36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint
Konyha - Dr. Riley Meyers hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. március 24. 10:36 | Link

Carolina

Nem hiszem el, hogy megint lekéstem a vacsorát. Frusztráltan túrok a hajamba, miközben a folyosón ácsorogva próbálok visszaemlékezni a konyhába vezető útra, lévén üres a hűtőm és semmi kedvem kotyvasztani. Már így is szédelgek, ami nem könnyíti meg a dolgom. Melyik szárny? Melyik emelet?
Egyáltalán, elérek addig, mielőtt éhen halnék?
Azt homályosan sejtem, hogy a nyugatiban van, szóval arra indulok el. Útközben aztán nagy nehezen eszembe jut, hogy vannak portrék is a világon, úgyhogy szerzek magamnak egy túlbuzgó kalauzt. Egy részem sejti, hogy ez végzetes ballépés volt, mert az épületben előforduló képkeretek mennyisége és elhelyezkedése sztalker-paradicsommá változtatja a folyosókat. Azonban mostanra elkezdtem émelyegni is, úgyhogy ideje rendbe rakni a vércukromat.
Alig lépek be, megrohamoznak és kivételesen hihetetlenül hálás vagyok a manóknak. Egy bögre kávét és valami egyszerűt kérek, mielőtt lerogynék a legközelebbi székre, az asztallapot bambulva.
Nem poén, hogy nem emlékszem, mikor ettem utoljára.
Szál megtekintése

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. március 31. 23:49 | Link

Carolina

A manók szorgalmának hála pillanatokon belül kezem közé kapom az életmentő koffein-nedűt, aminek jó harmadát rögvest fel is hörpintem, amint kellő mennyiségű cukrot és tejszínt öntöttem bele. Ez elég lesz ahhoz, hogy a kajám elkészüléséig kibírjam - nyafogásnak tűnhet, de sajna nem az. Megesett már velem, rosszabb időszakaimban, hogy elájultam az éhségtől, vagy hogy a szédelgés miatt tettem kárt magamban. Megint túl sokat dolgozom, úgy tűnik, és mostanában nincs, aki rám szóljon.
A telefonom után nyúlok, de a mozdulat megáll félúton, ahogy egy lány üget oda hozzám. Nem ismerem látásból se, valószínűleg itteni diák lehet, szóval egy barátságos, bár kissé vérszegény mosollyal fogadom.*
- Helló. Ha gyorsan kész, akkor lehet róla szó, de miattam ne siess. A manók összeütnek egy pirítóst és jó vagyok,-*igazából a küszöböt is elrágom, ha attól elmúlik a rosszullétem, szóval egyre megy, mit raknak elém. Addig is folytatom megkezdett kávémat, hogy a szoba - és benne én - ne kóvályogjunk már, mert ez kibírhatatlan.
Ugh. Épp mire felelős felnőttnek hinné magát az ember...
Szál megtekintése

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. április 29. 10:45 | Link

Carolina

- Hálám üldözni fog,-*emelem égnek a szemem, nem is nagyon nézve, mit kaptam (ilyenkor mérhetetlenül megnyugtató, hogy semmiféle ételallergiám sincs), csak rávetve magam. Éhesen sok ember nem szalonképes, nekem évek erőfeszítésébe telt megtanulni úgy enni, hogy ne emlékeztessek óriáskígyóra. Magyarán rágjak is, ne csak nyeljek. Engem a szendvics, a leányt a főzés köti le, úgyhogy kellemes hallgatás telepszik le közénk, amit az edények és eszközök hangjai színesítenek. Megszokásból követem szememmel mozdulatait, ha fel-felnézek a tányérból.
A kérdés idejére maradt még pár falatom, szóval kezemmel mutatom, hogy príma.*
- Riley Meyers, iskolapszichológus és időszakos éhezőművész, szolgálatodra,-*mutatom be magam, amint a beszédhez szükséges levegőhöz is jutok, bólogatva, hogy ja, elég evidens abból, ahogy sürgölődik. Nem is ül túl sokáig mellettem, mire a morzsák összecsipegetéséig jutok, már megint a tűzhely körül nyüzsög.
- Is-is. Hétközben nincs rá időm, szóval inkább csak hétvégén, meg egyébként is jobban szeretek sütni.-*Ahogy visszahuppan mellém, már nem rondózik a szoba, szóval beszédesebb vagyok. Fontolóra veszem ajánlatát, megdörgölve kevéske szakállamat (nem, én nem szeretem, ha tele van kajamaradékkal, szóval nem azokat rázom épp ki).*
- Tehetünk éppen egy próbát? Viszont akkor hagy viszonozzam majd valamivel; vacakul érezném magam, ha folyton csak te dolgoznál,-*jellemző, hogy nem kérdőjelezem meg szándékait és akkor sem méregetném gyanakvóan, ha esetleg a hírhedt Rellonosok egyike lenne. Nem olyan a kisugárzása.
Szál megtekintése

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. május 28. 23:58 | Link

Carolina

- Aranyos vagy, de szükségtelen,-*kezemmel szinte elhessegetem a gondolatot, derűsen mosolyogva a leányzóra. Bűntudatom lenne, ha visszaélnék a kedvességével, elvégre boldogulok magam is - mindössze néha kicsit több erőfeszítés és kapaszkodó kell nekem.  
Közben sürög-forog, ebből szed, abból hozzátesz, mielőtt végre leülne. Az ember szinte beleszédül vagy -fárad a nézésébe, bár rám inkább üdítően hat - tenyerembe támasztott állal figyelem, kávémat kortyolgatva két mondat között.
Egy kicsit tűnődöm a javaslatán, mert nagyon hirtelen a felvetés, ám nem szokásom helyből felugrással elutasítani semmit. Az egy másik dolog, hogy a kezdeti megérzéseim általában beigazolódnak, függetlenül attól, alá tudom-e támasztani őket.
- Csereberélhetünk, persze. Nem sokat tudok az európai konyháról,-*vallom be töredelmesen, bár a kiejtésem miatt egyébként is evidens, hogy másik kontinensről jöttem. Ha vannak is errefelé gyökereim, azok még az első világháború előttre nyúlnak vissza és egy-két anekdotát leszámítva semmit sem tudok róluk.*
- Nincs kifogásom ellene, de nem lehetek egyszerre a terapeutád és a kuktád,-*szusszanok, nem rosszallóan, csak túl sokszor kell elmagyaráznom, hogy a barátság és a szakmai tanácsadás kizárják egymást. Nem jó keverni a személyeset a hivatásossal, én pedig tartom magam ehhez a szabályhoz.*- Szóval be kell érned a baráti javaslatokkal, a komolyabb dolgokkal pedig máshoz fordulni,-*foglalom össze dióhéjban, kényelmesen hátradőlve a széken - bár ez nem igaz, majdnem két méterrel lehetetlen úgy elhelyezkedni, hogy pár percnél tovább jó legyen.
Aztán bedobja a következő felvetést, amire alighanem egy átlagos halandó köpni-nyelni nem tudna. Részemről pislogok egy-kettőt, ábrándozva pár pillanatot Párizsról és Franciaországról. Végülis, nem ártana kimozdulni...*
- Szerintem megoldható lenne. Mármint, mindig odázom az utazást, pedig tök kíváncsi vagyok egy csomó helyre,-*morfondírozom hangosan.
Szál megtekintése

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. június 22. 23:50 | Link

Carolina

- Ha vigasztal, nekem se. Anyát testületileg eltiltottuk a főzéstől,-*bólogatok együttérzőn, mert a konyha nem véletlenül az én területem odahaza. Az ember azt hinné, hogy egy olyan félelmetesen okos és vérprofi szakembernek, mint Emily, a kisujjában van a gasztronómia, ám az élet úgy hozta, hogy kisujjnyi sem jutott neki a főzéshez kellő érzékből.*- Amihez ő hozzáér, abból kajasztrófa lesz,-*mosolyogva megcsóválom a fejem, miközben a lány ismét felpattan és elsiet.*
- Nekem valónak hangzik. Tudod, mit akartam mindig kipróbálni? Azokat a vékony, fura palacsintákat,-*integetek kezemmel, mert előbb harapom el a nyelvem, semhogy megpróbáljam helyesen kiejteni a francia megnevezést. Annak még jó vége sose volt, szóval remélhetőleg ennyiből is érti majd, miről beszélek.*
- Áll az alku!-*Feltartom a mancsom, bele lehet csapni, már ha nem ijed meg a puszta méretétől. Szeretem a munkám, hogy segíthetek másoknak és sosem utasítanék vissza senkit, mégis, örülök, hogy kliens helyett ismerőssel gazdagodtam ma. Emberből vagyok, na. Abszolút az én saram, hogy alig mozdulok ki, de hiányoznak a haverok, akik húznak kifelé, akikkel lehet pezsegni és koromhoz illő hülyeségeket csinálni.
Ölelés? Jöhet!
- Oookés. Hogy szoktál kommunikálni? Ugye nem kizárólag bagolypostával?-*Általában nem vetek be kiskutyaszemeket, de most nagyon, nagyon remélem, hogy nem kell fél Európán át oda-vissza küldözgetnem egy vagy több szerencsétlen madarat. Nekem sajna nincs patrónusom, amivel üzenhetnék, ezért is hordom magammal folyton a ketyeréimet.
Közben elkészül a vacsoránk és ízlésesen tálalják is nekem - tök szokatlan, hogy így körülugrálnak/kiszolgálnak, picit kényelmetlenül érzem magam, de nem akarok lábatlankodni, úgyhogy inkább ülve maradok.*
- Nagyon köszönöm. Neked is jó étvágyat!-*kontrázok rá, bár csak kikövetkeztetem, érteni nem értem. A főztje viszont pompás, elismerően és jólesően hümmögve eszem, ismételten ügyelve rá, hogy visszafogott tempóban fogyasszam. Tetszik a fűszerezés, bár nem sűrűn jutott volna eszembe a csirkét spagettivel kombinálni, remekül illenek. Perceket töltök a tanulmányozásával, némán.*
- Ez istenien sikerült. Elismerésem,-*dicsérem meg, amikor már tudok másra is fókuszálni.
Szál megtekintése

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 469
Összes hsz: 615
Írta: 2018. augusztus 20. 18:55 | Link

Carolina

Az eredeti szóvicc a 'dishaster' volt, de jó látni, hogy a fordítóbűbájok megbirkóztak vele és érhető maradt. Megérték a beleölt pénzt, ha ennyire finoman képesek árnyalni a beszédemet. Bár a nemlétező nyelvérzékemmel semmit sem tud kezdeni.*
- Kkrepp. Najó, hagyjuk. Palacsintasütés, király. Mi az a nutella?-*valószínűleg valami édes, de rémlik, hogy hallottam már zöldséges meg húsos palacsintákról is, szóval nem merek találgatni. A név alapján esetleg valami mogyorós-diós lehet, de na. Láttam én már karón varjút.
Kapok pacsit és ezzel nagyjából el is dől a dolog, már csak a részleteket kell tisztázni, mielőtt országokon átívelő együttműködésbe fognánk. Mert ez most már ilyen komoly projekt, kérem. Az én időbeosztásom mellett mindenképp szervezésre szorul majd egy-egy út, hogy a lelkiismeretemet ne rágja rongyosra a bűntudat, amiért idegen tájakon dőzsölök és kritizálom más főztjét (aminek nyomába se érek kulináris képességeimmel).*
- Hál' az égnek. Majd cserélünk számot, aztán ha nagyon nem boldogulsz vele, mutathatok egy-két trükköt,-*megkönnyebbülten szusszanok, sőt, már azt tervezgetem csendben, hogy bevezetem a leányzót az instagram legmélyebb bugyraiba. Szeretek korgó gyomorral gyönyörű kajákról készült fotókat nézegetni, bár mazochizmusom ezen formájára még senki sem panaszkodott.
- Köszönöm, de bármily' finom is, borzasztóan jóllaktam,-*utasítom vissza őszinte mosollyal, elvégre én szendvicset is ettem előtte. Az egyik manó készségesen elviszi a tányérom, míg telefonomra pillantok és az idő láttán elszörnyedve gyorsan kávém végére járok.*
- Ne haragudj, nekem most mennem kell. Nézz majd be valamelyik nap hozzám a rendelőbe déltájt, megbeszéljük a többit. Addig is minden jót!-*összekapom magam, majd búcsút intek és elszaladok, mert vár a macska és a munka.
Szál megtekintése

Konyha - Dr. Riley Meyers hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint