Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=778952#post778952][b]Nakahara Daisuke - 2019.10.24. 20:23[/b][/url]

Szemeimet erősen dörzsölve mászok le a Levita tornyából, vállamon már a jól megszokott és szinte ikonikussá vált vászontáskával, melyben ott lapul az elengedhetetlen vázlatfüzetem, mely' a kapcsolódási pontot szolgáltatja számomra a világhoz. A nyuszis mamuszom minden egyes kanyarban hangosan nyikorog a kastély kőpadlóján, ahogy folyosóról folyosóra rovom a köröket. Egyesek talán túl femininnek gondolnának egy tizenhat éves fiúhoz képest, azonban szerintem semmi rossz sincs abban, ha az ember egy kicsit szereti a rózsaszínt, meg a cuki dolgokat. Ahonnan jöttem, ott sem voltak engedékenyek azzal kapcsolatban, ha egy kicsit jobban hasonlítottál az ellenkező nemre, de mintha egy icipicit mégis elnézőbbek lettek volna. Lehet csak azért, mert Fukuoka amúgy is egy minden kultúrával megfűszerezett város, ahol ha az ember színes hajjal vagy pirszingekkel megy végig az utcán, akkor az az emberek tömeges áramlásától úgy sem fog látszani, hisz elveszik, akárcsak hangya a ködben. Ugye jól mondtam? Nem értem még én ezekhez a magyar szólás és közmondásokhoz.
Épp jókor érkezek meg a Konyhába, ugyanis ahogy befordulok az ajtón, a hasam hangos korgásba kezd. Jómagam ugyan a hangot magát nem hallom, azonban az ekkor bekövetkező gyomorfájdalmat azon nyomban érezni kezdem. Csak ügyetlenül megvakarom a fejem, majd jó gyerekhez méltóan meghajolok a rellonos leányka előtt. Leveszem a szatyrot a vállamról, majd bőszen turkálni kezdek benne, mígnem kezeim közé akad a füzetem, amit rögtön elő is kapok, hogy aztán gyors kézmozdulatokkal lefirkáljam azt a néhány szót, ami az agyamba ötlött.
- Mi csinálni ma? - Mutatom fel a papírhalmazt, de már rakom is le, hogy a lány válla felül ki tudja kukucskálni és megleshessem a már előkészített terepet.    

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=778998#post778998][b]Nakahara Daisuke - 2019.10.25. 13:24[/b][/url]

Odaállok a lány háta mögé, majd kikukucskálok válla felett, hogy lássam, mi is készül éppen. Nem esik nehezemre, pedig ázsiai genetikám miatt elég alacsony növésű vagyok, azonban a lány még nálam is pöttömebb. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjam el magam ezen a tényen. Ha sok önbizalommal rendelkező egyén lennék, akkor talán még a buksiját is megsimogatnám, de sajnos vagy nem, az élet ezzel sem áldott meg. Így csak állok, alsó ajkamat beszívva, pilláimmal sűrűn pislogva és várom a következő utasításokat. Kicsit igaz hátrébb lépek, hogy ne legyek a másik személyes terében, mikor az megfordul, hogy ismét hozzám beszéljen. Bizonyára kellemes hangja lehet, legalább is én így képzelem el. Nem ismerem még a sztereotípiákat, hogy csak úgy elítéljek valakit, amiért valamelyik ház tagja. Számomra egyenlő mindenki. Az pedig, hogy Carly egyáltalán nem sieti el, amit mond, már épp elég imponáló tényező számomra, hogy kedveljem a másikat. Nagyon megkönnyebbíti a helyzetemet, mert így szépen és komótosan olvashatom le a szavakat az ajkairól, miközben kapok arra is elegendő időt, hogy az agyamban értelmezni tudjam a magyar nyelv szépségeit.
- Az lenni micsoda? - Döntöm oldalra a fejemet, kezemben bőszen szorongatva a jegyzet és vázlatfüzetemet. Sok minden beszivárgott már Japánba, amik amúgy az európai kultúra részét képezik, de erről a "Milánói" nevezetű étekről még sosem hallottam. Na jó, hallani lehet sikerült róla, de kóstolni ezer százalék, hogy nem volt még lehetőségem. Imádom a külföldi ízeket, szóval biztos vagyok benne, hogy ez is ízleni fog. Egyik kedvencem például a hamburger, ami szinte minden hétvégén a menün volt, annyira imádta a család. Vajon azt is csinálunk majd? Jaj, alig bírok magammal, nagyon izgatott vagyok! Végre egyedül - oké, még mindig egy másik diákkal, de már szülő nélkül - főzök!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=779605#post779605][b]Nakahara Daisuke - 2019.11.01. 12:55[/b][/url]

Izgatottság bugyog fel belsőmben, ahogy a lány vállán áttekintve lebámulok az asztalra helyezett hozzávalókra. Kezeim izzadni kezdenek, ahogy eljut agyamig a tudat, hogy én bizony itt főzni fogok, méghozzá egyedül.  Jól lehet van társaságom, így teljesen nem vagyok magányos, mégis a lány szavaiból kiszűrve, valamit majd a procedúra során egyedül kell majd elvégeznem. Odahaza sokat ügyködtem a konyhába, hisz sokszor akadt olyan, hogy édesanyám késő estig dolgozott, nekem pedig ennem kellett valamit. Persze ilyenkor csak bedugtam a rizsfőzőt aztán csináltam egy kis onigirit, szóval semmi komoly dolgot nem készítettem, ha sütés-főzésről beszélünk. Pláne nem fogtam még hozzá soha ehhez a makaróninak elnevezett étekhez. Csendben pislogok, ahogy ügyelek arra, hogy minden szót leolvassak majd azokat a fejemben értelmezni is tudjam. Bár úgy látszik nagyon izgatott a kis kalandunk miatt, ezt onnan gondolom, hogy legnagyobb balszerencsémre hadarni kezd a lány. Egy ideig sikerül leolvasnom a szavakat ajkairól, de a darált hús után minden egy maszlaggá válik.
Így hát nem tudván, hogy mi legyen a következő lépésem, csak mosolygok a másikra, mikor is az végre befejezi előző monológját, majd ismét felém fordul s ezúttal sokkal nyugodtabb tónusban tárja elém leendő feladataimat.
- Csinálni tészta – jutok végül a konklúzióra, amit egy hatalmas mosollyal írok le a füzetembe ismét. Ha így folytatom, nagyon gyorsan be fog telni a kicsike, az biztos. Fogom, és elejtem a kis füzetet három számmal nagyobb pulóverem zsebébe, majd a tészta keresésére indulok. Nem telik belé sok, mire meg is találom a kis zacskós köretnek valót, aztán pedig csak állok és egyik kezemben a metéltel, teljesen összezavarodottan. Carly azt mondta, hogy főzzem meg, de vajon hogyan? Ehhez kellene még edény és víz is, nem? Így hát leteszem a zacskót, majd újabb beszerző körutam alkalmával összegyűjtöm a még hiányzó dolgokat. Végül felteszem a vizet, majd újfent a lány felé fordulok, hogy elüssem azt az időt, ameddig a víz felforr.
- Te szeretni milánói? Lenni finom? – gondoltam elüthetnénk az időt valamivel, ameddig a  elkészül aminek kell, szóval előkapom ismét a kis kommunikációs szerkezetemet, majd írni kezdek belé, hogy aztán felmutassam a lánynak, miközben abban reménykedek, hogy el tudja olvasni az írásomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=780148#post780148][b]Nakahara Daisuke - 2019.11.05. 20:24[/b][/url]

Nézem ahogy a gőz pörgettyűként száll fel a vízben rotyogó tésztából. Ujjaimat az üst fölé tartom és játszadozni kezdek a levegőtömeggel. Kis köröket járok le, néha mintha csak egy bűbájt próbálnék ki pörgetem meg őket a leglehetetlenebb pozícióban, ám a pára melegsége és nedvessége miatt ujjbegyeim hamar úgy kezdenek el kinézni, mintha már egy órája vízben áztatnám őket, így hamar abbahagyom. Azért elraktározom a látványt a fejemben, hisz kifejezetten szép látvány volt ahogy végtagjaimat beborította a gőz. Elég megnyerő munkásosztálynak való gőzgép plakát lenne belőle, az biztos. Bár nálam talán csak egy újabb felvetődő festmény ötlet lesz, ki tudja. Zsebre dugom mancsaimat, majd visszafordulok a lányhoz. Igen, megint elkalandoztam, de nálam megesik az ilyen. Anya szerint a kreativitás tehet róla, hogy az miatt képes vagyok olyan dolgokat is észrevenni, ami másoknak totál természetes avagy egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziájukat. Azonban nekem minden olyan, mintha most látnám először. Hálás vagyok azért, hogy legalább ha hallani nem is, de látni látok valamennyit, így próbálok annyi mindent befogadni, amennyit csak tudok. Hátha egyszer már nem lesz rá alkalmam. Ki tudja, az élet nagyon kiszámíthatatlan. Most itt főzök Carly-val, de lehet, hogy a következő pillanatban belebeg ide egy sárkány vagy kitör a zombiapokalipszis. Ezért nagyon fontos, hogy mindent figyeljünk meg, amíg tehetjük. Bár most eléggé ellent mondom a szavaimnak, hisz Carly-ra már egy ideje nem figyelek. Látom, hogy mozognak ajkai, de a szavak valahogy nem formálódnak mondattá az agyamban. Olyan lehet ez, mint mikor valaki csak a zajt hallja, de a valódi beszédet nem.
- Ano... - írom le az "izét" japánul, de gyorsan kapcsolok, hogy rossz nyelv, így már firkantom is át, hogy rendezetlen magyarságommal újabb fázis íródjon be a füzetembe - Szeretni főzni. Főzni sok. Segíteni anyukának. Én lenni sokat egyedül, lenni muszáj főzni - úgy koncentrálok a szavakra, hogy ujjbegyeim elfehérednek a ceruza fogásától, nyelvem pedig minden egyes kanyarított betűnél ki-kikandikál ajkaim közül. Valóban, sokat főztem otthon, s még ha nem is lett a legjobb, anya mindig örült annak, hogy valamilyen meleg étel várta amint hazaért a hosszú és fárasztó műszakjából. Sosem fogom elfelejteni azt a kedves mosolyt, ami ilyenkor arcára kiült. Sajnálom, hogy csak Budanekeresden találtunk megfizethető lakást, így ezt - a bentlakásosság miatt - a szokásomat már csak szünetekben kamatoztathatom újra.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=780609#post780609][b]Nakahara Daisuke - 2019.11.12. 10:51[/b][/url]

Teljesen meg is felejtkezem arról, hogy a tésztát felraktam főni, s ha Carolyne nem pillant rá az általa patronált húsra, én sem veszem észre, hogy a lábasomból a víz lávaként bugyog ki. Ijedten kapok fejemhez, hirtelen felindulásból pedig még a fazék fülét is megfogom. Abban igazat mondtam, hogy sokat főztem a közelmúltban, azonban azt az aprócska részletet elfelejtettem megemlíteni, hogy abszolúte katasztrófa vagyok ezen a téren. Leégetett ételek, tönkrement lábasok és még sok szép más van a repertoáromban, melyeket talán a lány is megcsodálhat nemsokára.
Fájdalmasan szisszenek fel, nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjön az ember, hogy rosszat cselekedtem. Ám ekkor már késő, az ujjaimba nyilalló fájdalom hatol, én pedig amilyen gyorsan csak tudom, ellököm magamtól, ami a kezeim közt van. Ugyan az edény nem borul ki, de sikerül épp annyira eltaszítanom, hogy a tűzről lekerüljön. Így a metélt megmenekül. Persze attól még a kezem fáj, akármennyi ideig is tartom a hideg víz alá. Bár a fájdalom alábbhagyott, a kellemetlen találkozásnak így is megmarad a nyoma, vörös ujjaimon. Na most aztán szépen bemutatkoztam Carly-nak. Annyi szerencsém azonban akad a mai napban, hogy még képes vagyok leolvasni a az utolsó kérdést a szájáról.
- Lenni nővér, Junko. Én szeretni ő nagyon. Anyuka lenni, apuka nem, így csinálni sok minden együtt - fogom még ép ujjacskáim közé a ceruzát, miközben sérült bal kezemet a pulóverem ujjába rejtem. Majd később meglátogatom vele a Gyógyítót.
- Ikerbáty? - Szemeim felcsillannak, ahogy elhajolok a pultra helyezett könyvecskémtől. Mindig is szerettem volna egy olyan tesót, aki úgy néz ki, mint én. Bár persze itt annak a veszélye is fennáll, hogy esetleg ő is azzal a hibával születik, mint én, ezt pedig senkinek nem kívánnám. Lehetne arra gondolni, hogy legalább akkor lenne valaki, aki megértene, de nem, nem szeretném senkitől sem elvenni a hallás örömét.