A déli szárny egy eldugottabb szegletében kapott helyet az iskola színjátszó-körének próbaterme. Az épületet elzáró ajtón díszelgő tábla tudatja az erre tévedőkkel, hogy merre is jár, de bejutni nem egyszerű, hiszen nem szeretné egy színészpalánta sem, hogy darabjaikba bepillantást nyerjenek a nem kívánt személyek, vagy épp holmijaik közt kotorásszanak. Belépve viszont elénk tárul a hely nagysága, a széles, magas szoba fénnyel teli, kellemes összhangot áraszt, némi felfordulással. Az első, szembetűnő dolog az ajtóval szemben lelhető, rövidebb oldalon elhelyezkedő színpad. Alacsony, és sokkal apróbb, mint egy igazi színpad, három lépcső vezet fel a deszkákra, a vörös bársony függöny mögé. E mögött rejlik a varázslat hatására szabadon változtatható háttér, mely alapállásban hófehér, tiszta felület. Oldalt, ahol hivatalosan a művészbejáró lenne, csak egy-két, apróbb, és kézileg eszkábált kellék kapott helyet, pár darab elhajigált szövegkönyv, és egy, a háttérzenét szolgáló mágikus gramofon. A terem két hosszanti fala közül, a jobb oldalin helyezkednek el a hatalmas ablakok, melyeknek párkányain puha párnák, babzsákfotelszerű alkalmatosságok láthatók, a kényelmes ücsörgést szolgálva. Ezek előtt, vagy magukra a párkányokra felhelyezve kaptak helyet a székek, melyek a felolvasópróbák, vagy az épp meghívott, vendégnézők ülőalkalmatosságai gyanánt vannak kihelyezve. A próbák során sokszor a terem közepére kerülnek, maradnak is ott, míg helyükre nem pakolják őket egy kis pihenés gyanánt. A szemközti falnál már jóval kevesebb szék kapott helyet, mondhatni elenyésző számú, mivel a teret inkább a mahagóni színű, hosszan elnyúló vállfás szekrény foglalja el, ahol a sokszínű, és méretű jelmezek kaptak helyet. Rendezetlenül, sebtiben odapakolt módon lógnak egymás mellett, alattuk a hozzájuk tartozó kellékek, és cipők sokaságaival. Végül pedig maga az ajtó mellett elterelő falrész maradt hátra, melyen egy hatalmas, tükörfelület látható, belmagasságnak ugyan nem megfelelő mérettel. Ez segíti a színészek mozgásának begyakorolását, a jelmez tökéletes összhangjának tökéletességét, és persze, egy próbaterem nem is létezhetne tükörfal nélkül.
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. augusztus 20. 19:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=866230#post866230][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.08.20. 19:59[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" Stephen augusztus 13Csendes helyet keresett magának. A jó idő okán a legtöbb diák a szabadban töltötte a szabadidejét - tehát ez Ramónának nem volt opció. Így lyukadt ki a színjátszósok próbatermében, hosszas bolyongás után. A hely üres, vagyis minden szempontnak megfelel. Az elől hagyott néhány szék között szlalomozik, hátán a gitárjával. Régen játszott, és még régebben írt, ezt szeretné most orvosolni. A színpadra tervez felülni, az a hely szimpatikus neki. A pódiumra felmászva elő is veszi tokjából a hangszert, s hangolni kezdi. Fül után is menne neki, de szeret igazán pontos lenni, így a gitár fejére csípteti az apró hangoló kütyüt. Egyenként pengeti meg a húrokat és kezdi tekergetni a megfelelő hangolókulcsokat. Már most jó érzés hallania a gitárja hangját. Mikor pedig a húrok tökéletesen szólnak, egy lassú dallamot kezd játszani bemelígés képpen. Egy régi szerzeménye. Szemei közben végig futnak a termen. Sosem járt még itt. Ekkor akad meg szeme a színpad szélén hagyott hangszeren. Végig játssza a dallamot (mert nem bírná félbehagyni) és saját hangszerét a tokjára fektetve feltápászkodik a színpad széléről. Lassan hajol le az ismeretlen gitár fölé, s arcára azonnal kiül a riadt csodálkozás. A hangszert ugyanis törött állapotban találja meg. Nem számított a látványra, így a sérült hangszer még inkább megrázza. Óvatosan érinti meg a gitár nyakán, kitapintva a széles repedést a fában. Ujjai onnan vándorolnak tovább egészen a fejhez, ahol a a törött fa szálai határozottan olyan szögben meredeznek, amilyenben nem kéne nekik. A szakadt húrok csak a hab a tortán, bár Ramóna majdnem elvágja a kezét az egyikben. A színpadon térdel a törött hangszer mellett, s próbálja eldönteni, mit is kéne kezdenie vele. Azt sem tudja, kihez tartozik. Végül a szakadt húrok után nyúl, leszedi azokat, s feltekerve maga mellé teszi őket. A még ép húrokat is leszedi, hogy ne húzzák tovább a repedt nyakat.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. augusztus 30. 20:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=866405#post866405][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.08.30. 20:09[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenNem veszi észre, hogy társasága akadt, különben nem játszana tovább. Pláne nem merné piszkálni az idegen hangszert. Így viszont, hogy nem veszi észre Stephent, biztonsággal mászkál a színpadon, nincs zavarban. Ahogy pedig saját hangszerét leteszi, a másik, törött darabhoz lép. Láthatóan rezzen össze, ahogy a fiú hozzászól. El is engedi a hangszert - persze ügyelve arra, hogy ne okozzon neki nagyobb sérüléseket. A kérdés zavarba hozza, s rögtön ajkába is harap. A fiúra néz, ám csak a vállára, s onnan is szinte rögtön elkapja a tekintetét. - Hogy ne törjön tovább a nyak - nyögi ki végül, önmagához híven halkan. Közben óvatosan mutat a nyak repedésére, s fej tövére. Azt a néhány töredéket is érdemes óvni, Ramóna legalábbis így véli. Nem veszi észre a fiú hangjában bújó érzelmeket, ahhoz neki sose volt érzéke, csupán a jelenlététől jön zavarba. No meg attól, hogy kérdéseket tesz fel neki. - A tied? - kérdezi aztán, miközben a húrok után nyúl, és a levitás felé nyújtja azokat. Ha a fiú tulajdona a gitár, őt illetik a húrok is, a nevinés nem szeretne tovább babrálni vele engedély nélkül. A dicséretre nem számít, ismét lesüti a szemét, ajkába harap. Bár közben feltápászkodott, így is jóval alacsonyabb a másiknál. Megszokta ugyan az érzést, hogy alacsonyabb az emberek többségénél, de Stephen mellett pláne aprónak érzi magát. Ráadásul zavarba hozza a dicséret, így csak motyogni tud valami "köszönöm" félét, egyenesen a másik mellkasának. A kérdésre aztán bólint, el is húzza a száját, ahogy hátranéz a törött hangszerre. Ramóna nem teljesen így fogalmazott volna, de átérzi, mire gondol a fiú. Egy különösen szép hangszer ráadásul, igen kár érte. De hátha meg lehet még javítani. - Mi történt vele? - fordul aztán vissza a levitás felé, s szegezi állának a kérdést, már valamivel hangosabban.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. október 6. 23:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=868070#post868070][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.10.06. 23:17[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenFinom kezei, vékony ujjai óvatosan nyúlnak a gitárhoz, de Rami nem érti, hogy pont ez az, amit Stephen köszön neki. Nem is fordul a fiú felé a köszönetre, továbbra is a törött hangszert nézi. Szemei csak kezét követik, mikor a húrokat nyújtja a levitás felé. Lassan húzza aztán vissza jobbját, mikor Stephen elutasítja. Ölébe ejti kezét, tekintete pedig ismét a törött gitárra siklik. Szemeivel vizsgálja tovább. A kérdésre csupán bólint. Az övé egy olcsó márka, névtelen, édesanyja csak ezt tudta megengedni magának. Ez persze nem azt jelenti, hogy lecserélné. Arra nem lenne képes. Érdekli a történet, hiszen azért kérdezett rá, mégsem néz a fiúra. A gitárt vizsgálgatja, ha pedig mégis a levitás felé fordul, Stephen állát vagy homlokát szuggerálja. Nem is reagál sokat a szavakra, csupán a történet csattanóján szisszen fel. A pókot és a gitárt egyaránt sajnálja. Oda is lép a fiú mellé, megvizsgálja a falat, a nyomot. - Nem. - Akár várt választ a kérdésre, akár nem, kapni fog mindenképpen. - Szerintem egy nagyobb zugpók. - Elgondolkodva vizsgálja a pók maradványait. Ő sosem lett volna képes lecsapni. Főleg nem egy hangszerrel. A történet végére rosszallóan csóválja meg a fejét. Nem is tudja, mihez kezdene, ha az ő hangszerével történt volna ilyesmi. Átérzi hát a fiú haragját, bár nem teljesen érti a gesztusait, nem érzékeli, hogy ismét a düh tört benne felszínre. Egyhelyben állva figyeli csak, ahogy a másik járkál. Néhány hosszú perc telik el, míg figyeli, ahogy a színpad szélén ül. Végül saját gitárjához lép, mely a színpad a Stephentől messzebb eső végében fekszik. Gitártokja mellett ül fel a színpadra, néhány méterre újdonsült ismerősétől. Lassan, félve veszi a kezébe hangszerét. Még nem biztos benne, hogy jó ötlet a másik előtt játszani. Stephen gitárjainak húrjait a gitártokjára teszi, majd lassan végig pengeti saját hangszerét. Néhány pillanatig gondolkodik, hogy mit játszon - és hogy egyáltalán játszon-e - végül a Let it be hangjait kezdi pengetni, egészen halkan.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. december 2. 11:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=869739#post869739][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.12.02. 11:38[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenNem sokat reagál a pókokkal kapcsolatos megjegyzésre, csak még egyszer megvizsgálja a lábak maradványát. Sosem értette, hogyan félhetnek egy ilyen kis ártatlan lénytől az emberek. Még csak nem is csíp a legtöbb. Csak másképpen néznek ki, mint az emberek. Nem tűnik fel neki a fiú udvariassága sem a tekintetét illetően, pedig Ramóna biztosan értékelné, ha tudná. Azonban az, hogy kezébe meri venni a gitárt és játszani kezd, mindenképpen arról tanúskodik, hogy Stephen nem hozta pánikba a lányt, hogy kényelmesebben van mellette, mint a legtöbb iskolatársával. Talán a zene kapcsolata teszi. Ki tudja? Dalválasztását abszolút a fiú története ihlette, no meg a pók emléke a falon. Még ha nem is tudatosan. Végig halkan játszik, sokkal inkább magának, mint közönségnek. Mint mindig. A tapstól meg is illetődik. Óvatosan, féloldalasan pillant a fiú felé. Az ő arcára is kiül valami halvány mosoly féle. Azért mindenkinek jól esik a dicséret. - Yamaha - felel egészen halkan a fel sem tett kérdésre, szemeit visszafordítja hangszere felé. Két karját a gitár tetején támasztja meg, úgy szemléli a jól ismert karakterisztikákat. - Tíz éves voltam, amikor a gitáromat kaptam. - Nem törődik azzal, hogy a másik nem feltétlen tudja, hány éves, vagy, hogy a játéka szempontjából ez mit jelent. Benne annyi él, hogy akkor megkapta a hangszert, és azóta elválaszthatatlanok. El tudja képzelni, mit érezhet Stephen.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. december 27. 22:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=870595#post870595][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.12.27. 22:16[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenNem reagál a dicséretre, helyette halkan pengetve behangolja az elhangolódott H húrját. Csak a sztori végén néz fel, és nem is a fiúra, hanem a törött gitárjára bámul. Számára is első látásra szerelem volt a gitárja, bár talán inkább azért, mert az anyukájától kapta. Pár másodpercig még bámul a törött hangszerre, mielőtt Stephen térdei felé fordítaná tekintetét. Önmagához hűen halkan felel a kérdésekre, a fiú térdének szegezve a választ. - 19. Máltai Ramóna Emese. - Nem nyújt kezet a bemutatkozással, csak gitárjába kapaszkodik, miközben pontos sorrendben válaszol a kérdésekre. Nem volt eddig hiányérzete a fiú nevét illető. Nem szokta megszólítani az embereket, főleg nem név szerint. A csönd a lehető legkevésbé zavarta Ramónát. Kifejezetten élvezte, hogy Steph nem erőlteti vele a beszélgetést. Ezt nem sokan teszik meg mellette. A legtöbb embert zavarja, hogy Ramóna nem beszél magától, küldetésüknek tekintik, hogy elindítsák a beszélgetést, rávegyék a navinést, hogy megnyíljon. Valahol hálás Stephennek, hogy ő nem próbálkozik ilyen módon.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2023. december 28. 19:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=870707#post870707][b]Máltai Ramóna Emese - 2023.12.28. 19:55[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenRamóna természete sokaknak szokatlan, sokszor még zavaró is. Főleg az idősebb korosztályt szokta idegesíteni. A nagymamája is számtalanszor szólt már rá, mikor nem köszönt szépen hangosan, vagy az ő megítélésében udvariatlan dolgot mondott. Ilyenkor Ramóna is hasonlóan ideges tud lenni. Bármennyire is imádja a nagymamáját, nagyon fel tudja húzni az ilyesmivel. Felesleges finomkodásnak érezte. - Ramónát. Az Emese anyukám neve - fűzi még hozzá, mintha a fiú már birtokában kellene legyen az információnak. Azzal nem foglalkozik különösebben, hogy egyidősek. Sosem foglalkozott igazán az életkorával, s a szülinapját is csak az anyukájával hajlandó ünnepelni. Az ő világában ezek jelentéktelen dolgok. Nem is sokan tudhatják, hogy mikor született, pedig évfolyamtársai nagy részénél idősebb. Steph térdéről ismét a saját kezében tartott gitárjára néz, és kis vacillálás után újra játszani kezd. Ezúttal a Quimby Most múlik pontosanját kezdi pengetni. Épp olyan halkan, ahogy azt korábban a The Beatles számnál tette. Nézi ujjait, bár azok ösztönből mozdulnak. Tíz éves kora óta tudja ezt a számot. Az egyik első volt, amit megtanult. Hallás után. Az anyukája hallgatta rengeteget, más Quimby számokkal egyetemben. A levitással továbbra sem erőlteti a beszédet. Nem érzi értelmét.
|
|
|
|
Máltai Ramóna Emese Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc
lány a csöndben | Kis unikornis offline RPG hsz: 217 Összes hsz: 252
|
Írta: 2024. január 4. 23:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=871334#post871334][b]Máltai Ramóna Emese - 2024.01.04. 23:18[/b][/url] "A gitár a lelkem - amikor eltévedtem, mindig a gitár segített vissza az útra; a gitár az, ami eszembe juttatja, hogy mit keresek egyáltalán itt" StephenA zene Ramóna életében mindig is támaszként szolgált. Sokat énekelt neki az anyukája, mikor kicsi volt, és mindig szólt valami zene takarítás közben vagy kocsiutakon. A navinés zenei ízlése nagyban megegyezik édesanyjáéval, de talán még nagyobb szenvedéllyel tudja szeretni. Ezért is örült annyira, mikor megkapta a gitárt. Az anyja három évig gyűjtött rá. Nem gondolkodik sokat a dalválasztáson, elkezdi, ami először eszébe jut. Azzal sem foglalkozik, hogy Steph mit fog gondolni róla. Hosszúakat pislog játék közben. A hangok szinte már ösztönösen jönnek neki, nem sokat kell gondolkozzon a következőn. Egy pillanatra kizökkenti a fiú hangja, ki is hagy néhány hangot, de könnyedén visszacsatlakozik. Eddig csak az anyja énekelt vele, senki más. Furcsa érzés számára úgy játszani, hogy valakit kísér. Általában csak önmagára kell fókuszálnia ilyenkor. De nem hagyja abba, sőt ahogy vége lesz, eljátssza még egyszer. Nem néz a levitásra, pláne nem szól hozzá. Most elég a zene. Talán mindkettőjüknek. Az formál kapcsot köztük. Olyat, amit semmi más nem tud. Egy olyan dallal, ami Ramónában régi, szép és mély emlékeket ébreszt.
|
|
|
|