Ez az a hely ami nem változik, raktárként kezdte és úgy is végzi talán. Ez a téglalap alakú ablaktalan hely a penész és a doh különleges keverékének lakhelye. Itt nem sokáig marad szívesen az ember, inkább csak egy éppen szabad helyre lehozza az összeszedett holmikat és már menekül is. A kezdet kezdetén volt rendszerezés, azonban ez mára eltűnt. A megsárgult pergameneken még látszik, hogy korábban mindennek megvolt a maga helye, tantárgyakra és szerepkörökre lebontva mára azonban a papírhalmazok, elhasználódott ketrecek és fiolák halmaza lett. Nem egy elhasználódott főzet által szétrobbant fiola darabjait lehet megtalálni és a levegőben is érződik, hogy van még adalék ami ezt a különleges aromát adja a levegőbe. A plafonról egyetlen olajmécses lóg le, melyet varázslattal nem lehet meggyújtani, csak mugli eszközökkel, talán azért, hogy a hívatlan vendégeket távol tartsa, elvégre akit ide leküldenek mind ismerik a meggyújtás módszerét. Nem ad nagy fényt, de annyira elég, hogy tájékozódni legalább tudjon az ember és ne akadjon bele az alacsony plafonról lelógó megannyi vastag pókhálóba és a pókok vacsoráiba, melyeket gondosan összefogdostak maguknak. A köves, poros földön se árt jó alaposan körülnézni, ha a szem megszokta ezt a félhomály állapotot, hiszen a fiolák tartalma nem csak a pergamenkupacokra, de sokszor a földre is jutott jócskán, melyek között egerek szlalomozva menekülnek vissza búvóhelyeikre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=813580#post813580][b]Palotás Polli - 2020.07.18. 22:29[/b][/url]

Nem, NEm, NEM! Ő egészen biztosan kiszáll ebből, ezt nem lehet megtenni Palotás Pollival. A neve Palotás, ennek megfelelően egész életében anyuék hercegnője volt, aki kicsi, ártatlan, zongorázik és aranyos, néha hisztis, de így szerették. A megértő ölelésekhez van szokva, nem pedig ahhoz, hogy piszkálja mindenféle fiú az órák közötti szünetben. Éppen Bűbájtanra érkezett meg a többi elsőssel, de a tanárnak még nyomát sem látták, így néhány buggyant évfolyamtársa kitalálta, hogy piszkálni fogják a lányokat, mert ők ettől milyen menők lesznek. Először csak azokat a népszerű lányokat kezdték csikizni, akiknek Polli a közelébe sem menne, mert látta már filmeken, hogy az ilyen kisugárzású emberek milyenek. Az, hogy mással ez történt, már eleve megviselte a lány lelkivilágát, hiszen ez nem kevés kiabálással, visítással és nevetgéléssel járt az amúgy is nagyszájú évfolyamtársai részéről.
Az összes hang egyre élesebbnek tűnik, ahogy a csöppnyi Eridonos szívverése folyamatosan gyorsabbá válik. Egyre nehezebben kap levegőt, érezte, hogy a sírás fojtogatja a torkát. A talárja zsebében szerencsére feltűnésmentesen elfér az egyik kicsi labdája, így azt próbálja meg nyomorgatni, miközben csukott szemmel vesz pár mély lélegzetet. A többiek tovább hangoskodnak, neki pedig egyre elviselhetetlenebb az ittlét. Néhány percen belül kezdődik az óra, így nem teheti meg, hogy elhagyja a helyszínt, bármennyire is úgy érzi, hogy lassan már ő is ordítana.
Ekkor alattomos, hátulról közelítő ujjak fonják át a derekát, azzal az aljas szándékkal, hogy őt is megcsiklandozzák. Új lány, kicsi is, csukott szemmel ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség, könnyű célpontnak láthatták. Sikítva hátra könyököl, maga sem tudja, hogy hová, de célt talált, talán kulcscsont lehetett. Sírva, reszketve felpattan, hogy maga mögött tudja hagyni azt a tébolydát. Nem érdekli a bűbájtan, nem érdekli az iskola, nem érdekli, hogy nagylány. Még hall a távolban valami megjegyzést, ki sem tudja venni, hogy mit mondanak, csak szalad, maga sem tudja, hogy merre, a lényeg, hogy messze legyen a tantermektől. Végül a szertárnál lyukad ki, ahova belépve szinte semmit nem lát. Hangosan bőgve szippant egyet, no nem a levegő érdekli, csak nem szeretne minden undormányt szabadjára engedni. Igyekszik elbotorkálni az egyik legeldugodtabb részre, hogy a földre rogyva sírhassa ki a lelkét a bűbájtan helyett. Ám, ahogy a polcok között tapogatózik, véletlenül leborít egy poros bájitalos flaskát, ami már amúgy is nagyon a szélére került. A kerekded üveg egy pillanat alatt ér földet, s törik darabokra. Polli a rémülettől sikítva rántja el a kezét a polctól, ezzel leborítva egy újabb bájitalt. A két főzet a padlón összefolyva halványlila füsttel árasztja el a helyiségnek ezen részét. Az Eridonos egyszerre érez valami émelyítően édes szagot, de a torkában mégis valami savanyú árad szét. Lassan próbál hátrálni, mert kezd leesni neki, hogy ez sem a legnyugodtabb hely lesz a számára. Ekkor meglát egy lila szemmel világító kecskét, nem is olyan túl messzire. Ez… a valóság? Feltűnően jól látszik az állat a sötétben. Az ifjú hölgy lefagyva mered a nem mindennapi látványra. Nem is olyan rossz ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=813616#post813616][b]Palotás Polli - 2020.07.19. 14:38[/b][/url]

Nem lehet azt mondani rá, hogy nem próbálkozik beilleszkedni az intézményi keretek közé, ha otthon csinálták volna például az unokatestvérei ezt a ricsajt, már egészen biztosan régen felviharzott volna a szobájukba, mert ő bizony az ilyenekből köszöni, de nem kér.
A szertár afféle biztonságos menedék lett volna a számára, hogy a tanteremtől nem túl messzire, de mégis távol a többiektől lenyugodhasson. Tudja, hogy így is szabályt szeg azzal, hogy nem az órán ül, de ez már egyszerűen nem tudja érdekelni. Soha többet nem akar visszamenni ezek közé a vadbarmok közé. Ha már barmok…
Ez a jószág itt vele szemben ugyan nem barom, de patásnak patás állat. Szerencsére vadnak sem látszik, de mindenképpen furcsa látványt kelt, ahogy a halvány ködben testet ölt, szemei pedig még élesebben világítanak ki a homályos környezetből. Az émelyítő édes kezd kellemes édessé válni, a torkában a savanyú pedig minden egyes lélegzetvételével múlik el.
Fasz…
Hallja a háta mögül, erre akaratlanul is halkan kuncogni kezd. Vicces, mert ők sosem mondhatják ezt ki otthon, se semmilyen más csúnya káromkodást, mert a szüleik azt mondták nekik, hogy baj lesz ebbűl. Ez sem érdekli már. Egyre távolabbinak hat az osztályterem emléke is, heves szívverése pedig egyre ütemesebbé válik, bár a tempója még alig lassul.
Hallja, hogy a szabad szájú fiú közelebb ér hozzá, sőt meg is szólítja. Nem biztos, hogy a ködben láthatóvá válik, de sejtelmes mosollyal, tágra nyílt pupillákkal fordul a srác felé. – Sírni akartam, de már elmúlt. Ott! – Mutat a sarokra, amit kinézett magának a sírásra, csak közbejött egy kis incidens a bájitalokkal.  – A bájitalok valahogy leestek a faszba. – Mutat ezúttal lefelé a hüvelykujjával, s közben büszkén kihúzza magát, hogy ő bizony kimondta és nincsenek itt a szülei, hogy megdorgálják. Olyan szabad, olyan könnyű. – A kecskeszellem meg kiszabadult az üvegből. Mint dzsini! – Fejezi be csicsergős hangon, ahogy hátra sandít az állat irányába, aki néhány lépéssel már közelebb lépett hozzá amíg az ismeretlen fiúval bővítette a szókincsét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=813706#post813706][b]Palotás Polli - 2020.07.19. 22:32[/b][/url]

Nem talált annyi igazán jó búvóhelyet a kastélyban, mint szeretett volna, mert valahogy mindig más is bujkál valahol, általában többedmagával és csókolóznak az eldugott helyeken. Vagyis egyszer talált eddig csókolózós párt rejtekhely helyett, de biztosan többen vannak meg osztódnak. Ez a hely nem lett volna olyan borzasztó, mert a sok pókháló miatt nem sokan járnak erre, normális esetben az ő kedvét is szegte volna, ha nem éppen SOS keresett volna egy helyet, ahol kiborulhat. A hely sötétsége egyben áldás és átok, mert valószínűleg nem akarja látni azt a sok pókot, hálót, koszt és ki tudja még mit, amit a hely rejt, viszont a félhomályban való tapogatózás okozott némi bonyodalmat. Hogy ez probléma-e? Mindenképpen, hiszen kárt okozott, fogalma nincs, hogy mit sikerült levernie. Ráadásul most itt gőzölög-párolog-reagál-megnyitja a tér-idő kontinuumot ez a két lötty egymással. Senki nem tudhatja. Azért pozitív hatása is van ennek a kis szerencsétlen balesetnek, hiszen látogatásának eredeti célja mára okafogyottá vált, hála annak, hogy a padlóról párolgó elegy rendkívül jó stresszoldó hatással rendelkezik. Nem szórakozna ő holmi stresszlabdával meg négy másodperces légzéstechnikával, ha ilyenje lenne bezárva valamilyen zsákba és elég lenne beleszippantania… Milyen édes illat ez…
Ja, hogy sírás? Tényleg, ez volt az eredeti célja. Egy pillanatra abbahagyja a kuncogást, ez most komoly téma, bár most semmi nem tűnik komolynak többé. – Óóó… azok az idióták. Hangosak meg csikiznek meg minden… - Legyint, mintha néhány perccel ezelőtt nem azt érezte volna, hogy ez az egyik legborzasztóbb, legelviselhetetlenebb és legfelháborítóbb dolog, ami vele történt mostanában. Csiklandozni akarnak? Hadd szóljon, ő is mindjárt rámarkol a bordájukra, nevessenek csak.  
A fehér alapon szétterülő pupilláját forgatja a srác dorgálására. Persze-persze, nem mondunk ilyeneket. Pont úgy beszél, mint az apukája, csak valamiért viccesebben hangzik. – De mondunk, most mondtad megint… - Feleli nevetve, ahogy újra meghallja a szót. Vicces ez az ismeretlen fiú, ha így folytatja még a szemébe is nézne, pedig eddig valamiféle szorongás fogta el már a gondolatától is. Egyedül Pannának képes a szemébe nézni, ő megérti. Ő csodás. Bárcsak ő is megtapasztalná ezt itt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ő maga is lehuppan a fiatal férfi mellé, ügyelve arra, hogy a talárja ne legyen lötyis, meg persze igyekszik meg sem vágni magát a szilánkokkal. Hát itt vannak, ő, az ismeretlen meg az a furcsa kecske. – Beeee… vagy mi vagy te… mekmek! – Ímhol láthatjuk a teremtés csúcsának egyik példányát, ahogy próbál kapcsolatot létesíteni a szellemvilágból felszállt kecskével. Az állat párat dobbant a patájával, majd szögletes pupilláiból még több fényt áraszt. – Most valami rosszat mondtam? – Fordul grimaszolva a fiúhoz. Nem gondolja, hogy megbántotta volna a jószágot, de az igazat megvallva nincs kecskéből túlzottan nagy nyelvismerete. Lehet az nem tetszett neki, hogy összekeverte egy báránnyal? – Jött ez magától. Tört az üveg, ő meg husssss, pááááooo! – Csacsogja kezével imitálva az állat világra jövetelét. Csak megjelent, mint szürke szamár a felszálló ködből.
Rendkívül elgondolkodtató Belián kérdése. Emlékszik a Lilivel való diskurzusáról, ami a valóság létezését taglalta, meg hogy minden valós-e, amit látunk. – Hmm… - Kezdi meg kifejezetten élesen hümmögve mondandóját. Még a képzeletbeli kecskeszakállát is megpödri az álla alatt, hátha imponálni tud újdonsült társának, de az továbbra is pókerarcot vág. Lehet az övét kéne megpödörnie? – Szerintem igen. De ha hiszel bennem, akkor egészen biztosan valós leszek. Én úgy emlékszem itt voltam… tudod… mielőtt leestek… a… f..öldre. – Magyarázza ujjaival esőt imitálva. Most az egyszer nem mondta ki, csak mert ő is úgy akarta. Még a kecske beköpné a szüleinél, aztán szépen lesznek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=813723#post813723][b]Palotás Polli - 2020.07.20. 15:07[/b][/url]

Az is egy megoldás lehetne, hogy a számára idegesítő embereket zárná ide be, a kulcsot pedig elrejtené a tó mélyére. Ha ők is beszívnák ezt a csodás gázt, ami a két, talán már régen romlott bájital elegyedéséből keletkezett, akkor többet nem volnának olyan borzalmas emberek. Legalábbis nem annyira, hogy menekülés közben már képzeletbeli gödröket ásson nekik, vagy legalábbis bezárja őket az öbölben a vámpíros szigetre. Mert Pannával ugyan kirakták a világukból a gonosz vámpírokat, de mégsem halhatnak éhen, valakit meg kell harapniuk. Igen, ezt mindenképpen meg kell majd írnia a húgának, kajáról is feltétlen kell gondoskodniuk, ha még nem haltak éhen.
Részéről mondjuk az is megoldás volna, hogy ha az ilyen emberek nem lennének elviselhetetlenek, nem fontos, hogy egyáltalán ne legyenek többé. Igaz, most nem érdekli semmi, felőle még akár meg is csikizhetik most, még talán a haját is engedné befonni valakinek. Ő maga tanulta meg befonni, mert senki nem érhet aranybarna fürtjeihez, de általában akkor is leengedve hordja, mert akármilyen lazán is fonja be, úgy érzi, mintha láthatatlan kezek szálanként próbálnák meg kitépni a haját.
Itt és most jó… mi több, remek. Egy ismeretlen fiatal férfivel, aki mellett valamiért biztonságban érzi magát. Lehet, hogy a kisugárzása, lehet a belélegzett gáz, mert jelenleg még az a furcsa kecske sem tölti el félelemmel, pedig eléggé kilóg a környezetből a kisugárzásával.
- Nem mondtál? Mér’ nem mondtál? – Kérdi döbbenten vigyorogva, ahogy felül, hogy jobban megnézze magának a félhomályban elvesző arcot. Jóval idősebb lehet, mint ő, de ez egyáltalán nem zavarja. Kellemes társaságban van, nem aggasztja semmi. Lehet keresi már a Bűbájtan-tanár is, már biztosan megy az óra. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy már régen vége van, neki pedig Csillagtanon kéne csücsülnie. Ez itt és most jobb. Ha büntetőmunkát kap? Ugyan kit érdekel. Vonják le a pontokat is, úgysem ő szerezte egyiket sem, sosem volt az övé.
- Nem te mekmek. Ő mekmek! – Mutat határozottan ismét a kecske irányába. Kezd gyanússá válni neki, hogy lett egy saját valósága. De az is lehet, hogy a bájitalos flaskában élő kecskeszellem dzsini csak az ő szolgálatára áll, ezért láthatja egyedül ő. – Hány kívánságom van? – Fordul az általa látni vélt kecske irányába, vékony kis ujjaival megpróbálja megsimogatni, ám keze átmegy az általa látni vélt képen. – Hát ez komolyan szellemből van… - Ámul tátott szájjal, megerősítésként Beliánhoz fordul. Mi van, ha ő is szellem, vagy az új saját valóságának a része? Panna mérges lesz, hogy nélküle csinál itt világokat meg kecskéket. Hadd legyen. – Te mi vagy akkor? Én Polli vagyok. – Magyarázza monoton, halk beszéddel. Kezecskéjét ökölbe szorítja, hogy aztán mutatóujját kinyújtva lassan, de határozottan megbökje a fiút. Kacsóját riadtan rántja el, amikor tömör emberbe ütközik. – Te nem is vagy kecske! – Ámul tágra nyílt szemekkel. Azt szerette volna mondani, hogy szellem, de már túlzottan benne van ebbe a kecske dologban, az agysejtjei pedig már túlzottan el vannak ahhoz lazulva, hogy feltűnjön neki a nyelvbotlás. – Hol a farkas? – Hüledezik kacsóját a szája elé kapva. Ő nem szereti az ilyen kutyákat, mert gyerekkorában megugatták, amikor mentek az utcán, Polli pedig halálra volt rémülve a vicsorgó fogatól meg az óriási hangerőtől. A farkas pedig csak egy tápos kutya. Továbbfejlődött pokemon. Ösztönösen a nagyember mellé húzódik, hogy ha jönne a fenevad, akkor legyen, aki megvédje. Ő a férfi, ez a dolga. Otthon is mindig az apukáját küldik hadba a darázs ellen.
Szamár? Akkor tényleg nem kecske, jól látta ő elsőre is. Nem hiába mondták már rá gyerekként is, hogy okos, csak inkább zongorázzon, ne bájitalokat főzzön. Megy ez neki. – Én nagyobb akarok lenni. Mindenki nem vesz komolyan így, tudod? Te komolyan veszel? – Feleli lemondóan. Eleinte nem vette észre, hogy nem úgy bánnak vele, mint másokkal, de aztán ahogy kifigyelte mások beszélgetését, rá kellett jöjjön, hogy ez így van. – Ilyet? De engem nem bírnak sokan. Őt sem bírnák akkor. – Motyogja a tanterem irányába mutatva. Eleinte próbált velük beszélgetni, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta. Vagyis mondták neki, így jött rá. – Én is. Ízek vannak a torkomban, pedig nem is rágózom. Meg minden olyan… más. – Nem szereti az intenzív ízeket, de szerencsére most még azok sem zavarják. Ez persze egy kellemes dolog, de határozottan megállapítható, hogy nem jellemző Pollira. Még a teremben maradt faszok sem zavarják. Hehe, gondolt rá és nem is tudja meg. Pofijára megint kiül a csibész mosoly, egészen bevadult fejben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=813879#post813879][b]Palotás Polli - 2020.07.22. 01:42[/b][/url]

Talán fel sem fogja, hogy mi történik vele most éppen, hiszen ilyenekre senki nem készítette fel a hónapok során, amikor mindenféle szituációt átbeszéltek, hogy hogyan kellene viselkednie, ha például azt akarják, hogy a szemébe nézzenek, vagy olyan esetben, ha hangzavart tapasztal, de muszáj maradnia. De az, hogy olyan dolgokat lélegez be, amiről talán még maga a bájitaltan-tanár sem tudja megmondani, hogy lejáratuk és keveredésük után mit csinálnak a szervezetükben. A vitathatatlan pozitív hatását már érzi, a negatívat meg majd csak az idő tudja megmondani. Mármint most érezni, hogy valami nem stimmel, főleg a kecske kapcsán, de egyébként egyáltalán nincs olyan rosszul ő, sőt. Amióta idejár talán csak Lilivel érezte magát ennyire klasszul az udvaron. Mondjuk ott is valami egészen furcsa dolog történt, még ha imádta is.
Fejét oldalra biccentve figyeli, ahogy a nagyfiúnak nem sikerül a varázslat. Ebben nincs semmi furcsa, pálca nélkül neki sem menne. Biztatóan mosolyogva húzza elő a talárja belsejébe varrt pálcatartóból az ő méretével arányos, aprócska világosbarna fadarabot. Kezeihez képest picit kicsi, hiszen méretéhez képest hosszú, rugalmas ujjacskái vannak, de a magasságához képest tökéletes.
Ülve próbál előrehajolni, hogy jobban hozzáférjen a foltos lábbelihez, ám a mozdulattól kissé megtántorodik. – Jaj… elhagytad a pálcád? Nya, várjá’. Suvickusz! – Mormogja oda, ahol a színt látja. A beszéde kezd összefolyni, de még elég érthetően mondta ahhoz, hogy a folt eltűnjön. Amikor megtörténik mosolyogva, magát kihúzva fordul Beliánhoz. Annyira nem szokott sokat varázsolni, úgyhogy nagyon büszke arra, amit elért. Nem sokáig tudja magát úgy tartani, úgyhogy amint lehet visszazuhan a Levitás mellé a piszkos polcoknak dőlni. Hajával sikerül lesepernie némi port is a polcokról, ráadásul a hirtelen mozdulattól megkoccant néhány üveg a polcon. Kerek szemekkel pislog a hang irányába, de úgy látja, hogy semmi komolyabb nem történt.  – Ha megint leesik, neked is lehetett volna kecskéd. – Kuncogja, de azért félrehúzódik kicsit, nem akarja ő felrobbantani a kócerájt. Vagyis, amikor nagyon ideges volt, akkor felmerült benne, de aztán eszébe jutott Lili meg Olcsi, értük kár lenne.
- Te prefektus vagy? – Arra még nem is gondolt, hogy ezért megint csak bajba kerülhet. Nem nagyon ismer prefektusokat, de az nyilvános tény, hogy velük mindenkinek vigyázni kell, mert rászólnak az emberre meg mennek beárulni a szegény kicsiket a tanároknak. – De nem is baszd megoltál eddig, azt mondtad, hogy fasz. – Értetlenkedik ezúttal mosoly nélkül. Normális esetben nem mondana ilyeneket – na jó, maximum, ha direkt húzni akarná, de ez most egyáltalán nem az a helyzet. Pollit és Pannát összeségében jól nevelték otthon, elég romlatlanok ahhoz, hogy maximum csak elméleti szinten létezzenek ezek a szavak a szókincsükben.  – Pedig most ott áll mögötted. Nem látod, hogy világít a szeme?! – Erősködik tovább. Észre sem vette, hogy amikor varázsolt elindult a kecske világot látni. Nem fél tőle különösebben, ha ránéz, ami furcsa, mert normális esetben az ilyen nagy állatoktól frászt kapna. – Lehet nem szellem amúgy, hanem dzsini. Nem tudom, hogy teljesít-e kívánságot. – Kérdőn pillant az állatra, aki úgy csinál, mintha semmit nem látna és nem hallana az egészből. Ha egyszer neki jelent meg, akkor miért nem segít, vagy valami? Meg kéne dörzsölnie az üveget, amiből előjött? Nem érez félelmet, hogy megvágja a szilánk, de egy kis hang a fejében csak visszatartja attól, hogy rámarkoljon a szilánkokra. Komoly arccal, csendben fürkészi egy ideig a szebb napokat látott flaska nyomát, majd hümmögve visszafordul Beliánhoz. – Én meg Beliánnal. Hogy becéznek? Lián, mint a Tarzanban? – Tekintetébe ismét visszatér a csillogás, ahogy úgy érzi, hogy most eltalálta a helyes megoldást. Picit lányosnak érzi ezt a becenevet, de a fiú szőrös arca tökéletesen illik egy Tarzanhoz. Tarzanborzas. – Farkas? Át tudsz változni igaziból? – Nem kéri meg, hogy mutassa meg, mert fél a farkasoktól, de hallott már korábban is animágiáról, amit egy nagyon klassz dolognak tart. – Szerinted nekem mi lenne az animágusos alakom? – Kérdi a varázspálcájával játszadozva, finoman körözve a szédülés miatt, amit észre sem nagyon vesz. Ő nyuszira gondolt, mert az egyszerre izgága és gyáva, pont, mint ő.
Nem érzi az iróniát abban, amit Lián mond neki. Normális helyzetben is nagyon ritkán esik le neki, hogy ha valaki nem mond valamit teljesen komolyan, de most egy fokkal a föld felett jár, így még annyi esélye nincs kiszúrni az iróniát, így inkább csak büszkén kihúzza magát, hogy végre sikerült valakit meggyőznie. – Mikortól számít valaki nagynak? Nekem azt mondják, hogy a 14 már nagy… de még mindig gyerekként kezelnek… - Él a gyanúperrel, hogy ehhez köze van a magasságának meg finom, gyermeteg vonásainak is. Valószínűleg azért küldték ide nagyosodni, hogy komolyabban tudja mindenki venni minél hamarabb. Mindenki Panna életkorához hasonlította őt, amiben ő nem lát semmi rosszat. Semmi baj nincs egy 9 éves emberrel.
- Nem tudom miért nem. Tudod… ők mások. -Motyogja, ezúttal kicsit tényleg elszomorodva, a földön túli érzés csökken a kipárologott gázelegy mennyiségével. A löttyök lassan elreagálnak egymással, de azért még mindig van belőlük, de már kevésbé sűrű, ami felszáll – Vagy én vagyok más. Nem értjük egymást jól. – Ehhez szerinte annak is van köze, hogy rengeteg külföldivel találkozik, már csak órán is. Angol meg japán tanárai vannak, az egyetlen magyar is Franciaországban nevelkedett. Egyszeribe meg kell szoknia sok idegen embert, ráadásul több közülük idegen országok szülöttje, vannak itt elemi mágusok meg mindenféle emberek, akiket el sem tudott képzelni.
Hangosan cuppogva ízlelgeti ő is az ízeket, próbál rájönni, hogy mire emlékezteti. – Szerintem is vattacukor… de ... – un szofisztikált cuppanó hangok- a nyelvem hátulján az olyan citromos. Nekem sok együtt az íz, de nem rossz. – Feleli még mindig a semmit ízlelgetve a szájában. Egyre jobban zavarja, ahogy egyre többet szórakozik az ízek elemzésével. – De ha követ a kecske, be fogják őt is engedni? – Tűnődik a fiú mellett álló jószágot bámulva. Neki akkor is valóságosnak tűnik. Nem szereti az ilyen ispotályos helyeket, kislány korában túl sokat járt ott. – Ott mit csinálnak? – Az már pozitív jel, hogy kezd visszatérni bele az aggodalom, de ha jobban belegondol jobban fél a bajtól, amit ezzel okozott, mint a veszélytől. Olyan nyugodt lett pár pillanat alatt, ráadásul lett egy menő kecskéje, vattacukrozhat anélkül, hogy kirohadnának a fogai, miért lenne ez veszélyes? Egy újabb balhé, amihez köze volt rémisztőbbnek tűnik a fejében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=816991#post816991][b]Palotás Polli - 2020.09.15. 19:47[/b][/url]

Nem lehet Pollikára azt mondani, hogy nagy a termete, viszont azt, hogy kicsi annál inkább, mégis képes volt ebben a helyiségben elefánt a porcelánboltban. Már a piszok és a törött edények száma akkora, hanem a káosz. Legalábbis a kislány fejében mindenképpen, de úgy tűnik, hogy mellette a Liános Tarzan is hasonló dolgokon megy át, mint Pollika. Ha pár pillanatnál tovább hagyja behunyva a szemeit, akkor a feje nagyon nehézzé válik, olyan, mintha aludnia kéne, de nem fáradt… kicsit olyan, mint amikor az influenza okozta gyengeség van rajta. Nem kellemes álmos. Igyekszik gyorsan pislogni, hogy ne bukjon előre a fejecskéje, ahogy beszélnek, de azért néha egy kicsit így is előre-előre bicsaklik, amikor nem elég gyors, vagy már a szemei is fáradtak a kecskenézéshez.
- Nincs? Mindenkinek van. – Csóválja a fejét. – Elhagytad? – Kérdi rosszallóan rázva a fejét. Normális esetben járna annyira az agya, hogy eszébe jussanak a kviblik, meg talán a nem pálcás varázslók is, bár róluk nem sokat tud.
Szélesen elvigyorodik azon, ahogy Belián úgy csinál, mint aki elámul egy ilyen kis egyszerű varázsigén. A belélegzett szer hatására talán ő is lelkesebb, mint máskor lenne, rá is ragad a srác pörgése, így Polli is nevetve tapsol, majd meghajol, amitől a feje kissé előre csuklik, aztán lassan visszahúzza. Kábul egy kicsit, de a jó kedve nem csökken. – Olyan vicces vagy, mint a muglik. – Csipogja huncutul az alsó ajkába harapva, majd nagy levegőt véve folytatja. – A cirkuszban szokták úgy mondani, hogy „itt a naaagy máguuus, a brillliáns, a hatalmaaaaaaas, a nagyszerűűű”! – Sorolja színpadiasan átadva magát minden egyes szónak erősen gesztikulálva a kezeivel, feltűnően nagy mozdulatokat téve, a végén a tátott szája elé téve a tenyerét. A mágia bámulatos. – Te voltál már mugli cirkuszban? Tudod mit mondok, nem? – Kicsi korában elhitte, hogy igazándiból varázsló fog jönni, de aztán csalódás volt. Azért úgy is érdekes dolgokat csinált, még ha csak kamumágus volt, akkor is.
Nehezen tudja eldönteni, hogy ez a sok furcsaság, amit lát az a valóság-e. Sóhajt egyet. Nehéz a diáklányok élete, itt a suliban is mindig van valami cirkusz, még ha minden olyan valóságszerűtlen és érdektelen most, akkor is. Szemhéja nehezebbé vált a mély lélegzettel, a kép pedig közelebb került azokhoz, amiket az Alíz csodaországban lát. Nagyon sok különös dolog van ebben a kastélyban, szinte már fel sem kéne tűnnie, nem igaz?
- De én látom a kecskét ott! – Erősködik ismét a kecske irányába mutatva, akinek a körvonala mintha szabályosabb lenne, mint néhány perccel ezelőtt. Érdekes dolgok mennek itt, miért pont egy lila kecskével lenne itt gond.
Figyelmesen hallgatja, amit Belián mond, időnként hunyorog, egyszer-egyszer előre bukik a feje egy csöppnyit, de nem azért, mert unja, ó, nem nagyon is érdekesnek tartja a hallottakat, bővülhet a szókincse és még új információkra is tehet szert. – Miért nem vagy rendes diák? Nem takarítod a szobád? Nem írsz leckét? – Értetlenkedik a szemöldökét magasra emelve. Nincs még itt olyan régen, hogy értse ezeket a dolgokat, meg… igen… itt és most nincs a szellemi képességeinek magaslatán. – Várjál…várjál… - Emeli fel bal kezét és nyútja ki lassan a mutatóujját, mintha csak a plafonon akarna mutatni valamit, de meredten bámul Belián irányába. – Te vérfarkas vagy? Igazábóóól? – Kérdi ámulva, jól elnyújtva az utolsó magánhangzót. Kis kacsóját a cirkuszihoz hasonló módon a szája elé kapja, de most nem színpadiasan, hanem döbbenten. Tudja, hogy most nagy titkot bíztak rá, ő meg mindig locsog. De ezt nem fogja, jöhet akármennyi lila kecske meg vesztegetik akármennyi lila tehenes csokival. Nem. – Tudod mi az Asperger? – Motyogja váratlanul. Igaz, ez nem ugyanolyan titok, de az ő, Polli titka. Most már egyenlőek. Igaz, a mérleg egyik oldalán van 10 kg liszt, a másikon meg egy kis süti, de megtette, amit tudott.
- Engem Polkának vagy Pollikának szoktak, pedig a Polli az már olyan beceneves. – Magyarázza, bár senki nem kérdezte. A Polkát szereti, mert a polka táncot és zenét is nagyon élvezi, a Pollika az már túl sok neki, de elviseli, ha muszáj. Néha szereti a nevét, néha nem. Valaki mondta már neki, hogy nem lesz-e furcsa, hogy ha majd öreg néni lesz és még mindig ez a neve? Sosem gondolkodott még mi lesz akkor, ha megöregszik. Valami biztosan. – A Lián olyan, mint a Tarzan. Tarzan nagy és erős volt. Nem lányos. – Csipogja a távolba révedve pislogva. Kicsit tényleg virágosan hangzik a Lián, pedig hosszú, zöld növény. Meg a Kamil is fiú név és a Jácint is, amiről ő sosem gondolta volna, amíg nem találkozott pár hónappal ezelőtt egy fiú Jácinttal.
- Oh… és sokáig fáj? – Tudakolja a száját lebiggyesztve. Tisztában van vele, hogy a vérfarkas lét borzalmas, meg hogy sokan utálják őket, telihold, átváltozás, de fogalma sincs, hogy meddig tart egy ilyen átváltozás, aztán mennyi ideig vannak úgy, mennyi idő, mire visszaalakulnak. – Mindenre emlékszel közben? – Szalad ki a száján az újabb kérdés. Sosem beszélt még vérfarkassal. Vagy legalábbis nem tud róla, nem szokták a másik orrára kötni, inkább szégyellik. Majd egyszer jobban utána fog járni a vérfarkasoknak, hogy ne ezt a szegény srácot bombázza a kérdéseivel – mert az van bőven, mint mindig.
- Én szeretnék repkedni. De úszni is. Karmolni nem szoktam. – Neveti az ujjaiból karmokat formázva. Így butuska utólag kérdése, hogy már tudja, hogy a fiú nem animágus. Sosem gondolt bele, hogy neki milyen belsője van. Vicces lehet, ha egy egészen nagy ember egy kicsi állattá válik. – Csalódás lehet, ha valaki valami menő állat akar lenni… és bumm… bolha. – Mély filozófiai érzéke van olyankor, amikor kezd kótyagossá válni. Azt nem tudja, hogy az animágia tanulásának mely szakaszán derül ki, hogy végül mivé válik az ember. Nagyon sok mindent nem tud ahhoz képest, hogy varázslócsaládban nőtt fel. De hát azért jár ide, mindenről mindent otthon sem sajátíthatott el. – És ha én sosem akarok felnőni? Azért löktek ide, hogy felnőjek. – Ismét egy mélyről jövő sóhaj hagyja el ajkait, amitől olyan nehézzé válik a kis buksija, hogy inkább a térdére könyököl és a tenyerébe támasztja azt. – Álmos vagyok. Hiányzik a húgom. Szerintem ő félne idebent. – Mormogja az orra alatt, könyökét a combjába mélyesztve csúsztatva ide-oda. Valószínűleg ő is ijedtebb lenne, ha nem a rémisztő kinti külvilág elől menekült volna be ide. Meg most már van kecskéje, farkasa. Nincs mitől félni. Nem szabad félni. – Nekem Aspergerem van. De szépen tudok tőle zongorázni. Meg hallom, hogy milyen borzalmasan énekel némelyik ember. – Ez is egy megfogalmazása az abszolút tökéletes hallásnak, de őt ez zavarja benne: a hamis hangok, legyen az ember vagy hangszer. Áldás és átok egyben. – Nem tudom, hogy ők miért ilyenek. – Mutat az álla alól a tanterem irányába, ahol már biztosan javában megy a Bűbájtan. Nem tudja, hogy keresik-e, de jelenleg nem is érdekli. – Nem értem az embereket. Ők sem engem. Te értesz, ugye? – Kérdi boci szemmel nézve Lián irányába, akinek az arca kezd furán hullámzó lenni. Próbál nagyokat pislogni, mert zavarja a látvány, biztos a sötét miatt van.
- Egyáltalán él ez a kecske? Nem mozog egy ideje. – A szokásos mozgásánál lassabban próbál megfordulni, hogy leellenőrizze lila barátjukat, ám már ez is elég hozzá, hogy ülve inogjon. – Jaj. – Összegzi a történteket és inkább megfordul, hogy újra a fejét támasztva társalogjanak. Azért reméli, hogy jól van szegény pára, de ő annyira bágyadka, most nem tudja megmenteni. – Az mi az? Hogyan? – Ámul fintorogva. Egy gőzt hogyan lehet ki kezelni? Ugye nem fognak csöveket dugdosni az orrukba fel, amin az ellengőzt vezetik az agyukba? – Nekem mindenem bizsereg. – Nyöszörgi ujjaival a szemhéját piszkálva. Úgymaracc.