Ez az a hely ami nem változik, raktárként kezdte és úgy is végzi talán. Ez a téglalap alakú ablaktalan hely a penész és a doh különleges keverékének lakhelye. Itt nem sokáig marad szívesen az ember, inkább csak egy éppen szabad helyre lehozza az összeszedett holmikat és már menekül is. A kezdet kezdetén volt rendszerezés, azonban ez mára eltűnt. A megsárgult pergameneken még látszik, hogy korábban mindennek megvolt a maga helye, tantárgyakra és szerepkörökre lebontva mára azonban a papírhalmazok, elhasználódott ketrecek és fiolák halmaza lett. Nem egy elhasználódott főzet által szétrobbant fiola darabjait lehet megtalálni és a levegőben is érződik, hogy van még adalék ami ezt a különleges aromát adja a levegőbe. A plafonról egyetlen olajmécses lóg le, melyet varázslattal nem lehet meggyújtani, csak mugli eszközökkel, talán azért, hogy a hívatlan vendégeket távol tartsa, elvégre akit ide leküldenek mind ismerik a meggyújtás módszerét. Nem ad nagy fényt, de annyira elég, hogy tájékozódni legalább tudjon az ember és ne akadjon bele az alacsony plafonról lelógó megannyi vastag pókhálóba és a pókok vacsoráiba, melyeket gondosan összefogdostak maguknak. A köves, poros földön se árt jó alaposan körülnézni, ha a szem megszokta ezt a félhomály állapotot, hiszen a fiolák tartalma nem csak a pergamenkupacokra, de sokszor a földre is jutott jócskán, melyek között egerek szlalomozva menekülnek vissza búvóhelyeikre.

Késő délután volt már, - lánykánk eme napi órái már mind lezajlottak. Ilyenkor egy "normális" diák általában valami olyannal köti le a felszabadult idejét, aminek abszolút semmi köze a tanuláshoz. Emily azonban a társadalom nem ezen rétegét erősítette most sem.
A jegyzeteit, és néhány könyvét felnyalábolva indult útnak. Leszegett fejjel, gyors lépésekben rohanta körbe a kastélyt vagy háromszor, mire megakadt egy érdekesnek ígérkező ajtónál.
Gondolt egyet, majd kinyitotta. Sötét volt a mögötte leledző helyiségben. Kíváncsian beljebb lépett, majd az ajtó becsapódott mögötte. Ettől szerencsére nem rémült meg, - megfordult, majd a szabad kezével, azzal, amellyel az előbb kinyitotta, megkísérelte újra kiszabadítani magát. A sötétben tapogatózott egy kicsit, mire visszatalált a fa útakadályhoz, - amely nem nyílt ki többszöri próbálkozásra sem. Leányzónk hiába próbálkozott, nem sikerült kijutnia a picurka szobából.
Emily eme hiábavaló próbálkozás hatására elejtette a könyveit, és az ajtót ütögetve kiabálni kezdett.
- Valaki! Bent ragadtam! Szabadítsanak ki! Kéreeem!
Eme hangos szavaira még percek lefolyása után sem érkezett válasz, ezért leányzónk hátat fordított az ajtónak, majd annak nekitámasztva magát, szépen leereszkedett a földre, ahol kényelmesen leült.
- Akkor várunk... Előbb, vagy utóbb biztos erre fog jönni valaki. Nincs okom pánikra.
Ezt követve elcsendesedett. Kezével leengedte a lófarokba kötött haját, majd a fekete hajgumijával kezdett el játszadozni. Az ujjai köré csavargatta, majd a kezére pakolta, később levette onnan. Ha már úgyis bentragadt, legalább ne unatkozzon annyira.
Újabb percek teltek el így, majd egy kissé esetlen mozdulat következtében leejtette a játékszerét. Kezével reflexből utánanyúlt, majd amint az találkozott a padlóval, felrántotta. Por, sok-sok por volt a talapzaton.
Emily hirtelen felállt, majd lehajolt, hogy leporolhassa magát, de eme mozdulata is érdekes véget ért. Megérzett a haján valami furcsát. Emiatt pillanatokra lefagyott, majd amint összeszedte magát, odanyúlt, hogy kitapogassa, hogy mi is az pontosan. Pókháló volt. Emi amint rájött erre sikított egyet, majd villámgyors mozdulatokkal igyekezett lesöpörni a hálót a színes tincseiről. Amint ezzel végzett, remegni kezdett, mert ahol pókháló van, ott pók is. Ő pedig fél ezektől a bizonyos nyolclábúktól, - helyesebben mondva retteg tőlük.
Mindezek után gondolt egyet, majd a fejére tette a kezeit, és gyors lépésekkel beviharzott a szoba belseje felé. Valami kemény tárgyban megbotlott ezt követve, de szerencsére nem esett el. Emily ezek következtével újra leült a koszos padlóra, majd megölelte a térdeit, és összegubózódott. Nem szereti a rendetlenséget, és a koszt, főleg nem a sötét, dohos, ablaktalan helyeket, meg a bezártságot sem. De ezeken még túl tudta volna tenni magát... Viszont a pókok... Azok a bestiák igazi terrorrá tették számára a szertárban töltött időt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=591586#post591586][b]Szentesy E. Izabella - 2016.05.03. 21:57[/b][/url]

Késő délután volt már, - lánykánk eme napi órái már mind lezajlottak. Ilyenkor egy "normális" diák általában valami olyannal köti le a felszabadult idejét, aminek abszolút semmi köze a tanuláshoz. Emily azonban a társadalom nem ezen rétegét erősítette most sem.
A jegyzeteit, és néhány könyvét felnyalábolva indult útnak. Leszegett fejjel, gyors lépésekben rohanta körbe a kastélyt vagy háromszor, mire megakadt egy érdekesnek ígérkező ajtónál.
Gondolt egyet, majd kinyitotta. Sötét volt a mögötte leledző helyiségben. Kíváncsian beljebb lépett, majd az ajtó becsapódott mögötte. Ettől szerencsére nem rémült meg, - megfordult, majd a szabad kezével, azzal, amellyel az előbb kinyitotta, megkísérelte újra kiszabadítani magát. A sötétben tapogatózott egy kicsit, mire visszatalált a fa útakadályhoz, - amely nem nyílt ki többszöri próbálkozásra sem. Leányzónk hiába próbálkozott, nem sikerült kijutnia a picurka szobából.
Emily eme hiábavaló próbálkozás hatására elejtette a könyveit, és az ajtót ütögetve kiabálni kezdett.
- Valaki! Bent ragadtam! Szabadítsanak ki! Kéreeem!
Eme hangos szavaira még percek lefolyása után sem érkezett válasz, ezért leányzónk hátat fordított az ajtónak, majd annak nekitámasztva magát, szépen leereszkedett a földre, ahol kényelmesen leült.
- Akkor várunk... Előbb, vagy utóbb biztos erre fog jönni valaki. Nincs okom pánikra.
Ezt követve elcsendesedett. Kezével leengedte a lófarokba kötött haját, majd a fekete hajgumijával kezdett el játszadozni. Az ujjai köré csavargatta, majd a kezére pakolta, később levette onnan. Ha már úgyis bentragadt, legalább ne unatkozzon annyira.
Újabb percek teltek el így, majd egy kissé esetlen mozdulat következtében leejtette a játékszerét. Kezével reflexből utánanyúlt, majd amint az találkozott a padlóval, felrántotta. Por, sok-sok por volt a talapzaton.
Emily hirtelen felállt, majd lehajolt, hogy leporolhassa magát, de eme mozdulata is érdekes véget ért. Megérzett a haján valami furcsát. Emiatt pillanatokra lefagyott, majd amint összeszedte magát, odanyúlt, hogy kitapogassa, hogy mi is az pontosan. Pókháló volt. Emi amint rájött erre sikított egyet, majd villámgyors mozdulatokkal igyekezett lesöpörni a hálót a színes tincseiről. Amint ezzel végzett, remegni kezdett, mert ahol pókháló van, ott pók is. Ő pedig fél ezektől a bizonyos nyolclábúktól, - helyesebben mondva retteg tőlük.
Mindezek után gondolt egyet, majd a fejére tette a kezeit, és gyors lépésekkel beviharzott a szoba belseje felé. Valami kemény tárgyban megbotlott ezt követve, de szerencsére nem esett el. Emily ezek következtével újra leült a koszos padlóra, majd megölelte a térdeit, és összegubózódott. Nem szereti a rendetlenséget, és a koszt, főleg nem a sötét, dohos, ablaktalan helyeket, meg a bezártságot sem. De ezeken még túl tudta volna tenni magát... Viszont a pókok... Azok a bestiák igazi terrorrá tették számára a szertárban töltött időt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=597371#post597371][b]Kara Zoltán - 2016.05.30. 09:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=603887#post603887][b]Szentesy E. Izabella - 2016.06.22. 18:33[/b][/url]

A levitásunk elmélete, miszerint ő az egyedüli emberszabású lény a szobában egy váratlan pillanatban elhalálozott.
Miközben Emily éppen a nyolclábú szörnyekkel bajlódott, egy váratlan dolog történt vele.
Egy számára oly ismerős hang hangzott fel a közvetlen közelében. Hősnőnk ezt hallva mozdulatlanná dermedt, - tudatosult benne, hogy ki a zaj forrása.
- Ez nem lehet igaz... - suttogta.
A fénygyújtás után felemelte a fejét, majd a beszédképes útakadályra nézett.
- Te meg mit... mit... mit keresel itt?
Emily igyekezett egyenesen az úrfi szemeibe nézni.
- Én ezt... Ezt nem értem.
A leányzó eme szavait követve a zavarodottságát remekül kifejező tekintetét a poros talapzatra helyezte, majd előrehúzta az egyik színes tincsét, és azzal kezdett el játszani.
Az ujjára csavargatta, fonogatta, nézeggette a hajvégeit... - látvanyosan kezdett el gondolkodni.
Először a könyvtár, majd a rét, most meg ez... A legelső helyszín még a normális találkozási pontok mezőnyét erősítette, de az utóbbi kettő... Miközben eme tényekkel volt elfoglalva, egyáltalán nem foglalkozott a padlólakó rellonossal. Mondhatott az bármit, mozoghatott az bármerre, - az Emilynek fel sem tűnt.
Eme gondolatmenet végére érve újra a zöldségre nézett, majd elmosolyodott.
Hogy milyen idokkal vezérelve tette mindezt?
Csak most döbbent rá, hogy egy hozzá hasonlatos felfogású, minden bizonnyal érdekes világlátású, nem teljes egészében átlagos emberrel találta szembe magát, - mindez pedig egyhe örömérzettel töltötte el.
- Szóval... Akkor most mihez kezdjünk? Elmenekününk egymás elől, mint az eddigi találkozásaink mindegyikénél, vagy összeszedjük magunkat, és szóbaelegyedünk ha csak két percre is...?
Vett egy mély levegőt, majd óvatos mozdulatokkal közelebbcsusszant a fiatalemberhez. Eme mozdulatai közben szemeivel a padlót, a falat, a sok kacatot, és minden más környezeti tényezőt alaposan szemügyrevett, mintha csak keresett volna rajtuk valamit. Valami olyat, amitől retteg. Valmit, aminek nyolc láb adatott meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=603894#post603894][b]Kara Zoltán - 2016.06.22. 19:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=603913#post603913][b]Szentesy E. Izabella - 2016.06.22. 20:13[/b][/url]

Az úrfi felállt, magát a falnak támasztotta, majd megszólalt.
Leánykánk csendesen hallgatta a fiú elkövetkező szavait, miközben közelebbcsusszant hozzá.
Egy pók mindeközben elhalálozott a rellonos egyik lába által, - mindennek látta pedig Emi szívének hatalmas megkönnyebbülés volt.
- A pálcám... Szerintem... - Ennél a pontnál nyelt egy nagyot, tekintetével a padlót kezdte el fürkészni, majd összeráncolta a szemöldökét, - újfent gondolkodni kezdett.
- A... Én... Biztosan... Az ágyamon van.
Ezutóbbi kijelentését már teljes határozottsággal nyilvánította ki, egy sóhajtás kíséretével.
Fejét mindezek után felemelte, majd az akkora már az ajtóval szórakozó fiút kezdte el kémlelni. A zöldike hiába varázsolgatott, az ellenfele makacsul ellenállt neki.
Az úrfi sokadszori próbálkozás után láthatóan feladta, - mert tett egy hátraarcot, majd leült levitásunk mellé a földre.
- Lehet, hogy nem a zárral van a baj... - fordult a mellete ülő felé.
- Ha a zár gonoszkodna, azon segítene a várázslat... Nem lehet, hogy valami az ajtó útjában van, és azért nem nyílik ki?
Emi ezt követe felemelte az egyik kezét, és beletúrt vele a hajába. Mindezek után pedig csendesen hatradőlt.
- Ha ez a helyet áll fent... Akkor... Még egy ideig...
Ennél a pontnál hirtelen elhallgattott, majd pillanatok múlva folytatta.
- Szóval... - fordult az újfent fényt arasztó fiatalember felé.
- Téged hogyan is hívnak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=421&post=603932#post603932][b]Kara Zoltán - 2016.06.22. 21:17[/b][/url]