Egy elnyűtt, kialvatlan zombi kullog a folyosókon, szokásos gondnoki feladatai után kutatva. Jobb felkarja bekötve, haja szétzilálva. Bizony, a Professzort megviselte, bármit is juttatott az a lény a szervezetébe. A hangulata ingadozó lett, hallucinál és rémálmai vannak. Nem csoda így hát a kinézete, ráadásul még a faluba is le kéne mennie újra beszerezni, ami megsemmisült.
 Szerencsére, akármilyen csíntalanok is a diákok, mostanában nem volt sok dolga. Elvégezte napi kétszer a rutinellenőrzést, aztán ment vissza a laborba. Most is egyik ilyen túráját folytatja, amikor zajokra lesz figyelmes. Először egy tompa puffanás, aztán egy kisebb koppanás, majd egy nagyobb. Megáll, sóhajt. Ennyit a nyugalmas sétáról. Megindul a hang irányába, zsebéből elővesz egy viszonylag hosszú rudat. Megnyomja rajta az egyetlen gombot, ami található, mire az teleszkópszerűen megnyúlik. Zebulon végigméri a szerkezetet, majd ciccegve ráz egyet rajta, mint a mustáros flakonon szokás, amikor az alján maradt a cucc. A rúd lefelé eső végéből oldalirányba kivágódik két kefeszerű vég, kitolódnak szélre, aztán a középső lyukba is bekúszik egy darab. Pocket-gondnokseprű, mert ez a gondnokok hivatalos szimbóluma.
 Odaér hát a zajforráshoz, ami egy kis huncut-arcú kölyök. A falak körben festékkel vannak szétfröcskölve, egy összemázolt kép elé pedig valami láda van tolva. A kölyköt felsegíti, most nincs kedve kiakadni. Biztos a harapás miatt, amúgy erőszakosan felrántotta és elvárta volna, hogy letisztítsa a mocskát. Most azonban csak szól a srácnak, hogy maradjon veszteg, amíg ő elvégzi a dolgát. Benyúl a zsebébe, kivesz onnan két rongyot. Az egyiket lerakja a ládára, a másikkal pedig elkezdi dörzsölni a falakat. Csak azért vett elő két rongyot, hogy megnézze, vajon mennyire semmirekellő a fiú, vagy esetleg szorult belé némi részvét.