Walker.


* Ebédszünet van a kastélyban, a legtöbb diák pedig csacsogva vonul be a megterített asztalokhoz, az aktuális órák eseményeit kitárgyalva. Kowai Ombozit lehagyva, bűbájtanról szabadulva szedi lépteit a nagyterem felé, semmi kedve most a szöszi utáni nyávogását hallgatni. A hatalmas helyiségben szétszóródik a nebulósereg a négy asztal között, Eris is gyorsan kitúr egy elsőst a helyéről a Rellonosok részénél, majd nyomatékosítva szándékát még rá is vicsorog a lányra, annak eszébe ne jusson szólni egy prefektusnak erről a momentumról. Visszapillant a roskadásig telerakott finomságokra, azon nyomban összefut a nyál a szájában, korán volt ma az a reggeli, és ma ráadásul edzésük lesz, aztán pont úgy van órája, hogy a vacsorát ki kell hagynia miatta. Mondjuk annyira nem baj, fogónak rakták be, annak amúgy sem árt, ha könnyű. Eme gondolat közben inkább visszateszi a zaftos csirkecombot oda, ahonnan elvette, és valami energiaszegényebb dolog után nézelődik. A gyomra korog, ő meg éhes, erre itt még neki kell fogyóznia, hogy gyorsabb lehessen a levegőben. Szégyen. A belső viaskodása az arcára is kiül: mogorva szemei néhol kétségbeesett árnyalatot felvéve pattognak a csirkecomb és egy tál zöldségsaláta között, majd inkább kutat a CSK után a nagy tömegben. Úgy néz ki, Bennett most máshol étkezik, ám Ombozit megtalálta, a szöszi mellett ül és neki dumál, s amikor tétován elkapja Eris pillantását, a lány öklendezést szimulálva tér vissza étekbéli problémáihoz. Ezzel a jelenettel megvolt a fogyókúrához szükséges zabavisszafogó erő, de azt még mindig nem sikerült kifundálnia, hogy mit eszik. Villáját előkapva lecsap a combok melletti utolsó csirkemellre, majd végigsandít a mellette ülőkön, hogy ki van ezzel a döntésével kapcsolatban más véleményen, mert abba nyomban beleállítja a hússal megtűzött evőeszközét. *

Walker.


* Ebédszünet van a kastélyban, a legtöbb diák pedig csacsogva vonul be a megterített asztalokhoz, az aktuális órák eseményeit kitárgyalva. Kowai Ombozit lehagyva, bűbájtanról szabadulva szedi lépteit a nagyterem felé, semmi kedve most a szöszi utáni nyávogását hallgatni. A hatalmas helyiségben szétszóródik a nebulósereg a négy asztal között, Eris is gyorsan kitúr egy elsőst a helyéről a Rellonosok részénél, majd nyomatékosítva szándékát még rá is vicsorog a lányra, annak eszébe ne jusson szólni egy prefektusnak erről a momentumról. Visszapillant a roskadásig telerakott finomságokra, azon nyomban összefut a nyál a szájában, korán volt ma az a reggeli, és ma ráadásul edzésük lesz, aztán pont úgy van órája, hogy a vacsorát ki kell hagynia miatta. Mondjuk annyira nem baj, fogónak rakták be, annak amúgy sem árt, ha könnyű. Eme gondolat közben inkább visszateszi a zaftos csirkecombot oda, ahonnan elvette, és valami energiaszegényebb dolog után nézelődik. A gyomra korog, ő meg éhes, erre itt még neki kell fogyóznia, hogy gyorsabb lehessen a levegőben. Szégyen. A belső viaskodása az arcára is kiül: mogorva szemei néhol kétségbeesett árnyalatot felvéve pattognak a csirkecomb és egy tál zöldségsaláta között, majd inkább kutat a CSK után a nagy tömegben. Úgy néz ki, Bennett most máshol étkezik, ám Ombozit megtalálta, a szöszi mellett ül és neki dumál, s amikor tétován elkapja Eris pillantását, a lány öklendezést szimulálva tér vissza étekbéli problémáihoz. Ezzel a jelenettel megvolt a fogyókúrához szükséges zabavisszafogó erő, de azt még mindig nem sikerült kifundálnia, hogy mit eszik. Villáját előkapva lecsap a combok melletti utolsó csirkemellre, majd végigsandít a mellette ülőkön, hogy ki van ezzel a döntésével kapcsolatban más véleményen, mert abba nyomban beleállítja a hússal megtűzött evőeszközét. *

Eris L. Awer-Kowai

Ahogy telnek a napok, egyre jobban kezdem megszokni a sulit. Persze még mindig nehezemre esik reggelente megtalálni az adott tantermet, ahol végig kell ülnöm a hosszú órákat, de szerencsére a nap további részében csak követnem kell a csordát és minden rendben van.
Azt nem állítanám, hogy a társasági életem olyan nagyon kialakult volna már ebben a kis időben, de hát nem is vártam mást. Egyrészt, én se vagyok az a "sziamizulegyünkpajtik" típusú ember, meg ahogy észrevettem a háztársaim se kapálódznak azért, hogy megismerkedjenek velem. Mondjuk úgy, hogy csöndesen élünk egymás mellett, és ez egyelőre nekem tökéletes megfelel így.
A mai délelőtt is ugyanúgy telt, ahogy az eddigiek. Kelés, órák, szünet, órák, és végre elérkeztünk a kedvenc részemhez, az ebédhez. Természetesen a Nagytermet már akkor is megtalálnám, ha álmomból ébresztenének fel és a Konyhával is hasonló képpen vagyok.
A hosszú asztalok közül a miénk a terem egyik szélén található, közel a falhoz. A rellonosok általában közelharcot vívnak a jobb helyekért, és természetesen a gyengék alulmaradnak módszer az érvényes nálunk. Ezért aki jót akar, az már elsős korában igyekszik kialakítani maga körül egy olyan tiszteletkört, ami adott esetben elég lesz neki ahhoz, hogy megszerezze, amit akar. Ezt a szabályt már a legelső napon sikerült jó alaposan a fejembe verniük, amikor épp békésen eszegettem a vacsorámat és egy csapat harmadikos fiú csak úgy odajött, kivette a kezemből a falatot és közölték, hogy éppen az ő helyükön terpeszkedem és nagyon gyorsan húzzak el onnan, ha éjszaka szeretnék egy percet is aludni. Azóta már tudom, hogy nem kellett volna olyan gyorsan elszaladni, mert akkor meg is lett volna az első jó pontom, de már mindegy.
A mai ebédhez különösen jó kedvvel fogtam hozzá, mert az asztal tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. Gyorsan leültem egy évfolyamtársam mellé és körbenéztem, hogy mit is válasszak a rengeteg ínyencség közül. Ahogy nyálcsorgatva bámulok végig az asztalon, egyszer csak összerezzenek, mert a mellettem lévő lány olyan hirtelen pattan fel, mintha áramütés érte volna, két pillanattal később pedig már hűlt helyét találom, és egy másik, számomra ismeretlen egyén ül le mellém.
Nagy érdeklődéssel figyelem, ahogy végigméri az "árut", majd felszúr a villájára egy csirkecombot. Ezután néhány percig szemezett a hússal, majd visszarakta a helyére. Fogalmam sincs, hogy mi baja, de elég finnyásnak tűnik, úgyhogy inkább nem is foglalkozom vele tovább. Újra visszafordulok az incidens előtti elfoglaltságomhoz, azaz a teríték pásztázásához, amikor megpillantom a mai ebédemet. Már nyúlnék a csirkemell után, amikor a mellettem ülő Mrs. Finnyás pont azt a szeletet telálja el a villájával.
- Én ezzel a döntéssel nem igazán értek egyet. - Mondom összehúzott szemöldökkel, miközben egy pillanatra se veszítem szem elől a kiszemelt ételt.
- Úgy érzem, hogy te inkább azt a csirkecombot szeretnéd ma megenni ebédre, és ezt csak azért szúrtad fel a villádra, hogy kedvesen idehelyezd a tányéromra.-

Walker.


* A széleskörű választékból nem sok lehetőség maradt a közelében lévő adagokból, mivel a nagyobbak, akik odébb ülnek, mindent felzabáliuszosdit játszanak, úgyhogy csak a perifériájában található étkekre van módja, még akkor is, ha ilyen kis agresszív. Nem szívesen kekeckedne azzal az ötödéves sráccal tőle nem is olyan messze, aki háromszor nagyobb darab, mint ő. Lecsap hát a combok melletti mellre, de mielőtt a tányérjára helyezné, egy ismeretlen hang szólal meg mellette. Eris sötét szemeivel az idegenre pillant. Fiatal fiúcska, nem nagyon futott össze vele, talán elsős lehet. És az ő csirkemellét figyeli. A keresztes tetoválású lány elfintorodik. Micsoda fétisei lehetnek ennek a srácnak, hogy az Ő csirkemellét sasolja. Na, méghogy kedvesen a tányérjára, azt lesheti. Még jó, hogy bűbájtanról jött, a pálcája nincs is annyira messze, ha használni kéne. Bal kezével óvatosan a varázseszköze után nyúl, a jobbjában tartott villát pedig ugyanazzal a mozdulattal a szájához emeli és beleharap a húsba, közben végig a másikat figyeli, fenyegető szemekkel, tettre készen. Színpadiasan rágni kezdi a falatot, majd lenyeli, s a fogán és nyelvén ragadt maradékokkal nyitja ki a száját. *
- Csak nem mondtál valamit? * A nőiesség mintaképe ezután egy pillanatra a fehérjedús falatra sandít, majd visszatér az őt megszólítani merő fiatalemberhez. *
- Jahaaaaaa, hogy ezt akartad? Bocs öcsi, nekem formában kell lennem a következő meccsre, van mentségem. * Na igen, ez a fiú még biztosan nem tudja, hogy kivel akarja összeakasztani pelyhedző bajuszát. Eris gúnyosan elmosolyodik, várja a másik reakcióját, de azért nem feledkezik meg a pálcáról sem, ami nincs ugyan még a markában, de ha ott is lesz, kénytelen lesz kipróbálni a bal kézzel átkozódást. *