 Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2013. május 22. 23:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=121710#post121710][b]Alexandra Rachel Hanna Flaviu - 2013.05.22. 23:48[/b][/url] Lyra A hétre egy határozottan kicserélődött Alexát kapott a diákság. A hosszú hétvégét a kastélytól távolt töltötte, kicsit kikapcsolódott, igazi lányos hétvégét tartott rég nem látott barátokkal. Azonban ezzel a négy nappal, amit kihagyott az is együtt jár, hogy rengeteg lemaradás halmozódott fel, így, amikor a "buli" véget ért, nem haza ment, ahol állítólag minden rendben, hanem a kastélyba, hogy a lemaradása egy részét behozza. A terv egészen tíz percig tart, amíg el nem ér a szobájáig, ugyanis eszébe jutott, hogy ő éhes, méghozzá határozottan éhes, így aztán az ajtót visszazárva, lábujjhegyen - ami ilyen cipőben szép teljesítmény - indul el, hogy keressen valami vacsorát, esetleg egy kávét és mondjuk áfonyalevet. Igen, az áfonyalére határozottan szüksége van. Belépve azonnal elmosolyodik, amikor meglátja, hogy nincs egyedül és a társasága sem rossz, hiszen Lyrával mindig öröm találkozni. Közelebb sétálva megérinti a vállát, majd a vele szemközt lévő helyre mutat. - Szabad? A lány talán meglepődik a kinézetén, amióta szült azóta nem nagyon hordott szoknyát, illetve a haja sem volt kiegyenesítve, vagy ha igen, kontyba felfogva csak. Most mind a kettőt megtapasztalhatja, amin a valamivel a térde fölé érő szoknyában, és egészen a szoknya végéig érő, dús, szőke hajában a lányra pillant. Miután megkapta az engedélyt, fekete kabátkáját levéve foglal helyet vele szemben, várva, hogy egy manó odasétáljon hozzájuk. - Üdv, Tejeskávét szeretnék, áfonyalevet és rakott krumplit, ha jól hallottam az is volt vacsorára. A manó bólint és már el is szalad, hogy elkészítse a kívánt ételt. Egy kicsit néz a manó után, majd a lány felé fordulva rámosolyog. - Kicsit fáradtnak tűnsz, minden rendben? Szeret foglalkozni a gyerekeivel és van néhány kiskedvence, mint minden tanárnak. Az egyik ilyen kiskedvenc Lyra, akit már akkor megkedvelt, amikor kék volt, és ezt a zöldülésével csak tovább növelhette.
Ruci:
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2013. május 23. 00:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=121740#post121740][b]Alexandra Rachel Hanna Flaviu - 2013.05.23. 00:48[/b][/url] Lyra - Köszönöm. A dicséretre elmosolyodott és kicsit lehajtja a fejét. Mostanában már nem bízik abban, ha mondjuk otthon dicsérik meg. Néha úgy érzi, mintha egy szokásos rutin lenne. Ez akár merült fel először, amikor arra a bűvös "szeretlek" szóra már csak annyit reagált a másik fél, hogy "tudom". Aztán ez valahogy ennyiben maradt. Kicsit jó volt kimozdulni, másokkal lenni és feltöltődni és ez meg is látszik rajta. - Igen, egy kicsit nosztalgiáztunk néhány ezer éves iskolatárssal. Nem tudom, hogy ismered-e Verona Mystéria vagy Jin Gin Hon-Kong nevét. Velük voltam és kicsit visszafiatalodtam úgymond. Reméli, hogy ez az energia és nyugodtság, ami átjárja kitart majd jó ideig. Van egy olyan érzése, hogy sok minden fog még történni a közeljövőben, ami miatt erősnek kell majd lennie. Két korty kávéval boldogítja magát, amíg vár a vacsorájára és közben szélesen mosolyog. Egyszerűen nem tud nem mosolyogni, olyan jól érzi magát. - Oh, nem is gratuláltam még, szinte megtiszteltetés itt ülni most a sötét varázslatok kivédésének jövőbeli tananyagával. Huh, ez érdekesen hangzik. Próbálta egyszerűbben kifejezni magát, de ez nem ment olyan könnyen. Mivel az elutazása előtt megjelent az Edictum, és mivel ő pakolta össze a cikkeket, így természetes, hogy mindegyiket végigolvasta. Felmerült benne, hogy most már át kéne adnia a terepet másnak, de valahogy még nincs szíve megválni az újságtól. Erre a cikkre viszont határozottan emlékszik és nagyon jópofának tartotta ezt a felvetést. Megkapja a vacsoráját, amit szintén megköszön és azonnal el is kezdi kiválogatni a tojást, mivel az a kedvenc része. Egyszerűbb lett volna, ha csak főtt tojást kér, de jellemzően későn gondolt bele ebbe az eshetőségbe. - Történt valami érdekes addig, amíg nem voltam itt? Nem is tudom, Serent elcsábította tőlem valami csábosan mosolygó fiatalabb tanárka vagy ilyesmi? A szívem szakadna meg, ha NLR után őt is elveszíteném. Na igen, Seren számára egy igen jó fogás, és ha kell megküzd érte mindenkivel, aki rátenné a kezét. Ezekben a tanárokban nem bízhat az ember, hiszen tele van velük az újság. Hamisak, mind. Végre megérkezik az áfonyalé is, amiért igen hálás. Ma tényleg minden összejön neki. - Ha már csábításoknál tartunk, hallottam hírét, hogy elkelt a következő férjem. Pedig magasságban éppen ideális lett volna a drága Kahlil. Nem egyszer hangoztatta már, hogy ő mindent tud, és úgy néz ki ez most is igaz. Valahogyan mindig megtudja a dolgokat, az évek során egész jó besúgó hálózatot alakított már ki, akik a napi érdekességeket szolgáltatják neki. Ez pedig érdekesség, határozottan hatalmas érdekesség.
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2013. május 24. 03:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=122469#post122469][b]Alexandra Rachel Hanna Flaviu - 2013.05.24. 03:58[/b][/url] Lyra - Vacakul is éreztem magam. Megsértődni? Ugyan, most semmin sem tudna. Azt hiszem ez az az állapot, amikor azt mondják a szakértők, hogy madarat lehet fogatni valakivel. Azért örül neki, hogy éppen nincsenek fájdalmai, vagy rossz közérzete és, hogy a benne lakó rózsaszín királylány sem veri magát a földhöz minden apróság miatt. - Átoktörés. Ez tetszik. Kár, hogy nem az én tanszékem alatt lennél. Ha belegondol, akkor ezt a tárgyat egészen biztos, hogy Felagunk kolléga kapná, mivel ő viszi az átváltoztatástant, a bűbájtant is, ezért biztos benne, hogy, mint gyakorlati mágia ez is oda kerül majd. Hozzá, bár nem szép ezt mondani, de a maradék tartozik, akiket nem tudnak besorolni sehova, igaz itt is nagy arcok vannak, mint például Szendrődy, akivel a kis afférjuk óta egész jó lett a viszonya. Évekig tartó masszív ellenszenvet úszhattak volna meg azzal, ha már korábban lépnek, de lehet akkor csak csalódás lenne a vége. - Ennek igazán örülök, mármint nem úgy, jó lenne, ha összeszedne valakit, aki szinten tartja, de azért ne vonja el a figyelmet. Áron is, megkapta az Eridon házvezető-helyettesi posztját, erre bumm, apa lett, méghozzá kétszeresen. Az mondjuk egy külön történet, hiszen a semmiből jöttek a babák, szó szerint, előtte napközben Vera még kiszolgálta őt a cukrászdában, meg is jegyezte neki, hogy valahogy vékonyabb lett, erre éjjel egy holtsápadt Áron veri az ajtaját, hogy valami baj van Verával. Akkor a legrosszabbra gondolt mindenki és amikor kibújt az első meglepetés baba, Ádám, akkor ért el mindenkit a totális sokk. Ez az emlék többször visszatér, főleg amikor nem tud rendesen aludni és tényleg képes sokkolni őt a mai napig. - Kont is? Na, arra külön befizetnék. Istenem, ha egyszer láthatnám, ahogy tényleg szinte már aranyos, nos, az igen sok pénzt megérne nekem. Neki eddig csak a baja volt vele, bár valahol mélyen hihetetlenül imádja a srácot, mégis örül neki, hogy kicsit nagyobb a csend a ház körül. Lyra reakcióján elmosolyodik, de nem zavartatja magát, amíg kifulladozza magát, addig eszik néhány falatot, hiszen ma még muszáj ténylegesen dolgoznia is. - Kérlek, ne sérts meg. Néz rá komolyan a pohara felett, majd egy korty után folytatja. - Tizenhárom év alatt hihetetlen információhálózatot alakítottam ki. Megvannak a módszereim ahhoz, hogy könnyedén alkut kössek fesményekkel, manókkal, diákokkal. Amolyan besúgó hálózat. Innen tudok a kis stiklikről, amiket elsunnyognak a diákok és a nagyobbakról, ahol esetlegesen hátsó feleket kell menteni. Ezért tud mindig a legjobb pillanatokban felbukkanni és menteni a menthetőt, ezt pedig sosem tagadta, hogy sajátos módszerekkel teszi. Kérdőn néz a lányra, várva, hogy meséljen, mi is a helyzet az ő szemszögéből.
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2013. május 25. 18:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=123422#post123422][b]Alexandra Rachel Hanna Flaviu - 2013.05.25. 18:20[/b][/url] Lyra - Óóóó Annácska. Valahogy megértem, bár én imádtam a stílusát, de valahogy kevésbé félek, hogy rám omlanak az ezer éves falak, mint amikor ő és Kon még itt voltak. Azóta a ház is elcsendesült, kevesebb a probléma a Rellonosokkal. A történelem viszont megismétli önmagát, szóval már várja, hogy mikor sétál be egy-egy újabb példány belőlük, tudja, hogy minden nap megjelenhetnek, ő pedig igyekszik kellőképp felkészült lenni az érkezésükre. - Szendrődy Áron, ő lett az új Eridon HVH. Három évvel járt alattam azt hiszem, pofátlan kölyök volt, igazi híres casanova, aki listát vezetett a lányokról. Szőke, enyhén borostás. fotográfiát tanít, ötödévtől felfelé. Majd egyszer megmutatom. Szóval a lényeg, hogy megkapta a posztot, és minden szép volt és jó, egy Navinés lányka mellett lenyugodott, erre egyik napról a másikra megszülettek az ikrei. Elég horrorisztikus volt, senkinek, még nekik se tűnt fel, hogy Vera terhes. Nem volt hasa, se tünetei, egyszer csak bumm, ott volt két baba. Elég nagy sokk lehetett. Én már attól sokkot kaptam, amikor kiderült, hogy Biancával terhes vagyok. Apró hiba, mert Blankát szeretett volna mondani, bár Biancával is hasonló volt a helyzet. Mindkét terhességénél már a második trimeszter végén járt, amikor rájött. Az elsőnél éretlen kamaszlány volt, az utolsónál pedig kis híján elvesztette a férjét, majd a rehabilitációs időszak miatt nem figyelt oda az árulkodó jelekre és valljuk be, egyik baba se törekedett arra, hogy a figyelem középpontjában legyen és úgy tűnik, ez az, amit most Bianca olyan nagyon próbál behozni. - Annyira nem vagyok öngyilkos típus, inkább használom a fantáziám. Válaszolja nevetve. Sok hírt hallott már arról a helyről, és inkább hisz a pletykáknak, mint, hogy a saját bőrén tapasztalja meg. Elvégre van három plusz két fél gyereke, nem kellene, hogy árván maradjanak, mivel az egyik fél – nevezzük csak Petrének – igen elronthatja a felelőtlenségével az összes többi példányt, pedig nem kevés energiát ölt már beléjük így is. - Felesleges lenne, nem adom ki az informátoraimat. Még a végén visszaél velük valaki, meg azért a tisztesség nem sokat játszik ebben és mégiscsak tanár vagyok, akinek pont ezt kéne továbbadni, és nem biztos, hogy az igazgató pozitívan állna hozzám azok után, hogy gyakorlatilag hatalmas titkokat hallgatok el előle. Kezdve például azzal, hogy a rendvédelemben elismert, igen nagy hatalommal rendelkező indiai varázsló lányát kicsempészték az országból, visszahozták a faluba, itt rejtegették, majd jól hozzáadták egy magyar emberhez. Ezért még tuti egyszer elkapja valaki. Valahogy ez még mindig visszatérő rémálma, ami jó lenne, ha csillapodna, hiszen azóta Adorján már feleségül vette, a kis Nóri pedig egészséges, eleven kisbaba. - Ez a lényeg, a boldogság. Már nem igazán számít. Manapság egyre vékonyabb a réteg a tanári kar és a diákok életkorát tekintve és a fiúk amúgy is később érnek, mint a lányok. Ha meg nem tanít, akkor összefuthattál vele az utcán, beültetek egy kávéra, dumálgattatok, elhívott ebédelni, aztán egyre többször és többször, majd kialakult valami. Attól, hogy valaki tanár, a másik meg diák, de nincs közük egymáshoz, szerintem, nem dől össze a világ. Én is jártam a tanárommal, még a vőlegényem is volt. Szóval nem nagyon ítélkezhetek, és nem is nagyon szeretnék. Nekem első az érzelem, minden más csak másodlagos.
|
|
|
|
Alexandra Rachel Hanna Flaviu INAKTÍV
 Vajszívű cicamami =^-^= offline RPG hsz: 194 Összes hsz: 2533
|
Írta: 2013. május 31. 00:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=126721#post126721][b]Alexandra Rachel Hanna Flaviu - 2013.05.31. 00:21[/b][/url] Lyra - Ezek szerint. Voltak tünetei persze, utólag belegondolva, de akkor senki sem gondolt rá. Testileg semmi változása nem volt, de kívánós volt, jeget kívánt folyamatosan, de fagyit evett, így nem tűnt fel neki, és fáradt is volt, mert a babák mindent elszívtak tőle, csak egy picit hagytak, de ezt meg betudta a záróvizsga miatti stressznek, a hátfájást a sok tanulásnak. Érdekes eset mindenképpen. Amikor visszakérdez a név kapcsán, egy pillanatra lesüti a szemét. Na igen, bár nagyon hasonlít a két lánya neve, mégis észrevehető, ha valaki odafigyel rá. Az legalább biztos, hogy Lyra odafigyel arra, amit mond. - Bianca. Az a hiperaktív szőke lány, akit vagy négy prefektus célzott meg néhány hete, amikor takarodó után kint volt. Tizenöt voltam, lassan ő is annyi lesz, folyton az jár a gondolataimban, hogy ne járjon úgy, ahogy én. Amikor fiatal voltam, jóval a többiek előtt jártam, a tanáraim folyton bíztattak, hogy egyre jobb és jobb legyek. Mindenki azt hitte, hogy "név" leszek, aztán terhes lettem. Itt egy kicsit elhúzza a száját. Nem éppen büszke arra, ami akkor történt, annak ellenére, hogy imádja a lányát, és mindig elmosolyodik, hogy mennyire hasonlítanak. Ennyi idősen ő is égetően rossz volt és meg is lett az eredménye. - Elisa mindig lányt akart, de csak egy fiúk volt, így megegyeztünk, majd elmondjuk neki, ha felnőtt lesz, addig én leszek a keresztanyja, aztán meglátjuk. De okos gyerek, olyan egy évvel ezelőtt rájött, rákérdezett, és bármennyire is jól tudok hazudni, akkor nem ment. Nem is akartam, az első pillanattól bűntudatom volt miatta, de egész jól kezelte, azt hiszem. Jó érzés volt elmondani és jó érzés azt is hallani, hogy Konnak van emberi oldala is. Tudta ő, valahol mélyen, hogy kell lennie, csak a cselekedetei miatt az agya ezt mindig elutasította valahogy. Viszont örül, határozottan. - Ugyan, ne köszönd, ez csak természetes. Egy bátorító mosolyt is küld a lánynak, miközben a megmaradt ételt is elfogyasztja. Szereti, ha jó a társasága, szegény szorgalmikat már teljesen elfelejtette. - Fú, megöl a kíváncsiság, hogy milyen érzés Kahlil párjának lenni, szóval… milyen? Érződik a hangján, hogy tényleg nagyon érdekli és nem igazán zavarja, hogy ilyen pofátlanul, durr bele a közepébe meg is kérdezte.
|
|
|
|