Péter Fanni

Amikor először, a nagy felfedező útja során, ráakadt a szertárra, eszébe sem volt többet ide visszajönni. Most azonban úgy gondolta, az elhagyatott helyiségnél keresve sem találna jobbat. Igaz, vannak kételyei, de reménykedik, hogy akkora galibát azért nem fog csinálni, ha meg mégis, az itt lévő felfordulásban keveseknek fog feltűnni.
Szóval idesettenkedett tanítás után és bezárta az ajtót csak utána vette elő a táskájából azt a szépen faragott dobozkát, amiben a varázspálcáját is tartja. Kitette egy könyv kupacra. Azóta percek teltek el, de még csak szemezget a bottal. Végül persze kezébe veszi, s mint eddig mindig most is picit olyan érzése támad, mintha megrázta volna az áram. Nem ijesztő, már-már kellemesnek véli, annyiszor megtörtént.
Most, hogy rászánta magát a nagy tettre, jut csak eszébe, hogy a kettétört ceruzát, amin gyakorolni fog, még nem vette elő. Nevet egyet, visszateszi a pálcát, aztán előveszi a tolltartóját és megkeresi a ceruza darabjait. A földre teszi azokat, aztán ismét megfogja a pálcát, a már ismert csípős érzés kíséretében, majd elmondogatja magába a varázsigét, amit ki kell majd mondani. Győzködi magát, hogy menni fog, s ebben a biztos tudatban guggol le a ceruza darabok mellet, s a pálcát fogva, megpróbálkozik a szó kimondásával.
- R...r...r..re..rep..p... - megrázza a fejét, mert hát ez így nem jó. Vesz egy nagy levegőt, becsukja a szemeit, elképzeli, ahogy kimondja, s a ceruza máris egy darabban van, ahogy azt tanulta az órán. Kár, hogy ő is tudja, ennyire nem lesz egyszerű, de nem adja fel. Megpróbálja újra.
- R...r...re..rep..repar...repraro! - gabalyodik bele mégis a nyelve az utolsó pillanatban, s ahogy azt többen megjósolták neki nem úgy sikerednek a dolgok, ahogy szeretné. Hangos durranás közepette jó néhány métert "repül" de meglepetésére valami puhára esik. Csak néhány másodperc után döbben rá, hogy az a puha valami, egy másik ember.
- B...b...bo..bo..bobo..bocsánat! - kapja a kezeit a szája elé, ahogy lemászik az ismeretlen és rettentően furcsa lányról. Azzal, hogy az arca a kezei és a ruhája is kormos lett, na de miért?, nincs is tisztában Nyeste. Hogy is lenne? Nem látja magát.

Panni

Na tessék! Nem elég, hogy a varázsigét nem tudja kimondani, még fel is robban ráadásul valaki másra esik. Az első ijedtgés után hamar felpattan és bocsánatot is kér. Aztán meg azon kezd bánkódni, hogy most ki fogják gúnyolni, vagy valami ahhoz hasonló. A másik lány, most hogy feláll és végig nézhet rajta, egyrészt magasabb és biztos idősebb is. Tele van az arca is már fura izékkel, a haja színe is olyan, amit Nyeste csak festékből tud kikeverni. Ez persze nem jelenti, hogy nem tetszik neki a szín, de egy másik ember haján igazán nem tűnik normálisnak a számára. Aztán, ahogy várta a másik megszólal. S bár elsőre egészen megnyugtaja, hogy semmi baja, az utána következő szavak egészen megijesztik Nyestét. Hiszen ő csak gyakorolt! Arról nem tehet, hogy nem sikerült, emiatt nem büntethetik meg, vagy mégis? Fogalma sincs, hiszen nem tudja a szabályokat, ilyen mélységekig sosem merült el bennük.
Beharapja az ajkait hát és körbe pillant, majd válasz helyett neki áll pakolni, hogy helyre hozza a károkat. Igaz, fogalma sincs, hogy mi hol volt. Nem figyelt ő ilyesmire, csak magára koncentrált, meg arra, hogy majd jól megjavítja az eltört ceruzáját. Szóval most próbálja helyrehozni a károkat, hogyha mégis elkapná egy prefi, ahogy a másik mondta, akkor ne kerüljön bajba.
A dobozt, ami a másiknál volt csak akkor veszi észre, amikor szóba kerül. Oda is siet és belepillant, hogy abban mik voltak, aztán jut eszébe, hogy tökre illetlen.
- B...b...bocsánat! - mondja újra aztán felkapja a ceruza darabokat is és a pálcáját is elteszi vissza a szép kis dobozkába és beledobja a táskájába, hogy nehogy több bajt okozzon. S ahogy ezzel végez jön rá, hogy nem is válaszolt a kérdésre mert annyira megijedt, hogy "kinyírják" rögtön a rendre koncentrált.
- Én...én...én... cs...cs...csak gy....gy...gy...gyagya...gya....gyakorolni ak...ak..akar...akartam... - magyarázza megszeppenve - de...de..dede... n...nnnem m...m...mmmemegy.
Le is huppan elkeseredve egy nem használt törött lábú székre, ami el is billen vele, s zsupsz a földön köt ki. Toporog egy kört a lábával bosszúsan, aztán elterül a plafont bámulva. Nem érdekli. Csakazértse.

Péter Fanni

Semmi sem alakult úgy, ahogy szerette volna. Ez pedig nem meglepő, de ettől függetlenül rettentően bosszantó. Valahol megnyugtatja, hogy a másikban nem tett nagyobb kárt, s hogy az általa cipelt dolgok is egyben vannak még. Az viszont, hogy a varázslás ilyen borzalmasan megy nagyon lelombozza. Hogy fogja így meggyőzni a tanárokat, hogy ő tud ám mindent - elméletben - ha használni nem tudja? Fogalma sincs, de a sírás kerülgeti valahányszor eszébe jut a dolog. És tessék most is! Most is kárt okozott. A kérdésre viszont elég könnyű válasza van.
- M...m...mmemert iiitt egy...gy...gyedül... - nem fejezi be, mert rájön, hogy nem igaz. Csak hitte, hogy egyedül lehet, de mint kiderült nem ez volt a legjobb választás, hiszen a másik lány is pont ide tévedt be. Sóhajt egyet, aztán újra kezdi a mondatot.
- Azt h...h...h...hhitttem, h...h...h...hogy, egy..gy...gyedül l...l...lllllehetek - ezzel pedig le is ül az ominózus székre, ami megadja magát alatta, s ezzel be is telik Nyesténél a pohár. Toporog, mint egy óvodás, majd úgy dönt, a földön a legjobb. Nem megy ő már innen sehova, a varázslást is hagyja. Legalábbis mára. A szemét is lehunyja, hogy megnyugodjon kicsit. Mély levegőt vesz, majd ki is fújja. Csak a másik lány hangja zavarja meg. Felpillant hát rá, de csak a fejét rázza. Eszében sincs felállni. Jó most neki a földön. Legalább egy kicsit még. Végül azért meggondolja magát, s elfogadja a felé nyújtott kezet, s annak segítségével talpra is áll.
Kicsit leporolja magát, miközben megpróbálja kimondani, hogy "köszönöm", aztán vet egy pillantást a romos helyiségre, felszedi a pálcáját, a törött ceruzáját és mindent bepakol a táskájába.
- Én... én... én azt... azt... h...h...hiszem... m...m...mmmmegyek - mondja végül, mert úgy érzi ez a legjobb, amit most tehet. Azért még észbe kap, és odanyújtja a kezét a másiknak - Ny...ny...nyeste! K...k....köszönöm, h...h...hhhogy s...s....ssssegítettél - aztán ha túl vannak ezen is, akkor még mindig kormos arccal kihátrál a helyiségből és visszamegy a navine körletbe, hogy ott átkozza magát tovább, amiért ilyen kis szerencsétlen.