Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=681215#post681215][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.15. 20:31[/b][/url]

Egy utolsó kattintás a küldés gombra, aztán egy ásítás kíséretében teszem le a telefont. Megdörzsölöm az orrnyergem, mielőtt még erőt veszek magamon, és felkászálódok az amúgy nagyon is kényelmes ágyamról.
A jegyzeteim mellettem, de megint inkább mással ütöttem el az időt, ahogy általában mindig. Viszont jól esett kipanaszkodni magam, amit az új suli ténye okozott. Nem, minden látszat ellenére sem vagyok kibékülve ezzel a hellyel, csak próbálok az adott lapokkal játszani, és megtalálni itt a helyem... ami nem annyira nehéz, mint amilyennek elsőre hittem.
Otthon már megkaptam, hogy irreálisan sokat lógok a neten és hasonlók, de könnyen a kanadai barátaimra tudtam kenni, így még csak lövésük sincs arról, hogy voltaképp olyat teszek, amit szerintem még Erik se nézne jó szemmel. De kell, tényleg lehet valami abban, hogy az ember sokkal jobban megbízik egy idegenben, mint valakiben, akinek naponta látja az arcát. Persze Ang kivétel, ő az egyetlen, aki még erről a kisiklásomról is tud, és ha még ő se nézi jó szemmel, el kellene gondolkodnom azon, hogy leállok. Egyszerű lenne letiltani, és tovább lépni, párszor meg is kíséreltem már, mikor hagytam, hogy a józan ész felül kerekedjen rajtam, aztán meg... visszatáncoltam.
Most meg a konyhába táncolok, mert hogy kávéra van szükségem. El kéne olvasni a jegyzeteimet, hogy a holnapi napon legalább annyival képben legyek, miről volt szó, de ma még ez is komoly érvágásnak bizonyul.
Az agyam ezer felé zakatol, többek közt Csenger rejtélyes zaklatóján, akit már igencsak szeretnék megtalálni, hogy elmagyarázzam neki, miért nem teszünk ilyet. A bátyám és Farkas afférján, ami egyszerűen nem fér a fejembe, mármint oké, ezer éve ismeri, oké mellette volt meg minden, de tudja, hogy milyen Erik... és azt hiszem tényleg féltékeny vagyok rá, nem tehetek róla, de nem akarom a közelében... a közelünkben tudni.
- Ohh szia - nem tudom, mikor sikerült kinyitnom az ajtót, meg hasonlók, de visszarázódok a valóságba, most hogy tudom, nem vagyok egyedül.
- Egy kávét... három cukorral, köszönöm - helyet foglalok a fiúval szemben, még most is ügyelve a helyes testtartásra, pedig ez az a pillanat, mikor lazán felengedhetnék, de nem megy... belém nevelték és ez nem kopik ki csak úgy.
- Lekésted a vacsit? - nézek rá együttérzőn, mert tudom, hogy az milyen, bár én otthon bepótoltam.