Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Kérdezhetitek, Ricsi, miért jöttél le a rendes konyhába enni, mikor a Levitában is van. És erre a válaszom, nem, nem tudom. Ez a párbeszéd pontosan így zajlana, hisz tényleg nem értem, miért ezt a helységet választottam. Az sokkal közelebb lett volna, egyedül lehettem volna, és senki nem zavarna. Itt egy csapat manóval leszek összezárva, akik minden lépésem figyelik, pedig elhihetitek, semmit nem fogok csinálni. Az öcsémmel, és a másik bátyjával való találkozás óta, többet vagyok a szobámban a telefonom társaságában. Zalán szerint kocka vagyok, ebben az esetben felvállalom. Az iskolában kissé nehézkes az elektromos kütyük használata, azonban egy muglisrác könnyedén megoldja ezt a problémát.
Valaki szerint biztos késő van ilyenkor a vacsorához, viszont nem tehet semmi az ember, ha ebben az időben éhezik meg. Normális reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam, sőt még nasiztam is, de úgy tűnik ez nem elég a hasamnak, és többet szeretne. Nem tehetek ez ellen semmit, még a végén hangosan fejezné ki nem tetszését. Belépek a terembe, és nem látok senkit az apró élőlényeken kívül, egyedül vagyok itt. Ennek most örüljek, vagy sem? Egy nagy tál spagettit kérek tőlük utóvacsorára, aztán helyet foglalok a széken. Amíg készítik a kajámat, tovább nyomkodom a telefonomat. Nem tehetek róla, túlságosan leköt a készülék, és amit csinálok rajta. Ásítok egyet, miközben az üzenetet olvasom. A végére hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, és abban a pillanatban a választ pötyögöm. Érdekes a beszélgetőpartnerem, az elmúlt időben rengeteg mindent megtudtam róla, és ez fordítva is igaz. Közben megérkezik az étel, szóval a válasz után arra koncentrálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=681210#post681210][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2017.05.15. 20:18[/b][/url]

Kérdezhetitek, Ricsi, miért jöttél le a rendes konyhába enni, mikor a Levitában is van. És erre a válaszom, nem, nem tudom. Ez a párbeszéd pontosan így zajlana, hisz tényleg nem értem, miért ezt a helységet választottam. Az sokkal közelebb lett volna, egyedül lehettem volna, és senki nem zavarna. Itt egy csapat manóval leszek összezárva, akik minden lépésem figyelik, pedig elhihetitek, semmit nem fogok csinálni. Az öcsémmel, és a másik bátyjával való találkozás óta, többet vagyok a szobámban a telefonom társaságában. Zalán szerint kocka vagyok, ebben az esetben felvállalom. Az iskolában kissé nehézkes az elektromos kütyük használata, azonban egy muglisrác könnyedén megoldja ezt a problémát.
Valaki szerint biztos késő van ilyenkor a vacsorához, viszont nem tehet semmi az ember, ha ebben az időben éhezik meg. Normális reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam, sőt még nasiztam is, de úgy tűnik ez nem elég a hasamnak, és többet szeretne. Nem tehetek ez ellen semmit, még a végén hangosan fejezné ki nem tetszését. Belépek a terembe, és nem látok senkit az apró élőlényeken kívül, egyedül vagyok itt. Ennek most örüljek, vagy sem? Egy nagy tál spagettit kérek tőlük utóvacsorára, aztán helyet foglalok a széken. Amíg készítik a kajámat, tovább nyomkodom a telefonomat. Nem tehetek róla, túlságosan leköt a készülék, és amit csinálok rajta. Ásítok egyet, miközben az üzenetet olvasom. A végére hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, és abban a pillanatban a választ pötyögöm. Érdekes a beszélgetőpartnerem, az elmúlt időben rengeteg mindent megtudtam róla, és ez fordítva is igaz. Közben megérkezik az étel, szóval a válasz után arra koncentrálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=681215#post681215][b]Sárközi Alexandra Anna - 2017.05.15. 20:31[/b][/url]

Egy utolsó kattintás a küldés gombra, aztán egy ásítás kíséretében teszem le a telefont. Megdörzsölöm az orrnyergem, mielőtt még erőt veszek magamon, és felkászálódok az amúgy nagyon is kényelmes ágyamról.
A jegyzeteim mellettem, de megint inkább mással ütöttem el az időt, ahogy általában mindig. Viszont jól esett kipanaszkodni magam, amit az új suli ténye okozott. Nem, minden látszat ellenére sem vagyok kibékülve ezzel a hellyel, csak próbálok az adott lapokkal játszani, és megtalálni itt a helyem... ami nem annyira nehéz, mint amilyennek elsőre hittem.
Otthon már megkaptam, hogy irreálisan sokat lógok a neten és hasonlók, de könnyen a kanadai barátaimra tudtam kenni, így még csak lövésük sincs arról, hogy voltaképp olyat teszek, amit szerintem még Erik se nézne jó szemmel. De kell, tényleg lehet valami abban, hogy az ember sokkal jobban megbízik egy idegenben, mint valakiben, akinek naponta látja az arcát. Persze Ang kivétel, ő az egyetlen, aki még erről a kisiklásomról is tud, és ha még ő se nézi jó szemmel, el kellene gondolkodnom azon, hogy leállok. Egyszerű lenne letiltani, és tovább lépni, párszor meg is kíséreltem már, mikor hagytam, hogy a józan ész felül kerekedjen rajtam, aztán meg... visszatáncoltam.
Most meg a konyhába táncolok, mert hogy kávéra van szükségem. El kéne olvasni a jegyzeteimet, hogy a holnapi napon legalább annyival képben legyek, miről volt szó, de ma még ez is komoly érvágásnak bizonyul.
Az agyam ezer felé zakatol, többek közt Csenger rejtélyes zaklatóján, akit már igencsak szeretnék megtalálni, hogy elmagyarázzam neki, miért nem teszünk ilyet. A bátyám és Farkas afférján, ami egyszerűen nem fér a fejembe, mármint oké, ezer éve ismeri, oké mellette volt meg minden, de tudja, hogy milyen Erik... és azt hiszem tényleg féltékeny vagyok rá, nem tehetek róla, de nem akarom a közelében... a közelünkben tudni.
- Ohh szia - nem tudom, mikor sikerült kinyitnom az ajtót, meg hasonlók, de visszarázódok a valóságba, most hogy tudom, nem vagyok egyedül.
- Egy kávét... három cukorral, köszönöm - helyet foglalok a fiúval szemben, még most is ügyelve a helyes testtartásra, pedig ez az a pillanat, mikor lazán felengedhetnék, de nem megy... belém nevelték és ez nem kopik ki csak úgy.
- Lekésted a vacsit? - nézek rá együttérzőn, mert tudom, hogy az milyen, bár én otthon bepótoltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=681366#post681366][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2017.05.16. 11:41[/b][/url]

Türelmet vagyok, de mit tehetnék? A hasam már követeli az ételt, remélhetőleg hamar meg is kapja, mert egy főre azért könnyebb főzni, mint egy egész iskolára, viszont addig van időm visszaírni. Elmosolyodom a nekem érkezett válaszon. Tényleg függő lettem, de biztos van más esetében is, aki nem tudja letenni a készüléket. Időközben megérkezik az ételem is. rögtön csavarom fel a villámra, hogy aztán pár pillanat alatt megegyem. Mindig szerettem kajálni, bármekkora adagot képes vagyok tíz perc alatt eltüntetni. Egy újabb falat érkezik a számba, mikor valaki kinyitja a konyha ajtaját. Első gondolata, hogy mit kereshet itt ilyenkor egy diák, aki két pofára zabálja a vacsoráját. Nem szokott érdekelni az emberek vélemény, főleg, ha amúgy szépen eszek, csak gyorsan. Ő köszönt először, és miután lenyeltem a falatot, ugyanígy teszek én is.
- ’Estét – ennyi az egész, gondolom, egy nálam fiatalabbnak nem kell mást is hozzátegyek. Figyelemmel kísérem a mozdulatait, magamban hatalmasat mosolygok. Már nem is érzem magam olyan éhesnek, ahogy belépéskor, mintha a hasam is tudná ki ez a lány. Nem, szó sincs arról, hogy elment az étvágyam, egyszerűen annyira meglepett a megjelenése, hogy már nem kívánom annyira a spagettit. Úgy tűnik nem ismert fel, velem ellentétben. Nem hittem volna, hogy itt fogunk összefutni, egyáltalán, hogy ez valaha megtörténik. Az online beszélgetéseknek az a lényege, hogy nem találkozol a másik személlyel, de mindegy, ha így alakult, én örülök neki.
- Megéheztem megint. Keveset ettem vacsorára, és ez lett a vége – húzom el a számat. Feltűnik az ülése, ami az én laza testtartásomhoz képest túl szép. Nem fogok a sajátomon változtatni, a mostani kényelmes számomra, és belém nem nevelték annyira, mint a lányba. Ezt is az egyik beszélgetésünk során tudtam meg róla. Beszélgetésünk elején Ricsiként mutatkoztam be, és azóta sem árultam el a második nevem. Ez most fog megdőlni. Felé nyújtom a kezem, és számat beszédre nyitom.
- Dávid vagyok, örvendek. Mondanám tovább is a szöveget, hogy érzem, hogy vörös haj kell neked, de nekem fekete bozontom van, ahogy láthatod. De attól még örülök a találkozónak – veszem viccesebbre a formát. Remélem, nem egy sótlan lányt fogok ki, ahogy néhány ember esetében. Szeretek vicceskedni, a közeli ismerőseim ezt tudhatják is. néhány poént elejtettem a beszélgetéseink alkalmával is, azonban rengeteg vicces ember él a földön, biztos nem jön rá a kilétemre.