Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
Lukács Éda INAKTÍV
offline RPG hsz: 5 Összes hsz: 11
|
Írta: 2017. november 27. 21:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=708943#post708943][b]Lukács Éda - 2017.11.27. 21:46[/b][/url] Benedeknek Felhúzom a térdem a mellkasomhoz, majd átkarolom azt. A takaró kényelmetlenül húzódik, mintha túl kicsi lenne. A szobát apró neszelések járják át, talán nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud aludni. Hiába a késő óra, nem jön álom a szememre. Néha úgy érzem, túl meleg van ahhoz, hogy elaludjak, ha kitakarózom majd' megfagyok. Az ablakot nem merem kinyitni, nem csak a zajártalom miatt, amit ezzel okoznék, hanem, nem szeretném megbolygatni ezt a többnyire nyugodt környezetet. Tudom, talán butaság. Ha tehetném, és nem zavarnám a fénnyel a többieket, akkor olvasnék. Azt hiszem a mugli könyveim hiányoznak a legjobban az otthonomból. Annyira hozzám nőttek, ráadásul sikerül néhány nap alatt kiolvasnom őket, anyáék nem fogják sokáig bírni ezt a sebességet. Bár mostanában rászoktam arra, hogy egy-egy ismerős, kellemesen kiszámítható történetet újra előveszek. Az otthon érzését nyújtják egy idegesen helyen. Még mindig képtelen voltam megszokni az új helyet, hiányoztak az anyukáim, hiába, kettő anyukát otthon hagyni, még is nehezebb, mint egyet, szerény véleményem szerint. Nem kellene az otthonomon töprengeni, mert megint honvágyam lesz. Hátra dőlök az ágyamon, elengedve a térdemet. A takarót egy hirtelen mozdulattal rúgom le, talán már csak a gondolat fogalmazódik meg bennem gyorsabban, hogy nem tudok tovább nyugton maradni. Halk mocorgás üti meg a fülemet, mikor oda kapom a fejem, egy mérges tekintettel találom szembe magam. Jobbnak látom, ha sietősen veszem a lépteimet. Mikor rápillantok a kisszekrényemen hagyott karórámon rájövök, hogy még csak kilenc óra van. Bennem az élt eddig a pillanatig, hogy legalább éjfél van. Mintha teljesen elvesztettem volna az időérzékem. Talán még is csak elbóbiskoltam egy kis időre, azért hittem azt, hogy már órák teltek el, mióta az ágyamban fetrengtem. Felveszem a hanyagul a földön hagyott melegítő nadrágomat, majd elindulok az ajtó felé. A klubhelyiségben kellemes kép tárult elém. A kandallóban ropog a tűz, a halk beszélgetések kellemes dallammá állnak össze a fülemben. A többség valószínűleg észre sem veszi, hogy valaki éppen kilépett a Gólyalakból. Mezítláb átsuhanok egészen a folyosóig. Nem találkozom senkivel az utamon. De hová is? Természetesen a konyhába. Azt hiszem, a manók lassan csak némán leültetnek, és hoznak egy kis rizstejes kakaót. Otthon imádtam főzni. Képes voltam akkor is főzni, ha fáradtan értem haza az iskolából, mert megnyugtatott. Teljesen kikapcsolt, csak arra figyeltem, hogy egyenletesen vágjak fel mindent, csak roppanósra főzzem a zöldségeket. Anyu megcsinálta volna helyettem, sőt gyakran meg is csinálta. Így azt hiszem a konyha a második otthonom, legalábbis egyelőre. Remélem, hogy lassan jobban be tudok illeszkedni, de néha olyan nehezen találom a helyemet. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ez mindig így volt. Egy picikét nehezen nyílok meg mások előtt, de nem hiszem, hogy ez akkora hiba lenne. Ezen elmélkedve nyitok be a konyha ajtaján. Meg mertem volna esküdni, hogy rajtam, és manókon kívül nincs itt senki, azonban megláttam egy fiút az asztalán. — Ó, mi járatban? — kérdezem, miközben leülök a fiúval szemben. — Azt hittem az éjszakai falatozás nem olyan népszerű — vonom fel a szemöldököm, és elmosolyodom.
|
|
|
|
Lukács Éda INAKTÍV
offline RPG hsz: 5 Összes hsz: 11
|
Írta: 2017. november 30. 22:44
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=709076#post709076][b]Lukács Éda - 2017.11.30. 22:44[/b][/url] Bendeknek Tiszta zizi vagyok, nem is mutatkozom be! Valahogy eszembe sem jutott, ebben az iskolában mindig arra számítok, hogy valahonnan esetleg már ismerjük egymást. Vagy legalább egyszer összetalálkozott a tekintetünk a nagyteremben, vacsora közben. Vagy talán van egy közös óránk. De ezek szerint, ebből egyik sem igaz, tényleg nem tűnik ismerősnek a fiú. — Helló! Lukács Éda vagyok, levitás, szintén elsős —nyújtok kezet, ha már így hivatalosan bemutatkozunk. Azt hiszem észrevette, hogy mezítláb vagyok, ami nálam teljesen normális, azonban tudom, hogy sokakat kiakasztok vele. — Az első lesz az, nem tudok aludni. Még nem érzem eléggé otthon magam, hiányoznak az anyukáim — vonom meg a vállam. — Jaj, igen, éhesen én sem tudok elaludni, de általában jól lakom a nap folyamán. — Megpróbálok kényelmesebben elhelyezkedni a széken, így felhúzom a lábaim törökülésbe a széken. — Utálom a cipőket és a zoknit, szóval, ahogy tehetem, ledobom őket. De nem kell aggódnod, nem fázom. Közben egy manó egy tálca friss, gőzölgő sütit hoz felénk, két bögre kakaóval. Megköszönöm őket, majd végig hallgatom, ahogy a manó elmeséli, hogy bevált a tippem és sikerült tojás nélkül elkészítenie a csokis kekszet, és természetesen a kakaóban is rizstej van. Hatalmas mosolyra húzódik a szám, azt gondoltam föl kell majd adnom a vegán létet, ha az ide kerülök, de eddig egész jól megy a dolog. Elveszek egy ínycsiklandó süteményt a tálcáról, majd belemártogatom a kakaómba, majd a tálcát Benedek felé nyújtom. — Kérsz belőle? Nem hiszem, hogy egyedül el tudom pusztítani. — Majd hozzá teszem. — Téged mi hozott ide?
|
|
|
|
Lukács Éda INAKTÍV
offline RPG hsz: 5 Összes hsz: 11
|
Írta: 2017. december 2. 23:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=709217#post709217][b]Lukács Éda - 2017.12.02. 23:51[/b][/url] Benedeknek Sokan furcsállják a nevemet, anyukám mániája a különleges nevek felkutatása. Vagy legalábbis azoké, amik csak egy egészen kicsit mások. — Huh... azt hiszem nem — válaszolom, miközben bekapok egy falat sütit. Miután egy nagyot nyelek, folytatom. — Talán germán, de soha nem néztem így utána — vonom meg a vállam. — Jaj, ezt gondolhattam volna, hiszen mondtad is — nevetek egy picit magamon. Tényleg későre jár már, vagy már én felejtek. Mindegy, az agyam nem működik normálisan. Először nem mutatkozom be, majd itt égetem magam. Csak megrázom a fejem. — Ez igaz, akkor majd megpróbálom rávenni magam, hogy fölvegyek valamit. — Próbálom megnyugtatni Benedeket, bár azt kell mondjam, valószínűleg nem fogadom meg a tanácsát. Ha három szülőnek, tizennégy év alatt nem sikerült kiölnie ezt a rossz szokást belőlem, nem hiszem, hogy most egy szinte idegennek menni fog. Az iskoláról kérdezget, amíg én egy következő süteményt veszek el a tálcáról. Nagyot kortyolok a kakaóból, ami egy kissé túl forrónak bizonyul és végig égeti a torkom. Erre gyorsan bekapom a kekszet, hátha az segít. Természetesen nem így lesz, így miközben mesélek fölállok és töltök magamnak egy pohár vizet. — Tudod, mugli születésű vagyok, így nekem ez az egész új — egy húzásra kiürítem a pohár tartalmát. —, így kicsit idegen. De egyben izgalmas is. Sosem hittem volna, hogy létezik valami ilyesmi. Néha még mindig nem találok rá szavakat. Csak azt kívánom bár otthon lehetnék. Nagyon anyás vagyok, látszik, nem? — engedek meg magamnak egy kis nevetést. — Úgy szeretném, ha mondjuk hazamehetnék legalább minden hétvégén. — Felsóhajtok, miközben újra letelepedem Benedek elé. Az asztalra könyökölök, hogy kényelmesen elhelyezkedhessek, fejemet a tenyerembe teszem. — Na, és veled mi a helyzet?
|
|
|
|