt tekintettel bámultam rá, annyira meglepett, annak ellenére is, hogy arcát és nevét ismerem, de ezen kívül semmi mást nem tudtam volna elmondani róla.
- Uramisten, öö.. rég láttalak én is téged!- mondtam kissé bizonytalanul. A velem szemben ülők úgy néztek rám, mintha csak valami jó műsort adnánk elő mi ketten, ami nem volt meglepő, hiszen kb. 1 perc alatt folyt le minden, és még én se tudtam teljesen feldolgozni. Igyekeztem tartani magamat, és a szerepemet is, így háztársaim lassan visszatértek az evéshez, minden rendben találtak, hiszen mi csak régi ismerősök vagyunk. Azt hiszem. Tekintetem visszatért a mellettem ülőre, aki addigra eltűnt onnan. Te jó ég, mi folyik itt? Már eszembe jutott, hogy megkérdezem a többieket, hogy csak én láttam ezt, mert kezdtem azt gondolni, hogy megőrültem. Ekkor tűnt fel az asztal alatt üldögélő Ákos. Egy halovány mosolyt vetettem az asztal többi tagjára, majd szépen lassan, mintha ez olyan természetes lenne, lecsúsztam az asztal alá, arra a kis kicsi és elég szűk helyre, a fiú elé, majd megszólaltam.
- Hát Te meg mi a fenét művelsz?- kérdeztem rá, hiszen semmilyen logikus magyarázatot nem találtam arra, hogy miért ülök egy Rellonossal, mindenki szeme láttára az asztal alatt. Lehet, hogy neki ez a hobbija, de akkor azt hiszem jobb lett volna, ha erről előbb figyelmeztet. Ez biztosan valami rossz vicc, ám pár másodperc alatt minden megváltozott bennem. Egy pillanatra még izgalmasnak, és mókásnak is éreztem ezt, ezután vettem csak észre, pár diák fejét, ahogy ők is lebuktak hozzánk, majd visszaültek normálisan, mint ahogyan azt általában szoktuk. Nem hiszem el, mibe keveredtem megint?
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:16
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. június 30. 20:58 | Link
Vandál Szandál


Látja a zavart, mind a szőkeségen, mind a körülöttük lévőkön és meglehetősen szórakoztatja. Ő, a maga szégyentelenségében tulajdonképpen bármire képes, és félvállról veszi, de imádja az emberekben a felesleges gátlásokat, hogy mennyire visszafogja őket. Szívesen csodálná még tovább a zavarodott arcokat, fátyolos tekinteteket, hallgatná az elmék kattogását, ahogy próbálják kitalálni, mi történik. De ahogy közeledik a vész, egyre inkább megfeszülnek az izmai. Nem, egyáltalán nem az idegességtől, sokkal inkább a vágytól, hogy elintézze, itt és most.
Túl nyilvános, és nem fogsz finomkodni. Ha most belemész, felhívod magadra a figyelmet és abból semmi jó nem fog származni. - kalandoznak el gondolatai, figyelmeztetően kántálják ezeket a sorokat. Ő pedig szinte már nyöszörögve sóhajt egyet, sóvárgó pillantást vet a rellonosok felé, és egy könnyed mozdulattal már le is bukik az asztal alá. Vannak helyzetek, ahol egyáltalán nem előnyös, hogy még korához képest is igen magasra, nyurgára nőtt. Mondjuk amikor egy asztal alá kell behajtogatnia hosszú tagjait, de megoldja ezt is. Ha nem buktatná le egyből, még egy cigarettára is rágyújtana, szívesen füstölné ki a büdös lábakat a környékéről. Iszonyatosan nehéz megszoknia, hogy szociális - vagy bármely más - elvárásokhoz kell alkalmazkodnia, és nem azt teheti, amit akar. Sosem volt ez még így.
De aztán még társasága is akad, Vanda szőke buksija bukkan fel az asztal alatt. Ákos tekintete megragad a finom, hullámos tincseken, ábrándosan szusszant egyet. Pontosan ennyi idő az, ameddig a hölgy szépsége megbabonázza, addig van ideje feltennie a kérdését. Azután viszont egy határozott mozdulattal teszi a kezét a szájára és fogja be, tekintetével követi az asztalok között elhaladó, sürgős lépteket.
 - Éppen statisztikát gyártok, a kastélyban viselt cipőmárkákról - válaszolja halálos komolysággal, de azért halkan, elengedve a lányka finom ajkait. Aztán kézen fogja őt, törpejárásban indul el az ellenkező irányban és húzza őt is. Közben azért figyel az emberekre, hogy ne nagyon érjen hozzá senkihez, kisebb-nagyobb sikerrel. Egészen addig nagyjából észrevétlenül halad, amíg hátra nem néz Vandára, és mire visszafordul, meg is fejeli az egyik keresztgerendát. Az asztalon tányérok, poharak koccannak össze, ő pedig megszédül és lendületből csüccsen hátra, a fenekére.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. június 30. 21:16 | Link



Az asztal alatt üldögélve egy fiúval egyre inkább kezdtem furcsán érezni magamat. Nem kellemetlenül, csak furcsán. Vicces helyzet volt, reménykedtem, hogy hamarosan nem csatlakozik hozzánk egy tanár is, és rángat ki mindkettőnket és küldenek büntetőmunkára. Nem mintha lusta lennék, vagy félnék a leszidástól, csak az azt hiszem elszúrná ezt a kis kalandot.
Tekintetem találkozott Ákoséval, és valahogy már csak azzal ahogyan rám nézett meggyőzött arról, hogy az, hogy itt vagyunk teljesen normális és semmi okom aggódni. Pislogtam párat, hogy kissé magamhoz térjek.
- Áh, így már mindent értek, szóval akkor a többi asztal alá is be fogunk ugyanígy mászni?- suttogtam, mivel a fiú amint leültem már el is csitított - Mert az egy idő után baromi kényelmetlen lesz - tudtam, hogy a fiú csak ugrat, de tetszett, így hát gondoltam én is belemegyek a játékba. Meglepően tapasztaltam, hogy a többiek számára csak egy kis ideig voltunk érdekesek, azóta egy kíváncsiskodó arcot sem láttam ránk tekintve, mindenki folytatta a dolgát mintha mi se történt volna.
- Mi lesz ha azt hiszik, idelent..rosszalkodunk?- mondtam, a mondat névén már szinte kitörve a nevetésből, mivel ebbe még belegondolni is vicces volt, hogy a Levita többi diákja most odafent suttognak, és azon fogadnak ki mer lenézni előbb. Felsóhajtottam, majd mire észbe kaptam Ákos már meg is ragadta a kezemet, és elindult velem előre. Próbáltam összeszedni magamat, végig a lábam elé néztem, csak egyszer pillantottam fel, akkor pont találkozott ismét a tekintetünk a fiúval, de abban a pillanatban Ákos egy hatalmasat ütközött az egyik asztal gerendájába. Arcomon látszott, hogy megijedtem, mivel a fiú szinte már az ölemben landolt, akkorát esett, én pedig azonnal a fejéhez kaptam, reflexből.
- Jézusom, egyben vagy?- érdeklődtem aggódva, közben próbáltam a fején bármilyen komolyabb sérülés jelét keresni, de szerencsére nem találtam. Ekkor ismét feltűnt egy-két fej az asztal alatt, forgatták tekintetüket, kérdezősködtek de egy apró kézmozdulattal elhajtottam őket, így csak simán ettek tovább. Hihetetlen, hogy a többi diák a másik asztaloknál még nem tömörült körénk, és hajolgattak be hozzánk, hogy mi ez a felfordulás a Levitánál. De nem is bántam, jelenleg a fiú épségéért aggódtam. Ha elájul itt nekem, még is mihez fogok kezdeni?
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:15
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 2. 21:41 | Link
Vandál Szandál


 - Igen, be fogunk - válaszolja könnyedén, miközben próbál a diákok között feltűnés nélkül, óvatosan haladni. - De gondolj bele, az Edictum hogy fog kapkodni az ötletért, még az is lehet, hogy meggazdagszom belőle.
Természetesen tisztában van vele, hogy ez esélytelen, de legalább elüti az időt suttogással. Na meg persze, a beszéd az egyik kedvenc időtöltése, főleg, ha ilyen hülyeségekről van szó, vagy valaki meggyőzéséről.
A lány kérdésére pedig vigyor ül ki az ajkaira, és remekül szórakoztatja az elsős kislány bátorsága. Imádja az olyan báránykákat, akiknek halvány lila gőzük sincs, hogy éppen a farkas karmai között vannak, és nyugodtan bégetnek. Elégedett szusszanást hallat, mielőtt még válaszolna:
 - Amiatt aggódsz, hogy féltékenyek lesznek rád a lányok? - Ezen a ponton egy aprócska hatásszünetet tart. - Jól teszed.
Na jó, ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már biztosan tudja Vanda is, hogy egy kis egóért nem kell a szomszédba mennie Ákosnak. Sosem kellett és valószínűleg soha nem is fog majd. De ehhez a megjegyzéshez muszáj egyszerűen hátrapillantania, hogy hatásos legyen az elégedett tekintettel és a félmosollyal párosítva. Nos, azzal ő sem számolt, hogy ezzel felegyenesedik kissé, amúgy is hosszú tagjai, törzse, alig fértek el az asztal alatt, most pedig még annyi hely sem lenne. A feje kellemetlen találkozásba bonyolódik az asztallal. Ákos pedig a szőke szépség karjai között landol, egy aprócska pillanatra minden elsötétül és fordul vele egyet a világ, de felpillantva Vandát látja és tulajdonképpen elégedett azzal, hogy a mennybe jutott. Kell egy pillanat, amíg összeszedi a gondolatait és beszédképes.
 - Ja, amúgy... csak azért csináltam, hogy kényeztess - válaszolja halkan nevetgélve, közben pedig látja a kíváncsi arcokat. Semmi baja a fejének, csak kicsit megütötte. Ennél több gond úgysem nagyon lehet már a fejében, így nem is aggódik a mentális épsége miatt. Az ütés helyét simogatva, szédelegve tápászkodik fel, de férfiúi becsülete nem enged meg neki több pihenést vagy gyengeséget. Hiszen mások előtt minden csak egy karcolás, főleg, ha tényleg lehetett volna belőle komoly baj. Így sokkal keményebbnek, legyőzhetetlenebbnek tűnik majd mások szemében - feltéve, ha ennyire egyértelmű, hogy nem sziklából van a feje, és majd kezdenie kell vele valamit.
 - Na most... itt az ideje cselesnek lenni és feltűnés nélkül elhagyni a helyszínt - adja ki a parancsot, komolyan a szőkeség szemébe nézve, és bólintással nyomatékosítva mondanivalóját.
 - Persze, csak azért, hogy ne hiányoljanak és marasztaljanak - teszi hozzá magyarázatként, pedig tudja, hogy egyértelmű, mit csinálnak éppen.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 2. 23:16 | Link



- Ha sikerül belőle meggazdagodnod, említs meg az egyik beszédedben, mint lelkes kis segéded- büszkélkedtem, és szinte már elképzeltem, milyen jó érzés is lenne, ha többen ismernék a nevemet. Persze ez csak egy egyszerű kis fantázia volt, hamar vissza is tértem a jelenbe, időm sem volt most arra, hogy elkalandozgassak. Minden perc számított, ha egyet pislogtam, biztos lemaradtam volna valamiről. Ákos arcára is egy elragadó mosoly került, amin Én is önkéntelenül is elvigyorodtam. Meglepő hatással volt rám, mindig is kedveltem és vonzottak az ilyen emberek, akik képesek befolyásolni, lehet furcsa, de Én mindig is az voltam, ezt sosem tagadtam.
- Egyszer azt hiszem Én is megérdemlem, hogy féltékenyek legyenek rám- Mondtam, arcomat kissé feljebb emelve, ezzel is érzékeltettem hatalmamat, és magabiztosságomat, hogy van is mire féltékenykednie mindenkinek. Ezután kissé elnevettem magamat, a fiú egója nem volt mindennapi, de még is kacagásra késztetett.
Ákos hatalmas ütközése után még mindig csengett a fülem az asztalon lévő tányérok és poharak koccanása miatt, hát még mi lehetett a fiú fejében. Mikor végre szóra bírta magát, megkönnyebülten felsóhajtottam, majd újra mosoly jelent meg az arcomon. Hihetetlen ez a fiú, én biztosan egy ekkora fejre ütés után még vagy 10 percig azt se tudnám, hogy hol vagyok és mi történt, Ő viszont azonnal felpattant, és úgy tett mintha mi se történt volna.
- Akkor azt hiszem már is megérte, hogy lemásztam hozzád- kacsintottam a fiúra, és magamon is egészen elképedtem, milyen reakciókat vagyok képes előhozni magamból. Hol van az a jól megszokott, alig tudok pár szót kinyögni Dália? Most először úgy éreztem, nem is hiányzik annyira. Úgy néz ki igaz az elmélet, hogy az új környezet, és az új emberek közelsége hatással van a jellemre is. Főleg az Én koromban.
Ismét útnak indultunk, de Én a fiú nyakához kaptam, próbáltam valahogy megállítani.
- Biztos minden rendben? - mondtam, tekintetemben és hangsúlyomban érezhető volt a komoly aggódás is - Nehogy elájulj itt nekem! Néha fel kell hagyni a poénkodással is, pár percig.
- És hogyan akarsz innen feltűnés nélkül távozni? Szerintem épp eléggé keltettünk már feltűnést- Állapítottam meg nagyon ügyesen, és szemfülesen a már amúgy is nyilvánvalót, de ennek ellenére kíváncsi voltam Ákos ötletére, még is hogyan akar innen szabadulni. Nem kételkedem benne, biztosra tudom, hogy meg tudja oldani a legbonyolultabb helyzeteket is.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:13
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 3. 21:36 | Link


 - Mindenképpen kapsz belőle részesedést - ígéri meg teljes magabiztossággal, főleg azért, mert tudja, hogy ez az egész nem komoly. Nem mintha olyan irigy személy lenne, de szereti, ha minden róla szól és semmi másról. Általában sikerül is így alakítania a dolgokat maga körül, amikor pedig nem... nos, akkor kezdődnek az igazi gondok. Akkor bizony meg tudja mutatni a foga fehérjét, és talán már nem is az a kedves, kissé egoista tinédzser, aki csak éppen pubertáskorszakát éli. Akkor valami sokkal mélyebb sötétségbe gázol bele az ember, és már az első lépésnél visszafordulna, noha tudja, hogy azt nem lehet.
 - Tetszik a mentalitásod - nevetgél halkan a lányon. Nagyon nem nézte volna ki belőle ezt, de úgy néz ki, kihúzta a sok-sok kis szende levitás kislány közül a gyöngyszemet. A báránykát, aki egyszerűen vágyik arra, hogy figyeljen rá, hogy különlegesnek érezhesse magát, és ennek fényében úgy ugrál, ahogy Ákos fütyül. Akkora elégedettséggel tölti el ez az érzés, hogy ennek megkoronázására még meg is fejeli az asztalt, fel is hívja a figyelmet magukra. Mert természetesen semmi nem mehet zökkenőmentesen, nem tudja, hogy kell menekülni, tulajdonképpen sosem futamodott meg nyuszi módjára. Sokkal szívesebben vicsorgott úgy, hogy a góliátok is a nadrágjukba csináltak. Most viszont ki kell próbálna valami újat, és tetszik neki a kihívás. Az akció, az izgalom, az adrenalin. Ezért él, más célja talán nincs is, csak annyi, hogy átélje ezeket.
 - Persze, hogy megérte, különben keresnem kéne egy párnát - mondja ki az utolsó szót, némi undorral a hangjában. Csak azért, hogy éreztesse, ez a bánásmód mennyivel kellemesebb és királyibb, ez való neki. Valóban el tudná viselni, de meg fogják találni, úgy két percen belül, neki pedig kell valami terv, amit előhúzhat a farzsebéből. Méghozzá gyorsan.
 - Kutya bajom - legyint egyet a lánynak egy lezser mozdulattal. Szédeleg, tompán fáj a feje közben, de ha nem figyel oda és nem koncentrál rá, az számára olyan, mintha nem is létezne a probléma. Sőt, még úgy érzi, a vacsorája is szeretne visszaköszönni régi ismerőseinek. És akkor megszületik fejében a csodás gondolat, miközben gondolkozik, szinte fel sem tűnik neki, hogy a szőkeség kérdezett. Majdnem felkapja a fejét az ötletre, de az előzőből tanulva még az elején visszafogja a mozdulatot.
 - De csinálhatnánk úgy, mintha lenne. Odamegyünk a javasasszonyhoz, és elpanaszoljuk a gondunkat. Akkora egy szipirtyó, tuti békén fognak minket hagyni, ő meg majd sipákolva elvisz minket a gyengélkedőre. Na? - kérdez rá a végén, bár ellenkezésre nem igazán számít, vagy készül fel.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV


Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
Írta: 2016. július 8. 18:50 | Link



Meg kell hagyni, rég nem szórakoztam ilyen jól. Furcsa miket hoz az élet, úgy néz ki nem is kell sok mindent tennem azért, hogy egy kis kalandba bonyolódjak. Ákos megszólalására kissé elpirultam, hiszen nem sokan dicsérték még eddig a mentalitásomat. Sőt, eddig mindig is én voltam az, aki mindig inkább otthon ült, minthogy kimozduljon és szórakozzon. Mondjuk ez az egész se teljesen önszántamból történt.
- Nekem is a Tiéd! - mondtam vissza, hiszen udvariasnak is kell lenni, plusz pedig tényleg tetszett. Mindig vonzottak az olyan emberek, akik jellemileg és úgy amúgy mindenhogy jó távol állnak tőlem, Ákos pedig épp eléggé megfogott mindennel amit az elmúlt percekben tett. Egy Levitás és egy Rellonos, furcsa egy párosításnak nézhetünk ki. Viccelődött állandóan, ami oldotta a kezdetben bennem lévő feszültséget. Már egy egész szép távot tettünk meg az asztal alatt, mindent hátrahagyva, lassan a végéhez értünk, és kezdtem azon agyalni, onnan vajon hova tovább? Már előre tartottam a megvető, illetve furcsálkodó tekintetekről, amik majd ránk várnak amint kibújunk innen, már kezdtem azon gondolkozni, hogy inkább becsukom majd a szemem, és úgy szaladok ki a teremből.
Ákos bókot bókról halmozott, fel is nevettem.
- Szóval azt mondod jobb vagyok mint egy párna?- kérdeztem - Akkor azt hiszem már is elértem az életcélom- mondtam, arcomról sugárzott az elégedettség, é a büszkeség.
A fiú ragaszkodott hozzá, hogy minden rendben vele, így azzal a kis koccanással már nem is kellett tovább foglalkozni. Megmarad egy vicces emléknek. Azt hiszem sose fogom elfelejteni azt a koppanó hangot amit Ákos feje produkált. A fiú ismét szóra bírta magát, amivel újból felkeltette az érdeklődésemet. Egy pillanatig elgondolkodtam szavain, majd vállat vontam.
- Lehet, hogy igazad van, ez nem rossz ötlet- ismertem be, de a terve nem egészen állt még össze a fejemben.
- És akkor most hogyan tovább?- kérdeztem várva a parancsot, hogy maradunk, vagy indulunk.
Utoljára módosította:Barabás Dália Vanda, 2016. július 26. 13:10
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi Ákos
INAKTÍV


relatíve ártalmatlan
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 205
Írta: 2016. július 11. 18:30 | Link


 - Egyértelműen jobb vagy, mint egy párna - erősíti meg a lányt, és nevetni tudna, annyira ez élete leginkább elcseszett bókja. De ez talán az előző koppanásnak volt köszönhető. Néha picit elhomályosul a látása, és tompa zúgást érez a fejében, talán kicsit szédül is, de ezt nem tartja nagy dolognak, hiszen beütötte a fejét. Sőt, történt már a fejével ennél rosszabb dolog is már, ó igen, de még mennyivel rosszabb... úgyhogy maga miatt nem aggódik. Meg amúgy sem mutatná ki a gyengeségét más előtt, soha. De remekül el tudja játszani a hattyú halálát, ha arról van szó.
 - Gyerünk - adja ki a parancsot, ahogy kilép az asztal alól. Finoman húzza maga után Vandát is, tovább vezetve a mozdulatot pedig karja alá húzza. Átkarolja a vállát, és úgy csinál, mint aki dülöngél, akit ez a kis szőkeség tart egyenesben. Természetesen nem nehézkedik rá, elég valószínű, hogy nem igazán bírná.
 - Ügyesen, csak ügyesen - suttogja a lánynak, egy pillanatra felé fordítva a fejét. Kissé gyorsabban megy, már nincs messze a javasasszony, a tanárok asztala. Már látja is az alakját, ahogy feláll, de... mintha tényleg nem látna valami jól. Egy ponton pedig már nem csak úgy hülyeségből dülöngél, a lánynak tényleg ellen kell tartania.
A következő pillanatban pedig már a térdét is gyengének érzi, legalábbis gyengébbnek, mint eddig. Egy furcsa, fekete folt is megjelenik a látóterében. Látja még a felé közeledő nőt, az ideges tekintetét. Aztán elengedi Vandát, talán egy picit el is löki magától, mielőtt még teljesen kiesne pár képkocka és végleg beállna a blackout.
Hozzászólásai ebben a témában
Kedvenceim a kviddics, a prefektusok és a felügyelők.
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastély - Nyugati szárny→Első emelet