37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 24. 22:47 | Link

Kilián

Tény. Piszok rossz dolog egy tök új helyen olyan egyedül lenni, ahogy az embernek csak a kis ujja szokott, viszont az is vitathatatlan, hogy én ebből sose csináltam problémát.
Nem, nem vagyok olyan, mint az állítólagos háztársaim, nekem nem megváltás az egyedüllét, sőt ép ellenkezője, csupán én teszek róla, hogy ez az állapot ne maradjon sokáig.
Végtére is.. ez egy iskola, még ha furcsa dolgokat is tanulnak, még ha a pálcámmal nem sok mindent tudok kezdeni, sőt még akkor is, ha felsikítok, ha egy festmény rám förmed. Ezeket mind mind meg lehet szokni. Azt már kevésbé, hogy ahhoz, hogy idekerüljek a saját álmomról kellett lemondanom, ráadásul kész akarva, de idővel tudom, hogy még ezzel is meg fogok barátkozni. Sőt, az idő itt bármiben segítségemre lehet, ha okosan játszok azokkal a bizonyos lapokkal.
Most viszont nincs kedvem játszani, sem a lapokat nézegetni, a lehetőségeimet átrágni. Éhes vagyok. Korog a gyomrom, így miután Sára megmutatott pár fontos helyet, köztük  a konyhát is, el is masírozok odáig.
Immár átöltözve, megfelelve a szabályoknak, talárban, ami meg kell mondjam, nem kimondottan tetszik, de egyelőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy reklamálhassak, szóval csak csendben lenyelem a békát.
Azért némi útbaigazításra mégis szükségem lesz, lévén az épület hatalmas, én meg mint kiderült, már az első adandó alkalommal rossz irányba mentem, de a végkifejleten ez mit sem változtat.
Elérek a kitűzött célig, és kinyitva a hely ajtaját, földbe gyökeredzik a lábam, sőt még egy apró sikkantáshoz hasonló valami is kicsúszik a számon, lévén nem gyakran látok ilyen förmedvényeket.
- Csukd be az ajtót, bejön a hideg - morran rám az egyik, és itt görbüljek meg, ha nem egyenesen a szemembe néz. Persze én honnan is tudhatnám, hogy ezeknek a manóknak ez a dolguk, és itt természetes a látványuk.
Eleget teszek a kérésének, de az ajtónak passzírozom magam, azt latolgatva, talán annyira nem is vagyok éhes... a szemeim viszont le nem tudom venni róluk.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. szeptember 25. 00:06 | Link

Sólyomfi Helena
Az ajtónálló... Rolleyes

Már csak a gondolatától is hányingerem támadt, hogy nekem még egy évet le kell húznom ezek között a falak között. Nem jött be az előző évben semmi... pláne nem a vizsgák. Egyszerűen semmi sem maradt meg a fejemben belőle, sőt. Nem is érdekelt a végére ez az egész egy kicsit sem. Eljutottam arra a pontra, hogy nem akartam tenni az ügy érdekében semmit, még ha az annak az esélyét is megnövelte volna, hogy leléphessek végre innen. A folyosón trappoltam mérgelődve egy sort azon, hogy még majd be kell iktassam valamikorra azt a büntetőt amivel a vadőr kecsegtetett még a gyújtogatás miatt, ám igazából olyan nagyon nem is érdekelt már az sem mivel úgyis megcsinálom. Jobb dolgom úgy sincs mint egyik büntetőről a másikra járni, kivéve most. Mire eljutottam a konyhának nevezett helyre már jócskán elment a kedvem a nasiszerzésétől, de ha már ennyi időt pazaroltam el rá, akkor szerzek valamit. Egyetlen dolog gátolt meg ebben a remek tervben, hogy valaki letaglózott az ajtónál. Alap esetben ha most nagyon idegbeteg lennék rávágnám az ajtót mit sem törődve vele, hogy ez neki mennyire fáj majd, de szorult belém kivételesen most annyi, hogy ráförmedjek és kicsit meglökjem az ajtót jelezve, hogy szeretnék bejutni végre.
- Szándékozol napestig az ajtónak passzírozni magad vagy végre bejuthatok én is... - pillantok rá a kiscsajra mikor sikerül valamennyire kinyitnom végre az ajtót. Ezután várok egy kicsit, majd ha még mindig nem képes arrébb vonszolni magát erőset lökök az ajtón és bejutok végre. Körbepillantva csak a szokásos manók gyülekezete fogad meg ez a csaj. Végigmérem, ezzel a talárt rögtön kiszúrva.
- Elsős vagy mi? - kérdezem és a manók felé lesek, majd elcsórok egy sütit az egyik tálcáról amit épp mellettem próbál elvinni az egyik. Vele ellentétben én kicsit sem vagyok talárban. A tőlem nagyon is megszokott együttesemben járkálok, amit egy fehér póló, egy fekete farmer, egy bakancs és a fekete bőrdzsekim tesz ki, ami nem kölcsönöz nekem jófiús kinézetet.
- Mitől ijedtél be kislány? Csak nem félsz tőlük? - érdeklődöm a sürgő-forgó tömeg felé mutatva s beleharapok a sütibe. Egy grimaszt vágok mivel valami édes krémes cucc van benne. Az biztos, hogy nem eszek ebből se most többet... Untam az édes mázos cuccokat. A csajszira vetek egy pillantást, de aztán a manók felé nézek elutasítóan, hogy meg ne próbálják velem a megkínállak, ülj le és lesem minden kívánságod előadásukat. Ugyan ők szeretik, én már kevésbé tartom olyan kellemesnek. Inkább maradok a helyemen és várok a csodára. Pontosabban arra, hogy a kiscsaj válaszoljon, hogy aztán szerezve valami értelmesebb ételt visszamenjek és gitározzak még kicsit...
Hozzászólásai ebben a témában

Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 25. 10:18 | Link

Kilián


Nem, ez nem volt életem legjobb ötlete, ezek a förmedvények meg úgy bámulnak rám, ahogy feltételezem én rájuk, ami még ijesztőbbé teszi őket.
Oké, senki ne mondja azt, hogy nem rezel be, ha életében először lát ilyesmit, pedig Isten látja lelkem, nem vagyok az az ijedős fajta. Nyugodt szívvel védem meg magam, meg azokat, akik fontosak, és igen, konkrétan ugrottam kútba is már valaki miatt.
De itt minden az újdonság varázsként hat rám, így cseppet sem csoda, hogy így reagálok. Legalább nálam nem a támadó üzemmód lép érvénybe, ahogy az sokan másoknál szokott lenni.
Nem tűnik úgy, hogy én akár megmoccanni is szeretnék, pedig valahogy kéne, de amíg az a horgas orrú valami így bámul rám, én képtelen vagyok bármit is cselekedni.
A problémám viszont szűnni látszik, mikor valaki - más lehetősége nem lévén - ajtóstul toloncol arrébb, mondván, nem sajátíthatom ki magamnak  a helyet, mai azért szörnyű. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy vad idegenekkel osztozzak bármin is, bár ezt jobb, ha meg is tartom magamnak.
- Most, hogy ilyen kedvesen kéred - azért némi szarkazmust csak megengedek magamnak, ahogy szóhoz jutok. Tojok arra, hogy az illető idősebb nálam, ez valamiért sose foglalkoztatott túlzottan. Most is, még a szemem is megforgatom, pedig azt hittem, erről már leszoktam.
- Rá van írva a homlokomra, vagy mi? - ráncolom össze az előbb említett testrészem, mivel fogalmam sincs, honnan vágja le azt mindenki ilyen hamar. Ami persze nem baj, legalább ezt a röpke infót megspórolhatom, mert nem szeretem amúgy feleslegesen járatni a szám. A bátyáim szerint ez egy jó tulajdonságom.
- Persze, hogy berezeltem, még sose láttam... - döntöm oldalra a fejem, és összevont szemöldökkel kezdem vizslatni a lényeket, de semmi nem jut eszembe, amihez hasonlítani tudnám őket.
- Tulajdonképp mik ezek? - pislogok fel a srácra, lévén magasabb nálam, ami nem csoda, hisz tényleg alig nőttem ki a földből, de legalább egyszerűen találok magamra való cipőt.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. szeptember 29. 15:06 | Link

Sólyomfi Helena
A kis kíváncsi...  

A lány szarkazmusa amivel válaszolt annyira ismerős volt már a számomra, hogy két kezem nem lett volna elég arra, hogy megszámoljam hányszor mondták el már nekem ugyanezt.
- Ugye? Ennél udvariasabban nem is ment volna. Elhiheted... - mondtam és ennyivel le is tudtam. Nem fogok csak azért a torkának ugrani, mert a hercegkisasszony szarkazmusa nem az ínyemre való. A megjegyzésem betalált, de a stílus amivel megkérdezte, hogy esetleg a homlokára írták azt, hogy ő elsős szórakoztatott.
- Számodra láthatatlan, de másoknak nem. Szinte vakít. - kacsintottam, majd a manók felé pillantottam. - Tulajdonképpen még azt is elárultad, hogy nem szoktál hozzá ezekhez itt... - intettem a sürgölődő tömeg felé akik ételt cipeltek. Tehát elsős vagy és nem aranyvérű, vagy nagyon szegény varázslócsalád sarja lehetsz... szimpla levezetés az egész. És még csak egy levitás sem kellett hozzá. - mondom szórakozottan, de érzelmileg nem nagyon vagyok vidám. Az már durva lenne... Mivel bevallotta, hogy berezelt az egyik manót odaintettem magamhoz, de persze hárman is jöttek, szóval egyeskét és ketteskét visszaküldtem szépen oda ahonnan jött.
- Nem kel tőlük parázni... Nem ajándékozta meg őket a sors szép külsővel, de az ételt nekik köszönheted amit itt a suliban kapsz. Ezek csak manók.. - válaszolok a következő kérdésére, majd lepillantok az előbb említett lényre. - Házimunkát meg ilyesmiket végeznek, függenek a gazdáiktól, de nem fogják leharapni a kezed ne aggódj. Inkább arra kíváncsiak mire vágysz most. Szívesen hoznak neked valamit. Teától kezdve körülbelül mindent amit csak kérsz. - vonom meg a vállam, majd lehajolva a manónak súgok valamit és boldogan elsiet. Egy kis ideig lesek utána, de végül a csajhoz sétálok zsebre vágott kézzel, de mikor odaérek odanyújtom a jobbom neki egy kézfogásra.
- Kilián vagyok... Hát te? - ennyit az udvariasságomról, de hé. Tőlem ez már felér egy hatalmas kedvességgel. Általában inkább elküldök mindenkit melegebb éghajlatokra, aztán mintha mi sem történt volna otthagyom őket és kész. Már ha nem ugrok neki miután beszól valamit ami nekem nem jön be...
Hozzászólásai ebben a témában

Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 30. 21:26 | Link

Kilián


- Hiszek én neked - teszem fel kezeim védekezőleg, elvégre, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem egy idegen szavahihetőségét. És egyébként is, nekem volt nagy a szám, vagyis na... talán mégse kellett volna az a szarkazmus, bár gyanítom, ha csupa kedvességgel halmoztam volna el, ugyanezt a reakciót kaptam volna, így voltaképp tökmindegy.
A helyzet az, hogy nehéz levetkőznöm mindazt, amit már összeszedtem innen-onnan, és helyette új jellemmel áldani meg magam, talán arra senki nem képes, na meg azért annyira eget rengető dolog mégse történt velem, hogy a lényem száznyolcvan fokos fordulatot vegyen. Mármint... az itt élők is bizonyára robbangattak ezt-azt pályafutások kezdetén, az én esetem csak nem lehet annyira rendhagyó, de ha csak belegondolok... hisz új tévét meg mikrót kellett venni. Na, mindegy, hisz a probléma orvosolva lett, én meg idekerültem, tehát baj több már csak nem lesz.
- Mugli voltam, vagyis izé... hivatalosan Mugliszármazású vagyok, vagy mi a szösz, szóval nem.. még csak állatkertben se futottam össze ilyesmikkel - mosolyodok el halványan, mert most már érzem, hogy ha más nem is, a fejem a helyén marad, ha jól viselkedek, oké tudom, csak hát néha feltör az a nyavalyás komplexus, azt meg mégse felejthetem el, itt most én vagyok az újonc.
Reflexből hátrálok pár lépést, mikor hárman is közelednek felém, és nem... most a nyugi, nem harapnak szöveg se válik be. Persze tisztában vagyok vele, ha megszokom őket, vagy a látványukat, nem leszek ennyire kriminális, de jelenleg bárki próbálhatja nekem beadni, hogy ezek voltaképp nem is vérengző mini vadállatok, úgyse hiszem el.
- De nagy az orra - csodálkozok rá az egyedül maradt valamire, izé.. manó, manóra, aztán gyorsan a szám elé is teszem a kezem, mert ha beszélni tud - ugyanis tudom, hogy tud, mert hallottam -, akkor bizonyára azt is megérti, amit mondok.
- Wáó, ennyien látnak el egy egész iskolányi embert? És ilyen picik? - na ezen viszont nem kicsit lepődök meg, mert mugli agyamnak ez teljesen felfoghatatlan, és nem találom a választ sem a hogyan kezdetű kérdésre, na de majd idővel...
- Öhm... tejeskávét? - hol a srácra, hol a manóra pislogok, mert most ez így kicsit kényelmetlen nekem. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy engem kiszolgálnak, otthon mindig magamnak kellett megcsinálni a kaját, na meg a kávét is.
- Hell, mit mondtál neki? - ez valamiért jobban érdekel, az a fránya kíváncsiság mindig is megvolt bennem, de aztán megköszörülöm a torkom, mert ideje nekem is normálisan viselkednem.
- Vagyis Helena, de otthon mindenki csak Hellnek hív. Amúgy fején találtad a szöget, pontosan ma érkeztem és izé.. R...r...r... abba a sárkányos házba kerültem, na - sóhajtok fel cseppet morcosan, mert gondolom, egyetlen elsős se jegyzi meg már elsőre a háza nevét.
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Álmosvölgyi Kilián
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 160
Írta: 2015. október 3. 22:55 | Link

Sólyomfi Helena
Vak vezet világtalant... Rolleyes

Nem nagyon érdekelt mennyire hisz nekem, vagy sem. A saját dolga eldönteni mit akar elhinni és mit elengedni a füle mellett. Próbálja nekem levezetni, hogy mi, de a mondat vége miatt csak egy vigyor az első válaszom, ám sikerül helyre kapnom magam és valamiféle visszajelzést adni arra amit mond.
- Szóval a szüleid muglik, te meg szívsz, mert kiderült, hogy egy boszi vagy. Vágom én, nyugi. - bólintok tudálékos fejjel, de elég hamar kiül a képemre egy rosszfiús félmosoly. - Hát ilyeneket tutira nem mutogatnak a muglik... Gondolj bele. Azt hiszik a sárkányok meg az egyszarvúak is kihaltak. Vagyis... azt akarjuk, hogy ezt higgyék. - legyintettem. - Maradjanak csak a jegesmedvéiknél.  A lányt nézem, aki próbálja az eszébe vésni a manó kinézetét, na meg elemezni, mivel a mondat ami elhagyja a száját erre enged következtetni. Felszisszenek, de csak mert nem akartam elnevetni magam, na meg egy kicsit miért ne játszhatnék vele.
- Szerintem ne sértegesd... Azért nem mindegyik jópofa. - vonom meg a vállam, miközben a lány meglepődik, hogy ők látnak el minket étellel. Sosem hittem, hogy ma tanárosdit fogok játszani.
- ja, ilyen kicsik, de amilyen kicsik, olyan szorgalmasak. Szóval igen, ők látnak el minket kajával és miattuk nem halunk sem éhen, sem pedig szomjan. - mondom összefonva a karjaim a mellkasomon.
- Csak, hogy félsz tőle... ami jogos és nem alaptalan. Na meg, hogy ne huszan menjenek oda hozzád mert kirohansz... amúgy sem értem minek akar mindegyik a nyakadba mászni amint belépsz... ez olyan szokás feléjük. - vonom meg újra a vállam és megkérdezem a nevét, már csak merő lovagiasságból.
- Szóval a Rellonban vagy. Van ott egy jó haverom.. Amúgy az egy király ház. Tele van hozzám hasonló „lovagias” emberekkel. Jó, én talán nem érem el a szintjüket. Amúgy én Eridonos vagyok – teszem hozzá és meg sem lepődöm a nevén. A Hell eléggé illik rá, olyan mint kíváncsi, de annál harciasabb kis sárkány.  
- Éhes nem vagy? Kiszolgálnak simán, sőt még kezet is csókolnak neked ha kéred. - provokálom, de nem utálatosan, hanem csak úgy. Szokásom mindenkivel ilyen lenni, de csak akit bírok. Van pár ember aki ezt már tapasztalta.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint