 Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat. Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták. A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak. Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.
|
|
|
NonóKönyvtárból jövetEgy kicsit sem lepődök meg azon, hogy nem tud dönteni, hogy melyik könyv legyen. Bizony, ez nekem is szokott dilemmát okozni, lásd ezelőtt. Természetesen nálam ilyenkor egyszerű a megoldás, mivel általában mind a kettőt kiveszem végül, de Nonó nem biztos, hogy boldogulna egyszerre kettő, nehezebb könyvvel. - Tudod mit? Add ide mind a kettőt, kivesszük, és segítek elvinni a körleted bejáratáig, rendben? - Jó, ez most teljes mértékben úgy hangzott, mintha gyengének nézném, úgyhogy gyorsan próbálok javítani a helyzetemen. - Mármint persze csak akkor viszem, ha szeretnéd. Csak gondoltam segítek, ha már itt vagyok. - Érzem, hogy megint kezdek elvörösödni, pont mint a tónál. Igaz, ez most egy sokkal kevésbé megrázó eset, úgyhogy arcom gyorsan vissza is nyeri eredeti színét, és a lány döntése alapján veszem fel, vagy hagyom ott az ő könyveit is. - Tudok főzni, ha gondolod, összedobhatunk valamit. A manók viszont nem is engednének ki minket csokis keksz nélkül. Amikor kiérünk a könyvtárból, felnevetek a meglepődöttségén. Pedig ez a három könyv még mindig jóval kevesebb a szokásosnál! Mit szólna a vizsgaidőszakbeli könyvadagjaimhoz? - Remus Lupin életrajza, és az Erdők mágiája kíváncsiságból kell, a sárkányos könyv pedig sárkánytanra segíthet. Útközben tovább beszélgettünk, közben ügyelek rá, hogy elkerüljük a forgalmasabb helyeket. Amikor megérkezünk az ajtóhoz és belépünk, azonnal elkezdem keresni Lilyt. Végül, mivel nem látom a sok manó közt, újra a lányhoz fordulok, akit máris három kis lény próbál megkínálni a legkülönbözőbb szendvicsekkel, sütikkel és italokkal. - Fogadj el valamit, mert különben nem hagyják abba. - Mondom, természetesen barátságosan, s félig nevetve. Én is elveszek egy üveg töklevet, és egy süteményt, majd miután megköszönöm, elvezetem Nonót az asztalhoz. - Ülj le, együk meg szerintem, és beszélgessünk. Ahogy sejtem, még rengeteg kérdésed van. Valóban, az eridonos csak úgy árasztotta magából a tudásvágyat, legalábbis eddigi találkozásaink alapján ezt szűrtem le. Miközben a lány megszólalására várok, körbejáratom a tekintetemet a konyhában. Hol lehet Lily? Elment volna takarítani? Dehát ilyenkor mindig a konyhában szokott lenni.
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2020. november 25. 19:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=821963#post821963][b]Angelica Black Wing - 2020.11.25. 19:20[/b][/url] NonóKönyvtárból jövetEgy kicsit sem lepődök meg azon, hogy nem tud dönteni, hogy melyik könyv legyen. Bizony, ez nekem is szokott dilemmát okozni, lásd ezelőtt. Természetesen nálam ilyenkor egyszerű a megoldás, mivel általában mind a kettőt kiveszem végül, de Nonó nem biztos, hogy boldogulna egyszerre kettő, nehezebb könyvvel. - Tudod mit? Add ide mind a kettőt, kivesszük, és segítek elvinni a körleted bejáratáig, rendben? - Jó, ez most teljes mértékben úgy hangzott, mintha gyengének nézném, úgyhogy gyorsan próbálok javítani a helyzetemen. - Mármint persze csak akkor viszem, ha szeretnéd. Csak gondoltam segítek, ha már itt vagyok. - Érzem, hogy megint kezdek elvörösödni, pont mint a tónál. Igaz, ez most egy sokkal kevésbé megrázó eset, úgyhogy arcom gyorsan vissza is nyeri eredeti színét, és a lány döntése alapján veszem fel, vagy hagyom ott az ő könyveit is. - Tudok főzni, ha gondolod, összedobhatunk valamit. A manók viszont nem is engednének ki minket csokis keksz nélkül. Amikor kiérünk a könyvtárból, felnevetek a meglepődöttségén. Pedig ez a három könyv még mindig jóval kevesebb a szokásosnál! Mit szólna a vizsgaidőszakbeli könyvadagjaimhoz? - Remus Lupin életrajza, és az Erdők mágiája kíváncsiságból kell, a sárkányos könyv pedig sárkánytanra segíthet. Útközben tovább beszélgettünk, közben ügyelek rá, hogy elkerüljük a forgalmasabb helyeket. Amikor megérkezünk az ajtóhoz és belépünk, azonnal elkezdem keresni Lilyt. Végül, mivel nem látom a sok manó közt, újra a lányhoz fordulok, akit máris három kis lény próbál megkínálni a legkülönbözőbb szendvicsekkel, sütikkel és italokkal. - Fogadj el valamit, mert különben nem hagyják abba. - Mondom, természetesen barátságosan, s félig nevetve. Én is elveszek egy üveg töklevet, és egy süteményt, majd miután megköszönöm, elvezetem Nonót az asztalhoz. - Ülj le, együk meg szerintem, és beszélgessünk. Ahogy sejtem, még rengeteg kérdésed van. Valóban, az eridonos csak úgy árasztotta magából a tudásvágyat, legalábbis eddigi találkozásaink alapján ezt szűrtem le. Miközben a lány megszólalására várok, körbejáratom a tekintetemet a konyhában. Hol lehet Lily? Elment volna takarítani? Dehát ilyenkor mindig a konyhában szokott lenni.
|
|
|
|
Fekete Nonó FELFÜGGESZTETT
 Tűzes Főnix offline RPG hsz: 110 Összes hsz: 696
|
A konyhában. Írta: 2020. november 26. 11:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=821977#post821977][b]Fekete Nonó - 2020.11.26. 11:07[/b][/url] Angelica Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, elfogadjam, vagy ne? – Nem kell, de köszönöm. Jó, megyünk a konyhába?
És aztán elgondolkozok, hogy megkérdezzem-e, hogy hol a konyha, azért, mert ugye most jöttem, és ezért nem ismerem nagyon a kastélyt. Végül megkérdezem.
– Te tudod, Angelica, hogy hol a konyha? Én egy kicsit tudok főzni, de nem sokat, csak annyit, amennyit otthon tanultam főzni. De sütni jobban tudok egy kicsivel.
Amikor odaérünk a konyhába, odajön hozzám három ráncos arcú kis izé, biztos ezek a manók, és vagy nyolcféle ennivalót az arcomhoz nyomnak. Angelica figyelmeztet, hogy nem fognak továbbengedeni, amíg nem veszek belőle. – Értem – mondom Angelicának, és a manókhoz fordulok. – Ezt kérném. De ha nem vagyok annyira éhes? Vagy is ha nem kérem. Leülök az egyik székre Angelicával szemben. – Hát jó, de szerintem inkább kérdezz te. Mindig én kérdezek, most te kérdezz, Angelica.
Lehet hogy meglepő neki hogy azt mondtam amit. És akkor most akkor mi legyen? – Hova menjünk evés után majd, csak kíváncsiságból? Van ötleted hogy hova induljunk? Egy terembe vagy nem tom, kint vagy bent szeretnél lenni?
|
"Bár mit teszel a családod mindig meg marad. Nem tudod elfelejteni őket."
|
|
|
Angelica Black Wing INAKTÍV
 extekergő offline RPG hsz: 279 Összes hsz: 1143
|
Írta: 2020. december 13. 18:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=823048#post823048][b]Angelica Black Wing - 2020.12.13. 18:42[/b][/url] Nonó - Természetesen tudom. Bajban lennék, ha nem tudnám. - Felnevetek fel egy kicsit a kérdésén. - A házimanó, aki az apámé volt, és most nekem "szolgál", eléggé elszomorodna, ha nem látogatnám meg őt időről időre. A konyhába érve mind a ketten magunkhoz vesszük a kínált süteményeket, és leülünk. Az eridonos kérdésére kicsit meglepődök. - Öhmm... nem muszáj megenned, ha nem szeretnéd. Igazából vissza lehet őket utasítani... - lehalkítom a hangomat, és közelebb hajolok Nonóhoz. - de akkor eléggé elszomorodnak. Legalábbis némelyikük. - Egy kicsit talán túldramatizálom a dolgot. Fut át az agyamon, ahogy visszaülök és beleharapok a süteménybe. Kissé felkészületlenül ért a kérdés, úgyhogy beletelik pár másodpercbe, hogy feltegyem a kérdésemet. - Mondd, szeretsz a kastélyban lakni? Könnyű volt megszokni? - Nem igazán tudok mást kérdezni, ezért teszem fel ezt a kicsit random kérdést. - Szerintem maradjunk a kastélyban. - Itt több eséllyel futok össze Lily-vel, márpedig annak igazán örülnék. Talán Nonó is jobban megismerhetné a kastélyt, aminek pedig ő örülne. - Körbevezethetlek egy részén akár, és közben beszélgethetünk. Mit gondolsz? - Belekortyolok a töklevembe, és várom a válaszát.
|
|
|
|
Fekete Nonó FELFÜGGESZTETT
 Tűzes Főnix offline RPG hsz: 110 Összes hsz: 696
|
Írta: 2020. december 27. 17:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=823655#post823655][b]Fekete Nonó - 2020.12.27. 17:09[/b][/url] Angelica
(befejezés)
Persze! Nagyon örülnék. Néhány termet már ismerek. De még nem sokat láttam. Kérdezzek vagy ne? Nem, nem fogok kérdezni mert tuti már nagyon idegesíti, hogy folyton csak kérdezek, nem, most nem fogok feltenni egyet sem. Hát amikor el… Aztán félbehagytam a mondatot, mert próbáltam visszagondolni az első gondolatomra. Végül úgy döntöttem, hogy nem mondom el. Hát hogy is mondjam….. Amúgy meg nagyon szeretek a kastélyban lakni. Bár kicsit amikor beléptem a kastélyba, akkor kicsit elkedztem hiányolni az otthonomat meg a cirkuszt. Még elsőnek egy kicsit fura volt itt lenni az órákon, új közösségben lenni, meg hogy itt sok minden más, és hogy itt minden étel más mint a mugliknál, a szokások, meg hogy itt csomó minden lebeg meg… Közben ránézek az órára, és eszembe jut, hogy már el is kezdődött a gyógynövénytanórám. Lehet nem kellett volna elbeszélgetni az időt mert biztos neki is van jobb dolga. ööö figyi, viszont most órám lesz, mennem kell. Akkor majd talizzunk.
|
"Bár mit teszel a családod mindig meg marad. Nem tudod elfelejteni őket."
|
|
|