36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Évnyitó/záró
Írta: 2015. március 23. 14:00
| Link

Lassan szállingóznak befelé kora délutántól a diákok, miközben pár manó még bent sertepertél a teremben, hogy megcsodálják azt. Méltó zárást, és még megfelelőbb kezdést remélve foglalják el régi és új arcok a helyeiket, hogy lassan, de biztosan a kezdési időpontot megközelítve belevághassunk az ünnepélybe. Izgatottak, unottak, lelkesek vagy éppen kedvetlenek egyes arcok, azonban mindenki várja már, hogy kiderüljenek az eredmények, az igazgató úr pedig elindítsa a tizenkilencedik tanévet!
Újabb év zárult le, az utóbbiakhoz képest meglepetéssel, amiről a terem dekorációja is árulkodik. Az egész smaragdzöld és ezüst színekben pompázik, hirdetve a sárkányok erejét, amivel idén diadalmaskodtak. Minden asztal, köztük a tanároké is a rellon címerét viseli. az asztalok felett is a nyertes ház színeiben játszó gyertyák lebegnek, de a falak és az étkészlet is ilyen pompázatosban játszik. A tavalyi nyertesektől ellentmondást nem tűrően vették át a győzelmet, ami már hosszú ideje váratott magára.
A hosszú asztalokon étel még nincs, azonban maga a teríték is előcsalogatja a vágyat az evés iránt. Mindenki foglalja hát el a helyét, hamarosan kezdődik az ünnepély!


//Szerepjátékosan: Április 1.
Álmodóilag: Március 23. – Április 17.
Szálazás: Az évnyitó/záró esemény egy szálba kerüljön, azaz mindig az utolsó hozzászóláshoz szálazzatok. Köszönöm!//
Utoljára módosította:Mesélő, 2015. április 17. 13:39
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. március 23. 18:08 | Link

Mizám <3
Ruha, lábbeli

És már megint eltelt egy év és mondanom sem kell, hogy elég élménydús volt. Sok minden történt velem, emlékezni sem tudok hirtelen mindenre, de azt a napot sosem felejtem el, amikor levitás csapatkapitány lettem. Bizony nagy felelősség, de imádom a sportot és a csapattagokat is. Idén másodikok lettünk, ami előrelépés a tavalyi helyezésünkhöz képest és mivel tisztában vagyok a csapat teljesítményével és tudom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a győzelemért, na meg persze a játékért, így teljes mértékben elégedett vagyok az idénnyel. Okom sincs a csalódottságra, elvégre jobb csapattól kaptunk ki, a Rellon megérdemelte a győzelmet, mind kviddics téren, mind a házak közötti pontversenyben.
Depresszióm már enyhült valamennyire, már túl vagyok a holtponton. Durva visszagondolni, hogy nemrég milyen szörnyűséget akartam csinálni magammal. Még senkinek sem beszéltem róla, félek is, hogy ha netán kiderül, akkor mi lenne a következménye. Elvinnének pszichológushoz? Az lenne a minimum. Izabella már biztos észrevette, hogy nagyon zárkózott voltam az elmúlt pár hétben, még az utolsó órákra sem mentem el. Napok óta nem találkoztunk, de nem csak mi ketten. Igyekeztem nem társaságba menni, szóval néhány kellemetlen szituáción kívül egy személlyel sem beszéltem a depresszióm alatt, ami egyébként még mindig tart. Most viszont elég erősnek éreztem magam, hogy el tudjak jönni az ünnepségre. Nem terveztem kihagyni, meg hát, najó elárulom, igazából saját fülemmel akartam hallani a tanári és JV változásokat.
Megpróbáltam annyira leplezni az életkedvem amennyire csak lehetett. Kiöltöztem, méghozzá egy koktélruhát vettem fel és hozzá magassarkú cipőt. A ruhámat díszítő szalag bézs és rózsaszín kellemes ötvözete volt. Hát igen, innen is látszik, hogy megőrültem, hiszen ép elmével nem vennék fel semmilyen rózsaszínt. Körülbelül 8 nap után először léptem ki úgy a szobám ázsiai ajtaján, hogy tudatosan közösségbe indultam. Azért arcomon még mindig látszott a nyúzottság és a meggyötörtség, bőröm is fehér volt, de ezeket nem tudtam eltüntetni magamról.
A nagyteremhez érve nem lepődtem meg a szokásosan nagy tömeg láttán, féltem is, hogy úgy járok, mint Iza a két évvel ezelőtti évnyitón. Beljebb merészkedve megindultam a padunk felé, közben néztem a díszítést, hogy most más. Őszintén megmondva örültem is neki, hogy nem megint kék-bronz minden, így legalább némi változatosságot is súgott háttérből az esemény. Talán most minden más lesz, talán most… Kívülről szomorúnak láthattak a körülöttem lévők, mosoly egyáltalán nem volt található az arcomon, szemeim is üvegszerűek voltak. A levitás pad mellett sétálva gondolkodtam, hogy hova kéne ülnöm.
Hozzászólásai ebben a témában
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. március 23. 18:24 | Link

Dasha <3
 ~ A talár alatt.


Hát eljött ez is. Nem gondoltam volna, hogy ez az év ilyen gyorsan eltelik, hiszen talán mintha csak tegnap lett volna, hogy beléptünk ebbe a terembe lezárni az előző évet. Most pedig újra itt vagyunk. El sem tudom hinni. Nagyon sok - számomra - meghatározó esemény részese lehettem ebben az évben és igen, azt kívánom, hogy bárcsak ne zárnánk le. Persze egyszer minden jónak vége szakad és akármennyire is könnyű volt úgymond ez az év, visszasírom. De mennék is már haza, Vivienhez. Szóval ötven-ötven százalékban zárjuk le és ne zárjuk le.
Az hiszem bátran kijelenthetjük, hogy idén sem volt eseménytelen évem. A kviddics most már harmadik éve az iskolában töltött életemnek a része és semmi pénzért sem hagynám abba.  Megszerettem mind a játékot, mind a csapatot és magammal sem tudnám megtenni azt, hogy most így az alapszak befejezése előtt két évvel kilépek. Szóval ez marad. Aztán volt még Michelle látogatás – kétszer – a faluban, amit meg is bánhattam volna, elvégre nagyon kicsin múlott, hogy a lány egyik ökle nem barátkozott össze az arcommal. Jah. Mondjuk az utó-születésnapján már egész kedves volt, csak hát kicsit sikerült lesokkolnia. Utólag is köszi Mich! Ha már a rellonosoknál tartunk, fogalmazok úgy, hogy nagy megtiszteltetésben volt részem, ugyanis Várffy-Zoller Róbert segített nekem. Igen. Robival eddig még csak egyszer találkoztam közelebbről – az sem volt olyan közeli -, amikor az egyik Rellon-Levita meccsen lenyúlta a kvaffom. Hm.
Szóval egész jó kis évem volt és azt a furcsa rosszullétet leszámítva - na meg a büntetőmunkát Ricsi bácsival - szeretném, ha a következő is ilyen lenne. Csak sajnos nem vagyok jós, így fogalmam sincs, hogy milyen lesz a következő évem. Most viszont foglalkozzunk inkább azzal, hogy évnyitó van és le kéne már menni a nagyterembe. A ruhámat, amit még karácsonyra kaptam Vivientől, már felvettem, a taláromat is magamra kaptam és a kis jelvényem is a mellkasomra volt már erősítve. Mehetek. A gond csak az volt, hogy semmi kedvem sem volt lemenni a tömegbe. Igaz, idén már jobban viseltem az embereket - hála a meccseknek -, de akkor is. Nem lett volna jó még egy ájulás...
- Hahó! - Böktem meg Dasha vállát remélve, hogy a lányka megfordul. Végül rávettem magam arra, hogy lebotorkáljak a nagyterembe, ahol kit vettem észre? Hát a napok óta nem látott barátnőmet. Kicsit ijesztő is volt a fehér karjaival... A díszítést elnézve viszont az ezüst színhez még megy is a lány sápadtsága. Na jó inkább nem kombinálok... Mindenesetre kicsit jó volt látni, hogy nem a Levita színeiben úszik minden, hanem idén a sárkányok nyerték a kviddics- és a házkupát is. Gratulálok nekik. Tényleg.
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. március 23. 20:39 | Link

Mizám <3
Ruha, lábbeli

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy semmiről sem késtem le. Elég hamar megérkeztem, viszonylag kevés diák ült még az asztaloknál, inkább még csak mindenki várta a párját, a maguk kis csoportját. Csak nekem jut eszembe egyedül sétálgatni a padok mellett, de nekem ez már fel sem tűnt. Biztos azt gondolták rólam, hogy holdkóros vagyok. Lehet erre fogom fogni, ha valaki megkérdezi, hogy mi bajom van, bár kétlem hogy ha elém áll egy Iza vagy egy Grace, akkor ők ezt lazán el fogják hinni. Ismernek már annyira, hogy tudják, ha megkérdezik, hogy az vagyok-e, én röhögve dobálnám a wötöföket. Normálisan biztos. De nem ma, de nem most.
Ebben az évben minden megváltozott, ám ez már szorosan a magánéletemhez kötődik. Viki, az ikertestvérem megérkezett a suliba, szerencsére felépült betegségéből, legalább úgy tűnt. Remélem, hogy nem annyira komoly a baja, hogy vissza kelljen mennie Koreába, hisz most kaptuk csak vissza egymást. Ki fogja ellopni, khm bocsánat, kérdezés nélkül kölcsönvenni a ruháimat, ki fog totálisan lefárasztani edzéseket, ki fogja velem együtt egyszerre kimondani a gondolatainkat?
Ahogy haladtam és egyre közeledtem a tanári asztalokhoz, egyszer csak egy bökést éreztem a vállamon. Megfordultam és azonnal észrevettem Izát, rég nem látott szobatársamat. Nem tudom miért, de örültem, hogy ő volt az. Már csak Vatta hiányzott volna, de értelemszerűen nem kéne behozni állatokat egy ilyen ünnepségre, nagytestűeket meg főleg nem.
- Hahó!- Köszöntem neki ugyanúgy, ahogy ő. Hangnemem közömbös volt, de továbbra is maradt az üveges tekintet. Ott, ahol álltunk leültem a levitás asztalhoz. Mozdulataim lassúak és nőiesek voltam, vagyis kis híján ellentéte voltam saját magamnak. Nem is kérdeztem semmit a szőke hajú lánytól, meglehetősen szótlanul ültem le, csupán néhány pillantással jeleztem, hogy figyelem és nem nézek át rajta. Dehogy, hisz az egyik legkedvesebb lány számomra.
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2015. március 25. 11:08 | Link

Benedikta <3

Bogi azt hiszem jól be fog illeszkedni az előkészítőbe, nekem meg a kastélyba visszaérve szinte rögtön dolgom akad. Az elsősöket rám bízták, bár szerencsére idén nincsenek sokan. Közülök pedig valahogy Benediktát - mint megtudtam a nevét - sikerült jobban elkapnom. Puszedli nyilván Botond körül ugrál, amit abszolút megértek és előre félek, mi lesz, ha Bogica is bekavarodik ide. Most viszont Benediktával foglalkozom. Magyarázom neki, hogy nem lesz semmi extra, csak bemegyünk a nagyterembe, végighallgatunk egy hosszadalmas beszédet, az előző évről, meg az esetleges változásokról, aztán eszünk egy jót és vége. Mert tényleg ennyi, persze azt is tudom, hogy elsőre ennél jóval komolyabbnak hat a dolog. Már a kastély is lenyűgöző, ha korábban nem járt itt senki sem.
Mindenesetre mivel még minden új neki, figyelek rá, és úgy vezetem a Nagyterem felé, hogy még véletlenül se vesszen el a tömegben, amely arrafelé igyekszik.
- Ha minden igaz, minden zöld lesz... Tavaly a rellon nyerte a pontversenyt. De évvégén már kék lesz minden - kacsintok le a lányra, bár talán neki még nem számít ez. Igazából azt sem tudom nekem mióta számít. De valahogy érzem, hogy fontosabb lett, mint először gondoltam. Megigazítom a prefi jelvényt a taláromon aztán lepillantok ismét a kis elsősre.
- Egyébként hogy tetszik a kastély eddig? Ismersz már itt valakit? Van olyasmi, ami kifejezetten érdekel, vagy fogjam be? - kérdezősködöm vidámab és az utolsó kérdést is inkább viccesnek szánom. De így legalább tudja, hogy nyugodtan szólhat ha úgy érzi túl sokat beszéltem.
Közben elérünk a nagyteremhez, beterelgetem az ajtón és a kék asztalhoz irányítom, hogy ott aztán kényelmesen leüljünk. Köszönök a többi kéknek is, de továbbra is Benediktára figyelek a leginkább, ha van valami kérdése, óhaja-sóhaja, na meg, hogy ne érezze magát egyedül.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2015. március 26. 12:51 | Link

Dasha <3


- Hahó, megismersz még engem? Mert én kicsit elfelejtettem már, hogy hogy is nézel ki - pislogtam a lányra, mikor hátrafordult a bökdösésre. - Csak viccelek ám, ne ijedj meg. Én mindig felismerlek, Dasha.
Valójában igazából tényleg elég régen láttam a lánykát ahhoz, hogy tudjam még milyen arcot kell nézni az évzárón, mert mostanra már szerintem szokásunkká vált, hogy mindig együtt megyünk az év búcsúztatóra. Csak ez valahogy idén most elmaradt, nem találkoztam Dashával, ő nem keresett és amikor én beszélni szerettem volna vele, nem volt a szobájában. Legalábbis nem reagált a kiabálásomra, meg a dörömbölésre - kopogás -, szóval annyiban is hagytam a dolgot. Egy órája még abban sem voltam biztos, hogy lejön egyáltalán vacsorázni, mert én megértem, ha az ünnepély nem érdekli, de ki tudja mikor evett utoljára. Már ha nem utazott haza, amit nagyon remélek, mert tőlem még el sem búcsúzott és nagyon meg fogok rá haragudni, ha tényleg búcsú nélkül megy el. De nem. Dasha nem utazott haza szó nélkül, sőt sehogyan sem, éppen előttem állt és a tekintetével helyet keresett a még nagyon üres Levita asztalnál. Kicsit furcsálltam a szótlanságát, kettőnk közül általában ő volt az, aki beszélt, én pedig csendben hallgattam és magamban imádkoztam, hogy ne zuhanjak ki a padok közti kis folyosóra. Nem éreztem nagy késztetést az elájulásra és igazából arra sem, hogy most itt elkezdjek mindenféléről csacsogni, mert nem ilyen voltam és talán soha sem leszek olyan. Nem leszek képes csak úgy elkezdeni a levegőbe beszélni és létrehozni egy témát, majd azt váltani és csak beszélni, beszélni.
- Hé, minden rendben? Történt valami? - Kezdtem aggódni a lányért, sosem viselkedett még így, legalábbis akkor nem, amikor én is a közelben voltam. Az ajkamba harapva néztem rá aggódó pillantással és kezdtem felkészülni arra, ha esetleg valami baj történik. Fogalmam sem volt arról, hogy mit kéne csinálnom és, hogy mi is a szomorúsága oka.
Hozzászólásai ebben a témában

Dasha Fresmoon
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 356
Összes hsz: 5924
Írta: 2015. március 26. 17:25 | Link

Mizám <3
Ruha, lábbeli

Régen az egyik taekwondós ismerősöm megbökte a hátam, és amikor hátranéztem rá, ő arcon vágott. Nem volt kellemes érzés, eléggé ijesztő volt, de harcos barátok közt ez már csak ilyen kis poén. Mindenesetre azóta félek hátranézni, ha valaki először a hátamat, netán a vállamat böki meg és bár most tudtam, hogy az a barátom Koreában van, mégis féltem hátrapillantani. De megtettem és megláttam Izát. Visszaköszöntem neki, amiből már sejthette, hogy nem minden kerek nálam. Amikor azt mondta, hogy már elfelejtette hogyan nézek ki, arra asszociáltam, hogy túlságosan is sápadt voltam, hiszen nem így emlékezett rám. Ám kiderült, hogy csak egy poén volt a részéről, már ha tényleg így is gondolta.
- Téged nehezen lehetne elfelejteni, Iza. – Mondtam, de pozitív szándékkal.
Milyen vicces, ez az évnyitó teljes ellentéte a tavalyinak. Most én vagyok magamba roskadva és nem Iza, a díszletről nem is beszélve. Gondolkoztam, hogy beszéljek-e barátnőmnek a depressziómról és öntsem ki neki a lelkem, vagy inkább próbáljak meg színészkedni és úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Eddig az utóbbit követtem, de lehet éppen ez vezetett ahhoz, hogy újabb lejtőhöz érjek. Talán, ha most kicsit mesélnék neki, akkor…
Leültem az asztalhoz, még jókor, hiszen egyre többen lettünk a teremben, sorra tűntek fel az ismerős arcok és az ismeretlenek is. Ahogy azt sejtettem, Iza hamar megérezte a rendellenes viselkedésemet. Gyors volt, gyorsabb, mint gondoltam. Most már viszont lehetetlen, vagyis eléggé pofátlanság lenne hirtelen mosolygóssá válni. Hiába tartózkodok lassan három éve Magyarországon, még mindig érzem a különbséget az európai és az ázsiai emberek között. Elenyésző csak, de ki tudja, lehet nem fogja megérteni a betegségem okát.
- Ami azt illeti, nem. – Kis szünet, miközben meredtem bámulok magam elé. – Nincs minden rendben. De most már jobban vagyok. – Nem tudom, hogy mit hitt, valószínűleg azt, hogy beteg vagyok és nem lelkileg. Így visszagondolva, nem is emlékszem már az utolsó normális orvoslátogatásomra, nem jellemző rám a rosszullét, csak a csonttörés, az izomhúzódás, amik nélkül már nem is én lennék.
- Ne aggódj, rendbe jövök. - Nem akartam, hogy úgy teljen el az évnyitó, hogy csak unottan nézek ki magamból és egy szót sem szólok a mellettem ülő legjobb barátnőmhöz, és ő sem érezné magát jól, ha folytatnám a depit. Úgy voltam vele, hogy ha érdekli és rákérdez a részletekre, akkor elmondok neki valamennyit, ha nem, akkor megpróbálok én is túl lenni az egész témán.
Hozzászólásai ebben a témában
Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 27. 20:35 | Link


Dísztalár meg ami alatta van


Van az úgy, hogy az ember összeveszik a szüleivel, nem igaz? Hát én most rendesen összevesztem velük, annyira, hogy már a szünet első pár napján visszajöttem az iskolába. Főként azért, mert éveken át hazudtak nekem és még engem akartak hülyének nézni amikor felhoztam. Engem ne nézzenek se ők, se mások hülyének, vagy viseljék a következményeit. Igazából nem bánom, hogy eljöttem, nehéz lett volna egy hazug családdal tölteni a szünetet, a vonaton ülve pedig már alig vártam, hogy újra Kiliánnal lehessek. Érdekes. Egy bizonyos estén minden a feje tetejére állt és jelenleg úgy festett a dolog, hogy rendben vannak közöttünk a dolgok. Persze a fal még nem dőlt le teljesen, mert bár már nevetünk együtt, még egyszer sem öleltük meg egymást. Ez részben az én hibám is.
Minden esetre, ezt az évet másképp akartuk kezdeni, együtt. Ezért beszéltük meg, hogy együtt megyünk az évnyitóra, mint egy normális testvérpár, habár azoknak nem mondom magunkat. Durva lett volna a saját bátyámmal csókolózni...fujj.
Átaludtam a délutánt az évnyitó előtt. Bubi keltett fél órával a kezdés előtt, hogy ideje lenne felkelni és összekészülődni, mert a másnapos, késve érkező diákokat nem nézik jó szemmel és amúgy is, a bátyám vár. Francba!
Kipattantam az ágyból, elbotladoztam a fürdőig és miközben sminkeltem, felrángattam a harisnyámat és nagyjából mindent egyszerre próbáltam csinálni. A végeredmény pedig...25 perc alatt egészen csinos, piros ruhás, taláros, ám cipő nélküli hamupipőkét pillanthattam meg a tükörben. A magassarkúmat a kezemben fogtam, úgy futottam ki a szobából, de a srácot nem láttam sehol. Biztos voltam benne, hogy a nagyteremnél lesz, szóval egy sprintet lenyomva a lépcső aljában torpantam meg, ahol mintha semmi nem történt volna magamra kaptam a cipellőimet, hátradobtam a hajam és a levegőt hosszan kifújva lépdeltem közelebb a bejárathoz, ahol, ahogy sejtettem, ott várt az én barna "hercegem".
- Fogd be - nevettem mielőtt még bármit mondhatott volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 27. 21:19 | Link

Szira
Az évzáró...

A suliban töltöttem a szünetet ami nem volt meglepő. Utáltam volna lelépni innen, na meg hova mentem volna? A távoli rokonhoz? Egy szállóba? Nyaralni? Minek... A suliban töltöttem a szünetet, pontosabban a nagy részét a faluban, a maradékot pedig a kastélyban. Elvoltam, nem kellett azon törnöm a fejem, hogy hogyan találjak üres helyet, mivel egy csomóan leléptem haza anyucihoz. Az évnyitón való megjelenésem csak annak volt köszönhető, hogy Szirának megígértem, pontosabban megbeszéltük, hogy megpróbálunk egy „újrakezdést”. Időre odaértem, dísztalárban természetesen, habár utáltam az egészet. Minek ez? Mindegy, nem álltam le ezen bosszankodni sokáig, inkább arra koncentráltam, hogy vajon merre járhatsz a csajszi. Végül megérkezett, megállítva abban, hogy beszóljak neki valamit. Elvigyorodva fogadtam a beszólását, sőt bejött, hogy így belém fojtotta a szót. Végigmértem, aztán  biccentettem az ajtó felé, hogy tűzzünk be, mielőtt még jön egy tanár és az tessékel be minket.
- Boldog újabb unalmakban gazdag tanévet... - jegyeztem meg ajtót nyitva neki és betessékeltem. Bent a termet szemléltem és a nyertes ház asztala felé vetve egy féloldalas pillantást kerestem a haveromat, ám nem láttam, ezért újra a lányra pillantottam.
- Hitted volna, hogy a Rellon ennyire belehúz? - Egy teljesen felesleges kérdés, amire nem nagyon vártam választ, de próbáltam beszélgetést kezdeményezni és viszonylag normálisan viselkedni. Még nem ment teljesen, a fal még ott van ahol eddig. Lassan haladtunk afelé, hogy ledöntsük végre, de idő az azért kell hozzá. Az asztalunkhoz sétáltam és ledobva magam intette a csajszinak, hogy dobja le magát ő is. Ugyan étel még nem volt, attól még jobb ledobni magunkat. A többiek itt-ott dumáltak egymással, az ünnepség még nem kezdődött el, így nem kellett csöndben ücsörögni és pókerpofával hallgatni az unalmas szöveget arról, hogy ki mit nyert meg, ki volt a legjobb ebben az évben és a többi átlagos és egyben unalmas halandzsa. Oké, van akit érdekel, de engem nem lehet oda sorolni. Szívesebben lettem volna valahol egészen máshol, nem pedig az asztalunknál ücsörögve várni, hogy mikor lesz végre vége. De most talán más lesz, hiszen Szira is itt van.
- Szóval, miről szeretnél dumálni ha már itt töltjük ezt a gyönyörű délutánt? - Érdeklődve pillantottam felé, de ezután az előttem lévő étkészletre meredtem. Vártam mit válaszol, mást egyelőre nem tehettem.
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 27. 21:54 | Link


Dísztalár meg ami alatta van


Még egy kicsit a normálisnál gyorsabban szedtem a levegőt, de ez nagyon úgy tűnt, hogy Kiliánnak fel sem tűnt. Azért elhallgattattam a köszönés helyetti felszólításommal. Ahhoz képest, hogy úgy kellett ébreszteni, elég éber és jó kedvű voltam, meg sem akartam lógni ahogy általában. Talán közrejátszott az is, hogy nem volt kit kerülnöm, meg végre átléptem a következő évfolyamba. Egy bukásom már volt, nem kéne még egy.
- Neked is - bólintottam aztán beléptem a terembe ahol már jócskán összegyűltek az emberek az évnyitóra. Tekintetemmel mindjárt az ismerősöket kerestem, néhányuknak integettem is, aztán megakadt a szemem az elsősökön. Felhorkantottam a kis majomfejűek miatt. Ahogy elmentem mellettük, "véletlenül" egyiküket meg is löktem és mint a kuglibábuk, ketten,hárman összeborultak.
- Nem először nyertek, te is tudod - minden elismerésem a zöldeké. Ahhoz képest, hogy milyen hírük van, szépen felküzdötték magukat az első helyre. Engem mondjuk sosem érdekelt a pontverseny, de szurkoltam nekik. Meg egyébként is jól nézett ki a terem zöldben.
Magam alá húzva a talárt ültem le pontosan Kilián mellé. A tőlünk balra, néhány székkel odébb ülő barátnőm kérdőn, aggódva nézett rám, mire én mosolyogva megráztam a fejem. Minden rendben volt egyelőre, bennem pedig nem volt feszültség, sőt. Egészen kellemes érzés töltött el azzal, hogy átkok nélkül voltunk egymás közelében.
- Figyelj, nem kell beszélgetnünk - ingattam meg a fejem egy icipicit meglökve a karját az enyémmel. Az erőltetett beszélgetés még annál is rosszabb, amit eddig műveltünk. - Hallgassuk az igazgatót, együnk, röhögjünk a gólyákon...és kész.
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 28. 19:50 | Link

Szira
Az évzáró...

Igazából feltűnt, hogy a leányzó futva tette meg idáig az utat, de nem tettem á megjegyzést. Minek? A legtöbb csaj ilyen. Elfelejti mikorra kell odaérnie, túl sokáig szórakozik a sminkjével, a hajával, vagy a ruhájával. Mintha attól, hogy van rajtuk két kiló smink sokkal magabiztosabbak lennének.... Nem nagyon vágtam le, de hát az ő dolguk. Nem az én bajom míg nem emiatt kell rájuk várnom. Szia szerencsére nem ilyen, legalábbis nem hittem róla, hogy órákat tölt a tükör előtt és magát bámulja. Ha mégis ez van, akkor sem fogok a falnak futni, maximum úgy kalkulálom a következő találkozókat. Köszöntünk egymásnak, próbáltam beszédbe elegyedni vele, de nem mondtam volna sikeresnek, hiszen nem az én stílusom annyira. Olykor koptatom a számat, de azt maximum bosszantás és unalom céljából teszem, nem azért mert olyan jó lenne...
- Kösz. - mondtam befelé haladva. Nem tudtam nem észrevenni a csajszi horkantását az elsősök láttán. Egyet tudtam érteni vele, tényleg olyanok voltak, mint a megszeppent majmok. Nagyon bejött viszont, mikor Szira puszta véletlenségből meglökte az egyiket, erre borultak akár a dominó. Nem bírtam megállni megjegyzés nélkül.
- A „kínálat” egyre gyatrább... Jövőre lehet már értelmileg sem lesznek a magaslaton, ráadásul ezek a kölykök... Csak nézd meg az egyiket, magáért beszél... - mondom neki, ezzel gyakorlatilag lehülyézve az összeset. De ahogy ott álltak totálisan megszeppent fejjel... Én bezzeg nem voltam ilyen elsőben sem. Mit paráztam volna? Sokan bámultak leírom, de ki a fenét érdekelt, volt jobb dolgom is. Amúgy is, miután beosztottak már nem is vagy egy érdekes jelenség aki miatt annyira rajonganának, vagy érdeklődnének. A haverijaik és az ő nyárról tartott történeteik... na azok teljesen lefoglalják őket. Felhoztam a díszítést témaként, újabb kudarcot vallva.
- Tudom, habár kicsit sem érdekel ez az átkozott pontgyűjtős baromság. Örüljenek ha bemegyek órára... - ledobtam magam az asztalnál és egy gyors terepszemlével felmértem a helyet, majd a lánya tekintettem, aki pont ekkor nyitotta szólása a száját. Tökéletes időzítés volt, de a megjegyzésének hatására  felvont szemöldökkel pillantottam rá, de a szónoklata végére már vigyorogtam.
- Hallgatni utálom, unalmas monoton szövegeket nyomnak le ami engem kicsit sem érdekel, az evés az egy másik lapra tartozik, mert míg nincs vége a szájtépéseknek, addig kaját azt nem osztanak, ha az emlékeim nem csalnak. A gólyák meg... - széles vigyor. - Úgy érzem lesz min röhögni – ezzel fogom magam és  átvetve a lábam a padon úgy ülök, hogy csak felé nézzek
- Amit kérdezni akartam... - tűnt el a vigyor a képemről, mintha ott sem lett volna. - Milyen volt?... - gondoltam sejti mire gondolok, de megköszörülve a torkom hozzátettem. - Mármint otthon... a szüneted. Nem az egészre gondoltam, tudtam róla, hogy jóval előbb visszajött ide, mintsem vége lett volna a szünetnek, de eddig nem kérdeztem meg. Nem azért tettem, mert érdekeltek az állítólagos szüleim, inkább miatta. Érdekelt miért jött vissza olyan korán a suliba, ilyesmi marhaságok. Na nem annyira, ha nem nyög ki róla semmit engem az sem fog izgatni, de azért hátha mond valamit.
- Ami pedig a beszélgetést illeti... - hajoltam közelebb és egy sunyi mosoly terült el az arcomon. - Van mit bepótolnunk, na meg elvileg most minden okés köztünk, szóval próbálkozom. Régen órákig beszéltünk minden hülyeségről ami az eszünkbe jutott. - emlékeztettem semleges arcot vágva az egészhez.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. március 28. 19:51
Hozzászólásai ebben a témában

Álmosvölgyi Asztrid Szira
INAKTÍV


Rentainé
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1369
Írta: 2015. március 28. 20:35 | Link


Dísztalár meg ami alatta van


Ajkamba harapva fogtam vissza a hangos nevetést Kilián elsősökről alkotott véleménye okán. Nem lettem volna szegények helyében, főleg a kínos összeesés miatt...de hát naa, én nem akartam...francokat nem. Kölyökkoromban engem nem szívattak, mert behúztam egy mestertanoncnak már a beosztást megelőzően. Azt hitték, Rellonos leszek. Nem mondom, örültem volna, ha oda kerülök, de így az évek múlásával belátom, hogy teljesen jó helyen vagyok a pirosak között.
- Csoda, hogy idén nem buktunk meg - vetettem oda neki az utalást arra, hogy annak ellenére, hogy nem egy vér folyik az ereinkben, szinte ugyanolyanok vagyunk. Ugyanolyan lusták, ugyanolyan hirtelen haragúak és teszünk a tanulásra. Mondjuk azt nyugodtan kijelenthetem, hogy én jobban szeretek a jelennek élni, mint ő.
Zavart, szinte frusztrált, hogy muszájból próbált beszélgetni, ezért is mondtam neki, hogy nem kell, ha nem megy. Nekem bőven elég lett volna csak a közelemben tudni, hiszen már ez is nagy haladás.
- Tudom, hogy a sült húst várod a legjobban - vigyorogtam rá. Tisztán emlékszek rá, hogy mindig imádta. Megesett az is, hogy ebéd után a konyhából loptam neki még egy adagnyit és megleptem vele a kis helyünkön. Régi szép idők. - Ja-ja, már most alakítanak, figyeld - böktem a fejemmel a gólyák felé. Az egyik a másikat bökdöste, mintha ő lenne a Valaki. Ez már jó téma volt kezdésnek...
Aztán egyre jobban kezdtük felvenni egymás rezgését, ő is bővebben beszélt, meg én is. Ami pedig levett a lábamról, mint húgát...a vigyora. Olyan régen láttam, annyira megváltozott, de mégis ugyanaz maradt. Szerettem volna még sokáig nézni, de hamar eltűnt.
A kérdés amivel kezdett, elérte nálam a fagypontot. Hirtelen pont másfelé néztem, egyből kombinált az agyam és nem tudom miért, azt hittem Kilián is tudja, mi volt egy bizonyos ismerőssel. Egyszerre fehéredtem és pirultam el, miközben ő világosan is feltette a kérdését. Nyögtem egy sort, mintha mi sem történt volna. Nem akartam hebegni a válasz előtt, de tisztán látszott, hogy másra gondoltam.
- Izé...öhm...majd elmesélem - ezt nem itt akartam vele megvitatni, de mindképp részletesen szerettem volna beszámolni neki arról ami anyámékkal történt. Hosszú sztori ahhoz, hogy a beszédek előtt megvitassuk.
Ahogy felém fordult, igazából nem tudtam levenni róla a szemem. Felhúztam a lábam, hogy felé fordulhassak bugyivillantás nélkül és lassan az arcára tettem a kezem.
- Mosolyogj - ennyi volt a mondanivalóm, reméltem, hogy ebből leszűri, mennyivel fontosabb nekem az, hogy jó kedve legyen velem annál, hogy megállás nélkül beszéljünk.
Hozzászólásai ebben a témában

Simfel Karina
INAKTÍV


Kafkáné|Jázminos <3
offline
RPG hsz: 92
Összes hsz: 212
Írta: 2015. március 29. 10:07 | Link

Évnyitó

Végre egy újabb tanév kezdete! Két napja jöttem vissza, a szünetben elutaztunk, elvégre amióta az eszemet tudom, Bogolyfalván élünk, most még az iskola is itt van, úgyhogy nagyon jó néha kimozdulni. Elmentünk a nagyobb városokba Magyarországon, bejártuk az országot, megnéztünk egy csomó történelmi emléket, meg ettünk jókat, voltunk fesztiválokon, így kétszázzal pörögve érkezek meg a jeles eseményre. Egész nap koplaltam, mert az évnyitóra összerakott lakoma mindig a legfinomabb, és bosszantó, amikor a desszert előtt már jól vagy lakva.
Egy dalt dúdolgatva próbálok átslisszolni a tömegen, hogy kényelmes helyet találjak magamnak. Közel akarok helyet foglalni a tanári asztalhoz. Meg akarom nézni az új tanárokat, a házvezetést, mert változás van. Marki bá nem visz minket tovább, Zója néninek meg babája lesz, bár nem házas, szóval elég durva, hogy csak úgy terhes. Bátor nő, ha ezt bevállalja. Mondjuk pletyka körülötte is van rendesen, a két napban, amit itt töltöttem, annyi információt hallottam, hogy a fejem is megfájdult, pedig csak néhány könnyű irodalmi művet akartam kivenni a könyvtárból.
- Bocs, bocsbocs.
Két diáknak is sikerül nekimennem, akik hirtelen fékeznek be, én meg erre nem igazán számítva robbanok be közéjük, majd amikor lehet, akkor tovább is suhanok, mielőtt veszekedni kezdenek velem. Éhes vagyok, ölni tudnék ilyenkor, és még az igazgató úr beszédét is meg kell várnom. Lehet, hogy egy kicsit kellett volna csipegetnem valamit. Most már mindegy. A hely, amit kigondoltam, még szabad, így aztán nem nézve se jobbra, se balra siettem a viszonylag tiszta asztalok közötti részen, és huppantam le a megfelelő pillanatban. Ha minden jól megy, akkor maximum egy emberke ülhet elém, ami teljesen jó, amennyiben nem egy két méteres, széles vállú kviddicsesről beszélünk.
Utoljára módosította:Simfel Karina, 2015. március 29. 10:08
Hozzászólásai ebben a témában
Faragó Benedikta
INAKTÍV


BeneDiktátor :3
offline
RPG hsz: 37
Összes hsz: 1411
Írta: 2015. március 29. 12:14 | Link

Bálint <3
A dísztalár alatt


Hivatalosan ma kezdődik a tanév, mától fogva már én is ténylegesen itt tanulok, és az igazat megvallva eléggé parázok ettől az egésztől. Na persze nem az évnyitótól, hanem úgy az egész évtől, a tanároktól, a tantárgyaktól, meg úgy tényleg mindentől. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben ezzel az egész varázsló léttel kapcsolatban, amikre lehet, hogy ezalatt az öt év alatt sem fogok választ találni. Balázs... Nem... Bence, vaagy... jaj, hogy is hívják? Ja igen, szóval Bálint még a Levitában elkapott, és felajánlotta, hogy elkísér az évnyitóra. Biztos valami pre... izé prefektusi kötelesség segíteni az elsősöket, vagy valami ilyesmi. Örülök neki, hogy nem lesz semmi extra, de azért remélem az a hosszadalmas beszéd annyira mégsem lesz hosszadalmas, és viszonylag hamar vége lesz az egésznek.
A zöld is szép szín ám... De azért a kék mégiscsak szebb, ezért én megpróbálom a lehető legtöbbet beleadni, hogy az év végén már kékben tündököljön a Nagyterem. Bár nem tudom, ez mennyire fog sikerülni.
- Hááát... elég nagy, és számomra kész labirintus az egész. De amúgy szép, csak azoktól a mozgó és beszélő képektől kiráz a hideg. - még most is beleborzongok, ha eszembe jutnak, vagy meglátom őket, ezért próbálok úgy közlekedni, hogy lehetőleg ne nagyon kelljen bámulnom őket. - És igen, néhány emberrel már sikerült megismerkednem... Bár voltak közöttük nem épp kedves egyedek is - és nagyon remélem, hogy nem fogok ilyenekkel sűrűn találkozni.
Közben megérkeztünk a Nagyterembe, a Levita asztalhoz érve pedig egy apró vigyorral az arcomon integetek a már jelen lévőknek.
- Ööö... Bálint...?  Az mennyire gáz, ha én félek ettől az egésztől...? Mármint a varázsló léttől.
Hozzászólásai ebben a témában

Rabbot Portnipper
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 790
Írta: 2015. március 29. 15:32 | Link

Évzáró/Évnyitó

Amikor elvállalta az igazgatói posztot, nem mérte föl, hogy mit is vesz a nyakába. Ugyanakkor egy pillanatig sem panaszkodna, hiszen szeretett iskolájáért immáron mindent megtehet. Örömmel várta ezt a napot. Az előző évnyitón feszült volt, mert nagyon új volt számára még ez az egész. Az újdonság élménye azóta természetesen nem múlt el, de a feszültség távozott és helyét az öröm vette át. Szereti ezt az iskolát minden lakójával együtt. Rabbot kezdett kinyílni. Immáron nem az a búskomor arc jellemezte, mint az elmúlt években, hanem a jellemzően rabbotos mosoly, ami egykor is és most is az arcán ült. Sok emberrel kell nap, mint nap találkoznia, beszélnie, problémáikat megoldania.

Komoly jellemfejlődés indult el benne. Olyan sokáig ült a magányban, és dolgozott a Bagolykőért a háttérben. Nem tudta elhinni, hogy az emberek szeretetét megkaphatja. E tanév után viszont kezdi azt érezni, hogy az, ami és aki ő, rendben van, és az, amit adni tud akár emberkén, akár igazgatóként, tényleg pozitív és az emberek örülnek annak, hogy kapcsolatban lehetnek Rabbottal, sőt mi több, Rabbot is örül ezen kapcsolatoknak.

Ugyanakkor nem igazán tekinthető ő valamiféle klasszikus igazgatónak. Amit tesz, azt az emberekért teszi, és rájött arra, hogy ez nem a pozíciójától függ, hanem mert egyszerűen jó, és olyan jó, ami kölcsönösen jó. Szóval Rabbot, mint igazgató, semmilyen értelemben nem ragaszkodik a címéhez és az igazgatói tekintélyhez. Akik kapcsolatba kerülnek, nem azért tisztelik és szeretik (ha szeretik), mert ő az „igazgató”, hanem mert ő Rabbot. Rabbot, aki képes a pizsamájában is kimenni a folyósóra, ha épp akkor kelt föl, és szükség van rá. Szünetekben leül a diákok közé a folyósón és játszik velük, gyakorolja velük a varázslást, mintha ő is kisdiák lenne. Ilyenkor aztán kivirul, és elkezd nekik lelkesen magyarázni, hogy hogyan csinálják, és hogy miért szép az, amit éppen tanulnak. Rendszeresen van olyan, hogy odaszaladnak hozzá a diákok, vagy épp integetnek neki. A tini boszorkányok „csókolom igazgatóbácsi”-val ráköszönnek, és mindig nevetnek, mikor meglátják. A kamasz varázslótanoncok rendszeresen be akarják vonni a kviddicsbe, ami persze Rabbotnak sosem volt az erőssége, és a seprűmárkákhoz sem ért, de lelkesen megígéri nekik, hogy megnézi a bajnokságot, és természetesen ezen ígéretéhez tartja magát. Néha énekel, vagy dalokat tanít a diákoknak. Olyankor körbe állnak, és elkezdenek együtt énekelni.

A ma estére is ezzel az örömmel készült, és amikor belépett a nagyterembe, lelkesen és rabbotos mosolyával köszönt és intett vissza az őt üdvözlő diákoknak. Majd odament a tanári asztalhoz. Mielőtt azonban leült volna a helyére, középen az igazgatói székbe, intett, hogy csöndesedjenek el, mert szólni kíván. Az előző évben is használt varázslatát, mellyel sok nyelven lehet érteni szavait, elvégezte, és miután lecsendesedett a diákok serege, megszólalt:
- Úgy hiszem, elég éhesek vagytok, így a szokásos igazgatói beszédet majd a főfogások és a desszertek között mondom el. Tudjátok, vigyázok rátok, nem akarom, hogy egyszerre túl sokat egyetek. – Széles mosolya bevonta az egész nagytermet a benne lévő örömmel. – Jó étvágyat! – s egy pálcaintéssel elérte, hogy rogyásig megteljenek az asztalok a manók által készített csodálatos étkekkel.


VB meglepetés!
Utoljára módosította:Gyarmathi Mihály Ádám, 2015. december 27. 13:39
Hozzászólásai ebben a témában

,,A tanítók kinyitják az ajtót, de bemenned neked kell.'' (kínai mondás)
Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. március 31. 15:56 | Link

Szira
Az évzáró...

Ahogy azt előre sejtettem, a lánynak nehézségére esett, hogy visszafojtsa a nevetést. Mondjuk a véleményem az elsősökről tényleg elég szórakoztató lehetett, de igaznak véltem és ez így is marad. Szerintem a törpék nem sok vizet zavarnak, de majd kiderül. Ha valamelyik belém mert kötni, azt úgyis elküldöm vissza anyucihoz és meg is tanítom a számomra helyesnek vélt viselkedésre. Velem nem jó ötlet kekeckedni, ennyi bizonyos. A lányra tekintettem, akinek a megjegyzése helyénvaló volt.
- Engem nem zavart volna... - Nemes egyszerűséggel vontam meg a vállam, hogy aztán rávigyorogjak. - Ha én megbuktam volna, de te nem, akkor most egy évfolyamba járnánk. - Ugyan nem annyira örültem volna ennek a lehetőségnek, de azért nem is lett volna olyan rossz. Ellenben utáltam a gondolatát is, hogy már megint sikerült volna megbuknom. Végre befejezhetném ezt az egészet, lassan ideje lenne. A mestertanoncnak való tanuláson egyelőre még nem sokat gondolkodtam, de azért őszintén szólva kezdenem kellene magammal valamit. De ez még a jövő zenéje... A következő szavaira egy vállvonás volt a válasz. Nem nagyon bírtam az ünnepségeket, de hé, a kaja általában jó volt. Mondjuk itt mindig az, szóval nem lehet okom a panaszra. Otthon is így volt, már amikor éppen olyat főztek ami a kedvemre való volt. Már megint elkalandoztam, így elsőként felvont szemöldökkel meredtem rá, majd a gólyák irányába fordítottam a fejem. Igen, tényleg alakítottak, de hát ki kell alakulnia egy afféle klikkesedésnek. Ahhoz meg ki kell derülnie annak, hogy ki itt a valaki.
- Te még emlékszel az első napra? - kérdeztem hirtelen, de nem fordítottam felé a tekintetem. Az elsősöket megfigyelve kérdeztem meg tőle, hogy mi történt a szünetben, de rögtön tudtam,  hogy nem fog válaszolni. A nyöszörgés és a kijelentése már csak biztossá tett ebben.
- Oké, nem szükséges ha nem akarod. Nem annyira érdekel igazából. - egy gyors pillantás rá, majd a tanári asztal felé fordítottam a tekintetem. Nem, tényleg nem érdekelt igazán mi van otthon. Az viszont igen, hogy vele mi volt. Felőlem az állítólagos szüleim akár fel is dobhatnák a talpukat, akkor sem ejtenék értük könnyeket. A lányról mondjuk ezt nem mondtam volna el, de ki tudja. Ezer éve nem beszéltem vele ennyit, mint most. A megszólalása miatt sikerült rávennie, hogy újra ráemeljem a tekintetem és ráncolva a homlokom meredtem rá. Nem teljesen értettem mit akar ezzel, de ha ezt szeretné akkor legyen. Ha neki ez kell, akkor ezt kapja. A mosolygás nem volt az én stílusom jó ideje, de azért neki sikerült megmosolyogtatnia egyetlen szavával. Pont mint most. Az igazgató közben megérkezett, így felé fordítottam a fejem, ezzel újra teljesen komoly arcot vágva. Nem szerettem a beszédeket, de ez egy új igazgató volt, talán sikerül belopnia magát az állítólagos szívembe. Mondjuk az jó pont volt, hogy nem éhgyomorral kell végigülni az egész ünnepséget. Visszapillantottam az asztal felé, de végül a lányon állapodott meg a tekintetem.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk együtt a faluba a hétvégén. Nem a csárdába... - tettem hozzá, nehogy azt vélje, hogy én csak ott tudok létezni. -Csak úgy, lóghatnánk együtt egy keveset mint régen. - Na, csak sikerült kiböknöm.
Utoljára módosította:Álmosvölgyi Kilián, 2015. március 31. 15:57
Hozzászólásai ebben a témában

Kolf-Podmaniczky Gwen Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. április 2. 01:11 | Link

Ádi
Ruha a boleró nélkül

Elég eseménydús év volt ez a mostani. Voltak benne jó pillanatok, rosszak, sírás, meg miegymás. Ha összegezni kéne: Cukorkabolt, őrült kviddics, gyengélkedő, pub, kémkedés Krisztián után, költözés, Cukorkabolt, randi, Eszter, Krisztián megtudja a költözést, Zétény, Anthony, bunyó, Shayleen megérkezése, Alíz titkai, Animecon, Krisztián eljön Pécsre, elmondja, hogy mit érez, boldogság, de közben szomorkodás, Kínzókamra, mégse költözöm, Alina faggatása, beszélgetés Kathhel, összeveszés Alízzal, bekülni próbálás Shayyel, megtudja, hogy Heni kedveli a barátját ééés ennyi. Remélem nem hagytam ki semmit a felsorolásból, de ezek a legfontosabbak és számára a legfontosabbak. Ezek mellett még kviddicsezik, Edictumot szerkeszt, tevékenykedik a DÖK-ben és a színjátszóban, részt vesz Markovits tanár úr akadémista csoportjában, valamit, munkát is vállalt a faluban. Ha ez nem sok, akkor nem tudja mi az. Ki is fáradt így év végére, de nem szeretne leadni belük. Eddig is megoldotta, beosztotta az idejét, így mindent meg tud csinálni. Alízzal még nem sikerült kibékülnie, de nem az Ő hibája a veszekedés. A vörös lány támadt rá az Edictumos cikkel, meg azzal a bizonyos dologgal, amit egyébként el akart mondani, csak kicsit később. Ez még nem akkora bűn, főleg, hogy a szobatársai mindig ezzel idegesítették. De majd, ha Alíz szeretne kibékülni, akkor elnézést kér, ahogy Elena is, addig pedig keveset találkoznak. Két unokatesója is van, ahol lakhat, bár Shay még nem tud erről, mert eddig Kathnél szállt meg a Rellonban. A lány szobatársai lehet, hogy nem nézik jó szemmel, de ez kettejüket nem zavarja.
Ma azonban fel kellett mennie a szobájába, mert ott van a ruha, amit szeretne felvenni az esti ünnepségre. A magassarkúban tegnap elkezdett gyakorolni nehogy elessen, mert ezekben a cipőkben még csak tanul járni. Már épp ideje lenne, de inkább később, mint soha. Hosszabb időket nem bír ki a lábbelikben, de gyakorlat teszi az embert. Ádival tervez lemenni a Nagyterembe, és azt beszélték meg, hogy a klubhelyiségben találkoznak. Mikor elkészül az enyhe smink, igazít még a ruháján és elindul a lépcsőn.
- Szia! Mehetünk? - lép a fiú mellé és rámosolyog.
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Podmaniczky Ádám
INAKTÍV


PodiÁdi | Team Eridon <3
offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 1519
Írta: 2015. április 4. 13:17 | Link

Gwen - Évnyitó

Ami engem illet, nem igazán töltöttem órákat a ruhám kiválasztásával, így maradt időm arra, hogy visszaérkezés után szépen elpakoljam a cuccaim, átnézzem a tankönyveim, kicsit olvasgassak, és felkészüljek arra, ami előttem áll majd. Úgy érzem, hogy megtaláltam az utam, lassan, de biztosan minden kezd a helyére kerülni, ami azt jelenti, hogy nincs okom aggodalmaskodni semmin, csak a kviddicsen, ott is csak majd ha kikristályosodik, hogy mikor kikkel lépünk pályára. Valamikor kellene egy csapatmegbeszélés is. Ezeket összeírva egy lapra hasalok az ágyon kényelmesen.
Amikor elérkezik az utolsó egy óra a kezdés előtt, akkor ráveszem magam egy gyors zuhanyra, borotválkozni nincs kedvem, így finoman borostásan lépkedek ki a zuhany alól, majd gyorsan felöltözöm, és mire Gwen is elkészül, már teljes harci díszben - fekete nadrág, mellény, fehér ing, házcímeres nyakkendő, talár - állok lent, és várom a szöszit, hogy csatlakozzon hozzám.
- Talár?
Nézek rá kérdőn, elvégre mégiscsak évnyitóra megyünk, illik megadni a módját. Hogy végül van-e nála az mondjuk egy más kérdés, lehet, hogy pont így akar feltűnést kelteni. Jobb kezem kiemelem a zsebemből, és felé nyújtom, hogy belé karolhasson, majd elindulhassunk lefelé, a hömpölygő tömeggel. Elveszíteni azért mégsem akarom, és bár nyitott vagyok, jól esik, ha év elején ismerős ül mellettem.
- Itt jó lesz.
Nem teketóriázok sokat, valahol középtájt rábökök egy még nagyobb ürességre, amit menet közben szépen, lassan betöltenek az emberek. Közben színre lép az igazgató is, aki javasolja, hogy előbb együnk. Kifejezetten bölcs döntés, így hát fogom magam, és összeválogatok néhány számomra szimpatikus harapnivalót.
- Na és, milyen volt a szüneted?
Érdeklődöm Gwentől az első falat előtt.
Hozzászólásai ebben a témában

Péter Fanni
Tanár, Elemi mágus, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Lil' Bi†ch | MosolygósGyilkos | CsicskaPixi
offline
RPG hsz: 480
Összes hsz: 3433
Írta: 2015. április 4. 13:21 | Link

Andrew
Dísztalár alatt

Április elseje az a dátum, amitől fogva hivatalosan is a Bagolykő Mágustanoda diákja lehetek. Mintha csak tegnap fejeztem volna be az előkészítőt, hamar elszaladt ez a kis szünet a két oktatási intézmény között. Tegnap sikeresen megérkezve erre a csodás helyre éreztem, hogy sok pozitív emléket fogok ezen a helyen gyűjteni. Hamar be is költöztem, majd az évnyitóról tudomást szerezve ki is kerestem báli ruhám, ami egy barack színű földig érő sifon ruha, fekete felsőrésszel. Ezt spagetti pántok és hamis ékkövek díszítik. Hajam felsőrésze fukszia lilából átvált fokozatosan sötét lilává amit oldalra csatoltam és az alját hajvasalóval göndörítettem. Így mire leszállt az est sietve tipegtem a Nagyterem felé, bár a magassarkúmban nem igazán ment a közlekedés, ennek köszönhetően elég lassan haladtam.
Nemár, el fogok késni és leégetem magamat már az első nap! Vagy...-Ekkor megbotlok, ezért valamiben megkapaszkodva megtartom magam.- Huh...-Fújom ki magam megkönnyebbülve, szemeim lecsukva majd felállok, hogy meg tudjam kicsodát, vagy micsodát kaptam el és rántottam kis híján magammal a mélybe.-Andrew!-Felkiáltok kikerekedett szemekkel, látva a fiú meglepettségét a megjelenésem következtében, ezért megigazítva ruhám, kihúzom magam és szemeibe nézek-Megütöttelek, vagyis meg ijesztettelek? -Aggódó tekintetemmel sorozom, de mielőtt válaszolhatott volna ismét megszólalok.- Ugye nem vártál sokáig rám? Nem akartam ám késni, csak hát.... -Azonnal mutatok is le cipőmre zavaromban-
Utoljára módosította:Péter Fanni, 2015. április 4. 13:44
Hozzászólásai ebben a témában


#Ha dumál #VérKasza #Kolosudvaribolondja #ENFP #Gelembezredes
Rentai Bálint
INAKTÍV


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2015. április 5. 20:25 | Link

Benedikta <3

Benedikta irtó édes egy kis csaj. Persze annyira nem kicsi, de na! Érti mindenki, hozzám képest fiatal és méretre is pici. Egyik sem negatív, szóval nem félreérteni. Mivel nem szeretném, ha már az első nap elveszne ezért szépen kísérem a Nagyterembe, figyelve rá, hogy el ne tűnjön mellőlem, főleg, mert nagy a tömeg. Közben meg próbálom okosítani is, mert azért lenne mit elmondani neki, csak untatni sem szeretném. A szerencse az, hogy nem az a szófukar, csendes fajta, így jóval könnyebb dolgom van.
- Oh, igen! Azok elsőre ijesztőek tudnak lenni, de néhány hét alatt meg lehet szokni őket. Nem igazán kell velük foglalkozni. Van egy-két kivétel, mint a Levitát őrző szfinx portréja, de a legtöbb csak össze-vissza fecseg, mindenféle jelenetéktelen dologról - Főleg a Bibircsókos Banya, de ezt nem mondom ki hangosan, még a végén valamelyik továbbítja neki az infót és én leszek a következő pletykája tárgya, azt pedig, nagyon nem szeretném.
- Oh, valóban? Kikkel találkoztál? Megbüntessem őket? - kacsintok a lányra, elvégre prefektusként megtehetném, ha akarnám. Más kérdés, hogy utólag nem tartanám elfogadhatónak, főleg nem úgy, hogy csak az ő változatát hallom. Nem azért, mert nem hinnék neki. De a másik is nyugodtan mondhatna bármit... ha nem voltam ott, nehéz. Mondjuk van tippem, hogy esetlegesen valamelyik zölddel futott össze... de ez sem teljesen biztos, az ember sosem tudhatja, elvégre a kékek közt is van olyan, akit ha rossz pillanatban kap el az ember... Na mindegy. Nem gondolok és nem mondok rosszat senkiről sem, csak az asztalhoz terelgetem a lányt. Kényelmesen leülök, intek a többi kéknek, de továbbra is Benediktára figyelek.
- Nem. Egyáltalán nem az. Én is féltem. Most meg elképzelni sem tudom, milyen lenne az életem varázslat nélkül... - mosolygok rá a lányra, miközben beszélek. Kezdem érteni, miért is bíztak meg vele, hogy figyeljek rá. Mugliszületésű, akárcsak én. De nem lesz gond. Talpraesettnek tűnik.
Többet nem tudok neki mondani, mert Rabbot úr kezd bele a beszédbe, igaz, az rendkívül rövid és lényegre törőnek bizonyul. Pislogok is kettőt, mert ennél valami hosszabbra számítottam. Mondhatni, csalódott vagyok, de végül is, vacsora után is ráér a szónoklat, csak nagyobb az esély, hogy elalszik a társaság.
- Nos, ő volt az igazgató - magyarázom Benediktának - régen ő is levitás volt! - fűzöm hozzá, közben pedig a tányéromra pillantok. A manók úgy látszik, idén is pontosan bemértek, hiszem az én tányéromon egyértelműen más étel van, mint amiből a többiek választhatnak. De legalább biztos, hogy ezt mind megehetem, gondolkodás nélkül.
- Jó étvágyat! - mosolygok rá megint a lányra és jelzek neki, hogy vegyen, amit csak akar. Ha van még kérdése, vagy szimplán csak beszélgetni akar figyelek rá.
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2015. április 14. 10:06
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. április 7. 00:08 | Link

Zoé megint:)
Előzmény itt, utózmány itt.

Egy újabb évnyitó. Eddig úgy érzem, semmi nem változott a Bagolykőben az egy éves kihagyásom alatt sem. Talán csak annyi, hogy totálisan bele vagyok zúgva az egyik tanárnőbe. Muhaha.
Az említett sajnos a professzorok emelvényén foglal majd helyet, pedig mesterképzésben is részt vesz, miközben óraadó tanárként működik. Majd hagyunk neki egy széket a Levitánál, hátha az igazgatói beszéd után lejön.
Vakvezető barátosném, Abigél oldalán lépek be a nagyterembe. Jó, túlzás, hogy vakvezető kéne mellém. Látok én szemüveg nélkül is, csak szarul.^^
Jobban bosszant az, hogy ott hagytam a bizonyos Zoénál a szemüvegemet, mint amennyire mutatom. Most még elvagyok nélküle: nem ismerem fel az embereket, csak ha közelről látom az arcukat, na bumm. De ahogy elkezdődnek az órák, szívni fogok. Sem a tanárok szemléltetését, de pláne a táblát nem fogom látni.
Már csak a saját fülkénkben jöttem rá, hogy nincs meg a szemüvegem. Visszamentem volna érte, de lassan érkeztünk az állomásra, és kint tolongtak az emberek, esélyem sem volt időben odaérni a vonat túlfelébe. Nem is értem. Mire benyitottam a fülke ajtaján, amiben elvileg a lánynak kellett volna lennie, hűlt helye volt.
Zoé, mestertanonc. Ennyit tudok róla.
Abi már a holnapi hirdetésünk formáját tervezgeti. Kitalálta, hogy ki fogom plakátolni a kastélyban, hogy az elvesztett, szeretett szemüvegemet keresem. Fénykép is lesz mellé, meg jutalom a megtalálónak.
Hagyom, hadd pörögjön az agya, de én inkább azt tervezgetem, hogy körbekérdezősködöm a mestertanoncok tornyában Zoé felől. Senki sem látta rajtam kívül a lányt, én meg most nem látok, így nincs értelme a nagyteremben nézelődni utána.
A kékek asztalához érve letelepszünk Bálinttal szembe, aki épp egy elsősnek magyaráz. Jobbomon Abi, a bal oldalamon egy hely kihagyva a páromnak, hátha...
Utoljára módosította:Dolánszky Alex, 2015. április 8. 15:57
Hozzászólásai ebben a témában

Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. április 7. 15:16 | Link

Alex (esetleg néhány fiú egyed)

Ahogy beértem a birtokra, máris hívattak. A zsebemben a szemüveggel kísértek fel hogy megtudjam, hova is fogok tartozni. Kék színnel futtatott talárt kaptam, rajta a címerrel. Kaptam néhány percet, hogy rendbe szedjem magam, tehát magamra öltsem az új egyenruhám, és eligazítsam a dolgaim.
A sima fekete ruhát felvitették a szobámba, engem pedig az évnyitóra küldtek, természetesen ismét kísérettel. El sem igazodtam volna egyedül, így örültem, hogy legalább elkésni nem fogok.
Ez viszont dugába dőlt, mert a gardedámom az egyik lépcsőfordulónál kért tőlem pár percet, mert valamiért el kellett futnia a szobájába. Ebből viszont sok-sok perc lett, így már kezdtem nyugtalankodni és izgatott lenni, hogy mégiscsak késve fogunk leérni.
Nem is tévedtem. Már elhangzottak az első köszöntő szavak, mikor odaértünk, de nem ültem le rögtön. Első feladatom az volt, hogy megkeressem, hova is kell ülnöm. "A társaidat megismered, ugyanolyan kékben lesznek, mint te..." Kaptam utasításba az igazgatónál, ami most nem tűnt olyan egyszerű feladatnak. Persze, a szín maga könnyen felismerhető, hiszen se nem sárga, se nem piros, de még csak zöld sem. Így viszont egyetlen asztal maradt, amit eléggé tartva mindentől és mindenkitől környékeztem meg. Most nem érdekelt, hogy hova nézek, kire vagy mire, egészen addig, amíg nem éreztem minden érintett szemét a hátamon. Megint elszúrtam...
De nem nézhetek le, elvégre meg kell keresnem valakit. Mindez viszont egyenlő volt a kivégzésemmel, hiszen bár nem akartam, mégiscsak sikerült megszereznem sokak bámuló tekintetét.

Csak szedtem a lábaim, keresve az egyetlen arcot, amit ismerek, de mintha évek teltek volna el. Megkönnyebbültem, amikor ráleltem, és ezután már nem lebegett semmi más cél a szemem előtt, minthogy odaadjam a szemüvegét, aztán elhúzzam innen a csíkot. Sok ez így nekem. Túlzottan is.
Lassan odaérek, és már a kezemben a szemüveg...
- Ott hagytad az ülésen a kukkered.
Nyújtom felé, és remélem, hogy hamar elveszi tőlem, mert a pánikroham megint betegesen közel araszol az elmémhez. Toporgok egy helyben, a szívem kalapál, mintha felszállni készülne. Talán pont ezért nem figyelem az asztalnál ülőket, akik vidáman csacsognak mindenről, ami az "itt"-et érinti. Ha hozzám szólnak, akkor természetes, hogy válaszolok, röviden és tömören, ha meg nem, akkor ennyivel is kevesebb teher.
Nézzük, mi sül ki ebből...
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. április 7. 20:31 | Link

Zoé

Portnipper éleslátásáról tanúbizonyságot téve előbb hagy minket táplálkozni, mielőtt belekezdene az általában kínosan hosszú beszédbe. Éhen halok!
Amint a ketem ügyébe kerül a kanál, lapátolok is mindenből a tányéromba, ami éppen megtetszik. Abigél mellettem nyuszit formáz a bébi répáiból és más zöldségekből. Én nem tökölök ilyenekkel. Amikor megkérdezi, én mit alkottam, azt felelem, kiborult ruhásszekrényt.
Aztán egyszer csak fölég magasodik valaki, és a mondottak alapján egyértelműen hozzám szól. Túl nagyot nyelek az igyekezetben, hogy gyorsan eltűnjék a számból a falat. Zoé az, nem kell holnap felkajtatnom!
- Ahh, kösz - fogadom el megkönnyebbültem a szemügém, mikor bemérem azt a tenyerében. Azután meglátom a kék szegélyt a talárján.
- Na, Levita? - mosolygok rá, és a szemüveget egyszerűen a tányérom mögé teszem az abroszra. - Ezt elhallgattad a vonaton.
Túl közel van. Nyelek egyet, pedig már lement a falat.
- Öhh... izé... megvan a helyed? - kérdem sután, és magam sem tudom, miben reménykedjek. - Itt van egy...
Utoljára módosította:Doléance Arslí na Fírinne, 2015. április 7. 22:12
Hozzászólásai ebben a témában

Böröczky Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 175
Összes hsz: 626
Írta: 2015. április 7. 22:36 | Link

DAl

A szemüveg visszakerül jogos tulajdonosához, aki láthatóan megkönnyebbül, mikor meglátja azt, és kiszedi a kezemből, amiben odanyújtottam neki.
- Igazán nincs mit. Én úgysem tudnám használni.
Oké, ez most egyszerre volt tapló és viszonylag normális megjegyzés, rajta múlik, melyiket veszi ki belőle. Ezzel most sem energiám, sem kedvem foglalkozni, bár egy másik helyzetben talán ez döntene vissza a gondolkodásba, most csak rontana az amúgy sem jó helyzetemen.
Hümmögök kettőt, hogy hova is kerültem, bár azt nem értem, hogy miért kellett volna a vonaton tudnom erről, ezt pedig meg is említem, kissé furcsálló lejtéssel.
- Mert körülbelül tíz pere tudom én is. Addig fekete talár volt rajtam.
Már nem teszem hozzá, hogy miért nem emlékszik erre, az már tényleg túlmenne nekem is azon a bizonyos határon. Hát még a következő felkérés...
Vacsorázni? Én? Itt?
- Már így is mindenki engem bámul. Nem biztos, hogy jó ötlet lenne nekem most itt maradni. Meg zavarni sem akarok.
Biccentem fejem picit az asztal társasága felé. Láthatóan összeszokott csapattal állok szemben, és nem biztos, hogy most az kéne, hogy még többen hagyják félbe a kajálást. Annak ellenére, hogy nem nézek senkire, tehát senki szemébe. És ez nyugtalanít, mert eddig sosem tapasztaltam ilyen mértékű hatást.
Elindulok kifelé, és azt hiszem, meglesz az első kiadós könnyhullatásom, hacsak valaki vissza nem fog, hogy márpedig üljek le a seggemre, és hallgassam végig ezt az ünnepséget, amikor elvileg ünnepelni kell, kajálni, és jól érezni magunkat...
Utoljára módosította:Böröczky Zoé, 2015. április 8. 11:20
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. április 8. 00:50 | Link

Z
jól eljátszottam itt magamban meg az NJK-mmal, bocsi. XD

Bírom ennek a csajnak a humorát.
- Akkor szerencsém van - vigyorgom, koccan a szemüvegem a tányérhoz. A Levita-kérdésre adott válaszától azonban elkezdem hülyén érezni magam. Már, ha nem érzem még elég hülyén magam attól, hogy annak ellenére is, hogy barátnőm van, túlságosan érdekelni kezd ez a lány, amint felbukkan. Vérciki, hogy le kell vennem a szemüvegem ahhoz, hogy viszonylag normálisan tudjak vele kommunikálni, és ne döntsem asztalnak rögtön.
...Gondolj másra!!!
Önmagammal vívott csatám hatására elkések a felelettel. Ja, és hogy miért éreztem (a jelenlétében már "megszokottnak" tekinthetőnél is) hülyébben magam? Mert addig, amíg nem mondta, eszembe sem jutott, hogy mikor és hogyan kerülnek beosztásra azok, akik nem elsősként jönnek az iskolába. Most totál hülyének néz. Teljesen idiótának. - Mert az is vagyok!
Kényelmetlenül fészkelődöm ülésemen. Ő pedig visszautasítja, hogy hellyel kínáljam. Az egyik felem megkönnyebbül ettől.
Amíg nem mondja, nem figyelek fel rá, de most már érzékelem, hogy a fejek felénk (felé) fordulnak. Felmarkolom és az arcomra illesztem a szemüvegemet. _Mindenki _bámulja a távolodó lányt.
Ahogy tüzetesebben szemügyre veszem, igazából leginkább csak a fiúk... meg ott, az a csaj... Ez elképesztő!
- Te, mi van itt...? - böködöm meg kézfejemmel Abigél vállát, és fejemmel a többiek felé intek, akik továbbra is szemérmetlenül követik a titokzatos Zoét tekintetükkel.
Volt osztálytársam felém fordul, és olyan dolgokat mond el nekem, amikre magamtól szerintem nem jöttem volna rá. Mert gyökér vagyok, hej, de nagy gyökér!
Abigél szerint a csajnak véla felmenői lehetnek, azért reagál rá így mindenki. Gyorsan vázolja is, mit kell tudni ezekről a vélákról, és óva int attól, hogy esetleg bestiának tituláljam Zoé akárkicsodáját. Szomorú, hogy Abi ennyit néz ki belőlem... De nem teljesen alaptalan. Mindig vágytam egy "Tapintat mesterfokon: Hogyan ne sértsd vérig hölgyismerőseidet" könyvre, de sosem kaptam... szerintem nem létezik. Tildát kéne megkérdezni.
Ezen felül Abigél még azt a meglátását is megosztja velem, hogy a lány feltehetőleg épp most sírja ki a szemét a klotyóban, mert marha nehéz lehet így élni, pláne egy új közegben kezdeni új életet, miközben a srácok szeme kocsányon lóg, és lépten-nyomon rád másznak az emberek, vagy legalábbis ontják rád szexista megjegyzéseiket. Szerinte utána kéne mennem.
- De Abi, én fiú vagyok... - nyöszörgöm kibúvót keresve. - Én sem vagyok jobb, mint a többi.
Szeretettel pislogok a tányérom felé, amin ott az a finom ragu...
A mérsékelten flúgos barátosném persze pont akkor avanzsál élő lelkiismeretté, amikor szeretnék békében megvacsorázni, és nem depressziós vélalányokat üldözni "én megértelek téged" és "hadd segítsek" táblákkal.
Nyert.
Még sebtében két-három villányit eltüntetek a kajámból, és megadóan, valamint lehetőség szerint feltűnésmentesen kikászálódom a helyemről, hogy Zoé után siessek. Menet közben leveszem a szemüvegem. Aztán visszateszem, nehogy nekimenjek egy páncélszobornak.
Hozzászólásai ebben a témában

Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. április 9. 15:39 | Link

Scarlett

Az egyik szokásos konyhai látogatásom alkalmával egy ugyancsak ragadozói ösztönnel rendelkező lányba botlottam, aki hozzám hasonló módon rekordgyorsasággal csapott le egy számára szimpatikus ételre - meg sem lepődtem, amikor a szóba elegyedésünk után kiderült, hogy Ő is rellonos, ahogyan én. Később abban is megállapodtunk, hogy az évnyitó ünnepségre együtt megyünk, ugyanis másodikos diákként egyikünk sem volt még elég jártas a kastélyban, főleg nem az itt zajló események történéseiben sem, amelyek közé az ünnepségek is tartoztak.
Másodpercre pontosan érkeztem a Nagyterem bejárata elé, ahogyan azt Scarlettel előre leegyeztettük. A nyakamat nyújtogatva néztem körbe, hátha meglátom az ismerős szőke loboncot, de mindhiába, a lány sehol sem volt.
Valószínűleg eléggé útban lehettem, ugyanis a terembe érkezők sorra mérges pillantásokkal megajándékozva kerültek ki, így hát az ünnepekkor kötelezően viselendő talárom ujját zavartan piszkálva álltam odébb. Pár perc tétlen álldogálás után már kezdtem elég kényelmetlenül érezni magamat, így a karórámra másodpercenként dühös tekintettel való rámeredésével szórakoztattam magam a szöszi érkezéséig.
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. április 9. 17:09 | Link

Alina



 
Scarlett a konyhában tett látogatása után egészen fellelkesült az ötletre, hogy elmenjenek az évnyitóra. Előtte fel sem merült benne a lehetőség, hogy elmegy. Túlságosan egyedül érezte volna magát. De így, hogy ezzel az eléggé szimpatikus rellonossal tölthette majd az időt, izgalommal töltötte el.
  Mikor az évnyitó napja volt, úgy gondolta, hogy elég, ha egy fél órával előbb benéz a gardróbjába. Hát nem lett igaza...Jó negyed óra turkálás után, már éppen eléggé késésben volt. Felkapta az egyik kezébe akadó inget, magára rántotta, utána a köpenyét is valahogy felcibálta magára. Megragadta a pálcáját, mert a nélkül mostanság nem mozdult sehova sem, és rohant lefelé. Kettesével szedte a lépcsőfokokat amikor csak tudta.
  ~ Basszus, basszus, basszus.... ~ hajtogatta magában. ~ Hogy lehetek ilyen idióta?
  Végre befutott a lány mellé, aki dühösen nézett rá. Kívülről eléggé zilált állapotban volt, de ezen nem lehet csodálkozni. Végül is még a haját sem fésülte ki.
  - Sajnálom...kicsit elszaladt az idő... - húzta el a száját bocsánatkérően. Enyhén lihegett az idefelé való futás miatt. - Elkezdődött már?
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. április 9. 17:58 | Link

Scarlett

Az ideges toporgásomat egy hangos lihegés szakította félbe, amely valahonnan a hátam mögül érkezett, mire a szemöldökömet felvonva pördültem meg a tengelyem körül.
- Na, végre - biccentettem köszönésképpen a lépcsőn lefelé loholó Scarlett felé. - Mi tartott ennyi ideig? - kérdeztem keresztbe font karokkal, kissé korholó pillantással végigmérve a lányt.
Azt hittem, hogy ott fog összerogyni az ünnepség kellős közepén, annyira lihegett, így kellett pár perc, mire a szöszi légzése visszatért a normális állapotba.
- Úgy hallom, most kezdődik - feleltem a lány kérdésére pár pillanat fülelés után, mire megragadtam a karját és sietősen magammal húztam a bejárat felé, aztán lehuppantam az ajtóhoz legközelebb eső üres helyre.
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. április 9. 17:58
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. április 9. 20:46 | Link

Alina


 
A lány gyorsan sietett, hogy minél kevesebbet kelljen várnia társának. Menet közben teljesen kifulladt, szóval csak kis szünet után tudott a mérges barnának válaszolni.
  - Esküszöm siettem, ahogy tudtam. - mondta, aztán még valami bocsánatkérés szerűséget is társított hozzá. Aztán vett még néhány mély lélegzetet, hogy teljesen megnyugodjon, és a dolgokra koncentrált.
  Egyik percben még kint állt a terem előtt, aztán Alina keze kulcsolódott a karjára, és hirtelen már bent is találta agát a teremben. Majdnem szerencsétlenül sült el a dolog, mivel Ali a legközelebb lévő helyre nyomta le, viszont majdnem mellé ült. De szerencséjére nem lett belőle gond. Bár a szeme előtt felrémlett a rémkép, miközben az igazgató beszélt, ahogy elesik, és minden szempár utána rá fog szegeződni. Próbálnák majd visszatartani a nevetést, de nem menne nekik.
  Fejrázással kergeti el a rémképzeteket, és újra a lényegre figyel. Viszont már csak annyit kap el a szövegből, hogy az igazgató úr jó étvágyat kíván és a sok étel eléje terem. Hirtelen a sok étel látványa előcsalta hasából a korgást, mely figyelmeztetően arra buzdítja, hogy azonnal kezdjen el enni.
  Rögtön egy sós dologért nyúlt, és már be is tömte a szájába.
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Alina Gonzalez
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 40
Írta: 2015. április 10. 19:21 | Link

Scarlett

Épphogy behurcoltam magammal a lányt a terembe, majd leráncigáltam magam mellé az ajtóhoz legközelebb eső üres helyre, az igazgató már figyelmet is kért. Nem igazán hallgattam, hogy mit mondott, mert egy jó ideig arra koncentráltam, hogy ne nevessem el magamat Scarlett ügyetlenkedését nézve, ugyanis a lány még mindig kissé lihegve próbált helyet foglalni, csakhogy ez nem igazán jött neki össze elsőre, mert a hatalmas étkezőasztalok mellett húzódó, ülőhelyül szolgáló hosszú padsor legszélét megcélozva majdhogynem félreült.
- Csak nem vándorol a pad? - suttogtam felé vigyorogva.
Még egy halk vihogást sikerült eleresztenem, de aztán arra kaptam fel a fejemet, hogy az igazgató úr jó étvágyat kívánt és a pálcalendítését követően az asztalokon tengernyi mennyiségű ennivaló jelent meg, a termet pedig egyből az ínycsiklandozó ételek illata lengte körbe. Jobbra-balra kapkodtam a fejem, alig bírtam betelni a látvánnyal, az asztalok roskadoztak a rájuk pakolt tálcák tömkelegétől. A diákoknak több se kellett, mindenki rekordgyorsasággal vetette rá magát a kajákra. Jóformán úgy éreztem, hogy a mennyországba csöppentem.
A bambulásomból Scarlett gyomorkorgása zökkentett ki, amire rögtön az én hasam is válaszolt egy mennydörgéshez hasonló hanggal.
- Na, együnk - dörzsöltem össze a tenyeremet a mellettem immáron jóízűen falatozó lányra nézve, majd mohón telepakoltam a tányéromat és hozzáláttam az evéshez.
- Mmm - hümmögtem két falat között - ez nagyon jó, nem?
Utoljára módosította:Alina Gonzalez, 2015. április 10. 19:23
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet