 Ez az a hely ami nem változik, raktárként kezdte és úgy is végzi talán. Ez a téglalap alakú ablaktalan hely a penész és a doh különleges keverékének lakhelye. Itt nem sokáig marad szívesen az ember, inkább csak egy éppen szabad helyre lehozza az összeszedett holmikat és már menekül is. A kezdet kezdetén volt rendszerezés, azonban ez mára eltűnt. A megsárgult pergameneken még látszik, hogy korábban mindennek megvolt a maga helye, tantárgyakra és szerepkörökre lebontva mára azonban a papírhalmazok, elhasználódott ketrecek és fiolák halmaza lett. Nem egy elhasználódott főzet által szétrobbant fiola darabjait lehet megtalálni és a levegőben is érződik, hogy van még adalék ami ezt a különleges aromát adja a levegőbe. A plafonról egyetlen olajmécses lóg le, melyet varázslattal nem lehet meggyújtani, csak mugli eszközökkel, talán azért, hogy a hívatlan vendégeket távol tartsa, elvégre akit ide leküldenek mind ismerik a meggyújtás módszerét. Nem ad nagy fényt, de annyira elég, hogy tájékozódni legalább tudjon az ember és ne akadjon bele az alacsony plafonról lelógó megannyi vastag pókhálóba és a pókok vacsoráiba, melyeket gondosan összefogdostak maguknak. A köves, poros földön se árt jó alaposan körülnézni, ha a szem megszokta ezt a félhomály állapotot, hiszen a fiolák tartalma nem csak a pergamenkupacokra, de sokszor a földre is jutott jócskán, melyek között egerek szlalomozva menekülnek vissza búvóhelyeikre.
|
|
|
Szeretem a bájitaltant, bár attól még a szőr is feláll a hátamon, hogy én legyek a tanár kedvence. Egyértelmű, hogy tanulok, mert minél biztosabbá akarom tenni magam előtt az utat, hogy aurorrá válhassak. Úgyhogy nem rettenek el sosem egy kis tanulnivaló láttán, őszintén.... minek? Nem harap az, nem is értem, mitől tart tőle a legtöbb velem egykorú. Eltökéltségem már kiskoromban látszódott, amikor komplett terveket eszeltem ki, hogy kerüljem el a mostohanővéreimet anélkül, hogy észrevegyenek és még csokit is tudjak lopni. Igazi, ravasz kis kópé voltam.
Na de térjünk vissza. Szóval rám lettek bízva, hogy az órán használt iskolai üstök és lombikok. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyem vissza ezeket a szertárba, ami amúgy nem is lett volna gond, ha nem terveztem volna el, hogy én bizony elmegyek iszogatni a pubba Warddal a tanítás után, megünnepelni, hogy mostantól én fogom boldogítani. Biztos jól megleszünk, főleg, ha nem idegesítjük egymást feleslegesen. Bár nem tűnt eddig idegesítőnek a fickó.
Amint beléptem a szertárba, a lombikokat lepakoltam az asztalra, fogalmam sem volt, hogy hol az istenben volt a helyük, az üstöket pedig szintén melléjük dobáltam. Azoknak sem tudtam a helyüket, nem is voltak felcímkézve a polcok, legalább is én nem láttam. Már épp fordultam vissza, amikor hallottam, hogy kattant a zár.
- Mi a szar...? - fordultam meg, arcomon pedig keveredett a meglepettség a haraggal együtt. Nem tudom, hogy melyik eszes zárt be engem, de esküszöm, hogy felrúgom a csillagos égig. Hogy lehetett valaki olyan süket, hogy ne hallotta volna az üveglombikok összekoccanását és az üstök csapódását... Természetesen a pálcámat a terembe hagytam, rábízva az egyik srácra a többi cuccommal együtt.
- Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik, te szemét! - dörmögtem magamban, majd az ajtóhoz lépve megrángattam a kilincset. Ezt tényleg bezárták, ráadásul nem is akárhogy. Remek. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kirúgom az ajtót. Aztán elgondolkodtam és sajnos a nyílászáró befele nyílt, így cseszhettem a hiper-mega-szuper rugdosódást.
Gondolkodnom kellett.
|
|
|
Mark Bolverk
INAKTÍV
Én vagyok a sötét oldal
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 284
|
|
Írta: 2016. november 16. 23:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=639813#post639813][b]Mark Bolverk - 2016.11.16. 23:25[/b][/url]
Szeretem a bájitaltant, bár attól még a szőr is feláll a hátamon, hogy én legyek a tanár kedvence. Egyértelmű, hogy tanulok, mert minél biztosabbá akarom tenni magam előtt az utat, hogy aurorrá válhassak. Úgyhogy nem rettenek el sosem egy kis tanulnivaló láttán, őszintén.... minek? Nem harap az, nem is értem, mitől tart tőle a legtöbb velem egykorú. Eltökéltségem már kiskoromban látszódott, amikor komplett terveket eszeltem ki, hogy kerüljem el a mostohanővéreimet anélkül, hogy észrevegyenek és még csokit is tudjak lopni. Igazi, ravasz kis kópé voltam.
Na de térjünk vissza. Szóval rám lettek bízva, hogy az órán használt iskolai üstök és lombikok. Azt a feladatot kaptam, hogy vigyem vissza ezeket a szertárba, ami amúgy nem is lett volna gond, ha nem terveztem volna el, hogy én bizony elmegyek iszogatni a pubba Warddal a tanítás után, megünnepelni, hogy mostantól én fogom boldogítani. Biztos jól megleszünk, főleg, ha nem idegesítjük egymást feleslegesen. Bár nem tűnt eddig idegesítőnek a fickó.
Amint beléptem a szertárba, a lombikokat lepakoltam az asztalra, fogalmam sem volt, hogy hol az istenben volt a helyük, az üstöket pedig szintén melléjük dobáltam. Azoknak sem tudtam a helyüket, nem is voltak felcímkézve a polcok, legalább is én nem láttam. Már épp fordultam vissza, amikor hallottam, hogy kattant a zár.
- Mi a szar...? - fordultam meg, arcomon pedig keveredett a meglepettség a haraggal együtt. Nem tudom, hogy melyik eszes zárt be engem, de esküszöm, hogy felrúgom a csillagos égig. Hogy lehetett valaki olyan süket, hogy ne hallotta volna az üveglombikok összekoccanását és az üstök csapódását... Természetesen a pálcámat a terembe hagytam, rábízva az egyik srácra a többi cuccommal együtt.
- Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik, te szemét! - dörmögtem magamban, majd az ajtóhoz lépve megrángattam a kilincset. Ezt tényleg bezárták, ráadásul nem is akárhogy. Remek. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kirúgom az ajtót. Aztán elgondolkodtam és sajnos a nyílászáró befele nyílt, így cseszhettem a hiper-mega-szuper rugdosódást.
Gondolkodnom kellett.
|
|
|
|
Götze Ilda
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2016. november 16. 23:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=639816#post639816][b]Götze Ilda - 2016.11.16. 23:39[/b][/url] Mark Bolverk Részt vehettem volna egy remek bájitaltanon, ahol tanulni is lehet hasznos dolgokról, ehelyett azonban voltam olyannyira kíváncsi, hogy az osztályterem helyett a szertárból érkező neszezés irányába vettem lépteimet. Talán már ekkor is az auror vér mozgatta fantáziámat, s a jövendőbeli nyomozó kopogtatott elmém ajtaján, hogy na ugyan csak lessem már meg, mi adhatja azt a furcsa, kaparászó hangot odabentről a szertárból. Ahogy besétáltam a sötét helyiségbe, s igyekeztem tapogatózva, a halovány fényeket követve feltérképezni a teret, az egyik sarokból hallottam ismét a neszezést. Akkor még mindig dönthettem volna úgy, hogy elsétálok, és megpróbálom nem lekésni az órát, ám a kíváncsiságom tovább hajtott, s nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy vajon mi adhatja ezt a furcsa hangot. A sarokhoz lépdelve, éppen csak leguggoltam, hogy meglessem, mi lehet ott, amikor hirtelen nyervogó hanggal tört elő onnan egy macska, nekem ugorva megkaparta a kézfejemet, majd sietve, tovább vinnyogva rohant ki a helyiségből. - Na végre, hogy itt vagy. - Hallottam odakintről a dörmögő hangot, de azt követően egy kattanással rám zárult a helyiség ajtaja, s hiába szaladtam oda, és dörömböltem, meg persze kértem, hogy engedjenek ki, senki sem hallott meg. Pechemre még csak a pálcám sem volt nálam, így csak abban reménykedhettem, hogy előbb vagy utóbb, de valaki csak visszatér. Unalmamban az egyik sarokba telepedtem meg, s mivel túl sötét volt ahhoz, hogy olvasgassak, inkább csak ábrándoztam, aztán sikerült álomba szenderülnöm... Úgy másfél órával később arra ébredtem, hogy valaki hangosan mérgelődik, s zörög az ajtóval. Pislogva néztem magam elé, megdörgöltem a szemeimet, mire a félhomályból kirajzolódott a fiatalember alakja, ekkor máris felismertem ház-és egyben csoporttársamat, Markot - akivel eddig még sosem sikerült beszélgetnem, s csak az órákról tűnt ismerősnek. - Na már megint bezáródott? Nagyszerű...- Talpra álltam a földről, leporoltam a tenyereimet és Mark felé lépdeltem. - Mond azt, hogy van hozzá kulcsod, mert más másfél órája vagyok ide bezárva. Egyébként Ilda vagyok, bájitaltanról, tudod, a múltkor három paddal arrébb ültem. - Gyorsan be is mutatkoztam, ha netán nem tudná, hogy ki is vagyok.
|
|
|
|
|
Mark Bolverk
INAKTÍV
Én vagyok a sötét oldal
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 284
|
|
Írta: 2016. november 17. 23:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=640151#post640151][b]Mark Bolverk - 2016.11.17. 23:58[/b][/url] Amikor a zár kattanása megütötte a fülemet, szörnyű előérzetem támadt. Először próbáltam azzal nyugtatni magamat, hogy csak én őrültem meg és csak beképzeltem a hangokat. Így nem is tulajdonítottam nagy figyelmet a zárra. Észre sem vettem az ott gubbasztó Ildát. Túlságosan csendbe volt és valószínűleg bele is olvadt a környezetébe. Vagy valami. Mindenesetre én a saját dolgommal voltam elfoglalva.
Amikor az ajtóhoz léptem és realizálnom kellett magamban azt a szörnyű tényt, hogy ténylegesen bezártak a szertárba, először nem tudtam eldönteni, hogy elátkozzam-e az a hígagyút, vagy kirúgjam a fogait, miután kikeveredek innét. Végül csak rángatni kezdtem a kilincset és szitkozódtam az orrom alatt. Az is megfordult a fejemben, hogy kézzel kiásom magamat onnét, ha egy órán belül nem érkezik segítség. Jobb ötlet hirtelen nem fogalmazódott meg a fejemben. Duzzogva még az ajtóba is belerúgtam, de az olyan rohadtul poros volt, hogy a rúgás után a fele retek szinte belepett engem is és krákogni kezdtem. Egyre jobban élveztem.
Hosszú másodpercekig tartó legyezések után felnéztem s ismét rángatni kezdtem azt az istenverte kilincset. Tuti, hogy csak velem akart kitolni a sors. De miért? Már éppen meg akartam emelni a lábamat, hogy ismét belerúgjak az ajtóba, amivel sajnos sokra nem fogok menni. Főleg, hogy befelé nyílik az a gyász. Viszont, mielőtt rongálhattam volna az iskola tulajdonát, egy hang ütötte meg a fülem. Egy női hang. Na neeeeeeee, nem nem nem nem nem nem. Az nem lehet. Letettem szépen a lábamat és megfordultam, az arcomon semmilyen érzelem nem látszott, csak hátra néztem fapofával.
- Úgy nézek ki, mint akinek van kulcsa ehhez a szarhoz? - azért beteljesítve a tervemet, belerúgtam még egyet az ajtóba. A nőstény bemutatkozott nekem, asszem már láttam is párszor, mert sokszor volt közös óránk, de nem igazán foglalkoztam vele vagy a többi nősténnyel.
- Én meg Húzzál Vissza A Fenébe vagyok! - mordultam rá a kelleténél is agresszívebben. Már csak ez hiányzott nekem, hogy egy nőstényördöggel legyek összezárva kitudja hány nyomorúságos órán keresztül. Azt hittem, hogy meg fogok addig bolondulni. Ki kellett találnom valamit. Az asztalok felé vettem az irányt és a fiókokban kezdtem keresgélni, hátha találok valami pótkulcs szerűséget, esetleg pótkulcsot.
- Nőstény, van nálad pálca? - lehettem volna kedvesebb is, de az nem az én stílusom volt. Ráadásul ebben a helyzetben tuti nem lenne senki kedves. Zakkant az olyan, aki örül ennek a csapdába esésnek...
|
|
|
|
Götze Ilda
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2016. november 18. 14:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=640244#post640244][b]Götze Ilda - 2016.11.18. 14:29[/b][/url] Mark - A Hím xD- Khm, elhiszem hogy szívesen rugdosod az ajtót unalmas óráidban, de van egy dolog, amit úgy neveznek, hogy kilincs, illetve zár, és ha netán még pálca is van nálad, akkor esetleg.. – A mondatot nem fejeztem be, csak rákacsintottam, s azután lépdeltem hozzá közelebb. Az persze meglepett, hogy Bolverk ennyire indulatosan reagált, bár ahogy visszaemlékeztem a közös óráinkra, eszembe jutott, ahogyan a lányokkal bánik. Valójában nem is kellett volna csodálkoznom, hogy ennyire heves, csak azt nem értettem, hogy miért ilyen ingerült. - Nem, határozottan nem úgy nézel ki. – Jegyeztem meg nevetve, s míg ő ráfeszült erre az ajtónyitásra görcsösen, én már nem is voltam ideges, szimplán csak vártam, hogy véget érjen a tortúra, s valaki végre kinyissa nekünk azt a fránya ajtót. - Egyébként hiába rugdosod, ettől nem lesz jobb, remélem tudod. – Szóltam közbe egész halkan, s ez volt az a pillanat amikor be is mutatkoztam a srácnak, aki erre is meglehetősen durván reagált. Egy pillanatra még a szemöldököm is a magasba szökkent, s kezdtem úgy érezni, mintha volna rajtam valami zavaró tényező, amitől a srác ennyire távol akar maradni. - Héhé, nyugalom! – Védekezően emeltem magasba a kezeimet, s egy lépést hátrébb is léptem, mert láthatóan tényleg nagyon agresszívvá vált Mark, amit egyelőre tényleg nem tudtam hová tenni. - Hogyan?? – A durvasága utána kérdése sem volt sokkal csiszoltabb, s ami azt illeti, némi felháborodást is keltett bennem, mire először csak megforgattam a szemeimet. - Nem uram, s teremtőm. – Vágtam vissza teljes gúnnyal, hogy érezze szavainak a súlyát. Hihetetlenül szeszélyes természet volt, az már biztos, pedig láttam már jó formában is, igaz akkor fiúk társaságában dumálgatott. Egyszerűen nem értettem a viselkedését, nem tudtam hová tenni a reakcióit, aztán eszembe jutott a pszichológia, s arra gondoltam, hogy talán fél a bezártságtól, s valószínűleg amiatt lehet ennyire dühös. Emiatt jobbnak láttam csitítani a kedélyét, s úgy láttam helyesnek, ha meg is nyugtatom őt. - Figyelj Mark, kérlek most egy kicsit higgadj le. Vegyél mély levegőt, és fújd ki. Csináld utánam, mély levegő, és kifúj, mély levegő és kifúj. – Ismételgetve mutattam a mozdulatsort a fiatal mestertanoncnak. - Biztosan félsz a bezártságtól, igaz? De ne aggódj, képzeld azt, hogy itt is működik a tértágító bűbáj, képzeld azt, hogy egy hatalmas tengerparton vagy, és messze ellátsz a távolba, hallod a hullámzó tengert, és a körülötted riszáló , koktéllal kínálgató lányok kacagását. – Igyekeztem előtte felidézni valami pozitív képet, hátha az nyugtatóan hat majd rá, s végre abba hagyja az őrjöngést, ami egyáltalán nem állt jól neki. Picit hisztis kisfiúnak tűnt, pedig jó lett volna egy ilyen helyzetben, ha ő nyugtat meg engem, aki már lassan három órája volt bezárva a sötét terembe.
|
|
|
|
|
