Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Már egy ideje motoszkált a fejemben a gondolat. Eleinte csak egy tréfás kis ötlet volt, egy teljességgel lehetetlen, elképzelhetetlen ötlet. Nem is foglalkoztam a kérdéssel, zsigerből utasítottam el. Aztán valahogy, már nem is tudom, mi kapcsán ismét eszembe jutott, hogy mi lenne, ha...? Ezúttal felszínesen bár, de legalább elgondolkodtam a dolgon. Minden racionális érv ellene szólt. Az ember nem fog ilyesmibe céltalanul, ha a későbbiekben talán csak elvesztegetett időnek és energiának fog tűnni az egész. Egyébként is, eddig is nagyon jól elboldogultam. Fölösleges lenne. Ezzel zártam le magamban a kérdést - legalábbis azt hittem. De aztán újra meg újra, csip-csup dolgok kapcsán előbukkant a gondolat. És egyre kevésbé tűnt elképzelhetetlennek, feleslegesnek. Elvégre már ez volt a második tanévem a mágusképző falai között, és nem tervezem, hogy a napokban továbbállnék innen. Ideje lenne talán kevésbé kívülállóként viselkednem, kezdve azzal, hogy megismerkedek a magyar nyelvvel. Ez volt a nagy kérdés, ami az utóbbi időben foglalkoztatott.
A mágikus fülbevalómnak hála tökéletesen értem a környezetemet(bár ezt nem szokásom bárkinek is az orrára kötni), csak a válaszolással meg az írott szó megértésével akadnak nehézségeim. Az estek többségében ugyan az angol remek közvetítőnyelv, de azért volt már rá példa, hogy nem tudtam elmagyarázni és megértetni, hogy mit is csinálok éppen a gyengélkedőn fekvő beteggel. Igaz, ez engem kevésbé zavar, mint a másik felet. tehát egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a szükség indított arra, hogy magyarul akarjak tanulni. Szép is lenne, ha minden nyelvet el akartam volna sajátítani, amerre csak jártam! Ezért aztán nagy fejtörést okozott a dolog, hiszen a nyelvtanulás nem úgy megy, hogy hirtelen felindulásból nekiugrik az ember. Ha elkezdek valamit, azt szeretem tisztességesen, kitartóan végigcsinálni. Ebben a kérdésben azonban sokáig nem voltam biztos benne, hogy kitart-e majd a lelkesedésem és elkötelezettségem.
Ma azonban sikerült eldöntenem a kérdést, megtaláltam az okot, ami még hiányzott az elhatározásomhoz. Egyszerűen szükségem van valamire. A délelőttöt a gyengélkedőn sürgölődve töltöttem, bájitalokat készítettem, hogy semmi ne hiányozzon a készletből, közben pedig olvasgattam, néha-néha felpillantva, hátha beront valaki két fejjel és három karral. Egyszóval elég unalmas egy délelőttöm volt, és rájöttem, hogy szükségem valamire, amivel foglalkozhatok, ami ad valami pluszt, és nem is áll olyan távol a személyiségemtől, mint teszem azt a jövendőmondás vagy a kviddics.
A " hogyan"-on elég gyorsan túllendültem, miután már megvolt az elhatározás. Egyetlen ember, aki egyáltalán szóba jöhetett, mint tanár, Matilda volt. Már csak azért is, mert könyveket egyébként is tőle kellene szereznem. Egyébként pedig nem büszkélkedhetek kiterjedt kapcsolatrendszerrel az iskolában, tehát nem is tudtam volna mást mondani, akihez viszonylag "természetesen" intézhettem volna a kérésem. El is indultam, hogy beszéljek a fiatal könyvtárossal, de nem találtam a könyvtárban. Ezután még a szobájába is kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót, ami némiképp elvette a kedvem az egésztől. Jobb szeretem, ha minden azonnal úgy történik, ahogy én azt elterveztem. De tudomásul vettem a dolgok ilyesfajta alakulását. Általában ha elhatározok valami, nem szoktam megingani, de most azért felmerült bennem a gondolat, hogy talán feltétlenül a nyelvtanulást kellene az új hobbimnak választanom. Tanulhatnék esetleg valami hasznosabb dolgot.
Ezen gondolkodva a konyha felé vettem az irányt, mivel így késő délutánra már egészen megéheztem, és szokásommá vált, hogy kihagyom a nagytermi étkezéseket, és már korábban meglátogatom a manókat.
Mélyen gondolataimba merülve nyitok be a helyiségbe, ahol szokás szerint nagy a nyüzsgés, minden manónak megvan a maga dolga, de kapásból három máris odarohan hozzám, hogy megtudakolja, mit szeretnék. Nincsenek nagy kívánságaim, csak krumplipürét kérek két szelet sült hússal. A manók azonnal is tűnnek, hogy előhozzák az ételt, én pedig felemelve a pillantásom még csak most veszem észre, hogy nem is vagyok egyedül a manókkal. Nem kis meglepetésemre Matilda még az asztalnál. Na, nem mintha az olyan meglepő lenne, hogy itt van, csak már elkönyveltem magamban, hogy ma nem fogok vele beszélni.
- Hello - köszönök neki jókedvűen  - Szabad...? - ha megengedi helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Egy pillanatig habozok, majd kertelés nélkül vágok bele a dolgok közepébe.
- Meg tudnál tanítani magyarul, kérlek? - sem a hangom, sem az arcom nem árul el sokat, csupán annyit, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.
- Szóval, mit mondasz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=239321#post239321][b]Chaske Tsosie - 2014.02.16. 21:12[/b][/url]

Már egy ideje motoszkált a fejemben a gondolat. Eleinte csak egy tréfás kis ötlet volt, egy teljességgel lehetetlen, elképzelhetetlen ötlet. Nem is foglalkoztam a kérdéssel, zsigerből utasítottam el. Aztán valahogy, már nem is tudom, mi kapcsán ismét eszembe jutott, hogy mi lenne, ha...? Ezúttal felszínesen bár, de legalább elgondolkodtam a dolgon. Minden racionális érv ellene szólt. Az ember nem fog ilyesmibe céltalanul, ha a későbbiekben talán csak elvesztegetett időnek és energiának fog tűnni az egész. Egyébként is, eddig is nagyon jól elboldogultam. Fölösleges lenne. Ezzel zártam le magamban a kérdést - legalábbis azt hittem. De aztán újra meg újra, csip-csup dolgok kapcsán előbukkant a gondolat. És egyre kevésbé tűnt elképzelhetetlennek, feleslegesnek. Elvégre már ez volt a második tanévem a mágusképző falai között, és nem tervezem, hogy a napokban továbbállnék innen. Ideje lenne talán kevésbé kívülállóként viselkednem, kezdve azzal, hogy megismerkedek a magyar nyelvvel. Ez volt a nagy kérdés, ami az utóbbi időben foglalkoztatott.
A mágikus fülbevalómnak hála tökéletesen értem a környezetemet(bár ezt nem szokásom bárkinek is az orrára kötni), csak a válaszolással meg az írott szó megértésével akadnak nehézségeim. Az estek többségében ugyan az angol remek közvetítőnyelv, de azért volt már rá példa, hogy nem tudtam elmagyarázni és megértetni, hogy mit is csinálok éppen a gyengélkedőn fekvő beteggel. Igaz, ez engem kevésbé zavar, mint a másik felet. tehát egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a szükség indított arra, hogy magyarul akarjak tanulni. Szép is lenne, ha minden nyelvet el akartam volna sajátítani, amerre csak jártam! Ezért aztán nagy fejtörést okozott a dolog, hiszen a nyelvtanulás nem úgy megy, hogy hirtelen felindulásból nekiugrik az ember. Ha elkezdek valamit, azt szeretem tisztességesen, kitartóan végigcsinálni. Ebben a kérdésben azonban sokáig nem voltam biztos benne, hogy kitart-e majd a lelkesedésem és elkötelezettségem.
Ma azonban sikerült eldöntenem a kérdést, megtaláltam az okot, ami még hiányzott az elhatározásomhoz. Egyszerűen szükségem van valamire. A délelőttöt a gyengélkedőn sürgölődve töltöttem, bájitalokat készítettem, hogy semmi ne hiányozzon a készletből, közben pedig olvasgattam, néha-néha felpillantva, hátha beront valaki két fejjel és három karral. Egyszóval elég unalmas egy délelőttöm volt, és rájöttem, hogy szükségem valamire, amivel foglalkozhatok, ami ad valami pluszt, és nem is áll olyan távol a személyiségemtől, mint teszem azt a jövendőmondás vagy a kviddics.
A " hogyan"-on elég gyorsan túllendültem, miután már megvolt az elhatározás. Egyetlen ember, aki egyáltalán szóba jöhetett, mint tanár, Matilda volt. Már csak azért is, mert könyveket egyébként is tőle kellene szereznem. Egyébként pedig nem büszkélkedhetek kiterjedt kapcsolatrendszerrel az iskolában, tehát nem is tudtam volna mást mondani, akihez viszonylag "természetesen" intézhettem volna a kérésem. El is indultam, hogy beszéljek a fiatal könyvtárossal, de nem találtam a könyvtárban. Ezután még a szobájába is kopogtattam, de senki nem nyitott ajtót, ami némiképp elvette a kedvem az egésztől. Jobb szeretem, ha minden azonnal úgy történik, ahogy én azt elterveztem. De tudomásul vettem a dolgok ilyesfajta alakulását. Általában ha elhatározok valami, nem szoktam megingani, de most azért felmerült bennem a gondolat, hogy talán feltétlenül a nyelvtanulást kellene az új hobbimnak választanom. Tanulhatnék esetleg valami hasznosabb dolgot.
Ezen gondolkodva a konyha felé vettem az irányt, mivel így késő délutánra már egészen megéheztem, és szokásommá vált, hogy kihagyom a nagytermi étkezéseket, és már korábban meglátogatom a manókat.
Mélyen gondolataimba merülve nyitok be a helyiségbe, ahol szokás szerint nagy a nyüzsgés, minden manónak megvan a maga dolga, de kapásból három máris odarohan hozzám, hogy megtudakolja, mit szeretnék. Nincsenek nagy kívánságaim, csak krumplipürét kérek két szelet sült hússal. A manók azonnal is tűnnek, hogy előhozzák az ételt, én pedig felemelve a pillantásom még csak most veszem észre, hogy nem is vagyok egyedül a manókkal. Nem kis meglepetésemre Matilda még az asztalnál. Na, nem mintha az olyan meglepő lenne, hogy itt van, csak már elkönyveltem magamban, hogy ma nem fogok vele beszélni.
- Hello - köszönök neki jókedvűen  - Szabad...? - ha megengedi helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Egy pillanatig habozok, majd kertelés nélkül vágok bele a dolgok közepébe.
- Meg tudnál tanítani magyarul, kérlek? - sem a hangom, sem az arcom nem árul el sokat, csupán annyit, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.
- Szóval, mit mondasz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=239914#post239914][b]Gryllus Matilda - 2014.02.17. 21:43[/b][/url]

Az utóbbi néhány hónapban többször is halálközeli élményem volt. Megpróbáltak eltenni láb alól, de sikerült kis híján vízbe is fulladnom merő bénaságból. De még régebben is összehoztam pár "balesetet", melyeket valahogy meg tudtam ezidáig úszni komolyabb sérülés nélkül, vagy átvészelni abszolút épségben. Apám ellenben biztos benne, hogy korai végelgyengülésben fogok elpatkolni, de ami még valószínűbb, hogy egészen egyszerűen éhenhalok.
Nem különösebben intenzív és meglehetősen múlékony éhségérzetem gyakran még akkor sem figyelmeztet, hogy kissé megfeledkeztem a tápanyagbevitelről, mikor valamiért felállva sikerül kis híján elájulnom. Ez olykor egy-két tereptárgy megbillentésével jár a kobakommal, ez talán már elkönyvelhető kisebb sérülés címszó alatt. Nem beszélve a fejemről, mert még az is fáj utána.
Így aztán mikor nem sokkal zárás előtt felállok, hogy becsukjam a jó idő miatt rövid időre kinyitott ablaktáblákat, én csuklom össze majdnem. A fejemhez kapok, és megállapítom, hogy amíg nyugalmi állapotban volt, nem lüktetett ennyire. Most pedig de. Az órára tekintek, és úgy döntök, ma is kicsit korábban zárok, és felkeresem a manókat odalent, mert ők olyan édes pofák, hogy ha hajnali háromkor tántorgok eléjük, akkor is hajbókolva kiszolgálnak bármivel, de azért mégse jó érzés felverni őket, hisz kora reggel kelnek, reggelit csinálnak, majd szinte rögtön állnak is neki az ebédnek, és így tovább. Én meg a nyakukra járok, hogy megmentsék az életemet.
- Szervusztuk, Drágáim! Ma korán jöttem. Ugye korán jöttem?
A konyhában kitörő jókedvvel fogadnak, igazából meglepődnék, ha máshogy történne. Ami valahol furcsa. Még ennyi idő után is. A manók boldogok, ha szolgálhatnak, és ha jó gazdáik vannak, nincs is rossz életük, de mégis.. furcsa.
Kérdésemre persze sűrű igenlés, bólogatás a válasz, az apró lények másik része pedig máris tolja elém tálcán a választékot. Kis híján ledöntenek a lábamról, ha már a rosszullétnek nem sikerült ezeddig. Helyet foglalok inkább, és magam elé húzom az egyik tálat, de gyorsan elkapják előlem, mondván "kísérleti stádiumban van". Az arckifejezésüket elnézve az a tippem, hogy még kissé fogyaszthatatlan stádium inkább. Így végül egy tányér sajtos makaróni mellett döntök, és hozzá narancslét kortyolgatok.
Hirtelen páran eliszkolnak mellőlem, hogy egy újabb éhes szájú illetőnek lessék kívánságát. Először fel sem pillantok - megszokott dolog, hogy időnként felkeresi egy-egy diák vagy tanár a konyhát, hogy harapjon valamit, de aztán meghallom a férfi hangját, és magam sem tudom miért, azon kapom magam, hogy alig tudom lenyelni a falatot, úgy próbálom eltüntetni a vacsorám.
- He--helló - nyelem nagy nehezen le a falatot, majd miután biztonságosnak ítélem, még egy kissé zavart mosolyt is összehozok felé. Jó kedvű, olyan, amilyennek nem láttam már.. nem is tudom, láttam-e már ilyennek. Kivéve mikor mindkettőnket megmérgeztek, vagy valami más bűbájt szórtak ránk, amit azóta se sikerült kiderítenem, mi lehetett, azon a képtelen butaságon kívül, hogy egy apró, láthatatlan szárnyas teremtmény meglőtt minket a szintén láthatatlan nyilacskáival. Abszurdum.
Egy pillanatig, ahogy nézem őt, el is felejtem, hogy kérdezett valamit. Mit szabad? Ó, bolond! - korholom magam, és bólogatva felelek: - Hát persze!
Közben nyomban a számba tuszkolok egy újabb falatot, hátha úgy majd kevésbé lesz kellemetlen, ha nem tudok egy szót sem mondani, de úgy tűnik, neki máris van mondanivalója, és kertelés nélkül nekem szegez egy kérdést. Sikerül félrenyelnem.
- Én.. hát.. izé - kezdek bele jól megfontoltan, és összeszedetten, miután sikerül nem megfulladnom a cigányútra tévedt tésztának köszönhetően.
Miért én? Miért akar magyarul tanulni? Tudok én egyáltalán magyarul? Bolond, persze, hogy tudsz magyarul, attól még, hogy vele angolul beszélsz! De most tényleg azt akarja? Mégis mi mást akarna tőlem? Egyáltalán ezt miért tőlem akarja?
Csak úgy cikáznak a kérdések a fejemben, és gyorsan még nyerek magamnak némi időt azzal, hogy a narancslével ügyesen leiszom magam, és még azt is majdnem félrenyelem. Mondjuk nem szándékosan teszem egyiket sem, de végül nem számít, az időhaladék sem segít, Chaske pedig a válaszomra vár.
- Nem tudom.. mennyire vagyok jó.. úgy mármint tanárnak. Vannak ilyen ambícióim, az igaz - csak félrebeszélek, ha nem fájna a fejem, még a homlokomra is csapnék egyet, de helyette egy sóhajjal nyugtatom le magam.
- És.. szóval hogyan gondolod? Mármint, milyen sűrűn, meg hol?
Ahelyett, hogy alkalmas pontokon gondolkodnék, eszembe jutnak azok a helyek, ahol a férfival eddig találkoztam. Egyik sem épp a legmegfelelőbb ilyesmire, főleg nem egy tó mélye.. Jó, persze nem a tóban találkoztunk össze, csak végül abban kötöttünk ki.
- Cserébe kérnék én is valamit - jelentem ki, tökéletesen meglepve saját magamat. Biztos megőrültem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241283#post241283][b]Chaske Tsosie - 2014.02.20. 19:50[/b][/url]

Nem igazán foglalkozom Matilda zavarával, fel sem fogom igazából, hogy valami ilyesmire utalhat a mosoly, a pillanatnyi elkalandozás aztán meg a heves bólogatás. De nem is hagyok időt, hogy esetleg kínos csend ereszkedjen ránk, vagy ami még rosszabb: egyikünk kötelességszerűen a másik felől érdeklődni vagy közömbös témát felhozni kényszerüljön.
Megfordul a fejemben, hogy valami felvezető szöveget azért éppenséggel kitalálhattam volna, és úgy talán sikerült volna elkerülni, hogy Matilda félrenyeljen. Hiszen nem akartam én őt így meglepni. Egyszerűen csak nem szeretem a kertelést, a magam részéről bárkihez is fordulok bármilyen kéréssel, sosem vesztegetem erre az időt. Ugyanis az a meggyőződésem, hogy félórás érvelés után is ugyanúgy elküldhet a másik melegebb éghajlatra, mint egy ilyen direkt, semmiből jött kérdés hallatán. Ha pedig az illetőben alapvetően megvan a hajlam, hogy egyáltalán megfontolja a kérésem, azt egy félmondat alapján is megteszi, és utána elmagyarázhatom, hogy mit és hogy gondolok.
Matildát azonban rendesen sikerült kizökkentenem ezzel az egyetlen mondatommal, szinte már-már valami furcsa, bűntudathoz hasonlító érzés szökik a mellkasomba, amikor a fiatal nőnek még leinni is sikerül magát, amiről persze tapintatosan tudomást sem veszek. Igazán nem akarom ezzel is fokozni a zavarát.
Végül mégis csak sikerül megszólalnia, és azonnal a saját képességeit kérdőjelezi meg. Ez az én olvasatomban nagyjából annyit jelent, hogy el fogja vállalni a felkérésemet.
- Nem jöttem volna hozzád, ha nem hinném, hogy tudsz tanítani - eredendően biztatásnak, meg talán valami bók félének is szántam a megjegyzésem, de utólag már nem vagyok biztos a dolgomban. Elvégre ha akarja nyugodtan értelmezheti úgy, mintha csak azt mondtam volna, még érezze is magát kiváltságosnak, hogy őt kerestem meg vagy bármi egyéb módon is kiforgathatja a szavaimat. Nem mondanám magam szakértőnek a témában, de azt hiszem, a nőknél az ilyesmit sosem lehet tudni.  
A következő kérdései kissé váratlanul érnek, de nem kell azonnal válaszolnom, mert ekkor megjelenik az asztalunknál egy manó a vacsorámmal. Ezalatt a néhány perc alatt túlteszem magam a meglepődésemen afelett, hogy máris ilyen gyakorlatias dolgokról kérdez.
- Gondoltam ezt majd kitaláljuk együtt, hogy mindkettőnknek jó legyen. De heti egy vagy két alkalomra gondoltam, a helyszín meg... ez a kastély tele van termekkel meg kis társalgókkal - vonom meg a vállam szórakozottan, mert tényleg nem mélyedtem bele a részletek elgondolásába, ami belátom, talán hiba volt. Lehetnék fölkészültebb.
- Persze, hallgatlak - egyáltalán nem ér váratlanul a szituáció, hogy ellenszolgáltatást kérnek tőlem, bár fogalmam sincs, hogy mire lehet Matildának szüksége.
Közben nekilátok a húsnak meg a pürének, nehogy a végén itt hűljön ki az orrom előtt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241401#post241401][b]Gryllus Matilda - 2014.02.20. 22:22[/b][/url]

Miután gondoskodtam róla, hogy ma se haljak éhen - illetve a manók tettek felőle -, és sikerült az életmentő falatokkal sem elintéznem magam, sőt, mindezt úgy, hogy a férfi sem döntött úgy, hogy inkább mégse szól hozzám, végre lehetőségem nyílik újabb teljes zavarba kerüli a gyógyító jelenlétében.
Valami igazán megmagyarázhatatlan dolog ez.. vajon miért váltja ki belőlem mindezt? Még mindig amiatt az erdőben tett séta miatt van? Éppencsak felidézem, és máris olyan tisztán látom magam előtt centikre az arcát, a fák susogása közepette. Érzem, hogy belepirulok a gondolatba. Ostoba! Nem szabad gondolnod rá, az csak valami bűbájosság volt! Az nem lehetett.. az. Hiszen olvastam én már számos regényt, melynek fontos eleme volt a romantika, és előfordultak benne természetesen olyan esetek, melyekben a felek minden előzmény nélkül a másik ajkainak estek volna, de ez butaság.
- Ez.. ez igaz - terelem vissza valahogy figyelmem a jelenbe, és Chaskéra pillantok. Persze, hogy butaság. Hiszen nem akarom megcsókolni őt most se, miért akarnám? Mármint.. azt se tudnám, hogy fogjak hozzá! Nemhogy ábrándozzak ilyesmiről. Merlinre, Tilda, figyelj már arra, amit beszél!
- Igen, persze, rendben - bólogatok, és ismét teljes zavarban vagyok, hogy alig értettem meg, miről beszélt. De szerencsére azért hallottam, és felfogtam, csak nem abban a pillanatban, amikor kiejtette a szavakat.
- Van egy használaton kívüli tanterem is az első emeleten, azt hiszem a keleti szárnyban. - Szinte örülök, hogy végre sikerül épkézláb mondatot összehoznom, sőt a megállapításomban is egészen biztos vagyok.
Persze sose lehet tudni ezeknél az elhagyatottnak látszó helyeknél, hogy valóban azok-e. Némelyik például hajlamos a belépő gondolatait leolvasva megváltozni. Diákkoromban gyakran ültem egy esőerdőben, miközben valójában csak a Kívánságok Termében voltam. Akkor azt gondoltam, nem tud már meglepni a kastély, de mióta ismét itt vagyok, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.
Abban viszont nem tévedtem, hogy megőrülhettem. Hiába próbáltam kizárni a múlt eseményeit, eszembe jutott az este, mikor szintén megvillantottam kivételes tehetségemet, és belezúgtam.. a tóba. Chaske pedig kimentett, és most mégis olyan természetes nyugalommal ül le hozzám, és elegyedik szóba velem, mintha ez egy teljesen hétköznapi eset lenne, akárcsak az erdőben történtek. Csak egy kolléga vagyok, akivel egyszerűen csak többet beszélt, mint a többiekkel, amiatt a néhány eset miatt, melyen osztoztunk. De nem lehet mindig a közelben, ha netán egy tó kerül az utamba. Nem mintha ez a gondolatmenet vezetne a kérésemhez.
- Meg-megtanítanál úszni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241484#post241484][b]Chaske Tsosie - 2014.02.21. 11:26[/b][/url]

Az én szempontomból nézve kifejezetten szerencsés elegyet alkot most a türelmem és az, hogy puszta érdektelenségből még csak meg sem próbálom kitalálni, milyen okokra vezethető vissza Matilda zavara. Elintézem annyival, hogy túlságosan hirtelen és váratlanul támadtam le a kérésemmel és nem tehetek mást, mint hogy türelmesen megvárom, mire összeszedi magát. Nem mondom, hogy túl gyorsan megy neki, de azért eljutunk oda, hogy szóba kerül néhány konkrétum is.
- Nekem tökéletesen megfelel - biccentek az üres tantermet érintő javaslatára. Én magam ugyan még nem jártam az említett helyiségben, sőt a legfontosabb helyiségeken túl magát a kastélyt sem ismerem olyan részletességgel, ahogy két iskolaév után már talán illene. De valahogy soha nem is éreztem késztetést, hogy a hideg kőfalak között barangoljak, így ebben a kérdésben inkább Matildára bízom magam.
A határozott kijelentés, miszerint Matildának is van egy kérése, némiképp felcsigázza az érdeklődésemet. Már csak azért is, mert olyan titokzatosan fogott bele a dologba, először épp csak megpedzve a témát. El kell ismernem, hogy ennek a módszernek is meg van a logikája és a haszna. Noha a magam részéről még mindig többre tartom az azonnali egyenes, nyílt beszédet, még ha nem is mindig ez a célravezető. A kérésével kapcsolatban automatikusan azt feltételezem, hogy valamilyen "szakmai" dologról lehet szó, hiszen általában ezzel találkozom, ez a munkám. Így aztán meglepődve és kissé értetlenül rándul meg a szemöldököm, miközben gyorsan lenyelem a számban lévő falatot, hogy válaszolni tudjak.
- Persze, szívesen...Amikor csak szeretnéd. Mehetünk az alagsori medencébe vagy ha jobb idő lesz a vízeséshez meg a tóhoz - miközben beszélek vadul járnak a fogaskerekeim, hogy megfejtsem a talányt, mi lehet az összefüggés Matilda, az úszás és én köztem, elsőre hallásra ugyanis nem látom át a helyzetet. Mire a mondandómat befejezem, megvilágosulok és nekem is eszembe jut a tavacskánál való találkozásunk, és így utólag megeresztek egy félmosolyt az emlék kapcsán, aztán újabb adag kaját tüntetek el a számban. Én a magam részéről azóta lezártnak tekintem a kettőnk közötti korábban kissé feszélyező érzést, és igyekszem elfelejteni, hogy valaha is olyan kiszolgáltatott és akarat gyenge voltam, mint akkor, ott az erdő szélén. ~ És tessék, máris eszembe jutott!~ De arra gondolni sem akarok, hogy esetleg ne működne a módszerem, és ne tudnánk magunk mögött hagyni az egészet.
- Szóval, akkor vehetjük ezt egy egyezségnek? - térek vissza jelenbe Matildára emelve a pillantásom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=241669#post241669][b]Gryllus Matilda - 2014.02.21. 18:29[/b][/url]

Ha számomra ennyire érthetetlen, miért vagyok így összekuszálódva a közelében, mit gondolhat Chaske? Ha egyáltalán gondol bármire is. Ugyanis arcának éles vonalai mögött nem látok semmi különösebbet. Nyugalmat áraszt magából, és egyszerű magabiztosságot, én pedig egyik pillanatban azon kapom magam, hogy nem tudom eldönteni, egy falat tésztát erőszakoljak le a torkomon, vagy inkább öblítsem le a legutóbbit. Végül az egyik se mellett döntök.
- Habár jobban meggondolva eléggé lehangoló hely lehet - tűnődöm, miután végül leteszem a villámat, ha már úgyse csinálok vele egyebet, mint hadonászok. - Keresek valami kellemesebb helyet inkább.
Habár már az előbb azt mondta, neki teljesen megfelel a tanterem is, nekem hirtelen beindulnak a tekervények a fejemben, és aggódni kezdek olyasmiken, hogy ott bizonyára por van és kosz, sőt talán a szellemek kedvelt partihelye lehet, vagy egyszerűen tényleg olyan sivár, hogy elmegy a kedvünk az egésztől, ha oda megyünk. Nem mintha egy pillanatig is ilyen könnyen befolyásolhatónak tartanám a férfit, egyszerűen csak túlkomplikálom a dolgokat. És amúgy is, valami szép helyen is találkozhatunk, miért ne tennénk ott?
Habár sikerül végre rendeznem a gondolataimat, és kilábalnom a teljes zavarból, kérésemet kissé bizonytalanul ejtem ki, és ezúttal látok némi változást Chaske arcán is. Erre azért nem számított - ő se. Ennek ellenére nyomban beleegyezik, sőt, azonnal készen áll a javaslatokkal is a dolog lebonyolítására. Először szóhoz se jutok, és mikor végre megszólalok, még mindig bizonytalanul akadozik a mondandóm továbbítása felé.
- De nem olyan fontos, mármint, hogy nem tervezek a közeljövőben.. hát, beleesni mindenféle tavakba meg folyókba és egyéb ilyen vizes valamikbe, csak szóval, ha esetleg netán úgy alakulna, hogy valaki alám tesz egyet, akkor nem tudnék egyebet tenni, és akkor bizonyára nagyon jól jönne, ha tudnék kalimpáláson és jajveszékelésen kívül mást is tenni az ügyben, de mégse akarlak én itt ilyesmivel terhelni, biztosan van elég dolgod.. - félmosolyát látva én is elmosolyodok, és gyorsan a még mindig előttem lévő makarónira pillantok, hátha be akarna ugrani a számba, hogy befogjam, de nem. Sőt, már ki is hűlt, ennek annyi.
- Csak, ha nem jelent gondot - nézek fel rá ismét, picit elmerülve tekintetében kékjeimmel, a komor, de valahogy mégis barátságos arcát is fürkészve.
Mintha csak ezzel akarnám lepecsételni egyezségünket, előrenyújtom a kezem - benne a villával, amit nem tudom, mikor kaptam fel ismét. Meglepetten pislogok rá, majd, mintha mi sem történt volna gyorsan visszahúzom, és elkezdem magamba lapátolni a hideg tésztát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=243664#post243664][b]Chaske Tsosie - 2014.02.24. 22:25[/b][/url]

- Ahogy gondolod, nekem igazából mindegy, hogy hová megyünk...Csak ne valami tanterembe, meg ne valami nagyon népszerű helyre - eredetileg csak egy laza vállrándítással Matildára akarom hagyni az egész helyszínválasztás kérdést, de aztán kissé elgondolkodó hangon mégis hozzáteszem ezt a két aprócska kikötést, mert látom rajta, hogy máris a különböző opciók között tallóz.
Matilda kérése kicsit ugyan meglep, de egy pillanatig sem akadok fent rajta, elvégre ez egy teljesen természetes dolog. Gyakorlati szempontból közelítem meg a problémát, az előzmények, meg az ilyen-olyan lelki folyamatok engem szerencsésen elkerülnek. Nem is értem, Matildának miért van még mindig zavarban, mire fel ez a bizonytalan hang. Még a szavait sem tudom rendesen követni, pedig figyelek arra, amit mond, de nem tudok rájönni, honnan ez az ötlet. Miért akarná őt bárki vízbe dobni? Miért ez a magyarázkodás? Azért becsületemre legyen mondva, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magyarázatot leljek a rejtélyre: miért kell ezt ennyire túlbonyolítani, amikor az én fejemben csak az egyszerű képlet van, ő tanít engem és én tanítom őt. A nagy agytorna kissé az arcomra is kiül, lévén hogy teljesen komolyan, teljes koncentrációval, egy szemrebbenés nélkül hallgatom végig a szavait. De nem, sajnos nem világosodom meg, mire Matilda befejezi.
- Nem teher - biztosítom efelől tárgyilagosan, még nem döntöttem el, miképpen is kellene erre a nagyfokú bizonytalanságra reagálnom.
- És nem is gond - elnyomok egy sóhajtást, miközben állom Matilda pillantását és most először, mióta csak ismerem, felfedezem, hogy kék szemei vannak. Komolyan nézek rá, valahogy igyekszem egy pillantásba belesűríteni, hogy legyen már magabiztos, ha egyszer eldöntötte, mit akar. Életvezetési tanácsadónak azért még nem szándékozom felcsapni, így nem osztom meg hangosan is a dolgot. Inkább megtöröm a szemkontaktust és újabb adag ételt lapátolok a számba.
Ahogy megmozdul a keze, automatikusan én is kézfogásra emelném a saját jobban, de feltűnik, hogy Matilda kezében ott maradt a villa. Akaratlanul is megmosolygom, ahogy a fiatal nő észbe kap és visszahúzza a kezét.
- Örülök, hogy ezt így megbeszéltük. Neked mikor lenne jó kezdeni? Mert nekem igazából mindegy. - fűzöm tovább a szót, igazából csak azért, nehogy ezek után csöndbe süllyedjünk és a végén ne beszéljük meg a konkrétumokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=245255#post245255][b]Gryllus Matilda - 2014.03.01. 00:11[/b][/url]

Én tovább variálok, túlgondolom máris az egészet, illetve mégse, hiszen csak ki kéne találni, hol is bonyolítsuk le mindezt, vagy nem? Na jó, de ekkora problémát igazán nem kéne csinálnom belőle. Ezt Chaske is egyértelművé teszi szavaival. Sűrűn bólogatok azokra. Ne legyen tanterem, se sokat látogatott hely. Oké, jegyezve.
De egy gond nem elég, csőstül kell magamra rángatnom őket, és hiába próbálok második nekifutásra kihátrálni egyezségünk másik feléből, már kiszaladt a számon, ő pedig rábólintott. Végiggondoltam én ezt egyáltalán? Nem, egész biztosan nem.
Elvégre abban semmi különös nincs, ha valaki nyelvet tanul, ez nem olyasmi, ami csak egy bizonyos életkorban elfogadott. De minek akarok én már megtanulni úszni? Felnőtt nő vagyok, vagy legalábbis arra emlékeztetem az embereket, amíg meg nem szólalok.. na jó, nem mindig, mostanság is megesik, hogy a könyvtárban tíz percig kell bizonygatnom, hogy én vagyok a könyvtáros, és nem egy harmadikos diák.
De akkor is: ez olyan kellemetlen. Talán ezért is vagyok még mindig zavarban. Minden bizonnyal ez lehet az oka, semmi egyéb.
- Rendben. Akkor jó - mosolygok rá félszegen, a hajammal babrálva. Szerencsére nem a villával, hanem a bal kezem ujjaival tekergetem, de annyira össze-vissza járnak a gondolataim, hogy nem lepett volna meg, ha megpróbáltam volna az evőeszközzel felcsavarni, mint a tésztát.
Pillantásában aztán felfedezem ugyanazt a határozott nyugalmat, melyet szavaival is áraszt, és kicsit sikerül megnyugodnom, és rendeznem a fejemben kavargó őrületet. Nem lesz ezzel semmi gond, mindketten jól járunk.
Csak mikor figyelmét vacsorájára fordítja, szakadok el én is kékjeimmel arcától. Zavartan mosolygok a falatba, amit a kézfogásos-kísérlet után tömök a számba.
- Én is.. én is örülök. - Nem is mutathatná a lökött vigyorgásomon kívül ezt más jobban. - Végül is, vizsgák vannak, szünet, és satöbbi, aki eddig nem tanult, már úgyse jut velem sokra - mondom megrántva kicsit a vállam, és ismét leteszem a villámat, nehogy újabb kihűlt falattal közelítsem meg számat.
- Szóval nekem is mindegy. - Egy manó felé nyújtom a tányérom, aki hajbókolva elviszi a maradékot.
Akár máris - teszem hozzá majdnem, de még időben összeszorítom ajkaimat. Felpattanok.
- K-küldök madarat. Mármint bagoly madarat. Baglyot. És üzenetet is vele, mert anélkül ugye mit kezdenél vele. - Átváltok megint vigyorgó sütőtökbe, valószínűleg ilyenkor úgysincs más a fejemben, mint lé, meg püré.
- További jó éjszakát.. mármint étvágyat! Meg éjszakát is majd - mondom, majd egy integetést követően elindulok kifelé. Néhány manó kénytelen félrevetődni előlem, de végül sikerrel elhagyom a konyhát.