Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Második napja menekülök az iskola falai közt fejét felütött kórság, és szegény, szerencsétlen áldozatai elől. A különös kór a veszettség igen érdekes válfaját okozza, a diákok nem harapdálni, de puszilgatni akarják egymást, és persze nem válogatnak, még a tanárokat is elcsípnék, ha lenne lehetőségük, így aztán nekem sincs nyugtom. Pláne mivel úgy erős a gyanú, hogy a könyvtárból indult mindez. Mélységes megdöbbenéssel konstatáltam a dolgot, és elbarikádoztam magam, amennyire tudtam.
Egyebet azonban nem nagyon van mit tenni, a szakértőkön múlik most már minden, szóval megvárom, míg az utolsó szerencsétlen is feladja a megpuszilgatásomra tett kísérletezését, és kioldalog a könyvtárból, majd én is követem, bezárok, és elindulok a konyha felé. Nem mintha arról volna szó, hogy kivételesen eszembe jutott, hogy nem ártana vacsoráznom is, bepótolandó a nap többi étkezését is, csupán "randim" van. Annak örömére, hogy Léna is a tanári karba ül ez évtől, kitaláltuk, hogy jól megünnepeljük azt némi finomsággal. Kötelezően olyasmival, amivel jól el lehet rontani a gyomrunkat, de mégis megéri.
Mivel elég sokat kellett várnom, mire a könyvtár kiürült, kissé késésben vagyok, szóval megszaporázva lépteimet, ezúttal nem nyitva ki könyvet az orrom előtt sietek végig a folyosókon. Igaz, mostanában egyébként se volna tanácsos nem figyelni, még orvul megpuszilna valaki, míg a sorokat bújom.
Benyitok a konyhába, remélve, hogy így estére már nincsenek ott az édesszájú fertőzöttek, és a manók is megúszták puszik nélkül. Igaz, ezúttal nem lesz rájuk szükség, mivel eltökélt (és nem kevéssé meggondolatlan) szándékunk magunk sütni-főzni, vagy ami kisül, illetve -fől a dologból.
Unokatestvérfélémet keresgélve lépkedek beljebb, vidoran integetve a manóknak. Az egyikük bekötözött szájjal dekkol az egyik pulton, társai pedig a kezét próbálják lefogni épp, mikor rájuk köszönök. Egyébként meglepő látvány lehetne, ha nem tudnám, hogy mit kapott el szegény. Visszaintegetnek, ezalatt jól el is engedik véletlenül fertőzött társukat, aki nyomban orcán is puszilja a mellette állót, aki ezt heves visítással hálálja meg. Gyorsan dobok nekik még némi spárgát, hogy őt is lekötözhessék, aztán megfordulok, hátha közben Lénus is megjött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=267985#post267985][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 19:13[/b][/url]

Második napja menekülök az iskola falai közt fejét felütött kórság, és szegény, szerencsétlen áldozatai elől. A különös kór a veszettség igen érdekes válfaját okozza, a diákok nem harapdálni, de puszilgatni akarják egymást, és persze nem válogatnak, még a tanárokat is elcsípnék, ha lenne lehetőségük, így aztán nekem sincs nyugtom. Pláne mivel úgy erős a gyanú, hogy a könyvtárból indult mindez. Mélységes megdöbbenéssel konstatáltam a dolgot, és elbarikádoztam magam, amennyire tudtam.
Egyebet azonban nem nagyon van mit tenni, a szakértőkön múlik most már minden, szóval megvárom, míg az utolsó szerencsétlen is feladja a megpuszilgatásomra tett kísérletezését, és kioldalog a könyvtárból, majd én is követem, bezárok, és elindulok a konyha felé. Nem mintha arról volna szó, hogy kivételesen eszembe jutott, hogy nem ártana vacsoráznom is, bepótolandó a nap többi étkezését is, csupán "randim" van. Annak örömére, hogy Léna is a tanári karba ül ez évtől, kitaláltuk, hogy jól megünnepeljük azt némi finomsággal. Kötelezően olyasmival, amivel jól el lehet rontani a gyomrunkat, de mégis megéri.
Mivel elég sokat kellett várnom, mire a könyvtár kiürült, kissé késésben vagyok, szóval megszaporázva lépteimet, ezúttal nem nyitva ki könyvet az orrom előtt sietek végig a folyosókon. Igaz, mostanában egyébként se volna tanácsos nem figyelni, még orvul megpuszilna valaki, míg a sorokat bújom.
Benyitok a konyhába, remélve, hogy így estére már nincsenek ott az édesszájú fertőzöttek, és a manók is megúszták puszik nélkül. Igaz, ezúttal nem lesz rájuk szükség, mivel eltökélt (és nem kevéssé meggondolatlan) szándékunk magunk sütni-főzni, vagy ami kisül, illetve -fől a dologból.
Unokatestvérfélémet keresgélve lépkedek beljebb, vidoran integetve a manóknak. Az egyikük bekötözött szájjal dekkol az egyik pulton, társai pedig a kezét próbálják lefogni épp, mikor rájuk köszönök. Egyébként meglepő látvány lehetne, ha nem tudnám, hogy mit kapott el szegény. Visszaintegetnek, ezalatt jól el is engedik véletlenül fertőzött társukat, aki nyomban orcán is puszilja a mellette állót, aki ezt heves visítással hálálja meg. Gyorsan dobok nekik még némi spárgát, hogy őt is lekötözhessék, aztán megfordulok, hátha közben Lénus is megjött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268075#post268075][b]Almásy Léna - 2014.04.06. 19:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268183#post268183][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 20:14[/b][/url]

A manók viszonylag elővigyázatosnak tűnnek a kór megfékezését illetően, legalábbis a sarokban üldögélő felpeckelt szájú társaikat elnézve, akik közé most újabb kettő csatlakozott, megelégelhették a dolgot. Bizonyára nehéz volt úgy főzni, hogy az egyik manó egyszercsak megpuszilta a másikat, és hát náluk első a kötelesség, a feladataikat mindennél előrébb valónak tekintik, és egyébként sem valószínű, hogy felbukkanna itt egy M.A.J.O.M. aktivista, szóval senki sem fog a megkötözött apróságok miatt problémázni.
Én legalábbis biztos nem. Miután bocsánatkérő mosolyt küldtem feléjük, amiért miattam újabb áldozatot szedett a cukikór, és elfoglaltam várakozó állásomat, be is futott Léna. Kicsit kipirultnak tűnt, ő is siethetett, bocsánatkérésére meg is rázom fejem mosolyogva.
- Egy perce sincs, hogy ideértem, szóval mindketten késtünk, ne is törődj vele. - Nem is tudom, pontosan mennyi lehet az idő, csak azt néztem a könyvtárból elindulva, hogy bizony el fogok késni.
- Azért megúsztad, ugye? - kérdezem kicsit aggódva, habár fogalmam sincs, hogy azonnali-e a cukikór hatása, vagy idővel jelentkezik, és egyáltalán, hogy a fertőzöttek tagadják-e fertőzöttségüket. Lénus mindenesetre teljesen ártalmatlannak tűnik, így közelebb lépek hozzá, és táskámból előhúzok egy könyvet. Majd mégegyet, és még kettőt, végül pedig egy utolsót.
- Meg is van. Egy receptkönyv - jelentem be vidoran felé nyújtva a kötetet, melynek borítóján díszes felirat virít: Felfalnivaló Falatok Fungus Flatwack Fakanalától.
Hogy Flatwack mennyire volt jó szakács, arról nem sokat tudok, de valamiért fenemód fentem fogaim főztjére.
- Szerintem csapjuk fel, és csináljuk meg azt - mondom lelkesen, mint aki csinált már életében ilyet, pedig igazából még serpenyő is csak azért volt a kezemben, hogy megkergessem vele Dóriánt egyszer, és az is tizenkét éve volt. A könyv egy igen zöld, és igen érdekes valaminek a képénél nyílik fel, így gyorsan be is csukom.
- Vagy inkább mégse - pislogok Lénára. Határozottan nem zöldre vágyom, hacsak nem saláta az a dolog, de azon nem sok főznivaló akad. - Tessék, keress ki belőle inkább te valamit.
Felé tolom a könyvet, és tekintetemmel ismét a manókra fókuszálok. Nem úgy néz ki, hogy lesz reggeli holnap, legalábbis megcsappant létszámukból ítélve.
- És amúgy, milyen itt? Beilleszkedtél már? Megvannak a kedvenc helyek? - kapcsolok vidám fecsegősbe át, miközben fogok két villát, és a pálcámmal addig ütögetem őket finoman, míg nem lesz belőlük egy rögtönzött hajcsat. Összefogom kontyba a hajam, és beletűzöm, hogy az enyémet se főzzük bele semmibe, főleg ha mégis zöld lesz. Zöld és szőrös, brr.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268398#post268398][b]Almásy Léna - 2014.04.06. 21:44[/b][/url]

Somolyogva néztem végig, ahogy a feldühödött manók büntibe rakják fertőzött társaikat. Végre nem valami gyilkos kór ütötte fel a fejét, hanem valami olyan, ami kedvessé, barátságossá teszi az embereket, lényeket. Túlságosan is barátságossá, de még ezen apró gikszer ellenére is szörnyen mulatságosnak tartottam az egészet. Azok, akik a megfékezésén dolgoztak, gondolom már kevésbé örültek neki. Reménykedtem benne, hogy engem, mint a nyomozó osztag tagját kihagynak majd a játszmából és csendes megfigyelőként szórakozhatok tovább.
- Nyugi, tiszta vagyok - sikerült minden fertőzött egyént távol tartani magamtól és valahol megnyugtató volt a tudat, hogy a cukikóros manócskák is tehetetlenül üldögéltek a sarokban. Nem szívesen lettem volna szivárványhajú csókosztogató.
Tilda könyvfanatizmusára kuncogok egy sort. Rég láttam már valakinél ennyi kötetet. Feltételeztem, hogy azokat a közeljövőben mind ki is fogja végezni.
 - Jézusom, te aztán nem aprózod el a dolgot - nagy szemeket meresztettem a vaskos receptkönyvre. Nekem is van otthon pár példány, de azok általában a Hogyan főzzük meg a krumplit? és hasonló szörnyen érdekes és hasznos praktikákat tartalmaznak.
 - Hát őőő... fúj - jegyzem meg arra a zöld kocsonyás izére, ahol kinyílt a recepttár. Nem is csodáltam, hogy Tilda egy pillanat alatt becsukta azt. Rajtam volt a sor hát, hogy találjak valami kevésbé gusztustalan ételt, amivel jól megtömhetjük magunkat. Igen, egyébként sokkal egyszerűbb lett volna kérni valamit a manóktól, de a közös főzés sokkal szórakoztatóbb, mint leülni, betolni amit elénk rakni, aztán hazamenni, mint aki jól végezte a dolgát.
- Legyen ez! - ráböktem az Ezerjó sütire, a gyomrom is elismerő korgással nyugtázta a színes, habos falatkákat. A recept szerint minden egyes harapásnál más és más gyümölcs ízét veszi fel az édesség - Vaaaagy valami rendeset ennél? Mert akkor csinálhatunk valami egyszerű kaját is.
Gyors ütemben végiglapoztam a könyv körülbelül felét, rengeteg érdekesnek, de ami még fontosabb, finomnak tűnő dolgot láttam benne.
- Jó újra itt lenni, csak kicsit furcsa a megváltozott szerep. Nem szoktam még meg, hogy magáznak, meg csókolommal köszönnek a folyosón - szendén mosolyogtam, megvontam a vállam - Úgy érzem magam olyankor, mint egy ezer éves vénlány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268441#post268441][b]Gryllus Matilda - 2014.04.06. 22:21[/b][/url]

Habár egyébként is úgy ítéltem, hogy Léna cukimentes, megnyugtató tőle is hallani, hogy nem fog agyonpuszilni. Egyébként se vagyok köszönésekkor puszilkodós fajta, inkább integetek bénán és mosolygok, de a mostani veszélyes időkben pláne vigyázni kell az ilyen akciókkal.
Előkapkodom a könyveimet, amiket esti olvasmány gyanánt magammal hoztam (persze nem ide, hanem majd később a szobámba, lefekvés előttre), melyeket látva Léna jót derül rajtam és felölti a végére az ilyenkor szokásos meglepett kifejezést is, amit olyan jól ismerek. Nem ismerek mértékletességet könyvtéren.
- Van egy második, bővített kiadás is, de gondoltam ez is elég lesz nekünk - magyarázom nagy komolyan, majd kicsit zavartan nevetgélve hozzáteszem: - És, hát, igazság szerint nem fért volna be a táskámba.
Persze ott hagyhattam volna az egyik kötetet az előbb kipakoltak közül, de aztán később meg biztos, hogy pont azon siránkoztam volna, hogy miért épp azt hagytam a könyvtárban, és nem valamelyik másikat.
Miután első kísérletem közös kis mesterkedésünk leendő végtermékének meghatározására igen zölden sikerül, és Lénusra bízom a választást, hamarosan ki is böki a nekünk való finomságot. Első pillantásra is szimpatikusnak találom, de mibenlétének ismerete után még jobban kedvemre valónak találom.
- Jól hangzik! Legyen ez - mondom lelkesen. Örülök, hogy máris talált valami jót, és még csak kicsit sem zöldet. Több nem is kell. De azért én is belelapozok a könyvbe, és egy tésztás kaját is kinézek magunknak. Én magam beérném a sütivel, de Léna megérdemel most valami finom vacsit. - Ehhez mit szólsz? Van benne húsgombóc is. Illetve majd lesz, ha beleteszünk, de a kép szerint kell majd lennie.
Mivel fogalmam sincs, mi hol van, a receptet olvasva látatlanban hadonászni kezdek a pálcámmal, és begyűjtőbűbájjal próbálom az alapanyagokat összeterelni. Néhány dolog odarepül hozzám, vagy elröppen a fejem fölött és valahol csattan a falon, míg mások ki sem jutnak a szekrényből, ahol a manók tartják őket. Zörgés-csörömpölés hallatszik, de mivel Lénára figyelek, csak a megmaradt manók rohangásznak ijedten, hogy kinyissák a szekrényajtókat, mielőtt a kijönni vágyó dolgok lyukat ütnek rajtuk.
- Igen, az furcsa tud lenni. Engem a kicsik Tilda néninek szoktak hívni, de még sokszor az idősebbek is, pedig mindenkinek engedem, hogy tegezzen, csak, hát, gondolom furcsa nekik. - Biztatóan rámosolygok, majd, ahogy jön az újabb gondolat, el is nevetem magam. - Gondolj erre, ha te vénlány vagy, én egyenesen múmia!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268523#post268523][b]Almásy Léna - 2014.04.07. 09:06[/b][/url]

- Bővített kiadás? Ebből? - felhúzott szemöldökkel pillantottam az amúgy is eléggé vaskos könyvre. Ami azt illeti, az eddigi gasztronómiai ismereteimet anyámtól szereztem, amikor már alig öt évesen mellette álltam a piros fazékon és a nyakamat nyújtogatva lestem, mit csinál. Életem legszebb évei voltak azok, amikor még apu is élt, a délelőtti közös főzőcskék után pedig mentünk le a partra sütkérezni, homokozni. Örökké hálás leszek nekik ezért, még ha anyám úgy is gondolja most, hogy valamit elrontott a nevelésemben. Pedig ha tudná...
 - Semmi gond, Tilda - legyintek egy széles vigyor kíséretében - Majd engem is megpakolhatnál valamikor pár könyvvel. Az otthoniakat már kívülről tudom - nem mintha az utóbbi pár hétben olyan sok időm jutott volna az olvasásra, mert azokat a ritka és nyugis estéket is sikerült betábláznom. Ez az én formám: nyavalygok, hogy nincs elég szabadidőm, erre még több munkát veszek a nyakamba.
 - Hmmmm. Ezt nem is nehéz megcsinálni - a könyv fölé hajoltam én is, hogy el tudjam olvasni a receptet. Még jó, hogy a hajamat felkötöttem, különben úgy néztem volna ki, mint egy görnyedő chewbacca, aki olyan elvetemült, hogy főzni akar.
Teljesen nyugodt voltam egészen addig, amíg Tildus elő nem kapta a pálcáját és el nem mormogott pár invitot. A konyha alacsonyan szálló serpenyők, fakanalak, kések valamint egyéb mérsékelten és fokozottan veszélyes konyhai eszközök röppályájává vált, én pedig nem győztem mindenféle mutatvánnyal elhajolni előlük. Miután a nagy zűrzavar elmúlt, nekiláttam összeszedegetni a konyha különböző pontjairól a szükséges tárgyakat.
 - Szóval akkor tészta - a kezemben lévő tekintélyes halomból kihalásztam egy tésztaszűrőt és leraktam Tilda elé, a többit pedig biztonságos, de elérhető távolságba csúsztattam az asztalon. Küldtem egy bocsánatkérő mosolyt az egyre dühödtebb manóknak, akik a reggeligyártáson próbálták levezetni a feszültséget. Mindenesetre előre sajnáltam a diákokat, ki tudja, mi került mondjuk a palacsintatésztába idő közben...
 - Ugyan már! - rosszalló pillantást küldtem felé, majd megindultam a kamrához, hogy tésztát vadásszak. Itt a begyűjtő búbájjal nem sokra mentem volna, a kamra őre szemfüles egy jószág, őt még le kellett szedálni. Nem tartott sokáig, egy egyszerű sóbálvány átok nagyon-nagyon sok mindenre jó - Ne mondd nekem, hogy senki sem vetett rád szemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=268919#post268919][b]Gryllus Matilda - 2014.04.07. 18:20[/b][/url]

Jót nevetek Léna tekintetén, ahogy nyilván megpróbálja elképzeli, milyen is lehet az előtte fekvő könyv bővített verziója.
- Tudod, Fungus Flatwack elég művészi fickó, mikor először könyvbe szedte a receptjeit, verseket fűzött hozzájuk, meg olykor egész ódákat, melyekben az adott fogást dicsérte, és jellemezte, hogy aki el akarja készíteni, már azelőtt tudja, milyen fantasztikus élményre számíthat, mielőtt elkezdi összeszedni a hozzávalókat. De a kiadó teljesen kiakadt, miután az első pár kötetet senki se volt hajlandó megvenni, mondván, túl nehéz. Így ráripakodtak, hogy rövidítse le.
Azt már nem is fűzöm hozzá, hogy először Flatwack a recepteket vágta ki, de így nem voltak hajlandóak receptkönyvnek kiadni művét.
- Persze, szívesen - bólogatok lelkesen, miután sikerül kiválasztani jövendőbeli vacsoránkat a műremekből. - Ha szeretnéd, összerakok neked egy-két válogatást, teszek bele krimit, novellás kötetet, történelmi regényt, meg amit csak szeretsz, aztán válogathatsz, felviszem a szobádba. Van ám személyes "kis" gyűjteményem is, bár tény, az iskolai kínálat picit nagyobb.
Nem szokásom ajánlgatni a saját könyveimet, bár ha kérik, nem mondok nemet, de Lénának boldogan adom kölcsön, mert bár valójában nem az, mégis unokatestvéremként tekintek rá. Mert hát az én nagynéném, és az ő nagybátyja házasok, de amennyire tudom, rokoni kapcsolatunknak - már ha annak minősül - nincs elnevezése. De egyáltalán nem is számít.
Megvan a desszert, megvan a főétel, és szép lassan a hozzávalók is elfoglalják helyüket a kezünk ügyében, miután légicsatát vívnak a házimanók ellen. A győzelem a miénk, a manók pedig inkább elvonulnak a közelünkből, hogy inkább ne is kelljen végignézniük, mit művelünk.
- Azt hiszem, meg is van minden - motyogom magam elé, a kezemben próbálgatva a tésztaszűrő súlyát. Egy-két másodpercig tűnődöm, vajon mire lesz ez jó nekünk, és közben feltűnik, hogy mi hiányzik még. Épp mondanám, de látom Léna a kamra felé tart, nyilván azon céltól vezérelve, hogy elhozza a hiányzó láncszemet.
- Mit vetettek? - kérdezem értetlenül, a mondat végét csípve el, de aztán eljut a tudatomig az egész kérdés. Hallottam én, csak nem arra figyeltem, hanem a szemekre, amik még kellenek nekünk. Amit majd a levesbe vetünk. Illetve a tésztára. Vagy a szószba. Kavarognak a gondolataim, és közben lesütöm szemem, keresem a sort, ahol a tésztát említi Flatwack, de mivel egy tésztaételnél van nyitva a kötet, tele van az oldal a "tészta" szóval.
- Nem, izé, hát nem.. - makogom. Vajon egyáltalán úgy gondolta, ahogy gondolom, hogy gondolta? Vagy most teljesen bolondot csinálok magamból? De amúgy meg, hogy máshogy értette volna? - Volt egy kis.. baleset-féle, azt hiszem, megmérgezhettek minket Chask.. Tsosie gyógyítóval, és akkor úgy tűnt, mintha, de igazából nem. Nagyon heves, logikátlan és értelmetlen érzelmeket produkáltunk.. Szóval tuti valami tudatmódosításon estünk át, azóta se tudom, mi történt. De aztán elmúlt, és semmi se maradt belőle benne.
Gyorsan rá is mosolygok Lénusra, hogy lássa, nincs itt semmi érdekes. Elkezdem egy edénybe összeöntögetni a hozzávalókat a szószhoz, de azon kapom magam, hogy nem figyeltem oda, és nem tudom, hogy a só belekerült-e már. Sebaj, utólag meg lehet sózni, nem?