Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.

Az utóbbi napokban megszállt az ihlet. Leginkább azért, meg nagyon örültem, hogy hazajöttünk. Így nem telt el olyan nap azóta, hogy ne festettem volna csendéletet, vagy valaki portréját, aki épp soron következett a kis listámon. Brandon egyike volt az ilyen portréalanyoknak. Mindig kicsit feszengek a fiúk közelében - nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen ijesztőek - de hamar megtudtam róla, hogy ő is jártas a művészetekben. Ez a dolog áll legközelebb a szívemhez, így ezt tudva már nem is tűnt Bran olyan ijesztő srácnak. Felvetődött benne az ötlet, hogy alkothatunk valami közöset, amit majd az egész iskola láthat és megcsodálhat. Egyértelmű volt, hogy benne vagyok a buliban. Ha lehetőségem van ecsetet ragadni, azzal élni is fogok... még akkor is, ha ehhez már másnak túl késő van.
 Fanninak rengetegszer mondtam már, hogy nem, nem fogok festékes lufit ledobálni az erkélyről és nem, nem fogok csak úgy elszökni vele Bogolyfalvára, mert én jó kislány vagyok... na persze, jó vicc volt Laz. Most bizonyítod be, hogy annyira te sem vagy angyallelkű.
 Halk léptekkel surrantan ki a klubhelyiségből (az, hogy CSAK fél óra volt oda bejutnom aznap, személyes rekordnak számított) és egyenesen a nagyterem felé vettem az irányt egy teletömött táskával, mancsomban pedig egy összehajtogatott vászondarabbal. Már elég késő volt, de még volt egy fél óra takarodóig... Bár tudtam, hogy ez a festegetés kicsivel tovább fog tartani, mint fél óra, de ezzel abban a pillanatban egyáltalán nem foglalkoztam. Óvatosan kukkantottam be a nagyterem hatalmas ajtaján, hogy megnézzem, vajon itt van-e már Brandon, ahogy azt megbeszéltük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=506950#post506950][b]Lazriell Hiuron - 2015.08.19. 16:07[/b][/url]

Az utóbbi napokban megszállt az ihlet. Leginkább azért, meg nagyon örültem, hogy hazajöttünk. Így nem telt el olyan nap azóta, hogy ne festettem volna csendéletet, vagy valaki portréját, aki épp soron következett a kis listámon. Brandon egyike volt az ilyen portréalanyoknak. Mindig kicsit feszengek a fiúk közelében - nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen ijesztőek - de hamar megtudtam róla, hogy ő is jártas a művészetekben. Ez a dolog áll legközelebb a szívemhez, így ezt tudva már nem is tűnt Bran olyan ijesztő srácnak. Felvetődött benne az ötlet, hogy alkothatunk valami közöset, amit majd az egész iskola láthat és megcsodálhat. Egyértelmű volt, hogy benne vagyok a buliban. Ha lehetőségem van ecsetet ragadni, azzal élni is fogok... még akkor is, ha ehhez már másnak túl késő van.
 Fanninak rengetegszer mondtam már, hogy nem, nem fogok festékes lufit ledobálni az erkélyről és nem, nem fogok csak úgy elszökni vele Bogolyfalvára, mert én jó kislány vagyok... na persze, jó vicc volt Laz. Most bizonyítod be, hogy annyira te sem vagy angyallelkű.
 Halk léptekkel surrantan ki a klubhelyiségből (az, hogy CSAK fél óra volt oda bejutnom aznap, személyes rekordnak számított) és egyenesen a nagyterem felé vettem az irányt egy teletömött táskával, mancsomban pedig egy összehajtogatott vászondarabbal. Már elég késő volt, de még volt egy fél óra takarodóig... Bár tudtam, hogy ez a festegetés kicsivel tovább fog tartani, mint fél óra, de ezzel abban a pillanatban egyáltalán nem foglalkoztam. Óvatosan kukkantottam be a nagyterem hatalmas ajtaján, hogy megnézzem, vajon itt van-e már Brandon, ahogy azt megbeszéltük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=508585#post508585][b]Brandon Norrey - 2015.08.24. 11:41[/b][/url]

- Lazriell, Lazriell... -mondogatom a nevét az egyik muglireklám fülbemászó dallamára. - Vajon mondták már neki, hogy a neve hasonlít valami fájdalomcsillapítóéra? - emelem fel fejem cipőfűzőm megkötése közben, hogy fekete kandúrom jégkék szemeibe nézhessek.
Egy elnyújtott nyávogással reagál, ami általában nemleges választ jelent. Hát jó, ő tudja. Felpattanok vízágyam széléről, csípőre tett kézzel pár pillanatig kiélvezem a hőspóz által szerzett lendületet, bámulok a távolba sejtelmesen, majd az asztalhoz lépdelve összeszedem a felszerelésemet, és elindulok a nagyterem felé.
Szerencsére a főbejárattól nincs messze a nagyterem. Összekoppintom cipőm sarkát kétszer, de nem mondom, hogy otthon édes otthon, és nem is pottyanok Kansasba, csupán kiugrik bakancsom talpából egy pár korcsolyapenge. magam előtt jégből ösvényt készítek, és nekiindulok. Sokkal megerőltetőbb, de gyorsabb. Szeretem ilyenkor a körülöttem elmosódó fenőket és lámpákat bámulni, de nem egyszer taknyoltam már emiatt, szóval most inkább magam elé bámulok. Máskor váltanom kellett  félúton a lassabb csúszkálásra, de hála Kornál edzésnek nevezett kínzásának, már végig tudok szántani a falut és a sulik összekötő úton. Pengéim nyomán vízzé válik a megfagyasztott út, majd kis idő múlva el is párolok, nyomtalanul. Erre akkor szoktam rá, amikor Ádi utánam akart jönni az éjszaka közepén, és nagyot zakózott az egyik tócsában.
Végül beérek a suliba, és gyorsan körülnézek, prefektusokat keresve. Jó, gond egy szál se, ráadásul itt van Lazriell.
- Jíííí! - szaladok oda hozzá, hogy megölelhessem. Nem tudom miért,most olyan közvetlen napom van. Hetem. Hónapom. Évem... Életem. - Jaj, de jó muri lesz! Hoztam fagyit arra az esetre, ha megéheznénk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=508979#post508979][b]Lazriell Hiuron - 2015.08.24. 21:20[/b][/url]

Elkerekedett szemekkel konstatálom, hogy Bran is itt van, sőt egyenesen ölelésre tárja a karjait. Ezen eléggé meglepődtem, még ahhoz sem volt elég lélekjelenlétem, hogy reagáljak valamit a gesztusra. Némán hagytam, hogy megöleljen, majd amikor végre száz százalékos lett a feldolgozottság az agyamban, szélesen elvigyorodtam. Kezem reflexszerűen a szám elé tettem, mert féltem hogy hangos nevetésbe fordul át az a vigyor.
 - Hú, látom izgatott vagy - mi tagadás, én is eléggé az voltam, csak sokszor szerencsétlenül mutattam ezt ki. Abban a pillanatban aprókat toporogtam egy helyben és a táskám csatját kezdtem el piszkálni, amikor meghallottam a következő mondatokat.
 - Fagyi? - szemeim felcsillantak - Milyen fagyi? - kérdeztem kíváncsian, miközben lepakoltam a levita asztalának sarkánál. Már sötétedett, de a fáklyák sora adott valamennyi fényt a teremben ahhoz, hogy lássam, ahogy valaki még a leckéjét írja az egyik padon kuporogva.
 - Nagyobb felületet nem találtam, amire lehetne festeni. - felmutattam az anyagot, ami addig a kezemben volt. kihajtogattam, hogy megmutassam azt Brannek. Régi, fehér lepedő volt eredetileg, de tegnap kék festékbe áztattam, így már inkább úgy néz ki, mint valami zászlószerűség. A félhomályban nem látszott tisztán, de egy szfinx sziluettje volt jelölőtollal felvázolva a kék vászonra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=509377#post509377][b]Brandon Norrey - 2015.08.25. 21:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=511909#post511909][b]Lazriell Hiuron - 2015.08.31. 23:35[/b][/url]

Kíváncsian pillantottam bele a dobozba, amiben a 'fekete' fagyi volt. - Húúúúúú - kíváncsi voltam, hogy vajon milyen íze lehet. - A vaníliát és az epret nagyon szeretem. - mondtam halkan - De erre is kíváncsi vagyok - mutattam a fekete dobozra. Nem értettem, hogy annak ellenére, hogy ilyen meleg van, hogyhogy nem olvadt meg a fagyi, mire ideért vele... Talán erre is van valamilyen bűbáj.
 Miniszívrohamot kapva ugrottam fel, amikor a vászon hirtelen megnőtt a kezemben, majd zavaromban elnevettem magamat. Ilyenkor látszik meg az, hogy annyira nem vagyok még otthon bűbájok terén. - Ezt meg kell tanítanod egyszer - vágtam rá gyorsan, mire az anyag visszahúzódott az eredeti méretére.
 Amíg Bran az ecseteket pakolászta, én előszedtem a festéktubusaimat és sorba rendeztem őket, az elején voltak azok, amik 100% biztosan kellenek majd, vagyis bronz, barna, fehér és fekete.
 - Én a legegyszerűbbre gondoltam. Mondjuk a ház nevére és a címerállatra... habár... - az ajkamba haraptam - Talán esetleg valahogy meg lehetne oldani, hogy a vonalak átrendeződjenek időnként és a csapattagok jelenjenek meg rajta. Mint egy mozgó arcképcsarnok. Létezik erre valamiféle bűbáj? - látszólag Brandon sokkal tapasztaltabb volt ilyen téren - A többiekről is van már rajzom segítségképp. - előszedtem a táskámból egy mappát és meglóbáltam a fiú orra előt. - Mit szólsz hozzá?