Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

A Bagolykő Mágustanodában töltött majdnem három évem alatt, még nem fordult elő velem, hogy lemaradtam volna a vacsoráról. Nem vagyok lusta természet, nem okoz gondol a pontosság sem, így mindig időben megérkeztem az étkezésekre.
A mai este azonban regényemmel a mellkasomon ébredtem. Körülbelül vacsora előtt egy órával telepedtem az ágyamra, kezemben a könyvvel, hogy a szabad órácskámat eltöltsem. Úgy tűnik viszont, a hosszú keddig nap jobban megviselt, mint gondoltam. Az időt meglátva azonban azonnal kiment a szememből az álom. Korgó gyomromat hallgatva nem tudtam viszont ott maradni. A taláromat felkaptam az egyszerű melegítőmre, és úgy indultam, vagy inkább rohantam a konyha felé. Már nem volt sok időm a takarodóig, azzal együtt pedig a járőrözésig sem, így sietnem kellett.
A konyha felé haladva elkapok egy-két rosszalló pillantást néhány portrétól, ám zajt szerencsére egyikük sem csap. A lehető legcsendesebb léptekkel haladok a folyosón, és már épp kezdek örülni, hogy nem futottam össze senkivel. Az örömöm azonban korainak minősül, mert ahogy a konyha ajtajához érek, majdnem belefutok a Navine felől érkező lányba. Zavarodottam megrázom a fejem, de aztán alaposabban megvizsgálom a lányt. Felismerem, mert a múltkor egymás mellett ültünk átváltoztatástanon. A neve is ott van valahol, valahol az agyam mélyén.
- Hello - nyögőm esetlenül. Közben megpróbálom kicsit rendbe rakni az elaludt hajamat. - Hát te? - mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mit keres ilyenkor a konyha előtt. Nyilván azt ami én.
Közben még mindig a neve után kutatok, hiszen be is mutatkoztunk a múltkor. Igaz ami igaz, nem szóltunk sokat egymáshoz az óra alatt. Lopva az órámra pillantok. A kismutató vészesen közeledett a tízes felé, nekem meg egyre jobban kellett sietnem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=825642#post825642][b]Harmat Betti - 2021.02.01. 09:39[/b][/url]

A Bagolykő Mágustanodában töltött majdnem három évem alatt, még nem fordult elő velem, hogy lemaradtam volna a vacsoráról. Nem vagyok lusta természet, nem okoz gondol a pontosság sem, így mindig időben megérkeztem az étkezésekre.
A mai este azonban regényemmel a mellkasomon ébredtem. Körülbelül vacsora előtt egy órával telepedtem az ágyamra, kezemben a könyvvel, hogy a szabad órácskámat eltöltsem. Úgy tűnik viszont, a hosszú keddig nap jobban megviselt, mint gondoltam. Az időt meglátva azonban azonnal kiment a szememből az álom. Korgó gyomromat hallgatva nem tudtam viszont ott maradni. A taláromat felkaptam az egyszerű melegítőmre, és úgy indultam, vagy inkább rohantam a konyha felé. Már nem volt sok időm a takarodóig, azzal együtt pedig a járőrözésig sem, így sietnem kellett.
A konyha felé haladva elkapok egy-két rosszalló pillantást néhány portrétól, ám zajt szerencsére egyikük sem csap. A lehető legcsendesebb léptekkel haladok a folyosón, és már épp kezdek örülni, hogy nem futottam össze senkivel. Az örömöm azonban korainak minősül, mert ahogy a konyha ajtajához érek, majdnem belefutok a Navine felől érkező lányba. Zavarodottam megrázom a fejem, de aztán alaposabban megvizsgálom a lányt. Felismerem, mert a múltkor egymás mellett ültünk átváltoztatástanon. A neve is ott van valahol, valahol az agyam mélyén.
- Hello - nyögőm esetlenül. Közben megpróbálom kicsit rendbe rakni az elaludt hajamat. - Hát te? - mert egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mit keres ilyenkor a konyha előtt. Nyilván azt ami én.
Közben még mindig a neve után kutatok, hiszen be is mutatkoztunk a múltkor. Igaz ami igaz, nem szóltunk sokat egymáshoz az óra alatt. Lopva az órámra pillantok. A kismutató vészesen közeledett a tízes felé, nekem meg egyre jobban kellett sietnem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=825676#post825676][b]Zayday Hudson - 2021.02.02. 11:04[/b][/url]

Néha napján jó egy kicsit settenkedni. Otthon, miután mindenki nyugovóra tért, elkapott egy érzés: éhes vagyok. Leszaladtam, kinyitottam a fridzsit, kivettem pár nasit és gyorsan felszaladtam a szobámba. Anyu másnap megkérdezte, hol vannak bizonyos dolgok. Én nem hazudtam, meg mondtam megettem őket este. Kicsit leszidtak, éjszaka ne tejszeleteket hanem banánt egyek, vagy inkább semmit. „Nem fog tudni jól aludni kislányom!”. Hányszor hallottam ezt. A mai estén keveset vacsoráztam, és még le sem feküdtem. A klubhelyiségbe gubbasztottam a sötétben, más társaságom nem is volt, csak a pattogó tűz. Némán merengek, amikor megkordul a pocakom. Jézus, rosszabb vagyok Micimackónál. Egyébként a génjeim jók, ehet bármennyit, egy dekát sem hízok. Ellenben az unokatestvéremmel Laurent-el. Annyit mondja hogy kövér, hiába mondom hogy tök jól néz ki, nem figyel rám. A belső a fontos. Na mindegy, lapozzunk. Szóval megéheztem, ezért elhatároztam magam meglátogatom a Konyhát. Te jószagú, rettentő régen jártam már lent. Most ennek is eljött az ideje. Pár perc múlva, éppen ki is lépek. A szívemhez kapok, mert meglátok egy árnyat a bal szemem sarkából. Biztos valami macska. Miután lenyugodok, el is indulok. Néptelen a folyosó, szinte meg sem lepődnék ha a falak visszavernék a járásom hangját. Várjunk, visszaverik. Azért nem is hallom, mert nem figyelek oda rá. Annyira tanakodok, hogy hirtelen sikkantok egyet. Persze, nem örömömben. Majdnem nekimentem egy lánynak, aki szintén a konyhához érkezett.
- Hőőő, mi a … ? – kezdek bele megrémülten.
- Jaj, hello. Ne haragudj, nem számítottam rád… – kapok a mellkasomhoz.
- Hogy én? Ja! Én csak megéheztem, gondoltam lejövök a kis angyalokhoz. Hőő, istenem! – lihegek, mint aki mindjárt infarktust kap.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=826680#post826680][b]Harmat Betti - 2021.02.22. 13:01[/b][/url]

Csak próbálom kidörzsölni az álmot a szememből, ahogy haladok a folyosón. Halála csend van, még cipőm sem csak nagy zajt a kövön. Ezért nem is számítok rá, hogy találkozom bárkivel is. A konyhához befordulva így még jobban meglep, sőt megijeszt kicsit a navinés. Ahogy kis híján beleütközöm, arcomban találom göndör hajkoronáját, míg a sajátom kócosan szálldos a fejem felett. Kócos hajamba túrok bele esetlen köszönésem közepette, amit valószínűleg nem hallott a másik, mivel ő is abban a pillanatban szólalt meg. Én is csak lihegek, akárcsak ő, és zavartan birizgálom egyik kócos hajtincsemet.
- Aha - sikerül végre felnéznem rá, így most már a barna szempárt fürkészem. - Én... öhm... lemaradtam a vacsoráról - nem is tudom, miért érzem úgy, hogy magyarázkodnom kell, azt meg pláne nem, miért érzem úgy, van szégyellni valóm - Sietnünk kell - pillantok az órámra, ezzel elintézve, hogy ne kelljen a lányra néznem. - Mindjárt takarodó - teszem hozzá, bizonyítékképpen pedig felé fordítom a csuklómat, hogy lássa az időt.
Végül én indulok meg, és nyitom ki a konyha ajtaját. Odabentről kiszűrődik a sürgölődő manók zaja. Tányércsörömpölés és a vékony hangocskák egyvelege egy szinte már idegesítő szimfóniának hangzik. Az ajtót kitárva megvárom, hogy a navinés belépje rajta, majd én is követem. A manók egyszerre fordulnak felénk. Van, amelyik morcosabban néz, és inkább a helyiség másik felébe húzódik, mások viszont már fogják is a nagy tálakat, bennük a vacsora maradékával. Jobbomon feltűnik egy idősebb manó, és akár akarom, akár nem, kezembe nyom egy tányért, hogy az előttem álló másik már tegye is rá a frissen melegített csirkét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=827657#post827657][b]Zayday Hudson - 2021.03.15. 12:26[/b][/url]

Jó szerencsémre már sikerült magamhoz térni a kis infarktusból. Jó, persze hogy nem az volt de még is egy kicsit az volt, vagy legalább annak készült. Úgy fogom a mellkasomat mint valami gyászhírt halló özvegy. Ez egy kicsit furcsa hasonlat volt, na de megteszi. Mi ütött belém, nem tudom. Ennyire nem szoktam rémüldözni, lehet valami meghibásodott bennem? Gyári hiba nem lehet, inkább használat közbeni. Elromlott bennem egy szelep, ami segített hogy ne sikoltozzak minden saroknál, amikor belebotlok egy diákba. Szemmel láthatóan én nem hoztam a halált a lányra. Ez örvendetes hír, de még is elkeserítő hogy én vagyok csak ilyen nyuszó. Mindenképpen javítanom kell ezen a viselkedésen, hiszen én a Hudson lány nem viselkedhetek így. Bátornak kell lennem mint a szőke hercegnőnek, merésznek mint a hét fejű sárkánylánynak és vakmerőnek mint egy ogrenőnek.  Persze azért nem szeretnék a dzsungel királynője lenni, de na. Fellélegezve összeszedem magam, lerázom a kezeim, és egy ragyogó mosollyal válaszolok:
- Értem. Én pedig keveset ettem, és muszáj volt lejönnöm ugye érted! – mondom kacsintva, hiszen semmi szégyelnivaló nincs abban ha valaki éhes.
-    A sietség az nem árt, gyerünk. – válaszolok gyorsított tempóban majd követem a lányt a konyhába.
Kicsit meg fájdult a fülem olyan váratlanul ért az egész. mindenhol zakatolás, ami abban merül ki hogy ezernyi tányér csörömpöl, száz pohár koccan, az evőeszközök pedig sisteregnek. Te jó ég, ezek a manók nem vesznek meg ebben a nagy hangzavarban. Biztos hogy én két doboz fájdalomcsillapító nélkül nem vállalnám a munkájukat. Fájdalmas nyöszörgésem közepette csak két manó zökkent ki, akik tányért nyomnak a kezembe majd a pástétomot hozzák hozzák közelebb. Figyelmeztetem őket hogy inkább egy kis amerikai palacsintát rakjanak a tányérra dzsemmel, mire egyikük lekapja a kezemből a porcelánt és elrohan a másik sipítozásától megrémülve.
-    Tudom nem a legalkalmasabb, de a nevem Zayday. Téged hogy hívnak? – udvariaskodom a lány felé fordulva.