Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=715305#post715305][b]Tülk Imola - 2018.03.01. 19:28[/b][/url]

Soha nem gondolta volna, hogy egy kis praliné fogyasztásból ekkora gondja lehet. Mondjuk ő volt a balga, tudta jól, többek között ezért sem mást, hanem inkább saját magát hibáztatta. De hát imádja a csokoládét, és nem volt kérdéses, hogy ha már úgy otthagyták azon az apró kis asztalkán, nyíltan, mindenki számára elérhető helyen, hogy megkóstolja ezt a fenségesen kinéző finomságot.
Természetesen nem csalódott.
Érzékeit azonnal átjárta a finom, lágyan kesernyés aroma, és a töltelék, mely egyrészt édes volt, másrészről viszont valami egészen furcsa ízzel is gazdagította ízlelő bimbóit.
Először csak próbálta kiköpni, aztán mikor nem ment, inkább gyorsabban próbáltam lenyelni, lehetőleg anélkül, hogy ne fulladjon bele.
Nehezen de túlélte, bár azt már biztosan tudta, hogy nem lett volna szabad elcsábulnia.
Az első gond akkor kezdődött, mikor is felrémlett benne, hogy lényegében kiskutyás mamuszban, és hosszú, Bambis kezeslábasban, összefogott lófarokkal jött ki a folyosóra. Ennél jobban csak akkor esett kétségbe, mikor rájött arra, hogy bár tudja a jelszót a bejárathoz, mégis sikerült elfelejtenie. Pedig mindig is büszke volt magára, az agyára, arra, hogy soha semmit nem felejt el, most pedig mégis. Gondterhelten ácsorgott a kép előtt, nézett maga elé, néha megtörölte kezeslábasának ujjába hatalmas szemüvegét, ám közelebb akkor sem jutott a megoldáshoz.
A kiborulás és a hiszti környékezte, ami nyilván csak azért fészkelte be magát a bőre alá, mert olyan tehetetlen dühvel nem jött a szájára és nyelvére az a francos szó, ami közelebb vihette volna a meleg szobához, és puha ágyikójához.
Fél óra ácsorgás után, és mikor már kellően átfagyott a folyosó kövén indult el útjára, hogy valami melegebb helyen töltse ezt a nem túl kellemes éjszakát.
Kereste a társalgót, azonban most még annak a helyét sem lelte, így tehát feladva mindent, és teljes elkeseredésében a legelső ajtót választotta, ami szembe jött vele, és reménykedett abban, hogy talán, nem valamelyik tanár irodájába sikerült benyitnia.
Szerencséje volt, hiszen a konyhában találta magát, ami jelenleg épp üresen állt. A sürgölődő manóknak ezen a kései órán nyoma sem volt, viszont a hely meghozta a kedvét ahhoz, hogy bánatát forrócsokiba fojtsa.
Így történt, hogy hangos hümmögéssel kísérve emelte le az egyik fém fazekat, és kezdett neki a töprengésnek, hogy vajon mit is akart vele kezdeni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=715334#post715334][b]Tülk Imola - 2018.03.02. 08:55[/b][/url]

Kezében még mindig a rézből készült edényt forgatja, és nem tud napirendre térni afölött, hogy valamit szeretett volna vele csinálni, azonban hogy mit, az egyáltalán nem jut az eszébe.
Nem jellemző rá ez a szeleburdiság, bár jelen helyzetben egyre biztosabb abban, hogy itt már nem vele van a gond, és az elméjével, hanem köze van ahhoz a gusztusos kis csokihoz, melybe úgy beletorkoskodott.
Nagyot sóhajtva és félig lebiggyedő szájjal teszi le a kezében lévő edényt a sparheltra, majd nagyot sóhajt, mintha csak a világ összes gondja a vállát nyomná. Hülye csokoládé, és hülye kívánósság!
Önmarcangolásából egy hang szakítja ki, na meg a manó, amelyik biccentve elszalad mellette. Eddig nem volt itt egy házimanó se! Vagy csak nem akartak elé sietni, mert akkor még konkrét céllal érkezett és hitt abban, hogy bármit meg tud csinálni? Vagy itt volt, csak már erre sem emlékszik?
Szemöldökét rosszallóan összevonja, ajkát ismét elhagyja egy lemondó sóhaj, majd mielőtt teljesen belesüllyedne az önsajnálatba egy lágy orgánum szólítja meg, ami aztán már végképp fura.
Fejét felkapja, úgy néz a fiúra, és egy másodperc erejéig elveszik annak tekintetében. Megszemléli kissé kócos haját, fura szerelését, de leginkább a papucsot a lábán, majd ha végzett saját magán is akaratlanul végignéz, és annak tudatában mit is visel, rögvest bele is pirul.
Hát, soha nem tervezte, hogy majd az alvós kis kezeslábasában ismerkedik meg emberekkel, vagy hogy azért fog egy konyhában szobrozni, mert elfelejtette a jelszavát a hálókörletének. Az élet vicces játékot játszik vele, és sajnos, akármennyire is szeretné előre tekerni az időt, hogy túlessen ezen az egészen, ez nem lehetséges.
- Molka. A nevem Molka. - mondja lemondóan, és így is érzi. Neki már úgyis minden mindegy, úgyhogy mit sem törődve azzal, hogy hívták - e vagy sem, az asztal felé veszi az irányt, majd leül a fiúval szemben. Hatalmas szemeivel a másik arcát fürkészi, próbál felfedezni pár kellemes vonást, és mikor azokat megtalálja, akkor egy megadó sóhajjal igazítja meg a szemüvegét, majd helyezi kezét az asztalra, és fonja össze ujjait.
- Véletlenül nem vagy Levitás? - teszi fel a költői kérdést, persze mindezt csak azért, hogy még utolsó mentsvárként rákérdezzen arra a szóra, ami talán a boldogságba vezethetné.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=717610#post717610][b]Tülk Imola - 2018.03.21. 18:00[/b][/url]

- Imola a becsületes nevem, ami egy régi magyar név.. - okoskodik elvarázsoltan és közben fogalma sincs arról, hogy mit is akart kezdeni magával a konyha közepén. Ami azért is furcsa, mert hát nem egyedül van itt, hanem egy-egy házimanó is körülötte sertepertél, mégsem segít neki valójában senki, és ez igazán kétségbeejtő a számára. Idegesen harapdálni kezdi a szája szélét, majd a fiú egekbe emelkedő szemöldökét látva már sejti is, hogy mellé lőtt. Mondjuk nem tippelte volna ugyanazt a házat, mint a sajátját, egyszerűen csak reménykedett abban, hogy talán van akkora szerencséje az életben, hogy pont egy háztársat sodor az élet szembe vele. Megkönnyítette volna a dolgokat, és nem kellett volna egy ilyen helyen töltenie az éjjelt, abban bízva, hogy talán reggelre eszébe jut az a fránya... mi is? Ja, jelszó!
Az érkező szendvicsre felkapja a fejét, hasa hangosan megkordul, és kissé nagyot nyelve nézi a fiú szájában eltűnő falatot.
- Én is kérhetek egy ilyet? - kapaszkodik bele a manóba, mikor az épp el akar menni mellette, majd kedvesen megsimogatja annak hatalmas fülét is, mintha csak egy kutya tartozéka lenne mindez. Még mindig nem igazán érti ezt a rendszert, és mivel náluk soha nem volt otthon cseléd, szolga, vagy épp hívják is bárhogy, és irtózik a rabszolgaságtól is, mint fogalomtól így ez a manó dolog is elszomorítja.
- Egy kakaót is kérhetnék mellé még? - nyögi ki nagy nehezen és próbálja megértetni magával, hogy itt minden dolgos kéz jól érzi magát, és ő egyáltalán nem úgy bánt ezzel a manóval, mintha egy úrinő lenne.
- Volt valami csoki egy kis asztalon... Azt hiszem az a ludas. Olyan finom volt! - mondja a fiúnak, majd tekintete ábrándozóvá válik, ahogy felidézi azt az édes ízt ajkai között és az érzést, mennyire szereti a csokit.
- Azóta semmit nem tudok... - mondja egy lemondó sóhajjal, majd kezére támaszkodva megadóan rogy az asztalra és mérhetetlen csalódottságából még a fiú jó híre sem rángatja ki.
- Aludni... arra sem emlékszem milyen az az érzés...