Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2013. október 23. 20:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=188771#post188771][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2013.10.23. 20:08[/b][/url] ashley. Gyakorta akad gondom az eligazodással. Még amikor Budapest volt az otthonom, és nem ez a kastély, akkor is többször fordult elő, hogy valahova térképpel a kezemben, előzetes tájékozódás, illetve utólagos kérdezősködés után sem találtam oda egy adott helyszínre, mint az, hogy elsőre minden flottul ment. Sokszor ébredtem arra rá idegen helyeken, hogy nem is ott kellene lennem, pedig meggyőződéssel viseltettem az iránt, hogy nekem bizony a megfelelő helyen van minden porcikám, arról nem is beszélve, amikor nemhogy eltévedtem, de még csak haza sem találtam, és szégyen szemre az anyámnak kellett értem jönnie, illetve ami még rosszabb volt, az az volt, amikor a nagy és okos bátyám tolta értem a nagy és okos képét. amióta pedig itt vagyok, azóta ez a helyzet csak súlyosbodik, csak súlyosbodik, és úgy érzem, soha nem fog javulni, mert ugyan ahova egyszer elmentem, oda aztán annyiszor találok vissza, ahányszor akarok, de csak nem kérhetek meg senkit csak úgy, hogy kísérjen végig mindenen, ami ebben a hatalmas, jeget verő kócerájban van, nem? Hát nem. Na persze ennek az köszönhető, hogy megint álldogálok egy olyan hely közepén, ahol eddig még nem voltam, és bár követtem az eligazítóm utasításait, ő vagy direkt ide vezetett el engem, amit kétlek, esetleg megint én nem értettem meg valamit abból, hogy mit akar nekem mondani, vagy ami még valószínűbb, az az, hogy nem kellett volna minden áron rövidítenem a saját kontómra, amikor elmondta, hogy a legrövidebb utat írja le nekem. Persze így is jó, amúgy is éhes voltam, persze nem farkas módjára, de ha már itt vagyok, akkor legyen valami - ha nem is túl nagy - haszna. Leülök egy asztalhoz, egyelőre csak elgondolkozom, mit akarok fogyasztani, hátha magától elkészül, netalántán még az orrom előtt is terem majd.
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2013. november 18. 19:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=201497#post201497][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2013.11.18. 19:17[/b][/url] ashley. Az életnek vannak furcsa meglepetései. Furcsa, groteszk meglepetései, amik inkább illenének valami filmbe, ami gyerekeknek készítettnek álcáznak, holott csak a felnőttek értik meg a leghátsó jelentését. Ezekben a filmekben általában vannak mindenféle fura lények, amikről aztán kiderül, hogy valami sötét titkuk van, valami olyasmit tudnak, ami aztán a föld elpusztítására is alkalmas, és... És most itt van az orrom előtt egy. Na jó. Nem pont az orrom előtt, hiszen ahhoz legalább két fejjel magasabbnak kellene, hogy legyen, míg is, hogy egyébként még mindig csak ülök. Hatalmas szeme van, nagyon apró, gombszerű orra, és hatalmas - tényleg hatalmas! - lelógó fülei, amikből hiányzik egy-egy darab, ami láss csodát, kísértetiesen hasonlít egy angyalka formájú sütőformára. Ám a legjobb még csak most jön; ki akar szolgálni. Fáradt vagyok, eltévedtem, és nem mellesleg; a gyomrom olyan hangosan korog, hogy nem tudom kihagyni a lehetőséget. A végén két eshetőség áll fenn; az a minden manónak beöltözött kistermetű ember nem szolgál ki mégsem, hanem kinevet, esetleg mérgezett ételt rak elém, amitől hallucinációim támadnak majd, hogy még inkább megbolondítsanak a szüleim. Igen, egészen biztos, hogy ez is az ő művük. Összeszorítom ajkaimat, megrázom fejemet. Nem, nem vehetem igénybe,mert tudom, hogy abból csak nekem származna hátrányom velük szemben. Inkább csak keresek magamnak valami ehetőt, ami jelen esetben egy darab sajt, és már indulok is kifelé. Vagyis indulnék, ha nem állná el az utat egy fiatal leányzó - vagyis inkább hajolná -, a könyveit szedegetve. Ajkaim mosolyra húzódnak, ahogy közelebb lépdelnek hozzá, így amikor az aprócska káromkodás kicsúszik a száján, már rég olyan közel vagyok, hogy az utolsó földön maradt kötetet én magam emelhessem fel, s nyújthassam felé. - Ugyan, ez nem annyira gáz, beleeshettek volna egy adag tehénlepénybe, az sokkal rosszabb lenne. - Megrántom a vállam, amolyan félvállról - csak a stílusosság kedvéért -, miközben elmotyogom a nyugtató szavaimat. Persze lehetnének jobbak is, de éppen eszem, ilyenkor pedig arra sajnos nem telik.
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2013. december 28. 10:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=220278#post220278][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2013.12.28. 10:00[/b][/url] ashley. Már egészen kicsi koromban megtanultam, hogy a kötekedős magatartás nem egy jó magaviseleti forma. És bár tudtam, hogy nem egy jó dolog, valahogy soha nem tudtam ellenállni egy kis okoskodásnak, még akkor sem, ha az másnak rosszul esett, még akkor sem, ha éppen a szüleimet oktattam ki valami olyasmiről,amiről éppen úgy gondoltam, hogy jobban tudom, mint ők. Egyetlen egy dolog volt, ami képes volt a kötekedős énemet mindennél jobban előretolni a kedves, édes, mosolygós Zsombi elé; ha én ezt a Zsombit akarom, de valaki... de valaki elkezd okoskodni, ha valaki jobban tud, esetleg akar tudni nálam, s ezt nem röstelli egy váratlan pillanatban az orromra is kötni. Most is ez van. Én próbáltam jófej lenni, én próbáltam a helyzetből a lehető legjobbat kihozni, erre... erre mit kapok. Szinte megremegnek szemhéjaim, a nyakam is görcsösen akar mozogni, amikor lehajtom fejem egy pillanatnyi szusszanásra. Mikor felemelem, akkor a kezem is felemelem vele egyhuzamban, s egy nagyot harapok a sajtomból. Természetesen növényi sajt, rohamot mégsem akarok kapni, előbb megmondom én is, hogy mit gondolok. - Egy szóval sem mondtam, hogy vannak tehenek. Tehénlepényről beszélünk, ami viszont zsákokban szállítva bármerre eljuthat, akár ide is, hogy aztán beleejtsd a cuccaidat - osztom meg vele a gondolataimat a sajtom rágcsálása közben, de csak-csak nem hagy nyugodni a dolog. - A legtöbb embernek nincs saját tehene sem a szobájában, mégis isznak tejet reggelire - teszem még hozzá, csak úgy, hogy érezze az átmenetet. Azonban ki vagyok én, hogy ennyire otromba legyek? A kislány mosolyog, én pedig... - Zsombor vagyok, ez az első évem - mutatkozom be neki most már hozzávetőlegesen sokkal normálisabban, mint az előbb. Meg harapok még egyet a sajtomból.
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2013. december 28. 19:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=220720#post220720][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2013.12.28. 19:46[/b][/url] ashley. Amikor ma reggel felkeltem és elindultam - az tulajdonképpen nem tudnám már megmondani, hogy milyen irányba és milyen céllal -, akkor eszembe sem jutott az amúgy egészen csekély mennyiséget produkáló lehetőségek listájára felvésni azt, hogy ahelyett, a mai órák is békésen eltelnének, nos... ahelyett egy aprócska méretű kis lánykával sodor össze a kellemetlen sors. Tulajdonképpen ma tényleg csak egy kis nyugalomra vágytam, semmi különleges nem volt a listán. Esetleg egy könnyed fürdés a nap közepén - na nem mintha tudnám, hogy merre van a fürdő... -, erre... De mindegy, kár is bosszankodni rajta, csak a fejem fájdul meg, és ráadásul felesleges is már, mivel a kisasszonyka megadja magát, ami őszinte leszek; annyira meglep, hogy még a szemöldököm is felszalad valahova a hajam tövébe. Még szerencse, hogy annyira kócos, hogy nem látszik ki alóla - na jó, annyira azért talán nem, de egy kis túlzás még bőven belefér. Főleg így... egészen egyszerűen érzem a megnyert meccset, valahol ott lüktet a mellkasom alatt. Mosolygok is rendesen a sajtom alá, s közben bólogatok neki; valóban abszurd lenne, ebben nekem kell igazat adnom. Ezen a ponton pedig ennyi legyen is elég mára az izgalmakból. Elég is lenne, ha nem mondana valami olyat, ami... kicsit torkomon s akad a falat miatta. Láttam már olyat, hogy valaki nagyobbnak mondja magát a koránál, néha még én is szeretem kihangsúlyozni, hogy mindig egy évvel idősebb vagyok az évfolyamtársaimnál, de azért... Bár, akár lehet is. Flóra - a nővérem - is ugrált az évfolyamok között, már a gimit is befejezte 15 évesen. - Hű, akkor te már elég rég itt vagy - jegyzem meg inkább csak úgy félvállról, nem kell neki feltétlenül látnia, hogy vacillálok aközött, hogy hazudik - na jó, nevezzük füllentésnek -, esetleg zseni. Vagy fejlődési rendellenessége van, ami meg... biztosan nincs. - Aha, csak túl nagy - válaszolok kérdésére vállamat megrántva. Nem tudom, mennyire fontos ez, de hát neki biztosan... az otthonom sem tetszik, de sajnos néha nincs miből válogatni. - És mi van, ha romlott ételt tesznek eléd, esetleg koszos vagy fertőzött valamivel? - kérdezem elkerekedett szemekkel, amikor csak úgy kér valamit a manóktól. Borzasztó, el sem tudom képzelni, hogy lesz képes majd megenni.
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2013. december 29. 21:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=221271#post221271][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2013.12.29. 21:34[/b][/url] ashley. Mindig iszonyatosan szerettem volna a nővéremre hasonlítani. Na persze ezt soha senkinek nem mondtam még el senkinek, még a naplómnak sem - mert azt az anyám rendszeresen olvassa, és elhiszi, hogy mindent tud rólam, pedig amióta rájöttem, csak teljesen légből kapott dolgokat írok bele. Volt is belőle már néhány félreértés... - , de mindenek előtt és főleg nem a nővéremnek. Azt hiszem, hogy ha megtudná, akkor visszavonhatatlanul elhinné magáról, hogy a legtökéletesebb és legzseniálisabb Szabó-Kelemen, ugyanis én vagyok az egyetlen, aki ebben a hitében nem támogatja, de még csak a lovat sem adja alá, még véletlenül sem. És ez az, ami a legbosszantóbb az egészben. Mármint nem a nővéremben, hanem ebben a piciben itt előttem; mintha a tesóm egy kicsinyített mása állna előttem, vagy legalábbis a fiatalkori énje, amikor azzal szórakoztatta magát, hogy teljesen változatos időközönként kiabálva körbeszaladt a lakáson, és megmondta napra pontosan, hogy milyen idős az, akivel éppen szembe találkozott. És tessék... Majdnem a sajtomat is félrenyelem - igen szomorú lenne, mert amúgy a kezemben ezen kívül van még legalább két falatnyi -, mivel szinte hallom a hölgyemény szájából, hogy az én ittlétem idejét is darálja és... Nem, ezt nem akarom. Na meg aztán még ki is nevet. Felvonom a szemöldököm, majd összeráncolom, tulajdonképpen egy tornáztatásnak is beillik, ha nagyon akarom - na persze nem akarom -, majd megvonom a vállam, miután a kedélyek lecsillapodtak. Na nem mintha annyira feldúlt lenne is bárki is, de könyörgöm, nem ismerjük egymást, kérdez valamit, aztán meg... aztán meg kinevet? De ha ő, így, akkor én meg úgy. - Sokkal-sokkal veszélyesebb dolgok is vannak egy sötét, hideg erdőnél, de ha majd nagyobb leszel, akkor biztosan te is megtudod... - jegyzem meg, amolyan félvállról, kicsit közelebb hajolva arcához, mint eddig voltam, szám szegletében egy gonoszkás kis mosoly játszik. Nem kenyerem a szórakozás, de ez a picinyke cinke olyannak tűnik, mint aki pontosan alkalmas erre. Na persze azt meg nem is kell tudnia, hogy itt éppen a kezében tartott szendvicsre, esetleg egy tüdőgyulladásra gondolok. - Tudod, én azért mégis azt mondom, hogy soha nem tudhatod, ki mellett vagy biztonságban, és ki mellett nem... - teszem hozzá még, ugyanolyan vigyorral arcomon. Aztán rágcsálom nyugisan tovább a sajtomat, mintha éppen nem fordulna fel a gyomrom attól, hogy a szendvicset rágja. Hihetetlen, hogy tényleg beleharapott!
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2014. január 2. 18:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=223328#post223328][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2014.01.02. 18:12[/b][/url] ashley. Eleinte még kellemetlen érzéssel töltött el minden alkalom, amikor valakivel nem feltétlenül kedvesen viselkedtem. Eleinte még kicsit összeszorult a gyomrom, amikor valaki arcán láttam, hogy most nem igazán érti, miért mondom azt, amit mondok, s bár pont ezek miatt az érzések miatt szoktam le a többiekkel való szemétkedésről, mégis néha napján visszatér, ám az a laza kis gyomorgörcs már nem kíséri. Pont emiatt félek tőle annyira, hogy visszaszokom rá, hiszen azt a Zsombit nem igazán kedveltem se én, se... hát tulajdonképpen senki más, akit ismertem és valamennyire is számított a véleménye. És megint beütött. Megint megtettem, hogy visszaéltem valaki naivságával és... hát én borzalmas ember vagyok. Szinte utálom magam, és ha lenne velem szemben egy tükör, akkor feltehetőleg szemen is köpném magam, mert nem bírnám megállni a haragomat. De mindenesetre ha ennyire drasztikusan nem is cselekednénk, azt biztos, hogy legalább a szemöldökömet összeráncolnám, ahogy teszem most is, mert... mert... azt hiszem, érthető. - Oké...Oké - kezdem bele rendkívül megadóan a... valamibe - mert még én magam sem tudom, mit akarok mondani -, aztán nyelek egyet. Tényleg, most mit kellene mondanom, hogy ne tartson egy szociopatának? - Ő, tudom - nyögöm ki végül azt, ami leginkább kézenfekvő válasz lehet neki, és meglepően őszintére sikerül. Szerencsére, mert... mert előfordulhatna az is, hogy elnevetem magam, mert már történt ilyen. Ne is beszéljünk róla inkább.
|
|
|
|
Szabó-Kelemen Zsombor INAKTÍV
bubi. offline RPG hsz: 38 Összes hsz: 1011
|
Írta: 2015. március 17. 23:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=478281#post478281][b]Szabó-Kelemen Zsombor - 2015.03.17. 23:14[/b][/url] Jared
Őszintén és minden kétséget kizárólag egy hely van, ami Zsombor lelkét, testét és minden érzékét képes volt a kastélyban valaha kielégíteni, ami képes lesz a szívét örökre fogva tartani – meg persze mindenét, főképpen a gyomrát -, ez a hely pedig nem más, mint a konyha. Ízek és illatok, formák, a sülő brokkoli sercegő, édesen érzéki hangja... Soha, soha nem lesz más hely, ahol a már nem is annyira ifjú navinés az idejét eltölti. Persze, ebben a hatalmas rajongásban lehet, az is benne van, hogy itt általában nincsen senki, békés nyugalomban elmélkedhet sorsának sanyarúságán és életének hiábavalóságán, amihez ehet egy egész tábla csokoládét is – akár kettőt, ha ahhoz van kedve -, ha úgy érzi, hogy más már tényleg nem tud segíteni. Mint minden szerda, ez a szerda is a szerdák legrosszabbika és legsanyarúbbika, amikor még az órák is rosszabbak annál, ami a megszokott, amikor még a kastély nyirkos és régi levegője is elviselhetetlenebb, mint bármikor máskor szokott lenni, és persze ezt egy sokkal rosszabb csütörtök követi majd, egy jó kis önsajnálatra való időt nem szabad elvesztegetni; az első adandó alkalommal már azon kapja magát, hogy az első dolgot falja a falak között, ami a kezébe kerül. Paradicsomleves. Édes is, sós is, pont tökéletes egy félig napfényes, félig szeles napon, amikor amúgy igazán nagy bajok nincsenek is. A benne lévő betűkből hirtelen kedvvel még szavakat is elkezdene kipakolni, de még mielőtt az első betű leérne az asztalra, előbb ér le a földre, így rögtön a kedve is a földön van a leveshez. Valami más után indul, kezében a levessel. Szerencsére egyedül van. Ha itt lenne valaki – ezt biztosra veszi rálökné a fehér pólójára az egészet. Legalább hivatalosan is rossz lenne a nap.
|
|
|
|