Tiffany


 
  A nyári nap sugarai újult erővel törnek be szobám ablakán, amikor kihúzom a függönyt, ami azért volt behúzva, mert éppenséggel eddig tanulni próbáltam, kevés sikerrel, de most már igazán feladom... Ez így nem jó. Akármibe belekezdek, semmi jó nem sül ki belőle. Mi a fene van ma velem?? Ihlethiány, vagy mi? Kinézek az ablakon, és az első dolog, amin megakad a szemem, az egy málnabokor az udvaron. Számba képzelve a málna ízét, megkordul a gyomrom. Hát persze.. .éhes vagyok! Ezért fáj a fejem... Oké, ez jó. Hát végül is dél van. Akkor menjünk kajolni. Az elhatározástól boldogan állok fel elgémberedett lábaimra, s ezzel egy időben szinte szívrohamot kapok, mert fájdalmas nyögés hangzik fel közvetlenül a bal cipőm alól. Ijedten ugrom félre halálos ágyon lévő gyíkomról, Gyíkról, aki még mindig egy helyben kókadozik. Óvatosan felemelem, megrázom kicsit, amitől picit erőre kap. Eszembe jut eredeti célom, s gondolkodás nélkül indulok kifele az ajtón, kezemben az állatommal ebédelni. Percek alatt leszaladok a lépcsőn, egyenesen a nagyterembe. Amikor odaérek körbenézek üres és békés helyet keresve. Megakad a szemem egy, a terem bal szélén fekvő asztal végén lévő széken, s határozott léptekkel sétálok oda, s komótosan ülök le az ételt várva.

   Tiffany


 
  A nyári nap sugarai újult erővel törnek be szobám ablakán, amikor kihúzom a függönyt, ami azért volt behúzva, mert éppenséggel eddig tanulni próbáltam, kevés sikerrel, de most már igazán feladom... Ez így nem jó. Akármibe belekezdek, semmi jó nem sül ki belőle. Mi a fene van ma velem?? Ihlethiány, vagy mi? Kinézek az ablakon, és az első dolog, amin megakad a szemem, az egy málnabokor az udvaron. Számba képzelve a málna ízét, megkordul a gyomrom. Hát persze.. .éhes vagyok! Ezért fáj a fejem... Oké, ez jó. Hát végül is dél van. Akkor menjünk kajolni. Az elhatározástól boldogan állok fel elgémberedett lábaimra, s ezzel egy időben szinte szívrohamot kapok, mert fájdalmas nyögés hangzik fel közvetlenül a bal cipőm alól. Ijedten ugrom félre halálos ágyon lévő gyíkomról, Gyíkról, aki még mindig egy helyben kókadozik. Óvatosan felemelem, megrázom kicsit, amitől picit erőre kap. Eszembe jut eredeti célom, s gondolkodás nélkül indulok kifele az ajtón, kezemben az állatommal ebédelni. Percek alatt leszaladok a lépcsőn, egyenesen a nagyterembe. Amikor odaérek körbenézek üres és békés helyet keresve. Megakad a szemem egy, a terem bal szélén fekvő asztal végén lévő széken, s határozott léptekkel sétálok oda, s komótosan ülök le az ételt várva.

Sheilah

Nagyjából akkor hoppanált be a csoport az előcsarnokba, amikor a diákok is elkezdtek szívárogni befele a nagyterembe. Az ebéd közös volt, sok bajnok számára ez volt a legjobb része a napnak, hisz találkozhattak barátaikkal, akiktől az utóbbi időben elvoltak zárva. Tiffanynek nem számított semmit, sőt, ő szívesebben kajált volna a lakrészben, hisz ott csak 17 zsibongó ember van, de több száz. Ahogy beléptek a hatalmas helyiségbe, azonnal megcsapta a fülét a jól ismert zsibongó alapzaj, és gyorsan elvállt a kis csoporttól, ami lassanként mállot szét, ahogy mindenki megindult a baráti társasága felé. A vöröske arra ébredt, hogy már nem igazán van hely, így megindult az egyik asztal felé, ahol csupán egy másik lány üldögélt. Nem állt szándékában beszélgetni az illetővel, de nem volt több szabad hely, így kénytelen volt oda helyezkedni. Egyetlen pillantással sem méltatta a társát, nem is akarta tudni, hogy kivel ül egy asztalnál, inkább csak pásztázta oda-vissza a tanárokat, majd a zajongó diákokat, hátha felfedez valakit, akivel érdemes pár szót váltani. Nem kellett sokat várni, mire megjelent a rengeteg étel, és a beszélgetések zajaihoz hamarosan társult az evőeszközök zörgése is. Tiff, mint mindig, most sem volt igazán éhes, de azért a tányérjába pakolt pár szál sültkrumplit, és néha néha bekapott egyet, ahogy előre bámult, és azon gondolkodott, hogy vajon milyen megpróbáltatásokon fognak keresztül menni a Tusások. Végül is mindegy, csak ne haljon meg. Gyorsan befejezte gyér ebédjét, és az édességre vetette magát, azt sosem tagadta meg a gyomra. Aznap csoki és vanília puding volt desszertre, a lány pedig mindkettőből egy igen terjedelmes adagot rakott magának. Lassan kezdte kanalazni, közben pedig újra a diákokat kezdte nézni, ahogy nagyban nevetgélnek és beszélgetnek. Az első gondolata az volt, hogy milyen gondtalanok. Mint a rossz mugli reklámokba, amikor minden rózsaszín és hibátlan. Rosszalóan csóválta meg a fejét, és inkább a nyalánkságára koncentrált.

  Tiffany



  Korgó gyomorral vártam az ebédet a nagyterem egy elszigeteltebb asztalánál. Ahogy az ételek feltűntek az asztalon, mohón láttam neki. Nagyon jól nézett ki az első fogásként feltűnő sült krumpli, hússal, így azt választottam. Amint elkezdtem enni, egy másik vörös lány botorkált oda az asztalomhoz, és helyet foglalt nem messze tőlem. Azt hiszem tusás -gondolkodtam  el a lányon, miközben szememmel követtem egy-két mozdulatát. Ahogy nézem, nem vágyik társaságra...vagy csak az enyémre nem?  áá, ez butaság, mindenki szeret barátkozni...odamegyek hozzá...s különben is, ha nem is mindenki, én biztos...-azzal lendületesen felálltam a székemről, és barátságosan átültem a természetes vörös csajhoz. Az ilyen dolgokban mindig van egy kis ürügy is, szóval venni készültem egy repeta-adagot az előtte levő sült krumpliból, a baj csak az, hogy a túl nagy igyekezetemben lendületesen nyúltam a sült krumpli után, ami a túl nagy lendülettől leborult az asztalról...pont a lány ölébe...úúú, basszus, neee...ez nem igaz, ilyen is csak velem történik, ne máár Gyorsan összeszedtem magam:
- Ó, ne...bocsánat...én...tényleg nem akartam..kérlek ne haragudj, segítek, várj..-azzal kicsit idétlenül kezdtem kiszedni a lány öléből az ételt.
hát, ilyen nincs, na, ennyit a bemutatkozásomról...most lőttem el mindent...a fenébe is...ekkora balféket, mint én...