Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Háztársai között, a Levita asztalánál ül, és szemöldökét ráérősen simogatva hallgatja az őt lelkesen instruáló fiúkat-lányokat. Azok egymás szavába vágva mesélnek a kastélyról; egyikük titokzatos termekről, másvalaki kerülendő tanárokról hint el bennfentes információkat, de hall néhány diáknevet is, amit valamiért érdemes megjegyezni. Többen félhangosan figyelmeztetik helyekről, ahová még véletlenül se menjen, és mikor épp egyikük sem beszél, egy addig csendben gubbasztó lány kihasználva a szusszanásnyi időt, szinte szavalni kezdi az iskola szabályzatát.
Hunter hol maga elé bámulva, hol a többiekre pillantva bólogat és a jó tanácsokat szorgalmasan nyelve hümment néha, de mikor a szabályzatot kívülről fújó lány elkezdi sorolni a házirend pontjait, szűkülő tekintete önkéntelenül is hozzátapad. Úgy dönt jobb, ha már most az eszébe vési ezt az arcot, hiszen ez a lány még jó lesz, ha tetemes mennyiségű házi feladatát leakarja passzolni valakinek.
Mutatóujja megáll a mozdulatban. Hunyorogva figyeli a tőle jóval fiatalabbnak tűnő diákot, majd ajkait beszívva bólint egy utolsót.
- Rendben van. Mindenkinek köszönöm a segítőkészséget, ha kérdésem lesz, tudom kikhez forduljak – áll fel és ajkait megnyerő mosolyra húzva sorban felveszi a szemkontaktust a körülötte ülőkkel. A szabályzatot szóról szóra fejben tartó lányt hagyja utoljára, és míg kiszélesedő mosolyával rákacsint, bal kezét hasára szorítva az asztal fölé görnyed, hogy egy tökös pitével a jobbjában egyenesedjen vissza. – Tudtátok, hogy a Roxfortban kétszer is megnyertem a harapós tökös piteevő-versenyt? Nem, mi?
Nevetve harap az omlós süteménybe, és a többieknek lazán intve indul el a bejárati ajtó felé. Zsong a feje az egyszerre rázúduló, temérdek információtól. Régen, a Hollóhátban hozzá volt szokva az ilyesfajta mentalitáshoz, azonban az utóbbi két évben egészen más körökben mozgott. A London utcáin összeverődött társaság egyik tagja sem jeles iskolai eredményeiről volt híres, viszont ami az életet illette, nos, tagadhatatlan, aziránt mindegyikőjük remek affinitással rendelkezett.
Kifelé menet pironkodó, kuncogó lányok hangja csapja meg a fülét, mire a fél pitével a szájában, szemöldök ráncolva fordul feléjük. Azok ketten egy lila stand közelében ácsorognak, és egymás nyakába bújva mutogatnak az asztal mögött álló fiú irányába. Nocsak.
A nagyterem hűvös kőfalához húzódik, hátát nekiveti, és süteményével időzve figyelni kezdi az izgatott tini lányokat és a fiút, akiről valószínűleg a susmus megy. Ráérősen rág, szemei olykor összébb húzódnak, máskor nagyobbra nyílnak. Közben egy harmadik lány tűnik fel a színen, aki az ismeretlen sráchoz tipeg és – úgy tűnik – csókra éhes.
Hunter az utolsó falatot is lenyelve összedörzsöli tenyereit, morzsák után kutatva végigsimít a száján, és megigazítva magán az inget elindul a lila standhoz. Ott, a legújabb lány mellett áll meg, s miután egy kérdő pillantást küld felé, a pult másik oldalán állóra emeli kék tekintetét.
- Szóval így csajozol? – ujjával először a srácra, utána a mellette fülig vörösödő lányra mutat. – Itt állsz szolgálatkészen és várod a bátor jelentkezőket?
Beszéd közben megkerüli az asztalt és közvetlenül a fiú mellett könyököl rá a csókot ígérő standra. Akárki is legyen ez a srác, fantasztikus esze van. Igazi állat lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598284#post598284][b]Hunter Bailey - 2016.06.01. 19:29[/b][/url]

Háztársai között, a Levita asztalánál ül, és szemöldökét ráérősen simogatva hallgatja az őt lelkesen instruáló fiúkat-lányokat. Azok egymás szavába vágva mesélnek a kastélyról; egyikük titokzatos termekről, másvalaki kerülendő tanárokról hint el bennfentes információkat, de hall néhány diáknevet is, amit valamiért érdemes megjegyezni. Többen félhangosan figyelmeztetik helyekről, ahová még véletlenül se menjen, és mikor épp egyikük sem beszél, egy addig csendben gubbasztó lány kihasználva a szusszanásnyi időt, szinte szavalni kezdi az iskola szabályzatát.
Hunter hol maga elé bámulva, hol a többiekre pillantva bólogat és a jó tanácsokat szorgalmasan nyelve hümment néha, de mikor a szabályzatot kívülről fújó lány elkezdi sorolni a házirend pontjait, szűkülő tekintete önkéntelenül is hozzátapad. Úgy dönt jobb, ha már most az eszébe vési ezt az arcot, hiszen ez a lány még jó lesz, ha tetemes mennyiségű házi feladatát leakarja passzolni valakinek.
Mutatóujja megáll a mozdulatban. Hunyorogva figyeli a tőle jóval fiatalabbnak tűnő diákot, majd ajkait beszívva bólint egy utolsót.
- Rendben van. Mindenkinek köszönöm a segítőkészséget, ha kérdésem lesz, tudom kikhez forduljak – áll fel és ajkait megnyerő mosolyra húzva sorban felveszi a szemkontaktust a körülötte ülőkkel. A szabályzatot szóról szóra fejben tartó lányt hagyja utoljára, és míg kiszélesedő mosolyával rákacsint, bal kezét hasára szorítva az asztal fölé görnyed, hogy egy tökös pitével a jobbjában egyenesedjen vissza. – Tudtátok, hogy a Roxfortban kétszer is megnyertem a harapós tökös piteevő-versenyt? Nem, mi?
Nevetve harap az omlós süteménybe, és a többieknek lazán intve indul el a bejárati ajtó felé. Zsong a feje az egyszerre rázúduló, temérdek információtól. Régen, a Hollóhátban hozzá volt szokva az ilyesfajta mentalitáshoz, azonban az utóbbi két évben egészen más körökben mozgott. A London utcáin összeverődött társaság egyik tagja sem jeles iskolai eredményeiről volt híres, viszont ami az életet illette, nos, tagadhatatlan, aziránt mindegyikőjük remek affinitással rendelkezett.
Kifelé menet pironkodó, kuncogó lányok hangja csapja meg a fülét, mire a fél pitével a szájában, szemöldök ráncolva fordul feléjük. Azok ketten egy lila stand közelében ácsorognak, és egymás nyakába bújva mutogatnak az asztal mögött álló fiú irányába. Nocsak.
A nagyterem hűvös kőfalához húzódik, hátát nekiveti, és süteményével időzve figyelni kezdi az izgatott tini lányokat és a fiút, akiről valószínűleg a susmus megy. Ráérősen rág, szemei olykor összébb húzódnak, máskor nagyobbra nyílnak. Közben egy harmadik lány tűnik fel a színen, aki az ismeretlen sráchoz tipeg és – úgy tűnik – csókra éhes.
Hunter az utolsó falatot is lenyelve összedörzsöli tenyereit, morzsák után kutatva végigsimít a száján, és megigazítva magán az inget elindul a lila standhoz. Ott, a legújabb lány mellett áll meg, s miután egy kérdő pillantást küld felé, a pult másik oldalán állóra emeli kék tekintetét.
- Szóval így csajozol? – ujjával először a srácra, utána a mellette fülig vörösödő lányra mutat. – Itt állsz szolgálatkészen és várod a bátor jelentkezőket?
Beszéd közben megkerüli az asztalt és közvetlenül a fiú mellett könyököl rá a csókot ígérő standra. Akárki is legyen ez a srác, fantasztikus esze van. Igazi állat lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598522#post598522][b]Járási S. Jeromos - 2016.06.02. 14:38[/b][/url]

Csodálatos hónap áll hősünk mögött. Bekerült ide, a nagybetűs világ egy apró csücskébe, tucatnyi hasonszőrű közé - már ami a mágiát illeti -. Lányok, fiúk, egyebek, oka sincsen panaszra. A háza tökéletes színekben ragyog - ha már nem lehet lila, a piros is egészen a szívéhez nőtt - Rudolf is egész otthonosan érzi magát itt vele. Volt egy rövid ideig tartó mélypontja, mikor majdnem elkezdte halottnak vélt telefonját gyászolni, de fél nap alatt túllendült a fájdalmán és szerencsére sikerült feltámasztani poraiból. Gáz lehet belegondolni, hogy a mugli csodamasinája jobban megérdemli a főnixes címert, mint ő maga. De mégis... mindez nem tántorította el Őszőkeségünket. Átlendült a problémákon és a mindennapok színes forgatagába is beleszokott. Van egy biztos pontja, ahova visszatérhet, ami csak az övé, amit mások is értékelnek és örömüket lelik benne; A Stand.
Bizony, immár a Nagyterem része a lila faszerkezet, mely mögé, mint jó és szorgos munkásember beveti magát és várja a kuncsaftjait, hogy mind magának, mind a rajongóinak örömet okozzon. Most sincs ez másképp. Kicsattanó formában, gondosan összekócolt hajjal és keresztrejtvénnyel felszerelkezve állt be, hogy újra jótékonyságba fogjon. Ahogy az idő telt, a nép megszokta a jelenlétét errefelé és már bátrabban közelítik meg hősünket, hogy ajkaiba feledkezve csodálják meg tehetségét. Szíve túlcsordul a büszkeségtől, mit saját maga iránt táplál, ahogy látja az elégedett arcokat távozni. Igen Jeromos, ma is sikerült boldoggá tenned valakit. Még a vállát is megveregeti elismerése jeléül... csak mert az ölelés talán furcsán nézni ki saját magával.
- Helló bogárkám. - Hősünk egyből villantja is a jól ismert mosolyát, amivel csalogatja a hölgyeket és urakat szakadatlanul. Megfogja a kezét, kissé cirógatni kezdi, hogy meglegyen az exkluzív ajándékcsomag, amihez hozzászokott a kastély népe. Már épp lassan, csücsörítve közelítene a lányhoz, mikor egy érdes hang megzavarja. Kipattannak a szemei és még mindig csücsörített ajkakkal fordul a villámcsapásszerű jelenség felé. Viszont ahogy megpillantja delikvensünk arcát... filmszakadás szerű jelenet játszódik le benne. Jeromosunk hamar kiegyenesedik és rendezi arcvonásait, a bogárkája kezét is elengedi, ahogy kéklő szemei megtapadnak a borostás arcon. Szegény lány, mintha ott sem lenne...
- Nem diszkriminálok én senkit se. Bárki jöhet élvezni az általam nyújtott szolgáltatásokat. - Vigyor húzódik az arcára. Hősünk képtelen betelni a látvánnyal. A szőke haj, a kék szem, a sportos alkat, a megnyerő kisugárzás... Merlin szakállára, anyámék sosem mondták, hogy van egy ikertestvérem!!! Izgatottsága átjárja mindenét. El sem hiszi, amit lát, mintha csak tükörbe nézne. Fantasztikus jelenetek játszódnak le lelki szemei előtt, ahol bizony ők ketten a főszereplők. Csodálatos testvéri idill, ahogy Őszőkeségünk elképzeli.
- Te elég bátornak érzed magad? - Vigyora inkább nevezhető huncutnak, mint bármi másnak. Közben szegény lány áll, mint a faszent, a két tökéletes Adonisz között járatva tekintetét, majd miután realizálja, hogy itt ő vált a felesleges harmadikká, csalódottan odébbáll. Hősünk mindebből semmit sem vesz észre, csupán az előtte könyöklő hozzá hasonlóan hercegszerű lényt látja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=598580#post598580][b]Hunter Bailey - 2016.06.02. 17:23[/b][/url]

Egyelőre még így, a csókstandhoz közelebb érve is csupán néma megfigyelője marad a kibontakozó jelenetnek. Nem szólal meg, csak nézi a jelenlevőket és okul. Fürkészi a pult mögött álló srác vidám arcát, hallgatja mézes-mázos hangját, és mellkasa előtt keresztbefont karokkal, ujjaival állát simogatva csóválja a fejét a lányka pironkodásán. Hihetetlen, hogy a nők miféle színészi képességekkel rendelkeznek! Most őszintén, mégis mit gondol mi lesz, ha egy ilyen standnál köt ki? Még ha csak véletlenül találna rá, mint ő, na de hát Hunter a saját két szép szemével látta, hogy ez a leányzó mielőtt idejött volna, hosszú percekig gyűjtötte a bátorságot. Most meg úgy csinál, mintha a következmény meglepné. Milyen megindító.
A csók lassan elcsattanni látszik, és bár udvariasságból megtehetné, hogy elfordul és így ad némi intimitást – a kiírás szerint – Jeromosnak és legújabb vendégének, de végül úgy dönt, inkább mégsem fordítja el tekintetét. Ha már az elejétől részese lehet ennek a virágzó kapcsolatnak, hát nehogy már épp a kiteljesedésről maradjon le!
A csúcspont azonban úgy tűnik az egymáshoz közelítő csücsörítő ajkak ellenére is elmarad. A srác elfordul a lánytól, és éppen ő rá pillant, hogy úgy, ahogy van, csücsörítve kezdje bámulni. Hunter pillanatnyi dermedtségében tartja vele a szemkontaktust, majd, mikor a – már rendezett arcú – fiú még mindig rajta legelteti a szemét, óvatosan elpillant balra, át a válla fölött, hátha áll mögötte egy olyan jó nő, aki ezt váltotta ki szerencsétlenből. De nemhogy az iskola szépe, senki sincs ott. Hát hm. Rendben.
Lassan visszafordul és tekintetét Jeromosra emelve elindul felé, hogy megszakítva a közöttük kialakuló érdekes jelenetet beszélgetést kezdeményezzen.
- Az előbbiek alapján ezt nem volt nehéz kitalálni – feleli, míg megkerüli a standot és a tulaj mellé könyököl. Jobbja azonnal a pulthoz színben dukáló lila vattacukorért nyúl, és tépve magának egy ígéretes darabot, döbbenettől táguló szemekkel pillant fel a huncutul vigyorgó srácra. A huncutul rá vigyorgó srácra.
Megáll a mozdulatban, és vattacukorral a szája előtt nyel egyet. Ilyen helyzetbe még soha nem került, de nem gondolja túl, csak egy fél pillanatra lecsukódó szemekkel és lefelé görbülő szájjal megrázza a fejét. Ennyivel adja tudtára a bizonyosan vicces kedvében levő standtulajnak, hogy ne erőltessék ezt a témát, mert nem érdekelt benne.
Aztán elfordul és kéken fénylő szemeit az asztaloknál ülő diákok között járatva szájába tömi az ujjai között várakozó puha finomságot.
- Mondj statisztikákat. Csak pattanásos gombócok jönnek, hogy kisegítsd őket, vagy azért megfordul itt egy-két húazanyját bige is? - a grandiózus falaton rágódva pillant fel Jeromosra, utolsó szavaira fél szemöldöke látványosan feljebb kúszik homlokán, de még mielőtt a tulaj válaszolna, visszavezeti tekintetét a nagyteremben fellelhető kisebb tömeg felé. Meg kell hagyni, ez a stand kész főnyeremény, hiszen tökéletes rálátást biztosít az egész teremre és azzal együtt mindenkire, aki éppen ott időzik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=608820#post608820][b]Járási S. Jeromos - 2016.07.16. 08:43[/b][/url]

Komolyan, lehetne ennél jobb? A gyönyörű színben pompázó faszerkezet mögött nem csak a kilátás nyújt nyálcsorgató örömöket, de még igen pompás - vagy csak pompásan kinéző társaságra lelt hősünk. Buzog benne az izgatottság, bár hamar realizálnia kell, hogy jelen pillanatban a standja adta lehetőségeket nem lesz képes kihasználni. Ajkai lebiggyednek, szomorúság csillan kéklő szemeiben. Őszőkeségünk tökéletesen ura az ázott kiskutya effektusnak. De nem sokáig alkalmazza eme fegyverét, hisz a vattacukra hamar elvonja a figyelmét. Látványosan nyel egyet, mintha életében nem jutott volna hozzá ilyen mennyei finomsághoz. De most talán mégsem épp erről van szó. Olyan művészinek találja az összképet, olyan reklámba illőnek. Mit is mondhatna... sosem figyelte még saját magát evés közben. És ha a nálánál kissé alacsonyabb sorszámú ikre ennyire menő, akkor milyen lehet ő maga! Merlinre, tuti egyből szerelembe esne magába, ha látná.
Jeromosunk lassan elszakítja a tekintetét delikvensünkről, hogy véletlenül se tegyen meggondolatlan dolgokat, így mindenki előtt. Na meg ha nem is volt meg a filmbe illő drámai rész, mikor felismerve egymást, könnyezve omlanak egymás nyakába, hogy hiányoztál bro, attól még ugyan nem szeretné, ha máris sikongatva, pironkodva hagyná őt faképnél. Önuralom, Jeromos. Önuralom. Csak bár ismerné a szó jelentését...
Mint tökéletes üzletember és menedzser, nem feledkezik meg a rajongóiról sem. Ragyogó, fogvillantó mosolyát végigjáratja a termen és persze el is időzteti egy-két arcon, ami után pironkodást is hagy maga után - vagy épp némi undort, de hősünk ilyesmit úgy sem ismer fel. Ugyan, ki ne szeretné őt? Olyan nincs.
- Miért, nem látod a bogár... - Torkán akad a szó, ahogy körbenéz és iménti partnerének már csak hűlt helyét találja. Félistenünk elvonta a figyelmét a kuncsaftjáról, csúnya hiba. De daliánk nem adja fel, majdnem átesik a lila tákolmányon is, hogy megpillantsa imént még akcióra kész leányzót.
- Hé, bogárkám! Ígérem kárpótollak, csak ne hagyj el! - Jeromos nem zavartatja magát. Az épp az ajtó felé igyekvő lányka után kiált, nem kis figyelmet vonva ezzel magára és ezzel lánykánk arcát is sikerül paradicsomvörössé varázsolni. Ezzel szemben hősünk angyali mosollyal integet utána, majd egy ábrándos sóhaj kíséretében fordul vissza Jeromos kettő felé.
- Szóval... nem láttad a bogárkámat? Elég jó a felhozatal. De most komolyan. Ebben a suliban láttál már csúnya lányt? Esküszöm itt nem csak azt nézik, hogy varázsló vagy-e, vagy sem. De igazuk is van. Ha mi így nézünk ki, azért tartani kell a szintet. - Kaján vigyor kúszik az arcára és szemöldökei is meg-megemelkednek, amolyan you know what I mean jelzéssel. Hisz honnan ne értené? A kastély két legjobb csávója, a két adonisz félisten itt áll egy helyen, nem csoda, ha vágyakozó sóhajok halma árasztja el őket. Mert így van, ő hallja ám... mélyen, a lelke mélyén.
- Amúgy Charlie vagyok. - Kezét is nyújtja a másik felé. Reméli, hogy vele ellentétben delikvensünk a teljes nevét fogja mondani. Járási... akárki. Akkor végre jöhet a boldog egymásra borulás és egy csodálatos, új jövő kezdete.