 Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. április 26. 14:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=863672#post863672][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.04.26. 14:26[/b][/url] Hermosa Hétfő miatt korán visszaérünk a városból Rudolffal, aki sietősen elköszön miután az Eridon körletbe hívják. Sürgősnek és váratlannak tűnik, de ahelyett hogy kéretlen katasztrofaturistának állnék teszek egy kört a kastélyban. *ide még lehet később írok valamit* Valami visszhangzik a folyosó végéről. Mintha fémhez ért volna valami, élesen kúszik az irányomba. Dudorászva lépkedek arra, bárki is van ott én esélyt adok lelépni neki, de a résnyire hagyott konyhaajtó nem mozdul. Amíg be nem lököm. Meglepődve mérem végig Esthert, majd ráérősen a keretnek dőlök. Karomat és bokámat kereszteztem, ahogy szórakozottan nézem minden mozdulatát. A világ nyugalmával várom ki, hogy ő is észrevegyen engem.
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. április 27. 13:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=863711#post863711][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.04.27. 13:58[/b][/url] Hermosa Madre mía… ki gondolná, hogy egy balerinának ilyen csípőmozgása van? Annyira leköt a látvány, pillanatokon át le sem esik, hogy amúgy tilosban süt. Sokkal jobban foglalkoztat hol lehetne még hasznosítani a mozgását. Elárulom, úszok az opciókban, amikor felém nyújtja a kezét. Ha ő nem is dobta volna be, elkapom és megtáncoltatom én, ha már vízszintesen nem lehet. De megteszi, egy széles mosollyal felélépek, elkapom a kezét és gyorsan forgatok egyet rajta. Táncolok vele. Nem megy rosszul, néhányat meg is tanultam mert mi mama gyerekként behúzott a csőbe, aminek az lett a vége, hogy megszerettem. De úgy nehezebb ha nem hallom a zenét. Hátrébb lépek, karomat emelem, hogy újra forgassak a könnyű, apró testen, de mielőtt újra szembekerülnek háttal nekem megállítom. Ezúttal kevésbé udvariasan és gyengéden kapom el a darázsferekát, majd hajolok le a vállához. Egyik kezem még az övét fogja, másik végül elengedi a testét, hogy kivegyem a füléből a fülest. -Mire táncolunk? - nevetős, mély hangon kérdezem és hallgatok bele a zenébe, amit aztán dudorászni kezdek. Nem veszem észre, hogy kezemben még mindig elveszik Esther jóval kisebb keze.
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. április 27. 14:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=863715#post863715][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.04.27. 14:42[/b][/url] Hermosa Azonnal felismerem a zenét. Elég sok emléket hoz elő a gimis évekről, közben ritmusra javul a mozgásom is. - Azok a legjobbak - vita nélkül. Asere he, ha, de he, de hebetune hebe… az is egy nagyon jó dal! Vajon ismeri? Mindenkinek ismerni kell. Asere he, ha, de he… a puha tincsek érik nyakamat. Oldalasan lepillantok Estherre, szélesen mosolygom azon ahogy a kezeinket nézi. Sokkal nehezebb távol tartanom magam tőle, mint azt én elsőre gondoltam. Szóval a “miért ne tenném?” nem egy valid visszakérdezés. - Jó vagy benne - lépek oldalasan és vezetem magammal. Nem akarom elengedni, beleülök a helyzetbe ahol a teste mellkasomhoz simul. Szóra nyílik a szám, de… - Valami ég? - kérdezem, csak utána szimatolok a levegőbe, hogy az illata helyett tudjak arra is figyelni, ami gyanúsan kokszolódik. - Tilosban jársz és felgyújtod a kastélyt, hermosa?
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. április 27. 15:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=863722#post863722][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.04.27. 15:27[/b][/url] Hermosa - Pár évig táncoltam. A pasodoble nagyon megy - hogy mi ment kevésbé azt nemes egyszerűséggel hallgatom el a táncos előtt. Fél karommal ringatom tovább, testünk összeérve csiholja a szikrákat, bár már nem tudom hova tovább. Annyira azért nem melegedünk bele, hogy mi füstöljünk. Visszakérdez és én bólintok: ég. Gyanakodva nézek a sütő irányába, amerre Esther is, akit egy kelletlen morranással engedek útjára. Hagyom menni mert nem kellene felgyújtani a helyet. Csak nemrég érkeztem, kicsit még élvezném a kastélyt. - Óvatosan, ne égesd meg magad - oda sem nézek, már szisszen mire befejezem a mondatot. Későn nyögtem ki, de amíg ő pakolászik, addig megközelítem a krémeket. A pultra támaszkodva hajolok föléjük, szemügyre veszem milyen ízek lehetnek. Hirtelen jó sok infót kapok, de még mindig nem beszél olyan gyorsan, mint odahaza, tudom tartani az ütemet. És mellette kitalálni melyik lehet a pisztáciás. Tekintetem szakadozva engedi el a lehetőséget egyelőre, mert odalépek mellé és megfogom kezét. Megnézem mennyire piros, majd oldalra nyúlva a hideg felé tolom és nyitom fel a csapot. Az alá engedem kezeinket. - Először is, ez nagyon rendes tőled, de mi lenne ha a nap végére egyben maradnál? - előrébb hajolok és úgy nézek le rá egy apró mosollyal. - Másodszor, holnap délelőtt lesz órám, és későbbre megígértem az öcsémnek, hogy megnézünk egy házat - oldalasan harapok az ajkamba. Ay, madre mía… - De van kedvem, mondd mikor mennél és kitaláljuk - felegyenesedek. Szabad kezemmel, a hermosa másik oldalánál nyúlok ki és zárom el a csapot. - Harmadszor, nem büntetlek meg ha engedéllyel gyújtod fel a kastélyt - nevetek jókedvűen, közben elengedem a kezét. - Jobb? - fordulok és teljes nyugalommal lépek hátrébb, hogy belemásszak a pisztáciás krémbe. Muszáj megkóstolnom.
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. augusztus 18. 15:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=866197#post866197][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.08.18. 15:19[/b][/url] Hermosa Elmosolyodom amikor túl önzőnek nevezi magát a nő. Én tudom, hogy képes vagyok az lenni, nem is kicsit. Az elsőszülött gyerek kártya a kedvencem, mégis csak majdnem egy évtized szorult közém és az öcsém közé. Egy pocsék és sivár évtized, de attól még ott van. Az önző jelzőt könnyen magamra veszem, a hermosára nézve pont nem jutna eszembe. Semennyit sem értek a baletthoz, egyszerűen csak elhiszem neki, hogy azon a terepen önző, de éppen egy rakás árvának süt két cukrászdányi süteményt. És kérdez. Sokat. - Változó mennyire látok messze. Apróságok gyakrabban jönnek, rövidebb intervallumokon belül. Ami jelentősebb, az előfordul, hogy többszörös köröket lefutva forrja ki magát. Esetleg észre sem veszed, amíg benne nem vagy a helyzetben - biztosan nem fogom tudni megválaszolni neki az összes kérdést. - A többit majd az órámon meghallgatja Senorita Krise - főleg mert egyszerre egy valamire tudok figyelni. Néha arra is nehezen. Ez a valami most a megégetett keze. Tincsek mozdulnak ahogy megingatom a fejemet. Bőven gurult elénk elég kihívás, ha tovább tetőzzük ledobom a láncot és csak lefekszem aludni. Szélesedő mosollyal hallgatom, ahogy tervezget és átforgatja a napomat, hogy vele menjek. - Tízre vége az órámnak - emelgetem rá a szemöldökömet, mert ez akkor meg van oldva. Amúgy sem szívesen lógnám el az első óráim egyikét. Egy hét múlva már egészen mást fogok mondani. Halkan hümmentek. - Attól elmehetünk együtt lakást keresni - mindkettőnknek szüksége van rá, pontosabban mindhármunknak. Ha Andrés nem is tud velünk jönni, mielőtt végleg rábólintok és aláírom a szerződést majd elrángatom magammal. Hirtelen rántom vissza a kezemet, meglepetten pislogok a mujerra. - Ay… - rázom le az ujjaimat, pedig szinte meg sem éreztem. A szavai végén fél szemöldököm emelkedik, vigyorom terpeszkedik el. - Szeretném - csípőmmel dőlök a pult szélének. - Jó fiú leszek, kivárok addig - bólintok is mellé. Azért a krém még kap tőlem egy oldal pillantást. Na, majd ha elfordul.
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. augusztus 18. 16:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=866205#post866205][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.08.18. 16:42[/b][/url] Hermosa Ujjaimmal hajamba túrva bólintok egyet. Annak ellenére, hogy úgy volt leadja a tárgyamat, ebédszünetben egy pletykás ügyintézőtől kellett megtudom, hogy erre a tanévre a diákom marad. Annak ellenére, hogy abban egyeztünk meg távol maradunk egymástól most annak ellenkezőjét űzzük. Pedig nem kellene, aztán még csapkodni kezd és a szemtelen megjegyzésem után szinte várom a második csapást. Helyette viszont édesen elvörösödik, a hangjából süt az ártatlanság én viszont kihasználom, hogy zavarában elfordul is rámegyek a pisztáciás krémre. Egy teljes másodpercig tudtam jófiú lenni. Még jó, hogy nem ígértem csak kamuztam. Oldalra nyúlok, ujjammal kanalazok a tetejére és egy gyors mozdulattal, mielőtt összkenem a cuccomat, a számba kapom. Az ízek és a habos könnyedség miatt, a munkálkodásától alig hallhatóan hümmentek. Bármennyire kívánok többet, nem nyúlok bele ismételten, ennek a legfőbb oka a téma amibe a Hermosa lendületesen és borzasztóan átlátszóan vág bele. Két oldalt támaszkodom magam mellett, fejemen mosoly ahogy kissé lehajtott fejjel, tincseim mögül figyelem Esthert a barnáimmal amíg beszél, és utána is egy jó hosszú pillanatnyi csendben. -Tudok róla, igen. Nem beszél róla sokat, de tudtam - tekintetem az finom kezeire eresztem, amikkel precízen mozdul, hogy a süteménye úgy nézzen ki ahogyan szeretné. Nagyon különbözünk egymástól, mégis hasonló dolgokra vágyunk. - Esther, valamiért megbízom benned, szóval elmondom, de maradjunk köztünk. Tényleg tetszik egy diákom - hiába rezzen ajkam sármos mosolyra, hangom selymes és komoly. Arrébb lépve nézek végig a már kész, színes, szebbnél szebb süteményeken. - Egyelőre még semmi komoly, de megbeszéltük, hogy a héten találkozunk. A hétvégén elviszem egy rendes randira mert nem érdemel kevesebbet… tényleg, bueno, te jobban ismered a várost - fordulok felé mintha csak patrónus villant volna a fejem felett. - Szerinted minek örülne, ha hova vinném? - ajkamba harapva méregetem tovább a süteményeket pedig fejben erősen gondolkozom.
|
|
|
|
Carlos Moreno de Aranda INAKTÍV

offline RPG hsz: 44 Összes hsz: 45
|
Írta: 2023. augusztus 18. 17:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=866208#post866208][b]Carlos Moreno de Aranda - 2023.08.18. 17:15[/b][/url] Hermosa A pisztácia íze még ott van az alsó ajkamon, amikor szemem sarkából nézek a hebegő nőre. Jobban felé fordulok, nagy, sötétbarna szemeimmel kíváncsian vizslatom mi lesz a folytatás. Szélesen elvigyorodom, miközben közbeszólok: - Mucho. Nagyon is kettesben lennék vele hermosa - ez az infó nem veszhet el miközben magamban világi jól szórakozom rajta és a muffinon amit piszkálgat. Nagyjából négy romantikus regényre való muníciót terít elém, hogy még akkor választhatok is. Ismét rájövök, hogy még nem találkoztam olyannal, mint ő és ettől a vigyorom visszafogottabb mosolyra vált. - Még én is csak most kezdem kiismerni, de szerintem ez mind totalmente illik hozzá. Hozzám kevésbé, de miatta bevállalom ha már folyamatosan okot ad rá, hogy egy baromnak érezzem magam, mert lassan hagyom kicsúszni a kezeim közül - közelebb lépek Estherhez, az előtte lévő muffinokat arrébb tolom. Ujjbegyemmel simítok végig a puha, porcelán színű bőrön egészen végig a karján, végül az egyik megszökött, össze lisztezett tincsét simítom a füle mögé. Kezemet visszahúzva támaszkodom a pultra, ahogy a hermosa felé dőlök, tekintetemet az övébe fúrva és arcomon játékos mosollyal kérdezem. - Akkor a hétvégén ráérnél? Ha tetszene neked valaki, aki nem diák.
|
|
|
|