38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 ... 65 ... 73 74 [75] 76 77 ... 85 ... 95 96 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. augusztus 5. 12:46 | Link


Az őszibaracknak nincsen más választása. Muszáj engednie, hogy darabokra vágják, majd Bíboranna jóízűen el is fogyasztja a gyümölcsöt. Mindet. Elégedett fél mosollyal az arcán nézi a felsőbb évest, akinek a szavaira csak alig láthatóan bólogat. Mármint az arra irányuló részre, hogy ő maga melyik évfolyamban van. S mivel éppen az őszibarack végét rágja, ezért hangot nem is ad ki, csupán bólogat arra, hogy igen, ő első évfolyamos. Kicsit mintha büszkén ki is húzná magát. Elvégre büszke. Tényleg az. Kicsi mugli lányból boszorkánytanonccá lett, így tényleg lenne miért hencegnie. Persze ezt otthon nem mondhatja el senkinek sem, mert… hülyének néznék?! Igazából nem. Mindenki tudja, hogy ő a vörös fura lány, szóval senki nem lepődne meg varázstalan városkájában, ha éppen azzal kezdene, hogy ő bizony a Bagolykő Mágustanoda diákja ettől az évtől. Vicces. Lenyeli az utolsó falatot, és fűzöld íriszeit Kamillára emeli. Eddig még nem volt szerencséje utolsó évfolyamossal találkozni.
- Akkor már végzős vagy? – kérdi csillogó szemekkel.
Egy igazi utolsó éves. El sem tudja képzelni, hogy mi mindent tudhat már egy ilyen diák. Biztosan vannak szuperképességei. Vajon mik vannak még ebben a világban? Láthatatlanná tud változni? Tud a gondolatával irányítani dolgokat, esetleg… embereket? Ebben a pillanatban világosodik meg a Petheő-Gönczy lány. Nem csoda, hogy titkolják a varázslók és boszorkányok létezését. De elhessegeti a dolgot.
- Köszönöm azért – mondja, majd ajkait kicsit összeszorítja. – Nem tudom, hogy mire számítsak. Nagyon nehezek a vizsgák?
Mondjuk, mihez képest. Bíboranna – mint említettem egy jó párszor – nem ebből a világból való, így biztosan lesznek nehézségei. Valójában, azt sem tudom megmondani, hogy pontosan melyik világból érkezhetett. Ő valahogy teljesen más, mint azok a gyerekek, akikkel élete során találkozott. Talán ezért lesz egyszerű beilleszkednie ide. Vagy az is lehet, hogy itt sem fog sikerülni. Elgondolkodva néz a mellettük lévő asztalhoz, ahol lassan pakolnak a diákok, hiszen nemsokára kezdődik az első tanóra.
- Kamilla – kezd bele félszegen. – Szerinted, ha a mug… a varázstalan emberek megtudnák, hogy ez egy létező világ… veszélyesnek gondolnák rájuk nézve?
Hiszen olyan képességei vannak a varázsvilág embereinek, amik akár tényleges veszélyforrások lehetnének a begyepesedett muglik szemében. Váratlan gondolat ez így kora reggel, de most éppen ez indult be a vörös koponyában.
- Érted, hogy’ gondolom – emeli meg vállait, miközben bólint egyet-kettőt.
Utoljára módosította:Petheő-Gönczy Bíboranna , 2017. augusztus 5. 12:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2017. augusztus 12. 11:21 | Link


- Az vagyok, de nem kell így nézned rám, nincs semmi kiváltságom belőle, tényleg, ugyan olyan, mint az összes többi - megrázom fejem, és igyekszem kiábrándítani ebből a végzős-varázsból, mielőtt túlságosan beleélné magát. Nincs ebben semmi nagyobb dolog, a táncpróbákat és a több tanulást kivéve. De ha azt vesszük, egy levitás minden vizsgára képes annyit tanulni, mintha VAV lenne, táncpróbára meg akárki eljárhat akármikor, és bál is van minden évben. Lehet, hogy velem van a baj, de én nem érzem úgy, hogy fú, most nagy vagyok, és hatalom van a kezemben, és bármit megtehetek. Tulajdonképp ugyan annyi jogom van, mint egy elsősnek, talán annyi az előnyöm, hogy megtanultam okosan szabályt szegni, hogy ne kapjanak el. Nem mintha olyan nagy szabályszegő lennék, elvégre a faluban lakok, szóval az éjszakai járkálás nem opció, ahogy a dugi-cigizés sem, mert nem cigizek. A legnagyobb bűnöm talán az, hogy fiú-szobában aludtam.
A kérdésére megint megrázom a fejem.
- Nem kell túlgörcsölni. Ha egészségesen készülsz rá, nem lesz baj, meg, ha eddig tanultál az órákra, akkor sem lesznek problémák - megvonogatom vállaim, talán ebben látszik leginkább a navinés mivoltom. Nem igazán idegeskedem túl magam a dolgokon, valahogy úgyis lesz, megoldódik, és, ha eddig nem buktam meg, akkor továbbra sem fogok, valószínűleg. Nem azt mondom, hogy teszek rá, nem is vágom magam tönkre, mint, ahogy Iza szokta.
Ahogy kimondja a nevem, valami nagyon komoly vallomásra készülök fel. Ki tudja, lehet megölt valakit, vagy veszélybe sodort. Mindenki erre gondolna, ha csak így, halkan, bizalmasan a nevén szólítanák. Szerintem. Ezért sem tudom hirtelen hova tenni a kérdését.
- Ejha - kicsit furán nézhetek rá, miközben a megfelelő választ igyekszem összeállítani fejben. - Vannak muglik, akik tudnak rólunk, például a szülők, elnökök, mert hát köztük élünk, nem lehetünk teljesen láthatatlanak. De összességében igen, és a leleplezést büntetik is, elég komolyan - igenlően bólintok, mondjuk teljesen nem adtam választ a kérdésére, de azért nagyjából feleltem. Most tisztára mentornak érzem magam megint, pedig egy ideje már nem foglalkozom ilyennel, hogy pátyolgassam őket, meg egyengessem az útjukat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV


Szeplő by Eric Wright®
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
Írta: 2017. augusztus 17. 20:59 | Link



Úgy néz ki, hogy Bíborannusnak tényleg ennyire „nagy szám”, hogyha egy végzőssel találkozik. Ők mostanság – ahogy’ észrevette – eléggé más körökben mozognak, és még nem igen találkozott eggyel sem ittléte során. El sem tudja képzelni, hogy ő valaha megéri ezt a magas szintet. Abban sem biztos, hogy el fogja tudni végezni az első évfolyamot. Nem megy úgy, ahogyan elképzelte. Mondjuk, nem is nagyon képzelte sehogyan. Egyszer csak belecsöppent ebbe az ismeretlen világba, ahol szinte mindent meg lehet oldani egy jó elsütött varázsigével, bűbájjal vagy éppen átokkal. Ez idáig ilyen jellegű dolgokkal nem nagyon találkozott. Hatalmas zöld szemeit még mindig Kamillán tartja, aki végül elkezd beszélni. És elmond néhány olyan dolgot, amire eddig nem is gondolt volna az vörös leányzó.
- Remélem, hogy így lesz – mosolyog halványan.
Készül és tanul, de vannak olyan tárgyak, amik témái egyszerűen nem maradnak meg a fejében. Például, ez a bájitaltan. Tyű, mennyire nehéz és bonyolult egy tantárgy az. A tanár is furcsa és karakán. Mintha azt várná, hogy minden diák üst mellett nevelkedjen, és ismerje minden fortélyát ennek a szakmának. Úgy látta valahol kiírva a lány, hogy mesterkurzus is van a tanodában, ami kifejezetten erre a tárgyra specializálódik. Érdekes koponyák lehetnek ott. Egyik sem lehet teljesen százas – tisztelet a kivételnek.
- Ühüm – motyogja, mikor Kamilla száját elhagyja az „Ejha”.
Milyen igaza van. A Petheő-Gönczy család sem varázstanult família. Azonban ők is tudnak erről a világról, és nem szólnak senkinek. Kíváncsi lenne rá, hogyan magarázták el a szomszéd Rózsika néninek, hogy Annus hová tűnt ilyen hirtelen. Biztosan valami olyasmi lehetett a magyarázat, hogy az ország másik végébe került egy jól menő iskolába. Legalábbis reméljük, hogy ezt mondták, nem pedig valami mást. Valóban, nem is kérdezte őket, hogy mi volt az indok hirtelen eltűnésére. Gondolatai után egy bögréért nyúl, amit megtölt szójatejjel, majd színpadiasan a magasba emeli.
- A varázsvilág biztonságára – semmi gúnnyal mondja mindezt.
Jól meghúzza a bögre tartalmát, majd eltolja magától a tányért. Lenyalja tej-bajszát, s ismét a másik asztali társaságra emeli zöld tekintetét. Felállnak, és indulnak is a napindító mágiatörténetre. Nagyot nyel, majd utánuk kiabál.
- Frida – erre megfordul egy szőke, fekete szemű lány. – Várjatok meg, én is megyek – int kezével, majd felpattan, és Kamillára néz.
- Remélem, hogy még találkozunk, de most mennem kell, mert kezdődik az órám – mosolyog szélesen, szokásához híven.
Gyorsan ellenőrzi, hogy mindene megvan-e, ami az órához szükséges, majd látja, hogy a többieket annyira nem hatotta meg, hogy ő is velük tartana. Erre vág egy savanyú képet, s újra Kamillára néz.
- Köszönöm a reggeli társaságot. És még egyszer, ne haragudj – utal vissza bunkó viselkedésére. Ezzel barátságosan int egyet a Rellonosnak, és elszalad az évfolyamtársak után. Egy újabb szép nap a Bagolykőben.

/ Köszönöm a játékot Kiss /
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. augusztus 24. 11:58 | Link



      Teljesen nyugodt napnak indult, unalmasnak, átlagosnak. Nem számított semmiféle izgalomra, talán csak annyira, amelyet az új tananyag vagy egy tanár előadása adhat. Kissé álmos is, nem épp sikerült tökéletesen kipihennie magát, haja pedig úgy ágaskodik fel a forgójánál, egy tincs formájában, mintha konnektorba nyúlt volna. Remek, nem mintha amúgy bármennyire is zavarná őt a dolog. Sőt. Nem szokása sok időt fordítani a frizura beállításával, nem épp piperkőc, és neki talán mégis a nagyon rövid fazon való, de attól meg mocskosul golyófejű lesz. Így marad ez.
A nyugalom és az unalom pedig olyan hamar válik semmivé, mint a füst. Mire kettőt pislog, mosolyokat lát, olyanokat, amiket eddig nem. Persze, ismerősei szoktak, akikkel találkozik, épp csak futólag, villant felé egyet, de nem ilyet. Az arcok ismeretlenek, és ami a legszembetűnöbb, idegen lányok, akikről sosem hallott talán, és fordítva is igaz lehet. Talán ennyire viccesre aludta el a haját, hogy már szánakozás helyett csak megmosolyogják? Egy gyors ellenőrzés a mosdóban, majd megnyugtatja magát, ebben semmi különös nincs. De mégsem nyugodt, mi ez az egész? (…)
Az órai akció után végképp nem képes magához térni. Ő bárkit elcsábít? Na persze.. nem az, hogy néha nem bókol a másik nem tagjainak, vagy valami, de nem épp az az életcélja, hogy másoktól vegye el a szerelmét, vagy épp csak azt, akit kiszemelt magának. Ő nem ilyen, így teljesen értetlenül áll az egész előtt. Hiába próbált meg bármit is, nem hatott semmit, és szomorú, mert nem akar egy ilyen semmivel, magára haragítani bárkit is. Meg amúgy is. Miért nem hisz neki?! Így mikor leül enni, kissé morcos, és dühös. Dühös arra a bolondra, aki nem hisz neki, és morcos, mert minden kezd megbolondulni. Kuncogást hall a háta mögött, miközben az előételt meri magának, és sóhajtva kezd falatozni. nem kíván társalogni, mivel a saját, megszokott kis helye már foglalt volt, valamiféle kupaktanácsot ültek ott, vagy valami kör rendezett ülést, nem is figyelte. Itt egész nyugalom van, addig, ameddig újabb akció nem terem.
- Mi a.. ? – emeli fel a fejét, amikor egy láb simítja az övét, az arc láttán, ami pedig üdvözli, füle égni kezd. Itt mindenki megbolondult?! Egy gyors, kínos, és szégyellős vigyort válaszol a lánynak, és úgy ugrik fel, mint akit megböktek tűvel. Nem rohan ki a teremből, de ismét helyet vált inkább. Egész közel az ajtóhoz, az asztal szélén. A közelben ülők sutyorognak valamit, de ő inkább becsukja a füleit, persze, csak képletesen. Enni szeretne!
- Elment az eszük…
- motyogja az immáron desszerttel teli tányérjának, és megcsóválja a fejét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:08 | Link


Este tíz elmúlt, és halandó ember számára nyilván megmagyarázhatatlan, hogy Milán miért pont ilyenkor és miért pont itt írja a háziját. Egészen könnyedén megtanulta kiszűrni a zavaró hangokat, gondolatai egyértelműek és tiszták a tananyaggal és a feladatokkal kapcsolatban, így az a pár ember, aki ezen a kései órán még a Nagyteremben tartózkodik, igazán nem tényező számára. Egészen gyorsan és könnyedén halad a feladatokkal, addig, míg ez a kellemes állapot fel nem borul egy bizonyos valakinek köszönhetően, akit a szomszédos asztalnál pillant meg egy bögre kakaó és egy könyv társaságában. Zavarodottan pillant fel az Eridonos irányába, aki abban a pillanatban éppen nem néz rá. Lehet, hogy nem is vette észre. Majdnem egy hete nem látta, az utolsó elválásuk pedig meglehetősen viharosra sikeredett.
Sokat gondolt Andrisra. Ez tőle kifejezetten idegen szokás, ugyanis ő nem szokott sokat gondolni szinte senkire. Nórira, talán. Esetleg a szüleire. Itt nagyjából vége is a listának azon személyekről, akiknek legalább naponta egyszer szentel egy-egy gondolatot. Hiszen tudja mindenki, milyen... Mindig kattog valamin az agya, és sosem a körülötte levőkön. Ő az, aki csak néz rád, de tudod, hogy igazából nem rád gondol már jó pár perce.
És akkor itt van ez a valaki, akin mégis egész héten kattogtak a fogaskerekek. Nem csak a fiún töprengett sokat, hanem a töprengés miértjén is, így hamar megnyugtatta magát az egyértelművel – olyan drasztikus titkot tudott meg róla, hogy kész csoda lenne, ha nem jutna eszébe. Ugye az lenne?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:10 | Link


Jól esik a meleg kakaó, még akkor is, ha nyár van. Fáradt vagyok egy kicsit - de már sokkal jobb, mint mondjuk egy hete, amikor még el akartam ájulni. A szemeim járnak a sorokon, a barátaim elköszönnek tőlem, egyikük játékosan meglöki a vállam, én pedig erősen koncentrálok, hogy ne essek ki a padból, elveszítve az egyensúlyom. Intek nekik.
Aztán egyedül maradok, és a könyvembe temetkezek. Próbálok. Még előtte körbefuttatom a pillantásom a nagytermen.
És meglátom Milánt. Pár pillanatig csak nézem, aztán le is sütöm a szemem. Az egész telihold alatt ő járt a fejemben tiszta óráimban és perceimben. Emiatt nekiütköztem egy fának fejjel, és most nagy púp feszül a kobakom hátulján. Azt hinné az ember, hogy aranyos látvány lehet egy ügyetlen vérfarkas. Nos, nem annyira. A vérfarkas sehogy sem aranyos látvány.
Próbáltam nem üvölteni, hogy Milán ne hallhassa, de nem sikerült. Azóta is bűntudatom van.
Ismét felpillantok, aztán gyorsan visszakapom a tekintetem a könyv lapjaira. Nem keresett. Biztos megijedt tőlem, és az igazság az, hogy nem hibáztatnám. Sóhajtok. Aztán iszok a bögrémből. Aztán nagy nehezen visszanézek a könyvre. Már azt sem tudom, mit olvasok tulajdonképpen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:12 | Link


Lassan követi végig tekintetével Andris barátainak távozását, közben pedig meglepve állapítja meg, hogy tulajdonképpen észre sem vette őket, ameddig fel nem álltak az asztal mellől.
Az igazság az, hogy nincs kedve odamenni Andrishoz. Illetve ez így pontatlan. Igenis kedve van tisztázni a helyzetet és kedve van megkérdezni hogy érzi magát, ahogy azt is szívesen megtudná, milyen együtt élnie ezzel az egésszel... De tudja, hogy ez csak a fejében zajlana le ennyire egyszerűen. A valóságban kínálkozó végkimenetelek lehetőségei csak úgy sikítják a fejében, hogy hiba odamennie. Kínos és képmutató beszélgetés, ettől fél a legjobban. A Milán- és Andris-féléknek az őszinteség ilyen helyzetekben nem megy könnyen.
Tekintetét visszaerőlteti a házi feladatra, reménykedve abban, hogy a korábban olyan remekül szuperáló figyelmét hamar visszanyeri, de nem megy. A tekintetét tudja irányítani és viszonylag sokáig nem néz fel Andrisra, a gondolatait azonban nem sikerül. Harmadszorra olvassa ugyanazt a kérdést, de nem jut el az agyáig. Végül megadja magát és felnéz az Eridonosra, aki mintha hasonló gondokkal küzdene. Ebben ugyan nem biztos, de most is éppen őt nézi pár pillanatig, és mintha ő sem lapozott volna semmit az elmúlt pár percben.
Andris szemei leginkább világfájdalmat tükröznek, a Levitás pedig nem érti. Mi a baj? Nem tette elég egyértelművé, hogy megőrzi a titkát? Hiszen egészen eddig úgy tett, mintha mit sem tudna róla. Akkor meg Andris mitől fél? Ő is tudhatja, ahogyan a kastélyban mindenki, hogy még ha el is akarná pletykálni, akkor sem lenne kinek.
Szinte fizikai fájdalmat okoz a bosszúság, amit Andris savanyú arcát látva érez, kicsit talán egy pillanatra dühös is, de ez el is illan, ahogy jött. Nem, ő nem szokta elveszíteni a fejét, és most sem fogja. Sóhajt egy nagyot, majd lemondóan becsapja a füzetét és az asztalon hagyja, miközben a mellette fekvő pulóverét felnyalábolja és elindul az Eridon asztala felé. Ez így nem mehet. Valamit muszáj csinálnia. Ha már nem tudja megcsinálni a BIT háziját valaki miatt, ott komoly gondok vannak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:13 | Link


Összeakad a tekintetünk, úgyhogy lenézek a könyvemre. Annyira kínos ez. Nem szeretek kellemetlenséget okozni az embereknek, nem szeretek direkt feltűnő lenni a furcsaságaimmal, és most mégis mindkettőt megtettem - beletemetkezem inkább a zeneelméletbe, jobban mondva abba a pár sorba, amit újra és újra el kell olvasnom. Valahogy nem megy.
Amikor legközelebb fellesek, már csak annyit látok, hogy Milán feláll a helyéről - épp elkapnám a tekintetem, amikor azt látom, hogy füzetét ott hagyva idejön, az Eridon asztalához. Nyelek egyet, és lapozok. Aztán, amikor rájövök, hogy nem fogom tudni így, hol tartottam, visszalapozok.
Félek tőle, hogy mit fog mondani, sosem lehet tudni, hogy erre mit mondanak az emberek. Otthon sem azt mondták rá, amire számítottam, az iskolaigazgató sem azt mondta, a vadőr sem, senki sem.
Aztán felnézek, mikor látom, hogy ideért. Visszafogok egy ijedt sóhajt.
- Szia. - Nyögöm ki halkan, mintha csak kést szegeztek volna a torkomhoz, nagyjából olyan hangszínnel. De hát - ijesztő, nagyon ijesztő ez az egész. És valamiért nagyon fájdalmas is, csak tudnám, miért.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2017. augusztus 30. 20:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:15 | Link


Ez a gondja az érzelmekkel, tökéletesen példázza a mostani helyzet. Nagy elánnal felpattant, de sokkal tovább nem is terjed a tudománya. Azt hitte, majd magától tudni fogja, mit kellene mondania az Eridonosnak, de nem tudja, így aztán ő sem jut el sokkal tovább a beszélgetésben az ijedt Andrisnál.
- Szia - mondja rekedt hangon, ami kicsit úgy cseng, mintha már napok óta nem használta volna. Enyhén megköszörüli a torkát, hátha azzal időt nyerhet.
Remek, te címeres ökör, sokáig jutottál. Eddig még egy hároméves is fent tud tartani egy beszélgetést.
Gyorsan, de nem elég gyorsan realizálja, hogy az önmarcangolás nem igazán fogja tovább vinni a társalgást. Egy egyszerű és sebes mozdulattal leül Andrissal szemben, közben pedig belebújik a fekete cipzáras pulóverbe, majd lekönyököl az asztalra, világító kék szemeit pedig a fiúra szegezi.
- Mi a baj? - Kerek perec, durr bele. Nem jutott eszébe jobb kérdés az őszinte kérdésnél. Végül azonban, hogy még érthetőbb legyen, mire céloz, röviden hozzáteszi:
- Nem fogom elmondani senkinek, nem kell így nézned rám. - Most pedig várja a megkönnyebbülést Andris részéről, mert szinte biztos benne, hogy ez okozta a problémáját. Ó Milán, ha tudnál bármit is az emberekről...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:16 | Link


Köszön nekem, aztán csak álldogál ott egy hosszú, végtelennek tűnő pillanatig, én meg nézek fel rá, nagyra nyílt szemekkel, és várom, hogy mi legyen. Nem hittem volna, hogy ide fog jönni hozzám. Azt hittem, túlságosan is megijesztette az, amit hallott. Talán most is csak azért van itt, hogy… ki tudja? Hogy megmondja hogy ne menjek a közelébe véletlenül se és üljek el mellőle gyógynövénytanon?
És aztán le is ül, és rám néz azokkal a hatalmas, világoskék szemeivel, és kérdez.
Csak akkor veszem észre, hogy egy kicsit eltátottam a szám (vagyis elnyíltak az ajkaim, azért nem bámultam tátott szájjal), amikor zavartan becsukom, és gyorsan nyelek is egyet, miközben enyhén kipirosodik az arcom. Ajjajjajaj.
Hogy nem mondja el senkinek. Nos. Tényleg. Azt is megtehetné. Erre eddig nem is nagyon gondoltam, úgy értem, az utóbbi fél percen kívül. De akkor nem fogja, ez jó, nagyon jó.
Már nagy levegőt veszek hozzá, hogy megszólaljak, és már ki is nyitom a szám, aztán…
- Öööööööööööhmm… - mondom, és rájövök, hogy még mindig látszik az arcomon a házam színe. A szemei meg, amikbe még mindig nézek (mert annyira világosak, hogy nem tudok nagyon másfelé nézni), pont az ellenkezői az arcom színének, egészen pontosan. - Öööhhmm… - Ööööhm. Ennyi van a fejemben is. - Őőő… - Á, nem megy.
Zavartan megrázom a fejem, és lesütöm a szemem. Á, nagyon kínos. Valamiért lámpalázam van. De ötletem sincs. A színpadon se volt még soha, vagyis csak ritkán, és nem teljesen így. A hasam sosem állt görcsben, csak féltem egy kicsit. De most görcsben áll a hasam is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Fellegi L. Milán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 89
Összes hsz: 183
Írta: 2017. augusztus 30. 20:18 | Link


Azt hitte, szinte hallani fogja az Andris lelkéről legördülő köveket, de semmi ehhez még csak hasonló sem történik. Sőt, tulajdonképpen semmi nem is történik, Andris mintha megkukult volna. Zavartan pillog rá egy párat, nem érti mi lehet a baj, miért nem tud az Eridonos megmukkanni. Végül aztán rájön, megérkezik a felismerés.
Bármennyire is halkan beszélnek, tény ami tény, nincsenek egyedül. Ez pedig Andris legnagyobb titka. Nem meglepő, hogy nem találja a megfelelő szavakat a válaszhoz, nyilván nem akar itt nyíltan társalogni erről a kérdésről. Hogy is lehetett olyan buta, hogy ezt itt szegezze neki?
- Bocsi, gondolhattam volna, hogy ezt nem itt kellene megbeszélnünk - mondja, miközben enyhén ráncolja a szemöldökét.
- Gyere, beszéljünk máshol, jó? - Feláll az asztal mellől és várakozó tekintetét Andrisra szegezi, akinek most már csak annyi lesz a dolga, hogy kövesse. Már ha szeretné.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. augusztus 30. 20:19 | Link


- folytatása itt -

Nem tudok megszólalni, és ami azt illeti, ez még nagyobb zavarral tölt el, mint maga a tény, amitől nem tudok beszélni - bár tulajdonképpen nem is tudom, mi ez a tény, és pont ez az, ami miatt zavarodottá válok, szóval értitek. Merthogy azok a hatalmas kék szemek, amik most rám szegeződnek, talán azok az okai - és nem teljesen értem, hogy miért is az okai, mert hát a szemek azok szemek, látni lehet velük, nekem is van kettő, és használom is őket, ugyanúgy, ahogy Milán is használja, és néz velük, engem. Szóval ebben nincs is tulajdonképpen semmi különös, már a szemek tényében, azonban mégis ezek kényszerítenek hallgatásra, és ez egy nagyon összezavaró dolog.
De ő megszólal, én pedig először meglepődök, értetlenül pillogok, aztán, amikor feláll az asztaltól, leesik a tantusz, és rögtön megkönnyebbülök. Hát persze! Ő most azt hiszi, hogy zavarban vagyok a sok embertől körülöttünk, mert nem tudja, hogy milyenek a szemei. Illetve tudja, milyenek, gondolom, hogy kékek, meg hogy lát velük, de nem erre értettem, hanem arra, hogy milyenek. Nagyon kékek, ami azt illeti.
Bólintok, és felállok az asztaltól, követem, ahová visz, miközben azon gondolkozom - tulajdonképpen miért is nehéz megszólalnom így, hogy rám néz.
Egy kis séta után jön el a felismerés - bizony, ezek a szemek áthatóak, mármint a lényeg az, hogy olyan, mintha átlátna rajtam. Biztos ez lehet az oka. Bólintok is egyet, csak úgy, magamnak, hogy tudomásul vettem a zavartságom okát.
- Hova megyünk? - kérdem halkan, csak mert éppen nem néz rám, és így azért könnyebb is beszélni.
Utoljára módosította:Andrássy Tamás Milán, 2017. augusztus 30. 20:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 3. 12:12 | Link


Megmozgatom a befáslizott balom, ökölbe húzom az ujjaim, aztán ki is egyenesítem őket, még mielőtt bárki azt hinné, hogy meg akarom ütni. Nem szoktak ilyen agresszív gondolataim lenni, csak ritkán, de mindegy, a lényeg, hogy most sincsenek. Csak a tegnapi edzésen egy kicsit leterheltem a kezem, mármint túl sokat használtam, és egy rosszabb ütésnél mintha megrepedt volna az egyik bütyköm. De semmi komoly, jó vagyok, nagyon jó vagyok. Amióta elvertem az albánt, feltelt a naptáram, ami tök jó. Lefoglal. Annyira lefoglal, hogy nem kell gondolkodnom feleslegesen, szóval Alexandra hülyeségéről is elfeledkeztem, egészen mostanáig. Balommal szedek magamnak zöldséget, meg olyan túrós golyócskákat, fő az egészséges étkezés. Annyira bejött ez a hetvenhét és fél kilós meccs, hogy igyekszem magam ezen a szinten tartani. Lejjebb nem adhatom, mert akkor kiesek a súlycsoportomból, fennébb meg nem akarom, mert így sokkal gyorsabban mozgok. És ezt most nem egy Rosie-féle beteges megszállottsággal kell elképzelni, mert nem vagyok anorexiás, sem énképzavaros, se semmi. Szóval vissza a lényegre, balommal szedek magamnak ebédet, de nem igazán zavar meg a dolog, mert amúgy is két kezes vagyok, szóval mindkettő ugyan olyan jól működik, és egyik sem bénább a másiknál. Csak épp más más dolgokra szoktam használni őket. Kezd idegesítővé válni a halk kuncogás, pedig amúgy elég jó türelmem van, de az a roppant idegesítő, buta libás kuncogás. A villám felett lesek fel, követem egy lány tekintetét, ami egy másik lányra vezet, és egy ilyen kis láncon jutok el újdonsült háztársam értetlen arcára, aki nem is ül olyan messze tőlem. Lassan ül ki a sunyi mosoly az arcomra, na nem túl feltűnően. Az a baj, hogy Alexa egész könnyen rá tudott venni erre. Nem mintha közöm lenne hozzá, vagy barátok lennénk, mert nem vagyunk barátok azzal a lánnyal, csak megkeresett, én meg elvégeztem a piszkos munkát. Igazából jót tettem vele, mert szép lányokat választottam, én tökre örülnék, ha így zaklatnának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. szeptember 3. 18:20 | Link



      Kedvtelenül túrja a villáját a sütemény habos részébe. Máskor épp ez a legjobb benne, felfalni a habot, majd a tésztát, ha van kedve hozzá. Nem szép dolog széttúrni, de ő így szereti. Most azonban még ehhez sincs elég motiváció. A hangfoszlányok továbbra is elérik, hiába költözött messzebbre, és úgymond egyedüli helyre. Miközben egy falatot tűz az ajkai közé, felpislantva kukkol megint a hangoskodók felé, és ismét csak a kuncogás, és a susmogás. Nem lehet azt mondani, hogy mérges, vagy épp utál mindenkit, csupán egyszerűen zavarban van, és nehezen kezeli. Főleg úgy, hogy ő nem az a tipikus srác, akire mindig ragadnak a lányok, és követik, akárhova megy. Vannak ilyen alkatok, az idősebbek közül bőven, akik ha mondjuk a udvaron kocognak, tuti, hogy kint ült egy csapat, és azon áradozik, milyen tökéletes. Ő inkább az ügyetlen, átlagos kategória, akin mosolyognak, és tény, kuncoghatnak is, de nem ilyen pillantással.
- Minden oké..? – szól oda, de ez mintha olaj lenne a tűzre, és hangosabb nevetgéléssel válaszolnak. Csüggedten sóhajtva rázza meg a fejét, és másfele tekint, a hímek felé, akik, szerencsére nem küldenek fura pillantásokat felé. Gondol is egyet, és átköltözik Adrian közelébe, nem teljesen mellé, mert azt sem illik, de itt már egyel nyugodtabban kapja be a következő falatot. Vagy most komolyan követik..?!
- Mi baja a lányoknak? Össze van firkálva az arcom? – fordul végül a megviselt srác felé, komoly aggodalommal az arcán. Lehet valaki valami ocsmányságot írt a homlokára… Nyugi, nem olyan vak, hogy ne lássa a kétes pillantásokat, meg a flört lehetőségét, azonban akkor sem fogja csak úgy lenyelni. Neki ez a furcsaság még.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2017. szeptember 3. 19:58 | Link


....lehet, hogy egy kicsit túlzásba estem. Vagy ő is megtanulhatná élvezni, nem nagyon, csak egy pindurkát. Komolyan szép és kedves lányokat válogattam, és nem is csődítettem rá az egész iskolát. Ha Alexán múlik, biztos rosszabbul állna most a szénája, én csak mentettem a menthetőt, mert ilyen nagylelkű vagyok, ő meg olyan kis ártatlan még. A mosolyom szélesebbé válik mikor inkább a közelembe költözik, le is kell hajtanom a fejem, hogy a talárom csukmája eltakarja az arcom és ne lássa. Úgy nézhetek így ki, mint a kaszás gyilkos. Egy zöldséget zabáló kaszás gyilkos.
A kérdésére úgy emelem meg a fejem, mintha csak most venném észre, hogy itt termett, még kérdőn hümmögök is egyet. Mondjuk abban nem sok színjáték van, először tényleg nem értem, mit kérdez, és főként miért, de két pislogás közt már fel is fogom, hogy mi a helyzet. Még elrágom a túrós paprikám, közben megrázom a fejem, csak az után szándékozom megszólalni, hogy más lenyeltem.
- Én nem látok rajtad semmit. De lehet, hogy ez ilyen bűbájos firka, hogy csak a lányok lássák - nem mintha most ezzel segítenék szerencsétlenen. Sőt, ami azt illeti, lehet, hogy még rontok is az állapotán, mert most még bizonytalanabb lehet ebben az ügyben.
- Lehet csak bejössz nekik - egy kört írok le a villámmal az arca előtt, miközben arcom ugyan erre a kezemre támasztom, és megvonom vállaim. - Lehet, hogy beléptél a férfiasodás kapuján, és kiszúrták rajtad. A nők buknak az ilyenekre, amikor még kisfiú vagy, de már kezdesz felnőni - fogalmam sincs, mikor lettem ilyen nagy nőszakértő, de nagyon úgy beszélek, mintha világéletemben ilyet csináltam volna. Tanácsadói irodát kéne nyitnom ezzel a dumával. Vagy legalább betársulnom Zójához.
- Vagy lehet, hogy a tapasztalatlanságodra buknak ennyire. Ezek ilyen Bagolyköves lányok, elég bizarr dolgokra izgulnak újabban - például a volt barátnőm a tanárára. Terjednek ám a pletykák, terjednek.  
Utoljára módosította:Adrian Ivanorovics Black, 2017. szeptember 3. 20:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Andrássy Tamás Milán
INAKTÍV


mutyulii
offline
RPG hsz: 75
Összes hsz: 134
Írta: 2017. szeptember 30. 14:12 | Link


~ zenécske ~

Már egy ideje vége a vacsorának, és szinte rögtön elkezdtünk zenélni az eridonosokkal. Mostanra már rég belemelegedtünk, eltelt egy fél óra, és a kedvenceiket játszom, mert hát az a lényeg ebben, hogy énekeljenek - vannak olyan dalok, amiknél csak bólogatnak, de szeretik, egy-két sort énekelnek csupán, de én ezzel teljesen meg vagyok elégedve.
Egy idő után viszont én is belemelegszem - ritkán játszom így, ilyen felszabadultan az Eridon falain kívül. Nem mondom, hogy nem figyelek rájuk, hiszen azt nem tudom kikapcsolni, de hatalmas vigyor terül szét az arcomon, ahogy pengetek, és már nem is csak olyan halkan és éppenhogy énekelek, ahogy szoktam, hanem rendes hangerővel, ahogy egy zenésznek amúgy énekelnie kéne. Már nem is nagyon vagyok hamis.
Úgy váltok számot, hogy abba se hagyom a játékot - néha felsikongatnak, hogy hú, ezt szeretik, aztán énekelni kezdenek. Szinte már betanult énekek ezek, sokszor éneklik csak úgy a vokált, mert még az elején, mikor zenélni kezdtünk, akkor mondtam nekik, mit-hogy-hol kéne, és ők készséggel követték.
Az egész társaságból árad a jókedv és alapvetően a boldogság.
- SNOOP DOOOOG! - "éneklik", én pedig rájuk nevetek. Bolondok.
Néha-néha csak belemerülnek az egymással való beszélgetésbe, jó a hangulat, persze, hogy beszélgetnek - páran még a vacsorából maradt sütiket csócsálják, és ha olyan részhez érek, iparkodnak lenyelni, hogy ők is énekeljenek.
Nem is nagyon fogom fel a külvilágot, csak úgy vagyok bele az egész hangulatba, semmi sem szegheti kedvem. Még a testem is mozog a ritmusra, kicsit "táncolok" úgy, állva, merthogy állva gitározok, sokszor jobban szeretek úgy, mint ülve. A lábammal verem a ritmust a földön.
- Oké, akkor most van valami, amire emlékezni kéne - mondom, hiszen ez egy viszonylag új dolog, ez a dal, amit most játszok - miközben beszélek, sem hagyom abba a játékot. - Benne vagytok?
- Igeeen - kiáltják vissza.
- Oké, akkor két oldalra osztom a társaságot, jobb és bal - mutatok fejemmel az egyik majd a másik oldalra, de persze összekevertem, mire ők nevetnek. - Jó, jó, na, ismertek már. Szóval akkor megmutatom, ti mit énekeltek, tessék: Love will come and love will go, and you can make it on your own, sing that song go, oh won't you leave me now... Gyerünk, halljam - Aztán el is énekeljük együtt, majd hagyom őket kiteljesedni maguktól, miközben azért néha kísérem őket, beleéneklem, amit kellene hallanom. - Folytassátok! Ti pedig: oh Nina... you should go Nina... cause I ain't ever coming home Nina, oh won't you leave me now... - Azért segítek kicsit a többieknek, ahogy elkezdi a másik csoport is - aztán már csak dobolok a gitáromon, egy jó kis kórust csinálva belőlük - mire ők tapsolnak, ütik az asztalt a ritmusra, miközben énekelnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Nem Tomi. Nem Milán. Nem Tamás. Nem András.
Andris.

Mihálfy Adrián
INAKTÍV


Adri #2
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 484
Írta: 2017. október 1. 21:20 | Link



Oké, lehet nem kellett volna az első valakit így megtámadnia a paranoiájával, no meg azzal, hogy beparázott, mert pár nőnemű épp felé pislog. Jó, ennek épp örülnie kellene, hiszen nem papnak készül, hogy megtagadjon magától mindent, és mindenkit, de azért, így most még elsőre nem is zsigerből jön. Tudja ő, hogy manapság sok srác már rettentő korán kezdi, az elsőt, minden szempontból tekintve, de ő mindig kicsit le volt maradva, elbújva a saját kis csigaházában. Nagynénje biztosan belökné a lányok közé, hogy tegye amit tenni kell, mint ahogy annak idején az uszodás bácsi úszni tanította, és amióta retteg a mélyebb vizektől. Ha most megtenné valaki ezt itt, akkor a lányoktól is félne? Reméli, hogy nem. Az… elég kellemetlen lenne. Ez is az amúgy, nem is kicsit, mármint hogy rimánkodni jött a sráchoz, mint egy tökmag. Vagy még mindig tökmag? Bahh..
- Jaj akkor remek… mármint.. Nem, remélem nincs ilyen rajtam. Ne haragudj, csak kicsit frusztrált vagyok – és akkor általában bolondságokat is mond, vagy vél. Vagy épp gondol. Nagy levegőt vesz, és kicsit jobban megszemléli a másikat. Leharcolt állapotban van kissé, és ez jelenleg kissé kizökkenti abból az állapotból, amiben eddig volt. Mintha most kapcsolták volna fel benne a lámpát, hogy lássa is a világot, és ne csak nézze. Arcára az eddigi zavar helyett meglepett pillantások költöznek, és tekintetével lopva pillant a kezére, vagy csak arra a pontra, amely kivillan a talár alól.
- Téged ki vert meg ennyire? – suttog, mert hát ez semmikor sem kellemes téma, főleg akkor, ha lehetségesen elvesztette azt a harcot. Nem tudhatja, ezért áll hozzá így. A fiú sem annyira ismert előtte, látta már, de sosem ült le vele beszélni és megismerni. Annyi ideje senkinek nincs, hogy minden háztársát megismerje teljesen, vagy csak épp a neveket megjegyezze. Olyan nincs. De aztán ideje nincs ilyesmire gondolni, köhint, és lepillant maga elé a terítékre, ujjai között meg már ott is pihen egy kiskanál, amit piszkálhat.
- Hát de.. hát de.. nem is nőtem egy centit se.. – vagyis nem mérte, de már kezd pár farmere rövidebb lenni – Nem hiszem, lehet valamit mondtak nekik és azon nevetnek és gúnyolódnak. Mármint.. irántam érdeklődni? Ugyan már.. Persze, semmi bajom a lányokkal! Csak szokatlan, nem engem szoktak.. vannak itt helyettem elegen, akikre tapadnak, én sosem.. – ő sosem volt az az alkat, aki után futottak, mintha táskát lopott volna. Ő mindig megvolt a tömegben és nem kavart nagy port. Főleg nem ezen körökben. Sóhajt végül inkább, mintsem tovább mondja a bolondságait, vagy épp nyafogjon, mintha tényleg kisfiú lenne. Az azért már nem igaz.
- Bizarr dolgokra? Mégis mikre? Ha valaki nem képes beszélni velük, vagy dadog vaaagy.. az olyan bizarr dolgok mint ha három szemem lenne meg tündérfülem? – ráncolja a homlokát, és elpillant a csajok felé. Ismét a pillantások, és ismét a viháncolás. Hát ő meg a bizarr jelző….
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

LegLevitásabb Eridonos '17 ősz
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2017. október 8. 11:15 | Link



Fisherék együtt vacsoráznak. A hangulat meg nagyon felfokozott. Kérem szépen, engem lőjenek le. Ahhhgggrr.
Valahogy így tudnám leírni a mostani jelenetet, a légkört és mindent. Mármint mi egy család vagyunk az oké, de nem kell törvényszerűen egyformán pocsékul éreznünk magunkat azért, mert együtt vacsorázunk. Lehetnénk mi vidám tesók, mint Lepsényiék, akik mindig képesek mosolyogni, de nem, mi kuszákok vagyunk, még ha nem is létezik ilyen szó.
Először is itt van Rosie, akinek a nemevéses véznaságát mindannyian aggódva figyeljük, és hiába próbálunk neki szép szavakkal irányt mutatni, akkor sem hagyja. Komolyan már szinte bűntudatom van, ahogy a tányéromra még egy adag sültkrumplit halmozok, de mentségemre legyen szólva, nem csak az én kezem matat a krumplik között. Sosem volt jó a viszonyunk, és mégis, szeretnék segíteni.
- Versenyezzünk Rózsi, te tudsz több sültkrumplit megenni, vagy én? Ha nyersz, akkor egy hétig a rabszolgád leszek, ha vesztesz, akkor meg egy hétig úgy kell hordanod a hajad, ahogy én akarom.  
Kedvesen mosolygok rá, őszintén szeretném, ha nem lenne tragédia a közeljövőben a családban. Igazság szerint félek tőle, hogy nem a megfelelő módon reagálnék rá. Meg most nem kell az, hogy bárki is a kelleténél jobban megzuhanjon közülünk, így is elég ingoványos ez az egész talaj.
- Elfelezel velem egy husit?
Kérdezem a mellettem ülő Adrikát, a sültkrumplitolvajt. Megjegyezném, hogy ha így folytatja hájas disznó lesz, de hát egyrészt ez nem igaz, másrészt meg nem akarom Rosie érfelvágását megtámogatni. Ha már Adrian, hát akkor vegyük számba őt is, meg az én hülye szívemet, ami olyan bután kattog, amikor leül mellém. El is szoktam pirulni, így amióta ide járok, mindig kiengedve hordom a hajam, ami mögé el tudok bújni, hogy ne lássa a zavaromat. Persze csak egy percig vagyok így, aztán elmúlik, de mentségemre legyen szólva, más fiúk közelében is ez van, csak ott a szívem nem lesz zavarodott. Aztán meg itt van Cole és a feszültség, ami kettőnk között van. Egyrészt Adri miatt, bár azt ki nem mondanám senkinek, másrészt mert eltávolodott tőlem, ami nagyon rossz érzés, és nem tudom, hogy mit tehetnék, amivel helyre billenthetném az egyensúlyt kettőnk között. Kedves vagyok vele, és ő is kedves velem, de ez valami más.
- Képzeljétek! Nagyon furcsa dolog történt velem. A könyvtárban ültem, próbáltam megjegyezni a nagy mágusháborúk dátumait, és egyszer csak valaki adott egy puszit az arcomra, és utána a számra is akart, én meg annyira megijedtem, hogy leütöttem a könyvvel. Szegény fiú, összetévesztett a barátnőjével és felhasadt a szemöldöke is. Tiszta vér lett minden, és fizetnem kellett tizenöt sarlót, amiért rongáltam. Tiszta ciki volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. október 8. 16:04 | Link



Saláta van előtte a tányéron, jégsaláta és csicseriborsó, paradicsom, uborka, sajt meg természetesen sült krumpli és egy szelet hús. Nem mintha ez annyira természetes lenne, csak megpróbálják ráerőltetni, hogy egyen. A tanáraitól ezt hallja, akárcsak a gyógyítótól, de még a pszichológustól és Emilytől is, aki felsőbb utasításra már a szobatársa is, mert valakinek vigyázni kell a vonalaira. Mindenki azt mondogatja, hogy egyen és pihenjen. Vigyázzon magára. Pedig annak nem kellene bajnak lennie, hogy szépnek érzi magát és kecsesnek, viszont az utóbbi időben rengeteg volt a balesete, és sajnos a rengeteg nem holmi költői túlzás. Szinte nem múlt el nap, hogy ne kötött volna ki a gyengélkedőn valami oknál fogva, míg az nem lett az eredmény, hogy a balettoktató eltiltotta a gyakorlástól, most pedig ismételhet évet. Azt mondták, ez csak az ő javát szolgálja, de eléggé nehezére esik elhinni. Inkább kegyes hazugságnak hangzik. Sóhajt egyet a gondolatra, majd megemeli a kést is, és ahelyett, hogy enne, elkezdi apró kis darabokra vágni a sült krumplit.
- Eszek, eszek, ígérem - jelenti ki megadóan, de ennek ellenére egyelőre csak az időt húzza most már a húst aprózva fel, majd folytatja a salátalevelekkel, a paradicsommal és a sajttal kitartóan csikorgatva a kés élét a tányéron, amíg csak el nem fogy az utolsó darab is. A poharáért nyúl aztán, de mivel narancslé van benne víz helyett, megáll egy pillanatra alaposan szemügyre véve az üvegpoharat, mielőtt belekortyolna. Egyetlen korty csak, az elég lesz, dönti el magában, majd le is teszi a poharat. Tekintete ismét visszasiklik a tányérjára, mielőtt futólag felnézne Coltonra, aztán pedig a mellette ülő húgára. Furcsák. Tudja, hogy nem miatta. Mindig jóban voltak, sokkal inkább, mint bárki mással a családban. Mindig különcök voltak, valami sajátos kapoccsal, amit néha meg is irigyelt pillanatokra, mert négy testvérből eggyel sincs szoros kapcsolata. Mindig olyanok voltak, mint valami idegenek egy házba zárva, ha jobban belegondol. Most viszont mintha köztük sem lenne minden a helyén. Áh, mindegy, nem az ő dolga. Villája hegyére szúr egy darabka salátalevelet, majd még egy darab paradicsomot is, mielőtt még rászólnának, hogy ne csak legeljen, aztán elnézegeti. Meg is kellene enni? Kinyitja a száját és némi hezitálás után bekapja, hogy aztán lassan rágcsálja el, hümmögéssel nyugtázva Emily sztoriját, mégiscsak tele a szája éppen. Le is kellene nyelni azt a falatot. Rákészül, majd nagyot nyel. Nem is volt olyan nehéz végül is. Na most akkor egy szem csicseriborsó is jöhet. Túl sokat mesélni úgysem tudna, hacsak arról nem, hogy a gyengélkedő még mindig semmit nem változott, ugyanis ma reggel engedték ki, miután tegnap a folyosón ájult el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Valery Madelaine Fisher
INAKTÍV


†antichrist†
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 68
Írta: 2017. október 13. 20:23 | Link


Sok mindent hallott. Érdekes dolgokat, olyanokat, amiket még az anyjának sem mondott el, mert egyszerűen túl értékesek ahhoz, hogy átadja őket. Lépteinek magabiztos, egyenletes koppanásait verik vissza a falak, mosolyogva köszön pár diáknak, akik kihagyják a vacsorát. Hosszú, vörös hajából előrehúz pár tincset, mielőtt belépne a nagyterem ajtaján, az iskola talárjában, ami büszkén hirdeti a házát. Nem kifejezetten látványos a belépője, nem tárja ki a nagyterem ajtóit, nem áll meg bennük, csupán arra a pár pillanatra, amíg kiszúrja testvéreit. Együtt esznek. Hogy ez mennyire édes, meghatónak is lehetne nevezni, ha birtokában lenne ilyen érzéseknek. Ennek hiányában viszont csupán egy sötét, apó mosolyt csal arcára a látvány, ami szinte azonnal el is tűnik. Kihúzza magát, kecsesen mozog az asztalok között, majd, amint eléri a célt, nemes egyszerűséggel arrébb tol egy diákot, aki épp elfoglalja a helyet, amit kinézett magának.
- Allan - hatalmas mosolyra húzódnak ajkai, ahogy szeretett bátyja felé fordul először. Nem meglepő, hogy a többieket figyelembe sem veszi egészen addig, amíg féltestvére rá nem pillant. Oldalra billentve fejét ölti fel legkedvesebb kifejezését, ahogy visszanéz rá. - Te hiányoztál a legjobban, édesem - oldalra fordítja fejét, a következő kiszemelt irányába. - Emily - cinkos kacsintás, mint aki tud valami olyat a lányról, amit senki más nem. Nem téved sokat, sőt, talán ez az egyik legőszintébb megnyilvánulása. - El sem tudod képzelni, mennyire hiányzott, hogy újra együtt legyünk - hirtelen megtelnek szemei lelkesedéssel, egész arca felvesz egy izgatott pírt, mintha már igazán várná, hogy bepótolják, amit eddig elhanyagoltak.
- Oh, Rosie, drágám - másodpercek töredéke alatt veszi át a hangja és az egész mimikája felett az uralmat az undor, mikor nővérére pillant. Látványosan méri végig, mint aki nem hiszi el, mit lát, majd tekintete lassan az előtte levő tányérra vándorol. - El sem hiszem, hogy pont benned kellett ekkorát csalódnom - finnyásan felhúzza orrát, lekicsinylően megrázza fejét. - Ha így folytatod, örökké ez a kövér disznó maradsz, de - megrántja vállát, miközben ismét Allan felé fordul. Finoman az asztalra fekteti kezeit, lábait keresztbe teszi a támla alatt. - ez nem az én dolgom - vált csevegőre a hangja, ahogy már nem is kíván több figyelmet fordítani a vörös hajú lányra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Evan P. Lawrence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 54
Írta: 2017. október 14. 23:10 | Link

Eszterházy Dia

Vidáman, magában dudorászva sétál fel az első emeletre, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Az, hogy cirka tizenöt perce lépte át az iskola bejárati ajtaját, és szerencséjére beleütközött egy lelkesen takarító manóba, arra sarkallta, hogy a hálókörlete és állítólagos háza keresése helyett (fura, kissé szeparatista elkülönítésnek tartotta már első hallásra is ezt a leosztást) inkább kikérdezze a manót, merre lehet étkezni ezen a helyen a konyhán kívül? Látta a lény arcán a meglepettséget, de ettől függetlenül a készséges válasz nem váratott sokat magára- első emelet, nagyterem. A csomagjai egyébként előbb megérkeztek, mint ő maga, legalább ezzel nem kell feleslegesen vesződnie. Hacsak nem keverték el valahová, akkor már abban az állítólagos Rellon körletben vannak valahol. Majd megkeresi, hol, nem stresszel rajta különösebben, elvégre van elég ideje.
A terem méretéből ítélve azt már első látásra levágja, hogy szép létszámú közös étkezéseket szoktak itt megejteni, bár ez náluk sem volt másképp. Elégedetten vigyorogva teszi be maga mögött az ajtót, és kezd ráérősen körbesétálni. Egyelőre felmér. Szóval ebben a kastélyban fog eltölteni három évet. Az anyja azt mesélte, ez Magyarország legjobb iskolája, viszont amikor utána olvasott, kifogott azért néhány … érdekes cikket. Végül megvonta a vállát, mondván, rossz buli nem lehet. Előre az ismeretlenbe!
Figyelembe véve, hogy ebben az órában a kutya se kóvályog errefelé, édesmindegynek érzi, hova rakja le nemes hátsófelét, és az a piros asztalterítővel ellátott sor pont közel esik az ajtóhoz. Szóval akkor jöhet úgy három emberre való kaja kikérése, miközben tökéletes kényelembe helyezi magát lábait törökülésben összekulcsova. Mintha csak otthon lenne, és éjjeli bűnös nassolást követne el Reginával. Jóízű nyammogással áll neki az egyik rántott sajt szaggatásának, de azok a csokis palacsinták is hevesen kacsintgatnak felé. Nehéz ez a jó élet, komolyan. Az iskola megszerezte első piros pontját: finom a kaja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 685
Írta: 2017. október 15. 00:15 | Link

Evan P. Lawrence

Az ember azt gondolná, hogy tanul a hibáiból, és nem jár ki a legutóbbi eset után a klubhelyiségből. Ami azt illeti, amúgy meglepően hajlamos a korábbi hibáit fontolóra véve fejlődést tanúsítani - csak nem ebben. A személyes szabadságának korlátozását mindig is valamiféle sértésként fogta fel. Ez ugye akkor kellemetlen, illetve abban az esetben okoz problémát, ha egy egyszerű iskolai kijárási tilalmat könyvel el a már említett személyes szabadság korlátozó erejeként. Merthogy ne mondják meg neki, hogy mikor hova mehet, mikor hol kell maradnia. Ezért sem hajlandó úgy sunnyogni sem, mintha tilosban járna, mivel a saját kifacsart logikája szerint alapvető emberi joga oda menni este 11-kor, ahova csak akar.
A nagyterembe például. Nem találkozott idefelé senkivel, Felhő egy jellegzetes röffenéssel esett neki a káposztájának. Még nem volt sem ideje, sem kedve átöltözni a napközbeni kötelező ruházatból, amelynek szoknyáját magától értetődően szabta rövidebbre. Nem ízléstelenül, de legalább annyira, hogy apácának ne hasson benne. Jó ég, irtó béna ez a szoknyahosszúság, amit elvárnának, mi ez, valami internátus? A zöld-ezüst nyakkendőjét is kényelmesen kilazította, az blúzt is úgy, felül szenvtelenül kigombolva hordja, ami miatt nap közben ma kétszer is rászóltak az órák elején, hogy ugyan gombolja már be illedelmesen. Eredetileg nem a nagyterem volt a célja, csak pont látott némi mozgást a bejáratnál, mikor befordult a szemközti sarkon.
Na, társaság! Király. Széles vigyorral indul meg a nagyterem ajtaja felé, hogy aztán ő maga is beslisszoljon rajta. A maga megszokott svungjával huppan le Evan mellé.
- Helló. - Oldalra néz és..
Fú, a lányok az ilyen srácokra szokták azt sóhajtozni, hogy te jó ég, milyen aranyos már. Kevésbé ártatlan értelemben használva az aranyos szót, mondani sem kell. Nem nagyon számított erre, így hát a teljes kognitív disszonancia káoszába süppedve sikerül az alábbi, szemantikailag nem túlzottan helytálló közlést összehoznia:
- Szia vagyok. - Pislog egyet. - Mármint Dia. - Szélesen elvigyorodik, nem jön zavarba a nyelvbotlástól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Evan P. Lawrence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 54
Írta: 2017. október 15. 00:38 | Link

Eszterházy Dia

Nyugodtan tömi a fejét, a világ gondjai egy pillanatig sem zavarják, amíg egy halom kaja és még több édesség áll a rendelkezésére. Az egyetlen, ami hiányzik az egészből, azt egy hangulatos pubban találná meg, de túl lusta holmi faluba lemenni egy kis pluszért. Majd máskor. Rengeteg bejárnivalója van, rendesen fel kell majd térképezze a terepet.
Roppant produktív munkája közepén éri a felismerés, hogy kinyílt az ajtó. Hacsak errefelé a szellemek nem fizikai testtel rendelkeznek, akkor ez sherlocki logika alapján azt jelenti, bejött valaki. Egy pillanatra odanéz, hogy meggyőződjön, elő kell-e vennie a rábeszélő készségét, vagy sem, de miután úgy saccolja, nem tanárt vetett ide a kései óra, teljes nyugalommal tér vissza egy sült csirkecomb módszeres letakarításához késsel-villával. Úrifiú. Meg aztán nem is kell sok idő, hogy a lány mellette kössön- ezek szerint nem egy introvertált, magányra vágyó, éjjeli falatozó a teremtársa.
- Hy! – széles, barátságos vigyort virít odafordulva, a tányérját kicsit arrébb tolva maga előtt, csak a rend kedvéért, hogy ha fel akarna könyökölni, legyen hozzá elég helye, és ne a kajába túrjon bele. Oppá, ilyen bemutatkozást sem kapott eddig, nem csoda, hogy a vigyora kiszélesedik tőle.
- Evan, nagyon örülök.- Semmi akcentus, semmi tanult magyar, csak az echte natúr anyanyelvi szint. És még mennyire örül! Olyan nagyon odavan, hogy teljes testtel, de a töröküléséből semmit sem engedve Dia felé kormányozza a testét némi mocorgás árán.
- Tökre azt hittem, hogy itt ilyen takarodószerű izé van, és már mindenkit visszaparancsoltak a körletébe. – Szándékosan hagyja nyitva a gondolatot, de ez minden bizonnyal érződik. A többire kíváncsi igazából, mennyire veszik komolyan ezt a hülye házirendet, aminek természetesen felnőtt diákoknál full semmi értelme sincs. Bár elnézve Diát, olyan nagyon nem tarthatnak vasszigort, ha a lány idekint flangálhat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 685
Írta: 2017. október 15. 00:52 | Link

Evan P. Lawrence

Nyelvbotlások előfordulnak, tegye fel a kezét, akinek még sosem akadtak össze a fejben már előre összeállt szavak vagy nem volt freudi elszólása! Senki? Milyen meglepő. Igazából meg sem próbál úgy tenni, mint aki tényleg enni jött vagy enni szándékozna. Most kivételesen nem az éhség hajtotta ki a ház körleteiből, hanem csak a szükség, hogy járjon egyet. Mivel vannak órái, amiket annyira un, hogy el-elszundikál rajta, túl sok energia marad benne estére.
Feltűnik ugyan tudatának peremén a természetes, folyékony magyar, de egyelőre nem foglalkozik ezzel behatóan, majd talán később jobban tudatosulni fog. Annyira, hogy, rá is kérdezzen esetleg.
- Van is, mázlid van, hogy nem tanárral futottál össze. De hogyhogy csak hitted? Új vagy? - Mondaná, hogy "mert még nem láttalak lenn", ugyanakkor ő sincs annyi ideje a kastélyban, hogy erre bizton támaszkodhasson. Még ha az arcmemóriája nem is olyan rossz, sőt, kimondottan jó.
Mivel átlagos, hogy az emberek nap közben érkeznek, azt feltételezné, hogy Evan már legalább egy napja a kastély lakója, akkor viszont fura, hogy még nem mondta el neki a szabályokat, még ha azokat meglehetősen lazán is kezelik a diákok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Evan P. Lawrence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 54
Írta: 2017. október 15. 01:07 | Link

Eszterházy Dia

Lenne néhány freudi ötlete Diára nézve, de büszke arra, hogy a fogyatékos agyú kor- és nemtársaihoz képest ő csak ritkán ereszt ki magából szükségtelenül paraszt megszólalásokat. Egyelőre a szemlegeltetés fenejól leköti a figyelmét, és valljuk be, van mit néznie, meg nem is egy elveszett szendeszűz, hogy behunyja a szemét, ha valami szépet lát. Vagy épp valakit.
- Eléggé. Annyira most jöttem le a futószalagról, hogy sacc fél órája, ha a kastélyban vagyok? Jahm, valami olyasmi. Én vagyok az új elem. Tádáá! – Színpadiasan széttárt karokkal szép az élet, meg random összeszedett sültkrumplikkal, amik aztán a szájában landolhatnak energiapótlékként.
- De tarthatsz gyorstalpalót az írott és íratlan szabályokból, megköszönném. Amúgy kérsz? – Szuggesztíven Dia elé tolja az egyik, sültkrumplis tálat, hogy szolgálja ki magát kedvére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 210
Összes hsz: 685
Írta: 2017. október 15. 01:29 | Link

Evan P. Lawrence

Megszokta a vizslató tekinteteket. Vannak az a fajta fürkésző szemek, amelyek enyhe rosszallással vagy nyílt felháborodással néznek a színes tincseire. Vannak furcsállkodó, kínos pillantások, amikor a másik nem szeretné, hogy lássa, de csak-csak visszatér rá mindig. Nem a szimpátia végett, hanem mert az ember nehezen szakad el a szokatlantól. És hát persze van a fiúknál az a jellegzetes nézés, amiről a lányok úgy ösztönösen tudják, érzik, mi van mögötte. Az első kettőt már egy ideje nem veszi magára, már rájött, hogy arra sok megoldás nincs, legfeljebb, ha a társadalmi konvenciók szerint feladja magát és meghajol. Márpedig ő ilyen hervasztó dolgoknak nem hajlandó letérdelni. Az utóbbinak meg.. hát azt szívesen fogadja, mint a legtöbb korabeli lány.
- Jó későn futottál be, nem is tudtam, hogy ilyenkor még jár vonat. - Igaz, nem is tanulmányozta részletesen a menetrendet, elég volt azt az időpontot kinéznie, amelyikkel ő jött.
- Köszi. Fú, hát.. - pont ő? Ahogy a vonat menetrendjét, úgy az iskolai szabályzatot sem tanulmányozta át beható figyelemmel. Egy szál sültkrumplit vesz az ujjai közé, és leharapja a felét.
- Valamikortól nem lehet kimenni, tíz vagy tizenegy. A többi meg ami máshol is szokott lenni. Ne átkozz meg másokat SVK órán kívül, nem lehet verekedni, ezek. Melyik házba pakoltak? Eridon? - Csak abból tippel, hogy jelenleg is a piros asztalnál ülnek, így hát máris kötötte a fiú arcát a főnixek házához.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Evan P. Lawrence
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 54
Írta: 2017. október 15. 21:42 | Link

Eszterházy Dia

Ez egészen biztosan a jóféle vizslatás, amitől a legtöbb nő mája megállíthatatlanul elkezd hízni az egójával együtt. És ezt minden férfi tudja. És direkt csinálják. Mert mindig akarnak valamit. Ennyi. Semmiképp sem érzi furcsának Dia színes haját azok után, hogy egy liberális országban nőtt fel, ahol az agyontetováltatástól elkezdve a férfiből nővé szabatás mugliföldön bevett napi rutin. Miért azon akadna fenn, hogy valakinek nem tetszik a természetes hajszíne?
- Az nem is, de a hoppanálás nem időhöz kötött. - Jelentőségteljesen pillant Diára. Így azért elég könnyű az élete felnőtt kora óta, hogy eltűnik A-ban és feltűnik B-ben különösebb probléma nélkül. A csomagcipelés is leegyszerűsödött, meg úgy... en bloc minden.
Ahogy a csevegés is. Elég hamar kiderül, hogy pepitában ugyanazokat a dolgokat kell betartani itt is, mint otthon. Az fogja még érdekelni, hogy ugyanúgy ki lehet játszani az itteni tanárokat, mint az amerikai brancsot, vagy itt valamivel okosabbak? Otthon nem volt megveszekedetten nehéz dolguk.
Eridon... Ha jól emlékszik, ez a főnix jelképével futó ház. Nah, köszönőviszonyban sincs az ottani alapértékrenddel. Mit csináljon? Húzza be a csőbe a lányt vagy sem? Végül is most vagy soha. Höhö.
- Ott is lehetnék... Meg a Navine házban, vagy a Levitában, de akár Rellon-színű diáknak is kiadhatom magam. Elfelejtettem említeni az elején: Evan Lawrence, Mágusjog vendégelőadó tanár. Remélem, látogatni fogod az óráimat. - A bájos mosoly csöppet sem fakul az arcán. Olyan rezignált türelemmel ejti ki a szavakat, mintha tényleg igazságot mondana. Maga is tudja, hogy az arcvonásaira és a hanglejtésére különösen ügyelnie kell. A kezei szem előtt vannak, sőt az egyikkel épp egy krokettet töm a szájába. Végig Diát nézi, míg beszél, de aztán átirányítja figyelmét a kajára, hogy elég időt hagyjon a szavak erejének lesúlytani. Ismét visszapillant rá ellenőrizni az elért hatást. Külön megdicséri magát, hogy sikerült megfékeznie a kuncogást a hangjában és stabilizálni a hangszintjét. Ő maga egyetlen ugrándozást sem hallott a szavaiban, ami lebuktathatná, sőt akkor biztosan elkezdett volna röhögni saját hülyeségén. Ettől függetlenül persze még lebukhat, de a testbeszéde és szavai igyekeznek egy elég magas szintet megütni. Pontosabban, ő mindent megtett, most már Dián a sor, hogy befogadja-e a hazugságot vagy sem. Fejében már elkezdte szövögetni a kis füllentés további részleteit. Persze nem szabad túl sokat és túl részletesen elmondani, nehogy belegabalyodjon a saját lódításába.
- Szóval itt is dívik a tanáros büntetős mese? - Cseverésző hangnemben folytatja, semmi oka nincs átváltani nagy szigorba. Áh, úgyis ő lesz a jófej tanár, aki egyelőre csak köreszimatol, csípara, don't fos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2017. október 15. 22:22 | Link

Family & Valery F.

Igazából nem rossz ötlet. Úgy értem... amikor Adrian felvilágosított, hogy mi a baja a húgomnak (a legidősebbnek), akkor először fel sem fogtam, hogy ez súlyos lehet. Hiszen én sem eszek úgy, ahogy egy normális ember. Én is számolom a kalóriákat, figyelek rá, hogy pontosan mi kerül a szervezetembe, diétát követek, edzéstervem van, minden, amit el tudtok képzelni. Nem normális, de nincs vele baj. Egészséges.
De Rosie már nem egészséges. Erre akkor jöttem rá, mikor azt a bizonyos beszélgetést követően beléptem a Nagyterembe, és megláttam őt a vacsoránál. Rosie vékony. Rosie sovány. Rosie már szinte nem létezik, alig maradt belőle több csontnál és bőrnél. Az emberek megbámulják. Pedig milyen utálatos! Mennyire nem bírtam elviselni a hozzáállását, mennyire gyűlöltem, hogy annyira tökéletes volt, annyira ideális... És most mégsem volt az. Megtört a tökéletesség képe, kiderült, hogy Rosie egyáltalán nem tökéletes, és sosem volt az. Így már nem is olyan taszító. Eddig nem nagyon kommunikáltam vele. Jobbnak láttam elkerülni.
Újabban néha már az Eridon asztalánál eszek. Adriannel, Emilyvel, Rosieval - az emberek megbámulnak, hogy hogy vagyok képes rellonosként ide ülni (navinésként már biztos nem foglalkoznának velem). Nem túlzottan érdekel.
Az már annál inkább, hogy igencsak feszült vagyok újabban ezeknél a vacsoráknál. Feltűnik Emily hangjában valami új él ilyenkor, valahogy kicsit magasabb lesz a hangszíne, szélesebb a mosolya és nagyobbak a gesztusai. Zavar. Valami rohadtul zavar benne.
Előttem a napi diétás kajám. Nem, én nem eszek annyira keveset, mint a húgom, arányaiban rendes adagnak tűnik, saláta, hússal, de mégiscsak kalóriakímélő. Nem érezném hitelesnek, ha én is evésre biztatnám. Emily már nálam is megoldotta, hogy eleget egyek, menni fog neki Rosienál is.
"Elfelezel velem egy husit?" Oh god. "Husit", b***meg. Husit. Nemtom' most miért idegesít, de rohadt zavaró, hogy így beszél. Hús. Miért nem lehet azt mondani, hogy hús? Mi értelme van becézni, ha így csak hosszabb lesz a szó? Áh, mindegy is.
- Elfelezem veled - szólok oda Adrian helyett, habár amúgy az a fél szelet hús nincs felírva a kalóriáim közé, de legyen. Miért is ne. - Amúgy Rose, hoztam neked valamit - mondom, mikor eszembe jut, hogy mit vágtam be a táskámba még reggel. Egy apró kis lapot veszek elő, igen, egy rózsát rajzoltam neki. Őszintén szólva unatkoztam az egyik órán. Ez amolyan békülési ajándék tőlem, vagy valami olyasmi.
A lábam eközben tudattalanul előrenyúlik az eridonos srácéhoz, hozzáérve az övéhez, de aztán így is hagyom, ha nem ellenkezik túlzottan. És általában nem szokott. Odanézek csak fél szemmel, látom, hogy el is mosolyodik. Talán csak a nyakkendője színe tükröződik a fények miatt az arcán, who knows? Aztán megérzem, hogy a másik lábát is az enyémnek támasztja. Egy kicsit enged a tartásom.
Emily sztorijára már csak hümmögök, nem is nagyon nevetek - hozzáfűzök valami tök semlegeset és érdemben nullát.
Látom, ahogy a velem szemben ülők tekintete mögém siklik. Hátrapillantok egy másodpercre - a perifériámba bekúszik egy vörös folt. Visszafordu-...
Lassan újra hátranézek. Felpillantok a mellettem megállóra. Érzem, ahogy egyszeriben lesápad az arcom és görcsbe ugrik a gyomrom. Elment az étvágyam. Aztán meghallom a hangját. "Allan." A gyomrom még inkább összehúzódik. Látom rajta a bagolyköves egyenruhát, a rellonos sála-... A rellonos sálat...
Édesemnek hív. Fantomfájdalom vág a hátamba, ahogy alig észrevehetően egy kicsit előregörnyedek, és összehúzom magam, mint amikor... Előreesnek a vállaim, érzem, hogy az evőeszközre izzadtan tapad rá a tenyerem.
Mit... mit keres ez itt?
Kimondja Ems nevét. Nem féltem őt. Nem, őt most már nem kell félteni - mikor még kicsi volt, na akkor nagyon féltettem, de mindig is erősebb volt nálam. Valery arcára tapad a tekintetem, el sem tudom szakítani onnan, nem vagyok képes rá. Nem láttam őt négy éve. És pont most kell újra...
Rosie. Odakapom a pillantásom, felfogom, hogy Valery a tányérjára néz undorodó arccal. És aztán kimondja... az a "kövér disznó"...
Hirtelen emelkedek fel a padról, egészen közel érve Valeryhez, így pillantok le rá. Remeg a kezem, de nem az idegességtől - a tekintetemben mégis agresszív villanás, ahogy izmaim megfeszülnek, kicsit talán fel is fújom magam, fölé magasodok.
- You better shut the f**k up - mondom olyan halkan, hogy szinte már csak suttogok, hangom viszont olyan mély, hogy szótagról szótagra ki-ki hallatszik. A torkomban dobog a szívem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2017. október 16. 19:52 | Link



- Jaj, abban nincs móka, ha ígéred, versenyezz velem, Rosie, győzz le. Bizonyítsd be, hogy jobb vagy nálam. Képzeld csak el, egy hétig a csicskád leszek. Tudod, mennyi mindent tehetsz velem egy hét alatt? Te választod ki a ruháimat, a napirendemet. Egy hét alatt milliószor küldhetsz büntetőmunkára, hát nem izgalmas?
A végére már olyan lelkesen beszélek, mintha nem ételt próbálnék belé diktálni, hanem valami hihetetlenül kedvező, luxusnyaralásra próbálnám rávenni. Valami olyanról beszélek neki, amit nagyon akarok, és ez igaz is. Nagyon akarom, hogy egyen, de nem mondhatom ki ezt így, mert akkor kiszalad a világból. Összeszedem hát helyette az összes eridonos tulajdonságomat, és igyekszem olyan lelkesen beszélni neki az étkezésről, mint levitás az extra háziról. Azt akarom, hogy jól legyen, hogy igazán jól legyen. Csillogó szemekkel, és kipirult arccal pillantok rá, aztán Adrianra, és végül a megszólaló Coltonra.
Van valami változás, árnyalatnyi, bánat talán, ami átszalad az arcomon. Egy csapatban ülünk, de már nem azok vagyunk egymásnak, akik egykor voltunk. Utálom magam ezért, és utálom őt is ezért. Eljöttünk, magunk mögött hagyva egy beteg életet, egy olyan helyet, ami csak mérgezett mindenkit, annak reményében, hogy új életet kezdhetünk. Hogy boldogok lehetünk. Lehet, hogy Valery és Monica nélkül mi sem passzolunk? Hogy igazából sosem volt közöttünk olyan irigylésre méltó kapcsolat? Nem karom elhinni, hogy ez igaz volna. Mégis, így érzek most. Az ajándékra is csak egy futó pillantást vetek, és inkább visszafordulok a hús felé, amit szemmértékkel is mértanian tökéletesen felezek el. A tányéromat közelebb tolom Cole tányérjához, hogy válasszon csak nyugodtan, majd ha elvette a maga részét, visszahúzom. Ilyenkor jön a nagy dráma, hogy már nem is éhes az ember, meg elment az étvágya, de nálam ez nem annyira igaz, levágok egy falatot, és némi krumplival betömöm a pofimba. Itt mindenki diétázik, meg sanyargatja magát, bennem meg nincs annyi tisztesség, hogy velük tartsak a gyászos buliban. Én szeretek enni, és nem érdekel, ha ez látszik is. A szerelmi életem, mert, hát az is lett menet közben, pedig olyan elcseszerintgetett, hogy az már művészet, így nem is hiszem, hogy nagyon törődnöm kéne az alakommal, az öltözködésemmel, vagy bármivel. Ez is mutatja, hogy nem vagyok igazán odaillő, nem vagyok Fisher.
A gondolat lesütött szemmel is megmosolyogtat, de mivel a vidám történet sem váltott ki különösebben reakciót, nem hiszem, hogy a keserű megtenné, meg amíg sem akarok ezzel senkit sem zaklatni. Itt mindenki azt hiszi, hogy nekem nem lehet bajom, és talán jól is van ez így. Magamat meggyőzve bólintok egy aprót, a gondolati síkon megjelenik a „szívás” szó, és még mindig halvány mosollyal az arcomon felpillantok.
Ekkor látom meg őt. A hasamon található összes sebhely egyszerre szakad fel, persze nem szó szerint, csak átvitt értelemben. A hirtelen belém hasító fájdalomra összehúzom magam, balommal átkarolom a hasam, és mint gyermekként, most is azt mantrázom legbelül, hogy „nincs itt, nincs itt, nincs itt.” Kívül azonban egészen mást mondok, halkan, hogy talán senki se hallja, nem is lényeges. „Én megmondtam.” Ostobának néztek, amikor néhány hete többször is azt éreztem, Valery itt van, hogy láttam őt a folyosón, futó jelenség volt a hétköznapi szürkeségben. Éreztem a tekintetét, éreztem a leheletét, de nem láttam őt, nem láttam, és ez zavart a leginkább. Most, ahogy megáll az asztalunknál, szabad jobbommal egy pillanatra megérintem Adriant, ám ugyanabban a pillanatban el is kapom onnan a kezem. Nem akarok hozzá érni, és most már nem csak Cole, de Valery jelenlétében sem. Nem akarom, hogy bántsa őt, nem akarom, hogy Val észrevegyen valamit. A jobbomat inkább magam mellé ejtem, és igyekszem olyan erősen a tenyerembe vájni a körmöm, hogy a fájdalom csak ott legyen jelen, hogy ki tudjak egyenesedni, hogy az arcomból kiszaladt vér ne sápasszon.
A kettősség. A félelem és a vágy, ami az érkező lényével kapcsolatban megjelenik. Megszólítja Cole-t, és igazából ez az, ami kell, a vészjelzés, hogy bánthatja őt feledtet velem minden mást. A testem megfeszül, ahogy hozzá szól, és épp csak a tekintetemben tükröződik a rettegéssel kevert düh, amikor felém fordul. Aztán megdöbbenek, és eltűnik a düh, az ijedtség azonban megmarad. Komolyan gondolja, lelkes, lelkesebb, mint én az előbb, hogy evésre bírjam Rosiet. Ő ezt az egészet még mindig komolyan gondolja, és veszélyes játékot űz. Rengeteg sebem van tőle, a jó része azért, mert Cole-t védtem. Önként szaladtam a pengékbe, mert tudtam, hogy ha boldoggá teszem Valeryt, elvonom a figyelmét. Ahogy a bátyám megemelkedik, úgy pattanok fel én is, sietve megkerülöm az asztalt, és nem foglalkozva azzal, hogy a hirtelen feltámadt agresszió milyen veszélyekkel járhat a testi épségemre, húzom félre Valeryt, és lépek a helyébe, és lábujjhegyre állva fogom a fiú arcát a tenyereim közé.
- Cole. Kérlek.
Csendesen, nyugodtan beszélek hozzá, a közelünkben tartózkodók közül még senki sem hallotta ezt a hangszínt. Gyerekként mindig ezzel csitítottam, úgy, hogy tudtam, ha tudná, Valery mit tett velem, megölné. Kellett valami, amivel megnyugtatom, elterelem a figyelmét. Stimuláltam őt a hangommal, a tekintetemmel, és próbálom ezt tenni most is, még ha veszélyesen érzékeny is közöttünk minden. Igyekszem kialakítani vele egy szemkontaktust, olyat, ami megnyugtatja, mert pontosan tudom, hogy mindenki minket néz, és nem akarom, hogy Valery felbukkanása Cole vesztét okozza.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rosie N. Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2017. október 16. 21:19 | Link



Tologatja a tányérján azt az egy szem csicseriborsót, mintha ki kellene fárasztani, mielőtt a villa hegyére tűzné, miközben mellette nagyban megy az osztozkodás egy szelet húson. Nem válaszol Emilynek, csak hümmög. Nem akar versenyezni. Enni sem igazán. Meg is fordul a fejében, hogy talán ő is lehetne nagylelkű, és körbekínálhatna mindenkit az étellel, hátha elfogy anélkül is, hogy mind a gyomrában végezné. Hálás Coltonnak, hogy megszólítja, ezzel is tovább odázva a pillanatot, amikor a következő falatot is kénytelen lesz leerőltetni a torkán. Beletelik pár pillanatba, mire felfogja a szavakat, és akkorra már elé is tartja a papírlapot a bátyja. Meglepetten nyílnak el az ajkai, miközben utána nyúl, hogy aztán maga elé húzva gyönyörködjön el a rózsában.
- Ez... ez tényleg nekem? Köszönöm - szólal meg valamivel később. Szája szegletében halvány mosoly ül, ahogy továbbra is tenyerén tartva a lapot inkább azt bámulja, mint a tányérján az ételt. Mellkasát még valami különös melegség is átjárja röpke időre, amit nem tudna megnevezni, csak abban biztos, hogy attól van, hogy Colton kedves vele. Furának érzi néha álmatlan, forgolódással töltött éjszakákon, hogy mennyire át is értékelődtek a dolgok körülötte, és a testvérei lettek fontosak. Sőt igazából csak ők maradtak, ahogy elkezdett minden összeomlani. Óvatosan tűri kettőbe a lapot, majd négybe, hogy aztán a zsebébe rejthesse. Megy az is a naplóba, amit a pszichológus kért, hogy írjon, akit a gyógyító hívott be hozzá valamelyik alkalommal. Óvatosan rakja a kissé lötyögő kapucnis felső zsebébe. Igaz, hogy nem ez a legelegánsabb öltözéke, de egy ideje folyton fázik a kastélyban - bizonyára mert olyan régi meg nyirkos hely - és ruhatárának ez a darabja kellemesen meleg. Lehúzza az ujját a kézfejére, mielőtt ismét megfogná kényszeredetten a villát, igyekezve elkerülni, hogy bárki megjegyzést tehessen arra, hogy már megint nem eszik. Lehunyja a szemét egy pillanatra, meghozza a nehéz döntést, és felszúrja a csicseriborsót a villára, majd be is falja, amikor észreveszi a vörös hajzuhatagot. Éppen olyan, mint az övé. Leszámítva, hogy az övé mostanság hullik, és annyira törött, hogy kénytelen volt levágatni egy részét. Nagyot nyel, a falatot is lenyelve szinte egészben, és ettől nehezére is esik egy újabb nyelés. Köhög párat, kezét a szája elé tartva, és addig is lehajthatja kicsit a fejét, remélve, hogy közben eltűnik Val. Be fogja árulni az anyjuknak, ez az első gondolata. Elmondja, hogy már nem tökéletes, mert Valery mindig is elmondott mindent az anyjuknak, ha kellett, ha nem, amíg neki valami haszna származott belőle, és ezt is el fogja mondani, mert valamiért csak megéri neki. Mindig megéri. Ismét felemeli a villát, de megáll a kezében már akkor, amikor a húguk Coltont szólítja meg, aztán Emily-t, és tudja, hogy ő következik. Pontosan tudja, nem kell ehhez jóstehetségnek lenni. Meginog a kezében az evőeszköz, majd le is teszi, aztán odébb tolja a tányért is.
- Nem kérek többet, köszönöm - közli nagyon halkan. Valahol mélyen egy icipici kis része szeretne most felcsattanni és beleakaszkodni Valery hajába, hogy hagyja ezt abba, egy másik sírva bújna el Emily ölelésében, de végül csak ül maga elé pislogva. Kövér disznó. Ugyanezt mondta mindig az anyjuk a bátyjuknak, és akkor ő még szép volt. Most bántja igazán, hogy sose szólt semmit, és a fiú most mégis festett neki. Mintha megérdemelné.
- Mit szeretnél? - kérdezi meg végül. Furán cseng a hangja, mintha érlelődne mögötte valami hirtelen indulat. Az asztalt bámulja továbbra is, és az asztal fölött a felső alatt félig eltűnő ujjait. Még mindig beleakaszthatná azokba a vörös tincsekbe, senkit se érdekel, hogy tele a nagyterem.  
Utoljára módosította:Rosie N. Fisher, 2017. október 16. 21:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 65 ... 73 74 [75] 76 77 ... 85 ... 95 96 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet