Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=572371#post572371][b]Czettner L. Zoé - 2016.03.10. 19:09[/b][/url]

Izgultam. Soha nem kellett még ilyen módon számot adnom a tudásomról és mivel amúgy sem voltam az a túl nyugodt ember az ilyen helyzetekben, tartottam egy kicsit a dologtól, főleg, hogy Bence is képben volt. Illetve, ha belegondolunk ő tehet a gyomorgörcsömről, megint. Tudtam, hogy húzza az agyamat, de most először nem tudtam csak úgy elmenni mellette. A főzéshez, sütéshez értettem és ha sok minden nem is, ennek a megkérdőjelezése igenis bántotta az önbecsülésemet. Így hát, könnyedén belementem a játékba és ezzel együtt a kihívásba. Először nem tartottam tőle annyira, de amikor értem jött a tanárihoz, kezdtem kissé aggódni. A szám belsejét rágva sétáltam mellette, a kezemben lévő könyvet ide-oda rakosgattam egyik kezemből a másikba. Az eredeti terv az volt, hogy dolgozatokat javítok kora estik, de helyette Az időutazó feleségét olvastam, sőt, még rajzoltam is. Régóta nem tudtam már alkotni semmit, de most a széndarab magától kúszott az ujjaim közé, így most a könyv rejtett néhány kósza rajzocskát is, amik bár igen darabosak voltak, de legalább nem erőlködtem velük.
Mikor megérkeztünk a konyhához, halkan koppintottam az ajtón, mire egy manó kinyitotta, így mindketten be tudtunk menni. Örömmel konstatáltam, hogy a manók minden megtettek amit kértem. A pulton voltak az alapanyagok, és sehol senki, elég volt bőven a tudat, hogy Bence figyelni fog, nem kellett ide kíváncsi szemek. Hatalmasat sóhajtottam, ledobtam a nyúzott könyvet az asztalra, nem foglalkozva azzal, hogy néhány papír kicsúszik belőle és a pulthoz sétáltam.
- Remélem, szereted a steaket.
Biztonsági játék volt részemről, mert már rengetegszer készítettem el ezt az ételt, otthon is. Nem volt túl bonyolult, de egyszerű sem. Tökéletes arra, hogy bebizonyítsam, nincs igaza. Mivel a hús hamarabb készen van és frissen az igazán finom, úgy döntöttem, először a zöldségeknek állok neki. Gyakorlott mozdulattal mostam meg a zöldségeket, majd nekiálltam pucolni a gombát, amikor megéreztem a karjait a derekamon, ahogy átkarol. Fogalmam sincs, mi volt közöttünk, azt meg pláne nem tudtam, hogy mit gondol erről, mert bár sokat beszélgettünk, ezt a témát szándékosan kerültük. Mégis, úgy éreztem, hogy ismét túl messzire mentem, legalábbis ami a gondolataimat és az érzelmeimet illeti. Nem akartam beleélni magamat valamibe, aztán megint hoppon maradni. Az utóbbi időben sok változás történt, így már nem utasítottam el csípőből a közeledését, miért is tettem volna? Szerettem, mikor a közelemben volt, főleg így.
- Nem ér elterelni a vizsgázó figyelmét.
Mondtam vigyorogva, de nem néztem rá, inkább folytattam a munkát, nem foglalkozva azzal, hogy a kés újra és újra megremeg kicsit a kezemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=572488#post572488][b]Czettner L. Zoé - 2016.03.11. 01:27[/b][/url]

Gondoltam, hogy a hússal nem lőhetek igazán mellé, bár eddig még nem tájékozódtam olyan behatóan az étkezési szokásairól, de egyszer mindent el kell kezdeni. Persze, azért a mosolyom kiszélesedik a válaszra, ha nem lennék annyira elfoglalva a zöldségekkel, biztos kihúznám magamat és elégedetten vigyorognék, de nem szeretnék túlzottan is elégedettnek tűnni, úgyhogy a mosoly bőven elég lesz. Miután a zöldségekkel úgy ahogy készen vagyok, összeborítom őket egy serpenyőbe, megfűszerezem, majd öntök alá egy kis vizet és máris indulhat a párolás. Ez volt a dolog egyszerűbb része, a hús már keményebb dió, de nem kell vele annyit pepecselni. Közben azért igyekszem Bencére is figyelni, nem túlságosan belefeledkezni a főzésbe, végtére is, együtt jöttünk le, ez egy közös program, úgyhogy talán nem ártana beszélgetni, de a kettő együtt nehezebben megy, mint gondoltam, főleg, hogy benne van az aurámba és bár kicsivel később eltávolodik tőlem, ettől nem lesz a helyzetem könnyebb.
- Próbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Nem szeretnék rossz jegyet kapni.
Felpillantok rá, majd a figyelmemet a húsnak szentelem, megnézem nem-e túl vastag, vagy túl vékony, vagy maradt-e rajta nemkívánatos tartozék, de a manók most is, mint mindig tökéletes munkát végeztek, így nincs más dolgom, mint besózni és beborsozni a két szele húst és felrakni az olajat. Amit meg is teszek, majd visszalépek az asztalhoz a húsokért, mire Bence már szembe van velem. Felpillantok rá, igyekszek hozzászokni a jelenlétéhez, a közelségéhez, csak azért, hogy később anélkül is érezhessem hol van, hogy rápillantanék. Általában szokott működni, de idő kell hozzá és szorosabb kötelék. A megjegyzésére egy pillanatra lemerevedek, tányérral a kezemben amiben a húsok pihennek. Mire is gondol pontosan? Nyilván ő is, és én is tisztában vagyunk ezzel az egész dologgal, csak azzal nem, pontosan mi ez. Körbeírni körbetudjuk, ami azt illeti tökéletesen, de meghatározni, kategorizálni, azt már nem. Bence szerette maga körül a rendet, én viszont otthon voltam a káoszban is, már ami a kapcsolatokat illeti, így hát, részéről jogos volt a kérdés.
- Lépnék? Mire célzol ezzel?
Összevonom a szemöldökömet, majd, hogy ne kelljen tovább bámulnom inkább megkerülöm az asztalt és beteszem a két szelet húst a forró olajba és ellenőrzöm a zöldségeket is. Utána nem volt dolgom, úgyhogy kénytelen-kelletlen megfordultam, de így ő háttal állt nekem. Sebaj, legalább nehezebben zavar össze.
- Vagy legalábbis, mit vársz tőlem?
A magam részéről egy csődtömeg vagyok, már ami a kapcsolatokat illeti, úgyhogy igyekszem magam kihúzni az ilyen dolgok alól, az utóbbi időben pedig a kapcsolatok alól is, talán  ezt elégelte meg Bence. Én elégedett voltam azzal, ami kettőnk között volt, de láthatólag ő nem. Így szerettem volna, ha elmondja pontosan mit is szeretne, mert erről az egyről fogalmam sem volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=574043#post574043][b]Czettner L. Zoé - 2016.03.15. 18:43[/b][/url]

Hát, nem húzta sokáig a dolgot. Tehetetlenségemben csak összefűzöm magam előtt a kezeimet és duzzogós kislányként ráncolom az orromat. Néha-néha rápillantok, de nem tudom tartani vele a szemkontaktust. Olyan szerepbe kényszerít, amilyenbe csak akar és bár nincs ellenemre, azért furcsa ez a követelőző hangnem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire türelmetlen, azt hittem, még van egy kis időnk, mielőtt kibukik ez az egész. Pedig milyen kényelmes volt, csak úgy, kötöttség nélkül, igazán jól éreztem benne magamat, hát akkor miért vagyok most olyan bizonytalan és tehetetlen? Elfut a méreg, amikor rávilágít a döntésképtelenségemre. Összepréselem a számat, talán nem kellene így túlreagálnom, sőt biztos. De mire végiggondolom már ott van a kés kezemben. Határozott mozdulattal vágom bele az asztal lapjába, kettőnk közé. Nem tudnám megmondani, hogy mi késztetett erre, de egy pillanat műve volt az egész, és amint megtörténik, már el is száll a kényszer a tettlegességre.
- Ez kell neked? Ez? Valami hatalmas zűrzavar lehet a fejedben.
Végigmutatok magamon, miközben unottan felhorkantok. Már az elején sem igazán értettem a közeledését, de most meg aztán végképp zsákutcába kerültem a dolgokat illetően. Ő is tudja, hogy komoly probléma van velem, minden máz alatt, valahol mélyen valami eltört és hiába próbálkozott vele, nem lehet összeragasztani, ideig-óráig összeállni látszik, de aztán hirtelen apró darabjaira hull és én olyan leszek, mint régen. Letargikus, céltalan, szürke és unalmas. Miért kényszeríteném ezt rá? Senki nem érdemel ilyesmit.
- Egyszerűen nem kényszeríthetlek ebbe bele, nem lenne fair.
Hitetlenkedve csóváltam a fejemet. Nyilván az utóbbi időben egészen más megvilágításba kerültek a dolgok, de csak miatta. Miatta lett minden egy kicsivel színesebb, miatta nyúltam hozzá ismét a hárfához, és rajzoltam. De voltak kétségeim afelől, hogy ez meddig fog tartani. Egy rövid ideig eltökélten néztem a szemeibe. Aztán eszembe jutott a hús. Gyorsan odafutottam és megfordítottam őket. Még épp nem égtek meg, de már az egyik széle nem épp kedvező színt vett fel. A zöldséget késznek ítéltem meg, úgyhogy leemeltem és elővettem két tányért. Egy pillanatra egészen kitudtam zárni Bencét, mintha ott sem lenne és az egész probléma csupán a fejemben élne. De ahogy megfordultam, ismét ott volt, életnagyságban, és válaszokat várt. Olyanokat amiket én nem tudtam megadni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=574633#post574633][b]Czettner L. Zoé - 2016.03.17. 19:52[/b][/url]

Mikor a hús másik oldala is alaposan megpirult és tökéletesnek ítéltem meg kivettem őket, majd ráraktam a zöldség ágyra. Mindeközben igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését és a nevetését. Nem reagáltam rá, csak fintorogtam egy sort és leraktam a kész ételeket az asztalra, utána pedig egy gyors mozdulattal kihúztam a kést az asztalból és elfektettem kettőnk között. Meglepett, hogy mennyi mindent ki tud belőlem hozni ez a kifordított helyzet. Az esetek többségében én voltam az, aki komoly kapcsolatot szeretett volna és addig mentem, ameddig meg nem kaptam. Szerettem valakihez tartozni, érezni, hogy valakinek fontos vagyok annyira, hogy hajlandó elkötelezni magát. Most pedig, itt volt a helyzet, de én igyekeztem kihátrálni belőle. Hirtelen azt sem tudom, mikor jutottunk el idáig. Tényleg ennyire komoly lenne ez az egész? Igaz, Bence olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint anno az, akinek hajlandó voltam odaadni az életemet. Azóta nem szerettem igazán odaadóan, tudom, hogy az szerelem volt. De ez is szerelem lenne-e?
- Nem, tényleg nem. De eddig nem is akartad ezt.
Megfordultam és előhalásztam két villát, amikor elkapja a karomat. Annyira hangtalanul lépett hozzám, hogy észre sem vette. A tekintetem a karomra siklik. Határozott, de nem fájó szorítás, pont olyan, ami teljesen más irányba tereli a gondolataimat. Szerettem, hogy annyira határozott volt, hogy irányítani akart. Tudtam, hogy ilyen emberre van szükségem, mert egyedül nem boldogulnék. Hagytam, hogy maga felé fordítson, engedelmes rongybabává váltam az első határozott mozdulat után, a szokás hatalma.
- Bence...én, ne...
Nem tudtam befejezni, mert nem tudtam ellenkezni. Nem tudtam nemet mondani neki, túl határozott volt, ami arra kényszerített, hogy én legyek az alkalmazkodó fél, aki meghunyászkodik. De ez ettől függetlenül nem az én saját döntésem.
- Úgy érzem, mindegy, mit mondok.
Suttogom halkan, de nem tudtam viszonozni a mosolyát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=579834#post579834][b]Czettner L. Zoé - 2016.03.29. 11:58[/b][/url]

 - Jó, akkor nem mondtad eddig, hogy akarod.
Ismétlés a tudás anyja. Nem igazán tudtam rá mit reagál, mert bár kiforgatta a szavaimat, igaza volt. Nem mondott se igent, se nemet. Kezdem azt érezni, hogy valójában az én hibám volt és ha hamarabb tisztáztuk volna a dolgot, akkor elkerülhettük volna ezt az egészet. De én úgy féltem ettől a beszélgetéstől, mint a tűztől. Nem akartam tudni, hogy mit gondol rólunk és én sem akartam végiggondolni pontosan mi ez. Olyan jó volt, nem akartam tönkretenni. Erre ő teszi tönkre. Korábban biztosan örültem volna, ha valaki, aki ennyire közel áll hozzám, ilyen módon fejezi ki az érdeklődését, de most már más volt a helyzet. Öregnek, fáradtnak és életuntnak tűntem mellette.
Fáradtan sóhajtottam fel, amikor elvette a tányérokat. Magamban szitkozódtam. Talán nem kellett volna ennyire hevesen reagálnom, de nem igazán gondolkodtam, ösztönös volt. Még mindig úgy hiszem, hogy nem érdemlem ezt, valószínű az én dolgom az, hogy minden testvérem gyerekének a hóbortos nagynénje legyek, aki megtanítja, hogy fogják az ecsetet és, hogy a festék nem ehető. Talán lesz egy-két macskám is, biztos ami biztos. Kisvártatva elindultam a kihúzott szék felé, leültem és megvártam, amíg betolja alattam a széket. Nem meglepő, tudtam, hogy ez is benne lakozik, sok minden mással együtt ami nagyon imponáló volt, mondhatni odavoltam a rejtett tulajdonságaiért. Bámultam az elém rakott ételt, de nem már voltam éhes. Nem gondolhatja komolyan, hogy ezek után majd jóízűen nekiállok a húsnak. Úgy ültem ott, vele szemben, mint valami leszidott kisgyerek, félig lehajtott fejjel, bűnbánó tekintettel.
 - Sajnálom.
Azt, hogy mit, azt én sem tudom pontosan. Semmiképpen sem azt, hogy itt vagyunk, talán azt, hogy olyan idiótán reagáltam. Végig kellett volna gondolnom, de éles helyzetben ez nagyon nehéz. De sosem késő újrakezdeni. Veszek egy nagy levegőt, hosszan kifújom majd kinyitom a szememet és a tekintetemmel Bencéét keresem.
 - Szóval, mit is szeretnél pontosan?
Kezdjük elölről, az a biztos. Óvatosan a villámért nyúlok, de csak felállítom az asztalra az ujjaimmal, nem nyúlok az ételhez.