ÉVNYITÓ - ÉVZÁRÓ

Hamarosan este hét óra, a folyosók tömve, egymást lökdöső diákokkal, akik mások között átnyomakodva igyekeznek megkeresni a barátokat, hogy elmeséljék a szünidei élményeket egymásnak. Vannak itt megszeppent elsősök, akik épp csak túlestek a beosztáson, még keresik a helyüket, és próbálnak nem elesni az új talárjukban. Vannak itt szellemek, akik mindenféle tekintet nélkül suhannak át embereken, akiket kiráz a jeges érzés a találkozás miatt. És vannak tanárok, dolgozók, akik igyekeznek a rendet fenntartani a bejárati csarnokba, noha ez szinte lehetetlen, hiszen egy szünidei románc, egy izgalmas utazás ilyenkor sokkal fontosabb, mint az, hogy ne tapossunk rá néhány lábra.
Odabenn a díszek kékben és bronzban tündökölnek, a gyertyák is kékek, bronz díszítéssel. A tanár asztalt a Levita ház színeivel terítették meg, mögöttük pedig büszkén tekinget a falat betöltő szfinx. Lassan a tanárok is megérkeznek az asztalhoz, melynek közepén már ott ül az igazgató, jobbján ülő kollégájával mély értekezést folytatva. Amint elüti az óra a hetet - alig van addig tizenöt perc - megkezdődik az új tanév, és lezárjuk a régit.

//Játékidő: 2014. március 17 - április 06. //

//A hozzászólásokat egy szálba, az előző hozzászólóra (nem a játékpartneredre) szálazzátok!//

Dasha (손영)~~

- Hmm... akkor majd megoldjuk valahogy. Biztos van itt egy használaton kívüli terem vagy odakint egy olyan placc, ahol senkit nem zavarnánk. Már ha tényleg benne lennél egy kis dobálásban - válaszolom vidáman, mert ez nem is olyan rossz ötlet. Szöulban azért nem volt erre lehetőségem, mert ott az ilyen mugli dolgokra a többség nem nézett jó szemmel. Viszont Son Yeong teljesen normálisan reagált, és ha a van még egy-két ilyen ember, akkor könnyedén csinálhatunk egy rögtönzött kosárlabda pályát. Ez a gondolat egészen felvillanyoz, máris jobb kedvvel eszegetek tovább. Közben pont az ételekről beszélünk. A 김치-re csak bólogatok. Már hogy ne ismerném? Hiszen az olyan alapétel.
- A pirosat én is nagyon szeretem - felelem, mert tényleg. Nekem az a kedvencem, már ha kimchi, amúgy meg ugye, a már említett 떡볶이. Egyébként még rengeteg ételt felsorolhatnánk, ami finom. Biztos neki is hosszú listája van, hogy miket szeret, mint ahogy nekem is.
Megtudom, hogy van egy ikertestvére is, azonban nem látok hasonló kinézetű embert a terembe - igaz lehetnek kétpetéjűek is - így kénytelen vagyok rákérdezni.
- Mitől függ? - kérdezem tovább, mert furcsa, hogy még nem dőlt el, jön-e a testvére. Főleg, mert mintha azt mondta volna, az ő felmenői varázslók voltak. Így feltételezném, hogy a testvére is ért valamennyit a mágiához. A testvére, aki lány, és Victoriának hívják. Szép név az is. Talán valamivel hétköznapibb, mint a Dasha, de ez igazából lényegtelen.
- A koreai neve mi? - kérdezem, ha már ő elmondta a sajátját, talán nem furcsa, hogy érdeklődöm én is kicsit. Igaz, én nem említettem, a nagyszüleim által használt nevemet, de nem is használom soha a Joon-t, szóval felesleges is lenne.
- Van két húgom. Virág és Bogi - válaszolom mosolyogva, aztán mivel én befejeztem az evést, megtörlöm a számat egy szalvétával, majd asztaltársamhoz fordulok ismét.
- Maradsz még? Mert én azt hiszem, megyek... - szívesen beszélgetek még vele, de nem maradnék itt, ha nem muszáj. Vannak ennél sokkal nyugodtabb helyek is. Például a klubhelyiség, ahol csak a saját házunk diákjaival kell osztozni és nem az egész iskolával. Ha jön, ha nem, én felállok, és visszaindulok a Levitába. Hosszú volt a mai nap, és fárasztó is. Jó lenne végre pihenni.

Bálint (발린트)

Persze, hogy benne lennék. -Válaszoltam neki határozottan. - Imádok sportolni.
Mondhatni a megszállottja vagyok. Bár a kedvencem a küzdősportok, de szeretek én mindent. Különösen kosarazni, korcsolyázni és repülni. Utóbbit a testvéremmel szoktam. Vagy fogócskázunk, vagy akrobatikus dolgokat csinálunk. Lehet megártott a sok cirkuszba járás. Időnként még szoktunk versenyezni is, hogy megtudjuk, hogy melyikőnk a gyorsabb. Magyarán nem unatkoztunk soha.
-Victoria a Herzberg Mágusiskolába jár jelenleg, de gondolkodik, hogy átjön ide. Attól függ, hogy én mit mondok neki erről a helyről. Ha nekem tetszik, akkor nagy valószínűséggel átjön. Ha viszont nekem nem tetszik ez az iskola, akkor ő marad ott, hisz ő szeret ott lenni. Csak így nagyon távol vagyunk egymástól és keveset tudunk találkozni.
-Már nagyon hiányzunk egymásnak, de gondoltuk, hogy így lesz. Kell is, ez a kis szünet kettőn között. Lehet, hogy ikertestvérek vagyunk, de attól még nem lehetünk összenőve.
-A koreai neve Son Jung.
-Megtudtam, hogy két húga van. Elmosolyodtam, talán egy kicsit nevettem is.
-Szóval te is olyan vagy mint a bátyám. Neki is két húga van.
-Szegény bátyámat annyira sajnálom már, mert sokszor neki kellett vigyázni ránk és hát én és SonJung eléggé rosszcsontok vagyunk együtt. Közben láttam, hogy befejezte az evést. Én is már megettem mindent ami a tányéromon volt.
-Szerintem lassan én is megyek. Megírom a választ a húgomnak mert már tűkön ülhet.
-Elővettem a levelet, ezzel mutatva, hogy miről is van szó. Sokszor húgomnak szólítom, mert ez rövid és hát tényleg én vagyok az idősebb, igaz csak 2 perccel.

Dasha (손영)~~

- Szuper! Megbeszéltük! - egészen belelkesedtem ettől. Mosolyom is szélesebb. Bár még csak fél napja vagyok itt, már lebeszéltem egy kis kosarazást, ráadásul a lány koreai, így a nyelvet is gyakorolhatom, ha hiányozna.
Evés közben beszélgetünk is, és elég sok mindent megtudunk egymásról. Hogy, hogy kerültünk ide, és hogy nem vagyunk egyedüli gyerekek. Neki például egy ikertestvére van, ami izgalmasan hangzik, viszont furcsa, hogy nem együtt jöttek. Nekem legalábbis.
- Értem - bár igazából nem. Nem értem, miért mentek két különböző iskolába. Viszont nem is tartozik rám. Ő pedig nem magyarázza el jobban. Viszont a mondanivalója második felére, hogy így keveset találkoznak, megértően bólogatok. Ezt tökéletesen átérzem. Nekem is hiányzik Virág - és egy kicsit Bogi is. De nem az, amikor idegesít. Pedig az esetek nagy többségében ezt teszi.
- Az is szép név - állapítom meg, csak úgy mellékesen majd megemlítem én is a húgaimat. A reakcióján mosolyra húzom a számat.
- Szóval van egy bátyád is, akiről eddig hallgattál - állapítom meg vidáman, és azon gondolkozom, hány olyan volt, nem sokkal Bogi születése után, hogy egyszerűen megfeledkeztem róla. Sok. De nem azért mert nem szeretem a kisebbik húgom. Szimplán mert vele nagyon kevés időt sikerült együtt tölteni.
- Lehet, hogy hasonlítunk, nekem viszont egyáltalán nem ikerhúgaim vannak. Virág 16 Bogi pedig csak 6 éves.
Fogalmam sincs, ez mennyire érdekli, nem is megyek jobban bele. Inkább befejezem az evést, és mivel hosszú és fárasztó napom volt, úgy döntök, kicsit nyugodtabb helye folytatom az estét. Son Yeong-ot is megkérdezem, hogy mi a terve, s mivel neki még dolga van, bólintok, majd elköszönök tőle.
- Rendben! Szia!
Azzal felállok, és visszasétálok a Levitás klubhelyiségbe. Szerencsére nem tévedek el, és ott sem támadnak le tömegek, hogy megismerjenek. Mindenkinek megvannak a saját barátai. Én pedig ráérek holnaptól újakat szerezni.

Bálint (발린트)
Záró!

Lehet, hogy zokon vette, hogy eddig nem említettem meg a bátyámat? Remélem, hogy nem mert én nem akartam megbántani.
Mesélt egy kicsit a húgairól. Kettő van neki, az egyik 16, a másik tíz évvel kevesebb. Amikor a nevüket említi elmosolyodtam mert van egy barátnőm itt Magyarországon, akit szintén Boginak hívnak. Még a Balatonon ismerkedtünk meg az egyik nyáron. Neki van egy nővére, akit Virágnak hívnak. Bár közöttük csak két év van, azért déjà vu volt hallani a két nevet együtt, egymás után.
Mindkettőnknek menni kellett, nekem még dolgom volt, méghozzá a Victoriatól kapott levélre kellene válaszolnom. Megszokta, hogy rögtön visszaírok neki, remélem, hogy nem kezdett el idegeskedni.
-Szia! Örülök, hogy találkoztunk. -Köszöntem el Bálinttól.
Befordultam az asztalhoz, immáron egyedül. Bálint elment. A teremben is egyre kevesebben voltak. Elővettem egy tollat és megírtam a választ. Amikor kész voltam intettem a baglyomnak és a csőrébe adtam a levelet. A madár felröppent és már suhant is az ikertestvérem felé.
Nekem is mennem kellene. Nagyon kérőre jár. A tányéromról már megettem mindent, így azzal nem kellett foglalkoznom. Elindultam vissza az Álomkuckónak keresztelt szobába. Amikor odaértem, még benyitottam Iz szobájába, hogy megnézzem ott van-e. Nagyon halkan tettem, nehogy felébresszem, de láttam, hogy még nincs ott. Aggódtam érte, nem tagadom. Aztán átmentem az én részlegembe. Átöltöztem majd bebújtam az ágyba. Jó éjt!