BK Fórum - Konyha

Csend és nyugalom. Volt. Amíg a többiek vissza nem tértek a vacsiból, ami jó, mert akkor most jövök én. Valamiért még most se szeretek egy csomó emberrel egy helyen enni, sose voltam étterembe se, és bevallom, egyáltalán nem érzem ezt hiányosságomnak, sőt.... még örülök is annak, hogy nincsenek szemtanúi annak, hogy elenyésző mennyiségű kaja jut a szervezetembe. Tényleg csak annyit eszek, ami egy átlag embernek desszertnek se lenne elég, de hát na... megszoktam, hogy "ennyi jut", mert sokszor tényleg csak annyi jutott.
Emlékszem, mikor előszer ettem itt, degeszre tömtem magam, aztán még napokig rosszul voltam. Azóta se. A manóknak se hagyom, hogy kiszolgáljanak, vagyis... jobban mondva, nem ragaszkodom hozzá, és ezért nagyon örülnek nekem. Nem is értem, más hogy képes ugráltatni szegényeket, mintha nem is lehetne látni, hogy jobb dolguk is van annál, hisz amikor én belépek, mindig csak sürögnek-forognak, meg hát... egy szelet kenyeret vágni, nem akkora fizikai megerőltetés ám.
Nem nehéz kikommandózni a házból, sőt végiglejteni a folyosón se okoz akkora gondot, mint első heteimben, most már el tudom érni, hogy ne kapjanak el a prefik, ha én nem akarom, ami eléggé hasznos tudomány. Bár... a rejtőzködéssel valamiért sose volt gondom, nem lehetett, mert ha lett volna, vélhetően nem itt sétálgatnék, de ez már régi sztori. A sok jó dolog között könnyű megfeledkezni arról, honnan jöttem, hála égnek, az álmok azért némileg segítenek abban, hogy ne vesszen minden a feledés homályába... némileg. Igazából azt se tartom túlzottan fair dolognak, hogy megmondják nekem mikor, hová menjek, de... itt még egyszer se kerültem galibába, és a tanárok, legalább is Emma biztos, szeretnek. Ezt azért meg kell becsülnöm, még ha, néha bemutatok vele saját magamnak. Keskeny a határ aközött, hogy önmagam legyek, vagy "normális", és sokszor érzem, hogy szépen át is lépem, pedig nem akarom, de úgy gondolom, ez szükséges rossz.
Belépve a konyhába, integetek a manóknak, aztán már állok is neki a kaja készítésnek. Megkenni egy kenyeret vajjal, meg rá pár szelet szalámit rakni, nem valami nagy tudomány, megbirkózom vele segítség nélkül is. Még a helyek között is válogathatok, mivel... hát ja, a többiek most emésztenek, de ez zavar a legkevésbé.
Le is ülök egy félreeső asztalhoz, aztán neki is fogok az evésnek, cseppet sem zavartatva magam, mert hogy szeretek ám csámcsogni is.