31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Staubach Balázs
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 5. 12:37 | Link

Kis Leonie


-Tényleg. - bólintok egyet és miután a cigarettát beletettem a hamutartóba, majd hajamat odébb tűrve a fülemtől bányászok ki alulról egy apró karikát, ezzel megbontva, vagy inkább megrövidítve a sort. Az apró ékszert a kisasszony elé teszem az asztalra, majd cigarettámat újra magamhoz veszem. Erre mondják, hogy az élet apró örömei, nem de bár? Leonie figyelme ismét a cigarettámra terelődik. Nyakamat megvakarva gondolok vissza arra, hogy mikor fulladtam én utoljára ettől a vacaktól. Mindenki akkor fulladozik tőle a legjobban, amikor először kipróbálja, ez velem sem volt másképp. 16 évesen szívtam először belőle és azóta is aktívan tevékenykedik az életemben, sőt meghatározó szerepet játszik benne. Igaz nem értem hogyan, hiszen én nem kapok idegrohamot, ha nem szívhatom el reggel az indító szálamat, nem lesz balszerencsés napom, ha ne szívok el egész nap egy szálat sem és a világ sem dőlne össze ha abbahagynám, vagy nem szívnám egy napig. Megszokásból csinálom már inkább, na meg azért, hogy legyen mire elszórni a pénzt, bár azt inkább tartogatni kéne. Miközben belehamuzok a tálkába megrázom a fejemet, jelezve Leonienak, hogy nem fenyeget fulladásos halál veszélye ha dohányzom.
-Nem. Csak amikor nem figyelek oda és félre megy a füst. - sosem tudtam megérteni, hogy hogyan tudom néha félre nyelni a füstöt, de ez valószínűleg egy egyedül álló képességem. A családban a nagyapámon kívül én élek egyedül ezzel a szenvedéllyel. Apám legalább ötvenszer a lelkünkre kötötte Laurával, hogy ne hódoljunk a káros szenvedélyeknek, mert ez meg ez lesz és az összes lehetséges lehetőséges felsorolta ami létezik. Laurának majd kiestek a szemei miközben hallgatta, én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Amikor Laura megtudta, hogy dohányzom iszonyatosan nagy patáliát csapott, hogy hogy lehetek ilyen idióta, de azóta már eltelt négy év. Azon lepődne meg most már, ha nem ezzel a kis tartozékkal a kezemben látna. A szálból egy utolsót szívok, majd elnyomom a tálban a többi között és fél szemmel Leoniera sandítok, amikor egy újabb remek ötlettel, vagyis inkább kérdéssel áll elő. Ritkán tudok aludni, akkor is keveset. Valószínűleg orvoshoz kellene járnom, hogy vizsgálják ki szervezetemnek ezt a furcsa szokását, de nem teszem. Minek, hogyha ébren hasznosabban el tudom ütni az időt, mintha aludnék? Mielőtt válaszolhatnék bármit is, a vörös kislány egyből eláraszt az ő alvási szokásainak információival és a legutóbbi rémálmával, mindezt olyan arckifejezéssel, mintha megálmodta volna a világ vége történéseinek teljes lefolyását az extrákkal együtt, majd vörös bozontját megrázza az arcom előtt. Próbálok arcomra némi érzelmet csempészni azáltal, hogy belegondolok milyen rossz is lehet, ha valakinek ezt a szép haját egy nyisszantással el lehetne tüntetni. Nem hatott meg kellőképp így csak egy elhúzott száj a rémálom jutalma.
-Szegény. - felelem végül és visszadőlök a falhoz, mintha alváshoz készülődnék és Leonie igyekezetét aziránt, hogy elaltasson egy halovány mosollyal jutalmazom. Hallgatom kis altató versikét, amitől nem hogy elaludni nem tudnék, de józanul gondolkozni sem. Sosem értettem a gyerek dalokat, még kicsinek sem. Valószínűleg ha a verset elmondanám Leonienak rögtön álomra hajtaná a fejét és föl sem kelne vacsoráig.
-Nem alszom. Ez sajnos kudarcot vallott. Meg nem is vagyok álmos. Én sosem tudok evés után aludni. - teszem hozzá sietve, mielőtt egy újabb káprázatos verssel próbálna meg átvarázsolni engem álomföldre. Az arcom, illetve a szemeim alatti karikák pont arról árulkodhatnak, hogy Balázs roppantul álmos és majd leragadnak a szemei, de nem így van.

-Dúdol a szél, suttog a lomb,
koppan egy kő, az éj hangokat zsong.
Tél szava közelít hűvös lehelettel,
s a fák szivárvány hajukat hullatják el.

Avar takar földillatú álmot,
harmatos pára szitálja a világot.
Csitító dallam ringat édes nyugalomba,
beleszendereg az Élet a hófehér álomba.
- mondom el az egyetlen altatóverset, ami most az eszembe jut, majd fejemben elkezdem számolni a másodperceket, hogy milyen gyorsan alszik el ettől a rövidke verstől a leányzó. Az is lehet, hogy lelkesedésében szavaló versenybe kezd, aminek ő az  egyetlen indulója és biztos győztese, hiszen temérdek verset és történetet ismerhet, míg én ezt az egyet. Ezzel az eggyel próbált meg a nagyanyám mindig elaltatni amikor még gyerek voltam. Laurát azonnal álomba ringatta, míg velem órákat kellett szórakozni, hogy ásítsak legalább egyet. A végére csak lehunytam a szemeimet és úgy tettem mint aki alszik. Életem végéig elhallgattam volna az összes mesét, de nagyanyámon már láttam a  szenvedést, hogy ő alszik el ezektől a meséktől és versektől, úgyhogy hagytam menni aludni. Előrehajolva gyorsan veszek még egy utolsó szem krumplit a tálból és nekiállok a majszolgatásnak, miközben feszült figyelemmel várom a kis vörös lányka reakcióját a versre.
Hozzászólásai ebben a témában
Leonie Rohr
INAKTÍV


padláslakó
offline
RPG hsz: 467
Összes hsz: 3431
Írta: 2013. január 5. 15:08 | Link

Kis Balázs

Ujjongva veszi át az ékszert. Ő pont az a fajta gyerek, akinek azzal lehet a legjobban feldobni a napját, ha kap valamit. Persze azt hihetnénk, hogy az ajándékkal legalább egy öt percig eljátszadozik, de akkor Balázsnak túl könnyű volna az élete. Így miután átvette a kis karikát, egy pillanat alatt kicseréli saját fülbevalóját.
-Nézd, most már fülbevaló-pajtik vagyunk! – Hajol egészen közel a sráchoz, hogy belenyomhassa arcába a fülét. Tessék megnézni, milyen jól áll a kishölgynek ez a visszafogott stílus is. Talán ezt kéne gyakorolnia neki is, de nem csak külső megjelenésében, hanem viselkedésében is. Még szerencse, hogy újdonsült ismerőse éppen füstölgésre váltott mellette, így visszamászik pár centit, hogy ne az arcába kapja a friss hegyi levegőt.
-Hát ha Neked ez tetszik – Megvonogatja a vállát, de arckifejezése azért elég árulkodó. Még mindig nem fogta fel, mi olyan jó ebben a dohányzás dologban, de majd ennek is eljön egyszer az ideje. Ilyen fiatalon ne is akarjon még egy kislány rágyújtani.
-A bátyám is rá szokott néha gyújtani. – Valójában fogalma sincs, milyen rendszerességgel, mert Kevin remekül tudja kezelni húgát, és szemrebbenés nélkül képes vele bármit elhitetni. Leonie-nak eszébe sem jutna, hogy drága testvére esetleg nem mond igazat valamiben.
-Megígértette velem, hogy én sosem próbálom ki. – És amilyen kis lelkiismeretes, ezt jó ideig be is fogja tartani. – Cserében pedig ő sem szív el heti egy szálnál többet. – Jelenti be büszkén vigyorogva. A kis naiv. Meg a kis hiperaktív. Képtelen megülni egy helyben anélkül, hogy csinálna valamit, így a következő pillanatban már fel is kapta az öngyújtót az asztalról, hogy azzal kezdjen játszadozni, miközben beszélgetnek. Ha lenne vészjelző az iskolában, minden bizonnyal sikítva menekülne ki az is az épületből, egy ilyen akció láttán. Bazsi meg kezdhet aggódni amiatt, hogy ilyen felelőtlenül elől hagyta a kellékeit.
-Pedig fáradtnak tűnsz – …mintha nem a régi volnál. Hol van a tűz? Kezdené el énekelni, de mégsem teszi, mert most legújabb barátja kezd éppen szavalásba. Tátott szájjal fogadja a produkciót, és egészen felderül az arca, hogy olyan hosszú idő óta (vagyis nagyjából ideérkezése napjától számolva) most először mondanak neki altatót. Ha jó gyerek lenne, már rég az asztalon koppant volna a feje, de sosem volt az, és mindig rengeteget meséltetett magának elalvás előtt, úgyhogy ez most nem jött be. Balázsnak fel kell kötnie a gatyáját, ha ilyen módon akarja lerázni a kishölgyet.
-Hűű, ez de szép volt! Tudsz még? Mondj egyeeeet – Kezd el nyavalyogni. Végül is már eléggé benne járnak az estében, pont itt az ideje a versikéknek.
-Légysziii! – Kezdi el rángatni a srác ruhaujját, és ismét közelebb csusszan hozzá a padon.
-Na jó, előbb én, és aztán megint Te, mert úgy igazságos – Vigyorog bele az arcába, majd kattint egyet az öngyújtóval, és ismét kis lángocska jelenik meg. Így próbál gondolkodni, egészen addig, amíg fel nem jajdul, mert megégette magát.
-Áucs. – Szájába veszi sérült hüvelykujját, és úgy kezd bele egy versikébe.
- Mosolyog a Hold neked,
hunyd be szépen kis szemed!
Tente baba, lazulj el,
aludj, mint az aludttej!

Álmodj kicsim, szépeket,
tarka rétet, kék eget.
Nagymamát és kalácsot,
boldog legyen az álmod!

Aludjál csak édesem,
mosolyogjál édesen!
Én fogom a kis kezed,
látod, meg sem pisszenek!

Most ennyi jut eszembe belőle hiiiiirtelen – Hatalmasat ásít. Csak megteszik a hatásukat ezek a versikék. Lehet, hogy ez már valamiféle reflex, hogy amint meghall egy altatót aludnia kell, elvégre sok-sok éven át ez volt a rend otthon.
-Most Te jössz! De mesét kérek! Légysziiii! – Neki az teljesen mindegy, hogy most fogja kitalálni a srác, vagy már régebben hallottat ad elő, de addig fogja piszkálni, amíg neki nem áll mesélni. Bár most komolyan… ennek a vöröskének vajon az a terve, hogy itt fognak aludni? Mert akkor jól haladnak, az biztos.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint